Uj Szó, 1951. május (4. évfolyam, 102-126.szám)

1951-05-01 / 102. szám, kedd

aranykor áért elő re! Min JI MI I I I M.Gosiorovský elvtárs vitafelszólalása a KSS Központ! Bizottságának 1951IV. 20. ülésén Elvtársnők és elvtársak! Eredetileg a vita során a Dav-cso­porthoz tartozó írók, az illegális harc, a íeikelés dolgairól stb. akartam be­szélni. Nos, azok az elvlirsak, akik a vitában előttem felszólalta*, ezekkel a kérdésekkel annyit foglalkoztak, hogy sok újat erről a ma már lényegében teljesen megvilágított kérdésről aligha mondhatnék. Ezért csupán két tényre szorítkozom, ezekre is egyrészt a burzsoa-nacionalizmus és kozmopolitiz­mus szemszögéből, másrészt a prole­tár-internacianalizmus és a szocialista hazafiasság nézőpontjából. Široký elvtárs beszámolójában a le­leplezett kémek és árulók: Clementis, Husák, Novomesky és társai tevé­kenységének jellemzésére többek kö­zött azt mondotta, hogy sohasem vol­tak kommunisták, hogy — ha néhá­nyan a Dav-csoporthoz tartozó írók közül beléptek is a Pártba — csak sántikáló csatlakozók voltak, akik min­dig fennhéjázó álláspontot foglal­tak el a munkásosztállyal és a munkás­osztály pártjával szemben. Tehát tu­lajdonképpen miért léptek be akkor a Pártba? Ügy vélem, hogy ezekre az embe­rekre is teljesen érvényesek, — ha a viszonyok egy kissé másak is —. Sztálin elvtárs szavai, aki az interven­ció és a polgárháború időszakában azt mondotta: „A háborús frontsikerekkel kapcso­latban ... erősödött ... a burzsoa­nacionalista elemeknek az a törekvése, hogy a Pártba bejussanak és kar­riert csináljanak. Ezek az elemek, szemelőtt tartották a Pártnak mint va­lóságosan vezető erőnek pozícióját, rendesen kommunistákká mázolják magukat át és nem egyszer csopor­tostul lépnek be a Pártba, becsem­pészve oda a rosszul álcázott soviniz­mus és bomlasztás szellemét." Véleményem szerint Sztálin elvtárs­nak ezek a szavai tökéletesen rá ille­nek Clementisre, Huszákra, Novome­skýre, és általában majdnem az egész Dav-csoportra. És, mert vezető elvtársaink jól ismerték a kispolgári értelmiség különböző megnyilvánulá­sait a munkásmozgalom fejlődésének különböző korszakaiban, a beáramlás és a kiáramlás korszakában is, kezdet­től fogva helyesen tudták jellemezni a dav'sták tevékenységét és mozgalmát is. Azonban meg kell mondanunk, hogy — hál' istennek — a szlovák ér­telmiség nem minden hozzátartozója foglalt el lenéző álláspontot a munkás­osztállyal szemben, hanem a munkás­osztály harci frontján állottak és a munkásosztály többi képviselőjével együtt kifejezték aggályaikat a DAV­mozgalom lehetséges rossz végére vo­natkozólag. Engedjétek meg nekem, hogy ezzel kapcsolatban felolvassam annak a levélnek egy részletét, ame­lyet 1925-ben, tehát a DAV első év­folyamának megjelenése után Peter Jilemnicky elvtárs Edo Urx elvtárshoz Intézett. „Drága Edo, ahogy levelednek meg­örültem, melyet már régen vártam, éppúgy le is sújtott ez a leveled. Már annyira — amennyire az én vastag bőröm mellett lehetséges. És mindjárt elfogott az a hangulat, amelyet akkor éreztem, amikor együtt heverésztünk a Z* adka partján a napon és amikor a DAV-val kapcsolatos aggodalmaimról beszéltem neked. Ez főleg saját sze­mélyemet érintette és te nem tudtál belenyugodni abba a gondolatba, hogy Igazam van. Annyit beszéltél nekem, hogv ismét félig-meddig visszanyer­tem egyesúlyomat. Látszólag. Te tu­dod, hogy távozásom a táborból és búcsúm a Červená Skala-tól nem any­nvira sebesült lábam miatt történt, mint Ink'bb az a diszharmónia volt az oka, amelyet szívem mélyéig éreztem s amely úgy