Uj Szó, 1951. január (4. évfolyam, 1-26.szám)

1951-01-04 / 3. szám, csütörtök

1951 január 6 UJSZ0 Sztálin, mikor szovjet írókkal beszélget, vagy amikor résztvesz az irodalom időszerű kérdéseit megvitató értekezleteken szereti leszögezni, hogy 6 a kérdéshez csak, mint az irodalom iránt melegen érdeklődő, az irodalomnak és az íróknak minden jót kívánó olvasó foglal állást. Irodalmi kérdésekhez hozzászólva, többizben kijelentette, hogy az ő állásfoglalása semmikép sem utasítás, csak jószándékú tanács. Sztálin álláspontja az, hogy az irodalmat eszmékkel kell irányítani. Lenin megállapította, hogy az irodalmat az általános proletárügy szerves részévé kell tenni Özvegye, Krupszkája egy vitaesten elmondotta, hogy Lenin ezt nem csak a Párt érdekében tartotta szükségesnek, hanem szükségesnek tartotta még inkább az irodalom és az írók érdekében. A Nagy Októberi Forradalom győzelme és a háromesztendős polgárháború idején a szovjet írók jelentős része, különösen a költők (Majakovszkij, Demján Bednij, stb.) tollúkat fegyverként használták és habozás nélkül vitték tűzbe a Párt és szovjet kormány mindenkori időszerű célkitűzéseiért. Ennek ellenére, a polgárhábo-ú győzedelmes befejezése 'után a szovjet népek irodalma nem volt a mag;, teljességében szerves része az általános pro'.etárv ügynek. A polgárháborút követő „Uj Gazdaság Politika" éveiben, mikor a magántőke bizonyos (sőt elég messzemenő) mozgási lehetőséget kapott, egymásután szólaltak meg a kispolgári és polgári rétegek érdekeit kifejező és kiszolgáló írók. Ezek az írók egyre hangoztatták, ők csak azt kívánjak, hogy ők is írhassanak. A valóságban arra törekedtek, hogy csak ők írhassanak. Minden elképzelhető eszközzel és módon igyekeiztek a Párt törekvéseit kifejező írókat elhallgattatni, vagy legalábbis írásaik é<- magatartásuk hatását csökkenteni. Teoretikusaik azon erőlködtek, hogy éles határvonalat húzzanak az irodalom („nagy irodalom^) és a propaganda („csak propaganda") közé. Ha ma olvassuk tanulmányaikat, bírálataikat, nyilvánvaló- szerintük csak az az „igazi" író. aki nem rendeJi magát alá a Párt, a dolgozó nép érdekeinek, aki megőrzi „saját" hangját és véleményét. Aki viszont a népért, a népnek ír, az az ő szemükben csak propagandista még az esetben is, ha olyan messzi lát és olyan művészi erővel alkot, mint például Majakovszkij. Ma már tudjuk, hogy azt a bizonyos „saját" hangot — igen gyakran Párizsból vagy Londonból irányították. Neim eszmékkel! Az értelmiségből jövő útitárs-írók között sok. valóban jelentős tehetség volt. De ezek a tehetséges írók (szervezetileg és személves kapcsolatok alapján) még hozzá 'oltak láncolva nálunk minden szempontból értéktelenebb irodalmárokhoz. Az utitárs-írok legjelentékenyebbjei világszemléletileg lépésről lépésre. írásról írásra közeledtek a lenini-sztálini politikához. Minden erélyes, adminisztratív lépés, amit a „baloldaliak követeltek, ezeket visszaránthatja, sőt egyeseket megállít letéríthet a helyes útról. Ugyanakkor a magukat oroletáríróknak nevező irodalmárok között, egy szervezetben a toll legnagvobb hőseivel sokan voltak, akik nem tudtak lépést tartam a Szovjetunióban kibontakozó kulturforradatommal. Ezek alkotásaikat gyakran a Párt jelszavainak gépies ismétlésével igyekeztek „élenjáróvá forradalmivá" tenni. Amit így írtak, az nemcsak irodalomnak volt silány, de puszta propagandának is értéktelen volt. Közvetlenül a polgárháború befejezése után, teljes nagyságában bontakozott ki a har. a szovjet nép egyik legterh°sebb öröksége, a kulturális elmaradottság ellen A Párt az analfabéták millióit, tízmillióit tanította meg az írás-olvasásra. Kisnépeknek, amelyek a cárizmus idején anyanyelvükön nem írhattak, mert még ABC-jük sem volt. megteremtette a lehetőséget, hogy annyanyelviikön fejlesszék ki kultúrájukat, irodalmukat. Itt bennünket a páratlan méreitű és eredményű kultúrforradalomnak csak az irodalmi vonatkozású eredménye érdeked, amelyet két számadattal szeretnék jellemezni. Az egyik: az első világháború e'őtt a világ könyvtermelése terén (mennyiségileg) Németország foglalta el az első hdyet. A cári Oroszország messzi hátul kullogott. 