Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)
1950-07-11 / 156. szám, kedd
1950 július 6 — — UJ szo Amíg a cérnaszál otthonunkig eljut... Igen, a cérnaszálnak, mfg gyárainkba, üzemeinkbe, műhelyeinkbe és végül otthonainkba eljut, jókora utat kell megtennie. Nem hisszük, hogy a szabósegéd, aki a konfekciós üzemben gépével ezer és ezer métert fogyaszt a finom és nemes cérnaszálból, gondol valaha is azokra az élmunkásnőkre, akik a cérnaszálat készítik. Azt sem hisszük, hogy az a szabósegéd, aki kézimunkát végez és havonta a kígyózó cérnaszállal kilométereket gyalogol a szöveten, komolyan gondolna a cérnagyári munkásnőkre, akik példás módon végzik munkájukat. Pedig hát érdemes rájuk gondolni és érdemes velük foglalkozni, mert az ő igyekezetüknek köszönhető, hogy nazánk legfélreesőbb kunyhóiban az anyák megfoltozhatják gyermekeik és férjük ruhaneműjét és a lányok vasárnap délután színes szálalikai térítőket hímezhetnek. A cérnaszál az otthon nélkülözhetetlen kelléke és> van olyaii jelentősége, mint bármelyik fontos bútordarabnak. A falu és város otthonalt, nemcsak jelképesen, hanem a valóságban is összeköti ez a vékony, alig látható cérnaszál, amelyet öreg asszonyok tétova mozdulatokkal és komoly gonddal — kissé bosszankodva — a csillogó tű fokába tűznek. A cérnaszálhoz úgyszólván mindannyiunknak közünk van, ezért nem lesz teljesen érdektelen, ha beszámolunk a cérnaszál gyári útjáról és a munkásnőkről, akik a bratislavai cérnagyárban ott állnak őrt a hatr mas gépek és sebesen forgó orsók mellett, hogy az eltévedt és elszakadt nyers fonalakat gyors és szakszerű mozdulatokkal a helyes útra tereljék vissza. A MUNKÁSNŐK KEZE ALATT KIVIRÁGZIK A MUNKA Amikor az ember meglátja a hatalmas gyapotbálákat, még csaknem is sejtheti, hogy ebből a nyersanyagból lesz a cérnaszál, amely keresztülÉLMUNKASNÖK, AKIK PÉLDÁS ÜZEMMÉ AVATTAK A CÉRNAGYÄRAT Martinger Anna 16 gyermekes munkáscsaládból származik, 1948 óta élmunkásnö és az első közé tartozott, akik megértették az élmunka jelentőségét és az ö érdeméhez fűződik az is, hogy mint kiváló munkásnő betanította munkástársnőit az ügyes fogásokra és mindazokra a tapasztalatokra, amelyeket 30 éves gyakorlat után a cérnaszál gyártásánál szerzett. Amikor megkérdezzük, miben látja a különbséget a felszabadulás előtti és utáni munkája között, a következőket válaszolja: — A felszabadulás előtt is, ebcen Stefko Erzsébet, a példás munkásany a, Rózsi és Irén élmunkás leányaival kasul szövi országunk legelrejtetteb" zugait is. A bálák vattaszerű, préselt nyersanyaga a szaggató gépbe kerül és már itt úgy szálldos, lebeg a levegőben a könnyű, elszabadult gyapotanyag, mint őszi napokon, vénasszonyok nyarán, az ökörnyál. Innen, a fésűkkel és kefékkel felszerelt tisztító gépekbe kerül a széjjel szaggatott gyapot és futószalagon keresztül hengeralakú tekercsekbe sodorják. Ezeket a tekercseket a kártoló gépek szálakra bontják és végül vastag fonállá sűrítik. Ezután sor kerül a nyújtó gépekre, amelyek a fonalat előkészítik az alapos fésülésre. A fésülőgépeknek az a feladata, hogy a rövid szálakat kiküszöböljék az anyagból, majd újra a nyujtógépek következnek, hogy párhuzamos helyzetbe hozzák az egyes szálakat. így kerül a szál az előfonó gépekbe, amelyek fokozatosan vékonyítják és végül a fonógépekbe, ahol a sodort szál megkapja végleges finomságát és sodort formáját. Ezer meg ezer orsó forog itt bámulatos gyorsasággal és a gépek mellett álló munkásnők árgus szemmel figyelik a cérnaszál