Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-06 / 179. szám, vasárnap

UJSZ0 1950 augusztus 6 Sztálin elvtárs levelei a nyelvtudomány kérdéseihez A „Bolsevik" 14. száma „Válasz az elvtársadnak" címmel Sztálin elvtárs következő leveleft közli: Szánzsejev elvtársnak. Tisztelt Szánzsejev elvtárs! Nagy késéssel válaszolok levelére, mert csak tegnap adták át a Központi Bizottság irodájából. Ön feltétlenül helyesen magyarázza a nyelvjárások kérdésében elfoglalt álláspontomat. v,Osztály"-nyelv járások, amelyeket helyesebb volna zsargonoknak nevezni, nem a néptömegeket szolgálják, hanem a társadalom egy szűkkörű felső rétegét. Azonkívül nincs saját grammatikai rendszerük és alapvető szókincsük. Ennélfogva semmiképpen sem fejlődhetnek önálló nyelvekké. Ezzel szemben a helyi („területi") nyelvjárások a néptömegeket szolgálják és van grammatikai rendszerük és alapvető szókincsük. Ennélfogva egyes hely nyelvjárások a nemzet kialakulásának folyamán a nemzeti nyelvek alapját alkothatják és önálló nemzeti nyelvekké fejlődhetnek, igy történt például az orosz nyelv (kurszkoreli „beszéd"), amely az orosz nemzeti nyelv alapjává lett. Ugyanezt kell mondanunk az ukrán nyelv poltava-kievi nyelvjárásról, amely az ukrán nemzeti nyelv alapjává lett. Ami az ilyen nyelvek többi nyelvjárását illeti, ezek elvesztik önálló létüket, egybeolvadnak ezekkel a nyelvekkel és eltűnnek bennük. Előfordul az ellenkező folyamat is, amikor egy olyan nép egységes nyelve, amely a fejlődés szükséges gazdasági feltételeinek hiánya következtében még nem vált nemzetté, tönkremegy annak kövekeztében, hogy ez a nép államilag széthullik, a helyi nyelvjárások azonban, amelyek még nem olvadhattak fel egységes nyelvben, felvirulnak és alapot adnak egyes önálló nyelvek kialakulásához. Lehetséges, hogy ez történt például az egységes mongol nyelv esetében. 1950 július 11. I. V. Sztálin. D. Betkin és Sz. Furer elvtársaknak. Megkaptam levelüket. Az önök hibája abban áll, hogy összekevertek két különböző dolgot, és más kérdéssel cserélték fel azt a kérdést, amelyiyel Krasenyinnikova elvtársnőnek adott válaszomban foglalkoztam. 1. Ebben a válaszomban N. J. Marrt bírálom, aki a nyelvről (a hangnyelvről) és a gondolkodásról szólva, elválasztja a nyelvet a gondolkodástól és ilymódon idealizmusba esik. Válaszomban tehát normális emberekről van szó, akik tudnak beszélni. Ennek, során azt állítom, hogy ilyen embereknél a gondolatok csupán a nyelvi anyag alapján keletkezhetnek, hogy puszta gondolatok, amelyek nem kapcsolatosak nyelvi anyaggal, beszélni tudó embereknél nem léteznek. Ahelyett, hogy elfogadnák, vagy elvetnék ezt a megállapítást, önök abnormális, beszélni nem tudó, süketnéma emberekre hivatkoznak, akiknek nincsen nyelvük és akiknek gondolatai természetesen nem keletkezhetnek nyelvi anyag alapján. Mint látják, ez teljesen más téma, amelyről én nem beszéltem és amelyet nem érinthettem, mert a nyelvtudomány normális emberekkel foglalkozik, akik tudnak beszélni, nempedig abnormális, süketnéma emberekkel, akik nem tudnak beszélni. önök a tárgyalt kérdést más kérdéssel cserélték M, amelyről nem folyt vita. 2. Lelkin elvtárs leveléből kitűnik, hogy egy kalap alá veszi a „szónyelvet" (hangnyelvet) és a „gesztusok nyelvét" (N. J. Marr szerint „kéznyelv"). Nyilván úgy gondolja, ho<?'" a gesztusok nyeive és a szavak nyelve egyenlő jelentőségű, hogy az emberi társadalomnak egy időben nem volt szavakból álló nyelve, hogy akkor a „kéznyelv" helyettesitette a később keletkezett szónyelvet. De ha Belkin elvtárs valóban igy gondolja, komoly hibát követ el. A hangnyelv vagy szónyelv az emberi társadalomnak mindig egyetlen nyelve volt, amely alkalmas volt arra, hogy az emberek érintkezésének teljesértékű eszköze legyen. A történelem nem