Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)

1951-03-31 / 76. szám, szombat

UJSZG 1951 mérctas M / ytiii játsszanak műkedvelőink A kassai CSEMADOK-csoport muakájárél Színigárdáink vezetői gyakran fordulnak hozzánk tanácsért, milyen darabokat tanítsanak be, hogyan alakítsák ki program/ujukat, hogy az egyfelől megfeleljen napjaink követelményeinek, másfelől gyakorlatilag megvalósítható legyen. Ez a tanácskérés, akár személyesen történik és alkalomszerű, akár komoly otthoni viták és tanácskozások előzték meg, mindenképpen a haladás jelének tekinthető. Azt jelzi ez a tanácskérés, hogy az egészségesedés útjára léptünk és a láthatatlanul még most is köztünk élő régi népszínmű lelke kezd tünedezni falvainkban. Azé a népszínművé, amelyben a főuraktól kezdve a magyar nyelvet kerékbetörő, de jószívű zsidón át a cigányig minden társadalmi osztály hangot kapott, csak éppen az igazi »nép« nem. Végre eljutottunk oda, hogy kezd [ tért hódítani a belátás, hogy színpad- ' jainkon a magyar paraszt nem lehet népviseletben járó és népdalokat éneklő karikatúraszerű figura, aki r.épi mivoltát nagy ivásokban, hetyke fokosrázásokban és legénykedésben. vagy szerelmi búbánatokban mutatja be Bartók és Kodály népdalai, Móricz Zsigmond p.arasztábrázolása és HÍ újaknak. Veres Péternek, Szabó Pálnak, Földes Mihálynak sikeres kísérletei után látnunk kell, hogy dolgozó népünk egyetlen típusa sem lelhető — és nem volt található a múltban sem — a Falu rosszában, a Piros bugyellárisban és hasonló álnépszínművekben. Színjátszóink vezetői nem egyszer felteszik tanácstalanságukban a kérdést: vessünk el tehát mindent, amit a mult alkotott? Igaz, hogy a »Falu rossza* kezd idegen lenni a közönség szívétől, a »Csókos huszárok* és a »Dorozsmai szélmalom* sem kell többé, de mi az, ami ezeket pótolná, a közönséget jól elszórakoztatná és egyúttal nevelné is? Megfigyelhető, hogy akik ezt a kérdést felteszik, olykor ösztönszerűen megtalálják maguk is a helyes feleletet. És megtalálják mindazok, akik törődnek elméleti tudásuk gyarapításával és eljutnak a marxi-lenini tanítások irodalomszemléletéhez, amely tévedhetetlenül megmutatja nekünk a helyes utat. Az a tény, hogy művészetünk a nagy orosz és szovjet példákon okulva új alapokon, a marxizmus-leninizmus alapján fejlődik és ennek filozófiájában, a dialektikus materializmusban gyökerezik, korántsem jelenti, hogy mindazt el kell utasítani, amit a kultúrában az előzó társadalmak és korszakok alkottak. Figyeljük meg, mit mond erről Lenin: »A marxizmus, mint a proletariátus ideológiája azért tett szert világtörténelmi jelentőségre, mert korántsem dobta el a polgári korszak legbecsesebb eredményeit, sőt ellenkezőleg, magáévá tette és átalakította mindazt, ami értékes volt az emberi gondolkodás több mint kétezeréves fejlődésében * Lenin azt tanítja tehát, hogy a legbecsesebbet vegyük át, a legjobbal gazdagítsuk tudásunkat, de ezt csak akkor tehetjük, ha kritikailag közeledünk a mult örökségéhez. Tudnunk kell azt, hogy az osztálytársadalomban keletkezett tudomány és művészet magán, hordja az ilyen társadalom bélyegét. Tehát nem lehet belőlük mindent átvenni. Tiszteljük a mult nemes kultúráját, ugyanakkor kritikai álláspontra helyezkedünk. A mi szempontunkból, a dolgozó nép szempontjából^ és annak világnézete alapján vizsgáljuk, kihámozzuk belőle a haladást szolgáló lényeget és ami nincs a haladás javára, azt elvetjük. (A burzsoá művészet