Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-06 / 179. szám, vasárnap

UJSZÖ KENYÉR MEG TEJ 1950 augusztus 6 UJSZ0 FRANCIAORSZAG RAYM ONDJA Raymonde Dien ma fogalom Franciaországban. E kis törékeny aszszony, aki a fegyvereket szállító vonat elé feküdt, hogy ezzel is késleltesse a gyilkos fegyverek félhasználását, jelképzi Franciaország szilárd akaratát, a francia nép elszántságát a béke megvédésére. Raymonde D en-t börtönbe zárták az új háború francia előkészítői, de neve magasan lengő lobogójává vált az életéért küzdő francia népnek. Raymonde mosolygott... és a bordeauxi katonai törvényszék elnöke dühtől tajtékzó szavakat üvöltött. Szerette volna megölni ezt a szelíd és ragyogó mosolyt, azt a bizalomból fakadó mosolyt, amelyet övíi, barátai felé küldött, és a komor falakon túl a Béke és a Szabadság minden harcosának. Raymonde mosolya félelemmel töltötte el a bírákat. Franciaország Raymonde-ja, — mondta az egyik ügyvéd. Mennyire igazat mondott. Mennyire a francia nép húsából és vérébői való ez a k s Raymonde. Egészen jelentéktelenül, egészen törékenyen ül két csendőre közt, mindannyiunkat képviselt ott egyszerűségében és nyugodtságában. Milyen szerényen Viselkedett bátorsága mellett! Mit, — kérdezték az emberek — ez a nagy »kislány« lenne Raymonde Dien? ö feküdt volna tehát a sínekre február 23-án SaintPierre-des-Corps pályaudvarán egy Vietnamba irányított, tankokkal megrakott vonat ele? Nos, jó emberek, a hősiesség nemcsak rendkívülit és váratlant akar, és nem bízik a kérdésben. Pierre Dax azt írja »Utolsó erőd« című szép könyvében: >A hos olyan ember, aki megtette a ráváró emberi munkát akkor is, amikor azt nem volt könnyű megtenni*. így van ez Raymonde hősiessége esetében is: teljesítette asszonyi kötelességét. Vannak országunkban bájos szögletek, amelyeknek szépségét mi már nem vehetjük észre, mert mindennapivá váltak előtttünk. Egy üde völgy, egy patak csobogó vize, esti szélben remegő nyárfák... ez m'nden. Ilyen volt Raymonde élete, miellőtt nevét ajkukra vették volna az egész világ férfiai és női. Élete egyszerű volt, mint általában a franciaországi fiúk és lányok élete. Raymonde 1929 májusában született Mansigne-ban. Sath megyében. Touraine kapui előtt. Egy háromgyerekes család legidősebb lánya. Van egy húga. Monique, és egy öccse Mihály, Családja munkáscsalád: az apa ács, az anya mosónő, 4 Indre-et-Lo

:re megye északi részében kapott tanulmányi bizonyítványt. 1946-ban Tours városába megy dolgozni, Indre-etLoire megye kommunista szövetségének székhelyére. Ebben a gyönyörű Touraine megyében folyt le Raymonde fiatal élete, abban a megyében, amelyet joggal neveznek Francaország kertjének: békeország ez. A Loire folyó, mint egy kislány, úgy nyújtózik el a szőke homok fölött. Vannak ott kastélyok amelyek Franciaország történetének évszakait visszhangozzák vissza, vannak híres szőllök is. Rabelais, Descartes, Balzac, Paul-Louis Courier Valóban Franciaország kertje és néha szíve is. De ez az annyira megávalragadó Touraine, ahol oly jó lenne élni, ismeri a nyomort is és elpusztította a háború is. Vannak nyomorúságos odúk is Tourban, ahova sose pislant be a napsugár. A munkások kevesebb mint 9000 frankot keresnek és a munkanélküliség réme állandóan kísért. S főleg a háború csapásai: vannak, Tourban egészen lerombolt negyedek, ahonnan a romokat még most sem takarították el. Saint-Pierre-desCorpst tízszer is bombázták és 84 százalékban elpusztították. Itt van Maillé is, a mártírok városa, 124 lemészároltjával, akik közül 50 gyermek volt. Hősies lányait, köztük Fabianne Landyt. Elisabeth Leport-t Germainne Renault-t gyilkolták meg Auschwitzban. 