Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)

1951-03-24 / 71. szám, szombat

1951 március 9 UJSZ 0 3 Kyleszár Emma — a munka hőse yiíiptcívégig kitartunk mellette... A Keletszlovákiai Gépgyárak prak­falvai üzemében befejezéshez közele­dik az üzemi esztergályosok aktívája. Revák elvtárs, üzemi titkár, arról be­szél, hogy az üzemben is meg kell ho­nosítani Szvoboda elvtárs munkamód­szerét a fémek gyorsmegmunkálásá­ra. Mindjárt az első sorban ül Koleszár Emma fiatal munkásnő, aki csak nem­rek és igen rossz körülmények között él­tünk, apám vasutas volt és nem volt képes eltartani az egész családot kis fizetéséből. A családban szükség van ma is minden fillérre. Igy az is köz­rejátszott elhatározásomban, hogy az új munkamódszerek szerint dolgoz­zam, hogy ezzel többet fogok keresni. És munkámat siker koronázta. Olyan munkára, amely azelőtt két percig tar­régiben került az üzembe Azelőtt Csehországban dolgozott a libereci tex­tilüzemben. El nem lankadó t'igyelem­mel hallgatja Revák elvtárs szava ;i, aki a negatív késsel való gyorsvágás eddigi sikereiről beszél. — Éppen ezért elvtársak, nektek is meg kell próbálnotok ezeket az új mód­szereket Svoboda és Slabej elvtársak nyomán. Ti sem vagytok rosszabb mun­kások, mint ők és tinektek is lehet­séges elérnetek, amit ők elértek. A munkások hallgatták, hümmög­tek. mérlegelték a lehetőségeket, vitat­koztak, ellentmondtak. De nem igy Koleszár Emma, aki a maga fiatalos lelkesedésével azonnal, ahogy az elő­adás befejeződött, odaugrott Revák elvtárshoz és kijelentette, hogyiia részletesen és alaposan megmagyaráz­zák neki az új munkamódszert akkor hajlandó megpróbálni, hogy ilyen mó­don dolgozzon Az üzemrész mesteré­vel azonnal a műhelybe mentek és itt megmagyarázták Koleszár Emmának a negatív késsel való gyorsvágás forté­lyait és ő igen tanulékony tanítvanynak bizonyult. Legelőször a láncműhelyben és ké­sőbb a forgópadon 50%-kai szilárdítot­ta normáját Azonban nem maradt ezeknél az eredményeknél, nane'.n a munkafolyamatok jobb átgondolásával val tovább szilárdította normáját Amikor már jól begyakorolta ma­gát a negatív késsel való gyorsvágás­ba először simafelületű tárgyak meg­munkálásánál, akkor a mester útmuta­tásai nyomán teljes energiával kezdett dolgozni Svoboda módszere szerint. És elérkezett az a nap, amikor a töb­bi munkások amulatára és csodálatára egy olyan munkát, amely azelőtt két percig tartott, sikerült neki a negatív késsel való gyorsvágással 1400-as for­dulatszám mellett négy másodperc alatt befejezni. Persze ez az 1400-as fordulatszám sem sikerült azonnal, először elért 540, később 800. és csak hosszabb próbálgatás után 1400-as for­dulatszámot. Ma már Koleszár Emma egyedül­álló teljesítményt végez azzal is, hogy egyszerre két esztergapadon dolgo­go/.ik. Az ember azt hinné, hogy ezzel a kiváló eredménnyel Koleszár Emma meg van elégedve. Azonban nem igy van. Nemcsak két gépen, hanem még több gépen akar dolgozni, minden csak attól függ, hogy a gépeket meg­felelően beállítsák, és akkor sikerülni fog a több gépen való munka is. Koleszár Emma, a 18 éves gyorsvá­gó nő, aki első ilyen munkásnő az egész Köztársaságban, az első pil­lanatban ahogy belép