ismer egyetlen még oly elmaradott emberi társadalmat sem, amelynek nem volt saját hangnyjelve. A néprajz nem ismer egyetlen elmaradott népet sem, amelynek ne lett volna handnyelve, még ha az a nép olyan ősi vagy még ősibb állapotban élt is, mint mondjuk az ausztráliai, vagy tűzföldi népek a múlt században. A hangnyelv az emberiség történelmében azoknak az erőknek egyike, amelyek az embereket segítették, hogy az állatvíágból kiemelkedjenek, társadalomban egyesüljenek, fejlesszék gondolkodásukat, megszervezzék a társadalmi termelést, sikeres küzdelmet folytassanak a természet erői ellen és eljussanak a haladásnak arra a fokára, amelyen jejenleg állunk. Ebben a vonatkozásban az úgynevezett jelbeszéd jelentősége, rendkívüli szegényessége és korlátozottsága következtében igen csekély, ez tulajdonképpen nem nyelv, sőt nem is nyelvpótló, amely többé-kevésbbé helyettesitheti a hangnyelvet, hanem kisegítő eszköz, mégpedig rendkívül korlátolt lehetőséggel bíró eszköz, amelyet az ember néha azért használ, hogy beszédében bizonyos mozzanatoka aláhúzzon. A jelbeszédet ugyanúgy nem lehet egyenlő színvonalra állítani a hangnyelvvel, mint ahogy nem lehet egy színvonalra helyezni az ősi fakapát napjaink ötágú ekéjével és traktorvontatású soros vetőgéppel kapcsolt hernyótalpas traktorával. 3. Mint látható, önöket elsősorban a süketnémák érdeklik és csak ezután a nyelvtudomány problémája. Ügylátszik, éppen ez a körülmény késztette önöket, hogy számos kérdéssel forduljanak hozzám. Nos, ha ragaszkodnak hozzá, nincs ellenemre, hogy kielégítsem kérésüket. Tehát hogyan áll a dolog a süketnémákkal? Működik-e náluk a gondolkodás, támadnak-e gondolataik? Igen, működik gondolkodásuk, támadnak gondolataik. Világos, hogy mivel a süketnémák meg vannak fosztva a beszédtől, gondplataik nem támadhatnak nyelvi anyag alapján. Nem jelenti-e ez azt, hogy a süketnémák gondolatai üresek, nem kapcsolódnak össze „a természet normáival" (N. J. Marr kifejezése)? Nem, nem azt jelenti. A süketnémák gondolatai csupán azoknak a képeknek, érzeteknek, képzeteknek alapján keletkezhetnek és létezhetnek, amelyek életük során a külső világ tárgyairól és ezek kapcsolatairól a látó, lapnió, ízlelő és szaglószervek révén halmozódnak fel bennük. E képeken, érzeteken, képzeteken kívül álló gondola luk üres, hiányzik belőle mindennemű tartalom, azaz nem létezm. 1950 július 22. I. V. Sztálin A. Holopov elvtársnak. Megkaptam levelét. Kissé késtem a válasszal, mert túl vagyok halmozva munkával. Az Ön levele hallgatólagosan ket feltevésből indul ki: abból a feltevésből, hogy megengedhető idézni ennek vagy annak a szerzőnek munkáit, elszakítva attól a történelmi időszaktól, amelyről az idézet szól és, másodszor, abból a feltevésből, hogy a marxizmusnak ezek, vagy azok a következtetései és formulái, amelyek a történelmi fejlődés egy időszakának tanulmányozása eredményeként jöttek létre, helyesek a fejlődés minden szakaszára nézve és így változatlannak kell maradniok. Meg kell mondanom, hogy mind a két feltevés mélységesen hibás. íme néhány példa: 1. A múlt század negyvenes éveiben, amikor még nem volt monopolkapitalizmus, amikor a kapitalizmus többé-kevésbbé simán felfelé ívelő vonalban fejlődött, új, még általa el nem foglalt területekre terjeszkedett ki, az egyenlőtlen fejlődés törvénye pedig még nem hathatott teljes erővel, Marx és Engels arra a következtetésre jutott, hogy a szocialista forradalom nem győzhet egy valamely országban, hogy csupán egy minden civilizált országban, vagy a civilizált országok többségében egyszerre lesújtó közös csapás eredményeképpen győzhet. Ez a következtetés aztán irányadó tétellé vált minden marxista számára. A XX. század elején azonban, különösen az első világháború idején, amikor mindenki számára világossá