1929-ben pedig a Szovjetúnióban már több könyv jelent meg. mint Németországban. Franciaországban és Angliában együttvéve. A másik adat: Tolsztoj „Háború és béke" című regénye megjelenésétől a Nagy Októberi Forradalomig eltelt hosszú évtizedek alatt orosz nyelven összesen 37 ezer példányban fogyot el. 1934 óta átlagban évenként 250 ezer példányban fogy el. A példátlanul hatalmasméretű és eredménvű kultúrforradalom a Szovjetúnió íróinak példátlan lehetőséget adott: szinte óráról órára' szélesedett, nőtt az olvasótábor. De ugyanakkor az olvasó és a kritika mind többet követelt a szovjet íróktól: rwnesak a száma nőtt az olvasóSZTÁLIN ES AZ IRODALOM nak, de az igénye is. És ez Is tüneményes sebességgel! Sztálin biztos kézzel rendezte az irodalom összegubancolódott, a menetelésben egymást akadályozó oszlopait. A Pártnak 1925-ben az irodalom kérdésében (Sztálin tézisei alapján) elfogadott határozata úi. a szovjet irodalom fejlődése számára nagyon kedvező helyzetet teremtett. Sztálin erélyesen visszautasította, megdöntötte azt az álláspontot, (a kulákság érdekeit képviselő Bucharin álláspontját), hogy az irodalom —• másodrendű fontosságú kérdés. „Az új társadalmi eszmék és elméletek, miuán a társadalom anyagi életének fejlődése által felvetett ú i feladatok alapján létrejöttek, új utat törnek maguknak, a néptömegek közkincsévé válnak, mozgósítják, szervezik őket a társadalom sorvadó erői elleni harcra s ilymódon megkönnyítik a társadalom hanya'Jó erőinek megdöntését, melyek gátoliák a társadalom anyagi életének fejlődését." (A Szovjetúnió Kommunista (belsevik) Párt iának története. Szikra, 1950. 144 okH.) Sztálin már 1925-ben pontosan tudta és kifejtette, hofy a szovjet irodalomra az új eszmék terjesztésében és néoszerűsítésében hatalmas szeren vár — világméretekben. A .határozat elfogadását megelőző vitában hangzott el — Sztáľn szájából — legelőször, jóval az epvséges szovjet irodalom kialakulása előtt, a szovjet irodalomnak azóta klasszikussá lett je'lemzése: formájában nemzeti, tartalmában szocialista ... A határozat egvik irodalmi módszernek, vagv irodalmi formának sem adott monopóliumot. Versenyezzenek a különböző formák, különböző formákat használó áramlatok Ennek a versenynek csak az akkor vaiudó szovjet irodalom lehetett a nvertese. A versenyt a Párt befolyásolta, irányította: eszmékkel. 1921-től 1927-ig tartott a háború és az intervenciósok elleni szabadságharc. a három évig tartó polgárháború romhadöntötte ipar és közlekedés helyreállítása f Az inarnak a háború folvamán 93 százaléka pusztult el!) Ezt a helyreállítást a kulákokon kívül főleg a külföldi imperialistáknak szoviet földre csemoészett ügynökei igyekeztek akadályozni, — különben ez a munka az enész országban, szinte minden rétedben, egvséges támogatásra talál

1 De Sztálin — mialatt erős kézzel harcolt, a szoviet életbe becsempészet' árulók, kémek, provokátorok és kártevők leleolezésén és eltávolításán — Sztálin már ekkor, a helvreá'lítás befejezése előtt készítette a szocialista építés tervét E^v kezével harcolt a mult ellen. máskezével merészen építette a jövendő út'ál És a szoviet írók előtt fel-fellebbertette a jövendőt takaró fíVcönvt: az ország helyreállításának br'feiezése után. minden halogatás nélkül azon fogunk dolgozni, hopv gvkor'aťlag megvalósítsuk azt. amiről előttünk •

