Uj Szó, 1951. május (4. évfolyam, 102-126.szám)

1951-05-26 / 122. szám, szombat

10 U J SZÖ 1951 május 23 Odekiink béke kell! A szovjet nők harca a békéért M'.'ľJen anya, minden asszony, minden leány szavazzon a békeegyezmény mellett . Az egész világon folyik- a nagy békeharc. Százféle nyelven sokszázmillió ember ragad tollat és aláírásával hirdeti: »A béke és a nemzetközi biztonság biztosítása érdekében követeljük, hogy az öt nagyhatalom kössön békeegyezményt.* Még sohasem volt ily nagy a tét, még egyszer sern mondtunk ki ilyen hatalmas kívánságot. El kell érnünk, hogy az öt nagyhatalom békeegyezmenyt kössön. A béke fennmarad és tartós tesz — ez a fogadalom lobog harci jelszóként zászlónkon. Nem ez lesz az' első nagy harcunk, amelyet a béke ügyéért Vívunk. Éppen az eddigi sikerek hosszú sora bátorít újabb, minden eddiginél rtagyobb jelentőségű győzelem kivívására. A békeegyezmény aláírása hatalmas tüntetés, amelyen százmilliók foglalnak állást a béke ügye mellett, de mint minden tüntetésnek, ennek is az adja meg a lényegét, hogy kik vesznek részt benne, mire képesek, mire hajlandók ezek az emberek a béke nagy, szent ügye szolgálatában. Százmilliók aláírásának ezúttal nemcsak azt kell bizonyítania, hogy az emberiség nagy többsége a békét kívánja, még nem felejtette el az elmúlt háború borzalmait, hanem elsősorban azt, hogy , / a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét. A békeegyezményt azok a százmilliók írják alá, akik a

z elmúlt esztendők során már annyi nehéz ütközetben sikeresen védték meg a béke ügyét, a háborús gyu j fogatokkal szemben. Az az ötszázmillió ember, akinek egységes magatartása visszariasztotta az amerikai emberevőket az atombomba használatától Koreában. A szavazók sorát a szovjetemberek, a kommunizmus hős építői, az emberiség ügyének legáldozatkészebb harcosai nyitják meg, akik mélységesen szeretik a Békét és büszkén írják alá nevüket a történelmi békeokmánvra és amikor kellett, felírták nevüket a berlini RetchsÜSg falaira is. Aláírják a népi demokráciák dolgozói, akik az egész világ csodálatára bámulatos rövid idő alatt építik újjá romokból hazájukat. Béke-igent rajzolnak betűikkel a kínaiak, akik évszázados elmaradottságukat felszámolják. Rendőrterrorral, gépfegyverrel és fiás fenyegetésekkel dacolva 18 millió olasz ember állt tavaly a béke vártáján, harcuk magával ragadta az ország dolgozó népét. Sztrájkokban, tüntetéseken vérével pecsételte meg szent szövetségét a békével a francia nép. •»Ne számítsatok ránk!« — kiáltja oda a háborús gyujtogatóknak az ágyútölteléknek szánt német nép. »Veletek vagyunk!* — üzenik minden békeszerető embernek a gyarmati országok hős partizánjai és velünk van mindenki, aki szereti gyermekét, aki építi, szépíti otthonát, aki napfényt és nem bombákat les az égből, aki úgy érzi, hogy őt j az élet még sok széppel és jóval megajándékozhatja. Együtt menetelünk, mert összeköt bennünket pártra, vallásra, nemzetre, világnézetre való különbség nélkül a béke szeretete és az a mélységes meggyőződés, hogy az egyszerű emberek minden ügyét el lehet intézni békében. Nekünk béke kell, de a békeszerető emberek megtanulták a történelemből, hogy vannak olyanok, akik háborút akarnak, gyűlölik a békét, sóvárogják a pusztulást és megtagadják az életet. Mi jól ismerjük azokat a német tábornokokat, ágyúgyárosokat, megrögzött bűnözőket, akiket most az amerikai imperialisták a keblükre ölelnek. Mi azt is világosan látjuk, hogy Párizsban immár hetek óta hogvan szabotálják a nyugati hatalmak képviselői egy általános nemzetközi rendezésnek még az előkészületeit is, mert félnek minden lépéstől, amely a megegyezést, a béke ügyét szolgálná. És mégis azt tűzzük ki célul, hogy az öt nagyhatalom ebben az esztendőben békeegyezményt kössön. Ezért