vált, hogy a monopoliumok előtti kapitalizmus nyilvánvalóan monopolkapitalizmussá fejlődött, amikar a felfelé haladó kapitalizmus haldokló kapitalizmussá vált, amikor a hábarú feltárta az imperialista világfront gyógyíthatatlan gyengeségeit, az egyenlőtlen fejlődés törvénye pedig meghatározta, hogy a. különböző országokban különböző időben érik meg a proletárforradalom — Lenin, a marxista elméletből kiindulva, arra a következtetésre jutott, hogy a fejlődés új feltételei között a szocialista forradalom teljesen győzedelmeskedhet egy külön országban is, hogy a szocialista forradalom egyidejű győzelme minden országban, vagy a civilizált országok többségében lehetetlen, mert ezekben az országokban a forradalom nem érett meg egyenlő mértékben hogy Marx és Engels régi formulája az új történelmi feltételeknek már nem felel meg. Mint látható, itt két különböző következtetéssel van dolgunk a szocializmus győzelmének kérdésében, amelyek nemcsak ellentmondanak egymásnak, hanem ki is zárják egymást. Egyes bibliamagyarázók és talmudisták, akik nem hatolnak bele a dolog lényegébe és formálisan, a történelmi körülményektől elszakítva idézgetnek, mondhatnák, hogy a köveakeztetések közül az egyiket el kell vetni, mint olyat, amely feltétlenül helytelen, a másik következtetést pedig, mint feltétlenül helyeset, ki kell terjeszteni a fejlődés valamennyi korszakára. A marxistáknak azonban tudníok kell, hogy a bibliamagyarázók és talmudisták tévednek, tudníok kell, hogy mind a két következtetés helyes, de nem feltétlenül, hanem mindegyik a maga idejére vonatkozólag. Marx és Engels következtetése a monopóliumok korszakát megelőző kapitalizmus időszakára, Lenin következtetése pedig a monopolkapitalizmus időszakára vonatkozólag. 2. Engels „Anti-Dühring" című munkájában azt mondta, hogy a szocialista forradalom győzelme után az államnak el kell halnia. Ezen az alapon, miután országunkban a szocialista forradalom győzelmet aratott, a bibliamagyarázók és talmudisták pártunk körében követelni kezdték, hogy a párt intézkedjék, hogy államunk minél gyorsabban elhaljon, oszlassa fel az állami szerveket, mondjon le egy állandó hadsereg fenntartásáról. A szovjet marxisták azonban a mi időnk világhelyzetének tanulmányozása alapján arra a következtetésre jutottak, hogy amikor a kapitalista környezet még fennáll, amikor a szocialista forradalom csupán egy országban győzött, a többi országban pedig a kapitalizmus uralkodik, a győztes forradalom országának nem gyengítenie, hanem mindenképpen erősítenie kell államát, az állami szerveket, a felderítő szerveket, a hadsereget, ha ez az ország nem akar|a, hogy a kapitalista környezet szétzúzza. Az orosz marxisták arra a következtetésre jutottak, hogy Engels formulája azt tartja szemelőtt, hogy a szocializmus minden országban vagy az országok többségében győzött, hogy Engels formulája nem alkalmazható arra az esetre, amikor a szocializmus egy külön országban győz, valamennyi többi országban pedig a kapitalizmus uralkodik. Mint látható, itt a szocialista állam sorsának kérdésében két különböző, egymást kizáró formulával van dolgunk. A bibliamagyarázók és talmudisták azt mondhatják, hogy ez a körülmény elviselhetetlen helyzetet teremt, hogy egyik formulát el kell vetni, mint feltétlenül hibásat, a másikat, mit feltétlenül helyeset, ki kell terjeszteni a szocialista állam fejlődésének minden időszakára. A marxistáknak azonban tudníok kell, hogy a bibliamagyarázók és talmudisták tévednek, mert mind a két formula helyes, de nem feltétlenül, hanem mindegyik a maga idejére nézve: a szovjet marxisták formulája arra az időszakra, amikor a szocializmus egy, vagy néhány országban győzött, Engels formulája pedig arra az időszakra, amikor a szocializmusnak az egyes országokban egymást