iz emberiség leciobbiai is csak beszéltek. írtak, álmodoztak Felenniük a szocializmust' Ha , valaki ez idők után sem érti me™ a szoviet írók törhetetlen optinv'zmusát — az' nehéz vahmire is megtanítani. Ennek az optimizmusnak forrása: o szovjet élet, a szovjet valóság Ma már mindenki, akármelyik második gimnazista magátólértetődőnek látja, hogy a régi orosz ioar újjáépítése után erre az útra kellett lépni. November 7-én hallottam egy körzeti pártszei vezet előadóiának szájából: nyilvánvaló, hogy a szoviet népnek akkor erre az útra kellett lépnie, nem volt szabad visszarettennie a nehézségektől ... Ma ez nyilvánvaló. Nyilvánvalóvá tette az eredmény, a siker, a győzelem. De akkor? Hosszú sor lenne elmondani, ki mindenki bizonyítgatta „ragyogó ékesszólással, tündöklő dialektikával, megcáfolhatatlan érvekkel" „a józan embert észre appellálva", hogv a sztálini terv — a szocializmus felépítése egv országban — megvalósíthatatlan, a romlásba, a pusztulásba visz. A jobboldali és „baloldali" likvidátorok. a csalók és árulók mindenr elkövettek az építés elodázására. Sztálin harcolt és éoített, eltánforíthafatlanul vezette népét a győzelem felé. Tervével segített a szovjet íróknak és ugyanakkor segítséget is várt a szovjet írók legjobb jajtól. A sztálini terv, a sztálini eszmék forrongást, mélyreható változásokat idéztek elő a szovjet népek irodalmában. A legjobbak — szárnyakat kaptak és a magasba repültek. A szocialista éDítés kezdeti, éveiben nőtt meg Fagyeiev. akkor jejelentkezett Solohov és Panfiorov, ekkor lett a szocializmus élharcosa Alexej Tolsztoj és Erenburg. A legjobbak szárnyakat kaptak. A gyávák megállottak. A gyengék dadogni keidírta: ILLÉS BÉLA tek, visszariadtak. Az álbarát nyilt ellenség lett. A sztálini terv és méginkább a megvalósítás, az első sztálini ötéves terv döntően megváltoztatta a szovjet irodalom helyzetét, pontosabban szólva: a megvalósulás stádiumába hozta az egységes szoviel irodalmat. Az eszme hatalmas irányító eszköz. Hát még a valósággá vált, testet öltött eszme! A sztálini ötéves terv első nagy sikeréig a régi értelmiség túlnyomó része a szovjet rendszert csak egv nagy, szociális kísérletnek tekintette — nem kötötte sorsát életre-halálra ehhez a a kísérlethez". De akiket semmi érv sem győzött meg. azokat meggyőzte a kézzelfogható valóság. Akik egyre azt papolták, hogv a paraszt nem akar szocializmust és tettetett, vagy igazi felemmel arról suttogtak, hoqy a százmilľónyi „reakciós paraszt" előbbutóbb elnyeli a tízegynéhánvmilliónyi szocialista munkást. — ezek most azt látták, hogy a kis- és közénparasztok tízmill'ói önként lemondanak a régi értelemben vett magántulajdonról és beállnak a szocializmus mepvalósításáért harcoló sereg kombattánsai közé. Akik határozatlanságuknak azzal adtak „elméleti megalapozást", hogy Oroszország iparilag fél évszázaddal elmaradt Németország és még többel Amerika mögött, hogvan lehe

1 tehát komolyan besz°lni Oroszországban (és a középkori elmaradottsápban tespedő messzi északon, vagy Közép-Ázsiában) szocirlizmusról. — akik ilven „megdönthetetlen gazdasági érveléssel" vonták ki magukat népük harcából, azok most azt látták, hogv már az első sztáh'ni ötéves terv megvalósítása közben olvan ipari gígán'ok születnek, amelyek mellett eltörpülnek Németország, sőt Amerika ^sokat emlegetett csodái, gs az úi. sztálini gigántokban olvan szoviet munkások do'goztak, akik messzi maguk mögött hagyták német, sőt amerikai munkástársaikat — a termelés terén is. Ami pedig a Nagy Októberi Forradalomig középkori elmaradottságban és gyarmati rabszolgaságban senvvedő területeket -'Heti. — azok a fejlődés v''á (rekordját állították fel a középkorból néhány év alatt jutottak el a szocializmusig. A