és szerényen meg­áll, Olbracht ,.Anná"-ját juttatja pz ember eszébe; ugyanaz a csudálkozó nagy szem, ugyanazok a félénk, de mégis határozott mozdulatok. Látszik rajta, hogy valami nagyon foglalkoztat­ja, hogy valami betölti egész lényét, Valami kis dacosság is látszik a sza­ja szögletében, mert hisz nem könnyű a munkája, harcolnia kell a műhelyben munkatársaival, akik eredményeit irigy­lik, harcolnia kell a maradi emberekkel, akik mindenképpen igyekeznek lebe­szélni arról, hogy folytassa újszerű munkáját. Igy beszél a múltról, a régi eletről, amelyet nem kíván vissza: — Nyolcan voltunk otthon testvé­tott, 1400-as fordulatszám mellett négy másodperc elégséges. Ilyen módon ma­gasan túlteljesítem normámat és az elvtársak megtiszteltek az élmunkás címmel. A munka nem könnyű. Nem mintha én nem szivesen dolgoznék, de le kell küzdenem a munkatársak irigységét. Megtörtént az is, hogy ami­kor én követeltem, hogy ne 168%-t, hanem 180%-t tüntessenek fel munkám eredményeképpen, akkor egyes munka­társak gúnyolódva és legyintve, csak annyit mondtak, hogy „lesz neked még ennél kevesebb is." Többen leki­csinylő kijelentéseket tettek munkám­ról. Nem tudom megérteni, hogy eze­ket az elvtársakat mi vezérli akkor, amikor ahelyett, hogy ők is igyekezné­nek az új munkamódszerek szerint dol­gozni, lekicsinylik az én eredményeimet is. Eleinte örültem jó eredményeimnek, de most már valahogy nagyon rosszul esik nekem, hogy éppen a velem dolgo­zó munkatársaktól részesülök gúnyos lekicsinylésben. Koleszár Emma jó munkája jutalmá­ul nagy kitüntetésben részesült. Tizen­hét más munkásnő társával együtt, akik szintén mind élmunkásnők. a Nemzet­közi Nőnap alkalmából Prágában a Köztársaság elnökénél tehetett látoga­tást. — Akkor, amikor kezettogtam Gottwald köztársasági elnökkel. — döbbentem rá arra, hogy valójában én az egyszerű vasutas leánya, milyen más viszonyok között élek, mint él­tek szüleim és éltek mindazok, akik ebben a gyárban azelőtt dolgoztak Ugy beszélgettek velünk, mint test­véreikkel, akik jó munkánkkal kiérde­meltük azt, hogy az ország első polgá­ra megszorítsa a kezünket. Ez a látogatás még jobban megerő­sít abban a törekvésemben, hogy to­vább tanuljak és el nem lankadó szor­galommal tovább fejlesszem jó ered­ményeimet. Csak attól félek, hogy ott­hon a faluban és a munkatársak között ismét harcolnom kell eredményeim el­ismeréséért. Félénken ránéz Revák titkárra, aki bíztatja. Nézd Emma, nem szabad félned attól, hogyha esetleg a műhelyben a többiek kigúnyolnák eredményeidet. Mondd, akarsz tanulni? — Igen! — Azon leszünk, hogy legalább egy évre iskolába küldjünk, hogy felismerd azt, milyen nagy jelentősége van mun­kádnak, milyen sokat segítesz azzal, hogyha az új munkamódszerek szerint dolgorol. Biztos vagyok abban, hogyha egy év múlva visszajössz az iskolából, nem fogsz többé félni a lekicsinylő sza­vaktói, a gúnyos megjegyzésektől, ha­nem mindenkinek meg fogsz tudni fe­lelni és felismered, hogy ki az, aki ne­ked jót akar és ki az, akinek gáncsos­kodása mögött rosszakarat és irigy­ség húzódik meg. Amikor kifelé megyünk az üzemi konyha felé, Koleszár Emma még eze­ket mondja: — El sem tudom képzelni, miért van