útját a forgó orsókon. Ha egy-egy szál elszakadt, a munkásnőnek máris ott kell lennie, hogy idejekorán a szálat öszszekösse s mozgást, életet leheljen belé. Egyes termekben vékony csöveken át meleg gőzt bocsátanak ki, hogy a levegő hőmérséklete egyforma legyen, nehogy külöböző hőfokú levegőáramlatok ártsanak a szálnak. Az újszülött szál ugyanis, amíg a végleges sodráson nem megy keresztül. oly gyönge, mint egy pókhálószál és kezelése a legnagyobb óvatosságot igényli. Az óriási üvegfalú termek, beállított egyenletes hőmérséklettel, a gépekben lévő csatornaszerü vízerekkel olyanod, mint melegházi kertek, ahol a munkásnők kertészek módján gondozzák, ápolják és erősítik a gyöngéd színeket felvevő cérnaszálat. Mert a festőteremben óriási párolgó katlanokban, forgó hengereken csodálatos színt és fényt kap a cérnaszál és fonál. Fönt, a legfelsőbb emeleten, az üvegtető alatt, ahol az ismert, apró orsókra sodorják a szálat és matringokba kötik az élénk színektől ragyogó fonalat, teljessé teszik azt a képet, hogy a cérnagyári munkásnők keze alatt kivirágzik a munka. a gyárban a legmagasabb teljesítményt kívánták tőlem, épúgy, mint a többi munkásnöktől. Ezért a munkáért azonban különösebb megtiszteltetésben nem részesültem. Szó sem volt arról, hogy valaki ezért élmunkásnö legyen, még erről a szóról sem volt fogalmunk. Ma azonban éppen azért, mert kitüntettek az élmunkásnö rangjával, kötelességemnek érzem, hogy tudásomat tovább adjam fiatal munkástársnőimnek, hadd keressenek ők is többet, hadd javítsanak ők is életszínvonalukon és végül legyenek részesei ők is annak a közös építőmunkának, amely ami szebb és jobb jövőnket készíti elő. Vozár Erzsébet egy szabómester lánya. Hét éve dolgozik az üzemben, február óta élmunkásnö, most a gyűrűsgépeknél dolgozik és több, mint ezer forgó és pergő orsó gondozása van rábízva. Amikor munkája felől érdeklődünk, szerényen mosolyog. Épp oly keveset tud erről mondani, mint a mindennapi kenyérről. Kissé zavartan megemlíti, hogy szívesen dolgozik és örömmel tölti el az a tudat, hogy élmunkásnö lehet. Vozár Erzsébet magatartásán látni, hogy nagyon keveset érdeklődtek nála eddig munkája és élete felől. Hangja akkor kapja meg a biztonság meghittségét, amikor a kéthetes bártfai rekreációról beszél. Elmondja, hogy tavaly elsőízben az életében volt ilyen gondtalan _ pihenésben része Csehországban. Szép volt az tavaly és nagyon szép volt ezidén is. Nagyon jó ez így, hogy a népi demokrácia gondoskodik a munkások pihenéséről, mert eddig úgy volt az, hogy csak azok mentek fürdőhelyre, akiknek nem kellett pihenni, mert sohasem dolgoztak. Figyelemreméltó jelenség a 19 esztendős Röder Anna élmunkásnö, aki kiváló teljesítményével túlszárnyalta Pavlik élmunkásnőt is, aki tavaly az ország első kitüntetettjei közé tartozott. Vidám, élénkszemű, széptermetű lányka Röder Anna. Értelmes tekintetén látni, hogy rendkívül gyors felfogású és a munka terén nem ismer lehetetlent. Apja kovács és olyan nevelésben részesült, amely a munkát legalább is oly fontosnak tartotta, mint a miatyánkot. — Mindig dolgoztam, munkára neveltek — mondja mosolyogva —, hogy meg tudjak állni a lábamon, bárhoVá is kerülök. Nem is ijedek én meg a munkától. Elvégzem én azt, amit rámbíznak. Becsületesen dolgoztam, ezért lettem élmunkásnö és igyekezni fogok továbbra is, hogy munkám úgy minőségben, mint mennyiségben kifogástalan legyen. Az embert ma tisztelik és becsülik munkája teljesítményéért. Tavaly is, ezidén is kétheti nyaralást