Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)
1950-10-14 / 238. szám, szombat
1950 október 14 UJSZG UJSZÖ SZURE TEN A HEGYTETŐN olyan a világ, mint egy csodálatos színekkel felékesített, ünnepre készülő, mesebeli kert. Most ebbe az óriás szőlőskertbe a szüreti szorgalom s az elégedett ember vígsága varázsd ünnepi és mégis vidám hangulatot. A kert gazdája hajnal felé összegyűjtötte barátait: fürtszedő leányokat puttonyos férfiakat, présházi tevékenykedőket, ám egyet sem bocsát még a venyigesorok közé. Pedit; a nap izzó korongja már ott lebeg — Skárha tündökletes, bíborszínű lampion volna — a hegytetői, sároelotrfbos, öreg fák felett. Várni kť-T, amíg majd felszáll a harmat. így ls meiő izgalom, tréfálkozó nyugtaíanság, feszüli vigyázás, a nagy tök s ebben a nagy és lázas tevésvevésben sem hallgat el a nóta: Szem, szem szőlőszem, Édesebb 3 méznél, Kényes-fényes csillogása, Mintha gyöngyöt néznél... AMINT LEFELE MEGY A NAP a meghűsülő ragyogásban, magasan a fák felett fehéi ökörnyál úszik. A puha piheszá'akkal pókok igyekeznek melegebb tájak fe'.é, a régen e'szál't vándormadarak után. a fecskét lassan már el is felejtjük, a gólyákra is egyre ritkábban gondolunk s maholnap a barázdabillegető 'is emlék csupán, egyedül a gerle jár a présház előtti pázsiPetrőci Bál ní: „A gépek arravalók, hogy teljesen kihasználjuk őket!" ton s néhány ha'kály szaladoz a fa nekibuzdulásra felsorakozott, zajgó ^yü'ekezet. A szőlővesszők piros lombjai közt annyi a töm5tt fürt: Oportó és Rizling, Kadarka, Sárfehér, Bakator, Muskotály. Itt, ahol a vendég, vagyis én, nézelődöm, csupa nemes vesszőt látok, mutatóba még kéknyelű is akad. Pedig ez a szőlő is dolgozó kisparaszté. Fekete-fehér szőőtő-sorok közt visz nyílegyenes utam a völgy felé. A hegytetőről még utánam zsibong a venyigesorok felett, a szőlőbe bocsátott emberiség vidám zajgása. Most indultak el a szőlőszedő lányok dandárjai. Itt lent pedig .hamvas szilva kéke'J a csöndbe hajló ágakon. Szép az őszi tájék, öreg diófák hullajtgatják aranybarna gyünö'cseiket. Sárga leveles kereng a szélén az útnak. Zümmögve száill egy darázs, mint akinek most terített asztal az egész, nagy szőlőhegy. Valaki reggel óta dalolgat: Nap, nap, süss fel nap Ünnepünk van nékünk, Száll a nóta, szüretelünk Bővelkedve élünk ... És az úton szőlőt majzso'ó gyereksereggel találkozom, az ének pedig egyre hangzik. A nap már magasan jár a sápadt aranyával ott csillog a pasztel'színekbe öltözködött, párás táj ielett. Körös-körül, az idén két hétteltel előbb bekövetkezett szüret vidám- zsivaja zsong A vénasszonyok nyara szelíd melegében, elkésett pillepár kering. ILYENKOR ÖSZDERÉKON a legszelídebb és legnyugalmasabb a világ. A mezők és faluk, a rét és az erdő, és a roppant nádas mind, mind néma csak a szőoskertek, a venyigés domboldalak hangosak. Szétnézek _a tájban és benne kedves, őszi örömök vidám zaját hallom Egyetlen évszak sem szólaltat meg annyi da'cs szájat, mint az ősz. A vidámságra való alkalmak sűrű egymásutánban következnek: kukoricafosztás, estéli olvasgatások, az új moz !. legfőbbképpen ped :g a műkedvelősdi, ezt követőleg majd a muíci-kósto'gatással