Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)

1951-03-24 / 71. szám, szombat

8 ANNUS (pontosan úgy játszik, ahogy István utasította): „Nem látta senki, csak én ..." ISTVÁN: Igy jó lesz ... Próbáljuk most a harmadik felvonásból azt a . kényes részt, ami tegnap sehogyse ment. (Előhúzza a füzetet.) „Mégse gyűrtek le minket... megnyerjük az egész falut... az édesapját is.. ANNUS: „Nem fél attól, hogy ez igen nehéz lesz...?" ISTVÁN: „Most már nem, Annuska... mert tudom, hogy ebben segíteni fog... megmondja neki, hogy nagyon szeretem magát és azt is, hogy maga is... ANNUS: „Azt is... mindent, Pista!" LAJI (jön. Valóságnak hiszi, amit az udvarban lát.) ISTVÁN (átöleli Annuskát, ügyetlenül és elfogódva, mint akinek rendezői és színészi tudása itt végetér): „Te édes!" ANNUS: „Te... te..." (Féleszeg, bátortalan simulása elhiteti a leskelődő Lajival, hogy igazi szeréimi jelenetnek a tanúja.) LAJI (féltékeny dühvel kitör): Hé! Nem szégyelitek magatokat világos nappal az egész falu előtt ölelkezni. ISTVÁN: De nem ám! LAJI (rátámad a lányra): És te hagyod magad tőle csókolgatni... mert élmunkás. ANNUS: Hallgass, te bolond! Én senkitől sem hagyom magam ölelgetni. LAJI: Letagadod, amit a saját szememmel láttam? ISTVÁN: Látni fogják mások is.. . Az egész falu, ahogy mondtad. A színpadon. Próbáltuk a darabot LAJI (elképed): A hétszentségit! Hát tik itt csak komédiáztatok? ISTVÁN: Ügy látom, elég jól ment a játék, hogy te igaznak vetted. LAJI: És mindig így ölelkeztek a próbánál? ISTVÁN: Hát nem egészen így. Attól függ, mennyire éljük bele magunkat a szerepbe. LAJI: Hű, az atyaúristenit! Azt a szerepet nékem kéne játszani... ANNUS: Hittünk, de te nem jöttél. Olyan vagy, mint az édesapám. Te is csak hajtogatod: nekem se újság, se könyv nem köll. Színjátszás csak úgy, ha ölelgetés... Fügét, ni, ha csak ezt akarod. ISTVÁN: Igaza van Annusnak... Ha ti itt a faluban többet olvasnátok, mennyivel szebb és könnyebb lenne mindnek az élete. Könyv és újság kell az ember kezébe, mert ez teszi tágabbá és szebbé az életét... Nézd csak Annust... Takács bácsi maradi paraszt, tele van csupa előítélettel. Annus már szárnyra kapott. Egyszer csak azon veszed észre magad, hogy elrepül mellőled... Ne félj, nem én viszem el, de viszi az élet, viszi ki a faluból a gyárba... a fénybe. LAJI: De nagyra vagytok ti munkások azzal a várossal ... a gyárakkal. Itt a faluban tán nincs fény, nincs élet? ISTVÁN: Van, de nem ott, ahol te állsz. Rád nem süt az a fény. Süt a szövetkezetiekre, akik közösen gazdálkodnak és a holnapot látják. LAJI (ránt egyet a vállán): Engem te ne agitálj, tudom a helyemet. ANNUS: Félek, hogy rosszul tudod, Laji. És én nem állok oda melléd. LAJI: Ez az utolsó szavad? ANNUS: Ez! LAJI: Jól meggondoltad? ANNUS: Jól. LAJI: Akkor nincs itt több keresni valóm. (El.) ISTVÁN: Nem sajnálod, hogy így elküldted? ANNUS: Nem. Amíg ilyen makacs, mindig el fogom küldeni. ISTVÁN: Szereted?... Ne félj kimondani. ANNUS: Együtt nőttünk fel. Misi bátyám legjobb barátja. Ismerem, mint a tenyeremet. Jó fiú, mint egy falat kenyér. De olyan is, ahogy lefestetted: maradi és konok, mint édesapám... Meg kell változnia, hogy egy életet leélhessek vele. ISTVÁN: Az egész világ erjed, változik, halad előre... a