Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)

1950-10-21 / 244. szám, szombat

1950 október 21 UJSZ0 ^ egyeniogúiáty nőinket ixttfudateSL béUehiivcvci kötelezi Kedves asszonytársaim! Köztetek forogva, az utóbbi időben gyakran megüti a fülemet egy kijelentés, amelyet elég öntudatosan, mint a legjobb „taktikás" kifejezését, amit egy asszony és anya ebben a világban űzhet, hallok egy-egy nőtársamtól: „nem foglalkozom politikával, csak az érdekel az egészből, hogy többé ne legyen háború. Egyébként lesz, ahogy lesz!" Meg vagyok róla győződve, hogy nem rosszindulatból mondja, csak hozzá nem értésből, csak kényelemből — pontosan azért, mert a békeharc kérdésével egyáltalán nincs tisztában. Hallja az ellenség sugdolódzását, rémítgetését. Mások jönnek hozzá békeívet aláíratni, mindebből csak azt érzi, hogy sokat beszélnek a háborúról és maguk elé képzelik az átélt borzalmakat. Félti szeretteit, a meghitt otthont, tehát akárhogyan is lesz, csak gépfegyvereket ne halljon, csak bombák ne hulljanak! Kedves asszonytársaim, aki így sóhajtozik, az igen gyenge harcosa a békének és — ne haragudjatok, ha ezt az erős kifejezést használom _ árulója a békének! A világ békeszerető tábora a leghatározottabban akarja a békét és harcol a békéért. A népi demokratikus államok népei, élükön a Szovjetunióval, szabad életüket, nyugodt építőmunkájukat és a szocializmust védik és ezért harcolnak! A nyugati imperialista országok békeszerető népei, amikor a békéért harcolnak, a felszabadulásért, az emberi méltóságért, a mindennapi kenyerének biztosításáért harcolnak, mert tisztában vannak azzal, hogy ha a békéért harcoló szocialsta tábort támogatják, ennek segítségével előbbutóbb kiharcolják maguknak és gyermekeiknek a szebb és jobb jövőt. Tehát nem mindegy, akárhogyan lesz! Mi, asszonytársaim, azért harcolunk, hogy a jövő jobb és még szebb legyen. Mert mi tudjuk, mit jelentene az az „akárhogyan is lesz". Azt szokták mondani, mindennek akkor ébredünk az értékére, ha elveszítjük. Ez nálunk, a szocailizmust építő asszonyoknál nem így van. Mi tudjuk, mit jelent nekünk a szocializmus adta egyenjogúság és milyen távlatokat nyújt gyermekeinknek. Ha a reakció pletykaszája állandóan a „súlyos nagy hiányokat" hangoztatja és mérgezi a gyengék életét, tudjuk, mint akarnak ezzel elérni. Ellenkezője az igaz, hogy dolgozó társadal!nunk életszínvonala emelkedett és mindent meg tudunk magunknak venni szocialista iparunk termékeiből. Azt szeretném, ha ezek a sóhajtozó asszonyok bepillantást nyernének a nyugaton dolgozók életébe, harcaiba a munkáért, a béremelésért. Ha tisztában lennének azzal, hogy a koreai háború a nagytőkéseknek milyen hasznot hozott és hogy sújtja a nyugat dolgozóit. Ma olvastam egy jelentést Ausztriából, hogy egyik oldalon az értékpapírok a tőzsdén mennyivel emelkedtek, azaz a tőkések anélkül, hogy egy ujjukat is megmozdították volna, milyen hasznot vágtak zsebre és másrészt a legszükségesebb közszükségleti cikkek és élelmiszerek árai milyen rohamosan emelkedtek a koreai háború hírére és az újságíró farizeus hangon hozzáteszi, hogy mivel a dolgozók bére nem emelkedett, oda fognak hatni, hogy az élelmiszerárak további emelkedését