Uj Szó, 1951. április (4. évfolyam, 77-101.szám)

1951-04-28 / 100. szám, szombat

1951 április 28 -G^mlék ezzun k Az UJ Szó hasábjain gyakran olvasok visszaemlékezéseket az elnyomatás éveiből. Ezekben a cikkekben a régi elvtársak elmondják átélt szenvedéseiket, harcukat, üldöztetésüket az elnyomatás idejében. Most, amikor készülünk a hatodik szabad május elseje megüneplésére, álljunk meg egy pillanatra és emlékezzünk mi is. Emlékezzühk azokra az elvtársakra, akik a mi kis városunkból a fasiszták áldozatai lettek. Emlékezzühk vissza a legszomorúb május elsejére. Már második éve tartott Losoncon a Horthy-féle magyar megszállás a magyar királyi állami rendőrség bemutatkozott a város lakosságának. Megmutatta, hogy milyen eszközökkel tud lesújtani a kommunistákra. 1940 április végén egy reggel futótűzként terjedt el a városban a hír, hogy kommunista letartóztatások folynak. Állítólag már négyen hajnal óta benn vannak a rendőrségen. Igyekeztünk megtudni a valóságot és sajnos, a hírek igaznak bizonyultak. Keleti Feri, Cinner Pali, Denkmayer Ernő, Domán Tibi már benn voltak a aendőrségen és az ötödiket, Kohn Bélát délelőtt 10 órakor vitték el. Délelőtt 10 órakor tartóztatták le és délben félegykor már holtteste a temetőben várt elföldelésre. A Horthy fenevadak agyonverték vallatás közben és természetesen azt mondták, hogy öngyilkos lett, felakasztotta magat a cellájában. A „miskolci különítmény" jól működött. Azért jöttek Losoncra, hogy az illegális kommunista pártot felgöngyölítsék. A városon ijedt dermedtség ült. Az emberek rémülten suttogtak az eseményekről, akkor még ismeretlen volt előttük a fasiszták embertelen módszere. Mi, kommunisták pedig szívszorongva vártuk, ki lesz a következő. Szörnyű napok és szörnyű éjszakák voltak ezek. Elmúlt egy nap további letartóztatás nélkül. Es eljött a május elseje, de felvonulás helyett temetésre mentünk. Kohn Bélát temettük, a bátor elvtársat, aki első áldozata volt városunkban a gyilkos fasizmusnak. Szomorú, vigasztalan május elseje volt, rrťntha az idő is alkalmazkodni akart volna a mi nagy bánatunkhoz. Sötét szürke felhőkből zuhogott az eső. Ugy éreztük, hogy figy :lmeztetni akar az elkövetkezendő évek szenvedéseire. A többi négy elvtársat többnapos vallatás és kínzás után Budapestre vitték és ott elítélték két évre és 8 hónapra. A legfiatalabb a négy közül, a rózsásarcú Domán Tibi volt, akinek nemrégen volt az esküvője, boldog otthonából kiszakították és bezárták a szegedi Csillagbörtönbe. Büntetésének letöltése után, 1944 április 5-én újra internálták és az internáló táborból a szörnyű Ausschwitzba került, ahol a gázkamrában dolgozott. Ott kényszerítették 6t dolgozni, ahol a hitleri őrület Mázezer számra köldte a halálba az ártatlan gyermekeket, terhes asszonyokat öregeket és fiatalokat. Háromhónapi borzalmas munka után, mint ahogy ez ott előírás volt, őt ölték meg, hogy elpusztuljon minden szemtanú, aki ezeket a szörnyű ségeket látta. Valamelyik haláltáborban pusztult el Czinner Pali is, aki gyenge tüdejével nemsokáig bírta azt az életet. Utánuk mentek a többiek, a drága jó Braun Endre, aki úgy búcsúzott el, amikor a frontra vitték, hogy a legelső alkalommal átszökik az oroszokhoz, de sajnos ez nem sikerült neki. Kipeti Karcsi, Kekera, Meittner és Baucht, mennyi jó elvtárs, mennyi fájó seb, mind áldozatai a fasizmusnak. Itt emlékezünk még Polányiról és Kohn Marciról, akik kommunista öntudattal önként mentek 1936-ban Spanyolországba harcolni a nemzetközi brigádba és az egyenlőtlen küzdelemben hősi halált haltak. Ti voltatok a mi ifjú gárdánk, akiktől