szavazzunk a békeegyezményre és ezzel mindegyikünk az egész emberiség ügyét szolgálja. A szavazást azonban tettekkel kell megpecsételni. A szovjetemberek a világ leghatalmasabb erőműveit építik, a traktorok és gépek ezreit gyártják, a koreai hősök vérük hullásával szentesítik aláírásukat, egy bátor francia leány az amerikai fegyvereket szállító szerelvény útjába állt. Ezerféle formája van a békéért folytatott harcnak, de * mindnek egy a lényege: még jobban megszilárdítani, még szorosabb egységbe kovácsolni, még szélesebbre kiterjeszteni a béke táborát. Rendületlenül kitartunk a béke ügye mellett, amelyet minden akadályon keresztül győzelemre akarunk vinni. Tudjuk. hogy minden rajtunk múlik, a dolgozó emberek százmillióin Sanghájtól Párizsig. Az aláírás akkor követeli hatásosan a békét, amikor a békéért folytatott fokozott harcra áldozatvállalásokra is hajlandó Miféle békeharcos volna az, aki az egyik nap azt mondja. hogy mindenre hajlandó a béke érdekében és másnap már morog, szítkolódik, amikor a helyzet a legkisebb lemondást követeli tőle. Milyen becsülete volna annak az embernek, aki odaírja a nevét a legjobbak közé és utána selejtet gyárt. Kártyavára.t lehet papírból felhúzni, de igazi bástyát, »lyant, amilyen a miénk, a béke frontján csak serény, lankadatlan és kitartó munkával lehet építeni. Most rajtunk a sor, gyermekeink jövője és szeretett hazánk boldogulása érdekében szavazzunk •< békeegyezményre és álljunk helyt nevünk becsületéért, hordjuk a téglát a megdönthetetlen békeerőd megszilárdításához, vigyük győzelemre Sztálin A szovjetemberek — a békés mun ka emberei. Nem akarják a más földjét, nem akarják a más gazdaságát. Mind en erejükkel hazájukat, a szocializmus országát varázsolják szebbé, erősebbé. Napról-napra fokozzák munkájuk termelékenységét, hogy minél több gyárat és üzemet, lakóházat és gyermekotthont, iskolát és kórházat építsenek és növeljék a kolhozföldek hozamát. A szovjetnép a kommunizmus nagy építkezéseinek nevezi a volgai, dnyeperi, középázsiai, krimi vízierőműv eket, ha józható- és öntözőcsatornákat... A szov jetemberek ezekben az új épít ménvekben a kiapadhatatlan bőség forrásait látják és csak az a vágyuk, ho gy békében, zavartalanul építhessék még derűsebb és boldogabb életüket — a kommunizmust. MARIJA KUZOVINA, a cseljabinszki traktorgyár munkásnője, az egyik békegyűlésen a következőket mondotta: „Mint minden szovjet munkásnő, én is tudatában vagyok, hogy mindaz, amit két kezemmel alkottam, mindai, ami a szovjet nők milliói alkottak, nagy hazánk további megerősödését, tehát a béke megszilárdításának ügyét Is aitasanoz, vigyuK győzelemre ozianu • " «««•»»• nagy ügyét, a mi ügyünket, • bekét | szolgálja az egész világon.' JrJ a békeíore yteoedel NIKOLA J SZTAJKOV BOLGÁR KÖLTŐ VERSE Nézz hazánkra — végtelen mezőkön illat árad, záporoz a nap; gyár, föld, bánya ontja — rtennyi hős jön! szép országún'i velük gazdagabb. Ha testvéreidnek tartok őket, ha hozzájuk fűz a szeretet, tedd, amit a nép elvár ma tőled, ird 'a béketvre nevedet1 Hogy futhasson Penjn Gencsev, szálljon, hogy vonata ne álljon soha, hogy falusi, terhes szilvafákon lebeghessen a füst zászlaja; hogy a viz a gátak mögött kéken csilloghasson, mint tengerszemek, hogy túljussunk minden nehézségen, ird a békeíore nevedet! Mit aláírsz, — az io, — ne feledd el, fal lesz, magas, nagy hullámtörő; életedhez jogot vele szerzel, gyermekednek otthont, szép jövőt. Hogy a sok-sok név, mint győzhetetlen, hősi harcba zúdult hadsereg, minden ellenséget megrettentsen, ezért írd az ívre nevedet! Védik milliók a béke frontját — szőke, sárga, barna és fehér — s mindig résen áll a Szovjetország, keményebben, mint a fent acél. Szent a harcunk, ember, aki állja s mert győzni csak közösen lehet, légy te is a béke