Uj Szó, 1951. február (4. évfolyam, 27-50.szám)

1951-02-27 / 49. szám, kedd

Világ proletárjai egyesüljetek! A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Braösftam, 1951 február 27, kedd 3 KČS IV- évfolyam, 49. szám í Az elmúlt napokban folyt le Csehszlovákia Kommun'sta Pártja Köz| ponti Bizottságának teljes ülése. Lapunk mai számában Klement GottI w*M elvtárs a CsKP és Köztársaságunk elnökének a mai helyzetről 1 és a Párt feladatairól szóló beszámolóját közöljük, valamint Rudolf T Slánský elvtárs a CsKP főtitkárának beszámolóját a Párt földművesI politik á iáról I A CsKP Központi Bizottságának teljes ülésén elhangzott további be| számolókat lapunk következő számaiban tesszük közzé. • i l m \ KLEMENT GOTTWALD ELVTÁRS JELENTÉSE Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1951 február 22-i ülésén Klement Gottwald elvtárs a CsKP Központi Bizottságának ülésén beszámolóját tartja. I. Néhány nemzetközi politikai kérdés ttvtwisnök és Čfaiáxsakl Ezekben a napokban Sztálin elvtárs a moszkvai Pravda tudósítójának nyilatkozatot adott. Sztálin elvtárs ebben a nyilatkozatában az ő sajátos világosságával, nyugalmával és meggyőző erejével magyarázza meg az egyes külpolitikai kérdéseket, amelyek ma a világot mozgatják. Vizet hordanék a Dunába, ahogy mondani szokták, ha Pártunk Központi Bizottsága előtti jelentésemben ma megismételném azt, amit oly l világosan és meggyőzően mondott Sztálin elvtárs. Ezért rövid külpolitikai fejtegetéseimben csupán azon néhány kérdésre szorítkozom, amelyek közvetlenül érintik Köztársaságunkat. Nyugat-Németország remilitarizálása E kérdések közül az első Nyugat-Németország remilitarizálása. Az egész világ előtt ismeretes, hogy a nyugati hatalmak az Északamerikai Egyesült Államok vezetésével durván megszegték és napról napra megszegik azokat a kötelezettségeket, amelyeket Potsdamban a megvert Németországgal szemben magukra vállaltak. A potsdami egyezmény kimondja, hogy Németországot denacifikálni, demokratizálni, demilitarizálni kell és katonai potenciálját megsemmisíteni. A potsdami egyezmény kimondja továbbá, hogy a nácítlanított, demokratizált, lefegyverzett, katonai potenciáljától megfosztott Németországot egységes, békegazdasággal ellátott, békeszerető országgá kell alakítani úgy, hogy a német imperializmus soha sém éledhessen fel és ne válhasson minden szomszédjának halálos veszedelmévé és űj imperiáli, ta háború forrásává. És mindezeket a kötelezettségeket, amelyeket Potsdamban a második világháború befejezése után az Északamerikai Egyesült Államok, NagyBritannia és Franciaország magukra vállaltak, megszegték és — ismétlem — naponta újra meg újra megszegik. Az amerikaiak, angolok és franciák patronátusa alatti Nyugat-Németország denacifikálására tulajdonképpen egyáltalában nem került sor. A német junkereknek, nagytőkéseknek, a hatalmas gyárak tulajdonosainak — akik mindenkor a német imperializmus hordozói voltak —, hajaszála sem görbült meg. Meghagyták minden vagyonukat és ezen felül még politikai hatalmat is kaptak. Hisz a német kapitalizmusnak politikai képviselője, az úgynevezett bonni kormány, a nácizmus segítőiből és munkatársaiból áll. És mindezekhez járul még az is, hogy az amerikai megszálló hatalom képviselői éppen a közelmúltban nagy lármával szabadlábra helyezték a leggaládabb náci bűnösök néhány tucatját. És hogy még kétség se támadjon az amnesztia igazi célja felől, Mac Cloy úr szabadlábra helyezte Kruppot, a fegyverek és ágyúk világhírű nagy-gyárosát. Azt a Kruppot, akiről köztudomású, hogy Hitlert hatalomhoz segítette és az ő véres háborúja folyamán megszámlálhatatlan milliárdokat keresett. Krupp szabadlábon — ez teljes programm NyugatNémetország katonai potenciáljának felújítására, még hozzá ezúttal az amerikai fegyvermágnások nyilt részvételével. Nyugat-Németország katonai potenciáljának 'és háborús iparának újjáéledése gyorsított ütemben halad. Ha a nyugati imperialistáknak Amerika vezetési mellett a hindenburgi Németország