az, hogy asszonyaink közül olyan so­kan félnek a gyári munkától. Otthon dolgoznak, egész délelőtt főznek, azu­tán edényeket mosogatnak és minden­féle olyan munkát végeznek, amely alapjában véve hiábavaló. Hiszen ma, igen jól főznek az üzemi konyhákon Tíz és egynéhány esztendeje annak, hogv a német fasiszták az angol-ame­rikai imperialisták felbujtására úgy fejbekólintották ezt a világot, hegy bombákat hányt magából a ragyogó csillagos ég és aranybúzakalászok he­lyett árvákat, özvegyeket és nyomoré­kokat termett a fasiszta gyilkosoktól megsebzett föld. Alig hat esztendeje annak, hogv a Szovjet Honvédő Had­sereg páratlan hősiességgel és áldozat­készséggel megszabadított bennünket a fasizmus gyilkos hordáitól, de az alvi­lági erők, a profitlovagok, a háborús uszítók máris működésbe léptek, hogy halálra ítéljék az ártatlan gyermeke­ket, hatalmas temetővé változtassák a városokat és az áldásthozó termőföl­deket. A koreai nép elleni imperialista tá­madás intő példa a világ valamennyi dolgozója számára, hogv az imperia­listák nem tűrik a kizsákmányolás aló­li felszabadulást és a profitért az eddi­ígieknél még borzalmasabb háborúba i akarják taszítani a világot. Azok a i dolgozók, akik a felszabadulás után ŕ még kábultak voltak a rengeteg meg­próbáltatástól. ma a koreai események 1 hatása alatt riadtan és megdöbbenve a szívükhöz kapnak, mert most már j érzik és tudják, hogy az imperialisták j az élet legdrágább kincsét, a békét 'akarják tőlük elrabolni és azok, akik ; tétován indultak meg a szocializmus útián, ma a Párt irányítása mellett ön­tudatosan, erőre kapva új utcasorokat, új gyárakat és új üzemeket emelnek és építő munkájukban, szenvedélyes bé­keszeretetükben a munkásosztály élcsa­patára, a lenini-sztálini Pártra és ha­talmas, erős felszabadítónkra, a Szov­jetunióra támaszkodnak. Ez a bizalom jogos és már a szenve­délyes szeretettel határos. A felszaba­dulás óta a Szovjetunió egyetlen perc­re sem hagyta cserben a környező népi demokráciák dolgozóit és bebizonyítot­ta, hogv annvi hűséggel és odaadással egyengeti a felszabadult népek útját a szocializmus felé, mint a szülő gyer­mekei útját a szebb élet felé. 1947-ben, a szárazság évében a Szovjetunió számtalan tehervonatta! szállította nekünk a búzát, a rozst, hogy az asztalunkon ott legyen a min­dennapi kenyér és zavartalanul folytat­hassuk a szocialista építőmunkát Ha­sonlóképpen cselekedett a magyar né­pi demokráciával is, amikor elengedte háborús adósságának nagyrészét és Kínával, Lengyelországgal, Bulgáriá­val és Albániával ugyanúgy járt el, amikor szükségük volt gépekre, az új gyárak üzembehelyezéséhez vagv nveranyagra a tervszerű termelés megvalósításához. Az anyagi segítség mellett a Szov jetuniónak gondja volt arra is, hogv végtelen türelemmel és odaadással át­adja nekünk a szocializmus tervszerű építésében évtizedek keménv munkájá­jával és harcaival szerzett tapasztala­tait. A szovjet sztahanovisták óriási sikerei, páratlan eredményei, amelveket mind az iparban, mind a nagyüzemi mezőgazdaságban elértek, hatalmas lendületet adott a környező népi de­mokráciák építőmunkájának is és így érthető, hogv a nvugati imperialisták ezeket a gazdasági