megakadályozzák, sőt, ha lehet leszállítsák. Mi történt ugyancsak a koreai háború hírére a mi kis életünkben, asszonytársaim? Minden élelmiszer és minden cikk a szocializált üzeletekben a régi áron kapható, söt különös figyelmet fordítanak hatósági közegeink arra, hogy ellenségeink ne halmozzanak fel otthon felesleges készleteket azok rovására, akik becsületesen megelégszenek szükségletük fedezésével. Felszólítják a dolgozókat, rendeljék meg tüzelőjüket és téli bnrgonyájukat. A ruhapontjait mindenki fehasználhatja. Kitünö bőrtalpú, kézzel varrott cipők kaphatók pontokra, gyermekholmik mosolyognak a kirakatokban és nincs olyan dolgozó, aki meg nem veheti magának. Mindenfelé munkástoborozás, mást sem hall az ember ismerőseitől: „nem tudsz egy jó munkaerőt ide, oda", a szakmák és munkakörök minden ágában. Ahová pillantsz, építőmunka. Üj épülettömbök emelkednek, minden kórház bővít, az az újságokban olvasod a legkülönfélébb iskoláztatási lehetőségeket gyermekeknek, felnőtteknek! Van-e gondod, ha családod valamelyik tagját betegség éri ? A legtermészetesebbnek tartod, hogy patika, orvos, ingyen van és ha komdlyabb a baja, kórházba vagy szantóriumba kerül. Még Te, asszonytársam, aki ilyen semlegesnek érzed magadat, Te sem tudnál már élni kapitalista rendszerben, kizsákmányolva, mint ahogy az a számtalan megfélemlített és különféle propagandának felült kivándorló és szökevény kint külföldön legnagyobb meglepetésére érzi, hogy haladó szocialista gondolkodású és egyszerre bekapcsolódik az ellenzék munkájába. Vegyetek magatoknak, asszonytársaim, fáradságot, megismerkedni a szocializmus építésének kérdéseivel, ne hallgassátok minden kritika nélkül az ellenség mérgező szavait és használjátok ki a tanulásadta lehetőségeket és Ti is tanuljatok, asszonytársaim. Nektek is szükségetek van erre, meg fogjátok érteni, miért kell velünk együtt harcolnotok a békéért, világos lesz előttetek, miért uszítanak az imperialisták háborúra, miért sütötték rá a nőkre ezek a szemforgató zsarnokok, hogy a nök „gyengék" és „védtelenek" és „tehetetlenek". Azt akarták ezzel elérni, hogy eszükbe se jusson az, hogy ök is egyenrangú és egyenjogú tagjai lehetnek a társadalomnak és legyenek anyagilag és testileg minél jobban kiszolgáltatva ezeknek az „uraknak". A mi asszonyaink nem gyengék és nem tehetetlenek. Ragyogó tettek bizonyítják, hogy erősek és harcosok és egysorban, vállvetve küzdenek a férfiakkal és nem egyszer olyan tetteket visznek végbe, amelyekre felfigyel az egész ország, söt talán az egész világ. Ebben a társadalomban minden asszony és leány lehetőséget kap a művelődésre esti tanfolyamokon, mindenek felett még szakmai képesítést is nyerhet. Közbfrn biztosítva van a munkája és megélhetése és ilyen körülmények között könnyebb a művelődéssel törődni, mintha kenyérgondjai vannak az embernek. Tehát serény munkával részt kell vennetek az építőmunkában. Ezt az építőmunkát nemcsak a gyárban vagy mezőn lehet kifejteni, hanem otthon, a családban is olyan hangulatot kell teremtenetek, amely nem veszi el férjetek és gyermekeitek munkakedvét és segítenetek kiell egy általános nyugodt helyzet megteremtésében. Ez is bizonyos fokig harcot jelent, harcot az ellenség, a rémhírterjesztők és szabotálok ellen. Ez is a ti {cö telessé g tek a békeharcban! E kérdések tárgyalásánál eszembejut egy beszélgetésem egy szovjet mérnökkel a Honvédelmi Háború befejezése táján, amikor már boldogan készültünk

