Uj Szó, 1950. november (3. évfolyam, 252-277.szám)

1950-11-18 / 267. szám, szombat

1950 november 18 UJSZO Vitaest falujáró színészeink között A mai színész legyen a szocializmus építésének tevékeny segítője Miért beszélnek a világ népei különböző nyelveken? A „Kecsketej" forrósikerű előadása után falujáró színészegyüttesünk tiszteletére vacsorát rendeztek aZ Unió helyiségében, amelyen résztvetUk a szlovák és magyar színészeken kívül a CSEMADOK központi vezetősége és a színművészet kiválóságai. Vacso

T

a után igen izgalmas és heves vita fejlődött ki a jelenlevők között. Erről a vitáról érdemes számot adnunk, mert olyan komoly kijelentések hangzottak el Zselenskytől, a falujáró színház igazgatójától és Bagar elvtárstól, a Nemzeti Színház 'igazgatójától, amelyek azt bizonyítják, hogy a magyar színészegyüttes működésére és fejlődésére nagy gondot fordítanak és a szlovák elvtársak mindent elkövetnek, hogy a magyar színészek öntudatos művelőivé váljanak népi kultúránknak. A „Kecsketej" előadása került a szakemberek kritikai bonckése alá, Durdik elvtárs igen szívélyes hangon felszólította a jelenlevőket, hogy mindenki szóljon hozzá a vitához és közölje észrevételeit. Továbbá hangsúlyozta, hogy „ jubileumi ünnepségeken résztvevő falujáró együttesek mind cselekvően vettek részt a vitában, amelynek az a célja, hogy öntudatosítsa a színészeket, a felmerülő nehézségeket elhárítsa, a hibákat a kritika útján feltárja és kiküszöbölje• Az első felszólaló, Wetzler Dóra, a CSEMADOK központjának titkárhelyettese megjegyezte, hogy az előadás egészben véve tetszett neki, már csak azért is, mert tudatiában van annak, hogy az együttes tagjai különféle társadalmi rétegekből tevődik össze és mégis az igyekezet, hogy sikerre vigyék az előadást, egybeforrasztotta az összes szereplőket. Fellegi elvtárs, a CSEMADOK központi titkára pontosan rámutatott arra, hogy melyik szereplő hol követte el a hibát. Falujáró színészeink ámulva hallgattak a kritikákat. Látni rajttik, hogy szokatlan számukra a hibáknak ez a nyílt feltárása. Lehangoltan hallgatják e kíméletlen megjegyzéseket. Eleinte bizony kissé sértődöttek és csak később, amikor a vita komoly formát ölt és Zselensky, a falujáró színiház igazgatója szólal fel, jönnek Pá arra. hogy) a tapasztalt vezető a veséjükbe *át. Zselensky igazgató beszédében rámutat a hibákra „Az előadás nem volt rossz — mondja Zselensky —, de jó sem volt, hanem közepesnek mondható. Kétségtelen, hogy az előadás játékstílusán észrevehető volt már Gregornak a munkája, aki kiváló elvtárs és kiváló szakember, de annak, hogy miért nem jutott érvényre teljesen az ő munkája, annak oka az együttes tagjaiban keresendő. — Tudjuk azt — folytatta az igazgató —, hogy a magyar színészegyüttes azzal a céllal jött létre, hogy a szocialista kultúra terjesztésével közelebb hozza egymáshoz a szlovák és magyar dolgozókat. Ez nagyjában sikerült, mert községeinkben és falvainkban, amerre jártunk, a lakosság mindenütt a legnagyobb lelkesedéssel fogadott bennünket- El kell ismernünk, hogy mindez óriási eredményt jelent, viszont ma mér ott tartunk, hogy rámutathatunk hibáinkra, mert azt kívánjuk, hogy a falu járó színészet minél művészibb, minél tökéletesebb teljesítményt nyújtson dolgozóinknak. A színész mondanivalója csakis akkor válhat hitelessé, meggyőzővé, ha a művész öntudatos, ha tényleg őszinte és lelkes híve a szocializmusnak. — Már pedig — mondja Zselensky — az előadás