sikereket, amelvek aláásták hatalmukat, nem bírták elvi­selni Nem bírták elviselni, hogy Kína. a kimeríthetetlen profitforrás teljesen be­dugult számukra és a népi demokráciák e néhány esztendő alatt olvan virág­zásnak indultak, amilvenre e népek tör­ténetéhen még sohasem volt példa E sikerek mellett a kapitalista országok, élükön az Egyesült Államokkal, nem tudtak egvebet felmutatni, mint a mun­kanélküliek milliókra rúgó és egyre növekvő hadát ígv hát az imperialis­ták. mivel tervszerűen gazdálkodni nem tudnak és a tervszerű kizsákmányolás­ba súlyos hiba csúszott (a súlyos hiba a Szovjetunió és a köréje csoportosuló népi demokráciák céltudatos felsorako­zása), kirobbantották a koreai konflik­tust és előre megfontolt szándékkal, tervszerűen készülnek a békés világ ánghaborításába. Semmi kétség, az imperialista hábo­rús uszítók a gvujtogatásban meste­rek és e téren valóban tervszerűen tud­nak működni. A jelek azonban azt mu­tatják, hogy itt is elvetették a sulykot és valami olyan hiba csúszott közbe, amire ők nem számítottak. Nem szá­mítottak a békemozgalomra, a világ dolgozóinak összefogására, mely a marxi történelmi materializmus legne­mesebb terméke, mint ahogy Sztálin elvtárs üzenete a dialektika legragyo­góbb diadala és választ ad a világ va­lamennyi dolgozójának a békével kap­csolatosan felmrülő összes bonyolult kérdésekre. Aki olvasta Sztálin elvtárs műveit, tapasztalhatta, hogy írásaival nemcsak a szovjet dolgozók, hanem a világ va­lamennyi dolgozója szívének és agyá­nak leghomályosabb zúgát is világos­sággal árasztotta el és ha hozzányúl egv problémához, akkor abban a pilla­natban lehullnak a leplek, szertefosz­lik a homály, leegyszerűsödik a pro­bléma és mindenki számára világossá és hozzáférhetővé válik. Ha Sztálin elv­társ megszólal, akkor a viilág összes dolgozóihoz szól olvan nyelven, hogy azt mindenki kivétel nélkül megérti és a dolgozókat céltudatos, szenvedélyes harcra serkenti a békéért. Ha voltak városainkban, községeink­ben, falvainkban olyan dolgozók, akik bizonyos fásultsággal és közönnyel ví­vódtak a háború rémével, vívódtak a reakció cinkosaival, akik mindent el­követtek, hogv az egyszerű emberek gondolatmenetét összeszavarják, akkor ma ezek az emherek Sztálin elvtárs üzenete után megkapták az igazi hang­jukat és választ tudnak adni a reakció cinkosainak suttogó propagandájára Aki elolvasta Sztálin elvtárs üzenetét, az ma pontosan tudia, hogy a háború és béke kérdése az ő személyes ügye és olyan szervesen hozzátartozik az életéhez, akár a szemefénye és ma már nemcsak, hogv tevékenyen bekapcso­lódott a béke védelméért folvó harcba, hanem öntudatosan elnémítja a reak­ció lovagjait, akik már a közeli napok­ban várják a nagy változást és a há­ború rémét úgy tüntetik fel, mint va­lami becses ajándékot, amely természe­tesen az ő javukat, szolgálja. Az egyszerű dolgozó, az igazi béke­harcos ma gúnnyal odavágja a reak­ció talpnvalóinak, hogv hát ha any­nvira váriák a nagv változást az atom­bombától, akkor csak legyenek türelem­mel. várjanak még egv keveset, mert Amerikában éppen most készül a hid­rogénbomba legújabb modellje, amely azzal a tulajdonsággal rendelkezik, hogv pontos címre