egybekötött szolid pínceszerezés, csak előbb még lekerülnek a tőről a gazdag fürr; oldalán, annál több a mókus, mert számára lakodalmas hely most a diófákkal teli roppant gyümö'csöskert. MEGBORZONGOK. A nagy víz tükrös cs'lllogású, tündökletes síkjáról már hömpölyög szét az őszi hűvösség és lassan fe'húzódlk ide a présházak tájékára. A késődé után levegője a fázósabbakat már a küszöböntúlra, a présház belsejébe küldi be, ott a sűrűlö homályba csikorogva fordul a prés és a must áradó csobogó sugara felett újra hangzik a dal: Must, must. menyi must Nincs üres hordó már, Ide hát a korsót, kannát Elő csupor, sajtár ... A SZŐLŐLÉ csöndes, csi'iogó csordulása gazdag ünneppé varázsolja a présházbeliek tevékenykedését és ünnepi láz a kinti nagy hajrá is, amely most az ákonyat közeledtével versenybe lendíti a sorok közt hajladozó leányok nevetgélő, szói galmas seregét s a puttonyosok is rákapcsolnak, derűsen buzgólkodnak s a rájuk győzelmi koszorúként hajló lugaság alatt egyre szaporábban lépnek a prés elé, annyi már a kosarakban a szőlő, mint hogyha egy varázsló — a venyige — nyitotta volna meg elapadh'tatlan bőségkosarát. Csikorog, fordul a prés, a szőlőhalmazatok mégi'- egyre magasabbra nőnek. Édes szagokkal telt meg az este. A hirtelen támadt sötétségben most fellobban a házelőtti tisztáson a venyigetűz. A tavalyi száraz vessző nyugta'an lángjainál fantasztikus árnyak táncolnak a présház falán. Most bogrács került a láng fö'é s abban birkafő, rotyog és áraszt finom szagokat. Az illata előcsalta az ebet is és az éhes kutya kővémeredten bámul a tűz felé. Fekete már a tájék s a hoszszú este csöndes beszélgetésre biztatja a fáradt embert. Hideg csillagokkal! jelentkezik az őszi éjszaka s a kia'vó tűz mellől a barátságosabb hajlékba lépünk. A kis présházbeli szoba megtelik emberekkel. Előttünk gőzölög a pompázó pörkölt s- körülülik hallgatag eszegelődők. Kintről egyre gyérebben hangzik már a hazaigyekvő szekerek zörgölődése. A CSEMADOK bratislavai helv!csoport jának vezetősége felkér mind azokat a kultúrtársakat. akik eddig még nem vették ál tagkönvverskéiket, hogv jelen lenek meg minél előbb Nádler pénztárnok kultúrtársnál a Vazov utca 2 sz. alatti kultúrhelvségben ezek átvétele céljából Hivatalos órák minden hétfőn és csütörtök este 19—21 óráig. I — Nyáron felüdít: a Szántói. Szalvátor. látra- és Lenka természetes asztali ásványvíz. Gyomor- és bélmegbetegedéseket gyógyít a Clgelka és Baldovszká ásványvíz. A gyomor-, bél-, vese- és epebajokra kitűnő orvosság 1 Fátra gyógvásványvlz Bélmegbetegedéseket és a hólvagvezetékek megbetegedését a Brusznól és Baldovi ásványvíz gyógyítja A csehszlovákéi magyar dolgozók lapiának efezava az 1950. évre az UJ SZO minden magyar dolgozó kezébe Danóci János mosolyogva húzza meg a kotrógép gőzsípját és integet, ni kezd a párszáz méterrel odébbiramló tehervonat mozdonyvezetőjének, aki ot rövid sípolással viszontüdvözli. vonat elrobog, Danoci és társai pedig cigarettára gyújtanak és tovább beszélgetnek. Tizenegy óra lehet. Az őszi nap könnyed sugarát vakítóan tükrözi vissza az épülő új csatorna alján feltörő talajvíz. Danóciék kotrógépüket Pál-nak keresztelték el. Most árván áll a part mentén. Szomorúan lógatja nagy kaj nalát, nincs mit merítenie. — Már reggel óta állunk, úgy látszik hiába fűtjük a gépet, még estig I sem kapunk munkát, — mondja bosz ' s.