1 vissza hazánkba. A szovjet elvtárs egy kitüntetett, tervező volt, szibériai orosz, öntudatos megszemélyesítője az igazi szovjet értelmiségnek. Művelt volt, ismerte a nyugati történelmet, irodalmat, idézte Goethét, Heinét, ismerte hazánkat, figyelte Pártunk fejlődését. Látta lázas AZ ÉN BRIGÁDOM (Pillanatkép egy kárpátaljai kolhozparasztasszonyról.) — Kovács Gizella vagyok, — mutatkozik be kedves, finom mosollyal. S hozzáteszi: — A Vári községbeli Sztálinkolhoz 3-ik mezei brigádjának vezetője. Derűs, 28 éves fiatalasszony, férje van és hétéves kisfia. — A kolhoz alakulásakor léptünk be férjemmel együtt, — meséli — söt már a szervezésben is résztvettünk. Négy kis hold földünk volt, csak kínlódtunk egyénileg. Bent a kolhozban meg úgy megszedtük magunkat, hogy már az idén, két év után szép kis házat építhettünk. — Tavaly csak tengeriből 48 mázsát, búzából tizenhatot részeltünk, — s a terményeken felül munkaegységenként még 8 rubel készpénzt is. — Magunknak a kis háztáji gazdaságunkban tehenünk van, két hízónk. Ez sem volt a kolhozélet előtt... — Hát még mi mindene lett a kolhoznak! — Kovács Gizellán meglátszik, hogy a kolhozéval még szívesebben büszkélkedik, mint a magáéval pedig neki is van mivel dicsekednie. A brigádomban 168 ember dolgozik. A férjem is ott van, neki is én parancsolok — neveti el magát. — Gondomra bízva három vetőgép, egy traktor, 36 ökör és 16 ló. 460 hektáron dolgozik a brigádom... Fénylik a szeme, úgy mondja: „az én brigádom". Mert Kovács Gizella jó munkája után lett brigádvezető a kolhozban s most minden gondja az, hogy túlteljesítsék az őszi szántásvetési tervet. Nem akartam elvállalni a brigád vezetését emlékezik. — Szokatlan volt az akkor még nekünk, régi világban felnőtt parasztasszonyoknak, hogy nő létünkre vezethetünk. Féltem is a nagy feladattól... Most már nem félek ... Megszoktuk a vezetést, a felelősséget. — És az új életet, a boldogságot is nagyon megszoktuk már — teszi hozzá nevetve. — Nem adnánk oda semmiért... O. K. HÁZUNKTÁJA ' Ideje a zöldség téli eltartásáról gondoskodnunk * A karfiolt egész karácsonyig eltarthatjuk a szabadban úgy, hogy a tövén hagyjuk. A leveleit virágja fölött összekötjük, a fagyok előtt szalmával betakarjuk és a "tetejére trágyát teszünk. így frissen és egészségesen eláll. A zöldpaprika januárig is eltartható, ha dér nem csípte, egészséges, szép paprikát száraz homokba rakunk, úgy, hogy a paprikák ne érjenek össze. A burgonya helyes eltartásáról tudni kell, hogy csak az a burgonya tartható el jól, amely a pincébe vagy a vermekbe rakás előtt eléggé kiszikkadt. A pincébe nem szabad a burgonyát úgy eltenni, hogy nagyobb rakásban legyen, mert a pince nem eléggé szellős, hőmérséklete ingadozó és így igen gyakori a páralecsapódás. A lecsapódó párák a burgonyát átnedvesítik. Legjobb a pincébe úgy eltenni, hogy a rakást lécekkel apróbb részekre osztjuk és a rések között keskeny hézagot hagyunk, hogy a burgonyát levegő járhassa. A burgonyát csak