1942 május 16-án fiatalokat lőttek agyon... és még sok egyebet Ez is Touraine-hoz tartóz k. Raymonde volt a kis tündér aki a pártközpontban fogadta szíve teljes melegével a segélyt kérő aszszonyokat és férfiakat és azokat, akik egy kissé elvesztek és nem tudták tájékozódni a bürokrác a útvesztőjében... Vigasztalt, elő jegyzésbe vett, tanácsokat adott. De látni kellett volna őt »vitézei« közt, akik ót annyira szerették. Meg tudta találni az anya' szavakat az egészen kicsinyek számára nagy nővérkéjük volt. S hogy követték öt! Hogy engedelmeskedtek neki! Egy napon, amikor Raymonde csaknem félénken jelentette nekünk hogy belépett a Pártba, már előre sejtettük, hogy méltó lesz p -a, és még fogja állni a helyét a békéért folytatott nagy harcban. Apja hadifogoly volt Ausztriában, Akkor segített betegéskedő anyjának gyermekei nevelésében, Férje Dien Pál — 1949-ben ment férjhez — 19 éves korában már az ellenállási mogzalomban vett részt, ahol érdemei elismeréséül magas kitüntetésben részesült. Férje egyik nővérét Há -erődjében börtönözték be és később Auschwitzba deportálták. Ennek a férjét 1942 májusában agyonlőtték, miután a Pétain által felállított első haditörvényszék elítélte, i Fiatalsága egész erejével, pártharcosi reményeivei és egész aszszonyi lelkületével gyűlölte Raymonde a háborús bűnösöket és rafogja szabadítani Raymonde-öt, a mi Franciaországunkat. A Bidault-kormány és bűntársai félnek Raymonde Dien példájától. , Egy egész háborús tanácsra volt j szükségük, hogy elítéljék ezt a fia1 tal asszonyt, akinek szíve úgy ver, , mint Franc aországé. A szabálytalanságok egész sorára volt szükségük, hogy elérjék az eljtéltetést. Ma fogva tartják Raymonde-ot Há erődjének egy sötét és piszkos cellájában. Voltak olyan szemtelenek és alávalók, egybezárták a »kutya Tüllelc. a Gestapo aszszonyával aki nevetett a nácik által felkötöt hazafiak hullái előtt. De Raymonde erösebb, mint a rendőrség, a bírák és a Bldaultreakciő. Erős egy egész nép békéjének és függetlenségének akarásában ... S ez az akarat ki fogja csavarni a börtönök rácsait, és ki fogja szabadítani Raymonde-ot, a mi Raymonde-unkat, Franciaország Raymonde-ját. Jean Guillon Indre-et-Loíre megye képviselője A DRAPEAU ROUGE: A iiircnak nincs vége - a nép a király végleges lemondását követeli Lipót nyilatkozata egyáltalában nem vetett véget a belgiumi sztrájkhullámnak. Különösen erös a mozgalom a dokkmunkások között, akik szilárdan kitartanak bérköveteléseik mellett. Az antwerpeni és a gandi kikötő forgalma teljesen megbénult. Lipót helyzetét rendkívül megkönnyíti a jobboldali szocialisták behódolása, akik nemcsak abba nyugodtak bele, hogy Lipót nem mond le formálisan a trónról, hanem még ahhoz sem ragaszkodtak, hogy hagyja el azonnal az országot. A keresztényszoc alista párt jobbszárnya egyébként Van Zeeland és De Vleeschauwer miniszterrel az élén nem is titkolja, hogy vissza akarja helyeztetni Lipótot a trónra, mihelyt a körülmények megenged k. Szerdán este többszáz belga fasiszta »Lipót! Lipót!