a legértékesebbet, az életet vette el a fasizmus. Emlékezzünk és ne felejtsük el őket éppen most, amikor a nyugati imperialisták új háborút akarnak kirobbantani. Harcoljunk a békéért és ne engedjük a borzalmakat újra megismétlődni. Mi békét akarunk! Nem akarunk férjüket sirató asszonyokat, nem akarunk hadiárvákat és hadirokkantakat. Nem akarunk gázkamrákat többé! Mi élni akarunk! Boldog, mosolygó családot akarunk, embereket, akik öntudatosan, becsülettel és egészségesen építik szabad hazánkban a szocializmust. Nemsokára hazánkban is megkezdődik a békealáírási akció, mely már egyes országokban folyamatban van. Odaállunk mi is, minden becsületesen gondolkodó ember és békealáírásukkal és békeakaratunkkal a sok-sok millió békeharcos mellé. Erősek, legyőzhetetlenek leszünk, nem adjuk oda szabadságunkat és gyermekeink boldog jövőjét. Ezért emlékezzünk és ezért ne felejtsük el a multat. Emiékezünk reátok drága elvtársaim, akik haJáltáborokban, tömegsírokba és a háború borzalmai közt pusztultatok d és mi, akik a szerencsés véletlen következtében megmaradtunk, könnyes szemmel, de erős hittel állunk gondolatban jeltelen, ismeretlen sírotok mellé, elhalmozzuk az emlékezés piros virágaival és meghajtjuk előttetek a vörös lobogót. Gyifko Erzsébet, Losonc. UJSZÖ c/l 3L&elizi pien í f o U élen \járnak Május elseje önkéntelenül is feleleveníti a multat. Mindenki visszaemlékezik. Visszaemlékezik é» örül a mának, örül 6zabad és boldog sietünknek. Ki örülhetne jobban ennek • boldog, Í

övöt építő életnek, mint eyermeeink, mint az Új nemzedék, akik mér nemcsak építői, hanem élvesői !» lesznek a szocializmusnak. Ha figyeljük a gyerekek, az ifjúság életét, a róluk való gondoskodásban és az értük való áldozatos munkában láthatjuk a legnagyobb különbséget a mult és a jelen között. Ilyen gondolatok ébrednek bennünk, amikor a zselizi magyar középiskola gyönyörű épületének nagy kultúrtermében ülünk és szégyenkezve, hogy senki észre ne vegye, könnyeinket próbáljuk elmorzsolni. A meghatottság; és az öröm könnyeit. Az iskola pionír, jai Michalkov: „Vörös nyakkendő" című szov jet darabot játsszák. A nézőtér megtelt szülőkkel, hozzátartozókkal, érdeklődőkkel és mindenki arcán az tükröződött vissza, amit mi is érzünk. A régi időben is voltak színielőadások és iskolai ünnepségek. Karácsonykor, a tanév végeztével, eset. leg ,,nemzeti" ünnepeken! Kik szerepeltek ezeken az ünnepeken, diszes finom ruhában, tekete lakkcipőben é« kik fittek a nézőtéren? A kiváltságos osztály elkényeztetett gyermekei, akik a burzsoá nevelési szellemtől megmérgezve, nagyrahivatott lényeknek és a világ közepének érezték magukat. Szórakoztatták a kiváltságos szülőket s ezeknek hajbókoltak a kapitalista osztály kiszolgálói, az akkori pedagógusok. A proletár-gyerekeknek, a munkásszülők gyermekeinek álomország volt a szinpad, az elérhetetlen valami, ahová ők sápadt arcocskáikkal, elhanyagolt vézna testükkel kopott vagy rongyos ruhájukban sohasem kerülhettek. Mert ilyen külsővel nem tudtak gyönyörködtetni, csak sajnálkozást kelteni. Rendszertelenül jártak iskolába, mint ahogy rendszertelen volt az egész életük, a szociális nyomor, a bűnös elnyomatás következtében. Ilyen gondolatok között gördül fel a függöny és megkezdődik a darab. Igazi szocialista irodalmi terméke, nevel, tanit, a szocialista .humanizmus.szelle-. ifiét mutatja az ifjúságnak, olyan példával, amely minden diáknak, minden pionírnak az életben előfordulhat. A darab elejétöl-végig lekötött bennünket és az volt az érzésünk, kár, hogy már vége van. A darab főszereplői Sándor Károly, Puksa Marika