követő győzelmei az országok többségében a szocializmus győzelmére vezttek és amikor ilymódon létre fognak jönni az engelsi formulának alkalmazásához elengedhetetlen feltételek. Az ilyen példák számát szaporíthatnánk. Ugyanezt kell mondani a nyelv kérdésének két különböző formulájáról, amelyeket Sztálin különböző müveiből vesznek és amelyeket Holopov elvtárs idéz levelében. Holopov elvtárs hivatkozik Sztálinnak „Marxizmus és nyelvtudomány" című munkájára, amely arra a következtetésre jut, hogy — mondjuk — két nyelv kereszteződésének eredményeképpen az egyik nyelv rendszerint győztesként kerül ki, a másik pedig kihal, tehát, hogy a kereszteződés nem eredményez valamilyen új, harmadik nyelvet, hanem a nyelvek közül az egyiket tartja fenn. A továbbiakban Holopov elvtárs egy másik következtetésre hivatkozik, amelyet Sztálinnak az SZK(b)P XVI. kongresszusán mondott beszámolójából vesz. Itt arról van szó, hogy a szocializmus világméretű győzelme idején, amikor a szocializmus meg fog erősödni és életfomává válik, a nemzeti nyelvek elkerülhetetlenül egy közös nyelwá fognak összeolvadni, amely természetesen sem a nagyorosz, sem f német nyelv nem lesz, hanem v ú* r mi új nyelv. Holopov elvtárs összehasonlítja «>rt a két formulát és miután látja, hogy ezek nemcsak nem fedik, hanem kizárják egymást, kétségbeesik. „Az Ön cikkéből megértettem — Írja levelében —, hogy a nyelvek kereszteződésénél soha sem jöhet létre valamilyen új nyelv, a cikk előtt viszont Önnek az SŽK(b)P XVI. kongresszusán tartott felszólalása alapján szilárdan meg voltam győződve, hogy a kommunizmusban a nyelvek egy közös nyelvvé olvadnak össsze." Nyilvánvaló, hogy Holopov elvtárs, miután felfedezte az ellentmondást e két formula között, mélységesen hiszi, hogy ezt az ellentmondást meg kell szüntetni és szükségesnek tartja, hogy az egyik formulától, mert az helytelen, megszabaduljunk és kapaszkodjunk bele a másik formulába, mint olyanba, amely helyes minden időre és országra nézve. Azt azonban nem tudja, hogy melyik formulában kapaszkodjék meg. A helyzet reménytelennek látszik. Holopov elvtárs nem is jut arra a gondolatra, hogy mindkét formula helyes lehet, mindegyik a maga idejére nézve. Igy szokott ez történni mindig a bibliamagyarázókkal és talmudistákkal, akik nem hatolnak a dolog lényegébe, formálisan idézgetnek elvonatkoztatva azoktól a történelmi körülményektől, amelyekről az idézetek szólnak. Ezek mindig olyan helyzetbe kerülnek, amelyből nincs menekvés. Holott, ha a kérdés lényegét tisztázzuk. akkor nincs semmiféle ok arra, hogy a helyzetet olyannak tekintsük, amelyből nincs kivezető út. A dolog lényege abban rejlik, hogy Sztálinnak „A marxizmus és nyelvtudomány" című értekezése és Sztálinnak a Párt XVI. kongresszusán mondott beszéde két teljesen különböző korszakot tart szem előtt és ennek következtében a tételek is különbözők. Sztálin brosúrájának az a formulája, amely a nyelvek kereszteződésére vciatkozik. azt a korszakot tartja szem előtt, amely a szocializmus világméretű győzelmét megelőzi, amikor a kizsákmányoló osztályok uralkodó erőt jelentenek a világon, amikor a nemzeti és gyarmati elnyomás még fennáll, amikor a nemzetek nemzeti elkülönülését és kölcsönös bizalmatlanságát állami különbségek rögzítik le, amikor még nincs nemzeti egyenjogúság, amikor a nyelvek kereszteződése úgy megy vegbe, hogy küzdelem folyik a nyelvek között egyiknek uralmáért, amikor a nemzetek és nyelvek békés és baráti együttműködésének feltételei még nincsenek meg, amikor nem a nyelvek együttműködése és kölcsönös gazdagodása van soron, hanem egyes nyelvek győzelme. Világos, hogy ilyen körülmények között csupán győztes és legyőzött nyelvek lehetnek. Éppen ezeket a körülményeket veszi figyelembe Sztálin formulája, amikor azt