olyan verembe rakjuk, ahová talajvíz nem törhet be. Ha nincs módunkban pincébe, vagy verembe elrakni, akkor ládába, szalma közé rakjuk. A ládát szalmával jól kibéleljük, legalább arasznyi vastagságban minden oldalról, a tetejére zsákot terítünk, a kamrában vagy a konyhában helyezzük el. hazakészülődésemet. Tele szorongással és örömmel repültünk volna a felszabadított hazába: ki maradt meg, Viszontlátjuk-e mieinket? A szovjet elvtárs az egész örömünkből csak azt érezte ki, hogy mi, elvtársak, hazakészülünk nagy lelkesedéssel hazánkba — ahol még kapitalista rendszer van, ahol a dolgozókat még kizsákmányolják. Meg is mondta: „Elvtársnő örülök, hogy megismertelek benneteket, megtanultalak becsülni, azonban most, hogy ilyen örömmel készülsz haza, kicsit sülylyedtél szememben. Ti örültök és képesek vagytok a kapitalistáknak dolgozni, mi már ezt nem tudnók megtenni. Megnyugtattam az elvtársat, hogy mi azért megyünk haza, hogy megvalósítsuk azt, amit a Szovjetunióban tanultunk és láttunk és győzelemre vigyük a szocializmust. Azt hiszem, az azóta lejátszódott eseményekből meg is győződött arról, hogy nem dolgozunk többé a kapitalistáknak, hanem bátran és biztosan haladunk a szocializmus felé. T. M. Jana Smrekovská: imimm TL

E rgek Ki ne ismerné őket legalább képekről? A tátrai sziklákon büszkén állva tekintenek le a völgybe. Ugy állanak, mintha sziklákból lennének faragvai s csak néha fordítják meg hirtelen a fejüket s éber szemmel figyelik a környéket. Élesre hegyezett füleikkel a legkisebb hangot is megneszelik, fejecskéjüket, melyet hajlott agancsok díszítnek, hátravetik s gyorsan eliramodnak. Ma már nagyon kevés zerge van. Elpusztította őket a romboló háború és a kegyetlen orvvadászok puskái. A zergék húsz-harminctagú csordákban élnek. A csorda élén a vezető áll. Ő a legtapasztaltabb. Amint a Tátra ormairól eltűnik a hó, zergéink a téli bundájukat levetik s felváltják világosabb nyárival. A sötét téli bunda zergéinket nem zavarja azzal, hogy nagyon elüt a kiistályfehér hótakarótól, mert a zergéknek télen nincs az állatok között ellenségük. Tudniillik az állatok közül egy sem merészkedik ellátogatni a Tátra síkos csúcsaira, így hát lergéink télen át zavartalanul éldegélnek. Szélcsendes sziklaközti üregekben húzódnak meg és a kúszófenyő zuzmóval benőtt helyéről szerzik eledelüket, de bizony gyakran nagyon éheznek is. Sötét téli bundájuk több napsugarat fog fel s ha belsőrészüket az éhség is gyötri, 'nem pusztulnak el a csikorgó tátrai fagyban. Tavasszal, mikor a Tátra felmelegszik a napsugarak langyos símogatásai alatt, akkor élénkülnek fel zergéink igazában. Táplálékuk ekkor már van bőven és a zergecsordák örvendetesen szaporodnak. A nőstény zerge évente csak egy kis gidát hoz világra. Ez a kis állatka alig üt el a mi kis kecskéinktől. A kis zergék örökké nyugtalanok és játszadozók. A zergék élete nagyon érdekes. Mikor a csorda vezére nagy családjának élére áll, a csorda minden tagjának szeme reászegeződik. Ilyenkor nagy csend van, csak itt-ott bőgi el magát egy kis zerge és szarvacskáival, melyek csak alig látszanak meg fejecskéjükön, megtaszítja édesanyját. Az anyazerge fejével óvatosan eltávolítja a kis makrancost, míg