Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-11 / 156. szám, kedd

U J STO 1950 július 11 Spielberg árnyai Az elmúlt héten, mint arról már la­punk hasábjain beszámoltunk, Devín­ben, Velehradon és Kozi Hradekon a csehszlovák dolgozó nép hatalmas bé­kemanlfesztációkat tartott, amelyeken résztvettek a keresztény egyházak pap. jainak kiküldöttel is, hogy a dolgozó nép mellett hitet tegyenek, a béke és a békéért vívott harcuk elszántságá­ról. Ezeken a nagyjelentőségű mani. fesztációkon számos külföldi állam egyházainak papi küldöttei is részt­vettek. Igy a pravoszláv egyházat dr. Nikolaj metropol'ta, az anglikán egy­házat Johnson canterbury-i dekán kép. viselte s résztvettek a román, lengyel, bolgár, német, osztrák és magyar ke­resztény egyházak kiküldöttel is. Itt tartózkodásuk során megtekin. tették a dolgozó nép épülő hazáját, látogatást tettek Szlovákia és Csehor­szág nagyobb városaiban én történel­mi jelentőségű helyein, körutazásuk során meglátogatták a brnoj Spielber. get is. A magyar delegációval jártam az or­szágot és a sok benyomás közül, ame. lyet itt tartózkodásuk során a magyar papokat megragadta, a spielbergi láto­gatás volt. Az itt szerzett élmények ugyanis annyira döbbenetesek voltak, hogy azokról még az elutazásuk előtt is sokat beszéltek. A spielbergi élmé­nyek az elmúlt kizsákmányoló világ sötét és borzalmas képeit elevenítették fel előttünk. A várost a Spielberg uralja, hatal­mas vár, melynek pincéiben sötét és az elnyomatás korára emlékeztető ka. zamaták. A vártól jobbra és balra szebbnél szebb templomok. A templo­mok falán és ? spielbergi kazamatákon a feltüntetett építési esztendő egy és ugyanaz. Ugyanaz a várúr, ugyanaz a kizsákmányoló, aki parancsot adott a spielbergi vár kazamatáinak építésére, hogy majd bennük az emberek szá­zait és ezreit kir.ozza halálra, hogy ben­nük az emberek ezrei és ezrei váloga­tott kínzások közepette pusztuljanak el, a város más pontjain templomokat építtetett, azokat a legszebb ékszerek­kel díszítette fel, hogy ország-világ előtt megmutassa „mély és odaadó tisz­teletét, szeretetét 1' az egyház iránt, hogy ország-világ előtt bemutassa, milyen „istenfélő Krisztust követte ember ő". A kazamaták milyen a föld alatt voltak. A halálra torzult szenve­dők sóhaja nehezen törte át a falakat, a kizsákmányoló, az uralkodó raffinált módon gondoskodott arról, hogy fa­rizeuskodó álszent arcáról a spielbergi borzalmak le ne tudják rántani a lep­let. De volt egy másik megdöbbentő, felháborító és felejthetetlen kép, ame. lyet a magyar delegáció magával vitt hazájába és az a spielbergi kápolna. Közvetlenül a kazamaták felett, azt hi­szem három évszázaddal ezelőtt, kápol. na épült, amelybe évenként egyszer a sötét cellákból felvezették a kazamaták mélyén sínylődő rabokat, hogy „lelki vigaszt" nyerjenek. Hitlerek nem vol­tak ilyen gyöngéd lelkek. A kápolna oltára mögötti nagy képet, amely va­lamely szentet ábrázolt, lerántották és helyébe a germán sast helyezték, az oltárt magát hatalmai méretű kőből fa­ragott horogkereszttel díszítették és az oltárra magára a misekönyv helyett „Mein Kampf'.ot rakták. A kápolna oldalhajójába három akasztófát állítot­tak, amelyeken több mint 900 szabad­ságért küzdő cseh hazafit végeztek ki. A Spielberg kazamatáiról és kápolná­járól, mert mindkettő döbbenetes volt, sokat beszélgettünk utunk során. Sok mindenről beszéltek ezek az emlikek, sok mindenre adták meg a választ. De módot nyújtottak arra is, hogy a mai élettel hozzuk őket kapcsolatba s ősz. szehasonlítsuk a mai helyzettel, amikor alig pár száz