Uj Szó, 1951. május (4. évfolyam, 102-126.szám)

1951-05-26 / 122. szám, szombat

1951 május 26 UJSZÖ FOMÓ M A P Štefan Králik új komédiája a Nemzeti Színházban 11 ^pd^Ĺiífd^t ílzaľka Bár Stefán Králik legújabb komédlá ja még a szlovák ŕrók aktívaja előtt íródott, kell, hogy értékelésében azok a szempontok vezessenek, amelyeket Seíránek elvtárs elvileg nagyjelentősé gű, új" fejlődési szakaszt megalapozó beszámolója tartalmazott és amely szempontokat az aktívát követő kimerítő vita a szlovák drámaírás termékeire alkalmazni próbált. Ez az aktíva és vita Králik előző darabját, a »Tölgyek a Polyana alatt* című vígjátékát Skalka »Kecsketeje« mellett sikeres kísérletként jellemezte a szlovák drámaírás fejlődésében, a szocialista realizmus felé vezető útján. Kötelezettséget jelent ez Králik további munkásságára és bennünket az elé a feladat elé állít, hogy értékeljük, mennyire sikerült a szerzőnek továbbhaladnia a szerencsésén megkezdett úton. És itt mindjárt elöljáróban meg kell állapítanunk, hogy Králik újabb darabja, bár nem jelent lényeges előrehaladást, alapvető és kirívó hibái ellenére sem nevezehető visszaesésnek. Pozitívumként értékeljük ezért, hogy a Nemzeti Színház műsorára tűzte és nagy körültekintéssel, legjobb színészeinek mozgósításával bemutatta ezt a darabot, amivel mindenképpen hozzájárult egyfelől a szerző fejlődéséhez, másfelől a szlovák drámaírás egészséges kibontakozásához. Králiknál mindenekelőtt dicséretes az a szándék, hogy a burzsoá-ideológiáktól mindinkább megszabadulva és távolodva, írói képességeit épülő rendünk szolgálatába állítja és ebben a legújabb művében is eleven kapcsolatot keres a dolgozó néppel. Ebben a tisztaszándékú törekvésében a falvaink dolgozó népét reális szemmel figyelő író eljutott a mun-. kafront egy új területére: egy középszlovákiai gyár környezetébe. Králik itt tehát úgyszólván úttörőként jelentkezik, számos szovjet példa, Václav Kátía »Karhanja«, a magyar Mándi Éva »Hétköznapok hősei* után megszületett az első szlovák darab, amely rgész témáját egy üzem életéből meríti. A szerencsés ötlet gazdag lehetőségeket rejt magában, a problémák oly sokasága tárult hirtelen a szerző elé, hogy óhatatlanul tévedésekbe kellett esnie. A legsúlyosabb hiba a téma helytelen értelmezése. De itt a szerző mentségére hozzá kell tennünk, hogy ebbe a hibába más szerzőink, sőt más népi demokráciák írói is darabjaikban és filmjeikben egyaránt beleesnek (példaként felhozom Oavidoglu kitűnő darabját a »Bányászokat«, vagy a »Szabóné* cimű magyar filmet. Általános hiba, hogy nem szigorúan elhatárolt — és így aztán drámailág minden oldalról megközelíthető és megoldható — problémát választanak, hanem a témák egész sorát, valóságos témakört. Ennek az a következménye, ahogy ezt a magyar írók áprilisi első kongresszusán Háy Gyula, a kitűnő Kossuth-díjas író a magyar drámairodalom kérdéseivel kapcsolatban is kifejtette —, hogy az ilymódon szerkesztett mű tématörést szenved, valahol a közepe táján átcsúszik egy másik témára és azt folytatja, megelégedve azzal, hogy magát a témakört nem hagyja el. Nézzük meg, miként bomlik témakörré* Králik darabjában a téma. Az elindulásnál a probléma a kétlakiság megszüntetése körül forog. Arról van szó, hogy a talpfákat gyártó és a nehéziparunk céljait szolgáló fűrésztelepen a forró nyári időben pótolhatatlan lemaradast okoz az a tény, hogy a telep munkásainak egy .része abbahagyja a munkát, hogv hazamenjen segíteni az aratásban. És ugyanez az elmaradás fenyeget más alkalomkor is, tavaszi vetés vagy őszi szántás idején. Ezek az emberek szeretik a gyárat, már-már otthonuknak érzik, de érzésvilágukkal és némileg gazdasági