Uj Szó, 1951. február (4. évfolyam, 27-50.szám)

1951-02-27 / 49. szám, kedd

1951 február 27 u J m Klement Gottwald elvtárs jelentése Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1951 febr. 22-i ülésén szalmát csépelnek, ha ezekről a kérdésekről csupán beszélnek és közben megfeledkeznek arról, hogy az orruk előtt néhány tucat traktor van, amellyel nem dolgoznak, gépek, amelyek kihasználatlanul hevernek és emberek, akik szintén nincsenek rendesen teljesítőképességüknek megfelelően foglalkoztatva. Általában mezőgazdaságunkban az 1950. évben a vidék átalakulásának kérdése a szocializmus felé tutovábbra is termelésünk egyik leggyöngébb pontja marad, mert termelékenysége rendkívül alacsony. A vidék átalakulásának kérdése szocializmus felé tulajdonképpen az EFSz-ek problémáját jelenti — ez egyúttal a munkatermelékenység fokozásának problémája is a mezőgazdaságban és így a piacra kerülő élelmiszerek egész mennyiségének fokozása is. Biztosítani kell a kenyérrel és liszttel való folyamatos ellátást Engedjétek meg nekem most, hogy mondjak valamit azoknak az átmeneti nehézségeknek okairól, amelyek nálunk az utolsó hetekben a kenyérrel és liszttel való ellátásban lábra kaptak. Tudjátok, hogy a kenyér ési a liszttermékek minden fajtájának jegyrendszerét már 1949 őszén megszüntettük. Amellett nem emeltük az árakat, főleg a kenyérárakat nem, ezek nálunk a világ legalacsonyabb kenyéráraihoz tartoztak. Hazai forrásokból történő felvásárlással és főleg a kenyérgabona nagyméretű behozatalával a Szovjetunióból 1949—1950-ig olyan nagymennyiségű tartalékot gyűjtöttünk össze, amely normális fogyasztás mellett a jegyrendszert feleslegessé tette. Tudtuk azt, hogy a jegyre adott kenyér mennyiségének felemelése után az 1949. év folyamán a jegyek egyrészét nem használták fel és azzal számoltunk, hogy a kenyér és a liszt felszabadítása után még fokozott szükséglet mellett is — természetesen, ha ez észszerű korlátok között marad, — tartalékjaink teljesen elegendőek lesznek a kereslet fedezésére. Igy is történt, talán az 1950. év első feléig. A kenyér és lisztfogyasztás a jegyrendszer megszüntetése után a várakozáshoz mérten emelkedett ugyan, azonban kb. háromnegyed évig a jegyrendszer megszüntetése után, mint ahogy mondottam, észszerű keretek között mozgott. Az 1950. év második felében fordulat állott be és egyenesen romboló méreteket öltött az 1950. év utolsó negyedében. Amellett súlyos hibát követtünk el mi is, a Központi Bizottság elnöksége, mi mindannyian, akik ezen a fórumon ülünk és állunk. Mint tudjátok, a parasztság beszolgáltatási feladatai a növényi termelésben az 1950. év terméséből jókor idejében szét lettek írva és általában a régi kulcs szerint. Hogy értsük ezt, hogy a régi kulcs szerint? Abban az értelemben, hogy a parasztsággal úgy számoltunk, mint a régi, úgynevezett önellátókkal a kenyérgabona terén, bár kenyérből, lisztből és liszttermékekből már létezett egy új szabadpiac, amelyen bárki szabadon elláthatta magát kenyérrel, liszttel és liszttermékekkel, tekintet nélkül arra, hogy otthon kenyérgabonából, vagy lisztből mekkora készletei vannak. A kenyérgabona beszolgáltatásának szétírásánál az 1950. termésből mi, a Központi Bizottság elnöksége erről egyszerűen megfeledkeztünk. Ennek a feledékenységnek a következményei igen súlyosak. Néhány számadatot mondok nektek. Az Állami Tervhivatal számítása szerint Csehszlovákia termése kenyérgabonából kb. kétmillió négyszáznegyvenkétezer tonna. (Az egyszerűség kedvéért búzára és rozsra vonatkozó számokat említek.) 