-úsan Danóci János, aki már másfél éve dolgozik itt, mint kotrógépes. — Nézd, milyen vidáman megy a : munka a gödör mélyén, — mutat í Gombík Károly, a másik bágrista, a Diesel-motorial felszerelt kotrógép, re, amey nagy morajjal markolja fel a nagy szikladarabokat és rakja fel a teherautóba. Kis csatorna képződik ott a talajvíz levezetésére, hogy tovább folytathassák ezen a helyen is az épí tő munkát. Kissé odébb pedig vagy hat munkás ülő helyzetben hosszú csövű fúrógépekkd keskeny lyukat váj a sárgásszínű sziklatömbbe. Ebéd után robbantanak. Fúrógépek, kotrógépek, »buldozerek«, teherautók, széiesöblű csillék, kis mozdonyok, betonkeverők, darúk, mind, mind a dolgozóknak segítenek és könnyítik munkájukat, gyorsítják az építkezést, hogy mielőbb e'készülhessen a nagy mű, a folyónak népgazdaságunk szolgálatába állítása. Itt megállás nélkül, éjjel-nappal két váltásban folyik a munka ... vagy csak folyna? Hiszen a »Pál« nevezetű kotrógép ál s a gödör méyén testvére, »Péter« is munka nélkül búslakodik. — Az újságok arról frnak, hogy az építkezéseknél nem használjuk ki kellően a nehéz gépeket... Na, használdl Ha adnának munkát, akkor igen, mondja Ridzy Márton, a »Píü« egyik gépésze, — miért nem biztosítják a tervszerű munkát? — Ha dolgozunk, a most bevezetett teJjesítménynormákkal, jobban jövünk ki, — okoskodik ezután Danóci János bágrista, — de ha így állunk, csak órabért kapunk. Ha dolgozunk, náünk fennakadás nélkül folyik a munka, csak legyen elég kocsi, amelyekbe rakodhatunk. — Ha pedig így vesztegelünk, — folytatja a beszélgetést Szmatana Géza, a másik gépész, — hát próbáljunk csak elsők ienni a versenyben. — így bizony sohasem lenghet gépünkön a büszke vörös zászló. Pedig amikor erre a szakaszra jöttünk dolgozni, azt mondották, hogy elnyerjük az elsőséget... Aztán meg a pénz is húzogatja az embert., hogy gyorsabban do'gozzupk, — mondja Danóci. A kotrógép kanalán már megszikkadt az előző napról ráragadt sár. Kevés szenet raknak ugyan a kazánba, de mégis fűtik. Háth'i majd ebéd után jön a rendelet s újra elkezdhetik a munkát, az új normák túlteljesítését. Már délre jár az idő... A gödör mélyén leállítják a kotrógép motorját s a fúrók is abbahagyják a munkát. Lipták András, a »Péter« bágristája, most látogatóba jön Danóciékhoz. — Mi is álltunk mostanáig, — mondja nekik, — nem helyes ez, de mi most délután a robbantás után dolgozni fogunk. E'gondolkodik kissé és aztán így folytatjí.: — Ma nem lesz nagy kereset, mert több a rezsióra, mint a termelő... Javítani kellene a helyzeten, jobb munkaszervezettségre volna szükség... Na, de gyerünk ebédelni. S a munkások, mielőtt megindulnának a közelben levő ebédlőjükbe, a sziklatömbök között elfolyó, átlátszó, tiszta talajvízben megmosták kezüket. A sok munkás beszédjétől zajos az ebédlő. Jólesően szürcsölik a nagy. mondhatnók dupla tányérokból a zsíros levest. Utána a második fogáshoz Iáinak. Erős