Uj Szó, 1951. január (4. évfolyam, 1-26.szám)

1951-01-24 / 20. szám, szerda

UJSZO 1951 január 24 ň Szovjetunió kormányának válasza Franciaország és Nagy-tiritannia kormányának jegyzékeire Január 5-én Chataig'neau, Franciaország nagykövete és Nlcholls, NagyBritannia ügyvivője átnyújtotta A. J. Visinszkij elvtársnak, a Szovjetunió külügyminiszterének Franciaország és Nagy-Britannia kormánya válaszjegyzékeit a szovjet kormány 1950 december 15-i jegyzékére abban a kérdésben, hogy a francia kormány megsértette a Szovjet Szocialista Köztársasággal 1944 december hó 10-én kötött szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződést, Nagy-Britannia kormánya pedig megsértette a ldtleri Németország és európai csatlósai elleni szövetséget és az 1942 május 26-án aláírt háborúutáni egy üttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést. Január 20-án Visinszkij elvtárs, a Szovjetúnió külügyminisztere fogadta Franciaország nagykövetét és Nagy-Brit+anraia ideiglenes ügyvivőjét és átnyújtotta nekik a szovjet kormány válsszjegyzékét. A francia kormány .tegezéire a Szovjetunióhoz A francia kormánynak a Szovjetúnióhoz intézett jegyzéke hangoztatja: a francia kormány „azzal a szilárd határozottsággal van eltelve, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel elősegítse az államok közti békés viszony létesítését". A francia kormány hivatkozik arra, hogy leszerelte fegyveres erőinek legnagyobb részét és csatlakozott minden kísérlethez, amely az ENSz-ben történt, abból a célból, hogy hatékony ellenőrzést szervezzenek a fegyverkezés felett. Sajnálatos tény — folytatja a francia jegyzék —, hogy főleg azért, mert sohasem lehetett megegyezést elérni a Szovjetunióval, ezek az erőfeszítések nem vezethettek semilyen komoly ellenőrzési rendszerhez. A francia jegyzék ezután hangoztatja: az, hogy a lefegyverzés hatékony ellenőrzését nem sikerült elérni, annál komolyabb helyzetet teremtett, minthogy a háború befejezése után jelentős egyenlőtlenség áll fenn a kelet- és nyugateurópai államok fegyveres erői között. A Szovjetúnió — amíg szövetségesei a győzelem után leszerelték fegyveres erőik legnagyobb részét —, továbbra is jelentékeny erőt tartott harci készenlétben, nagyrészt messze nyugati határain kívül összpontosítva. A Szovjetúnió egyes szövetségesei sem tartják be a párizsi békeszerződésben fegyveres erőikre megállapított korlátozásokat. Ezután a francia jegyzék „a föld egy pontján végrehajtott tipikus agresszióról" beszél, majd megállapítja, hogy Európában és különösen Németországban vészélyes helyzet állott elő annak következtében, hogy Németország szovjet megszállási övezetében „Bereitschaften" nevet viselő militarizált egységek alakultak, amelyek a • valóságban ezredeket alkotnak és katonai kiképzésben részesülnek. Éppen ezért a francia kormány kénytelen volt megvizsgálni a szükséges intézkedéseket „Franciaország és Európa biztonságának megerősítésére" és tanulmányoznia kellett Nyugat-Németország hozzájárulásának lehetőségét a „közös védelemhez". A francia kormány hivatkozik arra, hogy a Szovjetúnió kormánya agresszív jellegű terveknek tekinti \ azokat a tervezeteket, amelyeknek „szigorúan védekező jellegéről mind az ezekben az erőfeszítésekben résztvevő kormányok nyilatkozatai, mind ezeknek a terveknek a jellege tanúskodik". A francia jegyzék azt állítja, hogy sem a brüsszeli szerződésnek, sem az Európai Szövetség terveinek nincsen támadó jellege. Ugyanilyen szellemben állították öszsze Nyugat-Németországnak a közös védelemben való