« kiáltásokkal felvonult Brüsszel utcáin. A Lipótellenes tömeg azonnal visszavágott és nagyarányú ellentüntetésbe kezdett. »A harcnak nincs vége« cínwnel a Drapeau Rouge vezércikkében kiemeli, hogy a királyi hatalom puszta átruházása nem elégíti ki a belga dolgozókat, akik a király haladéktalan és végleges lemondását követelik. A Belga Kommunista Párt nem egyezhetik bele a munkásosztály leszerelésébe. A dolgozók azért vették fel a harcot, hogy feltétel nélkül elűzzék Lipótot, hogy megvédjék fenyegetett életkörülményeiket és A békét, amely egyre súlyosabb veszélyben van. Dolgozók, vigyázatok, hogy meg ne fosszanak benneteket győzelmeitek gyümölcsétől , fejeződik be a cikk. Tervgazdálkodásunk révén mindennapi életünk legfontosabb tápanyaga felszabadult és mindenki anynyi kenyeret, zsemlét ehet és annyi tejet ihat, amennyit kíván, önkénte.enül felmerül a kérdés, vájjon miért is volt ehhez szükséges tervgazdálkodás? ... Végeredményben az úri dmokráciában is, ahol a gazdálkodás a munkaadók érdekeit szol gálta, annyi tejet kaphattak, amenynyi jólesett. Nos, éppen erre szeretnék megfelelem. A két gazdálkodás között egész csekély kis eltérés van. Tényleg megfelel a valóságnak, hogy az úri demokráciában elegendő kenyér volt, sőt szabadon és olcsón vásárolhattak, csakhogy az a csekély hiba volt, hogy nem mindenki vásárolhatott. £n például személyesen is ismertem embereket, akik nem ehettek kenyeret és nem ihattak tejet akkor, amikor kedvük tartotta. Ezek voltak az úgynevezett munkanélküliek, szégyenfoltjai az úri demokráciának. Ezekről a napilapok mélyen, titokzatosan és tervszerűen hallgattak és csak akkor tettek említést róluk, ha már elkerülhetetlen volt, ha tömegbe verődve kenyérért tüntettek és az ólomgolyóval párhuzamosan az ólombetű is hangot kapott. Engedtessék meg nekem ezért, hogy e csekély, alig említésre méltó eltérésről néhány szót szólják, annál is inkább, mert magam is a munkanélküliek hatalmas táborába tartoztam. Különös elevenséggel emlékszem az 1929—30-as esztendőkre, amikor a válság hulláma elindult az Egyesült Államokból és elborította az egész világot. A munkanélküliség dagálya egyik napról a másikra árasztotta el a „köpködőket". Anynyian voltunk itt Bratislavában, hogy nem fértünk el a néhai Grössling utcai helyiségben. Ha egy munkaadó jelentkezett, akkor körülrajzottak őt a dolgozók, mint a méhek a mézet. A munkaadó persze válogatott, kiszedte a legerősebbeket, méltóságosan az ujjával mutatott rájuk és azok szó nélkül követték, anélkül, hogy előre megállapodtak volna a munkabérben. A munkabérről szemérmetlenség lett volna beszélni és ha mégfis valaki szóvá tette volna, akkor egyetlen intéssel elnémították volna. Az ilyen söpredéket visszavetették. No. de ilyesmi is nagyon ritkán fordult elő, hogy a munkaadó személyesen jelent volna meg a köpködőben. Legfeljebb akkor jött, ha nagyon nehéz alkalmi munkáról volt szó. Többnyire telefon útjián kapta meg az embereit. Ha a köpködő ablaka kinyílott és a hivatalnok jelentette, hogy X. cég bútorszállításra két munkást keres, veszedelmes tolongás keletkezett az ablak körül. Akkoriban 24 esztendős voltam és először jártam nagyvárosban. Oly kimerült és agyonkínzott voltam az állandó éhségtől, hogy alig bírtam a lábamon állni. Egy szabó kollégám, aki jóval idősebb volt nálam és a munkanélküliségben jóval jártasabb, azt ajánlotta nekem, hogy menjek házakba cipözsinórt árulni. Mindjárt felajánlotta nekem a hozzávaló tőkét is. öt koronát adott kölcsön. Meg is mutatta a házat, hogy hová menjek, ö majd lent vár a kapunál. Természetesen egy olyan házhoz vezetett, amely csak egy bejárattal rendelkezett. Négyemeletes, újonnan épült, elegáns ház volt. összeszorított fogakkal csengettem be a lakásokba. Voltak helyek, ahol szóba sem álltak velem, egyszerűen becsapták az orrom előtt az ajtót, de voltak olyan asszonyok, akik megszántak és részvétből vettek egy pár cipözsinórt. Az arcom remek cipözsinór-reklám lehetett, ímert amikor csengetésemre ajtót nyitottak, egyetlen szót sem