Uj Szó, 1951. február (4. évfolyam, 27-50.szám)

1951-02-15 / 39. szám, csütörtök

2 m $m A munka helyes megszervezése és igazságos jutalmazása az EFSz-ben 1951 február 15 * Igy építik Susáék a szocializmust Dercsikán l. A szövetkezeti gazdálkodást úgy kell folytatni, hogy évről-évre emelkedjen a szövetkezeti tagok szociális és művelődési életszínvonala. Sztálin elvtárs 1917-ben a következőket mondotta: „Nem lenne érdemes megsemmisítenünk a kapitalizmust és szocializmust építenünk, ha eközben nálunk az emberek nem élhetnének tényleg jólétben A szocializmus a szegénység és a lemondás megszüntetését jelenti és anyagilag, valamint kulturális téren biztosítja társadalma tagjai számára a jobb életet." Nekünk sem lenne tehát érdemes szövetkezeteket szerveznünk, ha céljuk nem a szövetkezeti tagok jólétének és kultúrszínvonalának emelése lenne. A szövetkezeti tagok szociális és művelődési színvonalát csak akkor lehet emelni, ha egyre jobban megszilárdítjuk a közös gazdálkodást és ha a közös munkáért járó bevétel állandóan növekszik Minden munka sikere az emberek tehetségétől, ügyességétől és szakképzettségétől függ. A szövetkezeti gazdálkodás a tagok egyéni munkáján alapszik, ezért az egyes munkák elvégzésére az arra alkalmas dolgozókat kell kijelölni. Meg kell valósítani tehát az emberek kiválasztását és begyakorlását az egyes munkafajták végzésére. A szövetkezet vezetőségének ezért a szarvasmarhák gondozását állandóan ugyanazokra a szövetkezeti tagokra kell bíznia. Természetesen az állattenyésztéssel olyan egyének fognak foglalkozni, akiket ez a munka érdekel és akik kiismerik magukat az állattenyésztésben. Hasonlóképpen kell elosztani a munkaerőket a többi munkáknál is. Emellett a vezetőségnek a munkacsoportok vezetői útján állandóan figyelemmel kell kísérnie a tagok hajlamait és eszerint aztán esetleg meg lehet változtatni egyes tagok beosztását. A közös munkák sikeres megszervezésének biztosítéka magasabb típusú Egységes Földműves Szövetkezetekben mindenekelőtt az, hogy a munkacsoportok elég nagy terjedelműek legyenek és hogy összeállításuk legalább egy évig ugyanaz maradjon. Végül, hogy a tagok közvetlenül érdekelve legyenek a reájuk bízott munka jó elvégzésében. Szövetkezeti tagjaink számára bő tanulási forrást jelentenek a szovjet kolhozok tapasztalatai. Földműveseink, akik jártak a Szovjetúnióban, meggyőződhettek arról, hogy a kolhozmunka megszervezésének alapja — főleg a gabonatermelésnél — a munkabrigád, amely 30—50 személyből áll aszerint, hogy hány hektár földdel rendelkezik a kolhoz és hány gép áll rendelkezésére s talaj megművelésére. Szovjetúnióban hosszú évek folyamán meggyőződtek arról, hogy fontos, ho£y a brigád elég munkaerővel rendelkezzék, mert csakis akkor lehet teljes mértékben kihasználni a modern mezőgazdasági gépeket, a traktorokat, kombajnokat, a hatalmas cséplőgépeket, stb. A szovjet kolhoztagok továbbá meggyőződtek arról is, hogy a brigád keretén belül 8—10 tagú osztagokat kell szervezni. Amíg ezeket az osztagokat nem szervezték meg, addig az egyes brigádok tagjai mindenfajta munkába bekapcsolódtak. Ez lehetetlenné tette, hogy a kolhoztagok tökéletesítsék magukat valamelyik munkában, a másik oldalon pedig a brigádvezető nem tudta állandóan felülvizsgálni és irányítani azt a sok megkezdett munkát. Az osztagok bevezetésével még egy hiányosságot sikerült kiküszöbölni. A brigádban mintegy nagyobb termelési egységben, az egyes kolhoztagok munkáját nem lehetett pontosan kiértékelni és a lelkiismeretes dolgozók háta mögött esetleg egy-két munkakerülő is lézenghetett. Fontos, hogy Egységes Földműves Szövetkezeteink