Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-27 / 197. szám, vasárnap

1950 auga.^t, . >J H (94.) TARTÓS BEKEERT. NEPI DEMOKRÁCIÁÉRTI A reakció véres terrorja nem töri meg a munkásosztály harci akaratát A dolgozók ellenségeinek aljas gaztette Augusztus 18-án este leopoldista banditák kézi gépfegyverrel orvul meggyilkolták Liége melletti házában Julién Lahaut-t, a Belga Kommunista Párt elnökét. Minden őszinte demokrata, Belgium és az egész világ valamennyi becsületes embere mélységes felháborodással fordul szembe azokkal, akik a közvetlen felelősséget viselik ezért az új bűncselekményért; amelyet a belga dolgozók egyik legrégibb és legnépszerűbb vezetője ellen követtek el, aki egész életét a munkásosztály ügyének szentelte. A Liége-környéki dolgozók, nyomukban pedig Belgium összes dolgozói, azonnal sztrájkbaléptek és tiltakozó tüntetéseket rendeztek. Franciaországban, Olaszországban és más országokban tüntetések és sztrájkok fejezik ki a belga dolgozók iránti szolidaritást a klerikális fasiszta banditák ellen. Nem véletlen, hogy ezt az aljas gyilkosságot néhány nappa' azutfin követték el, hogy az áruló király visszatért Belgiumba, mégpedig közvetlenül a jobboldali szociáldemokraták és a klerikálisok megegyezése után. Ez a lepaktálás, amely a népakarat elárulásával egyenlő, a gyakorlatban lehetővé tette a náci királynak, hogy a trónon maradjon és a reakciós Pholien kormányának megalakításához vezetett. A Kommunista Párt nevében a belga parlamentben éppen a gyilkosság előtti napon felszólaló Jean Terfve elvtárs a kormányt úgy jellemezte, hogy ez „a megtorlások, a nyomorúság és a háború felé való versenyfutás kormánya", hogy „még Lipótnál is leopoldistább" kormány, s „felháborítóan reakciós, aminőhöz hasonló már régen nem volt Belgiumban ..." Sajnos, a tények igazolták ezt a jóslatot, mégpedig a legtragikusabb módon. A klerikális fasiszta reakció erői, biztosak lévén a kormány cinkos együttműködésében, az áruló király ellen megnyilvánuló népi tiltakozás óriási és egységes mozgalmán feldühödve követték az amerikai imperialisták ösztönzését és áttértek bűnös terveik megvalósítására: a politikai gyilkosságokra és a terrorra. Már ezelőtt is elég sűrűn fordultak elő merényletek a demokraták ellen és gyakori támadások érték a demokratikus szervezeteket. Gráce-Berleur-ben a rendőrség bestiálisán gyilkolt és megsebesített békés tüntetőket. A Lipót-ellenes tüntetések alatt számos letartóztatás történt; letartóztatták például a belga Kommunista Párt főtitkárát, Lalmand elvtársat is. Ezt követte a támadás a Kommunista Párt bruxellesi központi helyisége ellen. A parlamentben bombát dobtak a baloldaliak padsoraira, stb. A reakciós sajtó nyíltan gyilkosságokra uszított. Jetteben egy Lipót-barát pap azzal keltett felháborodást a hívők között, hogy vasárnap mise közben felkiáltott: „V.ér folyt... ez jó... a harc tehát elkezdődött!" A jobboldali szociáldemokrata vezetők — a Spaakok, Buset-k és társaik — látva, hogy a dolgozók egysége napról-napra erősödik, a maguk részéről fokozták kommunistaellenes tevékenységüket, s a lesTSzemérmetlenebb hazugságot és rágalmat terjesztették az egyetlen Pártról, amely nem s"avakkal, h*nem tettekkel ad kifejezést a nép 'gazi akaratának. E népellenes és kommunistaellenes kampány légkörében az ellenség elérkezettnek látta az időt, hogy csapást mérjen a Belga Kommunista Pártra, annak vezetőségére, mégpedig egyik legkedveltebb és legtiszteltebb vezetője személyében, akinek élete a belga dolgozók számáré ragyogó példája volt a törhetetlen hűségnek a nép ügyéhez, a demokráciához és az ország függetlenségéhez. Ho?v a reakció kegyeseiül elszámította magit, azt a tényekn-k kellett bebizonyítani. A belga do'gozók sohasem felejtik el Lahaut elvtárs hősi példáját, aki Jacquemotte-tol együtt alapította meg a Belga Kommunista Pártot, négy évig volt német internálótáborban, s akit semmi sem tudott arra kényszeríteni, hogy eltérjen ama feladat teljesítésétől, amely életének célja volt, ho^v a belga népet a szocializmus útjára vezesse. A kommunisták elleni terrorért a legsúlyosabb fele'.