kilométerre a népi de. mokratikus országunktól az imperia­lista háborús uszítók mind nyerseb­ben mutatják meg igazi énjüket, amely arra törekszik, hogy a világot újabb háborús kataklizmákba sodorják. Es eb­ben a véres és felháborító munká­ban olyan társakra és követőkre talál, nak, akik istenfélő, Krisztust követő embCTeknek vallják magukat s ugyan­akkor megfeledkeznek arról, hogy ma­gatartásukkal a háborús uszítókhoz való csatlakozásukkal Krisztus legalap­vetőbb tanításait: a szeretetet, a békét és az emberi egyenlőséget vetik el maguktól Ez a döbbenetes kép, ami Spielbergen elenk tárult, mindenki szá. mára, aki egyszer azon keresztül megy, további harci erőt nyújt ahhoz, hogy még fokozottabb energiával küzdjön a szocializmusért, mert egyedül ez bizto. sítja mindnyájunk számára a szabad­ságot, a békét, a szeretetet és mente­síti a világot az ember ember által va­ló kizsákmányolásától, az elnyomatás­tól. (nj) A fiileki Drevoindustria versenyre hívta a összes testvéri üzemeket a szocialista munkaverseny kiterjesztésében Félévi teljesítményük: 107*5 százalék (p— i) Üzemeinkben már teljes lendülettel folynak a jövő évi terme­lési tervvel kapcsolatos megbeszélések. Dolgozóink, akik a szocialista építőmunka bátor harcosai lettek, belátták, hogy csak a fokozottabb ter­meléssel és a szocialista munkamódszerek nyújtotta lehetőségek alapján, a normák szilárdításával erösithetjük sorainkat és fejezhetjük ki nyíltan békés törekvéseinket. Nem a háború, hanem a béke gondolata ösztönöz bennünket újabb kötelezettségek vállalására. Ha jó munkát akarunk vé­gezni, mindenekelőtt a szocialista munkaverseny tökéletes megszervezésé­re és minden dolgozóra való teljes kiterjesztésére kell törekednünk. Ezt akarják megvalósítani a füleki Drevo industriában is. Ez az üzem a fafel­dolgozó vállalatok legutóbbi közös aktíváján versenyre hívta ki az összes testvérüzemeket, hogy melyik üzem ér el legmagasabb százalékot a szo­cialista munkaversenyben a béke híveinek második olaszországi kongresz­szusáig. A jövő évi munkaterv kidolgozásában pedig főirányvonalul tűz­ték ki a normák szilárdítását, a termelési előírások alapján a legna­gyobb anyagtakarékoskodás biztosítását és a termelés fokozottabb ellen­őrzését. A füleki DrevoindUstriában dol­gozóknak több mint 60 százaléka kapcsolódott be a munkaversenybe. Nem is kell nagy propagandát kifej­teniök, mert a dolgozók már önként kapcsolódnak be a versenybe, ami a munkásöntudat emelkedését bizo­nyítja. S most a munkaverseny re­ferátum kibővítése után tudniillik minden műhely tanácsban a dolgozók közül egyet, mint versenyfelelősi bíztak meg és így teszik lehetővé a sikeres szervezőmunkát, hogy mi­előbb megvalósuljon üzemükben is a versenyzőknek 100 százalékos szer­vezettsége. Az akcióhármasok eredményes munkája. Üzemeinkben egyre tökéletesebbé válik a termelést irányitó, ellenőrző és fejlesztő szervezettség. A füleki Drevoindustriában akció-hármasok alakultak. A fő akció-hármas a szí séglethez képest megtesz minden elő­készületet a termelés folyamatossá­gának biztosítására. Politikai meg­győző munkával, az üzemi pártszer­vezetek, a munkaverseny és az él munkásmozgalom kifejlesztésével az üzemi szakszervezetet, a technikai irányítással pedig az üzem igazgató­ságát bízták meg. A műhelyek akció­hármasai pedig a maguk területén végzik el a reájuk háruló feladato­kat. Ezek az akció-hármasok, mélyek a legkiválóbb munkásokból alakulnak, akik a legjobban ismerik a termelés minden csínját-binját, tudják csak lehetővé tenni a termelékenység nagymérvű fokozását, az élmunkás­és