kirívó hibáját főleg abban látom, hogy az együttes alakításában nem volt eléglelkesedés. Gregor elvtárs elkövetett ugyan a maga részéről minden lehetőt, de az öntudatosítást ilyen rövid idő alatt nem lehetett megvalósítani. —- Dolgozóinknak egyre nagyobb igényei vannak — folytatta Zselensky igazgató — és nem elégednek meg többé olcsó szórakoztatást szolgáló előadásokkal. A múltkori vitánál például a Dynamitkából egy munkás oly meglepő jelenségekre mutatott rá a színjátszásban, hogy dicséretére vált volna bármelyik szakembernek. Ezért nagyon fontosnak tartom azt, hogy színészeink necsak a játék technikáját sajátítsák el, hanem fontos, hogy lelkes áldozatkészséggel dolgozzanak a szocializmusértEzt kívánják ma már dolgozóink. Tehát csakis rajtatok múlik, hogy kiváljatok színészi munkátokkal. Arra a felszólalásra, hogy ajánlatos lenne, ha színészeink munkájuk mellett állandó politikai kiképzésben is részesülnének, Zselensky igazgató megígéri, hogy mindent elkövet ezért és úgy véli, hogy helyes lesz, ha az együttes minden harmadik hónapban a fővárosba kerül, ahol majd politikai kiképzésben is részesülnek. A tagoknak maguknak is igyekezniük és tanulniok kell. Gerlei elvtárs, az együttes vezetője elismerte, hogy Zselensky igazgatónak tökéletesen igaza ván. Beismerte, hogy ő maga sem volt elég erélyes, ami annak tudható be, hogy az együttes annyira a szívéhez nőtt, hogy nem tartotta helyénvalónak a radikális lépésekhez való folyamodást. Kifejezte reményét, hogy az együttes tagjai e kritika után maguk is rájönnek e hibák kártékony hatáséra és mindent elkövetnek, hogy újult erővel és lelkesen szolgálják a szocialista eszmét. Bagar elvtárs értékes hozzászólása Ekkor érkezett meg Bagar elvtárs és a jelenlevők mind arra kérték, hogy ő is szóljon hozzá néhány szót a vitaesthez. És Bagar elvtárs ezeket mondotta feszült csöndben: — Elvtársaim, kollégáim! Mint régi, tapasztalt szakember, az előadásról annyit mondhatok, hogy várakozáson felül szép volt. Én, aki jelen voltam ennek az együttesnek a megszületésénél, határozottan állíthatom, hogy az együttes fejlődőképes és teljesíteni fogja azt a hivatását, amit elvárunk tőle, hogy dolgozóink között minél szélesebb körben terjessze a szocialista kultúrát. Most azonban másról van itt szó. Megragadom az alkalmat, hogy beszéljek előttetek a színészetről általában. Abban a szerencsében részesültem, hogy akkor is játszottam, amikor a színész nem volt egyéb, mint bohóc. Azért mondom, hogy szerencsém volt, mert most legalább alkaliyam van összehasonlítani a színész mai helyzetét a múltbeli megalázó helyzetével. Valamikor a színészt megfosztották az emberi méltóság leghalványabb tiszteletétől is. A folyóiratok nem azzal foglalkoztak, hogy a színész milyen művészi alakítást nyújtott, hanem inkább azzal, hogy ez és ez a sztár milyen nyakkendőt és a másik híres csillag milyen estélyi ruhát hord- Erre a célra hasi bokát áldoztak. A színészek között voltak ragyogó csillagok és voltak olyanok is, akik éheztek és nyomorogtak. A csillagokat dédelgették, a nyomorgókkal a kutya sem törődött. Am mindkét fajta színész nélkülözte az igazi emberi bánásmódot, mert tudjuk azt, hogy a csillaI gok, ha megöregedtek, gyufát, meg hasonló értéktárgyaikat árultak az utcán. Mindez azért volt, mert a művészetnek nem volt szilárd alapja, nem volt célja, nem volt szoros és szerves kapcsolata a dolgozó néppel. A kultúra éppen olyian üzlet volt, mint minden árucikk