kaptam. Tavaly Csehországban jártam a Krkonosén, Horáchov fürdőhelyen. Ott a cseh munkások nagyon szívélyesek voltak hozzánk. Kedvünkért színdarabot adtak elő és elvittek bennünket az üveggyárba, hogy lássuk, hogyan dolgoznak ők. így ismerkedtünk meg egymással és nekem az a nézetem, hogy a munkások igazán csak munkahelyükön ismerhetik meg egymást. És végül még azt akarom megjegyezni, ha a mi gyárunkban anyák, akik már évtizedek óta dolgoznak itt, élmunkát tudnak végezni azért, hogy az ötéves tervet minél előbb befejezzük, akkor nekünk, fiataloknak kétszeres kötelességünk, hogy példás módon végezzük feladatainkat. Anya versenyez a lányával Sajnos, sem az anyával, sem a lányával nincs módunkban elbeszélgetni, mert most mindketten nyaralnak és becsületes munkájuk után kipiPfU|PB A közellátási alkalmazottak szövet sége központi bizottságának üléséről Minden erőnkkel a felvásárlás sikerééri! ing. Jankovcová közellátásügyi miniszternő és dr. Soltész közellátásügyi megbízott beszédeinek kivonata A közellátási alkalmazottak szö- i vetségének Központi Bizottsága Banská Bystricán ülést tartott melynek első napján megtárgyalták azokat a lehetőségeket, melyek rendelkezésre állnak a felvásárlás előmozdításában. Az ülést Krispin a szövetség alelnöke nyitotta meg, aki. üdvözölte ing. Jankovcová közellátásügyi miniszternőt dr. Soltész megbízottat, a Szakszervezetek Központi Tanácsának küldöttjét, a mezőgazdasági termékek felvásárlásával megbízott szövetkezetek küldötte t, valamint az összes jelenlevőket. Az ülést a CsKP kerületi képviselője üdvözölte, majd a kerületi nemzeti bizottság és az iparügyi megbízotti hivatal képv selői mondottak üdvözlő beszédet. Ezután ing. Jankovcová miniszternő vette át a szót. aki beszédében az aratási munkákkal és a gépek jelentőségével foglalkozott. A jó termés arra szoktatott bennünket, hogy az aratási munkálatok sima végrehajtására, mint valami természetes dologra tekintünk. Annál nagyobb feladatok várnak ránk a gabonanemüek felvásárlásánál. Arra kell törekednünk hogy a felvásárlás ne csak terv maradjon hanem a gyakorlatban is a I terveknek megfelelően menjen végi be. Soltész megbízott ugyancsak a gabonafelvásárlás kérdésével foglalkozott Beszédében hangsúlyozta, hogy az életszínvonal állandó emelkedése érdekében fel kell hagynunk a mezőgazdasági termelés elavult individuál s formáival és át kell térnünk a közös munkára, a nagybani termelésre. A felvásárló munkába szintén be keli vezetni a kritika és az önkritika módszereit. Tudatában kell lennünk annak, hogy a felvásárlást is terv szerint kell végrehajtani és a tervek teljesítését ellenőrizni kell. A beszédek után megbeszélések következtek. Említés történt arról is. hogy a felvásárló munkák során is a szocialista verseny módszereit kell érvényesíteni. Ez az elv már részben meg is valósult, például a gottwaldovoi kerület örömmel fogadta el a bratislavai kerület beszolgáltatási versenykihívását. Úgyszintén versenybe kapcsolódott bele a Hradec Králove-i kerület valamenynyi raktárszövetkezete. Délután Kípta József, a szövetség vezető titkára mondott beszédet, aki többek között a következőket mondotta: — Ki kell mélyítenünk a közellátás eladó osztályán is a szocialista versenyzést. Ez különösen az eladókra felvásárlókra, számíázókra és könyvelőkre és soffőrökre vonatkozik. A szombati tárgyalások során a szövetség szlovákiai szekciójának vezetője adott részletes felvilágosítást, a szekció működéséről. Az amerikai dolgozók a békét akarják • '-fílr^ ' v' ;-. •• "•- ... . W. • \ . ' ' ... y. ^^SSé^á^y&ic -<-. ^y ŕääš s • Y •: - . — Vi - #T;Jt >% m W 3 ífll iíöder Anna, 19 esztendős élmunkásnö henik fáradalmaikat, hogy újult erővel lássanak nek; a munkának, a szocialista munkaversenynek. A munkásnők a legnagyobb tisztelettel nyilatkoznak a távollevőkről, ezért módunkban van rövid beszámolót írni róluk. Az anyát Stefko Erzsébetnek hívják és két lányával, Rózsival és Irénnel dolgozik a cérnagyárban. A fajta munkát végeznek. A verseny verseny Rózsival folyik, mivel egykomoly, sem Rózsinak, sem az anyjának nincs könnyű dolga, mert olyan munkaerők mindketten, hogy 160 százalékon alul nem adják. A nemes verseny ilymódon havonta hullámzik, egyszer az anya, egyszer a lánya győz és az a helyzet, hogy az egész üzem izgalommal lesi, ki lesz végül a győztes. Az anyáról, Stefko Erzsébetről mondják, hogy már 1915-ben, amikor az apja az első világháborúban bevonult katonának, került a cérnagyárba. 12 éves lehetett akkor, de az imperialista vérzivatar arra kényszerítette, hogy az iskolapadot felcserélje a matringoló géppel. Hatan voltak odahaza testvérek, aprók és tehetetlenek, a 12 esztendős Erzsébet volt a legidősebb, ezért kellett őt ilyen korán nagykorúsítani. Ő és az anyja tartotta el az egész családot. El lehet képzelni ilyen körülmények között, hogyan nevelődtek fel az apróságok. Otthon bizonyára a 10 éves gyermek volt a nagy, akinek komoly felelősséggel ügyelnie kellett a többiekre. Stefko Erzsébet természetesen korán megismerkedett a munkanélküliséggel is, mert minden igyekezete ellenére, ha nem volt elegendő munka a gyárban, elbocsájtották és így már zsenge ifjúkorában a saját bőrén érezte a kapitalizmus felelőtlen magatartását. Érthető tehát, hogy ma, amikor gondoskodás történik arról, hogy minden dolgozónak az élete biztosítva legyen, Stefko Erzsébet egy munkásanya kötelességéhez híven, nemes munkaversenyben élmunkásnőnek neveli gyermekeit és megtanítja őket arra, hogy méltó tagjai legyenek munkáshazánknak. Mint példás munkásanyát, ezidén április 4-én, a felszabadulás napján a 10 ezer koronás városi díjjal tüntették ki. Egyébként a cérnagyár, amely valaha csak komoly összeköttetések réAz amerikai imperialisták új világháborút akarnak kirobbantani. Koreában nyilt támadásba mentek át s az amerikai kormánynak ezt a lépést, az amerikai dolgozó nép felháborodással vette tudomásul. Az amerikai Békehívők a haladó pártok és az ifjúsági haladó szervezetek hatalmas békemaniíesztációt rendeznek, amelyeken kifejezésre juttatják véleményüket és elutasítják Trumanék agressziós politikáját. E haladószellemű szervezetek fokozott békeaktivitása rendkívül erős kihatással van az Egyesült Államok közvéleményére. 1950 januárjában Truman elnökhöz 1148 tudós, lelkész, író és szellemi munkás juttatta el tiltakozását az atombomba használata ellen. Február ötödikén 158 kiváló tudós és közéleti személy követelte Trumantól, hogy szüntessék be a fegyverkezési versenyt. Az atombomba tilalmát követelik a keresztény egyházak képviselői. Az Északamerikai Egyesült Államokban mindinkább nő azoknak a csoportoknak száma, amelyek határozottan állást foglalnak a béke mellett és elutasítják a washingtoni, néhány imperialista tőkéstől képviselt háborús politikát. A stockholmi határozat újabb lehetőséget adott arra, hegy az amerikai dolgozó nép és az amerikai haladószellemű értelmiség kifejezesre juttassa békeakaratát.