tekintetben is még ott gyökereznek a környező falvak világában. így vagyunk Ondrej Zemkóval is, a fakombinátus élmunkásaval, akit a szerző elsősorban kisparasztnak jelez a színlapon. Zemko is kétlaki munkás, akinek a darab folyamán meg kell győződnie arról, hogy meg kell szűnnie az 6 és társai kétlakiságának. Zemkónak az első képben Kovács, az üzem előmunkása, villanyszerelője és egyúttal az UB elnöke, meg is magvarázza a helyzetet és megérezteti vele, hogy könynyebben boldogulnának a falun, ha a szövetk^etből kiszorítanák a fogataikkal kuoeckedô zsíros parasztokat és ők, a kisemberek vennék át a szövetkezet vezetését,- ha gépi segítséget vennének igénybe, egyszóval, ha megszabadulnának az egvéni gazdálkodás maradiságától. Zemkóbsn Kovács szavai termékenv tataira hullanak és elindul. hogv megkezdje az agitálást az új faluért, a felszabadult életért. Ez volna a kétlakiság felszámolásának egyik útja, a másik meg az, hogy az ugyanekkor épülő lakóházakkal otthont kell teremteni a munka helyén, hogy ezek a falusi dolgozók igazi ipari szak munkásokká váljanak, hogy családdal és meleg otthonnal gyöekeret verve el téphessék a faluhoz kötő régi szálakat. Ennek a sok bonyodalomra álkal mat adó problémának kifejtése tökéletesen elegendő lett volna egy darab hoz, Králik sjanálatosan nem érte be vele, a témát mindenképpen kiszélesíteni igyekezett, átugrott Kovács és Gáliknak, az üzem normázójának tisztán eszmei síkon mozgó vitájára a munkáskáderek, szakértők utánpótlásának kérdésére, az iszákos, de egyébként kitűnő szakmunkás Mrenicából egy nap alatt józan embert formál és megoldja még egy féltucat szereplő magánéletét is. Mi következik ebből a sokat mondani akarásból. Óhatatlanul az, hogy maga a kezdeti probléma sem oldódik meg elég drámaian. Zemko hazamegy falujába, két kép-n át nem látjuk és amikor a negyedikben megjelenik, jelentésekkel jön, hogy rátértek a Kovácstól jelzett szocialista útra és az utolsó képben halljuk a faluba kisegítésre siető traktorok búgását.. Tehát kénytelenek vagyunk beérni azzal, hogy minden a színfalak mögött játszódjék le. csupán Zemko kezdeti meggyőzésének vagyunk a tanúi. Králik túl sokat akart mondani, úgyszólván az egész üzemi élet keresztmetszetét akarta adni egy rövid napba belesűrítve, ezért alakjai túlnyomóan merevek, élettelenek és helyenként papírízfiek maradnak. Igazán csak a melegen megrajzolt Berky cigányban érzünk eleven emberi életet. Erezzük benne a jó munkást, a jó családapát, a munkához és a családhoz való jó viszonyt. Ez valóban ember és ilyen emberi kontúrjai vannak Kissnek, az erőteljesen megrajzolt, vérbő magyar munkásnak, a bűnére ráébredő öreg Mrenicának vagy Misko Pudisnak, akinek ragyogó. fiatalsága és örömteli kapcsolata a munkához derűs színtoltja a színpadnak. A falu üde, egészséges világát hozza be a falubeli kis Ankával az üzem kátrányillatos, termelési számokkal teli komoly építő világába. Es rokonszenves vonásai vannak a félkarú fecsegő öreg Matusnak is. Králik ezt a vízhordó öreget megteszi Misko Pudis nagyapjának, ahogy a többi szereplőket is rokonságba hozza, amivel valami családiasságot akar teremteni a színpadon ahelyett, hogy az egész üzemben egy átfogó szocialista családot éreztetne. A darab nőalakjai az említett Ankán 1 .vül nem elég reálisak; életszerú'ek. Margita, Ondrej mennyasszonya ugyanolyan lelkes és munkarajongó, mint Pavlína, egyéni arcélük alig van, a mérnöknő ugyanúgy rajong, amikor a terveket mutatja, de Kovácsnak az emberekről és a munkáról mondott szavaira a döntő pillanatban elnémul, mintha nem volna önnálló véleménye, mintha nem tudná, hogy a felszabadult munka felszabadítja és átalakítja a