katonája, ird a felhívás alá neved! Polgár István fordítása. Hasonló érzések élnek a szovjet kolhozparasztasszonyokban is. JELENA HOBTA, a kiváló kolhozparasztasszony, a Szocialista Munka Hőse,-ezt mondja: „Igen, a béke védelmének legjobban bevált, legmegbízhatóbb útja — a munka. A sztahanovista munka megerősíti országunkat, márpedig • ml erőnk a béka záloga." Egyetlen szovjetnő sem felejti el azokat a kitüntető szavakat, amelyekkel a Nagy Honvédő Háború éveiben Sztálin elvtár® jellemezte a szovjetnők hazafias munkáját. „örök időkre bevonulnak a történelembe a gyárakban és üzemekben, a kolhozokban és szovhozokban végzett munka terhének nehezét saját vállaikra vevő szovjetnők és dicső ifjúságunk példátlan munkahőstettei... Méltónak bizonyultak apáikhoz és fiaikhoz, térleikhez és fivéreikhez, akik a német fasiszta szörnyetegekkel szemben védelmezik a Hazát." Gyönyörűn fejezte ki a szovjetnét> szeretetét Sztálin elvtárs iránt az Izmaili fonó- és szövőgyár sztahanovista munkásnője. M. L. LAVIGINA, aki a következőket mondotta: „Szeretjük Sztálin elvtársat, mert egész életével, minden erejével és tudásával a dolgozó népet szolgálja. Szeretjük őt, mert mindig a néppel van és állandóan gondoskodik a nép szükségleteiről. Sztálin elvtárs, a ml vezetőnk és tanítómesterünk, a haladó emberiség hatalmat és megingathatatlan támaszává és reménységévé tette a 6Zovjet államot. Sztálin elvtárs neve az egész világon a békeharc zászlaja." Mi, szovjet nők, minden erőnkkel hazánkat erősítjük és a kommunizmust építjük. Bármennyire is tomboljanak a háborús gyújtogatok, bármilyen hódító terveket is szőjjenek, nem tudják legyűrni a demokratikus tábor növekvő erőit, amelynek soraiban a haladd gondolkozású nők világszerte tevékeny szerepet töltenek be. Lusta Lackó Irta: V. OLGA Mint egy kövér, lusta mackó, - Oly renyhe volt Kovács Lackó. Folyton csak az ágyat nyomta, f Semmi másra nem volt gondja. Anyja bármire is kérte, . Semmi sem volt a kedvére . Az volt kedvenc szava már rég: »Dolgozni ráérek én mégU „ Mikor iskolába került, Ott is a szamárpadban ült. „ Jó anyjának bárhogy is fájt Kétszer járt ki minden osztályt. Iskolából inasnak ment Ám e pályán sem lett ő szenti Kidobták őt sorba-rendbe Ugyan kinek kell a renyhe? • Végül is a lusta legény Továbbra is tétlen-henyén • S tudatlanul — mint gally a fán Otthon maradt anyja nyakán. A m mi történt egy szép napon? Beteg lett az anya nagyon! El is pusztult harmadnapra Rossz fiát magára hagyva. Jaj Istenem, mi lesz most itt

1? Jajgatott a tunya legény! »Orvos és pap mindent elvitt, Jaj Istenem, m lesz most itt?* Hát lett biz' ott szörnyű étet! Lackó semmihez sem értett! Koplalt, fázott, rongyossá vált. Télen is puszta földön hált! Mivel pedig ilyen élet Nem kellemes egy henyének, Lackó koma itt is — meg ott Amit tudott, összelopott. El is érte őt a végzet Végül börtöntöltelék lett Ott is maradt vénségére, Mert lustának — ez a bére! E. ILJINA Mese a tegnapi napról a Volt egyszer egy kisfiú, Szerjozsának hívták. Asztalán ébresztőóra állt. szobája falán pedig vaskos, leveles naptár függőt. Az ébresztőóra az órakat, a perceket mutatta és éjjel-nappal tiktakolt. A naptár nem az órákat, perceket jelezte, hanem a hónapokat, napokat és hallgatott. Így szólt egyszer a naptár az órához: — Ma már április elseje, vasárnap van és Szerjózsa még hozzá sem fogott a leckéihez. — Tik-tak, úgy ám! — mondta az óra. — Nemsokára este van, ő meg meg szaladgál valahol. Repül az idő... Sarjozsa befutott, levetette kabátját és leült leckét írni. Már besötétedett, A kisfiú szemei le-leragadtak. A betűk mint a hangyák futkároztak a könyv oldalain. Szerjózsa az asztalra hajtotta fejét, az óra pedig így szólt hozzá: — Tik-tak, tik-tak... Hány órát sétáltál, hány órát aludtál át? Nézz a naptárra, repül