részvételére vonatkozó terveket. Ezek a tervek nem írják elő sem német nemzeti hadsereg alakítását, sem a német hadiipar helyreállítását, hanem „nemzetek feletti védelmi jellegű kollektív rendszer létrehozását javasolják". A francia kormány — hangoztatja a jegyzék — azzal az elhatározással van eltelve, hogy megakadályozza Nyugat-Németország bármilyen felhasználását agresszió támaszpontjául. Ezzel szemben — állítja a francia kormány — szovjet részről semmit 'sem tettek a szoros együttműködésért a Szovjetúnió és Franciaország között. A francia jegyzék a többi között hivatkozik arra, hogy a Szovjetúnió hivatalosan elismerte a Ho SiMinh-kormányt. Jegyzéke befejező részében a francia kormány kijelenti: „A francia kormány úgy véli, hogy a Szovjetúnió és Franciaország közötti kapcsolatok fenntartása és fejlesztése továbra is lényegesen szükséges az európai béke érdekében. 'Ha a szovjet kormányt ugyanazok az érzések töltik el, mint a francia kormányt és úgy véli, hogy a békés kölcsönös kapcsolatok alapja egymás kölcsönös megbecsülése és a mindkét részről tanúsított lelkiismeretesség, akkor a jelenlegi nehézségekből a külügyminiszterek tanácsának jelenleg tervezett összehívása útján kiutat kell találni. A francia kormány a maga részéről kész őszintén hozzájárulni a feszültség csökkentését és a nemzetközi viszonyok megjavítását lehetővé tevő erőfeszítésekhez. Ezzel az igyekezettel eltelve és a fentebb kifejtett meggondolások szerint a francia kormány határozottan elhárít magáról minden felelősséget az események olyan menetéért, amely a jelenlegi nehézségekhez vezetett." A szovjet donnám? iegyzélce a francia kormányhoz „A Szovjetúnió külügyminisztériuma a francia kormány január 5-i jegyzékével kapcsolatban a következőket jelenti ki: 1. A szovjet kormány 1950 december 15-én kelt jegyzékében rámutat, hogy a Franciaország által NagyBritanniával és az Egyesült Államokkal együtt folytatott politika, amely a nyugatnémetországi német hadsereg helyreállítására és Nyugat-Németország bevonására irányul az úgynevezett nyugati szövetségbe és az északatlanti államok csoportjába, ellentmond a Németország lefegyverzéséről szóló potsdami egyezménynek és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és a Francia Köztársaság között 1944 december 10-én kötött szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződésnek, aláásva azok alapjait és jelentőségét. A szovjet kormány jegyzéke rámutatott, hogy a francia kormány a fentemlített államok kormányaival együtt közvetlen katonai szövetséget készít elő a reváns'sta Adenauer kormányával Nyugat-Németországban, ami komoly veszélyt jelent a békére. 2. A francia kormány ez év január 5-én kelt vásárjegyzékében tagadja jele^'?gi politikájának a.Tarrszív jellegit, amint a jegyzék mondia: „bárkivel szemben és bármiben." A francia kormány tehát kijelenti, horfv az Észak".t!anti Szövetség, amelynek egyik kezdeményezője és résztvevője Franciaország, „szigorúan védelmi jellegű" és hogy az Egyesült APamok és Napy-Britannia kormánvai által a francia kormánynyal közösen kidolgozott tervek Nyup-n.t-NémetorF-* r részvételére vonatkozólag „a közfis védelemben" nem irányozzák elő sem a német hadsere? felállítását, sem a német hadiipar helyreállítását. A francia kormánynak ezek az állításai ellentmondanak a tényeknek. A szovjet kormány már korábban rámutatott arra, hogy az Északatlanti Szövetség zárt államcsoportosulás, amelyben Franciaország, NagyBritannia és az USA kormányai közötti megegyezés szerint a Hitlerellenes koalícióba tartozott nagyhatalmak közül csak a Szovjetúnió nem vesz részt és ez a csoportosulás nyilvánvalóan támadó jellegű. Senki számára sem titok ma, hogy az Északatlanti Szövetség a Szovjetúnió és a népi demokráciák ellen irányul. Az Északatlanti Szövetségnek NyugatNémetországra vonatkozó jelenlegi intézkedései újból megerősítik e Szövetség szervezői, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország kormánya politikájának agresszivitását. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni az utóbbi idők néhány tényét. Az USA, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminisztereinek newyorki tanácskozásáról 1950. szeptember 19-én közölt nyilatkozat szerint „a miniszterek figyelembevették a nemrégen Németországban és más országokban kifejezett hangulatot, hogy Németország vegyen részt az európai szabadság megvédésére alakított egyesült fegyveres erőkben." A külügyminiszterhelyettesek tanácsa és az Északatlanti Szövetség katonai bizottsága ülésének eredményeiről 1950 december 13-án közölt nyilatkozat azt mondja, hogy „az együttes ülésen teljes megegyezést értek el mind a politikai, mind a katonai jellegű javaslatok terén, amelyek Németország részvételére vonatkoznak az egyesült fegyveres erőkben..." Az Északatlanti Szövetség Tanácsának 1950. december 19-én közölt nyilatkozata ezt mondja: „Az Északatlanti Szövetség tanácsa megállapítja, hogy tagjai egyetértenek abban a kérdésben, hogy Németországot bekapcsolják Európa védelmébe" és „felhívja az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia kormányát, hogy tovább tanulmányozzák ezt a kérdést, a Német Szövetségi Köztársasággal együtt." Ismeretes, hogy ebben a kérdésben a tárgyalások jelenleg volt hitlerista tábornokok, így Hans Speidel tábornok, Rommel hadseregének volt vezérkari főnöke és Adolf Heusinger tábornok, a hitleri hadsereg vezérkari hadműveleti osztályának volt főnöke részvételével folynak. Mindezek a tények megcáfolhats.tlanul bizonyítják, hogy a francia kormány, épúgy. mint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormánya, jelenleg Nyugat-Németországban német reguláris hadsereg újjáalakításával és az északatlanti országoknak Németországgal való katonai szövetsége szervezésével van elfoglalva, a Szovjetúnió és a népi demokratikus országok ellen. Az egész világ számára nyilvánvaló, hogy törvénytelen bármilyen formájú katonai szövetség Németországgal, amellyel Franciaországnak, az Egyesült Államoknak, NagyBritanniának és a Szovjetuniónak még a hadiállapot megszüntetését törvényesítő békeszerződést sem sikerült'kötni. A Németországgal való katonai szövetséget Nyugat-Európa „védelméről" szóló hamis frázisokkal akarják leplezni. Az ilyen nyilatkozatok alaptalansága azonban szemmelláthatő, mert sem Franciaországot és Nagy-Britanniát, épúgy, mint Nyugat-Európa más államait, vagy az Egyesült Államokat sem pedig Németországot semmiféle háborús veszély sem fenyegeti a Szovjetúnió, vagy a népi demoöratikus országok részéről. Épp ennyire alaptalanok a német reguláris hadsereg újjáalakítására irányuló említett rendszabályok igazolására szolgáló kísérletek is, melyek arra hivatkoznak, hogy a szovjet fegyveres erők „nagyrésze a Szovjetúnió nyugati határain mes:?ze kívül van összpontosítva." Mindenki előtt ismeretes, hogy a Szovjetúnió 1945-től 1948-ig több leszerelés révén jelentősen csökkentette fegyveres erejét. Ezzel egyidejűleg a szovjet kormány kivonta fegyveres erőit más államok területéről és csak azokban az országokban hagyta meg, amelyekben a szovjet fegyveres erők jelenlétét a Franciaország, a Szovietúnió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közötti megfelelő egyezmények előírják. Épp ennyire alaptalanok a keleteurópai országok bármilyen felfegyverzésére vonatkozó hivatkozások is. Az ilyen állítások szemmelláthatólag arra irányulnak, hogy elvonják a közvélemény figyelmét Nyugat-Németország újrefeifegyverzéséröl. 