mondja, hogy — mondjuk — két nyelv kereszteződésének eredménye nem egy új nyelv alakulása, hanem az egyik nyelv győzelme és a másik veresége. Ami pedig Sztálin másik, a Párt XVI. kongresszusán mondott beszédéből idézett formuláját illeti, amely szerint a nyelvek egy közös nyelvvé olvadnak össze, itt Sztálin más korszakot tartott szem előtt: a szocializmus világméretekben aratott győzelmét követő korszakot, amikor már nem lesz világimperializmus, megdőltek már a kizsákmányoló osz. tályok, megszűnt a nemzeti és gyarmati elnyomás, a nemzetek nemzeti elkülönülését és kölcsönös bizalmatlanságát a nemzetek kölcsönös bizalma és közeledése váltja fel, megvalósul a nemzeti egyenjogúság, megszűnik a nyelvek elnyomásának és asszimilációjának politikája, megszervezték a nemzetek együttműködését, a nemzeti nyelveknek pedig módjában lesz, hogy az együttműködés útján szabadon gazdagítsák egymást. Világos, hogy ilyen körülmények között szó sem lehet egyes nyelvek elnyomásáról és vereségéről és más nyelvek győzelméről. Itt nem olyan két nyelvvel lesz dolgunk, amelyek közül az egyik vereséget szenved, a másik pedig győztesen kerül ki a küzdelemből, hanem a nemzeti nyelvek százaival, amelyak közül a nemzetek hosszú gazdasági, politikai és kulturális együttműködésének eredményeképpen ki fognak emelkedni eleinte a leggazdagabbá vált egységes övezeti nyelvek, azután pedig az övezeti nyelvek egy közös nemzetközi nyelvvé olvadnak össze, amely természetesen nem lesz sem német, sem orosz, sem angol nyelv, hanem egy új nyelv, amely befogadta magába a nemzeti és övezeti nyelvek legjobb elemeit. Következésképpen a két különböző formula megfelel a társadalmi fejlődés két különböző korszakának és éppen mert megfelel ezeknek, mind a két fomula helyes, mindegyik a maga korszakára vonatkozólag. Ázt követelni, hogy ezek a formulák ne legyenek ellentmondásban egymással, hogy ne zárják ki egymást, ugyanolyan ostoba dolog, amilyen os toba dolog volna azt követelni, hogy a kapitalizmus uralmának korszaka ne legyen ellentétben a szocializmus uralmának korszakával, hogy a szocializmus és a kapitalizmus ne zárja ki egymást. A bibliamagyarázók és talmudisták dogmagyüjteménynek tekintik a marxizmust, a marxizmus egyes következtetéseit és formuláit olyan dogmák gyűjteményének, amelyek függetlenek a társadalmi fejlődés körülményeinek megváltozásától és „soha" nem változnak. Azt gondolják, hogy ha megtanulják kívülről ezeket a következtetéseket és formulákat s derüre-borúra idézgetik azokat, akkor meg tudnak majd oldani bármilyen kérdést, mert — gondolják a betanult következtetéseket s formulákat alkalmazhatják majd minden időre és országra, az élet minden esetére. Igy azonban csak olyan emberek gondolkozhatnak, akik látják a marxizmus betűjét, de nem látják annak lényegét, betanulnak marxista szövegeket, következtetéseket és formulákat, de nem értik ezek tartalmát. A marxizmus a természet és a társadalom fejlődésére vonatkozó törvények tudománya, az elnyomott és kizsákmányolt tömegek forradalmának tudománya, a szocializmus minden országban való győzelmének tudománva. a kommunista társadalom építésének tudománya. A marxizmus, mint tudomány nem állhat egyhelyben, a marxizmus fejlődik és tökéletesedik. Lehetetlen, hogy a marxizmus a maga fejlődésében ne gazdagodjék újabb tapasztalatokkal, i'iiabb ismeretekkel — egyes formuláinak Äés következtetéseinek tehát az idők folyamán feltétlenül meg kell változniok, azokat feltétlenül fel kell cserélni újabb ormulákkal és következtetésekkel, amelyek megfelelnek az új történelmi feladatoknak. A marxizmus nem ismer el megváltoztathatatlan következtetéseket és formulákat, amelyek minden korra és korszakra kötelezők. A marxizmus mindennemű dogmatizmus ellensége. 1950 július 28. L V. SZTALIJi