kezükkel egykettőre felvagdalják a sült húst és a jóízűen elkészített káposztával eszik. Utána egy korsó sör következik ... Trpka János gépész elvtárs vagy i két lyukkal kijjeb engedi a nadrágszíját. — Na, ma is jól laktunk — mondja társának, akivel együtt hagyja el az ebédlőt s leülnek az épület előtt még ott heverő gerendára. Hozzájuk jön Ridzy elvtárs is. Régi ismerősök. Előbb a munkások lakásáról beszélnek. Igaz, hogy csak »svéd-házak«, de jól el vannak bennük. Szárazak, levegősek és tiszták. Most már el is kezdték a fűtést. — Hogy laktunk mi azelőtt? — vetette fel a kérdést Trpka elvtárs —, amikor a harmarieci alagút építettük, istállókban kaptunk szállást és a tehenek melegítettek bennünket. De ez mái mind a multté ... A múlttal nem is foglalkoznak többet. Vannak most fontosabb kérdések, mint hogy ezzeí töltsék ebédutáni szabad idejüket. — Mit gondolsz, ki most a legjobb bágrista? — kérdezte Ridzy elvtárs. Kérdésére egyikük sem ad feleletet, csak a vállukat vonogatják. Ridzy és Tipka párttagok. ható. A munkálatok itt is éjjel-nappal folynak tovább. — Itt éjszaka még a színházi fénynél is erősebb a kivilágítás — mondja mosolyogva a tisztviselőknek az üzem hivatalába belátogató Luzsica István bágrista, aki ezen a héten az éjjeli váltásban dolgozik. Ebéd után van ő is. Dús, csapzott szőke haja félhomlokát eltakarja. Tíz éve dolgozik már ebben a szakmában. — Miért nem mész aludni, hiszen este dolgozol? — mondják neki a tisztviselők. Lipták András kotrógépével. — Téged úgye már átigazoltak? — kérdi Trpka barátjától. — Igen. — S vállaltál valamilyen kötelezettséget? — Nem. — És te? — Én sem. S így ébrednek annak tudatára, hogy milyen nagy mulasztást követtek el. Felismerték, hogy az üzemükben nem folyik rendes szervező munka s még maguk a párttagok is halogatták eddig a hibák kiküszöbölését. Gyenge a személyes agitáció. Nem fejlesztették ki a versenymozgalmat. A nehéz gépek gyakran állnak, nem használják ki őket kellően. Szóval meg kellene javítaniok a munka menetét s arra is rájöttek beszélgetés közben, hogy az üzemben vannak clyan alkalmazottak is, akik párttagok s a régi pártszervezetük még nem jelentette őket át az üzemi szervezetbe. S így, róluk eddig nem tudva, nem tudták őket bekapcsolni a pártmunkába. — Látod, — bólogat Ridzy elvtárs — mennyi munkánk akadna s még sem vállaltunk kötelezettséget. — De most utólag még helyrehozhatunk mindent, — szól közbe a pártszervezet alelnöke, aki a beszélgetés vége felé jött hozzájuk — és megjavíthatjuk tevékenységünket. * Elkezdődött az ebédutáni munka. Előbb robbantottak. A dinamit darabokra szaggatta a nagy sziklatömböt. Liptákék már erősen fűtik gőzzel hajtott kotrógépüket. Most már nem olyan lehangoltak, mint délelőtt, most dolgozni fognak. De mielőtt a .Péter" hozzákezdene a munkához, még buldozerral összetolják a széthányt szikladarabokat. — Várj csak elvtárs! — kiált egyszerre a „buldozerral" indulni készülő Major János felé az üzemben tartózkodó kíváncsi újságíró, aki az adatokat, épülő valóságunk értékes eredményeit, sikereit gyűjti. Gyorsan adja fel a kérdéseket s még gyorsabban jegyez. — A gépemnek