néha igen kérkedően lép fel — nézzük például most hanyatló korszakában filmjeit, amelyek nem egyszer szédítően káprázatosak, de ha kritikailag közeledünk hozzájuk, elenyészően kevés pozitívum marad — ez » művészet szétpattan, mint a haszontalan szappanbuborék.) Mindenképpen helyeselhető tehát, ha műkedvelőink Moliéret játsszák Az utolsó három _ esztendőben csaknem minden gárdánk' bemutatta a Duda Gyurit és a siker érthető: a kisembernek a pöffeszkedő nemesség által való aljas kijátszása szórakoztat és nevel, meggyűlölteti a nézővel a múltnak feudális rendjét az urak ostoba gőgjével és embertelenségével. De műkedvelőink sajnálatosan csak ezt a vígjátékot játsszák és nem nyúlnak Moliere más halhatatlan remekéhez. »A botcsinálta dokior« című vígjátéka ugyanolyan jó és nemes szórakozásra ad alkalmat, nemkülönben a J>Képzelt beteg« vagy a xScapin furfangjai«. A hamis erkölcsöket, az élet álnokságait, a beteges fösvénységet, a tudálékosságot, a gazemberséget ostorozza ez a nagy francia komédiáiban a jellemzésnek azzal az erejével, amely ma is frissé és hitelessé teszi számunkra mondanivalóját. Nagyobb színpadi kultúrával rendelkező műkedvelőink megpróbálkozhatnak akár a sNők iskolája« című komédiájával is és ha akad egészen kvalitásos címszereplő, akár a »Fösvény«-nye\ vagy a »Tartuffe«-ve\ is. A nagy orosz realisták közül elsősorban Gogoly az, akit nem szabad műkedvelőinknek figyelmen kívül hagyniok. Nem helyeselhető azonban, ha egy kevés gyakorlattal rendelkező csoport mindjárt nagyigényűért legnagyszerűbb komédiájához, a -»Revizor«-hoz nyúl. Nagy, hivatásos színpadjaink is nehezen birkóznak meg azzal a feladat, tal, amit a Revizor, előadása ró rájuta Nagy felkészültséget, gondos, hónapokig trató előkészületet igényel és technikailag sem oldható meg apró színpadjainkon gyakorlatlan szereplőkkel. Ott van Gogolynak »Leánynéző«-je, amely ugvanolvan találóan állítja elénk a mult század orosz típusait, ugyanolyan maró gúnnye! leplezi le az akkori társadalom tdatlanságát és renyhe ürességét. És ugyanígy a magvar irodalmi múltban, s találnak műkedvelőink olyan darabokat, amelyekkel érdemes foglalkozni. Ahhoz, hogy helyesen értékeljük a mát, hogy felismerjük és becsüljük épülő rendünk hallatlan vívmányait, elengedhetetlenül szükséges a múltnak helyes felismerése. Azok a játékok tehát, amelyek a múltban hitelesen tükrözik, mindenképpen színpadjainkra vaiók. Ilyen pl. Csiky Gergely nlngyenélők* (Proletárok) című szatirikus sűínjátéka Békés István feldolgozásában. A nyolcvanas évek Budapestjének rothadt polgári világát ostorozza Csiky a társadalmi bajok éles meglátásával, Móricz Zsigmodnak, e nagy magyar realistának nálunk már ismert és játszott »Sári bíró*-ja mellett egyik legnagyobb regényének, a »Rokonok«-nak nemrég bemutatott drantaí változata ugyancsak hálás feladatnak bizonyulna Maróan és szenvedélyesen bíráló a regény és a dráma is. Leálcázza gyökeréig a húszas évek magyar világát, a züllött magyar »történeími osztáiyt«, a rokonoknak siserehadában a kizsákmányolóknak egész bandáját, amely fittyet hányt a nép érdekeinek és a zsírján élősködött. Horthy és Bethlenék Magyarországa ez, az a világ, amelyet a történelem színpadáról végleg elsöpörtek felszabadítóink és amelyet feltétlenül hasznos emlékezetünkbe idézni ma. amikor mi itt, a szabad és tiszta országot építő magyar dolgozók szomszédságában, részt veszünk boldog és szabad köztársaságunk