3. Ami a francia kormány kijelentését illeti, hogy a részvételével kidolgozott szerződések nem írják elő a nyugatnémetországi hadiipar helyreállítását — amint ez a három hatalom külügyminiszterének 1950 szeptemberében New Yorkban tartott tanácskozásáról kiadott fentemiitett nyilatkozatból látható —, „a miniszterek megegyeztek, hogy felül kell vizsgálni a betiltott iparágakra vagy a korlátozott iparágakra vonatkozó egyezményeket." A három hatalom minisztereinek ez a határozata durván megsérti a jaltai és potsdami értekezletek határozatait és a négy nagyhatalom más határozatait, amelynek a német hadiipari potenciál felszámolására irányulnak. Söt mi több, mint ismeretes, a francia kormány ugyancsak a nyugatnémet hadiipari potenciál helyreállítása és a nyugatnémet gazdasági életnek az Északatlanti Tömb háborús terveihez alkalmazása érdekében sürgeti az úgynevezett „Schumanterv" megvalósítását, amelyről Schuman francia külügyminiszter, a terv szerzője kijelentette — amint ezt a párizsi Monde című lap közölte, — hogy „az európai országok szén- és acélkészleteinek egyesítésére irányuló terve megnyithatja az utat az érdekelt országok — Németország, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg — katonai együttműködése számára." Ez a terv semmi más, mint a nyugatnémet katonai potenciál helyreállításának terve. A német reguláris hadsereg újjáalakítása, élén hitlerista tábornokokkal és a német hadiipar helyreállítása a német militarizmus újjászületésére c

;s a német militarizmus részéről a békeszerető népek elleni újabb agressziós kísérletekre vezet. A német kormánv. azzal, hogy részt vesz a német militarizmus helyreállítására irányuló említett cselekményekben, megsérti a francia-szovjet szerződés harmadik cikkelvét, amely így szól: „A magas szerződő felek kötelezik magukat, hogy a jelenlegi Németország elleni háború befejezése után együttesen megtesznek minden intézkedést bármely, Németországból kiinduló új veszély elhárítására és megakadályoznak minden olyan cselekményt, amelv Németország részéről bármilyen új aeTessziós kísérletet lehetővé tenne." A francia kormány megsérti az említett szerződés ötödik pontját is, amelv a következőképpen hangzik: „A magas szerződő felek kötelezik magukat, hogy nem kötnek semilyen szövetséget és nem vesznek részt semilyen koalícióban, amely a magas szerződő felek egyike ellen irányul." A francia kormány, ahelyett, hogy a francia-szovjet szerződésből folyó kötelezettségeit teljesítené. Franciaország és a Szovjetúnió közös eljárását i.letőleg egy új német agresszió lehetőségének megelőzésére. katonai szövetségre lépve Nyugat-Németországgal, élén Adenauer revansista kormányával, aláássa a Szovjetúnió és a Francia Köztársasás által 1944ben kötött szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés alapjait és jelentőségét. Ami a francia kormány jegyzékében ismételten előforduló kísérleteket illeti, hogy igazolja Nyugat-Németország újraíegyverzésének politikáját, hivatkozással arra, hogy Kelet-Németországban valamilyen militarizált egységeket létesítettek, az ilyen kijelentések — amint a szovjet kormánv 1950 december 30-án közölt jegyzéke rámutatott — teljesen valótlanok és semmiféle alapjuk sincs. 