mi világunk, Annus. Mennyivel könnyebben változik, alakul át egy ember, egy fiatal lélek, csak legyen valaki, aki gyúrja, vezesse. ANNUS: Ahhoz én kevés és gyönge vagyok. Apával se vergődöm zöldágra. Mindenen kívül áll, nemhogy előre menne, de hull egyre vissza. ISTVÁN: Ne félj, nem vagy egyedül. Segítünk mind. A Párt az emberek. Apádnál, Lajinál is... Át kell törnünk ezeket a maradi falakat. Ki hitte volna két évvel ezelőtt, hogy virágzó szövetkezeti élet indul itt is. Jön a gép és a betű segítsége. Hatalmas fegyver mind a kettő. Élni kell velük okosan ... Meglásd, Laji ma este ott lesz a próbán. Nem úgy szaladt el, mint aki örökre búcsút mond. Inkább a sértett hiúsága kergette el innen. Szerepet fog kérni. Részt akar majd venni a közös munkában. Onnan aztán csak egy újabb lépés, hogy megnyeriük a szövetkezetnek. ANNUS: És apa? ISTVÁN: Mindent idejében. Erőszakkal semmit sem lehet elérni. ANNUS: Nincs egy negyedórája, hogy a csirkéinket le akarta öletni velem, mert Tüdős kulák valami bogarat ültetett a fülibe. Meg, hogy az aszályt UJSZÖ az oroszok küldték a nyakunkra. Az újságot meg kinézte a kezemből. ISTVÁN: Hát megint jár a Tüdős Simon szája? Csajkamesék, vasmenyasszonyok után aszály? Majd a körmére nézünk... Nini, mintha csak végszóra jönne. Kerüljön csak beljebb, Tüdős uram. TÜDŐS (jön, megáll a kerítés előtt): Nem érek most rá, öcsém. ISTVÁN: Nagy kár, Tüdős uram... Hallom, hogy a faluba beütött a csirkevész a maga jóvoltából. Maga mérgezi efféle jótanácsokkal a falut? TÜDŐS: Ne beszélj bolondokat, öcsém. (Beljebb jön.) Még patkányméreg sem vót soha a házamban. ISTVÁN: A maga nyelvén van a méreg, Tüdős uram. Csak annyit mondok, hogy fékezze a nyelvét, nehogy az a ragály meg az aszály magát sújtsa. TÜDŐS: Engem te ne fenyegess! Kikérem magamnak. Tanút hozzon, aki rágalmazni mer. ISTVÁN: Hozhatok akár egy tucatot. Kónyánét az alszegről, meg itt a szomszédból Juhászékat. TÜDŐS: Én egy árva szót sem szóltam. ISTVÁN: Persze, mert amit az „Amerika hangja" után szajkói, azt nem nézi a maga beszédinek. ANNUS: Hát ki beszélt a tojásbeszolgáltatásról, meg az aszályról? TÜDŐS: Rágalom. TAKÁCS (jön Bazsóvál. Bazsó a kerítésen Távul áll pipázva): Hallod-e, Pista, beszélj több tisztelettel ilyen nagy gazdával. ISTVÁN: Mifelénk kuláknak mondják, Takács bácsi. TAKÁCS: Ha kulák, hát akkor „jó kulák". ISTVÁN: Hogy jó-e, arról én sokat tudnék beszélni. TÜDŐS (feszeng a helyén, menni akar). ISTVÁN: Maradjon csak, Tüdős uram. Szeretném egy kicsit elmagyarázni Takács bácsinak, mit értsen „jó kulák" alatt. TÜDŐS: Mondtam, nem érek rá, öcsém. ISTVÁN: De csak hallgassa meg. Maga majd rábólint, ha közel járok az igazsághoz. Hát a „jó kuláknál" egy emberöltőt szolgált az apám. Igaz-e, Tüdős gazda? TÜDŐS: Tisztességgel megadtam neki mindent, ami dukált. Ott a bizonyság: huszonöt esztendeig kitartott nálam. ISTVÁN: Mert nem mehetett máshova a féltucat gyerekével, akikből négy meghalt abban a redves ólban, ahol maga lakatott bennünket. Az apám csúzt szerzett, maga tizenöt hold földet a harminc mellé. TÜDŐS: Megdolgoztam érte. ISTVÁN: Már mint az apám, meg az édesanyám is, aki a szennyesüket mosta. No meg egy kicsit én is, akit tízéves koromban kihajtott a nyájhoz. TÜDŐS: Boldog