szóltam. Képtelen voltam egyetlen hangot is kinyögni, mintha elfelejtettem volna beszélni. Egyszerűen kinyújtottam a kezemet. amelyen szépen, sorrendben lógtak a cipózsinórok tetszés szerinti árral. Keserves módja volt ez a megélhetésnek. A koldulásnak, a zavarosban halászásnak egy különös fajtája volt ez. A cipőzsinórok voltak a giliszták és sápadt arcom a horog. A vásárlás némán zajlott le, nem is kellett sokat magyarázni, a munkanélküli ép kézzel és ép lábbal csonka tagja volt a kapitalista társadalomnak. Kollégám, aki kint várt a kapu előtt, ragyogó arccal vette ót a cipőzsinórokért a pénzt és nekem három koronát hagyott. Elvitt egy tejcsarnokba, ahol mint egy újszülött, élveztem az édes nedűt. A munkanélküliség első napjai voltak ezek az élelemben, ezért soh'sem ismert ízeket fedeztem fel akkor a tejben és a kenyérben. De cipözsinórt nem akartam többé árulni. Pedig kollégám mindent elkövetett, hogy társas-viszonyban folytassuk tovább ezt a virágzó üzletet, mert Úgy mondta, oly éhesen tudok nézni az emberre, hogy muszáj tőlem cipőzsinórt vásárolni. Mindez azonban neim használt, makacsul ellenrálltam a rábeszélésnek, holott felhívta a figyelmemet, hogy nem kell éppen cipőzsinórt árulnom, lehet például szép, színes levelezőlapokat is kínálni, amelyeken szemérmes szerelmespárok éppen csókolódznak, avagy szentképeket is árulhatnék, Az utóbbi ötlettől egyenesen el volt ragadtatva. Én nem. Nem akartam többé lakásokba becsengetni és inkább vállaltam az éhséget. Borzalmas napok, hetek és hónapok következtek. Itt-ott pár hétre bekerültem egy szabóműhelybe, de aztán újra kint voltam az utcán. Mesteremnek néha annyi pénze sem volt, hogy kifizessen a hét végén. így az a helyzet is előfordult, És ime, két évtized után hőn óhajtott álmom beteljesedett. Ma senki sem állíthatja azt, hogy nem vehet magának tejet, vagy kenyeret. Népi demokráciánk mindenki számára biztosítja a megélhetést. Ezért mondjuk mi azt, hogy a kenyér és a tej nálunk felszabadult, mert nemcsak a jegy alól, hanem a kapitalista ki zsákmányolás alól is mindenki számára felszabadult. Népi demokrá ciánk tervgazdasága lett a kenyér és tej fedezete. Egyszóval népi demokráciánk teljes felelősséggel gondoskodik arról, hogy mindenkihez eljusson a tej és a kenyér. Itt, itt van Szerdán, augusztus 2-án a Szovjetúnió földművelésügyi minisztériuma fogadást tartott a csehszlovák mezőgazlasági küldöttség tiszteletére, amely már három hét óta a Szovjetúnióban tartózkodik. A fogadáson résztvettek a szovjet közélet kiváló képviselői, köztük A. Lavrentev, a Szovjetúnió külügyminiszterének helyettese, F. F. Molocskov, a Szovjetúnió külügyminisztériumi hivatalának főnöke, P. Lobanov, S. G. Hostarija P. Sz: Kucsumov, V. N. Sztoletov, a Szovjetúnió földmüvelésügyi minisztériumának képviselői és a földmüvelésügyi minisztérium más vezető dolgozói. A fogadáson, amely szívélyes és baráti légkörben folyt le, résztvett Kreibich csehszlovák nagykövet is. A szovjet mezőgazdasági dolgozók nevében a csehszlovák küldöttséget Jakuskin akadémikus üdvözölte. A A vietnami tájékoztató hivatal tudósítása szerint az utóbbi időben jelentősen megerősödött Kambodzsa népének fegyveres ellenállása a francia megszállás ellen. A kambodzsai néphadsereg csapatai ezekben a hetekben behatoltak a Kambodzsa fövárosá/ól 3 kilométerre eső vidékre és itt támadást intéztek a francia állások ellen. A néphadsereg más csapatai Foronompenh kerületében támadták meg a francia csapatokat és számos ellenséges katonát megöltek. Júliusban az ötödik hadsereg csapatai újabb sikeres