1951. év január 28-ig az 1950. év terméséből a parasztságtól összesen kb. 1,107.000 tonna kenyérgabonát vásároltunk fel. A parasztságnak tehát a mult év terméséből kb. 1,295.000 tonna kenyérgabonája maradt meg. Mit kezdenek a földművesek ezzel a kenyérgabonával, mit csinálnak vele? Erről eddig csupán egy megbízható adatunk van és pedig a malmok jelentéséből az u. n. vámőrléseknél, s ezek a jelentések arról beszélnek, hogy 1950. év végéig a parasztság vámőrlésben — mert másfajta őrlést nincs módjukban felhasználni, — összesen csupán 261.000 tonna kenyérgabonát őröltek meg. Ha azt a kenyérgabonát és lisztet vesszük, amelyet földműveseink az utóbbi időben kezdenek beváltani kenyérre és péksüteményre, akkor mindezek ellenére van, — vagy jobban mondva kell, hogy legyen — körülbelül 665 ezer tonna kenyérgabona önellátásukra egészen a jövő aratásig magtáraikban. A mellett természetesen arról, hogy ez a tartalék mennyiben járult hozzá a kenyérgabona, főleg a búza feletetéséhez, semmiféle megbízható és összesítő adataink nincsenek. Csupán tapasztalatból tudjuk azt, hogy a kulákok szabály szerint föletették és feletetik a kenyérgabonát, míg a kenyeret, péksüteményt, lisztet és liszttermékeket a szabad piacon vásárolták. A reakciós suttogok továbbá azokat a rágalmakat terjesztik, hogy a kenyérrel és liszttel való nehézségeket nálunk a Szovjetúnióból származó kenyérgabona behozatalának beszüntetése okozta. Nincs ennél képtelenebb hazugság! Elárulhatom azt, hogy 1C50 nyarán kereskedelmi küldöttségünknek, amely meglátogatta Moszkvát és tárgyalt a hosszúlejáratú ötéves kereskedelmi szerződésről, szovjet kenyérgabonából rendszeres szállításra akkora mennyiséget kínáltak fel, hogy azt küldöttségünk eredetileg elutasította abban a hitben, hogy a piac és a kenyér, a péksütemény, liszt és liszttermékek fogyasztása nyugodtan fejlődik majd a jegyrendszer felszabadítása után az első háromnegyed év színvonalán és így elegendő lesz kisebb behozatal is. Küldöttségünk csupán Prága egyenes utasítására fogadta el az eredeti szovjet ajánlatot. De azután is, amikor már láttuk, hogy nem lesz elegendő az eredeti nagymennyiségre szóló szovjetajánlat, még ezután is találtunk megértést a szovjet kormánynál és Sztálin elvtársnál és a Szovjetúnió ez évre is még fokozta az eredeti hosszú időre szóló ajánlatot. Így történt az, hogy a Szovjetúnióból az 1951. évi termésig biztosítottuk 600.000 tonna kenyérgabona behozatalát, amelynek egy része már itt van, másik része folyamatosan érkezik. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a Szovjetúnióból ezenkívül takarmánygabonában (árpában és kukoricában) a jövő aratásig 308.000 tonna behozatalát biztosítottuk, — akkor látjátok azt, hogy a Szovjetúnióból való behozatal az összes gabonafajtákban, felülmúlja az 1950—51. esztendőben azt a behozatalt is, amelyet nekünk a Szovjetúnió 1947—1948-ban nyújtott, amikor éhség fenyegetett. Hová került tehát a gabona? Ami a búzalisztet illeti, már kifejtettem, hogy a fejenkénti fogyasztás az 1950. évben a háború előtti időszakkal szemben rendkívül magasra szökött fel. Bizonyára többet ettünk, de bizonyára nem ettünk ennyivel többet. Mi történt tehát? Az történt tehát, hogy kenyérgabonánkat feletették és pedig nemcsak a vidéken, hanem a városokban is felrasználták libák, tyúkok tömésére, nyulak és minden elképzelhető apró jószág etetésére. Rendkívül józan számítással azt mondhatjuk, hogy az 1950. évben többszázezer, ismétlem többszázezer tonna kenyérgabonát etettek fel. Ehhez novemberben, decemberben és januárban, mint tudjátok, hozzájárul a fogyasztók jónéhány ismétlődő bevásárlási rohama kenyérre és főleg lisztre, s mindez együttesen okozta, hogy bár az 1950—51. évre több kenyérgabonánk volt, mint bármikor azelőtt, ma közellátási nehézségeink vannak. Milyen intézkedéseket hajtottunk végre és hogyan akarjuk ma megszüntetni ezeket a jelenségeket? Ti