lendületes építőmunkájában. Földes Mihály »Mélyszántás<r című falusi életképét már több műkedvelő csoportunk nagy sikerrel játszotta. Bak Jóska, az elnyomott cseléd megindítóan szép emberré válásának történetét minden gárdánk programmjába illesztheti. Hálásnak bizonyuló küldetést teljesítenek bemutatásával, előre lendítik vele a falu szocializálásának útját. Földes darabja hitelesen mutatja be a falut kártevő zsíros parasztjával, az uraságból kicseppent jegyzővel és intézővel, az ingadozó közép- és kisparasztokkal, ugyanakkor pedig » nem nagyigényű, de hangulatos történet keretében felvonultatja az új lalu építőit Kis Gáspár gépállomásvezetővel az élen. Mint minden másban, úgy kulturális vonalon is a legnagyobb biztonsággal támaszkodhatunk a Szovjetunióra. A szovjet kultúra, a szovjet színpadi irodalom kimeríthetetlen tárháza ál! műkedvelőink rendelkezésére. Olyan bőségszaru ez, amely kifogyhatatlan. Számtalan darab közt válogathatunk, amelyek nem igényelnek ns^y színpadot és nagy apparátust. De igényelnek elsősorban őszinte hangot, igazi elmélyülést, az új kultúra szeretetét és feltételezik azt, hogy tisztában vagyunk felszabadítóink múltbeli áldozatos harcaival és mostani nemes törekvéseikkel, amelyekkel a béke védelmén ernyedetlenüi fáradoznak. Csak töretlen hittel és igaz meggyőződéssel lehet és szabad szovjet darabokat játszani, szovjet embereket elhitető erővel megeleveníteni. Színjátszóink vezetőinek tisztában kell lertniök azzal, hogy ez a legigényesebb, legsúlyosabb és egyúttal leghálásabb feladat és ugyanúgy színjátszóink is érezzék át, hogy küldetést teljesítenek, amikor azzal, hogy szovjet embereket játszanak, a szovjet élet szépségének és magasabb erkölcsiségéneK hirdetői, a megvalósítóit szocialista rend nagyszerű emberi értéi- és gondolatvilágának feltárói. Küldetést teljesítenek, amikor játékukkal megszeszeretteük dolgozóinkkal felszabadítóinknak életét és világát. Es ezt a feladatot, mint mondottuk, csak igaz hittel és meggyőződéssel lehet elvégezni Helyenként talán most húsvét után is sor kerül még egy-egy darab betanítására és bemutatására, de az előrehaladott tavaszi munkák és a rövidesen beköszöntő nyári feladatok csaknem mindenütt leállítják egy időre falvainkon színjátszó csoportjaink működését. Ettől függetlenül nem tartottuk időszerűtlennek ezeket az utalásokat. A tavaszi és nyári hónapok most nem betanításra, hanem íco.vsésrt;, megbeszélésekre és előkészületekre kellenek. 1 Mindegyik csoportvezető többé-kevésbbé tisztában van a tagok teljesítőképességével s az adott lehetőségekkel. A dara bok megválogatásában elsősorban ezekre kell tekintettel lenni. Színjátszóink olvassák el és vitassák meg a darabokat, amelyeket ősztói kezdve L-e akarnak majd mutatni és ne bízzanak mindent a véletlenre, ne kapkodjanak. Kézenfekvő, hogy a műkedvelő munkát is tervszerűen kell előkészíteni és tervezgetésükben legyenek figyelemmel arra. hogy például a >Mélyszántás« betanulásához nem elég két vagy három hét, ahogy ez most még nem egyszer megtörténik. Sokkal mélyebb hatást érnek el éš maguk is jobban fejlődhetnek, ha nem dolgoznak elsietve, kevés próbával. Falvainkon ők az új kultúra terjesztői és apostolai. És ez kötelezettségeket ró rájuk: a becsületes és jó szocialista munka kötelességét. EGRI VIKTOR A CSEMADOK kassai helyi csoportja, amely 1950 májusában 30 taggal alakult rneg, a tagok létszámát az idei közgyűlésig a vezetők nehéz és