tanuljanak ezekből az értékes tapaszfalatokból. Magasabb típusú szövetkezeteinkben is 30—50 tagból álló munkacsoportokat alakítsunk, amelyek 70 hektár gabona és más növények termelésével foglalkoznak. Emellett minden egyes munkacsoport rendelkezésére kell bocsájtanunk a szükséges leltárt, mint például fogatokat, szekereket, gépeket, stb. Ezekért a munkacsoport tagjai a felelősek. Hasonlóképpen EFSz-einkben is be kell vezetni azt, hogy egv munkacsoport legalább egy évig áiindóan ugyanazokon a földeken dolgozzon, de a legjobb ha egy egész vetésforgó, vagyis 8—9 évig tartozik az illető munkacsoport hatáskörébe egy bizonyos terjedelmű föld. Ennek igen nagy jelentősébe van, rrrrt a csoport tagjai közvetlenül érdeke've vannak a termésben, mivel attól függ évi bevételük nagysága is. Ilyen rendszerben lehetetlenné válik, hogy a csoport valamelyik tagja ne U-rödjön azzal, hogy hogyan lesz r;:c 'művelve a talaj, hogy elégendő műtrágyát kap-e, stb. A szövetkezeti gazdálkodásban elkerülhetetlen a munkaterv, valamint a termelési és pénzügyi terv. Mind a három tervet részletesen meg kell beszélni a taggyűlésen. Tervnélküli közös munka elképzelhetetlen. A szövetkezeti tagokat olyan munkákra kell beosztani, amelyik tehetségeiknek a legjobban megfelelnek és ahol a legjobb eredményeket tudják elérni. . Fontos, hogy a szövetkezet mindennap előkészítse a másnapi munkatervet. Emellett 'figyelembe kell venni a munka sürgősségét, valamint az időjárást is. Szövetkezeteinkben az elnök a vezetőségi tagokkal, valamint a csoportvezetőkkel együtt esténként összeállítja a másnapi tervet. Emellett az eddig elért eredményeket öszszehasonlítja az egész évi termelési és munkatervvel. A munka szétosztását, vagy felosztását a szövetkezetben úgy kell elrendezni, hogy minden egyes szövetkezeti tag be legyen kapcsolva a közös termelésbe, hogy ne történhessen meg az, hogy valamelyik munkakerülő esetleg kihasználja a lelkiismeretes szövetkezeti tagok munkáját saját érdekeire. Meg kell győznünk őket arról, hogy lelkiismeretesen dolgozzanak és védjék a szövetkezeti vagyont. A szövetkezeti tagok felelősek a talaj helyes kihasználásáért, valamint a termelési eszközök karbantartásáért. Az Egységes Földműves Szövetkezetekben a szocialista munka elvei érvényesülnek és ezért a munka jutalmazásánál sem járhatunk el máskép. Az EFSz-ekben a tagok munkáját az érdem szerint jutalmazzák. Az igazságos jutalmazás alapja a jól és alaposan átgondolt és részletesen megtárgyalt norma. A munka normalizálása mezőgazdaságunkban újdonságot jelent. A tavalyi őszi munkákban meggyőződtünk arról, hogy több szövetkezetben még nem tisztázták teljesen a munka normalizálásának, valamint az érdemszerinti jutalmazásnak a kérdését. Akadtak még ojyan EFSz-ek is. amelyek amellett, hogy elérték a példás szövetkezet címét, mégis a közös munkáknál a földmüvelésügyi megbízotti hivatal által kiadott normák szerint jártak el, anélkül, hogy ezeket a helyi viszonyokhoz és lehetőségekhez alkalmazták volna. A föMműveJésügy' megbízotti hivatal a normák javaslatának kiadásával csupán segíteni akart EFSz-einknek, természetesen azt feltételezve, hogy az EFSz-ek ezeket a helyi, időjárási, talaj és esetleg személyi viszonyokhoz mérten megváltoztatják. Ez azonban csak kevés EFSz-ben történt meg. A nyitrai járás EFSz-ei például változatlanul átvették a földművelésügyi megbízotti hivatal által kiadott normákat. Hasonló volt a helyzet a somorjal járásban is. Ha összehasonlítjuk ezt a két járást, rögtön világossá válik előttünk, hogy a nyitrai járásban a szántási normának alacsonyabbnak kell lennie, mint a somorjai