Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)

1950-10-22 / 245. szám, vasárnap

1950 október 22. • 42. (102.) TARTÓS BÉKÉÉRT. NEPI DEMOKRÁCIÁÉRT.1 S A békéért, a szabadságért és a nép jólétéért Az Olasz Kommunista Párt titkársága és vezetősége elhatározta, hogy javasolja a Központi Vezetőségnek: jövő január elejére hívja össze a Párt VII. Országos Kongresszusát. A Népi Demokratikus Front az Olasz Kommunista Párt VI. kongresszusa után lehetővé tette a kommunistáknak és szövetségeseiknek. hogy olyan pozíciókat vívjanak ki, amelyeket ellenfeleik rendkívül nehezen, vagy egyáltalán nem aknázhatnak alá. A Kommunista Párt és a szakszervezetek a reakció támadásai elleni harc bonyolult körülményei között a helyzet magaslatán állottak. Nem lankadt a harci szellem sem a politikai és szakszervezeti küzdelem irányításában, sem a munkásosztályban, az üldözéseknek, a szakadási kísérleteknek és azoknak a részleges sikereknek ellenére sem, amelyeik néhol e kísérletek nyomán mutatkoztak A jelenlegi helyzetet az jellemzi, hogy a kormányzó pártnak és csatlósainak hatalmi poziciói lassan, de feltartóztathatatlanul széthullanak, amit különösen az utóbbi időben fejvesztettség és teljes bizonytalanság kísér soraikban. Ennek oka az, hogy az események fejlődése a lakosságnak mind nagyobb részében kétségeket támaszt a kormány politikájának helyessége iránt, amelyet a vezetőkörök az április 18-i (1948 — a szerk.) választások óta olyan színben igyeikeztek feltüntetni, mintha az garantálná Olaszországban a békét, a köznyugalmat, a rended és az újjáépítést Olaszország mai helyzetében há rom főkérdés van. Ezek: a béke kérdése. Vagyis az olasz nemzet külpolitikája; a nép jóléte, annak bizonytalansága, fejlődése és megőrzése; a demokratikus szabadságjogok. I. Ami a béke kérdését illeti, e téren a közfigyelmet leginkább a koreai konfliktus kötötte le E probléma körül merülnek föl a leghalaszthatatlanabb és a legriasztóbb kérdések nemcsak a lakosságnak abban a részében, amely állást foglal a kormány politikájával szemben, hanem mindazokban, akik fölteszik önmaguknak a kérdést, hogy milyen útra taszították Olaszországot vezetői. Mi kezdettől fogva hangoztattuk, hogy a koreai eseményekben az amerikai imperializmus nyílt támadását látjuk Ázsia népei, azok szabadsága és függetlensége ellen. Hozzáfűztük azt is, hogy a koreai konfliktus az amerikai politika irányítóinak azt a nyilvánvaló szándékát palástolta, hogy a Szovjetunió elleni „hidegháború" szakaszáról áttérjenek a forróháború szakaszára, hogy a leghatékonyabb eszközökkel mozdítsák elő a szocialista országok és népek ellen irányuló fegyveres reakciós front megszervezését, s hogy ez a konfliktus azokat a törekvéseket álcázta, melyek az úgynevezett nyugati világot és az egész világot mind komolyabb szakadás útjára s következésképpen az új háború örvényébe akariák taszítani. A tények megerősítették és napról napra jobban alátámasztják álláspontunk helyességét. Koreában a hadműveletek menete úgylátszik megváltozott. Az események ott olyan hadmüveletekkel kezdődtek, amelyek a koreai nép számára sikerrel jártak, az amerikai támadók számára pedig kedvezőtlenül alakultak. Majd beavatkoztak az amerikai imperializmus túlsúlyban lévő erői, aminek következtében a koreai nép kénytelen ma az imperialista hadsereg tragikus nyomását elviselni. A koreai nép azonban hősiesen ellenállt és ellenáll. Senki sem vonta kétségbe okmányokkal alátámasztott adatainkat, amelyeket mi és az egész nemzetközi demokratikus mozgalom annak bizonyítására hoztunk fel, hogy Korea népe, különösen a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya nem törekedett háborúra és nem akarta azt, hanem országuk