tények nemcsak makacs dolgok. de egyben ellenállhatallan erejű agitátorok és tanítók is. A tények meggyőzték a régi értelmiséget: 1931 folvamán ennek a régi értelmiségnek túfavomó többsége a szovjet hatalom mellé állott. Ez a körülmény közvetlenül kihatott az első ötéves terv nagyszerű sikerei által úgyis gyökeresen megváltozott irodalmi helyzetre Solohov: „Uj barázdát szánt az eke" című regénye nagyerejű harci eszköz volt a kollektív gazdaságok (mezőgazdasági termelőszövetkezetek) megalkotásáért és megerősítéséért folyó harcban. Marietta Sahinján „Vízierőmü" című regénye — az ipar' gigántok építésének egyik hőskölteménye. Fagyejev „Az utolsó Udehe" című regényciklusa azt az utat mutatja, — amelyet egy. a cári uralom által pusztulásra ítélt, gyarmati sorban tengődő, a Nagy Októberi Forradalom által felszabadított, kis nép fut be — a siralomháztól a szabadságig, a középkortól a szocializmusig. Erenburg két regényt írt a szocalista építés harcairól és győzelmeiről. Alexej Tolsztoj segített újjáértékelni a történelmet, a multat, ami szintén fontos feladat az egységes, osztálynélküli társadalom megteremtéséért folyó harc idején. Bezimenszkij, Iszakovszkij, Szurkov lelkes, harci dalokat énekeltek. Pagogyin, Gusze<v drámákat írtak a szocialista építés hőseiről, Pausztovszkij irodalmi színvonalú riportokat. Megjelenik az irodalomban (az emberiség történelme folyamán legelőször) az új hős, az új élet építésének hőse — a szocialista ember. Az új ember új helyzeteket teremt — új problémákat vet fel — létével és állandó fejlődésével.Az élet sok újra tanította a szovjet irodalmat — és sok újat várt a szovjet íróktól. A felsorolt regények. daJok, színművek és riportok ugyanazt a nagy célt szolgálták: a szocializmus felépítését, az osztálynélküli társadalom megvalósítását. De a művek szerzőit magas kerítés választotta el egymástól: egyrészük a Proletár-írók Szövetségéhez tartozott, másrészük a szövetséges, vagy éppen útitárs felírást viselte — mert még mindig olyan írói szervezetnek volt tagja, amely eredetileg az ingadozó, régi intelligencia képviselőiből került ki. A régi intelligencia ekkor már az új intelligenciával (és a munkásosztállyal és kolhozparasztsággal) együtt harcolt a szocializmusért. Ezt teszik a régi „útitársak és szövetségesek" legjobbjai is. Az irodalom (és írók) osztályozása elmaradt « vaíó*>ág>oe hegyire) tői-. A Proletárírók Szövetsége (ahová még le nern lef) ezett trockisták szivárogtak be), ragaszkodott az időszerűtlenné vált szervezeti formákhoz, szektáns és így lényegében pártellenes álláspontot foglalt el. A Párt Központi Bizottsága — Sztái'n kezdeményezésére — 1932 áprilisában — határozatot hozott „Az irodalom és művészeti szervezetek átalakításáról". Feloszlatta a Proletárírók Szövetségét és egyidejűleg a többi irodalmi szervezetet is és elhatározta, hogy megteremti az egységes Szovjet írószövetséget. Ebben az egységes Szövetségben kommunista frakciót szervez. Ez a határozat kidobta a szovjet irodalmi életből a káros ballasztot, azokat, akiknek, vagy világnézetük alapján vagy irodalmi fejlettségük, képességeik szempontjából nem volt joguk magukat szovjet íróknak nevezni és akiknek csak a káros klikkszel'em. a különböző írószervezeteik konkurrenciává fajult versenye adta meg ezt a sokatielentő címet. A Párt ezzel egyetlen, hatalmas, alkotóképes és fejlődőképes táborba szervezte az igazi szovjet írókat, tekintet nélkül arra, hogv előzőleg melyik írószervezetnek voltak tagjai. Az írószervezetek feloszlatásától (1932 április) a szoviet írók első kongresszusáig (1934 augusztus), tehát a Szovjetúnió írószövetsége megalakulásáig, több mint két esztendő telt el — kétéves elméleti és szervező munka. E két év folyamán