közben szemeit le nem veszi vezérükről. A vezér lassan megfordul, még egyszer áttekinti az előttük elterülő környéket s aztán útnak indul. A többi zerge követi. Aki még soha nem látott zergevonul ást, nem is tudja elképzelni ezt a gyönyörűséget. A nap szép, lilásaicmy színre festi a sziklákat, az égbolt derűs, tiszta s a háttérben erősen kirajzolódnak a hegyek körvonalai. A kis zergegidák nem nagyon törődnek a rend betartásával, habár az anyjuk figyelmezteti őket, vidáman hancúroznak végig a csorda hosszán s nem riadnak vissza megtréfálni a csorda vezérét sem és oldalba döfik őt is szarvacskáikkal. A vezér csak reájuk néz s fejét csóválja, de ha az ember közelebbről szemeibe nézhetne, akkor tisztán látná bennük a mosolyt. A vezér magában bizonyára azt gondolja, hogy elkelne most néki kissé hosszabb farok, hogy a kis rakoncátlanokat elnáspángolía. Az egyik fickándozó egyszer csak megcsúszott a sziklán s lezuhant a mélybe. Az egész csorda megtorpant. Ugyanabban a pillanatban, mikor a kicsike megakadt a kúszóíenyőben a zergécske anyja hosszú ugrással átlendült a sziklán s nem messze a kicsitől értek lábai talajt és megkezdte mentőmunkáját — a keservesen nyöszörgő kicsikét kiszabadította a kúszófenyő gallyai közül. A kis póruljárt bundája ittott meg volt tépászva. Az anyja lenyalta a kicsi sebeit, aztán megindultak a többiekhez, melyek mozdulatlanul vártak reájuk s nézték, hogy biceg a kis zerge édesanyja előtt. A zergeanyák szeretete kicsikéikhez igen nagy. A zergék közt nincs mostoha, nincsen gondtalan atya. Ha a szülők közül valamelyikük elpusztul, akor az egész zergecsorda védőszárnyai alá veszi a kis árvát s nem érez soha annyi bántalmat, mint az emberek közt az árva gyermek. A csorda szétszállingózott a legelőn. A vezér felügyel s amikor a legkisebb veszélyt sejü, füttyent és a legelésző zergék fejecskéjüket villámgyorsan felemelik, körültekintenek s mikor a vezér megadja a jelszót, felsorakoznak az úgynevezett zerge-sorba és elszáguldnak a biztonságba. A zerge Magas Tátránk jelkópe. Ilyennek kellene lenni hazánk minden fiának és leányának, mint a zerge a tátrai sziklákon. Éber és hazáját szerető, büszke és szabad, aki fogságban hamarabb elpusztul a vágytól a tátrai sziklák után, minthogy hagyná magát elcsábítani gondtalan élettel. Fordította: K. J. <R Fiiú kecske Irta: V. Olga Volt egyszer, egy kecske. (Senki se szerette!) Olyan hiú volt magára, Mint egy szép menyecskel Az volt minden včygya, Hogy kecskeszakálla Legszebb legyen a világon, És ne legyen párja. Ezért ha tehette Reggel avagy este Kiszökött a folyópartra S tükörképét leste Elnézte, hogy máma Nőtt-e a szakálla? És bőréből majd kiugrott, Hogyha nőni Játtá. Egyszer aztán kérem, Valamilyen képpen Vízbe ért a kecskeszakáll S megtörtént a szégyen! Azon a helyen, ott Épp egy kis rák lakott, Meglátta a kecskeszakállt S belekapaszkodott. Megijedt a kecske! Remegett a teste! S félelmében az iramot Hazafelé vette. Ám hiába futott, Sokra biz' nem jutottl Mert a kis rák a szaká^KJól belekapaszkodott. így aztán a bátya Csúfosan megjárta, Mert a gazda a szép szakállt Rákostól levágta. ,4. Tanuljuk meg hát jól A kecske komától, Hogy életünk útjain a Hiúság csak gátpl.