és Pólya Tibor tanulók. Mindhárom pionír; nem játszották, hanem élték a szerepüket, természetesek voltak, minden óztól és mesterkéltségtől mentesek, agyon jó volt Sándor Károly, Valért szerepében, amint az első felvonás elbizakodott 4 papa magas funl^iójától megszédült pionírjából, aki legjobb barátját, akit szülei házukba fogadtak, édesanyja halala után, oktalanul mega Mit mond a kis mesekönyvem? Van nekem egy mesekönyvem, Az van abba beleírva: Nem adják a tudást könnyen, Hadd lássuk hát, hogy ki bírja. Anyjától tanul a madár, Ügy dalolgat, úgy rak fészket. A gyermek iskolába jár. Ott tanulhat sok jót, szépet. Megtanulja, hogy a munka Ad kenyeret, ad kalácsot. Tanuljuk meg kiskorunkba'. Így építsük a világot! Márton Imre Jun Szu tanulni akar (Kínai mese) Valamikor régen, Fu Csín közelében élt egy Jun Szu nevű kisfiú. Apja meghalt s ő egyedül maradt az anyből a gazdája gyermekei tanultak s nem ritkán egy egész leckeórát is sikerült végighallgatnia. Mikor a tanító jávai. Puszta volt a házuk s ők maguk megérkezett, Jun Szu behúzódott az olvan szegények, hogy néha még csak egy maroknyi rizs sem akadt a kamrájukban. Elérkezett az idő, amikor Jun Szúnak tanulnia kellett volna, csakhogy nem volt papírja, se ecsetje, de még tintája sem. Jun Szu azonban keménven elhatározta: »Tanulni fogok!« És egvre azon törte a fejét, hogyan fogjon ki az Ínségen. Elment hát egy napon a gazdag szomszédhoz. — Hallottam — szólt hozzá —, hogy háziszolgát keres. Fogadjon fel engem Igaz, hogv fiatal vagyok még, de nem is kérek nagv bért. Megeiígszem azzal, ha megengedi, hogv én is hallgassam, amit a fiai tanulnak. A gazdag szomszéd megörült az ingvenes munkásnak és beleegyezett a fiú kérésébe Jun Szu reggeltől estig dolgozott a gazdag ember házában, ahol azontúl minden nehéz munka rászakadt De néha belenézhetett a könyvekbe, amelyekegvik sarokba és figvelt. Igv tanult Egy év alatt már tudott valamennyire olvasni, de az írással sehogysem boldogult, mert nem volt min írnia. Jun Szu kigondolta hát, mit kell tennie. A kis házikó, amelyben Jun Szu lakott az édesanyjával, közvetlenül a tenger partján állott. Néha csaknem a házig értek a hullámok, melyek egész nap nyaldosták a tenger homokját. Jun Szu fogott egy hosszú botot és leült a tenger partjára. Egy szót rajzolt a homokba. Jött egy hullám és letörölte az írást. Jun Szu megint rajzolt valamit. Egy másik hullám ismét lemosta az egészet. Igy akármeddig írhatott papír és ecset nélkül. Most már könyvekre lett volna szüksége Jun Szúnak. Igy szólt hát a gazdájához. — Eddig ingyen dolgoztam, de most már fizetést szeretnék. Hanem, ha megengedi, hogv elolvassam a könyveit, szívesen dolgozok még egy évig ingyen. A gazda sajnálta volna, ha az ügyes fiú elmegy, hát ráállt az alkura. Közeledett a tél. A napok rövidültek. Jun Szu sötétedésig dolgozott és olyan szegény volt, hogy még a lámpába való olajra sem volt pénze. De szép időben kiült este a kertbe és holdfénynél olvasott, vagv írt. Amikor pedig felhők takarták a holdat, akkor szentjánosborakat gvűjtött egv bambuszkalitkába s azok világítottak neki az éjszakában. Sok év telt el, mig Jun Szu elérte, amit akart, de nagv tudós lett belőle, s az emberek még ma is emlegetik a szegénv kis Jun Szut, akinek szorgalma és kitartó igvekezete még a szegénységen is kifogott. Ford.: B. Radó Lili öröm Dörmögő Dömötör családjában Egy szép tavaszi napon Balogh János élmunkás gyermekei meglátogatták nagvmamájukat. aki a szomszéd faluban lakott. A gyerekek régóta vártak a kirándulásra. Kati egv kosárkában jó uzsonnát vitt magával. Ildi virágot *zedett az erdőben, Gvuri pedig kis játékautójába ültette mackójŽt. hogy ő is élvezze a kirándulás örömeit. Vígan, nótaszóval haladtak a virágos úton A nagy örömben észre sem vették, hogv a kis mackó kiesett az autóból és ott maradt az úton. Az erdő víg cimborája. Dörmögő Dömötör épp arra járt. Meglátta a kis játékmackót, nagyot nézett, megszagolta, rögtön a szájába vette és vitte hazafelé a gyermekeinek A kis mackók körülugrálták a vendéget és nézték ragyogó szemekkel. Végre nekik is van játékuk. Mackó mama boldogan gyönyörködött kicsinyei őrömén, úgv elteltek az órák, hogy el is felejtett vacsorára bogyókat gyűjteni a kis családnak De a gyermekei nem is voltak éhesek — a nagy örömben el is felejtették a vacsorát. sérti és kiutasítja, a pionirnyakkendő iránti tiszteltiből teljes önkritikával, öntudatos, becsületes pionírrá válik. Pólya Tibor. Suia szerepében a legnagyobb g^ejmjetki y: .fájdalmat fejezte ki játékával, r-.amikor édesanyját elveszíti és egyedül marad az • életben. Milyen öntudatosan vállalja az élet küzdelmeit, hiszen mellette áll a szovjetállam, amely nem hagyja magára a gyermekeket gondoskodik a tanításukról és fejlődésükrőL Marina, Valeri ikertestvére szerepében Puksa Marika lányos, gyengéd jellem ellenére is erélyesen ítéli Valért nem pionírhoz illő viselkedését. Kitartóan harcol addig, amig Surka visszatér hozzájuk és most már hivar talosan is testvérüknek fogadják. Mindhárman olyan öntudatosak szerepükben és oly termésjetesek, hogy egész biztosan az életben, munkájuk, azaz.- tanulásuk vonalán ' társaikhoz való viszonyuk is olyan, hogy méltók a vörös nyakkendő viselésére. A darab visszatükrözi a szovjetgyerekek kollektív érzését, nemes jó szivét, becsületességét, szocialista hazaszeretetét. Visszatükrözi a 6zrrvjetnevelés igaz vonalát, ahol a ha hibát is követ el egy gyerek és jellemének szilárdságán egy kis rés mutatkozik, az iskola, a barátok, a testvérek, a szülők siet* nek segítségére, hogy a kritika és önkritika alapján visszavezessék a helyes útra. Kifejezi a darab azt, hogy ebben a nevelő munkában milyen óriási szerepe van a pionirszervezetnek és mennyire karöltve keli dolgoznia a szülőkkel, a családdal. A felnőttek szerepét a pedagógusok látták el, nagyon rokonszenvesen, különösen élő alak volt Visnyakov vállalatvezető elvtársnak az apának a megszemélyesítője: Tóth Károly iskolaigazgató, akinek érdeme az egész előadás megrendezése. Legnagyobb örömünkre Sándor Károly munkásszülök gyermeke. Édesapja volt gazdasági cseléd, ma a zse!{zi állami birtok tehenésze, 3 gyerekes családapa. Puksa Marika egy zse1 ízi munkásnak, gépkocsivezetőnek a lánya, s Pólya Tibor a nagysarlói EFSz dolgozójának a fia. Mindhárom jeles tanuló. Ez a tény Is bizonyítja, hogy a szocialista iskola épúgy a dolgozó népé, mind országunk minden java, gyára,kórháza, színháza. A felszabadulás meghozta azt a változást, hogy a volt proliszülok gyermekei vakító fehér ingben, piros nyakkendővel egészségesen, jól tápláltan a régi elkényeztetett gyermekek értelmét és já-tszókés^ségét, jóval túlhaladva eljutottak, a színpadra, ahol hirdetik saját kuitűB rájukat, a szocialista kultúrát. Turi Mária. Béhemenei Nagymegyeren 1951 április 22-ét írunk, vasárnap van. A szél csak úgy süvít a házak között, még nagyobb erővel künn az országúton. Mindez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy résztvegyünk a Békemenetben. Bodza község lakosságának egy része, a szlovák és magyar diákok, már itt vannak az iskola előtt és lázasan készülődnek, hogy részt vegyenek a Nagymegyeren megrendezett Békemeneten. I^jzel