Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)
1950-07-11 / 156. szám, kedd
1950 július lľ Sirkov sztahanovista építőmunkás univerzális téglaszállító gépe UJS10 A Csecsejovicei szövetkezeti tagok ünnepélyesen megkezdték az aratást Az első nap 90 hektár búzát arattak le, a tarlótöréskor szétszántják a mezsgyét E hónap 30-án, pénteken a kerületi Nemzeti Bizottság és a járási Kommunista Párt küldöttsége részvételével ünnepélyesen megkezdték az aratást. Az EFSz kultúrháza előtt gyűltek össze a község dolgozó parasztjai. Az ünnepi beszédet a járási párttitkár mondta. Innét ment szét 150 dolgozó erő 8 önkötözőgéppel a határba. A kulákok a közös aratásban kétesen viselkedtek: A munka jó megszervezésével mindjárt az első nap 90 hektár búzát sikerült learatniok. Eleinte a földművesek nem nagyon bíztak meg a gépekben, de a gépészek olyan ügyesen kezelték őket, hogy most már a földművesek a gépek nélküli curatást el sem tudják képzelni. Az önkötözőgép melletti csoportok és a traktoristák versenyeznek eygmás között, hogy ki fog nagyobb darabot és gyorsabban learatni. Már korán reggel dübörögtek a traktorok az önkötözőkkel Moldava felől Csecsejovicéra. A szövetkezeti tagok a kultúrház előtt gyülekezve, ünnepélyesen fogadták a gépeket. A kerületi pártbizottság küldöttjének beszéde után szétmentek a földekre és itt megkezdték a mukát az új kenyérért. Rögtön kezdetben nehézségek mutatkoztak az önkötözőgépek körül.' Ugy látszik, hogy nem volt minden gép elégségesen kipróbálva az aratás előtt és ez a munkát hátráltatta. Jól megállta a helyét itt Kozmán János gépész elvtárs, aki szakszerűen beállította a gépeket, úgyhogy a munka zavartalanul megindult. Hut József földműves bizalmatlanul nézte az önkötözőgépet és azt mondta ,hogy ilyen gépek a mi földjeinkre nem valók, egyáltalán nem kellett volna őket iderendelni. De mikor Kozmán elvtárs a gépeket megjavította, Hut József megváltoztatta véleményét. „Csak most látom, hogy milyen jók ezek a gépek, csak az a fontos, hogy jó szakértők dolgozzanak velük." Peregrin Alexej csoportja versenyre hívta ki a többi coportot, hogy ki fog többet és jobban kaszálni. Minden csoport elfogadta a kihívást és a versenyben folyó munka nagyon jól bevált. Pelegrin elvtárs csoportja után Magácsi Imre elvtárs csoportja sietett. No, de a többiek sem maradtak le. Habár egységes vetési terv szerint voltak a földek bevetve, a mezsgyék mégis akadályozták a gépek munkáját. Sőt, a dolgozó csoportoknak is sok gondot okoztak, mert vigyázniok kellett, nehogy egy kévét is idegen parcellára tegyenek. Egyes földművesek, akik meg akartak győződni arról, hogy a gépek jól dolgoznak-e, azt is láthatták, hogy a csoportok vezetői eléggé figyelnek arra, hogy egy földműves se legyen megrövidítve még csak egy kévével sem. A szövetkezeti tagoknak kihozták az ebédet feleségeik. Nagy érdeklődéssel nézték, hogyan dolgozik az önkötözőgép és dicsérték a képek munkáját. Pelegrin elvtársnő például így szólt: „Mennyit izzadtunk az aratás alatt idáig. Ilyen aratás, mint ebben az évben, még nádunk sohasem volt." Mikor látta, hogy a mezsgyék akadályozzák a gépek kihasználását, azt mondta, hogy mér nem bír nagyobb könnyebbítést elképzelni a munkában, csak akkor, ha a mezsgyéket is eltávolítják:. A déli szünetben a traktoristák a gépeket vizsgálják. Rendesen, meg kell őket olajozni, hogy jól dolgozzanak. Lechán József traktorista elvtárs azt mondta, hogy ha a versenyben győzni akarunk, akkor a gépeknek is muszáj velünk együtt győzniôk 1. Ehez pedig az szükséges, hogy a gépeknek is megadjuk azt, amire nekik szükségük van. A kulákok kerülték a munkát A csecsejovicei közös aratásban a kulákok is résztvettek. Ugy kellett dolgozniok, mint a többieknek. De ez nem tetszett a Dringus elvtárs csoportjában lévő kuláknak, aki egyszerűen otthagyta