egységének, függetlenségének és a reakciósoktól s az amerikai • Az Olasz Kommunista Párt Központi Vezetőségének teljes ülésén tartartott előadásból. imperializmus bábjaitól való megszabadításának kérdését békésen akarta megoldani. Ezek az okmányokkal alátámasztott adatok nagy hatással voltak az olasz nép legjobb fiaira, akik az imperialista támadásokkal szemben határozottan elítélő álláspontra helyezkedtek. Ámde e mellett a koreai konfliktus fejleményei a világ" közvéleménye előtt egy másik döntő kérdést is fölvetnek. Kik azok, akik ma békét akarnak és meg akarják azt menteni? És ezzel szemben kik azok, akik kívánják a háborút, akik provokálnak és a háború útjára taszít ják a világot? Amikor kirobbant a koreai konfliktus, szemtanúi voltunk annak, hogy az amerikai imperializmus képviselői, ügynökei és csatlósai olyan háborús hisztériát idéztek elő, hogy már úgylátszott: nemzetközi konfliktus küszöbén állunk. De már akkor figyelmeztettünk mindenkit, hogy a dolog nem ilyen egyszerű, mert az amerikai impe rializmussal, amely arcátlanul és szisztematikusan mindent egy kártyára — a háborúra tesz fel, szembehelyezkednek mindazok, akik tudják, hogy a legutolsó percig is el kell követni mindent a béke meg mentésére. Azt hiszem, hogy országunk és az egész világ számára ez a legnagyobb tanulság, amit a ko _ reai eseményekből levonhatunk, j Egyszóval, ki tette azokat a jai vaslatokat a koreai konfliktus idején, amelyek — elfogadásuk esetén — már régen véget vetettek volna a koreai háborúnak? Ki beszélt a józan ész hangján? Ki tette ma gáévá az ilyen javaslatokat, még akkor is, ha azok más, nem egészen elfogulatlan féltől, mint például India kormányától származtak? Ki folytatott olyan politikát, amely a béke politikája? A Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság. Az a politika megmutatta az utat, amelyre lépve a világ népei megszabadulhattak volna a szörnyű aggodalmaktól. Az amerikai imperialisták és csatlósaik azonben nem voltak hajlandók erre az útra térni, sőt lezárták azt. Étényéket mindenki látta és megértette, ez pedig elkerülhetetlenül komoly következményeket von maga után. A koreai konfliktus idején a béke erői azt is megállapíthatták, hogy sokkal többen vannak, mint maguk is gondolták. En nemcsak azokra a minden várakozást felülmúló sikerekre célzok, amelyeket az atombomba betiltására vonatkozó felhívással kapcsolatos aláírásgyűjtés — különösen a koreai konfliktus kitörése után — országunkban és a világ összes többi államaiban eredményezett. Én az Egyesült Nemzetek Szervezetében nemrég bekövetkezett csoportosulásokra is célzok. Itt szemtanúi voltunk annak, hogy India kormányának a koreai konfliktus békés elintézésére irányuló javaslata mellett foglaltak állást a földkerekség lakosságának jelentékeny többségét képviselő államok küldöttei. Az amerikai imperializmus csatlósai között számtalan, csekély lakosságú törpe állam van, amelyek a világ lakosságának jelentéktelen részét képviselik, kizárólag emiatt történt, hogy ennek a konfliktusnak nem vethetett véget India kormányának észszerű javaslata, melyet a Szovjetunió és az összes szocialista államok elfogadtak. Hisz ez a javaslat utat nyitott volna a mai nemzetközi helvzet legsúlyosabb nehézségeinek leküzdéséhez. Békepolitikánknak ezt a sikerét különösen ki kell hangsúlyoznunk. Különösen alá kell húznunk a Szovjetunió és a népi demokratikus országok békepolitikájának következetességét. A Szovjetunió minden nép függetlenségének védelmében harcol, küzd, hogy leránthassa az álarcot az imperialista háborús gyujtogatókról és minden alkalommal konkrét lépéseket-, javasol a béke megmentésére. E tény fölött az olaszok többet gondolkoztak és