is tanújelét akarják adni békevágyuknak. Az iskola előtt kocsik sorakoznak, a gyermekek kezében nemzeti színű zászlók, elhelyezkednek a kocsikban és fél 9 órakor elindulunk. Az országúton mindenki fázósan öszszébbhúzza a kabátját és a kalapok meg a tűzoltósapkák bizony versenyeznek az úton a széllel és néha vilőjük kifulladásig rohan, hogy elérje az elsodort kalapot. A Nagymegyer ' felé vezetői úton nem vagyunk egyedül. Gellér, S'zilas, Lak lakossága és diákjai szintén. kocsikkal, traktorokkal, sőt gyalogosan, rendezett sorokban, kezükben békegalambokkal menetelnek szép számmal. Nagymegyerhez közeledve a békemenetelők nagy csoportja várt bennünket és az üdvözlések után együtt mentünk a városkába, hogy ott az egész járás felvonulóival egyesüljünk. Már a Fő-téren vagyunk, tekintetünk az emelvény felé fordul. A szónok értékes szavai után elénekeljük „Egy a jelszólik, a béke." Csopján felügyelő és Varga Imre úttörő és Lipián elvtárs üdvözlő beszédei után a hullámzó embertömeg jóleső érzéssel indul tovább. Nagymegyeren csak egy járás lakossága gyűlt össze, ajkukon a „békét akarunk" jelszóval, hogy egy láncszemét alkossa a világ összes dolgozói — legyenek fekete vagy fehérbőrűek, — békeláncának, amely a háborús uszítók kezét fogja megláncolni, akik háborút akarnak, atombombát, mérgesgázokat és gyilkos fegyvereket kovácsolnak a békés emberek pusztítására. Mi, a világ dolgozói, meg vagyunk róla győződve, hogy a „Béketábor" legyőzhetetlen. Farkas Erzsébet tanítónő. Bodza. A nők tanulmányi kirándulása a leleszi mintaszövetkezetbe A Földműves Szövetség királyhelmeci járási titkársága április 22-én, vasárnap a királyhelmeci járás községei asszonyai számára tanulmányi kirándulást rendezett a leleszi mintaszövetkezetbe. Ezen a kiránduláson 40 nő vett részt, egyrészt olyan községekből, ahol már meg van alakítva az EFSz, másrészt pedig még szövetkezetnélküli községekből. Leleszen az asszonyokat a királyhelmeci járási Nemzeti Bizottság elnöke, Hobák Ferenc és Cap István szövetkezeti elnök fogadta. A tanulmányi kirándulás résztvevői érdeklődtek afelől, hogy a nők milyen munkát végeznek a szövetkezetben, milyen jutalomban részesülnek munkájukért, milyen munkafeladatokat oszt ki számukra a szövetkezet és hogyan történik a szövetkezetben az étkezés. Nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót, amelynek folyamán megtudták, hogy egy asszony, aki tehéníejéssel foglalkozik 22 munkaegységet szerzett nem is egész egy hónap alatt. Ez 3500 korona keresetet jelent az Illető számára Hasonló <zép keresetben részesülnek a földeken dolgozó asszonyok is. Az istállóban tett látogatáskor az asszonyok meggyőződtek arról, hogy az állatok nagyobb hasznot'hoznak a közös istállóban, mint az egyénileg ^izdálkodóknál. Az állatok mind jól neztek ki. A szövetkezeti sertéshizlaldában további nagy meglepetés várt a kirándulás résztvevőire. 300 kg-nál is nehezebb sertéseket is láthattak itt. A baromfifarmon szintén sok érdekességet találtak. ( A látogatás végén a velkihoresi szövetkezeti asszonyok a következőket mondották: „Csak most látjuk igazán, hogy mennyi tennivaló van még a szövetkezetünkben, ha mi is mintaszövetkezetté akarunk válni. Meggyőződtünk arról, hogy igenis lehet gyönyötű eerdményeket elérni, mind a növényi termelésben, mind az állattenyésztésben, ha a Szövetkezet vezetése erős kezekben van és ha a szövetkezeti tagok tudatában vannak annak, hogv saját maguknak dolgoznak. Most láthattuk, hogy a szövetkezeti tagok munkájuk után olyan magas jutalomban részesülnek, amilyenről még a kulákok sem mertek volna álmodni.