a csoportot és hosszabb ideig egyáltalán nem dolgozott. Nem akart megbízni a kis. és a középföldművesekben, hogy az ő parcelláján is becsületesen lekaszálják a búzát. Később szégyenkezve sietett csoportjához, mert látta, hogy az önkötözőgép jól dolgozik és hogy az elvtársak lelkiismeretesen rakják az ő gabonáját is keresztekbe a földjén. Ilyen számítgató több is akadt. Ezek rögtön reggel megmutatták, hogy nem hajlandók közösen dolgozni. Mégis azt Várták, hogy az ő földjeiken is elvégzik az aratást a szövetkezeti tagok. A kulákok ezen okoskodása ellen az elvtársak szigorú ellenőrzést indítottak. Azok a nők, akik a csoportokban dolgoztak, a munkát dicsérve mondogatták egymásnak, hogy mennyivel könnyebb a kész kévéket hordozni, mint először markot' szedni, bekötni és aztán keresztekbe rakni. Arra a kérdésre, hogy szeretnének-e továbbra is a régi módszer szerint dolgozni, azt felelték, hogy még az első nap meggyőződtek arról, hogy a géppel végzett közös munkának nincs párja. Este a csoportok vezetői számadást csináltak az egész napi munkáról. Az első nap a csoportok közötti verseny kiélesedett. Az egyes csoportok ellenőrizték, hogy mennyit dolgozik a másik csoport. Amelyik csoport lemaradt, iparkodott utolérni a többieket, így este nyilvánosságra hozták a végső eredményt. Az első nap a legjobb eredményt Pelegrin Alexej csoportja érte el, amely learatott és keresztbe rakott 8 hektár gabonát. Ez a csoport az élcsoport nevet kapta. Utána következett Magácsi Imre elvtárs, aki learatott és összerakott 7 hektárt. Némely csoport az önkötözőgépek elégtelen felkészültsége miatt nem versenyezhetett. Azonban a második napon, amint a csoportvezetők kijelentették, megmutatják, mit tudnak. Weisser László elvtárs azt mondija, hogy holnap a kaszát önkötözőgéppel cseréljük fel, a traktoristának óvatosabbnak kell lennie. Ezt el is intézte a vezető gépésszel. Elsőnek kell lennünk. E mellett rámutatott a földek egyéni megművelésének hátrányaira. Azt mondotta, hogy némely parcellán nagy rögöket hagynak, ami akadályozza az önkötözőgép jó munkáját. Az első nap értékelésénél az elvtársak azt mondották, hogy az első reggelen az első nap feladatait bO A vakító nyári napsütésben itt fekszik előttem Csúz! Apró házaival, kertjeivel és a határban a learatott, közösen learatott földekkel. A 2700 lakos számú falut, mindig meg nem alkuvó, kemény, szocialista nép lakta A komáromi járás bérharcait, sztrájkjait ez a község vezette. Sokat járt itt Široký elvtárs. Major, Zupka elvtársakkal egyetemben. Trnovsky, a helyi pártszervezet elnöke mondja is: »De sokat hordoztuk biciklin Steiner Gábort. Kis könnyű ember volt. Csak előre ült a vázra és már vittük is«., A közös gazdálkodást már régeb-' ben is meg lehetett volna kezdeni a községben. A faluban a nagybirtokosok itt hagyták a földeket teljesen marha állomány nélkül, már akkor akarták a községben a régi kommunisták vezetésével a Szövetkezetet, de nem engedélyezték. A helyi pártszervezet 1948-ban újra mgkezdte a szövetkezeti gondolat terjesztését. Először 1949 januárján alakítottak gépállomást, majd augusztusban megalakult az EFSz előkészítő bizottsága. Kezdetben 45 család lépett be a szövetkezetbe és az állami birtokok adták az 52 ha földet. Trnovsky elvtárs a helyi pártszervezet elnöke elgondolkozva meséli az eseményeket, ahogy sorra következtek. — Nem volt nehéz megértetni a faluval a közös gazdálkodás előnyeit, mert az itt lakók tevékeny részt vettek a munkásmozgalomban a múltban is. Ezért az idén 350 család a szövetkezet tagja, ami a falu 95%-a A közös aratást 200 ha-on végezték és a munkákon 9 csoport és 8 aratógép vett részt. A gépek segítségével 5 nappal hamarabb arattunk le. Az aratást múlt hó 21én kezdtük és csütörtökre, 6-ára be is fejeztük. A szövetkezet a harmadik típusú szövetkezeti