többet gondolkoznak mint egyesek hiszik. Olyanfajta tény ez, amelynek leginkább köszönhetjük, hogy a tőlünk még távolálló rétegeket is meggyőzhettük arról, hogy a Szovjetunió valóban békepolitikát folytat és az Irta: Pwfaii'ro Togliatti az Ola.jí Kommunista Párt főtitkára • * egész világon békére törekszik. Ebből következik, hogy a békefront erői növekednek. Ugyanakkor azonban az is tapasztalható, hogy az amerikai imperialistáknak, vazallusaiknak és csatlósaiknak agresszivitása nyilvánvalóan fokozódik. Megállapíthatjuk, hogy fölötte határozottak azok a terveik, amelyek arra irányulnak, hogy új háborús tűzfészkeket hozzanak létre és új konfliktusokat váltsanak ki. Szemünk előtt megy végbe az amerikai imperialisták mind arcátlanabb és nyíltabb beavatkozása más népeknek, főkép pen Európa népeinek belügyeibe, hogy' egyre veszélyesebb politikát kényszerítsenek rájuk. Hivatalos amerikai személyiségek mostanában azt hangoztatják, hogy világszerte „megerősített zónákat'"' akarnak létesíteni. Ez azt jelenti, hogy Amerika az egész világra ki akarja terjeszteni katonai unalmát a szabad országok: a Szovjetunió, Kína és az európai népi demokratikus országok körül kiépített hadállások révén. A támadó imperializmus katonai uralmának az egész világra való kiterjesztése érdekében különös élességgel vetik fel és erőszakolják rá NyugatEurópa népeire az úgynevezett „Atlanti Hadsereg tervét" és NyugatEurópa országainak a hadigazdaság útjára terelésével kapcsolatos kérdéseket, vagyis a nemzetközi konfliktusok közvetlen előkészítésének problémáit. Az amerikai imperializmusnak ez a fokozódó agresszivitása és Nyugat-Európa népeinek belügyeibe való legarcátlanabb beavatkozása elkerülhetetlenül új ellenállást vált ki mind a tömegek, mind pedig bizonyos vezetőkörök részéről. II. Áz egyik napirenden lévő fontos kérdés Németország fölfegyverzése. Az amerikai imperialisták megfeledkezve a francia, angol és olasz nép átélt tragédiájáról, minden feszélyezettség nélkül a legdurvábban járnak el. Ennélfogva az olasz külügyminiszternek Amerikában elfoglalt álláspontja, az a nevetséges lelkesedés, ahogyan fenntartás nélkül támogatja Németország ama részének fölfegyverzését, amely ma az angolszász imperializmus uralma alatt van, mindenekelőtt olyan álláspont, amely szem elől téveszti és lábbal tiporja az olasz nemzet érdékeit. Az amerikai imperializmus új agresszivitása éppen ezekben a napokban vett Olaszországban különösen nagy lendületet, minthogy az amerikai Dayton (a „Marshallterv" megvalósítására alakult külön misszió vezetője Olaszországban. — Szerk.) beleavatkozott országunk gazdasági, életébe és politikájába. Az USA kormánya durva beavatkozásának vagyunk szemtanúi, olyan beavatkozásnak, amelyhez hasonlót nemzeti létünk folyamán csak abban az időben tapasztaltunk, amikor a fasizmus nyiltan egy külföldi hatalom szolgálatában álló rendszerré alakult át. Ez a beavatkozás ismételten megmutatja, hogy jelenlegi kormányunk gyarmati kormány és amikor erről beszélünk, érezzük, hogy mélyen megsértették nemzeti méltóságunkat. Olyan beavatkozásnak vagyunk a tanúi, amelynek célja, hogy újból megkövetelje, oda irányítsa és arra kötelezze Olaszországot, hogy gazdasági erőforrásainak nagyobb részével fegyveres erőnk újjáteremtésének útjára, az intenzív fölfegyverzés útjára, következésképpen az improduktív kiadások fokozatos növelésének útjára lépjen. És mindezt azért teszik, hogy még jobban leigázzanak bennünket, hogy újabb gazdasági hanyatlást idézzenek elő nálunk és gyorsabban terelhessenek bennünket a háború útjára. Kormányunk pénzügyi és gazdasagi irányvonalának kérdése elválaszthatatlanul összefügg nemcsak békés külpolitikánk