újítómozgalomnak széles töme­gekre való kiterjesztését. Ez is egyik erős bizonyíték arra, hogy munkás­hazánkban valóban a dolgozók lettek a termelés irányítói és a haladás biz. tosítói. Es így sikerült megvalősíta­niok egész üzemi kötelezettségüket, azt, hogy október 28-ig teljesíthes­sék az évi munkatervet. Ennek érde­kében belső üzemi tervet dolgoztak ki és így teszik lehetővé a túlteljesít­ménvek folyamatosságának biztosí­tását. A júniusi hivatalos tervet 112.1 százalékra, a belső üzemi tervet, me­lyet sokkal magasabban állapítottak meg, 102 7 százalékra, a félévi hiva­talos tervet 107.5 százalékra, a belső üzemi tervet pedig 98 százalékra tel­jesítették. A normák szilárdításával és az anyagtakarékoskodás emelésével fokozzuk a termelékenységet A füleki Drevoindustria dolgozói a mühelytanácsok és az akció-hárma­sok közvetítése révén kapcsolódnak be a jövő évi munkaterv előkészíté­sébe. Legfontosabb feladatuk a mun­kaverseny fejlesztése és a normák szilárdítása és nagyobb mérvű anyagtakarékoskodás biztosítása lett. A normák felülvizsgálását már el­indították az egész üzemben. Sok helyen rájöttek, hogy az eddigi nor­mák lazáknak bizonyultak s erre a munkások maguk kérik önként a normák szilárdítását. S ezek az újon­nan megszilárdított normák érvény­ben maradnak 1951-ben, természete­sen feltéve, hogy közben változás nem következik be a termelés mene­tében. A kézi as?talosmühe!yben dolgozó Patkó János, Kónya Zoltán, Luksic Gyula és Sztankó Menyhért élmunkás­sok kezdeményezésért, akik 10 száza­lékos normaszilárdítást kértek a mű­hely összes dolgozói követték őket. és most már mindnyájan a szilárdított nor­mákkal dolgoznak Ez a műhely a jú­niusi tervet magasan, 128 százalékra teljesítette, ami a jól szervezett mun­kának tulajdonítható. A kivitelre kerülő termékek gyártá­sánál rohamosan megnövekedett a hul­ladék, amit nagy mértékben csökken­tette a műhely termelési képességét. Ennek áthidalása érdekében Vas József elvtárs, a lengőfűrész üzem mestere, az anyagtakarékoskodást tartva szem előtt, minden hulladékot más termékek feldolgozására használ fel, A szocialista munkaverseny kiter­jesztésébe a mesterek is bekapcsolód­tak. Kotman elvtárs, a kézi asztalos­műhely mestere és Trizna elvtárs gép­asztalos, a szerelési műhely munkave­zetőhelyettese ígéretet tettek, hogy műhelyekben a dolgozókat 100%-ig szervezik be a munkaversenybe. Ezzel a ténykedésükkel példát szolgáltat a többi mesternek is, mert csakis ezen az úton, a dolgozókkal való szoros együttműködéssel és kölcsönös segíť­séggelv álthatják valóra célkitűzéseiket. A füleki Drevoindustriában a hiva­talos munkaterv szerint 's ebben az évben 30 százalékkal fokozódott a ter­melés az 1949 évivel szemben. Ennek ellenére is a megnövekedett feladatok­nak sikeresen tesznek eleget, amit csak a szocialista munkaverseiiy eredményes kibontakozásának köszönhetnek. Beve­zették a műhelyek közötti versenyt s ez állandóan ösztönzi az egyes üzem­osztályok dolgozóit a termelékenység emelése mellett az elsőbbség megszer­zésére is. A legutóbbi héten a lengő­fürész-üzem és ládakészítőműhely lett az első ebben a versenyben. Fogyaté­kosságok ebben az üzemben is előfor­dulnak, de ezeket következetesen ki­küszöbölhetik, ha kimélyítik a dolgo­zók részvételét az újítási mozgalomban és ha védnökségeket vállalnak egyes EFSz-ek felett. A szocialista munka­verseny kiterjesztése, az anyagtakaré­koskodás és a túltel jesítmények mel­lett ezekre a fontos feladatokra is kell gondolniok, mert jó munkát csak úgy végezhetünk, ha a szocialista nevelő és szervező munka