ősség a szoc'áldemokrata vezetőkre hárul, akilcrek álláspontja biztosította a feltételeket ahhoz, hogv III. Linót az állam é'én maradhasson, hogy Belgiumban a klerikális rendőri reakció kormánya*- alakulhasson meg, számos munkásaktivistát vethessenek bőrtönbe és a belga nép legjobb fiait, közöttük Lahaut elvtársat meggyilkolhassák. A belga dolgozók már kezdik megérteni azt is, hogy csak egységükkel tudják megfékezni a reakciót, megmenteni a függetlenséget, a békét, a demokráciát és az ország szabadságát. Ámde Lahaut elvtárs meggyilkolása egyben figyelmeztetés is valamennyi belga harcos, valamint az egés^ világ dolgozói számára. Lahaut gyilkosának kezébe azpk adtak fegyvert, akik 1948-ban halálba akarták küldeni Togliatti és Tokuda elvtársakat. Azok adták kezébe a fegyvert, akik ma Koreában és Vietnamban, Argentínában és LatinAmerika többi országaiban, Irakban, az USA-ban, Görögországban és Ausztráliában gyilkolják, letartóztatják és börtönbe vetik a vezetőket és élenjáró harcosokat, hogy így megteremtsék a terror légkörét, elnyomják és meghiúsítsák a népek függetlenségért, békéért és szabadságért vívott harcát. Mindeme gaztetteken ugyanaz a védjegy: mindegyik imperialista háborús gyújtogatok próbálkozásainak eredménye. A napról-napra világszerte fejlődő és növekvő hatalmas demokratikus mozgalom közepette, világura'mi terveik csődje láttán a Wáll Street mágnásai és a marshallizáit országokban működő kiszolgálóik habozás nélkül áttérnek a demokrácia legjobb harcosai ellen alkalmazott terrorra, és abban reménykednek, hogy ezzel megakadályozhatják vagy késleltethetik a nép politikai, vagy szociális életét érintő komoly, alapvető kérdések megoldását. Ismeretes, hogyan válaszolt az olasz nép a Togliatti elvtárs elleni merényletre. Most annak vagyunk tanúi, hogy a belga nép miként felel erre az aljas gyilkosságra, amit a leopoldista fasiszták követtek el. E gaztettek láttán minden őszinte demokratának, valamennyi békeszerető és szabadságszerető embernek egyesülnie kell és a legéberebben kell őrködnie, hogy megakadályozhassa a fasiszta bűnözők, a gyűlölet magvetői, a háborús gyújtogatok terveinek megvalósítását. Nem fér hozzá kétség, hogy Lahaut elvtárs gyilkosai és felbujtóik elveszik megérdemelt büntetésüket a népek ítélőszéke előtt. Százezernyi új békeharcos áll a helyére hogy — mint a Belga Kommunista Párt Központi lapja, a „Drapeaux Rouge" írja: — „minden eddiginé' határozottabban, eltökéltebben védelmezze azt az ügyet, amelyért Lahaut elvtárs oly sok máshoz hasonlóan életét áldozta." M r w:čmut elrtúrs emiéke&ete (Edgard Lalmandnak, a Belga Kommunista Párt főtitkárának nyilatkozata) Julién Lahaut, a Belga Kommunista Párt elnöke, az az ember, akit 50 esztendei szüntelen harc a belga proletariátus élő szimbólumává tett, — aljas bűnténynek esett áldozatul. Julién Lahaut-t azért gyilkolták meg, mert ő volt a Kommunista Párt zászlóvivője, a reakció ellen, a fasizmus helyreállítása ellen vívott harc egyik legnépszerűbb kifejezője, mert élő példájával erősítette meg ragaszkodásunkat és határtalan hűségünket a szocializmus oiczága — a Szovjetunió iránt, s mert élén állt a háborús gyújtogatok ellen vívott kérlelhetetlen harcnak. A bűncselekmény közvetlen felbujtói a Lipót-párti rexisták, akik sajtójukban nap mint nap erőszakra bujtogatnak a belgiumi kommunista aktivistákkal szemben és háborúra uszítanak a Szovjetunió ellen. Ezek azok az emberek, ákik nem hálóznák kirobbantani egy ha-, ď:k világháborút, hogy megmenthessék szégyenteljes osztálye'.