kérdésével, hanem a demokratikus szabadságjogainkra gyakorolt nyomással is. Ez a nyomás a koreai háború kezdete óta fokozódott és a demokratikus erők tömbje ellen indított kampányon kívül több konkrét törvényjavaslatban is kifejezésre jutott. Számos kerületben — nemcsak falun, hanem a városokban is — olyan rendszerrel állunk már szemben, amelyet nem tekinthetünk törvényes demokratikus kormányzatnak, hanem csak a féktelen rendőri önkény rendszerének. Teljesen világos, hogy ezeknek a tényeknek összes sége: az említett kormányintézke dések az ország leigázására a világbékét fenyegető idegen imperialisták részéről; az ország éle tébe való külföldi beavatkozás; í demokratikus szabadságjogokra gyakorolt rendszeres nyomás és egy még nagyobbfokú presszió terve mindez leleplezi az uralmon lévő pártot és kormányt és a közvéle mény széles rétegeiben bizonytalan ságot aggodalmat és zűrzavart kelt így például Dayton beavatkozása minden olaszt megdöbbent, akiben még él a nemzeti méltóság némi maradványa. így például az amerikaiak vonakodása, hogy a koreai konfliktus rendezését semleges államok javaslatai alapján megkíséreljék, meggyőzően bizonyítja, hogy igenis ki akar háborút, ki taszítja háborúba a világot. így például minden bizonnyal lesújtja az egyszerű embereket az Egyesült Nemzetek Szervezete lejáratásának ténye és az amerikai imperializmus eszközévé változtatása — az a.lejáratás, amely abban a kísérletben jut kifejezésre, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetét elzárják egy olyan nép előtt, mint a kínai, csupán azért, mert annak vezetői már nem hajlandók az amerikai imperialisták kezében a szalmabáb szerepét játszani. Ami a sajátos olasz kérdéseket illeti, nem szabad elfelejteni, hogy van alkotmányunk, és a lakosság széles rétegei hisznek abban, hogy legalább egy részét megvalósítják majd annak, amit abban törvénybe foglaltunk. Olaszország bírói kara éppen ennek a kérdésnek a megoldása érdekében szállt síkra, amelyért mi harcolunk. Ilyen tények jellemzik az olasz polgárok mind szélesebb rétegeinek álláspontját. Ezeknél és egyéb okoknál fogva a kommunista-ellenes hadjár rat lendülete ma már nem lehet olyan mint azelőtt, és fokozatosan ellanyhul. Ez a kampány már nem tudja többé elhomályosítani a polgárok öntudatában azokat a halaszthatatlan kérdéseket, amelyek mindjobban aggasztják őket: a békének, a dolgozó tömegek jólétének, a szabadság védelmének és a fasizmus valamennyi maradványa kiirtásának kérdéseit III. Hyen körülmények között a kor mány politikájának gyökeres megváltoztatására vonatkozó követelésünk még időszerűbbé válik és sokkal nagyobb súllyal esik a latba, mint azelőtt. Hogy e változásra ma kedvezőbb feltételek vannak, az a lakosság széles tömegeinek lassan, de egyre inkább érlelődő hagulatában leli magyarázatát. Ezeknek az ingadozásoknak az erősbödését és a kormány politikájának megváltoztatását csak akkor mozdíthatjuk elő a legeredményesebben, ha dolgozunk a tömegek között, ha serkentjük és fejlesztjük az ellenállást és az ellenzéki hangulatot. Kitűzhetjük-e magunk elé azt a feladatot, hogy a külpolitikában is ehhez hasonló eredményeket érjünk el? Azt hiszem, hogy erre megvan a lehetőségünk. Hiszen a kormány politikája annyira tarthatatlan és annyi módunk van ajinak a bizonyítására hogy ez a politika nem a nemzeti érdeken nyugszik, hogy amennyiben hozzáértőén dolgozunk és a lakosság különböző rétegeihez közelebb kerülünk, konkrétan kifejezésre tudjuk juttatni a más külpolitikát követelő nép akaratát Az olasz népet sem a Szovjetunió, sem pedig a népi demokratikus államok részéről nem fenyegeti semilyen veszély. Ezek az országok Olaszországot illetően nem akarnak más politikát