terén minden követel­ménynek eleget teszünk. Az ellenterv előkészületei a bratisiavai Gummongyárban Minden munkással megtárgyalják a normáját — Szilárd normák mellett magasabb keresetek — Miért maradnak el néfeány osztályon A bratisiavai Gummongyárban az előzetes tanácskozások, sőt üzemi gyűlések után a közvetítő tervezés előkészületei elhatározó stádiumba, kerülnek. A munkások és munkásnők a mesterekkel együtt egyenesen a munkahelyeken megtárgyalják normáikat. Mac elvtárs osztálya minta­osztály. Mac élvtárs művezető a mühelytanács elnökével, Tóth elvtárssal és az egyes munkásokkal megtárgyalja, hogyan szilárdíthatnák meg nor­máikat a munka jobb megszervezése és a rejtett tartalékok feltárása alapján. Ez a rendszeres politikai munka meghozta gyümölcse t. Az osz­tályon valamennyi alkalmazott szocialista kötelezettségvállalásokat. írt alá és 80 százalékuk már élmunkás. Kettő kivételével a közvetítő tervezés előkészítésének keretében mindnyájan megszilárdították normájukat. Tóth elvtárs hengerköszörülésnél a normáját 10 százalékkal megerősí­tette. Tóth elvtárs a munka jobb megszervezésének következtében és a munkaidő jobb kihasználásával e mellett az új norma mellett többet keres, mint a régi lágy normánál. »A megszilárdított normáknál, aki ke­resni akar, többet keres — mondja Tóth elvtárs Én is három kor 0nával többet keresek óránként,, mint az­előtti Kanigoda elvtárs normáját 11.5 százalékkal szilárdította meg. Ez az elvtárs nagyon pontos és felelősség­teljes munkát végez. Minden f gyei­mét munkájára összpontosítja, és így jelentős selejt-csökkentést ért el, időt takarít meg és jobb teljesít­ményeket ér el. Ezt keresetén is ész­reveszi amely a megszilárdított nor­ma ellenére nagyobb, mint azelőtt volt. Hrovol elvtárs élmunkás 150 százalékos teljesítményt ért el. Nor­máját 10 százalékkal szilárdította meg. A munkaidő jobb kihasználá­sával azonban ezt az új normát 65 százalékkal túlteljesíti, és így órán­ként 2 sőt 3 koronával többet keres mint azelőtt. A préselőben Klčo. Oberd, Tomá­áek és Handel elvtársak elvállalták, hogy elvégzik azt a munkát amelyet eddig heten végeztek. A normát 40 százalékkal megszilárdították és e mellett többet keresnek, mint az­előtt. Tendler elvtársnő a közvetí­tő tervezés előkészítésének keretében normáját 10 százalékkal megszilár­dította. »Ha többet és olcsóbban fo­gunk termelni mondja Tendler elv­társnő. — akkor többet és olcsóbban fogunk tudni bevásárolni is. Kere­setünk a munkától függ. Nagyon font 0s, hogyan tudjuk beosztani a munka döt. Két vagy háromszáz da­rabot készíteni óránként, 100 da­rab tuán 7 koronás kereset mel­lett. — ebben nagy különbség van. Én háromszáz darabot készítek órán­ként és erre büszke vagyok«. A közvetítő tervezés előkészületei sikerrel folynak azokon az osztályo­kon, amelyeknek mühelyhármasai elvégzik kötelességüket, és bekap­csolják az akcióba valamennyi mun­kást. A Gummongyárban vannak azonban olyan osztályok, mint pél­dául a 700-as és a 720-as osztály, amelyeken a munkások arról panasz­kodnak hogy a közvetítő tervezés előkészületeiről velük még nem tár­gyaltak. Érthetően az ilyen osztá­lyokban elmaradnak a normák be­vezetésével és megsz :lárdításával. Az SzKP üzemi bizottságaitól és a ROH üzemi csoportjától függ, hogy biztosítsák a közvetítő tervezés si­keres lefolyását ezekben az osztá­lyokban is. Ki kell jelölni majd azo­kat az elvtársakat, akik felelősek lesznek a közvetítő tervezés előkészí­tésért ezeken az osztályokon Az elő­készítő gyűlések és a munkahelye­ken tartott 10 perces tanácskozások után ezeken az