formát fogadta el. Ki mennyit dolgozik, a szerint részesül jutalomban. Ezzel elkerüljük a veszekedéseket. Már 15 nagyobb gazda is belépett a szövetkezetbe. A lakosok főleg gabonanemüek-, takarmány-, dohánytermesztéssel, állat tenyésztéssel foglalkoznak. A szövetkezetnek egy traktora és egy aratógépe van de az állami gépállomás adott ezenkívül is gépeket. A közös aratás bebizonyította, hogy a gépeket csak így lehet kihasználni, csak így lehet gyorsítani az aratás és cséplés idejét. Hogy a szövetkezet gondolata még jobban elterjedjen és gyökeret verjen, a párt tagjait is mozgósítottuk. hektárar tervezték. Csaji elvtárs 'lelkesedéssel mondotta, hogy az első napon nem 50, hanem 90 hektáron végezték el a munkát. Ez fokozott munkalendületet váltott ki a többieknél is. És mivel két önkötözőgépet kaptak, este elhatározták, hogy a második napon 150 hektáron végzik el a munkát. Megegyeztek, hogy reggel 6 órakor kezdenek a munkába és este 8 óráig fognak dolgozni. Mindjárt elvégzik a tarlóhántást is. A traktoristák két váltásban fognak dolgozni és a tarlóhántás során felszántják az összes barázdákat, ezáltal jelentős nagyságú területet nyernek és így jobban ki tudják majd használni a gépeket. Számos földműves, különösen „a gyalog-csoportok vezetői" (olyan csoportok, amelyek kézzel kaszálnak) azt követelik, hogy gondoskodjanak annyi gépről, hogy mindenütt gépekkel dolgozhassanak. Az első nap robotjából elég volt nekik. Elhatározták, hogy nem fognak a kaszával kínjódni, különösen mikor látták, hogy milyen jól megy a munka, mikor közösen végzik. Az első napon a csecsejovicei szövetkezetesek az előre kidolgozott terv szerint dolgoztak, megállapították a fogyatékosságokat, melyek különösen a falusi gazdagoknál nyilvánultak meg és azokat rögtön kiküszöbölték. Az első napon kezdett versenyt a második napon még jobban kiszélesítették és versenyre hívták ki a járás valamennyi faluját az aratás és cséplés jobb elvégzéséért. A verseny, a közösen végzett aratás és a tarlóhántás szemléltető oktatás a csecsejovicei szövetkezetesek számára, mert olyan tapasztalatokat szereztek, amelyeket majd érvényesítenek a közös őszi munkáknál is, amelyek tervét már előkészítik. Most már ott tartunk, hogy mérnök jön ki hozzánk, aki elvégzi a földek tagosítását Azok, akik belépnek a szövetkezetbe, a legjobb részeket kapják. Célunk, hogy többé ne a 20% vezesse a többi 80%-ot, mint régen Volt. Természetesen a szövetkezetnek vannak igen nagy előnyei is. Ezeket az előnyöket a falu lakói már felismerték. Első köztük az idő megtakarítás Régen 3—5 hétig is eltartott egy aratás, most csupán egy hétig tart. Egy hold learatása kézzel 1100 Kčs, géppel 600 KCs. Természetesen a kulákoknak még egyszer annyit számítunk fel. Most Gürtler elvtárs a párt helyi alelnöke veszi át a szót. Itt ülünk a párthelyiségben és csupán Lenin, Sztálin képe hallgatja beszélgetésünket. A könyvszekrényben politikai brosúrák. Sztálin müvei magyar nyelven. A könyvszekrény üvegtábláin régi képek. A pártszervezet tagjai 1938-ban, 1933-ben. _ A szöveíkezet fejlődésével és a marha állomány összpontosításával természetesen fokozatosan egyre több munkáskéz szabadul fel, akiket a gyáriparban lehet foglalkoztatni. — Közösen is csépelnek? kérdezem. — Igen közös szérűk lesznek. Hét cséplőgép áll rendelkezésünkre. Csak az a baj hogy nem mindenütt ismerik fel és értik meg a gyors munka fontosságát. Újvárban a Doprávnykombinát gépjavító műhelyében már három hete ott van a cséplő gép tengelye javításon. Ha akármikor megyünk oda sürgetni a Nagy eseménye volt a szovjet építőiparnak Ivan Pigaszovics Sirkov elvtárs találmányának, az univerzális téglaszállítónak, a 364 téglát befogadó nagyszerű gépnek a bemutatója. És a bemutató* óta a gyakorlat sokszorosan bebizonyította, hogy szembeötlő nagy előnyei vannak