gyártása. Hogy helyesen tudjuk értékelni mai helyzetünket, ehhez okvetlen ismernünk kell a multat — folytatta Bagar elvtárs. — Tény az, hogy a forradalom nemcsak az iparban hozott gyökeres változásokat, hanem a felépítményben, a kultúrában is. De amíg a technikai kérdéseket gyors iramban megoldották a munkásosztály hatalomrajutásával, addig az emberek gondolkodásmódját megváltoztatni és megszabadítani a régi káros hagyományoktól, .már nem olyan egyszerű. Lassú öntudatosító folyamat ez és éppen ebben a munkában nekünk színművészeknek elől kell járnunk, hogy segítségére legyünk népi demokráciánkban az új szocialista ember fejlődésének. Az a színész, aki feladatát becsületesen akarja teljesíteni — folytatja lelkesen Bagar —, legyen szerény, tisztességes, szakmájában felkészült és politikailag érett. Csakis így állhatja meg a színművész a helyét, csakis ily tulajdonságok birtokában tud lelkesedni a szocialista művészetért és tudja a szocialista eszmét terjeszteni dolgozóink minél szélesebb körében. Az, aki nem halad a korral, előbb-utóbb lemarad. Már pedig egy igazi művész el sem képzelhető máskép, mint hogy állandó tanulással és szakadatlan továbbképzéssel ne csak a jelent értse meg, hanem a jövőt is lássa és meggyőző erővel kifejezésre juttassa alakításában. Felhívom figyelemeteket — mondja Bagar elvtárs —, hogy a színésznek a színpadon kívül a mindennapi életben is a szocializmus őszinte propagátorának kell lennie. Egy példával fogom ezt szemléltetővé fenni. Tavaly Petőfi halálának 100 éves évfordulóján itt jártak nálunk a Magyar Népköztársaságból a Vasasok. Nagy volt akkor a lelkesedés a magyarok között. A Várban hatalmas közönség gyűlt össze, hogy meghallgossa őket. Én is ott voltam ezen az ünnepi előadáson és miközben hallgattam a Vasasok énekkarát, a közönséget is sikerült szemmel tartanom. Nos, mit gondoltok mit tapasztaltam? Hát bizony nagyon érdekes és meglepő jelenségeket. Azok, akik a legjobban rajongtak a Vasasokért, egyszerre csak a negyedik dal után, amely az építőmunkát hirdette, lassan és észrevétlenül kezdtek elszállingózni. A rajongók csalódottak voltak. Csalódtak szegények, mert azt hitték, hogy a Vasasok slágereket fognak dalolni, ahogy ez a Színházi Életben írva volt. Tájékozatlanságukban megfeledkeztek arról, hogy a Magyar Népköztársaságban is éppen olyan gyökeres forradalmi változások mentek végbe, mint nálunk. — Ezek a csalódott rajongók még mindig dédelgetik magukban a régi reakciós hagyományokat. Mondanom sem kell, hogy nálunk szlovákoknál is van elég ebből a fajtából. Nos, hát éppen ezekről szeretnék beszélni. Ha falvainkat járjátok, akkor bizonyára találkoztok ezekkel a reakciós elemekkel, akik rokonlelkeket keresnek majd bennetek. Nos hát a ti feladatotok az, hogy sikra szálljatok ezek ellen a szocializmusért és nem szabad hallgatnotok, mintha az ö cinkosaik volnátok. Ezért kell nektek tanulnotok, hogy minden körűimé nyek közt helytálljatok. Az, hogy van köztetek olyan, aki még nem eléggé öntudatos, az nem baj. De legyetek óvatosak azokkal szemben, akik rosszak és a reakció célját szolgálják. Én minden előfeltételét látom annak, hogy kiváló együttes lesz belöletek és nemcsak a magyar dolgozók, hanem a cseh, szlovák és a világ összes dolgozói tiszteletét és szeretetét kivívjátok. Tanulni, tanulni, tanulni — ez a tanácsom! A vitaest a hajnali órákba nyúlik Bagar elvtárs értékes felszólalását egyöntetű forró tapssal köszönték meg a