lehetett minden cseléd, akinek olyan sora volt, mint nektek. ISTVÁN: Boldogság ugyi, hogy vót félév, hogy nem láttam oskolát, a „jó kulák" emberségéből. BAZSÓ (tréfásan): Az oskolát ne nagyon emlegesd. Elég tudást szippantottál magadba. ISTVÁN: öleget tán maguknak, de magamnak keveset. Azt is csak most, vénlegény koromban a Párt jóvoltából... Az küldött tanulni, nem a „jó kulák". TÜDŐS: Befejezted. ISTVÁN: Még csak annyit, hogy hagyja a zavart a maga fejibe és ne szédítse a többieket, ha nem akar bilincset a csuklójára. Tanulja meg végre, hogy itt nem lesz semmiféle fordulat, semmiféle háború. TAKÁCS: Tán te fogod megakadályozni? ISTVÁN: Hát egy kicsit én is, Takács bácsi. Azzal a nyolcszáz millióval együtt, aki úgy gondolkodik, mint én. Akiket Sztálin elvtárs vezet, meg a Szovjeunió... Eleget olvashat mostanában erről az újságban, hogy mi szépeket mondott Sztálin elvtárs a békéről és azokról, akik még ma is vérrel szeretnének üzérkedni. ANNUS: Apa nem olvas újságot. ISTVÁN (tettetve): Mi a csuda, Takács bácsi. Elhiggyem? Magát nem érdekli, mennyire haladunk előre nap-nap után? Milyen nyílegyenes és tiszta a mi útunk, és milyen tehetetlenek amott a túloldalon. Hogy mennyire kapkodnak, egyik válságból a másikba esnek, mi meg egyre nagyobb bőséget, egyre több boldogságot teremtünk magunknak. LAJI (jön és mások is jönnek. A szín tele van élettél, mozgással. István minden szava hittél van eltelve, őszinte és közvetlen beszéde magával ragadja a figyelő, néma szereplöket is). ISTVÁN: Tüdős gazdának, a „jó kuláknak" huncutság, amit az újság ír, de magának, Takács bácsi igazság. Maga közibünk való. (Kihúz a zsebéből egy újságot.) Olvassa csak, csupa szívderítő jó hír számunkra és csupa csapás azokra, akiknek nem kell a béke. Mint Tüdős uramnak... Vagy maga is háborúra spekulál, Takács bácsi? TAKÁCS: Ilyet aztán ne mondj, fiam. Hiszen anynyi volna, mintha a másik fiam halálát akarnám. ANNUS: Ügy szereti a fiát, az egyetlent, hogy a levelét, akit tegnap küldött, el se olvasta. TAKÁCS: Ejnye, te lány, ne szégyeníts meg az egész falu előtt. Hiszen úgyis tudom, miket ír. Hogy egy kis hazai kell a komisz kenyérhez, meg egy kis pénz, 1951 március 24 ANNUS: Rosszul tudja, édesapám... Eh un a levél! (Az ablak párkányáról hozza.) Olvassa csak! TAKÁCS: Okuláré nélkül nem megy. Olvassad csak te. ANNUS (kinyitja a levelet): Én már szinte kívülről tudom. (Olvas.) „Kedves jó édesapám, kedves Annus húgom! Tudatom magával kedves édesapám, hogy mink itt nagyon jól vagyunk. Mindennap látom, hogy más a katonaélet, mint maga mondta, édesapám. Annus húgom ne küldjön többé se kenyeret, se szalonnát, csak abból a száraz kolbászból, bár enni bőven kapunk. De egy kis hazai jó íz nem árt. Olyan a mi mindennapi ebédasztalunk, mint otthon a vasárnapi... Aztán nagy újság van velem, kedves jó édesapám. A mult héten kitüntettek, példás katona lettem. Azt mondta a parancsnok elvtárs, hogy elküldenek a tiszti iskolába. Kell az olyan magyar legény tisztnek, aki a nép hűséges fia és jól bírja az államnyelvet s akinek úgy fog az esze, mint az enyém... Míg maguk otthon végzik a munkájukat, én itt a néphadseregben állok helýt a békéért és a békés építő munkájukért ..." TAKÁCS (a fejét rázza): Az én időmben csak