áldozatkész munkájával 400-ra emelte. Bírálóan elmondhatjuk, hogy a csoport kultúrvonalon eddig még nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ez főleg annak tudható be, hogy a vezetőség a szervezéssel foglalkozott, de a kultúrház hiánya is akadályozta a csoport tevékenységét. A nehézségek ellenére azonban három értékes előadást rendezett a helyi csoportMindhárom előadás a béke megvédésének ügyét szolgálta. Az első előadást a békemanife^ztáció alkalmával dr. Gáti, a másodikat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 33-ik évfordulóján Steín Jenő, a harmadikat pedig „Háború, kultúra, béke" címmel Fábry Zoltán író tartotta. Ezek az előadások mind arra mutattak rá, hogy a magyar dolgozóknak hazánk többi dolgozóival együtt mind a munka terén, mind a szocialista kultúra terjesztésében ki kell venni részüket a békeharcból. Kassa magyar anyanyelvű dolgozói megértették, mert az évvégi közgyűlésen megjelenő nagy tömeg részt kért magának a kultúrfeladatok teljesítéséből. A tagság érdeklődése és az új vezetőség biztosítékot nyújt arra, hogy a CSEMADOK, mint tömegszer-' vezet a reáháruló nagy feladatokat sikeresen el togja végezni. Az évzáró közgyűlésen a feladatokat Kovács István kassai kerületi titkár ismertette. Beszédében rámutatott annak fontosságára, hogy az eredményes munka elvégzéséhez szükséges a tagság s a vezetőség szoros együttmufkálkodása. Kultúrpolitikai szemináriumok létesítésével fel kel' világosítani a tagokat és be kell őket kapcsolni minden olyan akcióba, amely erősíti a béketábort, elősegíti az ötéves terv teljesítését, a szocializmus építését. Színjátszó, tánccsoportok es énekkart keli megszervezni oly formában, hogy ez a kultúrgárda necsak a CSEMADOK tagságának, hanem azon túl az összes magyar dolgozóknak kultúrigényeit kielégíthesse. A kultúrcsoport az üzemek és talvak látogatásával elősegíti a szocialita ku'túra terjesztését és meggyőző munkával fokozza a tagtoborzást. A tervek keresztülvitelének egyik fontos előfeltétele a helyiség kérdésének megoldása. A Párt kerületi titkársága es a kerületi Nemzeti Bizottság Ígéretet tett, hogy e kérdés megoldásában s«gítségére lesz a csoportnak. Az évzáró taggyűlésen Sándor József és tagtársai kérést terjesztettek elő, amely szerint a CSEMADOK központi vezetősége egy két hetenként vagy havonként megjelenő folyóiratot adjon ki, amely részben szervezeti, részben pedig a kultúra minden ágát felölelő kérdésekkel foglalkozna, sirmelvényeket közölne a haladó ircnalom termékeiből és adatokat szolgáltatna a kultúrbrigádok számán- A jelenlevők lelkesedéssel csatlakoztak a határozati javaslat formájában elJterjesztett kéréshez. (A szerkesztőség megjegyzése: A folyóirat kiadásának kérdése megvalósulás előtt áll.) Ezek után több tag fölolvasta szocialista kötelezettségvállalásait május elsejére. Béda György kötelezet tségváiiaJása a következő: 1. öt új tagot szerez a lehet&ég szerint a fiaitalok köréből. 2. Három előfizetőt szerez az Uj Szó számára. 3. A csoport titkárságán húsz brigádórát ledolgozik. 4. Kibővíti a csoport könyvtárát három új könyvvel. Tobiárcsik Erzsébet kötelezettségvállalása: 1. öt új tagot szerez a csoport részére. 2. Két új előfizetőt az Uj Szónak. 