jelenlevők. A fiatal magyar együttes tagjai most már érzik, hogy kritika és az egész vita az ö érdekükben hangzott el és mintegy útmutatásul szolgál, hogy milyen irányban fejlődjenek és haladjanak előre a szocialista művészet útján. Már a hajnali órák felé jár az idő, amikor az egyik színész felszólal, hogy a szlovák falujáró kollégák véleményét is szeretnék meghallgatni. Erre Csaplová, az egyik fiatal színésznő szólal fel. Hangsúlyozza, hogy nem teljesít most nagyon hálás feladatot, mégis úgy érzi, hogy meg kell mondania észrevételeit, mert tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a fiatal színész fejlődését csakis komoly és jóakaratú kritikával lehet elősegíteni. Rámutat arra, hogy az együttes néhány szereplője nem beszélt elég érthetően, a maszkirozás nem volt szakszerű, az utolsó felvonás szerelmes-jelenete nem volt eléggé meggyőző és nem hallgathatja el azt sem, hogy a zenés jelenet nem volt jól megrendezve. A színpadi beszéddel, kiejtéssel kapcsolatban komoly szakszerű vélemények hangzanak el és végül Zselensky igazgató belátja, hogy ezzel a problémával érdemben kell majd foglalkozni a jövőben. Reggelig húzódott volna el a vita. ha a vezetők erélyesen f'élbe nem szakítják. A vitaest befejezése után még sikerül , néhány színésszel elbeszélgetnünk. Arra a kérdésre, hogy müven tanulságokat vontak le ebből a vitából, Németh László némi habozás után a következőket válaszolja: — Ebből a vitából azt láttam, hogy a szlovák elvtársak komolyan arra törekednek, hogy kiváló együttes váljon belőlünk. Bagar és Zselensky elvtársak felszólalása' arra hívták fel a figyelmünket, hogy milyen komoly feliadat vár ránk a jövőben és mi mindannyian megfogadtuk magunkban, hogy képességeink fejlesztésével szolgálni fogjuk a szocializmust. Főfeladatunk, hogy elősegítsük hazánkban a falu szocializálását, de mi ígérjük, hogy nem állunk meg ennél a feladatB. Szerebrennyikov a Komszomolszkaja Pravda hasábjain válaszol az egyik olvasónak arra a kérdésére, hogy miért beszélneík a világ népei különböző nyelveken. A földkerekségen körülbelül 3000 különböző nyelvet ismerünk. Nem csoda, hogy az embereket már régen érdekelte az a kérdés, hogy a népek miért beszélnek különböző nyelveken és mivel magyarázható a nyelveik különbözősége. A kérdés iránt megnyilvánuló érdeklődés hozzájárult a különféle hagyományok és legendák keletkezéséhez. A régi görögöknél például az a hit járta, hogy valamikor az emberek egy nyelven beszéltek és Zeus főisten kormányozta őket. Később azonban Hermes' isten különféle tájszólásokat vezetett be és az embereket egyes népekre osztotta. Az ismert bibliai legeinda is úgy hangzik, hogy valamikor az embereknek egy nyelvük volt és megértették egymást. Később elhatározták, hogy óriási tornyot építenek Bábelben. Isten megharagudott és elhatározta, hogy ezért a kihívó gondolatért megbünteti őkeit. A tornyot építő emberek hirtelen különböző nyelveken kezdtek beszélni. MiveJ nem értették meg egymást, nem tudták folytatni az építkezést Ezek azonban — legendák. A tudomány fejlődésével a nyelv keletkezéséről különböző elméletek láttak napvilágot. Egyes tudósok feltételezték, hogy az első szavak a természet különféle hangjainak utánzása alapján fejlődtek. Valóban a teljesen különböző nyelvekben találunk rokonhangzású szavakat, amelyek hangutánzáson alapulnak. így például az orosz „ho'notaty" (hahotázni), az ó-indiai »kakhami« (mosolyogni) és a tatár „hahildarga" (hahotázni) stb. De ilyen hangutánzó szó viszonytag igen kevés van Más tudósok azt tartották, hogy az első szavak az indulatszók voltak, melyek különféle érzéseket fejeztek ki. Ilyen hasonló szó a különféle nyelvekben azonban szintén nagyon kevés van. N. J. Marr nyelvkeletkezési elmélete a modern nyelvek egész gazdag szókincsét négy ő sere deti elemre vezeti vissza. Marr véleménye szerint a primitív emberek munkáját kezdetben mágikus művelet kísérte, ami táncból, énekből, zenéből és a mágikus erőkhöz való könyörgésből állt. A mágikus cselekmény alkalmából felkiáltások hangzottak el, mégpedig kezdetben csupán négy. Ezek a felkiáltások az emberek minden csoportjánál ugyanazok voltak. A továbbiakban belőlük alakultak ki a jelentéssel felruházott szavak, amelyek fokozatosan sokasodtak a négy -eredeti elem különféle kombinációja és a különt'gle nyelveik keveredése útján. Ezzel szemben elsősorban nem tehető fel, hogy a munkát kezdetben mindig mágikus cselekmény kísérte. Másodszor az a felfogás, hogy a különböző, egymásközött kapcsolattal nem rendelkező emberi csoportokban négy teljesen azonos hangelem jelent volna meg, ellenkezik a történelmi tényekkel, ellenkezik a logikával. így az elmélet állításai helyt nem állóak _ és nem magyarázzák meg. hogy a világ népei miért beszélnek különböző nyelveken. Felmerült a kérdés, van-e . szerves kapcsolat azok között a hangcsoportok között, melyek a tárgyak megjelölésére szolgálnak és magának a tárgynak a természete között. Sok tény arról győz meg bennünket, hogy ilyen szerves kapcsolat nincsen, mert ugyanazt a tárgyat a különféle nyelveken másképpen nevezik így például erdő németül Wald, tatárul urman, mari nyelven csodra, komi nyelven ver, spanyolul selva és így tovább ... Természetesen egy nyelven, vagy a rokonnyelvek családján belül néha i meg lehet magyarázni, hogy az adott tárgyat az adott nyelvben, miért hív! ják úgy és nem másképpen. De minden nyelv számára nem lehet általá, nos törvényszerűségeket megállapítani. Mi a főoka a földön beszélt nyeívek közötti különbségnek? Ma már tudjuk, hogy az emberi csoportok azokban az időkbein, amelyekből nem maradt fenn emlék, szétszórtan, egymástól elszigetelt csoportokban éltek. Nagyon is feltételezhető, hogy a majomember-csordának még nem volt semmiféle nyelve, éppúgy, mint a .mai emberszabású majmoknak sincs. A nyelv a munka folyamatában együtt keletkezett és fejlődött a gondolkozással. A hangos beszéd önállóan keletkezett a különböző elszigetelt emberi csoportoknál. Ez a folyamat korántsem folyt le egyidejűleg. Egy és ugyanazon tárgyakat különféle emberi csoportokban különféleképpen nevezték. A különféle emberi csoportok közti kapcsolat hiánya kizárta annak a lehetőségét, hogy egységes világnyelv, az úgynevezett »ősnyelv« keletkezhessék. Hogyan ment végbe a továbbiakban a nyelvek fejlődése? Sztálin elvtársnak a nyelvtudomány kérdéseivel kapcsolatos lángeszű munkái kezünkbe adják a kulcsot a nyelv fejlődési folyamatának megértéséhez. Valamely törzsnek kezdetben egységes nyelve szétbomolhatott annak következtében, hogy azok, akik ezt a nyelvet beszélték, széttelepültek. Ezek a különböző területeken elterjedt nyelvrészek aztán önállóan kezdtek élni. Ennek következtében keletkezhettek az egymástól különböző, de mégis rokonnyelvek. így keletkeztek például a mai szláv nyelvek — az orosz, ukrán, bjelorussz, bolgár, lengyel, cseh, szerb,szlovák és más nyelvek. A kezdetben egységes