Sztálin nagyon sokat foglalkozott az irodalom és az írók kérdéseivel. Hangsúlyozta, hogy nem a szervezeti egység megalkotása a főcél, hanem a világszemléleti egység megalkotása és a szovjet irodalom alkotási módszerének, a jelen helyzetnek és a jövő követelményeinek megfelelő alkotó módszer alapelveinek kidolgozása. — Az írók szervezeti egységének megalkotása könnyű adminisztratív fejladat — mondotta 1933 szeptemberében Kaganovics, a moszkvai pártszervezet akkori titkára. — Az elvi egység, tehát a valóságos egység megalkotása viszont nagyon nagy feladat. Pedig ez a cél Ezt várja tőlünk Szfá'in elvtárs. De nemcsak várja, hanem segít is a megvalósításban. Tehát célunkat — elérjük, az igazi egységet megvalósítjuk. Az alvi egység, tehát a valóságos egység alapjainak edméleti kidolgozása — a szocialista realizmus alapelveinek feltárása, — Sztálin műve. E módszer elveinek szabatos kidolgozásával Sztálin megbecsülhetetlen erejű fegyvert adott a szovjet írók kezébe. A szocialista realizmus módszerével alkotó író az élet teljességét ábrázolja, a valóság sokszerűségét, az életet állandó változásában, forradalmi fejlődésében Nem fotografál (mint a naturalista irój, nem csúszik-mászik a földön (mint az empirikus módszerrel dolgozó író). Rokonságot tart a naf^r, kritikai realisták éíetés valóságábrázolásával, de túllép a korlátokon, amelyek azok elől elzárták a távolabb vezető utat. Nemcsak a jelen valóságát ábrázolja a szocialista realizmus módszerével dolgozó író, nemcsak azt, ami előttünk, szemünk láttára, fülünk hallatára bontakozik' ki, hanem mélyebbre néz és lát ismeri és ábrázolja az állandó változást létrehozó erőket, sőt azokat az erőket is, amelyek a fejlődést gátolni igyekszeneik. Tudja, honnét jövünk és tudja, hova tartunk. Minőségileg új — és segít az újnak, a fejlődőnek — a régi, a haldokló elleni harcában. A szocialista realizmus irodalma a proletariátus (és szövetségesei) forradalmi harcára és annak eredményeire épült és ott terebélyesedett ki, a győztes proletariátus további feladatai felé mutatva: a szocialista építés gyakorlatii erdeményeire és ez eredményeik várható következményeire — a jövendőre. Állandóan készen áll harcunk és munkánk eredményeinek megvédésére. Harc közben is tudja, hogy harcunk célja a béke, amely lehetővé teszi a szocializmus (kommunizmus) építésének folytatását és elvezet a legnagyobb szabadsághoz, a gond- és félelemnéliküli élethez, a nagy és egyre fejlődő, gazdagodó kuftúra közkinccsétételéhez, egyszóval: a kommunizmushoz. A szocialista realista módszerrel alkotott műnek életszaga van. Ez a mű magánhordja a harcos, egyre változó, harcunk és munkánk eredményeképp szépülő új élet friss, erős illatát. Áz úierkölcsű ember reális, sokoldalú ábrázolásával, az új embert nevelő új társadalmi rend képével, minden eddigi irodalomnál nagyobb, szélesebb, mélyabb és hasznosabb i.evelőmunkát végez. Ez a valóságszagú, életszagú, igazi erő árad át azokba a romantikus képekbe is, amelyek kiegészítik a jövendőnek a szocialsta író ábrázolta képét, bátran, színesen, a fantázia szárnyán és mégis, mindig a valóságból merítve. Az így alkotó irót nevezi Sztálin — a lélek mérnökének. Sztálin többször idézi az Antheus mítoszt: erőt, igazi erőt csak az anyaföldtől nyerhetünk. És Sztálin, a jövendőnek, az emberiség boldog jövendőjének példátlan erejű formálója minden alkalmat felhasznál arra, hogy figyelmeztesse a jövendőért harcoló írókat; tanuljatok klasszikusainktól, szüntelenül tanulmányozzátok műveiket — és a klasszikusokkal együtt tanulmányozzátok a népmeséket és népdalokat... Sztálin szereti a lélek mérnökeit. Ha valami zavarja őket a munkájukban, mindig bátran fordulhatnak Sztálinhoz, mindig jó helyre fordulnak. Ismerek irót. akit Sztálin telefonon hívott fel, hogy megmondja neki: olvastam legújabb elbeszélését, nagyon tetszik.