Uj Szó, 1951. május (4. évfolyam, 102-126.szám)

1951-05-01 / 102. szám, kedd

aranykor

áért elő

re! Min JI

MI

I I I M.Gosiorovský elvtárs vitafelszólalása a KSS Központ! Bizottságának 1951IV. 20. ülésén Elvtársnők és elvtársak! Eredetileg a vita során a Dav-csoporthoz tartozó írók, az illegális harc, a íeikelés dolgairól stb. akartam beszélni. Nos, azok az elvlirsak, akik a vitában előttem felszólalta*, ezekkel a kérdésekkel annyit foglalkoztak, hogy sok újat erről a ma már lényegében teljesen megvilágított kérdésről aligha mondhatnék. Ezért csupán két tényre szorítkozom, ezekre is egyrészt a burzsoa-nacionalizmus és kozmopolitizmus szemszögéből, másrészt a proletár-internacianalizmus és a szocialista hazafiasság nézőpontjából. Široký elvtárs beszámolójában a leleplezett kémek és árulók: Clementis, Husák, Novomesky és társai tevékenységének jellemzésére többek között azt mondotta, hogy sohasem voltak kommunisták, hogy — ha néhányan a Dav-csoporthoz tartozó írók közül beléptek is a Pártba — csak sántikáló csatlakozók voltak, akik mindig fennhéjázó álláspontot foglaltak el a munkásosztállyal és a munkásosztály pártjával szemben. Tehát tulajdonképpen miért léptek be akkor a Pártba? Ügy vélem, hogy ezekre az emberekre is teljesen érvényesek, — ha a viszonyok egy kissé másak is —. Sztálin elvtárs szavai, aki az intervenció és a polgárháború időszakában azt mondotta: „A háborús frontsikerekkel kapcsolatban ... erősödött ... a burzsoanacionalista elemeknek az a törekvése, hogy a Pártba bejussanak és karriert csináljanak. Ezek az elemek, szemelőtt tartották a Pártnak mint valóságosan vezető erőnek pozícióját, rendesen kommunistákká mázolják magukat át és nem egyszer csoportostul lépnek be a Pártba, becsempészve oda a rosszul álcázott sovinizmus és bomlasztás szellemét." Véleményem szerint Sztálin elvtársnak ezek a szavai tökéletesen rá illenek Clementisre, Huszákra, Novomeskýre, és általában majdnem az egész Dav-csoportra. És, mert vezető elvtársaink jól ismerték a kispolgári értelmiség különböző megnyilvánulásait a munkásmozgalom fejlődésének különböző korszakaiban, a beáramlás és a kiáramlás korszakában is, kezdettől fogva helyesen tudták jellemezni a dav'sták tevékenységét és mozgalmát is. Azonban meg kell mondanunk, hogy — hál' istennek — a szlovák értelmiség nem minden hozzátartozója foglalt el lenéző álláspontot a munkásosztállyal szemben, hanem a munkásosztály harci frontján állottak és a munkásosztály többi képviselőjével együtt kifejezték aggályaikat a DAVmozgalom lehetséges rossz végére vonatkozólag. Engedjétek meg nekem, hogy ezzel kapcsolatban felolvassam annak a levélnek egy részletét, amelyet 1925-ben, tehát a DAV első évfolyamának megjelenése után Peter Jilemnicky elvtárs Edo Urx elvtárshoz Intézett. „Drága Edo, ahogy levelednek megörültem, melyet már régen vártam, éppúgy le is sújtott ez a leveled. Már annyira — amennyire az én vastag bőröm mellett lehetséges. És mindjárt elfogott az a hangulat, amelyet akkor éreztem, amikor együtt heverésztünk a Z* adka partján a napon és amikor a DAV-val kapcsolatos aggodalmaimról beszéltem neked. Ez főleg saját személyemet érintette és te nem tudtál belenyugodni abba a gondolatba, hogy Igazam van. Annyit beszéltél nekem, hogv ismét félig-meddig visszanyertem egyesúlyomat. Látszólag. Te tudod, hogy távozásom a táborból és búcsúm a Červená Skala-tól nem anynvira sebesült lábam miatt történt, mint Ink'bb az a diszharmónia volt az oka, amelyet szívem mélyéig éreztem s amely úgy fájt nekem. És mivel