ennek a gépnek. Gyorsan "fel- és leszerelhető, gazdaságos és egyetemes a használata. Az új tartályrekeszben hét aljlap és két rács van. Minden aljlap fából készült, de vaskampókkal van ellátva. Nagyon előnyös volt a fa alkalmazása, mert lényegesen csökkentette a szerkezet súlyát és ugyanakkor lehetővé tette nagymennyiségű fém megtakarítását is. Amig a régi közönséges tartályrekesz fémből készül aljazatának súlya 6.4 kilogramm volt, az újé csupán 4.5 kilogramm és a kampók elkészítésére csak másfél kilogramm vasat használnak fel — egynegyedrészét a korábbi mennyiségnek. Falécekből készítik most már a tok rácsait is, helyenként fémpálcikák beillesztésével. Mindezek súlya összesen 66 kilogramm (amiből csupán 43 kilogramm jut a fémalkatrészekre). Sirkov, a feltaláló, 7 téglaoszlopot helyezett el a vasrekeszben. Azért enynyit, mer a tok szélessége megegyezik az autó szekrényének szélességével. így válik lehetővé a rakterület teljes kihasználása. Persze, a szekrény hosszanti oldalfalai nekiszorulnak a vas. rekesznek és bármilyen gödrös úton haladjon is az autó, a terhet rongálódás nélkül szállítja a rendeltetési helyére. Szakéitök kiszámították, hogy Sirkov módszere 15 ember lényegesen hosszabb munkaidejét takarítja meg. Azért nevezik „univerzálisnak" (egyetemesnek) az új szerkezetet, mert a tégla különálló aljazatokon fekszik rajta, azt bármilyen teherbíró daruval fel lehet emelni és így az anyagot különböző szállítási eszközökkel lehet az építőállványon továbbítani. Ez utóbbi célra Sirkov külön egykerekű talicskát munkát, csak azt a választ kapjuk: »mit gondolnak, kíváncsiak vagyunk mink magukra«. Fontos lenne, hogy ne csak mi. hanem minden vonalon megértsék a gyors munka fontosságát. Mert a gépek jó karban léte nekünk igen fontos. Könnyítik a munkát és a nehezebbjét helyettünk végzik el. Csatek István jön be az irodába. Magas fekete ember, 45 éves Nős, családos, a szövetkezet tagja. Két ha földje van. Egyébként a téglagyárban dolgozik ahol akkordmunkával 28—30 Kčst is megkeresett óránként. De most, hogy a szövetkezet aratott, otthagyta arra az időre a gyárat és jött ingyen segíteni, az aratás sikerét biztosítani. — Mi kommunisták különös emberek vagyunk. Sok esetben azt tesszük, ami nekünk egyénileg esetleg nem előnyös. Mi már ilyen anyagból vagyunk gyúrva. — mondja. Szekeres János a 3 és fél holdjával szintén beállott a szövetkezetbe, hallgassuk meg, miért. — Itt minden munkanapot ki lehet használni és annyit kapok, amennyit dolgozom. Többé a kulák nem zsákmányolhat ki, állami segítséggel dolgozunk. — Csúzon a szövetkezet gondolata győzedelmeskedett. Köszönhető ez első sorban a falu szocialista öntudatának és harcos kommunista múltjának. Mindenki előtt világos, hogy csak a közös gazdálkodás és az az elv, hogy mindenki munkája után részesül jutalmazásban, lehet az egyedül helyes út, amely a szocialista falu felé vezet. Vidor Ist ván. szerkesztett, amelyről a téglák semmiképpen nem eshetnek le. Sokan felvetették azonban, mi töríénik Sirkov szerkezetével akkor, ha az építkezés helyén nincs toronydarú, ha. nemcsak egyszeiű emelőberendezés? (Ez a kérdés azért indokolt, mert az egyszerű eme!őberendezés teherbíróképessége csak egyharmada a toronydaruénak.) Ez esetben Sirkov új konténer-automatája nyújt segítséget. Itt az eljárás a következő. A nagy téglaoszlopoktól, különválasztható két sor, amelyek összesen 104 téglát tartalmaznak. Ezekre azt a rácsos hálót helyezik, amely Sirkov elvtársnak az építők által jól ismert konténerjéhez tartozik, de ezt most két rúgós szerkezettel egészítik ki, hogy a hálót automatikusan elválaszthassák az aljzatoktól. E rúgószerkezetek rendkívül egyszerűen működnek. Amikor a háló ráborul a téglarakásra, a munkás egy könnyű mozdulatot végez a lábával és a kapcsolókengyelek a kampóknál fogva