baj volt, ha a katona gondolkodott. Neki kuss volt a neve ... Furcsa, új világ!... Hogy békéről ír az én katonafiam, akinek fegyver van a kezében. ISTVÁN: Jól írja a Misi. Mink itt munkával építjük a békét, ők meg védik ... ANNUS: Hallgassa csak tovább, édesapám. (Olvas.) „Én aztán úgy döntöttem, megírom kedves jó édesapámnak, engedelmet kérek magától, hogy tiszt lehessek." TAKÁCft Tiszt az én fiamból? Hogy hajkurássza a legényeket, kínozza, kergesse őket, akár a barmokat ... Nem, az én véremet ne gyűlöljék. Az én fiam ne legyen tiszt. Ismerem ezt az úri bitang fajtát. Eleget szenvedtem alattuk, amikor én szolgáltam. ISTVÁN: De hol él maga, Takács bácsi! Megváltozott az egész világ körülöttünk. Megváltozott a hadseregünk is. Most nem ülnek ficsúr tiszturacskák a legények nyakán, hanem elvtársak vezetik őket, akik belőlünk, a népből jöttek. Lássa, a Misi is ilyen lesz. Nem fényes egyenruhás, mihaszna léhűtő, hanem vezető, parancsnok elvtárs, a néphadsereg büszkesége, akinek helyén a szíve. Aki tudja, hogy most már van mit megvédeni. A mi békés otthonainkat, a gyárakat, a mi földünket, a drága hazánkat, ezt az egész szép új életünket! TAKÁCS: A földet? Azt mondod, a földet? De akkor ki fogja megművelni az enyémet, az övét, ha én nem bírom majd a munkát? ISTVÁN: Nincs itt sem baj, Takács bácsi. Belép a szövetkezetbe. Az levesz magáról minden gondot ANNUS: Misi is azt Írja, hogy lépjen be a szövetkezetbe, édesapám. TAKÁCS: Ne bomolj, lány. Amíg a magam gazdája lehetek, nem leszek az állam szolgája. ISTVÁN: A zsírosparaszt hangját hallom magából. (Körülnéz, de Tüdős közben már elsomfordált.) Eltűnt a jó kulák, mint a kámfor. Tudja- e, Takács bácsi, mi lesz a különbség? Annyi, hogy eddig tíz holdon gürcölt látástól vakulásig, most meg nyolcszáznak hasznán osztozik. Eddig tele volt gonddal, bajjal. Most ezt a sok gondot leveszi magáról a szövetkezet. TAKÁCS: Azt mondod Annus, a Misi azt tanácsolja? Okos fiú volt mindig, talán igaza van. ISTVÁN: Nem talán, de ebben aztán biztosan igaza van. Hát belép? TAKÁCS: Aludni kell még egyet rá, öcsém. ANNUS (felemeli a sajtárt, indul vele az istállóba)< TAKÁCS: Add ide azt a sajtárt. Majd én fejek. Te pedig eredj a kultúrba. ANNUS (mosolyogva): Ráérünk még, édesapám. TAKÁCS (átveszi a sajtárt, megy az istálló félé és ajtajából visszafordul): Akkor tanulj, mert tanulni sohase késő, úgy-e, Pista. Azt az újságot pedig tedd az asztalra az okulárém mellé. Bele kell nézni egy kicsit... hogy akkorát változott a világ. (Be az istállóba.) Szünet * ISTVÁN: Akkor gyerünk Annus a próbára. ANNUS: Csak egy tiszta kötényt kapok magamra. (Besiet a házba.) LAJI (közelebb jön): Te Pista... nem haragszol? ISTVÁN: Ugyan miért haragudnék. LAJI: Akkor megkérnélek... abba a színdarabba én is játszanék. Talán akad még nekem is egy kis szerep benne. ISTVÁN: Hogyne akadna, kicsi és nagy is. Akár az enyémet is átveheted. Ügyis elég gondom van a rendezéssel. Oszt az Annust megölelheted helyettem. ANNUS (küép): Mehetünk! De előbb benézek az édesanyádhoz, Laji. LAJI (ragyogó szemmel néz Annusra s a földhöz vágja sapkáját): Annus, én leszek a Pista abba a színdarabba. Gyere, próbáljuk: (Hozzárohan és átöleli.) ANNUS (nem védekezik, boldogan felnevet). Fftggön*