fájt nekem. És mivel ettől az érzéstől mindmáig nem tudtam megszabadulni, utolsó le­velednek tartalma csak annak bizonyí­téka, hogy helyesen elemeztem és lát­tam előre a dolgokat. És egyedül te tudod. Edo, milyen őszinte vagyok. Látszólag mindent primitíven és egy­szerűen fogok fel és ezért joggal be­szélsz rusztikus szívemről, amely úgy Örül és szenved, ahogy természetes érzése diktálja. Most tehát szenvedek. Nem azért szenvedek, mintha meg len­ne bántva személyes büszkeségem, sőt hiúságom, — azért szenvedek, mert az a gárda, amely mintegy szel­lemi-vezéri álláspontot tulajdonít ma­gának a proletariátus körében, oly rö­vidlátó, nyomorult és vak. Ez ilyen mértékben sohasem tűnt fel nekem. A nemzetköziség, a vshszfalak ledöntése az egyes nemzetek között, az előítéle­tek lerombolása stb., stb., amit a köz­vélemény előtt annyit fitogtattak, ne­kik csak frázisok voltak és „proletár" szellemük látóköre, amely polgári em­lőkön táplálkozott, a valóságban nem jutott tovább annál, mint ahonnan ki­indult. Sajnálom csahosaikat, akik mun­kájukkal magukat temették el mint a mentumokhoz nem kell hosszas kom­mentárt fűzni. Ezek a dokumentumok maguk világosan beszélnek arról, mily világosan látták a Párt feladatát ér­telmiségünknek azok a hozzátartozói, akik nem azért léptek be a Pártba, hogy karriert csináljanak, akik elítél­ték a kozmopeľta a nyugatias „művé­szet" különféle hanyatló formáinak kedvelését, akik gyűlölték az öntelt ,, vezetőgárda" felfuvalkodását, akik azonban velük ellentétben megértették a munkásosztály történelmi küldetését, osztályharcának első soraiba álltak, a néppel összenőttek és életük utolsó le­helletéig hűek maradtak hozzá. És a másik tény, elvtársnők és elv­társak, amelyre rá akarok mutatni, nem kevésbbé gyönyörű, de egyben megrázó is. Néhány héttel ezelőtt a bratisiavai fogház fegyőre Bašťovan­ský elvtársnak a Párt történetének irattára számára kis cédulát adott át, amelyen néhány sor áll a következő kisérő levéllel: f „A csatolt cédulát az úgynevezett szlovák állam alatt elrejtve őriztem, mint kiváló iliegűlis munkásainknak a munkásosztály jogaiért a fasiszta megszállók ellen vívott nehéz harca feledhetetlen emlékét. A levélkét Vi­liam Široký elvtárs írta abban az idő­ben, mikor már olyan állapotban volt, hogy erejének teljes kimerülésével számolt. A sok kihallgatás és kínzás után annyira össze volt verve, hogy egész teste egy fekete véraláfutás volt. A Gestapo és az USB kihallgatá­sai után mindég ájultan hozták a cel­lába és vizes lepedőkbe kellett burkol­ni. míg vizet csak összeszorított fo­gain keresztül lehetett szájába önte­ni. Egy llven kínzás után megtudtam, hogy további kínzás és kihallgatás cél­iából a brnól Spielberg-be szállítják. Ezét megkértem, hogy még távozása előtt írjon néhány sort hagyatékul a nemzet és a CsKP számára. Široký elvtárs 1941 július 28-án megírta az üzenetet: „Elárultak. Becsülettel akarok meghalni, hűen a Szovjetunióhoz, a CsKP-h«z és a nemzethez. 1941. VII. 28." (Az összes ielenlevők mély megin­dulással felállnak helyükről s így feje­lik ki tiszteletüket Široký elvtárs és heroikus magatartása iránt. Ezután néhányszor egymásután felhangzik a iclenlevők ajkáról; „Éljen Široký i ív­társ!") Elvtársnők és elvtársak, ml minden van ebben a néhány szóban! Gondol­junk rá, hogy Široký elvtárs ezeket a sorokat egy hónappal a Szov jetunió meg­támadása után írta, amikor a hitleri há­borús gépezet egész veszett erejével Elárultak. Becsülettel akarok meghalni, hűen a Szovjetunióhoz, a CsKP-hez és a nemzethez. Siroky elvtárs üzenete