4. A francia kormánv jegyzékében azt is kijelenti, hogy a Szovjetúnió ellensége a francia-szovjet kereskedelmi és általában gazdasági együttműködésnek Ez a kijelentés teljesen alaptalan. A valóságban a Szovjetúnió és Franciaország közötti ilven együttműködésnek a francia kormánv politikája az akadálya, amely nagymértékben korlátozza azoknak az áruknak jegyzékét, amelyeket a Szovjetunióba exportálni lehet és megtiltja a francia gyárosoknak, hogy olyan árukat szállítsanak a Szovjetúniónak. amelyek a Szovjetúniót érdeklik, arra hivatkozva, hogy az USA kormánva nem engedi meg a francia kormánynak ilyen áruk kivitelét a Szov ietúnióba. Érthető, hogy az ilven korlátozások csak alááshatják a francia-szovjet kereskedelmet. Ezzel egyidejűleg meg kell említeni, hogv ezek a korlátozások a Szovjetúnió iránti megkülönböztetéssel történnek, ami arról tanúskodik. hogy a francia kormánv nem kívánja fejleszteni a kereskedelmet a Szovjetunióval. 5. A mindenki számára szemmel látható tények ellenére, amelyek a jelenlegi francia külpolitika agresszív jellegét bizonyítják, a francia kormány január 5-i jegyzékében azt állítja, hogy változatlanul az államok közötti békés kapcsolatok létesítésére törekszik és ál.ításában az Egyesült Nemzetek Szervezetében elfoglalt álláspontjára hivatkozik. Mindenki előtt ismeretes azonban, hogy a francia kormány képviselői az Egyesült Nemzetek Szervezetében, az északatlanti csoDortosulás többi résztvevőivel együtt, változatlanul a fegyverkezés csökkentéséről, az öt nagyhatalom közötti békeegyezmény megkötéséről, az ú i háború propagandáját folytató háborús uszítók elítéléséről és az atomfegyver betiltásáról szóló szovjet javaslatok ellen szólalnak fel. Ha nem fogadják el a Szovjetúnió javaslatait, amelvek a béke megerősítésére és az új háború veszélyének elhárítására irányulnak, úgy ez az Északatlanti Tömb résztvevőinek és elsősorban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország kormányának a hibája, amelvek irányt vettek a fegyverkezési versenyre és az európai és távolkeleti békés rendezés késleltetésére. 6. Ami a francia kormány január 5-i jegyzékének arra vonatkozó megjegyzését illeti, hogy a szovjet, kormány elismerte a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányát — ennek a kérdésnek semilyen kapcsolata sincs az 1944 december 10-én kötött franciaszovjet szerződéssel. Mint ismeretes, ezt a nemzetgyűlésben 1950. március 21-én tett felszólalásában elismerte Schuman francia külügyminiszter, aki a következőket jelentette ki abból az alkalomból, hogy a szovjet kormány elismerte a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányát: „Ez az elismerés nem szerződéses lépés, hanem egyoldalú cselekmény. Ha valamilyen ország elismer valamilyen kormányt, vagy valamilyen hatalmat, amely képes kormányt létrehozni, ezt egyoldalú cselekményként teszi, de nem köt szerződést ezzel a hatalommal. így e jogi elemzés révén arra az eredményre jutottam, hogy a valóságban nem sértették meg a francia-szovjet szerződés ötödik cikkelyét." 