\ Nincs valamire szüksége, elvtárs — tőlem? Mivel segíthetném további írói munkájában? Ismerek szovjet írót, aki (mikor Sztálinnál kihallgatáson volt) elárulta, hogy rosszak a lakásviszonyai. Sztálin azonnal intézkedett és írótársunk a Kremlből egyenesen új lakásába mehetett. Mire odaért, az új lakást már be is bútorozták Ismerek írót, akit annyira igénybevett az adminisztratív' munka és szerkesztési munka, hogy nem maradt ideje írni Mikor ezt Sztálin megtudta, keményen belenyúlt írónk sorsába. Egy üdülőhelyre vezényelte, ahol az írónak nem volt más dolga, csak olvasni és írni.. . Huzamos vezénylés volt ez — és nem maradt eredménytelen. Egy kitűnő regény szü'etett így. Az olvasó talán azt mondja, hogy ezek apróságok. Lehet! De bizonyos, hogy ezeik az „apróságok" nagy eredményeket hoznak — a szovjet irodalom számára. És nagyon jellemzőek ezek az „apróságok" a nagy Sztálinra. Azt is mondhatja az olvasó, hogy ezek az írók magánügyei — és ebben is igaza van az olvasónak. De az irodalom nagy ügyét nem 'ehet teljesen különvá'asztani az írók apró-cseprő ügyeitől. Sztálin ezt tanítja. Sokat lehetne és kellene beszélni a sztálini gondoskodásról, a sztálini szeretetről! Ez szerves része a sztálini irodalompolitikának. Ismeretesek, rnástermészetü példák is arról, hogyan segített Sztálin a szovjet íróknak egy-egy konkrét esetben. így például 1931-ben megtörtént, hogy az Állami Könyvkiadó lektorátusa mindenáron ki akarta hagyni Szerafimovicsnak (a Vasáradat szerzőjének) húsz kötetbe összegyűjtött műveiből Szerafimovics .egyik, a kilencvenes években írott elbeszélését. Szerafimovics ragaszkodott az elbeszélés közléséhez, mert szerinte az az elbeszélés nagyon jellemző a ő írói fejlődésére. Hosszas, meddő vita után Szerafimovics Sztálinhoz fordult Sztálin neki adott igazat. A gyakorlati döntést elvi magaslatra emelte ezzel a megállapítással: senkinek sincs 'oga arra, hogy elrabolja, vagy megcsonkítsa egy író múltját. A másik hjson'ó természetű példa Virtával, a „Magány" című regény szerzőjével történt meg. Amikor a Magány megjelent, tetőfokán volt a kampány, amelyet magyarul így nevezhetnénk, harc a pozitív hősért. Virta könyve éles ellentétben állott ezzel a — nagyon helyes, nagyon szükséges és nagyor? időszerű jelszóval. Az orosz Irodalmi Újság (Literaturnaja Gazeta) ezért élesen megtámadta Virtát és könyvét. A támadásra — Sztálin kezdeményezésére — a Pravda válaszolt. Helyes és igen magas értékelését adta Virta könyvének és ráolvasta az Irodalmi Újságra, hogy az irodalmi életben, a különben teljesen helyes jelszavak sematikus, mechanikus alkalmazása több kárt okoz, mint hasznot. A Magyar-Szovjet Társaság, most folyó kongresszusán napirendre kerül — megvilágítást nyer — a szabadító szovjet nép és a felszabadult magyar nép baráti kapcsolatának, e baráti kapcsolat kialakulásának és megizmosodásának minden forrása és hajtóereje. Reméljük, nem feledkeznek meg az előadók és a vitaszónokok a szovjet irodalom hatalmas, szinte felmérhetetlen pozitív hatásáról sem. Ez annál fontósabb és szükségesebb, mert kritikusaink jelentékeny része ehhez a kérdéshez még ma is csak meglehetősen felületeisen szól hozzá. A szovjet irodalom döntő sikerét Magyarországon nem a kritika és nem a sajtó könnyítette meg, hanem egyrészt a Párt és Rákosi Mátyás, másrészt — a széles olvasóközönség. A szovjet irodalom ma már szinte annyira otthon van a magyar dolgozók között, mint szovjet földön. Ahogy Solohov „Uj barázdát szánt az eke" című regénye segített a kolektivizálásban a nagy szovjet földön, úgy a szovjet irodalom olvasása segítségére van a mi népünknek is, hogy a szo-