dolgozókat is, s az egyetlen hivatalnoknőben, akit a szerző bemutat, éppen a negatív tipust kapjuk. Végül itt van Kovácsnak alakja, akire a szerző érezhetően a legtöbb gondot fordította és aki minden törekvése ellenére a leghaüványabban sikerült. Kovács tisztára a szerző jól elgondolt, hasznos szavait mondja és ez néha annyira megy, hogy szimagát a szerzőt érezzük ott a szípadon, aki kommentál és irányít. Kovácsot a szerző öntudatos, igazi kommunistának jellemzi tetteivel és szavaival is, mégis erős fogyatékossági éizésünk marad, mintha ez a Kovács mindent egymaga a Párt nélkül is el tudna igazítani, de meg aztán egyetlen emberi vonását nem érezzük. Ez a Kovács csak abban a pillanatban létezik, amikor ott van a színpadon és amint eltűnik, már nincs is. Míg a többi alakban többé-kevésbbé ott a környezet, az emberi háttér, tehát nem szűnnek meg élni, amint a színpadró

1 lekerülnek, a darab legfontosabb személye, az eszmei mondanivaló hordozója élettelen marad. Nem tagadható, hogy az író erős eltökéltséggel fogott bele darabja szerkesztésébe és nagy gonddal kereste meg a fakombinát környezetében azokat a személyeket, akik mondanivalóját tolmácsolják. Abbeli törekvésében azonban, hogy ez a mondanivaló mindenképpen „vonalbeli" legyen, tételessé és élettelenné válik. így a brigádmunkával készülő faház kérdésénél az élmunkás Zemko, aki tanúja a hétgyerekes Berky panaszának, tudja, hogy a bűzös vityillóbán sorra pusztulnak a gyerekek, szép szólamokkal jön a negyedik képben, de nem jön rá magától arra a gondolatra, hogy a neki épülő faházat át kellene engednie a hétgyerekes családapának Mennyivel emberibbé és rokonszenvesebbé válna előttünk így az a kétlakiságából már kilábaló parasztember és. mennyivel hií§Jgsebjt}é v4jna aztán ( mindaz, amit falun végzendő szocialista munkájáról mond. De még egy hiányossági érzésünk van, amit nem szabad elhallgatnunk. Králik egy elvégzett műszak után lelkes munkáscsoportjával újabb, bár rövidebb műszakot kezdet, utána pedig az.esti és hajnali órákban brigád munkát végeztet velük, és pedig a lakóház felépítését és aztán nyomban a reggeli újabb műszakot kezdeti meg'. Nem tudjuk, mi késztette erre a bravúrra Králikot: talán időegységet akart teremteni, egy nap alatt le ját szátni a cselekményt? Olyan fogás ez, amire valóban nem volt szüksége. Nyugodtan iktathatott volna egy vasárnapot a brigádmunka é^ez új reggeli műszak közé, nehogy valamely dolgozónkban az a téves nézet ébredjen, hogy a mi épülő szocialista rendünk ilyen munkahalmozást követel. Ellenkezőleg, a felszabadult munka örömét és szépségét hirdesse, a gépi megsegítést, amivel leveszi dolgozóink válláról a munka nehezét. A Králik-darab nehéz feladat elé állította Tibor Rakovszkyt, a darab fiatal rendezőjét. Mindenekelőtt pótolnia kellett hiányait: a szerkezetileg széteső cselekményt összefogni, igaz és hiteles életet kellett teremtenie, igaz és eleven embereket kellett a színpadra állítania, ami nagyrészben sikerült is és ezzel nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a szerzőnek tagadhatatlanul igényes eltökéltsége érvényre juthasson. Nehéz volt ez különösen az első képben, ahol az üzem csarnokában a munka zajában szerencsésen meg tudta ütni a darab alaphangját. A további képekben sikerült ezl az alaphangot szélesebben kicsendíteni, a szereplőket jól mozgatni és megsegíteni az írót abban is, hogy mondanivalója ne váljék plakátszerűvé és egyes kevéssé megrajzolt és kevéssé egyénített típusai életesen hassanak. Sikerült ez különösen a negyedik képben és itt nagy segítségére volt Lad slav Vychodil is, a színpadképek kitűnő tervezője. Az ötödik képben már a fáradtság jelei