ettől az érzéstől mindmáig nem tudtam megszabadulni, utolsó levelednek tartalma csak annak bizonyítéka, hogy helyesen elemeztem és láttam előre a dolgokat. És egyedül te tudod. Edo, milyen őszinte vagyok. Látszólag mindent primitíven és egyszerűen fogok fel és ezért joggal beszélsz rusztikus szívemről, amely úgy Örül és szenved, ahogy természetes érzése diktálja. Most tehát szenvedek. Nem azért szenvedek, mintha meg lenne bántva személyes büszkeségem, sőt hiúságom, — azért szenvedek, mert az a gárda, amely mintegy szellemi-vezéri álláspontot tulajdonít magának a proletariátus körében, oly rövidlátó, nyomorult és vak. Ez ilyen mértékben sohasem tűnt fel nekem. A nemzetköziség, a vshszfalak ledöntése az egyes nemzetek között, az előítéletek lerombolása stb., stb., amit a közvélemény előtt annyit fitogtattak, nekik csak frázisok voltak és „proletár" szellemük látóköre, amely polgári emlőkön táplálkozott, a valóságban nem jutott tovább annál, mint ahonnan kiindult. Sajnálom csahosaikat, akik munkájukkal magukat temették el mint a mentumokhoz nem kell hosszas kommentárt fűzni. Ezek a dokumentumok maguk világosan beszélnek arról, mily világosan látták a Párt feladatát értelmiségünknek azok a hozzátartozói, akik nem azért léptek be a Pártba, hogy karriert csináljanak, akik elítélték a kozmopeľta a nyugatias „művészet" különféle hanyatló formáinak kedvelését, akik gyűlölték az öntelt ,, vezetőgárda" felfuvalkodását, akik azonban velük ellentétben megértették a munkásosztály történelmi küldetését, osztályharcának első soraiba álltak, a néppel összenőttek és életük utolsó lehelletéig hűek maradtak hozzá. És a másik tény, elvtársnők és elvtársak, amelyre rá akarok mutatni, nem kevésbbé gyönyörű, de egyben megrázó is. Néhány héttel ezelőtt a bratisiavai fogház fegyőre Bašťovanský elvtársnak a Párt történetének irattára számára kis cédulát adott át, amelyen néhány sor áll a következő kisérő levéllel: f „A csatolt cédulát az úgynevezett szlovák állam alatt elrejtve őriztem, mint kiváló iliegűlis munkásainknak a munkásosztály jogaiért a fasiszta megszállók ellen vívott nehéz harca feledhetetlen emlékét. A levélkét Viliam Široký elvtárs írta abban az időben, mikor már olyan állapotban volt, hogy erejének teljes kimerülésével számolt. A sok kihallgatás és kínzás után annyira össze volt verve, hogy egész teste egy fekete véraláfutás volt. A Gestapo és az USB kihallgatásai után mindég ájultan hozták a cellába és vizes lepedőkbe kellett burkolni. míg vizet csak összeszorított fogain keresztül lehetett szájába önteni. Egy llven kínzás után megtudtam, hogy további kínzás és kihallgatás céliából a brnól Spielberg-be szállítják. Ezét megkértem, hogy még távozása előtt írjon néhány sort hagyatékul a nemzet és a CsKP számára. Široký elvtárs 1941 július 28-án megírta az üzenetet: „Elárultak. Becsülettel akarok meghalni, hűen a Szovjetunióhoz, a CsKP-h«z és a nemzethez. 1941. VII. 28." (Az összes ielenlevők mély megindulással felállnak helyükről s így fejelik ki tiszteletüket Široký elvtárs és heroikus magatartása iránt. Ezután néhányszor egymásután felhangzik a iclenlevők ajkáról; „Éljen Široký i ívtárs!") Elvtársnők és elvtársak, ml minden van ebben a néhány szóban! Gondoljunk rá, hogy Široký elvtárs ezeket a sorokat egy hónappal a Szov jetunió megtámadása után írta, amikor a hitleri háborús gépezet egész veszett erejével Elárultak. Becsülettel akarok meghalni, hűen a Szovjetunióhoz, a CsKP-hez és a nemzethez. Siroky elvtárs üzenete a fasiszta börtönből 1041 VH, 2