folytatni, mint a gazdasági együttmöködés politikáját a nemzeti szuverénitás kölcsönös és teljes tiszteletbentartásának szellemeBen. Az olasz nép egyáltalán nincs érdekelve az amerikaiak világuralmi vetélkedésében. Ellenkezőleg, az az érdekünk, hogy Olaszországot ne rántsák bele abba a harcba, amelyet az amerikai imperialisták uralmuk megteremtése érdekében fegyverrel akarnak kirobbantani, mert ez a harc nekünk nem nyújthat semmi mást a romboláson és a pusztuláson kívül. Végül lehetetlen, hogy az olasz nép föl ne zúduljon az ellen, hogy kormányunk az ország területének egy részét már most átengedi és hadseregünket az amerikai imperialisták eszközévé teszi azzal a hazug ürüggyel, mintha határainkat szovjet részről veszély fenyegetné. Ez a hazugság valójában arra szolgál, hogy az Egyesült Államok expanziós terveit támogassa. Kormányunknak ez az eljárása ma az egyedüli oka annak, hogy Olaszországot az a veszély . fenyegeti, hogy a nép akarata ellenére újabb véres nemzetközi konfliktusba sodorják. Ez a megcáfolhatatlan tényeken •nyugvó három megállapításunk már önmagában véve elegendő ahhoz, hogv még azokból a polgárokból is együttérzést és egyetértést váltson ki, akik nagyon távol állnak a kommunizmustól, vagy szocializmustól. És így kiterjesztve ennek az együttérzésnek a szféráját, célul tűzhetjük-e magunk elé Olaszország külpolitikájának megváltoztatását? Ez olyan kérdés, amelyről talán sokkal többet beszélhetnének a békehívek mozgalmát irányító barátaink és elvtársaink. , A hazájukat szerető és békére törekvő olaszoknak ezt a ta,nácsot szeretném adni: legyenek több bizalommal a béke híveinek mozgalma iránt, forduljanak hozzájuk támogatásért. A béke híveinek mozgalma ma már új alapon fejlődhet — a népek közötti tényleges kapcsolatok talaján. Bátran rálépve erre a talajra, a béke híveinek mozgalma új légkört teremthet az olasz nép és ama népek között, amelyek ellen az amerikai imperializmus mozgósítani akar és háborúba kíván taszítani bennünket. Azok az eredmények, amelyek ezen a téren eddig mutatkoztak, kiindulópontját jelenthetik az új külpolitikának. * Ezután Togliatti rámutatott a dolgozók gazdasági helyzetének romlására és a munkanélküliség növekedésére Olaszországban, kijelentette: a Kommunista Párt feladata, hogy építő szándékú javaslatokat tegyen, a pénzellátásra, a beruházásokra és az állami megrendelésekre vonatkozó terveket terjesszen elő, törekedjék a dolgozók bizonyos kategóriája számára a munkabérminimumnak körzetek szerinti megállapítására, úgy. hogy ez az egész tevékenység valóban a dolgozó tömegek, tehát az egész ország helyzetének megjavítására irányuljon. Az a harc, amelyet ar. Olasz Köztársaságnak rendőrállammá változtatása ellen folytatunk, még nem elegendő. Vissza kell utasítanunk minden olvan kísérletet, amely meg akar békülni az alkotmány megszüntetésére irányuló kísérletekkel. Az országban megvan a lehetőség egy széleskörű ellenállási mozgalom kibontakozására a kormány reakciós intézkedéseivel szemben, az erők mozgósítására e reakciós intézkedések ellen és az alkotmány tiszteletbentartásáért indítandó küzdelemre. Kétségtelen, hogy ennek az ügynek a sikere érdekében, vagyis, hogv minden bennünket érdeklő területen gyökeres változást érjünk el a kormány politikájában, ismételten teljes határozottsággal fel kell vetnünk azt a kérdést, amelyet mindenkor felvetet-* tünk. Olaszországban mindaddig nem lehet demokratikus békepolitikát folytatni, mindaddig lehetetlen, hogy a kormány valóban gondoskodjék a nép jólétének fokozásáról, lehetetlen a demokratikus szabadságjogok megteremtése, amíg a munkásosztály és élenjáró pártjai nem vesznek részt a nemzeti élet (Folytatás a 4. oldalon)