nyelv szétesése különbözőképpen mehetett végbe. Sztálin elvtárs rámutatott, hogy a helyi (területi) nyelvjárások a nemzetek kialakulásának folyamán nemzeti nyelvek alapjává válhatnak és önálló nemzeti nyeHvekké fejlődhetnek. így történt a kurszk-orel: nyelvjárással, amely az orosz nemzeti nyelv alapjává lett, vagy a poltava-kievi dialektussal, amely az ukrán nemzeti nyelv alapja. Eközben a többi hejyi tájszólás a nyelvbe beolvadva eltűnik. »Előfordul — írja Sztálin elvtárs — az ellenkező folyamat is, amikor egy olyan nép egységes nyelve, mely a fejlődés szükséges gazdasági feltételeinek hiánya következtében még nem vált ne>mzeťté — tönkremegy annak következtében, hogy ez a nép államilag széthullik, a helyi nyelvjárások azonban, melyek még nem őrlődtek fel az egységes nyelvben, felvirulnak, és alapot adnak egyes önálló nyelvek kialakulásához. Lehetséges hogy ez történt például az egységes mongol nyelv esetében.« Az is megtörtént, hogy dyan nyelv^ amelyet eredetileg jelentéktelen számú ember beszélt, történelmi fejlődése során megnagyobbodott, s Teljesen helytelen lenne azt gondolni — mondja Sztálin elvtárs —, hogy, mondjuk, két nyelv kereszteződése útján új, harmadik nyelv keletkezik, amely egyik keresztezett nyelvre sem hasonlít és minőségileg különbözik mindegyiktől A valóságban a kereszteződésnél az egyik nyelv rendszerint győztesként kerül ki, megtartja nyelvtani szerkezetét, megőrzi alapvető szókincsét és saját fejlődéséneik belső törvényei szerint fejlődik tovább, ezzel szemben a másik nyelv fokozatosan elveszti minőségét és fokozatosan elhal.® így a nyelvek fejlődésük során nelmcsak felaprózódnak, hanem meg is nagyobbodnak. A nyelvben leggyorsabban a szókészlet változik, amely érzékenyen reagál! a termelésben és a társadalmi életben beállott változásokra. De nem mindegyik része változik egyformán. nál, hanem tovább megyünk és városi munkásainknak is üzemeinkben _ és gyárainkban meg akarjuk __ mutatni a szocializmus ragyogó jövőjét. Batka Zsuzsi, az elhangzott kritikákat helytállónak tartja, majd ezekeit mondja: — Valóban nem vagyunk politikailag elég képzettek, elég öntudatosak. A két heti tanfolyam végeredményben igen kevésnek bizonyult és be _ kell vallanom igazán nem voltunk teljesen tisztában feladatunk fontosságával. A mai vita után azonban láttuk azt, hogy a szlovák elvtársak mennyire a szivükön viselik további fejlődésünket, ezért nekünk mindent el kell követnünk fejlődésünk érdekében, hogy megérdemeljük azt a lelkes fogadtatást. amelyben dolgozóink községeinkben és falvainkban részesítenek bennünket. f Turner Zsigmond rendkívül büszke arra, hogy olyan együttesnek lehet a tagja, amellyel Zselensky és Bagar elvtársak olyan komolyan foglalkoztak. — Mindabból ami itt elhangzott — mondja — sokat tanulhatunk. Az a nézetem, hogy az ilyen vitákat nemcsak a jubileum alkalmával, hanem rendszeresen kéne megrendezni. Gerlei Tibor, a falujáró-együttes vezetője hangsúlyozza, hogy erre a kritikára az együttesnek olyan szüksége volt, mint a mindennapi kenyérre. Kritika nélkül nincsen fejlődés. Meg van arról győződve, hogy azok, akik tényleg tehetségesek és be akarják váltani a hozzájuk fűzött várakozásokat, azok levonják ebből az összejövetelből a következtetéseket és^ bízik benne, hogy a szocialista művészet egybeforrasztja ezeket a fiatal, még tapasztalatlan színészeket és olyan együttes válik belőlük, amely méltó lesz hivatása teljesítéséhez. Szabó Béla. I