r én Elvtársnők és elvtársak, el kell érnOnk, hogy Szlovákia egész mai nemzedéke tudatosítsa azt, mily kimondhatatlan szerencse számára, hogy ilyen emberek vezetése alatt dolgozhat. Egyben szükséges azonban, hogy Szlovákia mai nemzedéke hálája kifejezéseként azért, hogy már az örömteli Jelenben élhet és a még boldogabb jövőt készítheti elő, ennek tudatához hozzákapcsolja azt a sziklaszilárd elhatározását, hogy még szívósabban fog harcolni minden feladat teljesítéséért, amelyet nemzeteink vezető ereje — dicső Pártunk elénk tűz. A legközelebbi időszakbon tehát szívós erőfeszítést keh kifejteni valamennyi feladat teljesítésére, amelyeket a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának utolsó februári ülése tűzött ki elénk és amelyeket ma szlovákiai viszonylatban még közelebbről meghatároz Szlovákia Kommunista Pártla Központi Bizottságának mai ülése. (Taps.) rossz sírásók, akik a másik fél ideológiájának ástak sírt. Csak azért sajnálom őket, mert telezabálták magukat papirossal és azzal akarják etetni a tömegeket és amellett nem tudják, ml a tömeg, és mi az ember a tömegben. Papírosukat utálom épúgy, mint őket, akik vértelenül végeztek vértelen papíron vértelen munkát. Csak vitatkozzanak és verekedjék át magukat a modern művészet fogalmáig. Ezek a viták hiábavalóságok, hallod Edo? Én innen Kysucáról írom neked és ezerszer ismétlem, hülyeségek. Állítsa össze 33 mérnök egy monumentális gép tervét, az a papíron marad, és időtlen-időkig papíron maradna, ha nem jönne az a kérgestenyerű, általuk lebecsült munkás, és a tervet nem realizálná. (Taps.) Edo, drágám, harc lesz és hidd el, hogy melletted fogok állni, mint leghűségesebb bajtárs. Nem félek ettől a csatától, és örülök, hogy harcolhahatok. Tudod, hogy eleven vagyok, mint a Kysuca és szeretek mindent, ami életet és mozgást jelent. Egész munkám és életem ezt mutatja. Mi a proletariátust mindig azért akartuk és fogjuk szolgálni, mert a szívünk parancsolja és azért, mert már máskép nem is tudunk élni. ök csak csináljanak továbbra is programútokat: a programmoknál fognak maradni, mert n'ncs elég erejük. Jó képzelő tehetségük van, de hiányzik a valóságérzékük. Sohasem olvastam programm jaikat. A programm munkámban van. Míg mások kávéházakban vitatkoztak a modern szlovák proletár prózáról, az én prózám magasan, a dombon egyedülálló iskolában született meg petróleumlámpa mellett. Ez nem dicsekvés. Ezt határozottan tudom és bármikor megmondom nekik. Nem vártam az ő elismerésükre. Csak a te őszinte baráti szavaid voltak, amelyeket minden körülmények között becsültem." Egy másik, 1928 április 19-én Urx elvtársnak írott levelében, amelyet Novomeskýnek is szánt, Jilemnicky elvtárs Moszkvából ezeket írja: „És most néhány szót Laciról, örülök, hogy Ismét verseket ír. Az is nagyon szép, amikor a rádióban szaval és a prágai misszión fogadásokra jár. A költészet gyönyörű dolog, azonban én azt hiszem, hogy emellett az embernek lehetősége van becsületesen dolgozni a szerkesztőségben és hogv valamlyen sikertelenség vagy ifjúkori hiba miatt nem kel! elszakadni attól, amit oly fáradságosan, nehezen és oly lángoló lelkesedéssel segített építeni és megszilárdítani. Ügy vélem, hogy Bratislavában, az ČKK osztályán ugyanolyan érdeklődéssel és politikai áttekintéssel kel! bírnia, mint amilyennel a Pravda felelős szerkesztőjeként bírt. Ott sok veszélyes dolog vár rá — dicsőség, (emlékezz, Laci milyen magatartással fogadta Wolker ünneplését a polgárság által) a