megragadják az aljzatokat. Ezután a daruval továbbított, megrakott konténer leereszkedik az állvány hídjára, a rúgók automatikusan felemelik a kengyeleket és a fémtok elválik a Container fenéklapjaitól. Minden nagy téglaoszlopban 7 téglasor volt. Ezek közül hatot,— három szőri menetben — továbbított már a konténer-automata. A bemutató közönsége nagytokú kíváncsisággal várta, miként kerül az építőállványra a visszamaradt hetedik téglasor? Altalános volt az a nézet, hogy ezt a hetedik téglasort szétrázza a „két helyre méretezett" konténer. Az automata azonban fényesen megoldotta ezt a feladatot is: egyetlen tégla sem esett ki és nem tört össze. Sirkov ugyanezen a napon még egy újdonságot mutatott be: a kortAinált csőállványt. Ezt is joggal nevezik univerzálisnak. Ugyanazokból az elemekből — oszlopokból és összekötőrudakból — különböző építési állványokat lehet összeszerelni. Készíthetők belőlük állványok a falazáshoz, ipari építkezésekhez, lakóházakhoz mind a belső és mind a-külsö munkálatok céljára. E csőállványrendszer igen könnyen szállítható. Sirkov elvtárs nem technikus és nem is mérnök: egyszerűen sztahanovista kőműves. Siskcv azonban sokat tanult, képezte magát ós vasszorgalommal kereste a feladatok megoldását. Ennek tudható be, hogy fogas műszaki problémákat sikerült tökéletesen megoldania. Megoldásai dicsőségére válnak bármely építészmérnöknek. Ez a sztahanovista, a Sztálin-díjas Sirkov, az egyszerű és szellemes gépi berendezések egész sorozatát alkotta meg. És e sorozatok kiegészítik egymást, egységes géprendszert jelentenek. Sirkov találmányai lehetővé teszik a kőművesek munkatermelékenységének sokszoros növelését és azt is, hogy a lakóházak építésénél alacsonyabb szakképzettségű munkásokat is alkalmazhassanak. A szovjet kormány ez év márciusában Sztálin-díjjal tüntetett ki több kőművescsoporlot azért, mert a téglafalazási munkák terén nagytermelékenységű munkamódszereket dolgozott ki és alkalmazott a gyakorlatban, E kitüntetett sztahanovisták sorát Sirkov elvtárs nyitotta meg. Sirkov negyedévszázadnál hosszabb idő dolgozik már az építőállványokon és végigszenvedte a kőművesmunka régimódi szervezésének összes hátrányait. Maga is cipelte a téglát a fából készült kezdetleges tákolmányon. Ezért kereste oly szenvedélyesen az építőmunka inegkönnyíté sére, fejlesztésere, szebbétételére alkalmas módszereket. Száz és száz kőműves, mérnök, techu nikus és egyéb szakember nézte végig Sirkov találmányának bemutatóját. Valamennyi meghívott szakértő megállapította, hogy az újítások egytől^egyig teljes mértékben beváltak. Sirkov új konténerei gazdagítják a szovjet technikát és Sirkov elvtárs korábbi alkotásaival — taligákkal, a görgőjáratok, kal, a különleges irányjelző saroktéclával együtt biztosítják a téglafalazás munkájának komplex gépesítését MMMMMMMMW HH MMM MI MMMM MI MMM — Tagfelülvizsgálat a Kínai Kommunista Pártban. A Kínai Kommunista Párt központi bizottsága elhatározta, hogy felülvizsgálatot hajt végre a Párt tagjai és elsősorban a káderek körében. A tagfelülvizsgálat célja, hogy megszilárdítsák a népi forradalom vívmányait, tovább fokozzák a kommunisták munkáját és sikeresen teljesítsék az ország gazdasági és pénzügyi helyzete megjavításának feladatait. — Az angol vasutasok értekezlete határozatban tiltakozott az élelmiszerek árának állandó emelkedés^ ellen. _______________ Itt levágni! _______________ Alulírott megrendelem a PARTELET című folyóiratot Pontos címem: Név: foglalkozás: lakhely: házszám: utolsó posta: járás: Az előfizetési díjat — egy évre 35 Kčs — a postai befizetőlap megküldése után 8 napon belül átutalom. A megrendelőlap az alábbi címre küldendő: A PÁRTÉLET kiadóhivatala, 3ratislava, Michalská 27. Közös aratás, könnyebb munka, biztos kenyer Példát mutat a csúzi Egységes Földműves Szövetkezet t