esik, pontosan úgy, ahogy a háborús uszítók óhajtják, de egy reakciósnak vagy egy talpnyalónak még a haja szála sem görbül meg Persze, a reakciós lovag ilyen válasz­ra elnémul, sértődötten félrevonul és hallgat, akár Attlee, az angol mun­káspárt elnöke, akit Sztálin elvtárs pőrére vetkőztetett az angol munkásság előtt és a világ dolgozóinak bebizonyí­totta. hogv minden szava a Szovjetunió fegyverkezéséről hazugság és rágalom. Hogy Sztálin elvtárs üzenete milyen hatással volt az egyszerű emberekre, azt a következő példával tudom megvilágítani. Minap az egyik bra­tislavai étteremben egy olyan asztal­hoz kerültem, ahol a vendégek egy­más között a békeharc jelentőségét tárgyalták A békemozgalom óriási hatását eddig abban látták, hogy meg­gátolta az atomfegyver bevetését a koreai harcokban. Ugyanakkor termé­szetesen szóba került Sztálin elvtárs üzenete is és a társaság egyik tagja megjegyezte, hogy nem szeretne a munkáspárti Attlee bőrében lenni, mert hiszen Sztálin napnál világosab­ban bebizonyította, hogy egyetlen állam sem képes arra, hogy egyazon időben leszállítsa a közszükségleti cik­kek árát, hatalmas vízierőműveket, öntözőrendszereket építsen és ugyan­akkor a végtelenségig tokozza hadi­iparát. Oly világos ez, mint kétszer kettő négy. — Ha pedig Attlee azt hiszi, hogy a Szovjetunió képes erre 1 — tette hozzá —, akkor Attlee ezzel elismerte, hogy a Szovjetunió társadal­mi rendszere a legtökéletesebb a vilá­gon és ezzel azt is elismerte, hogy ér­demes és kell is nyomdokait követni. A gondolatmenettel azonosítottam magamat és boldogan kanalaztam to­vább a levest anélkül, hogy egyet­len szóval is kifejezést adtam, volna annak, hogy figyelemmel kisérem a rendkívül érdekes és izgairnas be­szélgetésüket. A továbbiak során -azonban a társaság egyik tagja szkep­tikusan előhozakodott azzaJ az is­mert okoskodással, hogy ha a háborús uszítók ágyúkat és bombákat gyárta­nak, akkor gondoskodnak majd arról, hogy árujuk vevőre is találjon és hogy az árut használják Is, tehát né­zete szerint az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy mégis csak lesz háború. Szívem összeszorult a rémülettől, pár percnyi nyomasztó és bántó csönd telepedett az asztaltársaságra és már-már azon voltam, hogy idegen létemre beavatkozom, hozzászólok a vitához, hogy rendes mederbe terel­jem a társaság gondolatmenetét és bebizonyítsam az állítás ellenkezőjét. Erre szerencsére nem volt szükség. Az a vendég, aki hangsúlyozta, hogy nem szeretne a munkásparti Attlee bőrében lenni, megadta a megfelelő választ. Hozzászólásával bebizonyította, hogy nagyon sok esetben az imperialisták nem tudták eladni árujukat. Igy péi­dául nagyon sok esetben nem tudták el­helyezni sem a búzát, sem a húst, sem a gyümölcsöt. Nem azért nem tudták elhelyezni, mert nem voltak fogyasz­tók, hanem azért, mert a fogyasztók milliói munkanélküliek voltak és nem volt annyi keresetük, hogy megvásá­rolják a mindennapi eledelt. Mindez azonban nem zavarta az imperialistá­kat, nem zavarta őket, hogy millió és millió gyermek éhezik. Habozás nél­kül hajították a fölösleges búzát a tengerbe, a levágott sertések óriási tömegét petróleummal öntötték le és a lángok martalékául