a fasiszta börtönből 1041 VH, 2 r én Elvtársnők és elvtársak, el kell ér­nOnk, hogy Szlovákia egész mai nem­zedéke tudatosítsa azt, mily kimondha­tatlan szerencse számára, hogy ilyen emberek vezetése alatt dolgozhat. Egy­ben szükséges azonban, hogy Szlová­kia mai nemzedéke hálája kifejezése­ként azért, hogy már az örömteli Je­lenben élhet és a még boldogabb jövőt készítheti elő, ennek tudatához hozzá­kapcsolja azt a sziklaszilárd elhatáro­zását, hogy még szívósabban fog har­colni minden feladat teljesítéséért, amelyet nemzeteink vezető ereje — dicső Pártunk elénk tűz. A legköze­lebbi időszakbon tehát szívós erőfeszí­tést keh kifejteni valamennyi feladat teljesítésére, amelyeket a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsá­gának utolsó februári ülése tűzött ki elénk és amelyeket ma szlovákiai vi­szonylatban még közelebbről megha­tároz Szlovákia Kommunista Pártla Központi Bizottságának mai ülése. (Taps.) rossz sírásók, akik a másik fél ideológiá­jának ástak sírt. Csak azért sajnálom őket, mert telezabálták magukat papi­rossal és azzal akarják etetni a töme­geket és amellett nem tudják, ml a tö­meg, és mi az ember a tömegben. Papírosukat utálom épúgy, mint őket, akik vértelenül végeztek vértelen pa­píron vértelen munkát. Csak vitatkoz­zanak és verekedjék át magukat a modern művészet fogalmáig. Ezek a viták hiábavalóságok, hallod Edo? Én innen Kysucáról írom neked és ezer­szer ismétlem, hülyeségek. Állítsa össze 33 mérnök egy monumentális gép tervét, az a papíron marad, és időtlen-időkig papíron maradna, ha nem jönne az a kérgestenyerű, általuk lebecsült munkás, és a tervet nem rea­lizálná. (Taps.) Edo, drágám, harc lesz és hidd el, hogy melletted fogok állni, mint leg­hűségesebb bajtárs. Nem félek ettől a csatától, és örülök, hogy harcolha­hatok. Tudod, hogy eleven vagyok, mint a Kysuca és szeretek mindent, ami életet és mozgást jelent. Egész munkám és életem ezt mutatja. Mi a proletariátust mindig azért akartuk és fogjuk szolgálni, mert a szívünk parancsolja és azért, mert már máskép nem is tudunk élni. ök csak csináljanak továbbra is program­útokat: a programmoknál fognak ma­radni, mert n'ncs elég erejük. Jó kép­zelő tehetségük van, de hiányzik a va­lóságérzékük. Sohasem olvastam pro­gramm jaikat. A programm munkámban van. Míg mások kávéházakban vitat­koztak a modern szlovák proletár pró­záról, az én prózám magasan, a dom­bon egyedülálló iskolában született meg petróleumlámpa mellett. Ez nem di­csekvés. Ezt határozottan tudom és bármikor megmondom nekik. Nem vártam az ő elismerésükre. Csak a te őszinte baráti szavaid voltak, amelye­ket minden körülmények között be­csültem." Egy másik, 1928 április 19-én Urx elvtársnak írott levelében, amelyet Novomeskýnek is szánt, Jilemnicky elvtárs Moszkvából ezeket írja: „És most néhány szót Laciról, örü­lök, hogy Ismét verseket ír. Az is na­gyon szép, amikor a rádióban szaval és a prágai misszión fogadásokra jár. A költészet gyönyörű dolog, azonban én azt hiszem, hogy emellett az ember­nek lehetősége van becsületesen dol­gozni a szerkesztőségben és hogv va­lamlyen sikertelenség vagy ifjúkori hiba miatt nem kel! elszakadni attól, amit oly fáradságosan, nehezen és oly lángoló lelkesedéssel segített építeni és megszilárdítani. Ügy vélem, hogy Bratislavában, az ČKK osztályán ugyanolyan érdeklődéssel és politikai áttekintéssel kel! bírnia, mint amilyen­nel a Pravda felelős szerkesztőjeként bírt. Ott sok veszélyes dolog vár rá — dicsőség, (emlékezz, Laci milyen magatartással fogadta Wolker ünneplé­sét a polgárság