tudjátok, hogy december végén és január elején különféle fajtájú kenyeret, lisztet és süteményt vezettünk be és részleges áremelést is hajtottunk végre a kenyér, liszt és sütemény néhány fajtájánál. De ez sem segített. Továbbra is folyik a felvásárlás, felvásárolnak minden mennyiséget és ha volna lehetőségünk még egy millió tonna kenyérgabona behozatalára, azt is szétkapkodnák. Ebből következik, hogy rendkívüli intézkedésekhez kell folyamodnunk, hogy biztosítsuk a kenyérrel, liszttel és süteménnyel való ellátást, főleg dolgozó lakosságunk, munkásságunk részére. Arról van szó, hogy munkásaink, munkásasszonyaink és munkásnőink ne álljanak sort kenyérért, lisztért és más dolgokért, míg nem dolgozó elemek felvásárolnak mindent, ami kezükügyébe kerül. Elvtársak és elvtársnők, ennyit akartam felhozni a kenyér és lisztellátásban felmerülő mostani nehézségeink okainak megvilágítására. III. A párt belső életének néhány kérdéséhez Most engedjétek meg elvtársnők és elvtársak, hogy néhány szót mondjak az árulók és összeesküvők, — Sling, Svermová, Clementis és társainak esetéről. Már mondottuk, hogy ebben az esetben kiterjedt összeesküvésről volt szó a Párt belsejében azzal a céllal, hogy uralmuk alá hajtsák a Pártot, megváltoztassák politikáját, hatalmukba kerítsék az állam vezetését, megváltoztassák az állampolitika vonalát és meginduljanak az úton visszafelé, a kapitalizmus felé, az imperializmus táborával való szövetkezés útján. Lényegében az élesedő osztályharc klasszikus esetéről van szó. Kik voltak ezek, kik akarták hatalmukba keríteni a Pártot és az államot és politikáját visszairányítani a kapitalizmus felé? Az osztályellenség, a burzsoázia, az imperialisták ügynökei voltak ezek. A burzsoázia bizonyos pillanatokban behívja aktivizálja, mozgósítja minden tartalékát és főleg arra törekszik, hogy behatoljon az uralkodó pártba és megváltoztassa annak politikáját. Ha az osztályharc, — hogy úgy mondjam, — normális és fejlődése általában nyugodt, akkor az osztályellenség ügynöksége meghúzódik a kommunista pártban, elrejtőzik és alkalmazkodik. De mihelyt az osztályharc élesedik, mihelyt a burzsoázia egyik pozíciót a másik után veszti el, természetesen az osztályellenség kivágja utolsó, de egyúttal fő ütőkártyáját. Ez annyit jelent, hogy mozgósítja ügynökségét a kommunista párton belül. Hogyan férkőzik ^e az ellenség a Párt soraiba? Elvtársnők és elvtársak, nekünk jelentős mértékben — ha agyáltalán lehet különbséget tenni, — az árulók két fajtájával van dolgunk. Elsősorban itt vannak a kimondott kémek. Másodsorban az ingadozó, pánikterjesztő elemek, és bedőlnek és behódolnak az osztályellenség érvelésének és ezzel együtt az ellenség ügynökeinek és végezetül velük egyesülnek. Természetesen csak feltételesen teszek különbséget, mert hiszen mindkét fajtájú árulók tevékenységének végső eredménye Ugyanaz, legyen bár eredetük és fejlődésük különböző. Láttuk ezt Sling és Svermová példáján is. Szeretnék néhány szót szólni egy nem távoli, de nagyon időszerű történetről, néhány szót a kém történetéről. Alighogy a munkásmozgalom alakulása kezdődött, feltűntek Mrváék. A régi elvtársak tudják, ki volt az a „Mrva"? Az a besúgónak az elnevezése, akit Ausztriából, a munkásmozgalom kikémlelésére küldtek, bizonyos Mrva kém után, akit az omladínárok agyonütöttek. A burzsoázia mindig arra törekedett, hogy ügynökeit beküldje a munkásmozgalomba és főleg leghaladóbb részének soraiba. Kétféle fajta ügynök szerepelt. Egyesek olyan apró kémecskék, provokátorok voltak, akik a gyűlésekről jelentéseket hordtak a rendőrbiztosságra, de voltak nagystílű ügynökök is, akik ott ültek a munkáspártok vezetőségében, akik meghatározták ezeknek a pártoknak a politikáját, olyan