őjoga'kat. Ez az aljas bűntett azonban felbujtói, a háborús gyújtogatok és azok cinkosai ellen fordult Valóban, ez a gyilkesság, amely Jean Jaurésnek az 1914—1918-as világháború küszöbén történt meggyilkolására emlékeztet, egész Belgiumban oly mélységes, dühös felháborodást váltott ki a néptömegekből, hogy ez komoly csapást mért azoknak a terveire, akik a háborús gyújtogatok politikájának megvalósítása érdekében „a trón körüli egyesülést" tűzték ki célul. A gráce-berleur-i mészárlás után Julién Lahaut meggyilkolása a *nunkásosztályt és a lakosság demokratikus elemeit annyira felháborította, hogy a jobboldal! szocialistáknak ma egyre nehezebbé válik „nemzeti megbékélést" hirdetni a reakcióval, amely közvetlenül viseli a felelősséget ezért a bűncselekményért. Julién Lahaut temetése Belgium történelmében egyik leghatalmasabb megnyilvánulása volt a munkásosztály erejének és harc: szellemének Belga dolgozók százezrei hirdettek figyelmeztető sztrájkokat. Liége teljesen megbénított ipari medencéjében az egész lakosság hata'mas erővel mutatta meg azt a szándékát, hogy még jobban meg fogja szilárdítani a harci egységét a fasizmus helyreállítási kísérletei ellen, megmutatta eltökéltségét, hogy meghiúsítja azok terveit, akik abban reménykedtek, hogy nyomorúságot és háborút szülő terveik megvalósítása érdekében elszigetelhetik a Kommunista Pártot A Kommunista Pártnak az a kötelessége, hogy minden erővel Őrizze és szilárdítsa az egységet, amelyet Julién Lahaut halála alkalmával oly óriási méretekben valósítottak meg. Ennek az egységnek fenntartásával és szilárdításával fogja megvédeni a kenyeret, a szabadságot és a békét és végrehajtani azt az utasítást, amelyet tragikus halála előtt néhány nappal Julién Lahaut, ez a becsületes harcos adott, aki egész életét a dolgozók íigvének szentelte: „a lehető leggyorsabban meg kell valósítanunk Belgiumban az összes munkáserők szoros egységét, ha valóban elő akarjuk segíteni az országunkat fenyegető veszély e'hárítását." Bruxelles, 1930 augusztus 24. JULIÉN LAHAUT Mélységes gyász és dühös felháborodás tölti el a világ dolgozóit azzal kapcsolatban, hogy az imperializmus fasiszta bérencei bestiális módon meggyilkolták a Belga Kommunista Párt elnökét, a belga munkásosztály hűséges fiát, Julién Lahaut elvtársat. Minden ország munkásai és dolgozói osztják a belga munkások gyászát és felháborodását, együttéreznek a Belga Kommunista Párttal reászakadt gyászában és megbélyegzik e bűntett aljas felbujtóit és szervezőit: az amerikai háborús gyujtogatókat A fasiszta terrorlegények, akik Togliatti és Tokuda elvtársakra lőttek, akik naponta ontják a szabadságért és békéért síkraszálló demokraták, a jobb életért küzdő munkások vérét, — most a munkásmozgalom egyik legrégibb és legnépszerűbb vezetőjére sújtottak le orgyilkos, kézzel. Lahaut elvtárs éveken át fontos helyet töltött be a nemzetközi kommunista mozgalom dicsőséges harcosai között. Kiváló forradalmi vezetőszemélyiség volt, lángoló népvezér, tehetséges szervező, példaképe a nép ügye iránti odaadásnak, az állhatatosságnak és önfeláldozásnak, Lenin és Sztálin nagy tanítása iránti feltétlen hűségnek. Julién Lahaut, aki egy seraingi munkáscsaládban született 1884-ber, korán kikerült az életbe és korán kezdte a harcot a dolgozók érdekeiért. 