7. A szovjet kormány tudomásul veszi a francia kormány jegyzékében levő nyilatkozatot arról, hogy a Szovjetúnió és Franciaország közötti kapcsolatok fenntartását és fejlesztését lényegesen szükségesnek tartja az európai béke érdekében. A szovjet kormánynak azonban meg kell jegyeznie, hogy a francia kormánynak ez a szóbeli nyilatkozata egyáltalában nincs összhangban azzal a barátságtalan politikával, amelyet a jelenlegi francia kormány folytat a Szovjetúnió irányában. A szovjet kormány egyúttal ismét felhívja a francia kormány figyelmét az 1944. december 10-én kötött francia-szovjet szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés betartásának szükségességére és arra, hogy a francia kormány által ennek a szerződésnek megsértése révén létrejött helyzetért a felelősséget teljes mértékben a francia kormány viseli." Ha^y-Britaunia kormányának jegyzéke a Szovjetunióhoz Nagy-Britannia kormányának a Szovjetúnióhoz intézett január 5-i jegyzéke hangoztatja: „őfelsége kormánya világosan és egyértelműen cáfolni kívánja a szovjet kormány amaz állítását, amely szerint Őfelsége kormányának Németország lefegyverzését illető álláspontja a béke fenyegetését jelenti" Az angol jegyzék azt állítja, hogy a „szovjet politika és cselekmények kényszerítették a többi országokat, hogy minden eszközt megvizsgáljanak biztonságuk megerősítésére a kommunista agresszió veszélye ellen." A jegyzék ezután a francia jegyzékhez hasonló megállapításokat hangoztat, de arra is hivatkozik, hogy „az úgynevezett „békekampány" leple alatt a kommunista szervezetek folytatták felforgató tevékenységüket más országok ellen". A brit kormány is kijelenti, hogy az Északatlanti Szerződés csupán „védelmi jellegű". A szovjet kormány Jegyzéke Nagy-Britannia kormányához A Szovjetúnió külügyminisztériuma pontról-pontra válaszol az angol jegyzékben felvetett kérdésekre és a francia kormányhoz Intézett jegyzékhez hasonlóan leszögezi a tényeket, amelyek megmutatják, hogy a brit kormány állításai ellentmondanak a valóságnak. A békemozgalommal kapcsolatban a szovjet jegyzék hangoztatja: „Tökéletesen komolytalanok NagyBritannia kormányának azok a kísérletei is, hogy a népek közötti béke érdekében az egész világon fellépő embermiliók tevékenységét valamilyen felforgató tevékenységként állítsa be más országok ellen. A valóságban ez a tevékenység azoknak a terveit hiúsítja meg, akik új háborút készítenek elő." A szovjet jegyzék megállapítja, hogy Nagy-Britannia kormánya, amikor az Egyesült Államok és Franciaország kormányával együtt intézkedéseket tesz a német militarizmus feltámasztására, megsérti az angol-szovjet szerződés 3. cikkelyét, amely így szól: „A magas szerződő felek kijelentik, együtt kívánnak működni más hasonló szellemű államokkal, hogy javaslatokat fogadjanak el háborúutáni együttes akciókra a béke megőrzése és az agresszióval szembeni ellenállás céljából." Nagy-Britannia kormánya megsérti az említett szerződés hetedik pontját is, amely a következőképpen hangzik: „A magas szerződő felek mindegyike kötelezi magát, hogy semmiféle szövetséget nem köt és nem vesz részt semilyen koalícióban, amely a másik magas szerződő fél ellen irányul". Nagy-Britannia kormánya, ahelyett, hogy teljesítené az angol-szovjet szerződésből folyó kötelezettségeit NagyBritannia és a Szovjetúnió együttműködésére vonatkozólag egy új német agresszió veszélye lehetőségének megakadályozására, katonai szövetséget kötött Nyugat-Németországgal, élén a revansista Adenauer kormányával és ezzel aláásta az 1942-es angol-szovjet szerződés alapjait és jelentőségét. Szem előtt tartva a fentebb kifejtetteket, a szovjet kormány ismét felhívja Nagy-Britannia kormányának figyelmét az 1942 május 26-i angcl-szovjet szerződés betartásának szükségességére és arra, hogy ennek a szerződésnek Nagy-Britannia kormánya által történt megsértése révén létrejött helyzetért a felelősség teljes egészében i Nagy-Britannia kormányát terheli".