járásban. A munka felosztása és a normák megállapítása az EFSz-ekben Néhány első és második típusú EFSz-ünRben a közös munkákat úgy szervezték meg, hogy a tagok számára megállapítottak bizonyos menynyiségű munkaidőt és azt, hogy erre az időre munkájáért milyen jutalmazásban részesül. Amikor az illető tag ezt az időt ledolgozta,- megkapta munkája után a jutalmat, mégpedig anynyit, amennyit a szövetkezet taggyűlése meghatározott. A közös munkák ilymódon való megszervezésénél a következő elvi hibák fordullak elő: 1. Több lelkiismeretes szövetkezeti tag a nap folyamán arra törekedik, hogy mennél több munkát végezzen el, ezért a munkáért azonban nem kapnak semilyen jutalmat. Vagyis ez annyit jelent, hogy a szövetkezetben nem a munka mennyiségét és minőségét jutalmazzák, hanem a ledolgozott munkaórák számát. Ezért a lelkiismeretes szövetkezeti tagok igazságtalan jutalmazásban részesültek. 2. A szövetkezeti munka nem ment olyan ütemben, mint ahogy kellett volna. Ezért a munkaidő meghosszabbodott és természetesen ezáltal a termelési költségek is megnövekedtek. 3. A lelkiismeretesen dolgozó szövetkezeti tagok elvesztették kedvüket a munkától. 4. Nem lehetett a munkák pontos tervét kidolgozni és megállapítani azt, hogy az egyes munkák mennyi ideig fognak tartani és ast 9em lehetett előre tudni, hogy a termelés milyen költségekkel fog járni. Hogy ezeket a hiányokat szövetkezeteinkből eltávolíthassuk, olyan jutalmazási módszert keil bevezetnünk, amely biztosítja a lelkiismeretesen dolgozó tagok számára azt a jutalmat, amelyet elvégzett • munkájuk után megérdemelnek és amely fokozott munkára serkenti a többi szövetkezeti tagokat is. Ez a módszer pedig a munka normalizálása. Általában a normákról Mindenekelőtt arra kell rámutatnunk, hogy mi tulajdonképpen a norma. A norma munkamennyiség, amelyet egy munkanao alatt átlagosan, de lelkiismeretesen dolgozó szövetkezeti tag elvégez. Hogyan állapítja meg a szövetkezet ezt a munkamennyiséget? A munkát, amelyet normalizálni akarunk, egész nap figyelnünk kell. Például, meg akarjuk állapítani a normát a tarlószánlásnál. Kimegyünk a helyszínre és figyeljük a szántókat, akik két lóval és egyes ekével végzik a szántást a könnyű földön. Fontos, hogy azokat a szántókat figyeljük meg, akik egy és ugyanolyan feltételek mellett dolgoznak (egy szántó, egy pár ló, egyes eke, egyfajtájú szántás, egyforma talaj). A figyelést nem szabad félbeszakítanunk egészen a munka megkezdésétől a munka végéig. Mindennap feljegyezzük pontosan, hogy mennyi ideig tartott a munka, fórát és percet). Egyidejűleg le kell mérni a gépek, illetve a fogatok gyorsaságát is. A nap végén kiszámítják az elvégzett munka mennyiségét és minőségét. Ezt a folyamatot ugyanolyan feltételek mellett egy-két nap megismételjük. Igy meg lehet állapítani az átlagos teljesítményt, vagyis az egyes munkafajták normáját. Gondos figyeléssel megállapítjuk, hogy az átlagosan, de lelkiismeretesen dolgozó szántó egy munkanap alatt (8—10 óra:> 1 kat. holdon tudja elvégezni a szántást. Tehát az 1 kat. hold tarió felszántása a szántók napi normája. Természetesen ezt még előzetesen meg kell tárgyalni a taggyűlésen és a normát csak akkor lehet érvénybe juttatni, ha azt a taggyűlés elfogadja. Hasonlóan kell megállapítani a normákat a többi munkafajtáknál is. Természetes dolog aztán, hogy ha például a szántást rosszabb helyi viszonyok között kell végezni (ha például a vidék dombos, ha a talaj nehéz és agyagos, stb.), akkor a normát le kell szállítani. Vagy ha például az EFSz-nek két vetőgépe van, egy 15 soros és két 25 soros, akkor e két vetőgép technikai formája semmi