hadiiparának felújításához 15 évre volt szükségük és ha a hitleri Németország háborús előkészületeinek meggyorsítását öt év alatt elősegítették — úgy hat éwel a második világháború befejezése után minden rekordot megdöntenek, hogy a német imperializmust ismét lábraállíthassák és felújíthassák „Drang nach Osten"-jét! A különbség többek között csak abban rejlik, hogy az amerikai fegyvergyárosok a nagyobb részt, — ha nem a túlnyomó többséget — akarják magukhoz kaparintani a német fegyverkezés hasznából. Nyugat-Németország fegyveres potenciáljának és fegyveriparának fejújításával együtt gyors ütemben folyik a német hadsereg, a hírhedt és gyászosemlékű Wehrmacht fejújítása. A nyugati imperialisták azt állítják, hogy mind mostanáig nem újítottak fel egyetlen német diviziót és a német vezérkart sem építették ki. Az igazság az, hogy a nyugati imperialista partnerek között kölcsönösen, valamint közöttük és az úgynevezett bonni „kormány" között súrlódások következtek be. Ez azonban egyáltalában nem jelenti azt, hogy ne tettek volna meg minden szükséges intézkedést a német Wehrmacht újjáépítésére. Hisz magában véve az a tény, hogy az adenaueri „katonai tanácsadók" között a hitleri hadsereg magasrangú tisztjei szerepelnek, mindennél világosabban beszél. Éppen így az amerikaiak, amidőn a hitleri háborús bűnösöket szabadlábra helyezik, nem titkolhatják azt, hogy számítanak aktív részvételükre a nyugat-német hadseregben. Az Adenauer-kormány az amerikaiak, angolok és franciák áldásával és a megszálló hatalommal együtt már a mult esztendőben jelentékeny számú, 456.000 főnyi úgynevezett rendőrséggel rendelkezett, amelynek nagyrésze kaszárnyában élt s fel volt szerelve minden lehető fegyverrel és szállítóeszközzel. Ha ehhez hozzászámítjuk még az attól az időtől állandóan folyó különféle „önkéntesek" toborzását, akik főleg a volt hitleri bérgyilkosokból regrutálódtak, volt tiszti vagy altiszti ranggal, úgy megvannak az összes előfeltételek ahhoz, hogy mondhatni egy kézlegyintésre megalakulhasson a reguláris Wehrmacht. Különbenis a németeknek ezt teliszájjal Eisenhower, Truman személyes meghatalmazottja egészen arcátlanul is megmondta, hogy a németek megkaphatnak mindént, amit akarnak, amire szükségük van a többi nyugati álllamok hadseregeivel egyenrangú Wehrmacht kiépítésére. A nyugati imperialisták igy tiporják lábbal saját kötelezettségeiket, így készítik elő a második világháború befejezte után hat éwel a náci hordákat a harmadik világháborúra, egyáltalában nem tekintve arra, hogy a náci gyilkosok áldozatainak holttestei még nem porladtak el. Ha az imperialisták képesek lennének arra, hogy a történelemből tanuljanak, úgy éppen Németországnak az első és a második világháború közötti történelme megtaníthatná az amerikaiakat, angolokat és franciákat, hogy Nyugat-Németország remilitarizálása végeredményben számukra is tűzzel való játék, amellyel megégethetik magukat. Mennyivel másképpen állna a helyzet, mennyivel másként volna a tartós béke legalább is Európában biztosítva, ha a potsdami irányelveket betartották volna. A potsdami irányelveket egyedül a Szovjetúnió tartotta be. A német népnek szabad utat adni az ellenállásra Európa ősi békebontó kasztja ellen, — a porosz junkerek és nagytőkések ellen — egyben azt jelen'ette: módot nyújtani a tényleges denacifikálásra, demokratizálásra és pacifikálásra. A Szovjetúnió megszállási övezetében így cselekedett. A német nép a szovjet megszállási övezetben élt is ezzel a jogával. És a potsdami egyezmény teljesítésére való becsületes törekvés eredménye előttünk áll — a Német Demokratikus Köztársaság. A Német Demokratikus Köztársaság szakított a más nemzetek leigázására irányuló évszázados porosz törekvésekkel, véget vetett a hagyományos porosz „Drang nagy Osten"-nek. E mély átalakulásnak egyik bizonyítéka az OdraNeisse német-lengyel határvonal elismerése. Elég tudatosítani a bonni dollárlakájoknak dühödt csaholását e határelismerés ellen, — hogy felmérhessük