az idő! Szerjózsa a naptárra nézett és látta, hogy a naptár lapján már nem vasárnap van, hanem hétfő, már nem április elseje, hanem másodika. — Elveszett egy egész nap — mondta a naptár. — Egy egész napf — Ami elveszett, azt meg is lehet találni! — felet Szerjózsa. — Próbáld csak meg, keresd a tegnapi napot. — Megpróbálom — mondta Szerjoasa. Alighogy kimondta, valami felemelte és Szerjózsa az utcán találta magát. Az utcán még egészen világos volt, akárcsak nappal, de nem lehetett tudni, reggel van-e, vagy este, Szerjózsa egy ház falához támaszkodott, körülnézett és látta, hogy ez nem ház, hanem csupán téglafal. Kőművesek rakták a téglákat, a fal nőtt, magasodott, de a kőművesek csak egyre magasabbra emelték, a fal szinte már a felhőket érte. Szerjózsa felnézeft a magasba és felkiáltott a kőművesekhez: — Bácsikák nem látjátok onnan fentről, hová ment a tegnapi nap? — A tegnapi nap? — kiáltott az egyik kőműves. — Azt mi még tegnapelőtt túlszárnyaltuk, most meg nfár a holnapit hagyjuk magunk mögött. „Ilyen csodát! — gondolta Szerjózsa. — Hogy lehet a holnapi napot magunk mögött hagyni? Hirtelen megpillantotta ax édesanyját. — Mama * kérdezte • Sserjoísa —

j hol találhatnám meg a tegnapi napot? — Aztán minek az neked? — Véletlenül valahogy elvesztettem, — mondta Szerjózsa. — De megtalálom. csak te ne nyugtalankodj. — Aligha találod meg, mondta az édesanyja. — A tegnapi napnak csak a nyoma maradt meg. Es a járdán, a havon piros virágmintás, ezüstszínű selyem terült szét. Tarka szőnyegként borította be az egész utcát. — Ezt a tegnapi napon szőtték a gyárban — mondta Szerjózsa édesanyja. Szerjózsa jobban szemügyre akarta venni a virágokat, amikor a szőnyeg hirtelen megmozdult, végei felemelkedtek és Szerjózsa már nem a szőnyeget látta maga előtt, hanem egy ezüsiszárnyú, valódi repülőgépet. Szerjózsa látta, hogy a virágok nem virágok, hanem piros, ötágú csillagok. Otl égnek a szárnyakon! És Szerjózsa már a pilóta mellett ült. A pilóta mellén aranycsillag ragyogott. — Repülő bajtárs! — örvendezett Szerjózsa. — Milyen jó, hogy felvett a gépére! Gyerünk érjük utói a tegnapi napot. Az óra azt mondja, hogy az idő repül; de mi még gyorsabbat: repülünk. — Akármilyen gyorsan is repülsz, a tegnapi napol utói nem éred — mondta a pilóta. — Tegnap kellett volna megragadnod! Megindította a motort, a repülőgép ) a magasba emelkedett és a föld messze alattuk maradt. Szerjózsa kinézett a kisablakon és látta, hogy egy úszó felhőcske kergeti őket, a felhőcskén pedig az ébresztőóra áll. — Din-dlin — kacagott az ébresztő «— Hová repülsz, kisfiú?, —- Keresem a tegnapi napot! — felelt Szerjózsa. — Aki a tegnapi napot keresi, elveszti a .mait! — mondotta az ébresztőóra. — Igazán? — kérdezte Szerjózsa. — Tik-tak, úgy ám! — íelete az ébresztőóra. És hirtelen azt látta Szerjózsa, hogy a felhő már nem felhő, hanem naptár és a naptár nem másodikát, hétfőt, hanem harmadikát, keddet mutat — Kedd van! — ámult Szerjózsa, — ÉS mi lesz az iskolával?,Már két napot mulasztottam! A gépben valami kattant, a repülőgép megfordult, Szerjózsa felkiáltott és kinyitotta a szemét. Édesanyja állt előtte. — Mi van veled, kisfiam? — kérdezte. — Mitől ijedtél meg? — Milyen nap van ma? — kérdezte Szerjózsa. — Vasárnap. — Hányadika van? — Elseje. — És hány óra? — Kilenc. Ideje vacsorázni és aludni menni. — Nagyszerű — örvendett Szerjózsa. — Tehát egyáltalán nem vesztettem el a tegnapi napot, hisz az épp ma van. — Majdnem elvesztetted — mondta az édesanyja. — No de már mindegy. Érd utói, amíg tényleg nem lesz belőle tegnapi nap. Máskor pedig ne vesztegesd hiába az időt! — Tik-tak, úgy ám! — helyeselt az óra. A naptár nem szólt semmit, csak gondolt valamit. Nagyon bölcs naptár volt, sokat tudott, de hallgatott." Fordította: VAJK VERA