látszót-, tak, az előző képek realizmusa átcsapott egy burleszkszerű naturalizmusba, ami a további előadások során remélhetőleg- lé fog csiszolódni. A színészek élén elsősorban epizódszerepében Karol Szkovaj áll, aki megtalálta a cigány alakjában a vonzó emberi vonásokat. A fiatal Anton Mrvečka i® kitűnőnek bizonyult — Králik ezt a két alakot írta meg a legmelegebben —• és igea jó volt Broniszlav Korén Is csattanó egészségével. Gusztáv Valach részeges figurája is hiteles volt, de egyúttal mintha az előző Králik-darab figuráját is belemásolta volna szerepébe. Zachar nagy emberábrázoló készséggel a szokott típusát állította derűt keltve színpadra. Andrej Bagarnak jutott a legnehezebb feladat: a darab legelevenebb figuráját élettel telíteni. Nagy művészetére jellemző, hogy minden szavával figyelmet ébresztett és így sokat segített a szerzőnek, hogy ne hasson plakátszerűnek, amit a szájába adott. Karol Machata a főszerepben, az ingadozó és végül útját megtaláló kisparaszt-munkásban, rokonszenvesnek bizonyult. Szerepről szerepre fejlődik ez a fiatal színész és tehetséges utánpótlásnak ígérkezik, akire a színház bátran bízhat nagyobb feladatokat. Latecskovára és Szarvasovára jutott az a nehéz feladat, hogy a Nemzeti Sznház színpadán eredeti darabban először játsszanak öntudatos munkásnőket. Előzetes példák nélkül kellett hitelessé formálniok szerepüket. Latecsková munkásnőjében érzett a falu egészséges földszaga, Szarvasovában pedig a keményebb elem, aki a munka öröme mellett az élet szépségét, a szerelmet is keresi. Partnere, Ludovit Ozábal, a normázó Gálik szerepében túlságosan száraznak hatott, jórészben a szerző hibájából. Sztruhárová a kis Aftkálj^zesen s a vadóc kedvességével hozta Ri. Mária Prechovská problematikus szerepét kissé elrajzolta. Hiszen ez a hivatalnoklány mégis brigádmunkát vállal, tehát nem maradhat mindvégig nevetséges, sőt helyenként ellenszenves ebben a munka örömét mélyen átérző környezetben. A többi nöi szereppel a szerző túlságosan mostohán bánt és«nem adott a Nemzeti Színház művészeinek alkalmat, hogy életes s Valóban reális figurákat állítsanak elénk. A Külön figyelmet érdemel a szerző ízes, egyéni, iól árnyalt nyelvezete, hatásos színpadi beszéde. Minden művészettől, így a színpadtól is eszmei tartalmat és emberi érzések kifejezését várjuk. Králik ezt a szempontot követte és darabja lényeges hibái ellenére is érték, mert ú] embert és új tárgykört visz a színpadra. , . EGRI VIKTOR A világ haladó emberei nemrég, május- 16-án emlékeztek meg Honoré de Balzac születésének 152-ik évfordulójáról. Ebből az alkalomból cikk jelent meg az Uj Szóban is „Balzac a nagy realista" cím alatt. A cikk írója Cs. L. jelzés alá rejtette magát. Franciaországban a • nagy francia író és gondolkodó születésének évfordulóján csak a haladó körökben, a kommunisták emlékeztek meg Balzac hallhatatlan műveiről, irodalmi alkotómunkásságáról. Es ez érthető is. Franciaország mai i&zető köreinek kényelmetlen felidézni Balzac, a nagy hazafinak és írónak munkásságát, mert hisz a mai francia vezető körök ki árusították a francia nép független ségét. Franciaország mai vezetői a reakció legsötétebb köreihez tartoznak és mindent elkövetnek, hogy Balzacot, a nagy forradalmi írót elhallgattassák, a feledésbe süllyesszék. A francia tőkések rettegnek, mert a francia dolgozók ajkán ott dübörögnek Balzac szavai: „Mind, ahányan vannak, a népet akarják eltiporni!'