14 esztendős korában mára Cockerill és Renori vasgyáraiban dolgozik. 18 éves ifjúként vesz részt az első politikai sztrájkban. A Liégekörnyéki ougrée-marihaye-i üzemekben szervezett nagy sztrájk után, amelynek szervezője Lahaut elvtárs volt, a reakciósoktól „a sztrájkok zsenije" dicsőséges előnevet kapta. A Nagy Októberi Forradalom és a világ első munkás-paraszt államának harca döntő befolyással volt Lahaut elvtárs egyéniségének kialakulására. A forradalmi eszméket magáévá téve, 1923-ban belép a Kommunista Pártba és egészen a kommunizmus ügyéért vívott harcnak szenteli magát. 1924-ben a Központi Vezetőség tagjává és a Belga Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjává választják. Egyidejűleg a vasmunkások szakszervezetének titkáraként és a szakszervezeti internacionálé Végrehajtó Bizottsága tagjaként is dolgozik. Lahaut elvtárs a Párt ellenségei iránt kérlelhetetlen, elvhű kommunista volt, kérlelhetetlen minden opportunistával, szociálárulóval és trockista ügynökkel szemben. Amikor Belgiumot megszállták a hitleri intervenciósok, Lahaut elvtárs állt a belga dolgozók szabadságért és nemzeti függetlenségért vívott harca élére, vezeti fegyveres harcukat és tömöríti őket a Kommunista Párt köré. ö szervezi meg Liége 100 ezer munkásának sztrájkját, — az első tömegmegmozdulást a megszállók ellen. A hitleri imperialisták veszélyes ellenséget láttak Lahaut elvtársban. A Gestapo 1941 július hó 22-én | az egyik belgiumi erődbe bőrtö| nözte, majd 4 esztendőt töltött a neuengammei és mauthauseni haláltáborokban. Lahaut elvtársat bátor élete során összesen 25 alkalommal ítélte börtönre és vetette internálótáborba a burzsoázia. Sem az ítéletek, sem a börtönélet borzalmai nem törték meg állhatatosságát. 1945-ben a Belga Kommunista Párt elnökévé és parlamenti képviselővé választották. E minőségében Lahaut elvtárs fáradhatatlanul harcol, leleplezi az amerikai imperializmus bérenceinek népellenes politikáját, szervezi a tömegeket a békéért, a demokratikus jogokért, a királyi fasiszta diktatúra helyreállítása elleni harcra. Az amerikai háborús gyújtogatok bérenceik, a belga fasiszták kezével álltak bosszút Lahaut elvtárson; embertelenül meggyilkolták a belgiumi dolgozó tömegek barátját és vezetőjét A Belga Kommunista Párt azonban még szorosabbra vonja sorait és fokozza éberségét az imperialista reakció ellen a béke és demokrácia ügyéért és az ország nemzeti függetlenségéért vívott kérlelhetetlen harcában. Lahaut elvtárs kiváló alakja, a proletárinternacionalizmus iránti hűsége, a Szovjetunió iránt érzett forró szeretete s a béke ügye iránti odaadása lelkesítő példaképe lesz a forradalmároknak az egész világon. Részvétnyilvánítások Julién Lahaut elvtárs gálád meggyilkolása alkalmából A Belga Kommunista Párt Központi Vezetőségének címére részvétnyilvánítások érkeznek a kommunista testvérpártoktól, s különböző országok demokratikus szervezeteitől és dolgozóitól. Részvétét fejezte ki a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Kínai Kommunista Párt Központi Vezetősége, a Francia Kommunista Párt, az Olasz Kommunista Párt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a Magyar Dolgo zók Pártja, a Román Munkáspárt, a Németországi Szocialista Egységpárt; Csehszlovákia, Bulgária, USA, Nagybritannia, Nyugat-Németország. Hollandia, Svédország, Ausztria, Norvégia, Dánia, Luxemburg, Atgir, Trieszt, Izrael. Spanyolország, Finnország és Uruguay kommunista pártjai, a Svájci Munkapárt, a Kubai Szocialista Néppárt, a Kataloniai Egvesü't Szocialista Párt és több más párt. v. k