élek, — mondja Major János az újságírónak —, állandóan rendben tartom, zálrozom, hogy ne történhessen semmi baja. Iparosítjuk hazánkat, új üzemek egész sorát építjük s mi áramot adunk nekik, hogy gazdag termelésünk, nagy teljesítményünk lehessen. Mi a jó munkánkkal járulunk hozzá a világ békéjének megvédéséhez és így erősítjük hazánkban hatalmunkat. — Köszönöm, elvtárs, többet nem is zavarlak, nem akarom az idődet lopni, — mondja barátságos mosollyal az újságíró és keményen kezet ráznak. A „buldózer" motorja felzúg és megindul a gödör felé. A csatorna egyre mélyebb és szélesebb lesz. » A kosztolnai testvér vízmüépítkezési üzemnél lázasabb munka folyik. Itt már a kibetonozott csatorna lát— Aludtam mostanáig, de még lefekszem egy keveset... Tudjátok, hogy miért jöttem ide? Majd feleletet sem várva, folytatja tovább beszédét: — Nézzétek, én szocialista kötelezettséget írtam alá, hogy én is erőteljesebben hozzájáruljak a szocializmus mielőbbi kiépítéséhez. Mi a gépeket ismerjük, tudunk velük bánni. De a teoretikusoknak és a műszakiaknak segítségére is szükségünk volna, hogy jobban dolgozhassunk. Meg akarjuk mutatni, hogy át tudjuk törni az új normákat is. Ezt már sikerült elérnünk. A mult héten 270 kocsit raktunk meg, a norma pedig csak 220-ra szól. — De a tegnap esti váltásnál hiba csúszott közbe — tér át beszédének főtárgyára Luzsica elvtárs. — Hanka, a kis gözmozdony tizennégy kocsival még este 6 órakor elment és csak hajnali háromnegyed háromkor tért vissza első útjáról. Nekünk állnunk kellett s így csak 172 kocsit raktunk meg. A normát nem teljesítettük ... Meg kellene erősíteni a „kipát". Tegyenek oda még néhány emberrel többet, hogy a földet gyorsabban szórhassák ki a kocsikból. S necsak az egyik végén kezdjék el a kiszórást, hanem a kocsik mindkét oldalán. S meglátjátok, hogy így nem lesz a munkában fennakadás, nagyobb teljesítményt nyujtunk és a „kipások" is és mi is többet fogunk keresni... Azért vannak a gépek, hogy teljesen kihasználják őket. A tisztviselők most már komolyan vették a dolgot és megígérték, hogy ölt is gyakrabban fognak a falvakba kijárni, hogy ott elősegítsék a szövetkezetek munkáját s onnan újabb erőket szerezhessenek az üzemeknek. • Épül a nagy mű, szabályozzuk a Vág vizét... Az egyik kis mozdonyon vörös zászló leng. A betonozók egyik csoportjánál szintén ott lengedez a földbevájt rúdon a verseny büszke vörös zászlaja. Ez a zászló a legkiválóbb dolgozók ismertető jele... Az építkezést vezető mérnök hoszszú, határozott léptekkel ballag a már kibetonozott csatorna szélén. A Vág vizét még nem engedték beléje, csak a „betévedt" talajvíz fut végig keskeny sávban a csatorna mélyén. Ügy fest, mintha kicsiny, hegyi vízerecske lenne. — Látod, ez az új Szlovákia! — mondja á mérnök a mellette haladó új munkatársának, aki csak a napokban jött hozzájuk és előre mutat a messzeségben eltűnő csatornára s a mögötte magasba szökő jellegzetes szlovákiai hegyvonulatra, — változik az ország, ipari állam leszünk... s majd a karjával köröskörül mutat, mintha az egész országot át szeretné ölelni s így kiált fel: — Mi azzal verjük az imperialistákat, hogy építünk.