- A kongresszusi tagok közül a stockholmi békehatározatot elsőnek Vito Marcantonio az amerikai munkáspárt elnöke írt* alá, a pártnak csak New Yorkban több mint/ 500.000 szavazó polgára van. Vito Marcantonio a stockholmi határozat aláírásakor a következőket jelentette ki: Az én pár. tom 100 százalékosan a stockholmi határozat mellett foglal állást. A stockholmi határozatot magáévá tette Hen>ry Wallace pártja is. Amerika népe mind határozottabban száll szembe azokkal a gyilkos tervekkel, amelyeket kormánya és a Wall Street rá akar erőszakolni, a békemozgalom ereje mindinkább erősödik és az amerikai dolgozó nép mind határozottabban száll szembe a háfiorús uszítók politikájával. Truman elnök legutóbbi csikágói látogatása során az amerikai Békehivek tábora hatalmas tüntetést rendezett, amelynek során Csikágót békeröpcédulákkal szórták tele és az elnököt „Éljen a béke" felkiáltással fogadták. Az amerikai imperialisták világháborút akarnak kirobbantani, nem számolnak azonban saját országukban azzal, hogy ott a dolgozó nép széles tömegei, mind a fehérek, mind a feketék, a békét kívánják, hogv a dolgozó nép barátja 'és szövetségese mindazoknak, akik a békéért harcolnak, szövetsége a Szovjetuniónak, Kínának, a népi demokratikus országoknak, szövetségese mindazoknak, akik a világon a kizsákmányolás megszüntetéséért és a tartós békéért küzdenek. Harmincmillió kínai írta aSá eddig a stockholmi határozatot Kínában a stockholmi határozatot eddig több mint 30 millió kínai írta alá. Az elmúlt héten napról napra rohamosan emelkedett az aláírók száma. A békeagitátorok a legnagyobb sikereket északkeleten értek el, ahol eddig több mint 10 milliónyi aláírás van. Csancsanban a lakosság 77 százaléka írta alá a határozatot, Mukdenban, Ansanban, Fuzenban és a többi északkeleti városokban a békeíveket a lakosság több mint hétharmada írta alá. A tartomány 216 ezer vasúti akalmazotta közül eddig már 203 ezer írta alá a békehatározatot. Kelet-Kínában az aláírások száma már meghaladja a hétmilliót. Egyedül Sanghájban már eddig több mint egymillió aláírást gyűjtöttek. Csunkingban a lakosság 70 százaléka írta alá a stockholmi rezolúciót. Kantonban 540.000-en, Pekingben több mint egymillió és ugyancsak több mint egymillió Tiencsin városában. vén vett fel munkásokat, ma munkaerőhiányban szenved. A társadalmi kép gyökeresen megváltozott. Nem a gyár válogat, hanem a munkás. A gyár vezetősége éppen ezért versenyre hívta fel a munkásait, hogy újabb munkaerőket szerezzenek. A verseny győztese az lesz, aki a legtöbb munkaerőt szerzi. A győztesek száméra több díj van kitűzve, többek között két heti tátrai nyaralás. Petrás Mihály, 20 éves öntudatos munkás írásban magára vállalta, hogy 15 munkaerőt szerez. Vállalását a következő érvekkel indokoltja. Ha sikerül nekünk a hiányzó munkaerőket behozni, akkor nekem is könnyebb dolgom lesz, mert figyelmemet egyféle munkára összpontosíthatom és szakmunkássá fejlődhetem. így azonban többfajta munkál kell végeznem és egyikben sem tökéletesíthetem magam. Másrészt ahányszor megpillantom a némán álló. mozdulatlan gépeket, ameíyV munkáskéz után kívánkoznak, mindannyiszor valami szégyenféle fog el. Bűnnek érzem, hogy népi demokráciánkban egyetlen gép is néma és mozdulatlan legyen. Biztos vagyok benne, még vannak olyan erők, amenyeket még nem kapcsoltak be teljes mértékben az építőmunkába és ezért nekünk, munkásoknak az a feladatunk, hogy ezeket a dolgozókat bevonjuk közénk Csak így, egyesült erővel és szilárd akarattal gyorsíthatjuk meg hazánkban a szocializmus építését. Szabó Bél*.