kapásoknál, a kávéházakban, ahol a cigányzene szól: Akácos út, ha végig megyek rajtad én ... Laci vegyes társaságba kerülsz, amely kisa játít téged. Ismételgetjük a marxista mondást: A lét határozza a meggyőződést és ez aranyat érő mondás. Én összeköttetésben állok a bratisiavai fiúkkal, tudok Poniíánról is és általában tájékozva vagyok mindannyiukról, és tudom, hogy az egész környezet, amelyben ki-ki mozog, hogyan hat az illetőre. Valaha én is azt gondoltam, hogy elég a Párt tagjának lenni, tagdíjat fizetni, és cikkeket írni a Pravdába és főleg a DAV-ba, stb. A Szovjetunióba kellett jönnöm és az Igazi valóság ütötte sok-sok keserű sebet kellett hátamon elviselnem, amelyek megtanítottak engem párttagnak lenni egészen más felfogással a pártmunkáról és pontosan összhangba hozva életfeladatomat a proletariátusnak történelmi feladatával általában és a Kommunista Párt történelmi feladatával különösen. Nem becsülöm le a szépirodalmat. Elenkezőleg. Tisztelem és hiszem, hogy találok magamban is elegendő erőt, hogy ezen a téren Is írjak valami maradandót Nos, nekem ezeket a képességeimet is alá kell rendelnem a közös feladatnak, a tömeg hangját meghallgatva kell irodalmi munkaprogrammokat csinálnunk és nem a rikoltó szaxofonok és őrült kasztanyetták charlestonát hallgatva. Laci, nem akarok jós lenni, de magad Is tudod, hogy ebben a bratisiavai kávéházi naplopásban nagy veszély rejlik. ami visszatükröződik néhány elvtársunkon, azonban nagyon könnyen visszatüröződhetlk a te életed, a te pártember és irodalmár életedben is. Érted, hogy miért teszem a pártembert az első helyre." És Peter Jilemnickýnek számos ilyen levele van davistákról. nézeteikről és hasonlókról. így például egyik-másik levelében azt írja, hogy már meg kellene szüntetniük a trockizmussal való kacérkodásukat, mert a trockizmus már régóta megszűnt munkásmozgalmi irányzat lenni, hanem az osztályellenség felforgató tevékenysége és így tovább. Ügy vélem, hogy ezekhez a dokua Szovjetunió belseje felé rohant, gondoljunk arra, hogy ezeket a sorokat az SzKP illegális Központi Bizottságának eleste után írta, a cseh és a ylovák nemzet erőszakos elválasztásának idejében, abban az időben, amikor Husák, Novomeský és mások a fasiszta propagandát szolgálták a Szovjetunió legaljasabb rágalmazásával, amikor Novomeský nemcsak Machhal, hanem Karol Sidorral is tárgyalt, aki ma teljes nyíltsággal az amerikai imperialisták szolgálatában közreműködik a csehek és szlovákok nemzeti függetlenségének eltiprására irányuló törekvésekben. Legyünk tudatában annak, hogy akkor, amikor a Husákkal való tárgyalások után, — amint egy évvel ezelőtt ugyanezen a helyen Benada elvtárs mondotta — Osoha, Široký és I>uriš elvtársakkal szemben, kiharcolta az úgynevezett önálló — állítólag szovjet — Szlovákia koncepcióját, akkor široký elvtárs életének legnehezebb pillanataiban — és ő akkor azt gondolta, hogy életének utolsó óráiban — utolsó gondolatait Sztálin Szovjetuniójának szenteli, mint az egész világ proletariátusa védőpajzsának, a Csehszlovákia gottwaldi Kommunista Pártnak, mint a csehszlovák munkásosztály vezető ereiének és nemzetének, amelynek leghííbb fia. (Taps.) Elvtársak és elvtáranők, ime ez a leggyönyörűbb megnyilvánulása annak, hogy a pro'etár-'nternacionalizmus elválaszthatatlanul összekapcsolódik a nemzet iránti igazi szeretettel, a szocialista hazafiassággal. Ez a megnyilvánulása annak az embernek, aki egész életét a munkásosztálynak és nemzetének szentelte. v.