ügynökök, akiket a burzsoázia, de néha maga a rendőrség vásárolt meg és irányított. Láttuk ezt nálunk is a mi Pártunk történelmében. Bubnik, Skálák, Jílek, Bolen és a többiek hasonló jelenségek voltak. Röviden és velősen az, hogy a burzsoázia a munkásmozgalomba mindig beküldi ügynökeit, provokatőrjeit és árulóit, régen ismeretes dolog. Ezt tette régi Ausztria idején és ezt tette a münchenelőtti köztársasággal is. Amikor a münchenelőtti köztársaság összeomlott — és ez az eset rendkívül jellemző a piunkásellenes kémkedés és provokáció nemzetközi jellegére, — a cseh rendőrség a munkásmozgalom belsejében működő ügynökeinek hálózatát lényegében két úrnak adta át: egyrészt Hitlernek, másrészt az angoloknak és az amerikaiaknak, — Moravec, Ingr és társai nyugatra repültek. A megszállás idején a gestapo és a Sicherheitsdienst ügynököket toborzott az ellenálási mozgalom és főleg a munkásmozgalom köréből, toborzott a börtönökben, a koncentrációs táborokban és a kínzókamrákban, az embereket a rendőrséggel való együttműködésre kényszerítette és a münchenelőtti régi köztársaságtól átvett régi kémhálozatra támaszkodva alkotta meg új ügynökeinek széles hálózatát. Mi történt ezekkel az ügynökökkel, amikor Hitler elbukott, amikor a hitleri Németországot legyőzték? Az történt, hogy a gestapo és a német Sicherheitsdienst ezeket az ügynököket és kémeit átadta az angoloknak és az amerikaiaknak, de főleg az amerikaiaknak, mert ezek többet fizettek. Ma tudjuk, hogy amikor az amerikaiak durva módon innét elszállították Stechovicéről az u. n. Frank-irattárt, a Gestapo irattárát, ez nem volt véletlen. Ebben az irattárban voltak a Gestapo és a német Sicherheitsdienst minden ügynökének roppant gondosan összeállított kartotékai. És mi történt azután, vagy mi történik ma? Az amerikaiak, akiknek kezében van a névsor, akiknek birtokában vannak a Gestapo és a Sicherheitsdienst régi ügynökeinek kötelezvényei és okmányai, jönnek, nyakukra teszik a kést és kényszerítik őket arra, hogy most számukra, az amerikaiak részére dolgozzanak. Még egy ilyen jelenséget láthatunk. Sok spanyol harcos sorsa, végzete ez. A demokratikus Spanyolország bukása után az interbrigádisták nagy része francia táborokba került. • Nagyon rossz körülmények között éltek ott és előbb a francia-amerikai, aztán a német és más hírszerző szolgálatok nyomásának és zsarolásának tárgyává lettek. És ezeknek a hírszerző szolgálatoknak sikerült visszaélniük az interbrigádisták rossz fizikai és erkölcsi állapotával, sokat közülük saját kémeik sorába toboroztak. Ha az amerikaiak és franciák toborzása sikerült, akkor ezek az emberek közvetlenül szolgálták a nyugati imperialistákat, ha a német Gestapo toborozta őket, akkor ezek az emberek a hitleri Németország veresége után úgy, mint ahogyan a gestapo többi ügynökei is, át lettek adva az amerikai hírszerző szolgálatnak. Ily módon az angol-amerikaiak jelentős kémhálózatot teremtettek a népi demokratikus országokban is és ennek a hálózatnak segítségével törekedtek, törekszenek és továbbra is törekedni fognak arra, hogy behatoljanak a kommunista pártokba, hogy minél magasabbra a vezetőségekig jussanak, hogy minél nagyobb befolyást nyerjenek ezen pártok politikájára stb. stb. Hogy milyen szörnyű következményei lehetnek ennek bizonyos körülmények között, ezt látjuk Jugoszlávia elrettentő esetében. Be van bizonyítva, hogy Tito bandájának nagy többsége a kezdettől fogva különböző kémszervezetek ügynökei voltak. Egy részük közvetlenül az amerikaiak és angolok zsoldjában álfott, másrészük a gestapot es a Sicherheitsdienstet szolgálta. Majd Németország veresége után átadták őket az amerikaiaknak. Jugoszláviában egyszerűen olyan helyzetet teremtettek, hogy az állam