által) a kapásoknál, a kávéházakban, ahol a cigányzene szól: Akácos út, ha végig megyek rajtad én ... Laci vegyes társaságba kerülsz, amely kisa játít téged. Ismételgetjük a marxista mondást: A lét határozza a meggyőződést és ez aranyat érő mon­dás. Én összeköttetésben állok a bra­tisiavai fiúkkal, tudok Poniíánról is és általában tájékozva vagyok mind­annyiukról, és tudom, hogy az egész környezet, amelyben ki-ki mozog, ho­gyan hat az illetőre. Valaha én is azt gondoltam, hogy elég a Párt tagjának lenni, tagdíjat fizetni, és cikkeket írni a Pravdába és főleg a DAV-ba, stb. A Szovjetunióba kellett jönnöm és az Igazi valóság ütötte sok-sok keserű sebet kellett hátamon elviselnem, ame­lyek megtanítottak engem párttagnak lenni egészen más felfogással a párt­munkáról és pontosan összhangba hoz­va életfeladatomat a proletariátusnak történelmi feladatával általában és a Kommunista Párt történelmi feladatá­val különösen. Nem becsülöm le a szépirodalmat. Elenkezőleg. Tisztelem és hiszem, hogy találok magamban is elegendő erőt, hogy ezen a téren Is írjak valami maradandót Nos, nekem ezeket a képességeimet is alá kell ren­delnem a közös feladatnak, a tömeg hangját meghallgatva kell irodalmi munkaprogrammokat csinálnunk és nem a rikoltó szaxofonok és őrült kasztanyetták charlestonát hallgatva. Laci, nem akarok jós lenni, de magad Is tudod, hogy ebben a bratisiavai ká­véházi naplopásban nagy veszély rej­lik. ami visszatükröződik néhány elv­társunkon, azonban nagyon könnyen visszatüröződhetlk a te életed, a te pártember és irodalmár életedben is. Érted, hogy miért teszem a pártembert az első helyre." És Peter Jilemnickýnek számos ilyen levele van davistákról. nézeteikről és hasonlókról. így például egyik-másik levelében azt írja, hogy már meg kel­lene szüntetniük a trockizmussal való kacérkodásukat, mert a trockizmus már régóta megszűnt munkásmozgal­mi irányzat lenni, hanem az osztály­ellenség felforgató tevékenysége és így tovább. Ügy vélem, hogy ezekhez a doku­a Szovjetunió belseje felé rohant, gon­doljunk arra, hogy ezeket a sorokat az SzKP illegális Központi Bizottságá­nak eleste után írta, a cseh és a ylo­vák nemzet erőszakos elválasztásának idejében, abban az időben, amikor Hu­sák, Novomeský és mások a fasiszta propagandát szolgálták a Szovjetunió legaljasabb rágalmazásával, amikor Novomeský nemcsak Machhal, hanem Karol Sidorral is tárgyalt, aki ma tel­jes nyíltsággal az amerikai imperialis­ták szolgálatában közreműködik a csehek és szlovákok nemzeti függet­lenségének eltiprására irányuló törek­vésekben. Legyünk tudatában annak, hogy akkor, amikor a Husákkal való tárgyalások után, — amint egy évvel ezelőtt ugyanezen a helyen Benada elvtárs mondotta — Osoha, Široký és I>uriš elvtársakkal szemben, kiharcolta az úgynevezett önálló — állítólag szovjet — Szlovákia koncepcióját, akkor široký elvtárs életének legnehe­zebb pillanataiban — és ő akkor azt gondolta, hogy életének utolsó óráiban — utolsó gondolatait Sztálin Szovjet­uniójának szenteli, mint az egész világ proletariátusa védőpajzsának, a Cseh­szlovákia gottwaldi Kommunista Párt­nak, mint a csehszlovák munkásosz­tály vezető ereiének és nemzetének, amelynek leghííbb fia. (Taps.) Elvtár­sak és elvtáranők, ime ez a leggyönyö­rűbb megnyilvánulása annak, hogy a pro'etár-'nternacionalizmus elválaszt­hatatlanul összekapcsolódik a nemzet iránti igazi szeretettel, a szocialista hazafiassággal. Ez a megnyilvánulása annak az embernek, aki egész életét a munkásosztálynak és nemzetének szentelte. v.

Next

/
Oldalképek
Tartalom