támadást hajtottak végre ebben a körzetben. A vietnami tájékoztató hivatal bul-' ietinjának egyik utolsó számában az hogy akkor is nélkülöznöm kellett, amikor dolgoztam. A nélkülözés ebben az időben annál keservesebb volt, mert az elegáns, gondosan összeállított kirakatok roskadoztak a csemegéktől és a külföldről idesziállított déligyümölcstől. Ugy jártam-keltein akkoriban tétova léptekkel az utcán, mint aki eltévedt. Ha égy kávéházból felém áradt a pörköltkávé-szag, olyan szívmarcangoló honvágy fogott el, hogy görcsös sírás fojtogatta tor komat. Holott be kell vallanom, hogy nálunk orthon sohasem pörköltek valódi kávét és így természetes, hogy fájdalmas honvágyán a jövő, a szocialista világ képét vetítette elém. Hogy állításaim mennyire megfelelnek a valóságnak, azt egy versem bizonyítja, amely 1930-ban jelent meg az „Éhes vagyok" című verses-füzetemben. az a csekélyke eltérés a népi demokrácia és az úri demokrácia között és az ámuló sereg azért áll a fényesen berendezett tejbüffék előtt, mert megállásra készteti őket az eredmény. Egy percre mindenki eltűnődik, a szocializmus előbb-utóbb mindenkii ben elindít egy gondolatmenetet, egy eleven forrást, amely a jövő felé irányul, amikor a világ dolgozói lerázzák magukról a háborús uszítók fenevadjait és a kenyér meg a tej, a tartós béke jegyében mindannyian felszabadulunk. Szabó Béla. küldöttség tagjai beszámoltak a Szovjetúnióban szerzett benyomásaikról. .„Saját szemünkkel győződtünk meg a szocialista mezőgazdaság óriási sikereiről — mondotta Emília Mikonová, a csehszlovák küldöttség tagja — és ez segítségünkre van abban, hogy az önök tapasztalatait gyorsabban felhasználhassuk munkánkban." A csehszlovák küldöttség tagjai meleg köszönetüket fejezték ki a szovjet kormánynak azért, hogy lehetővé tették számukra a Szovjetúnió meglátogatását. František Vodszlony, a küldöttség vezetője felköszöntötte I. V. Sztálin generalisszimuszt és éltette a Szovjetúnió és Csehszlovákia népei közötti örök barátságot. Vodszlony köszöntőjét hosszantartó tapssal fogadták a jelenlevők. első helyen foglalkozik a kambodzsai nép szabadságharcával. A szabad Kambodzsa vidéke oly nagy, mint Dél-Vietnam és állandóan bővül. A néphadsereg rendes csapatain kívül az egész országban partizáncsapatok is működésben vannak, úgyhogy a bábkormány elnökének el kellett ismernie, hogy a „helyzet' nagyon kritikus és az ország kétharmad részében nyugtalanság uralkodik." A cikk hangsúlyozza a kambodzsai egységes front fontosságát és rámutat Vietnam, Kambodzsa és Laosz népe harcának közösségére, amély közösen küzd a szabadságért és legyőzi az amerikai és francia imperialistákat KENYÉR MEG TEJ. Szerény lettem, éjjelenként is kenyérről meg tejről álmodom. Egyszer kenyérnek álmodtam a nyelvemet, megettem. Ismerem a kenyér számtalan ízét, jó volt, higgyétek el nekem. Ha kenyérből lennének a házak, lenyelném a felhőkarcolókat. És a tejes-kutákat is kiinnám mind Oh mit is mondjak? Kenyér meg tej melengeti ma a szívemet, emésztek, összekeveredett bennem minden, éltető források bugyborékolnak lelkemben. Szeretem így a kalászo

s mezőket, a 16gyes, ringatózó teheneket. — Ma vidám a dal és szállna, száll na de csontjaimban égetett napok űznek, szoptatós anyák réveteg hada üzen, kenyértelenek meztelen árnyéka hajt, sietnem kell, mert virradni kezd, tisztára dörzsölöm a szemeimet, hűvös UÍjaimat megropogtatom, csend... halljátok? álmom: kenyér meg tej kopog az ablakomon, Moszkvában fogadás volt a csehszlovák mezőgazdasági küldöttség tiszteletére Kambodzsa népe szabadságáért harcol