esetre sem lehet egyforma. Vagy pedig, ha az egyik vetőgép dombon végzi a vetést, a másik pedig síkságon, akkor is külön-külön normát kell megállapítani. Nagy figyelmet kel] fordítanunk a kézi munkák normalizálásának is. Például az EFSz-ben a répakapálást végzik. A répaföld egyik része gyomos, a másik tiszta. Magától értetődő dolog, hogy a gyomos részen a kapálás lassabban megy, mint ott, ahol a föld gyomtalan, ezért a normának a gyomos vidéken alacsonyabbnak kell lennie, mint a gyom nélkülin. Mint a növényi termelésben, hasonlóképpen kell eljárnunk a munka normalizálásánál az állattenyésztésben is. Az állattenyésztési munkák normáit a taggyűlésen kell megállapítani, illetve a megfigyelések alapján beadott javaslatot a taggyűlés fogadja el. Az állattenyésztésben a normák megállapítása céljából történő megfigyelést úgy végezzük, hogy alapnak veszünk egy átlagosan és lelkiismeretesen dolgozó szövetkezeti taig teljesítményét az etetésnél, itatásnál, ápolásnál, trágyázásnál és a takarmányelőkészítésnél. Természetesen a normák megállapításánál az állattenyésztésben figyelembe kell vennünk az istállók és az ólak berendezését is. Ez annyit jelent, hogy a normákat aszerint kell emelni, illetve csökkenteni, hogy például vannak-e az istállóban önműködő itatok, vagy hogy az istállótrágyát talicskával hordják-e ki. Ha a munka gépesítve van, akkor egy ember több állatot el tud látni, vagyis akkor a normának magasabbnak kell lennie. Ellenkező esetben pedig a normát alacsonyabbra kell szabni. A fentemiitett példából világosan kitűnik, hogy hogyan kell eljárnunk ä normák megállapításánál. Meg kell még említenünk azt, hogy elkerülhetetlenül fontos, hogy a szövetkezet idejében tisztában legyen az egyes normákkal, vagyis még a bizonyos munkák megkezdése előtt. Ezért elkerülhetetlenül fontos, liogy a normákat a szövetkezeti taggyűlésen megtárgyalják. Ha a taggyűlés a javaslatokat elfogadja, akkor a normák érvénybe lépnek'. Január utolsó hetében történt Dercsikán, hogy a Helyi Nemzeti Bizottság; újraválasztása céljából népgyűlést hívtak össze. A jelölőlista felolvasása után a falu jómódú gazdái zúgolódni kezdtek, mert egyáltalán nem tetszett nekik, hogy közülük senkit sem jelöltek a Nemzeti Bizottságba. Elégedetlenségüket azzal indokolták, hogy ők Is olyan állampolgárok, mint a többiek és nekik is teljesíteniük kell a kontingenst. A nagy zsivaj után új névsort állítottak össze, amelyben a Helyi Nemzeti Bizottság eddigi elnökét, Susát újra a Nemzeti Bizottság elnökévé javasolták, — s ezt a kulákok teletorokból meg is éljenezték. A kulákok kitörő öröme természetes és érthető is volt, mert Susa eddig is nagyon bevált nekik, alaposan közreműködött abban, hogy osztályharc folyjon a dercsikai szegény földművesek ellen. Susa megtette azt, hogy 58 igazolványt állított ki, amelyben hivatalosan bizonyította, hogy ennyi és ennyi 7—22 kg-os malac pusztult el. Az ügy kivizsgálásakor viszont meg lett állapítva, hogy ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak, már csak azért sem, mert a nyilvántartási lap Is bebizonyította, hogy egy U hónapos malac nem lehet 7 kgos. Az igazolások kiállítása semmi célt nem szolgált, csak azt, hogy a kulákok engedély nélkül, feketén ölhessenek disznót s ezért Susa természetesen zsíros ajándékokban részesült. Ezért éljenezték meg az újra jelölt Susát a kulákok, mert tudták, ha továbbra is íi marad a Helyi Nemzeti Bizottság elnöke, akkor a legnagyobb segítséget is megadja a kulákspekulációkhoz és feketézéshez. Susa megtette azt is, hogy Vajas Ignác 2 hektáros kisparasztnak 18 mázsa kukoricát írt elő beszolgáltatásra. Vajas