. „A szegények átka egyre nő és magasabbra fog nőni, mint erdeitek legmagasabb tölgyfája •- már pedig a tölgyfából készül az akasztófa." A francia tőkések rettegnek, mert Balzac szavaiban elkerülhetetlen jövőjüket látják. A francia békeharcosok, élükön a kommunistákkal, ma a legjobb hazafiak, népük függetlenségének, a haladó hagyományok fenntartásának élharcosai. Franciaország minden becsületes dolgozója megtanulta Balzactól: „A mi korunkban már csak a piszkosingűek között vannak hazafiak." A történelem igazolta Balzacot. Amikor Hitler fsisztái megrohanták Franciaországot a „piszkosingűek", a kommunisták, a munkások siettek hazájuk megvédésére. A második világháború után a tőkések kijelentették Franciaországban, hogy . „nem számít bármilyen nemzet rongy lobogója fityeg a fejünk felett" és a francia kommunisták voltak azok, akik ismét harcba vetették a francia dolgozókat, az amerikai imperializmus térhódítása, a Marschall-terv, az esztelen fegyverkezés ellen. A francia dolgozók, a francia Kommunista Párt bátran nyúl vissza a haladó, a forradalmi francia . hagyományokhoz és'így bátran veszik kezükbe Balzac fegyverét is, hogy népüknek ezt a iTehéz harcát minél eredményesebben folytathassák. A francia kommunisták, a francia dolgozók büszkék Balzacra és megvédik a feledéstől, mert keményen harcolnak a francia kormány hazaáruló, népellenes politikája ellen. Nem lehet ezt eléggé hangsúlyozni. Marcell Cachin, a francia Kommunista Párt elnöke** 1942-ben Balzac születésének 150-ik évfordulóján értékelte Balzac irodalmi munkásságát. Felhívta a frartcia kommunistákat, hogy tnulmányozzák Balzacot, mert megerősíti őket hrcukban, ügyük igaz voltában. Éppen ezért helytelen volt, hogy mindezt Cs. L. elhallgatta, mert hisz cikkéből kiderül, hogy ismeri Marcell Cachin értékes beszédét. Cs. L. nemcsak, hogy ism«ri a francia Kommunista Párt elnökének emlékbeszéaét, hanem legnagyobb részt ebből állította össze cikkét. Nem értem, hogy miért nem hivatkozott cikkében Cs. L. a francia Kommunista Párt elnökére, amikor cikke legnagyobb részt az ő emlékbeszédének szószerinti idézete, idézőjel nélkül. A cikk írója még csak arra sem törekedett, hogy Marcell Cachin gondolatait átfogalmazza. Nézzünk meg egynéhány részt. „Életét kitölti a szakadatlan szívós munka. Irodalmi működésével párhuzamosan — írjS Cachin — a meggazdagodás vágyától hajtva mindenféle vállalkozásokban bocsátkozott. Mind kalandos próbálkozás volt: bele is bukott. Volt nyomdász, könyvkiadó és betűöntő is." Cs. L. viszont ezt írja: „Életét szakadatlan szívós munka tölti ki. Irodalmi munkásságával párhuzamosan a meggazdagodás vágyától hajtva mindenféle válllko'.ásokba bocsátkozott. Mind kalandos próbálkozás volt: bele is bukott. Volt nyomdász, könyvkiadó és betűöntő is." Máshol Cachin így ír: „Balzac a romanticizmus korszakában élt és a romantikus hatás művein is érezhető. De mesteri realizmussal elemezte a feudális társadalom felbomlásának jelenségeit és a kapitalista polgárság uralomrajutását, minden romlottságával és erkölcstelenségével egyetemben. Ez munkáinak legnagyobb értéke és ez az író elévülhetetlen érdeme. Emellett azt is meg kell állapítanunk, hogy Balzac az . ember csodálatos megfigyelője és ismerője is.*, Ez zsenijének kettős arculata." Cs. L.-viszont így írja: „Balzac a romanticizmus korszakában mesteri realizmussal elemezte a feudális társadalom bomlásának jelenségeit éá a kapitalista polgárság uralomrajutását minden romlottságául és erkölcstelenségével egyetembén. Ez munkáinak legnagyobb értéke, és mint írónak elévülhetetlen érdeme. Emellett azt ís meg kell állapítanunk, hogy Balzac aj; ember csodálatos megfigyelője és IsV merője is. Ez zsenijének kettős arculata." Amint látjuk Cs. L. igen hűségesen kimásolta Cachin művéből a legfontosabb tételeket. Ki lehetne ezt mutatni a cikk majdnem minden mondatárót. De az ilyen másolás mindig magában