3. Rendszeresen résztvesz a helyicsoport színigárdájának s a jövőben megalakuló énekkarnak munkájában. Rigelszky Margit békekötelezettségvállalása május l-ig: 1. A csoport titkárságának 20 brigádórát dolgozik le. 2. Rendszeresen résztvesz a helyi csoport színigárdájának- munkájában. Mindhárom tag, fenti kötelezettségvállalásaival erősíteni kívánja a béke* mozgalmat. Az évzáró közgyűlés annak a reményének adott kifejezést, hogy a kassai helyi csoport a jövőbein beváltja « hozzáfűzött reményeket. yPlagálíoz ölel a JDárl Utamat jártam, kerestem s vártam az élet hívó szavát. Ma már tudom, hogy nem hiába. Biztat a szó: Magához ölel a Párt. Élmunkás, címed büszkén viseljed, első vagy, kinek kijárt a nagy ajándék. Most előttem is kitárul: Magához ölel a Párt. Érzed-e elvtárs, hogy most elérjük osztályunk élcsapatát? Gottwald az élen utat mutat s int ma felénk: Magához ölel a Párt. Ne legyünk gyávák, se kishitűek, vállaljuk a harc javát! Végső diadalunk felé egy döntőt lépünk: Elvtárs! Magához ölel a Párt. Gály P. Olga A tigeli vasércbánya közelében ércfeldogozó gyárat építettünk. Még igen fiatal magasépítkezési szerelő voltam. Jól álltam a munkaversenyben és igen szerettem volna megszerezni az elsőséget. Néhány nap volt már csak hátra, hogy befejezzük a munkát és eldőljön a verseny. Akkor odajött hozzám a mester és azt mondta: — Kis időre itt kell hagynod a szerelést, Kpdrjavcov elvtárs. — Miért? ' — A kéményre fel kell szerelni a villámhárítót. Nyakunkon vannak a viharok. Felnéztem a magasba. Az égbolton kékesszürke, alacsony, nehéz felhők gyülekeztek. Nem az én dolgom az, mester elvtárs? — Ha szorosan vesszük, nem. Lopatin dolga lenne, 'de nem várhatjuk meg, míg visszajön az iskolából. Szerjoska Lopatin jó barátom volt, ő szereli fel a villámhárítókat. „Nálánál magasabbra a mi brigádunkból még senki sem merészkedett. Emlékszem, kezdő koromban egyszer keresztülmentem az építkezés udvarán — és egyszercsak énekszót hallottam. Nézegettem jobbra-balra és akkor meglattam, hogy a „pacsirta" irtó magasban a kémény tetején szereli a villámhárítót. Integetek hozzá, ő meg vissza, mintha csak a földön lenne. A mester türelmesen várta a válaszomat. Vállat vontam és nem szóltam semmit. A mester látta, hogy elkomolyodom, pedig bizonyosan azt szerette volna, ha mosolyognék. Mert aki vita közben elmosolyodik, arról tudnivaló, hogy nem ellenkezik. Meg is mondta. — Ami azt illeti, te még jobban beborultál, mint az idő. Hát gondolkozz csak rajta, aztán reggel szólj. Valami kifogást akartam mondani, azt, hogy nagyon magasan van, talán akad más, aki vállalja. — Megcsinálod, azért stdlwm neKONSTANTIN MURZTBI: A NEVTELENEK ked és nem másnak —mondta a mester és azzal elment. Búcsúzóul hátiasžólt: — Reggelig gondold meg. Mit kell ezen gondolkozni. Az én eszem kizárólag azon járt, hogyan teljesíthetem túl a tervet. Most meg itt van ez a bolond villámhárító.. . Nagyon szerettem volna az élre kerülni. Nem annyira becsvágyból,. hanem csak úgy... De ezt nem mondhatom meg a mesternek. Letelt a munkaidő és hazafelé indultam. Útközben találkoztam. Mihail Tyihonovval, régi jóbarátommal, aki vei együtt végeztük az esti iskolát. A bánya közvetlen közelében találkoztam vele — majd hogv bele nem botlottam. Ott guggolt előttem és a vasúti síneket szemlélgette. Nagyon megörült, hogy felfedezett. Jó, hogy ez itt van — gondoltam —, vele megbeszélhetem az esetemet. Rágyújtottunk, aztán Mihail szokása szerint jól megveregette a vállamat és megkérdezte: — No, mi van, égi szerelő? — Hát te, hogy vagy, földalatti csúszó-mászó? — Voltam az is, de most itt, a keskenyvágányú vasúton javítom t pályát. Friss