Ignác ennek a beszolgáltatásnak eleget Is ttitt. Susa azonban ezzel sem elégedett meg. Kulák barátaival együtt elhatározta, hogy Vajas Ignáctöl még 8 mázsa kukoricát csikar kl. Hogy ez nem történt meg, az csak a bakai csendőrség közbelépésének köszönhető. Azonban ugyanakkor, amikor Vajas Ignác 2 hektáros kisparasztnak 18 mázsa kukoricát írtak elő beszolgáltatásra, Mészáros Ferenc 17 hektáros kulákiiak csak 12 mázsa kukoricát kellett beadnia, és senki sem kísérelte meg, hogy még ezen felüli mennyiség leadására kényszerítsék. Ugyanez volt a helyzet a krumplinál Is. A kisebbeknek előírtak krumplibeszolgáltatást, a szegény zsírosoknak viszont elintézte Susa, hogy ne kelljen beadniok, Megtörtént aztán az is, hogy Susa a kisgazdáknak ugyan kiadott sertésvágási engedélyt,' de gyakran csak azzal a feltétellel, ha a kötelező 5 kg zsír helyett 7.5 kg-ot szolgáltatnak be. Megtörtént ez többek között Vágó IgnáccaJ és Vida Józseffel.' Susa ezt semmlesetre sein azért tette, hogy ezzel a népi demokráciát szolgálja, hanem ellenkezőleg, a kulákok zsírbeszolgáltatásán könnyített vele. Susa egyúttal élelmezési referens is volt s így alkalma volt azt Is elnézni, hogy Mészáros Ferenc pincéjében 600 kg sárgarépa, 460 kg petrezselyem és 175 kg zeller maradjon. Bizonyára azt gondolták, ha már van elegendő feketén vágott disznó, legyen hozzá zöldség is. ' Amikor Mészárosnétól megkérdeztük, hogy mire kell neki ennyi zöldség azt felelte, szükség van annyira, mert sokan vannak. Ugy látszik, arról elfeledkeztek, hogy ugyancsak sokan vannak, akik szintén annyian vannak, mint ők és mégis pár kiló zöldséggel beérik, vagy akadnak olyanok is, akiknek egyáltalán nincs, mert nem tudnak hozzájutni, ha ilyen spekulánsok ekkora mennyiséget elraktároznak. Mészárosék nincsenek annyian, hogy több mint 12 mázsa zöldségre legyen szükségük, mert hiszen ennyi zöldség fél Dercsikának elég. A bölcs kulákész azonban úgy spekulált, hogy nagyon jövedelmező bolt lesz most elfeketsézni a zöldséget, hiszen a mult évben a nyári szárazság miatt gyenge volt a zöldségtermés. Nem kell azonban azt hinni, hogy Mészáros Ferenc kulák csak a pincéjében halmozott és rejtegetett. Volt a padláson is miegymás, többek között 18 mázsa búza, amelyet a bölcs kulákész most úgy akart elrejteni, hogy Mészárosék azt mondják, hogy a búza a kántor úré. Furcsa a dologban csak az, minek a kántor úrnak ennyi búza és honnan van, amikor nem gazdálkodik, kenyeret és lisztet pedig annyit vehet, amennyire szüksége van. Ugy látszik inkább, hogy a búza zsizsiktenyésztés céljából került a padlásra. Nem utolsó dolog aa sem, hogy Susának is akadt elég nagymenynyiségü kukoricába, még pedig nem is az ő padlásán, hanem egy pár házzal odébb. Lehetett is Susának bőven kukoricafeleslege, mert hiszen kinek lett volna alkalma 10 hektár földet eltitkolni, ha nem neki?! Igy képzelték el Susa és kulák barátai hazánkban a szocializmus építését. Susa biztosította a kulákok helyzetét s így aztán azok büszkén jelenthették ki, hogy Dercsikán nem kell és nem is lesz szövetkezet, — ők kitartanak. Kitarthattak a dercsikai kisparasztok rovására, mert az összes terheket a kisemberek vállaira rakták. Dehát hiában, — addig jár a korsó a kútra, míg egyszer csak eltörik. Igy történt ez Dercsikán is a kulákokkal. A dercsikai kisembereknek elegük van már a kulákuralomból és hozzáfogjak a söpréshez. Eltakarítják az útból a lnilákokat, pártfogójukkal, Susával együtt. KUCSERA LAJOS. CKitfyáiz, ka ta! fit kostná k — Hallod. Bodri, ezek a kulákok azt mondják, hogy belőlünk nem lesz szalonna. — Jó vicc! Belőlük tán lesz tiaz tességes ember?