hordja annak a veszélyét, hogy a másoló nem precíz, hogy kihagy egyei mondatokat, Vagy mondatrészeket. Ha jál megfigyeltük a második tétel öszszehasonlításánál Cs. L. „kifelejtette" azt, hogy a romanticizmus hatással volt Balzacra is. Cs. L. így szerencsét*, lenül ellentmondásokba keveredett,* mert a cikk további részében Cachinnyomán bő anyagot szolgáltat arra; hogy Balzacra- ném kis hatással volt a romanticizmus is. De a szölgai másolás nemcsak ilyen veszélyekkel jár együtt. Cachin ezt írja: „Balzac egyik- legnagyobb érde-1 me, hogy előrelátta a sajtónak ezt az ocsmány szerepét. Soha még nem volt a sajtó annyira a pénz hatalmában* mint éppen napjainkban." Ugyanezt írja szóró! szóra Cs. L. is. De Cachin pár sorral lejjebb kiegészíti, hogy „Mi, kommunisták nagyon jól tudjuk, hogy annak a néhány újságnak, amely megmondja az igazat a népnek, állandóan nemcsak függetlenségé, de ' a létéi fennmaradása is veszélybén forog." Ez a megállapítás Balzac sajtóra vo^ natkozó nézeteinek ilyen elemzése vonatkoztatása teljes mértékig áll a mai Franciaországra. Cs. L. erről már méy lyen hallgat. Ö általában a sajtóról beszél —, tehát egy kalap alá veszi a francia Kommunista Párt sajtóját aj francia, burzsoá sajtóval, amit Cachin elvtárs világosan megkülönböztet és elválaszt. Dé ugyanakkor egyenlőségi jelet tesz a Szovjetunió és a i impe« rialista országok sajtója közé, a nípl demokráciák és az imperialista köröksajtója közé is. Ez viszont durva po-; litikai hiba, a mi sajtónk megrágalmazása. Valószínű, hogyha Cs. L. figyel* mesebben „másol", nem követte volna el ezt a hibát. Vagy ezzel akarta eredetivé tenni cikkét? Nem lenne teljesértékű Cs. L. cikkének értékelése, ha nem térnénk ki egyetlen önálló gondolatának az elemzésére, amely a következőképpen szól; »Igaza volt — már mint Balzacnak —, hogy a parasztság egyszer megelégeli a robotot, a dézsmát, a tiezedet, de megelégeli a bankok meg a hitbizományi földbirtokokat is. Megelégeli az örökös megaláztatást és nyomort és mintegy nagy tölgyfa ősszel a lombját, úgy hullatja le magáról kizsákmányolóit, hogy tavasszal, 1919 tavaszán, a sarjadó természethez hasonlóan szabadon. kizsákmányolástól és megaláztatástól mentesen saját földjén, a dolgozók földjén kezdje új, szebb, erőteljesebb életét.* Igaz, hogy minden hasonlat sántít, de ez a hasonlat elvileg is sántít. Ha már a parasztságot egy nagy tölgyfához hasonlítjuk, melynek őszi lombozata a kizsákmányolók különféle változataitól színes, akkor feltétlenül egy őszi szélnek kell jönnie, amelv megrázza a tölgyfát és így az lehullatja beteges, sárguló leveleit, a kizsákmánvolókat. Ez a szél a proletárforradalom szele. Ha ez a szél nem jönne, a tölgyfa egymaga sohasem tudna megrázkódni, nem tudná a levelei! lehullatni. Vagyis mai nyelvre fordítva: csakis a proletárforradalmak azok, amelyek végleg megszabadítják minden ország parasztságát a kizsákmányolástól, a nyomortól, mert a parasztság egymaga a proletariátus segítsége nélkül képtelen lerázni kizsákmányolóit. Cs. L. nemcsak ezt tévesztette szem elől hasonlatában, hanem azt is elfelejtette, hogy a parasztság előszőj

1 nem 1919-ben szabadult meg végiegerser\ kizsákmánvolóitól, hanem az 1917» es Nagy Októberi Szocialista Forradalommal. Irodalmi kritikusaink rossz útra tévednek, ha Cs. L. nyomdokain próbálnak haladni. Ez az út túlságosan labií lis és egy kicsit sem becsületes. Nerit szégyen az, ha valaki a kiváló szakemberek megállapításait szem előtt tartja, vagy alapul veszi, de feltétlenül hivatkozzon rájuk és fűzze hozzá saját: gondolatait is. Kritikusaink törekedje*, nek a saját véleményüket leírni. így lesz munkájuknak értéke. Szőke József