levegőt szívok. Felsőbb parancsra. — Miért jöttél fel a bányából' — Az történt, hogy a bánya vezetője egy távoli, elhagyott tárnába készült: nincs-e ott valami, amit át lehetne hozni és felhasználni az új tárnában. Gonfioltam, vele megyek — bár nem kellett volna, de egyedül még valami történhetnék vele, hát elindultunk. Elindultunk és ahogy beszélgetünk, észrevesszük, hogy a támasztóállványok imitt-amott kirohadtak, a tárna régi, nagyon régi volt. Egyszer csak robajra figyeltünk fel. Valami beszakadt — mögöttünk. Megfordultunk. A beszakadt kőzet eltorlaszolta a járást... Vagy két órába tellett, míg kiszabadítottak. Azt mondták, jobb le^z, ha mindjárt felmegyünk. A bányavezetőnek el kellett menni és nekem is azt parancsolta, de én nem hallgattam rá. A többiekkel együtt hozzáfogtam, hogy megtisztítsam a járatot és megerősítsem az akna falát. Aztán megvizsgáltam a gépeket, mit lehetne belőle felhasználni a működő tárnában. Alighogy hozzáfogtam a tulajdonképpeni munkámhoz, a bányavezető, — aki megtudta, hogy a műszak végéig eszembe sincs kimenni a bányából, értem küldött és rámparancsolt, azonnal menjek a segélyhelyre. Kénytelen voltam engedelmeskedni. Elindultam visszafelé és érezni kezdtem, hogy a járásom bizonytalan. Botladozok, meg nehezen is kapom a levegőt. Alig értem fel a napvilágra, elájultam... Az orvos azt tanácsolta, pihenjek egy hétig. Nem mentem bele, mire a bányavezető jól rámpirított. ö is az orvosnak ídott igazat. Azonnyomban napvilágra utalt és azt mondta: ^Megparancsolom, hogy friss levegőt szívjál!" Hát most friss levegőt szívok. így áll a doiog. És veled mi van? Nem látszol valami ragyogóan vidámnak ... Most el kellett volna mondanom a magam dolgát, de valahogy nem járt rá a nyelvem. Talán egy kicsit szégyeltem is magam. — Sem-ni baj... minden rendben van. — Igazán? Irigyellek! Mégegyszer rágyújtott és szomorúan nézett az ércfejtő felé. Megértettem, mire gondol. Azt mondtam, ne szomorkodjon: — Leszel te még ott, ahová a szíved húz. — De leszek ám! Hogyne lennék — mondta. — Különben nézz be hozzám este, majd elbeszélgetünk. Bánya-utca 15. Aztán hozzátette: mert megnősültem. Abban maradtunk, hogy este felkeresem. Amikor elváltunk, futva igyekeztem vissza építkezéshez. — Na Mihail — gondoltam magamban — hozzád majd csak holnap megyek el. A mester még ott volt. — Itt felejtettél valamit? — kérdezte. — Semmit. Hozzá akarok látni i szereléshez. — Sötétedik már. — Majd fáklyát gyújtunk! ... Késő éjszakáig dolgoztam fáklyafény mellett. A fiúk azt mondták, hogy fáklyám úgy égett, mint a kohó tüze. Jó érzés volt, amikor megdicsértek. A munkával elkészültem és másnap Tyihonovhoz is eljutottam. Amikor elmondtam, hogy miért késtem, mosolyogva mondta el, milyen kitűnő látvány volt innen a verandáról a kéményen lobogó fáklya. — Eszembe se jutott, hogy te lehetsz ott fenn — mondta. Ottmaradtam vacsorára. Közben betoppant a bányavezető is. Szób.ikeiiyt a beomlás is. Szavai szerint' veszélyesebb volt, mint ahogy Mihail mondta. Arról is beszélt a bányavezető, hogy milyen derekasan viselkedett a baiátom. Mihail felesége rémülten zsörtölődött. Most hallott először az esetről. A férje egy szót sem szólt róla. Néztem Mihail Tyihonovot, a barátomat, elvtársamat. Sok-sok hasonló emberre gondoltam, akik most olyanok, mint ő. Akik azt hiszik, hogy semmi különösebbet nem visznek végbe, de^ valójában névtelen nősei a mi nagyszerű alkotó munkánknak.