dobták oda. — Nos, ha ilyesmi megtörténhetett — folytatta a vendég — már pedig megtörtént Brazíliában, Argentíná­ban éppúgy, mint az Egyesült Álla­mokban, akkor felteszem azt a kér­dést, miért ne lehetne az új ágyúkat az ócskavasba hajítani, ha ezt száz­milliók így akarják, ha ezt követelik és ha ennek a követelésnek nyomaté­kosan kifejezést is adnak. Egyébként őszintén meg kell mondanom, én. aki úgy hiszek a tartós békében, dint a növekvő gyermekek jövőjében, feltét­lenül bízom abban a döntő fordulatban, hogy az ágyúk anyagából lakóházakat és gyárakat fognak építeni és feltét­lenül bízom abban, hogy a békemoz­galom eléri célját. A világ dolgozói igenis felsorakoznak a Szovjetunió köré és a háborús uszítókat » döntő pillanatban, amikor fegyverhez nyúl­nak, viharként elsöprik a szocializmus, a béke útjából. Soha egyetlen percre sem szabad belenyugodnunk a háború gondolatába, mint valami megváltoz­tathatatlanba, mint valamibe, amit eddigi tapasztalataink igazolnak. Ha a világ haladó erői tisztán csak a ta­pasztalatokon rágódtak volna és nem tekintettek volna a jövőbe is, ha Marx, Lenin és Sztálin nem gondolkoztak volna dialektikusan, akkor a Kommu­nista Párt sohsem alakult volna meg és a Nagy Októberi Forradalom vív­mányai 6ohsem valósultak volna meg. De tény az, hogy a Szovjetunió nem­csak, hogy megvalósult, hanem olyan gazdasági és eszmei sikereket tud felmutatni, hogy gyökerében támadja meg az imperialisták hatalmát és tár­sadalmi rendjükön már ma is hulla­foltok mutatkoznak. A halál lovagjai ők és mint leprások a halál, a rotha­dás, a széthullás baciilusaiva], az atombombával akarják megajándékoz­ni a világot. Az ilyen veszélyes elemeket félre kell tenni az útból, el kell őket külö­níteni. A világ dolgozóinak olyan is­kolában volt részük az elmúlt évtize­dek során, hogy nem lehet őket többé huzamosabb ideig félrevezetni. Sztá­lin elvtárs szavai mint óriási ragyogó transzparensek vlágítanak a világ va­lamenyni dolgozói előtt: „A béke fenn­marad és tartós lesz, ha a népek ke­zűkbe veszik a béke megőrzésének ügyét és mindvégig kitartanak mel­lette." Ez az üzenet a világ valameny­nyi dolgozójához szól, útfnutatás ez és egyszersmind figyelmeztetés... Szabó Béla. is és az asszonyok számára könnyebb­séget jelent az, hogy gyermekottho­nokba küldheti gyermekeit, ahol jobb dolguk van, mint otthon. Igen is az asszonyokat megilleti ugyanolyan mun­ka, mint a férfiakat. Nyolc órai mun­kájuk után még annyi' szabad idejük marad, amennyi a háztartásban soha­sem jut nekik. Én magam is megva­gyok győződve arról, hogy az iskolát elvégezve, az ellenséges magatartást és gúnyolódó, lekicsinylő megjegyzése­ket el tudom hallgattatni és meg tu­dom győzni munkatársaimat, hogy va­lóban jelentősek ezek az új munka­módszerek és olyan hatást tudok gya­korolni rájuk, hogy ők is követni fog­nak azon az úton, amelyen én megyek. harcolva a többtermelésért és a szocializ­mus győzelméért. Ezekkel a szavakkal Koleszár Em­ma lassan eltávozik az üzemi konyha irányában és mi arra gondolunk, hogy az ilyen Koleszár Emmák és a hozzá­juk hasonló hősök a munka törhetet­len és legyőzhetetlen hősei. Vidor István

Next

/
Oldalképek
Tartalom