osztályokon is át kell térni a normák, megtárgyalására az egyes munkásokkal. Ennek az akció­nak a során az elvtársak felhasznál­hatják 'az előző osztályokon nyert tapasztalataikat és a legkiválóbb él­munkások tapasztalatait. A koreai néphadsereg további városokat mentett fel A koreai népi demokratikus köztár­saság népi hadseregének főparancsnok­sága hétfőn jelentette, hogy az egész hadsereg folytatja előnyomulását dél felé. Csonan (Tenan) városát is fel­szabadították a népi hadsereg egysé­gei, e harsok során 60 amerikai katona esett fogságba és a Csonan birtokáért vívott harcok során a népi demokrati­kus csapatok négy ellenéges repülőgé­pet semmisítettek meg Más frontsza­kaszon a népi demokratikus légelhárító tüzérség 8 repülőgépet lőtt le, melyek között több nehéz bombavető gép volt. flz angol dolgozók tiltakoznak az imperialista agresszió ellen Az angol békehívei tömeges tiltako­zó gyűléseket rendeznek, amelyekben visszautasítják a kormány elhatározá­sát, hogy résztveg} sin az amerikai im­perialisták agressziós beavatkozásában. Az Alsó Házba az elmúlt napok so­cán egy munkásküldöttség érkezett, amely az angliai dolgozó nép nevében konkrét követelményekkel lépett fel a koreai kérdést illetően. A szakszerve­zetek és egyeb tömegszervezetek is küldöttségek kiküldésére határozták el mfigul'at, amelyek tiltakozni fognak az An«ol Alsóházban a koreai amerikai agresszió rriatt. Ztyyue £ie igazi acca Osanin a »Líteraturnaja Gazeta< utolsó számában Trygve Lie nagysá­ga és bukása címmel cikket írt: »Amidőn Trygve Lie norvég külügy­minisztert az ENSz főtitkárává vá­lasztották — írja Osanin, barátai és ismerősei szerencsekívánó távira­tokkal és levelekkél halmozták el. Hány dicsőítő pohárköszöntöt mond­tak a béke legbecsületesebb, legfen­költebb, legnagyobb védelmezőjének »tiszteletére«.' M 0st több mint négy éves működése után az Egyesült Nem­zetek Szövetsége főtitkári hivatalá­ban senki sem nevezheti öt többé a rtegfenköltebbnek, sem a legbecsüle­tesebbnek«. Trygve Lie becsületes­ségének utolsó fénye mult év nya­rán ragyogott fel, amidőn otthon Norvégiában töltötte szabadságát. Tán visszaemlékezett az utolsó hábo­rúban kiömlött vérfolyamokra, vagy utolsó kijelentésére a Szovjetúnióval való barátságáról: tény azonban az, hogy a bergeni nagygyűlésen világo­san megmondta, hogy miként véleke­dik az Atlanti egyezményről, Ott azt a kijelentést tette, hogy az úgyne­vezett regionális együttműködés, amelynek jegyében az amerikai im­perialisták ezt a támadó tömböt ki­alakították, semmi esetre sem pótol­hatja az ENSz-t és hogy az Atlan­ti egyezményt nem volna szabad re­gionális egyezményként megjelölni, amelyet az Egyesült Nemzetek char­tájának szellemében kötöttek meg, mert az Atlanti egyezmény ellenke­zik az ENSz azon törekvéseivél, amelyek a béke és biztonság megőr­zésére irányulnak. Ez a beszéde további pályafutásá­ba kerülhetett volna. Wash ngton­ban és Londonban fenyegetni kezd­ték. A reakciós lapok fenyegetően kijelentették, hogy az a politikus, aki nem ismeri el az Atlanti egyez­mény jelentőségét, nem való vezető helyre. Trygve Liet halálos félélem fogta le és sietett gyorsam levetni magáról a »béke lovagjának« öltö­zetét. Kijelentette a sajtónak, hogy szavait rosszul értelmezték, hogy ö mindig elismerte az Atlanti egyez­mény jelentőségét, amely teljesen megfelel az Egyesült Nemzetek char­tája alapelveinek. Ettől az időtől kezdve az ENSz főtitkára megtett mindent, hogy az ENSz titkárságát az USA külügyminisztériuma fiókjá­vá alakítsa át. Az 6 közreműködésé­vel történt, hogy az ENSz titkársá­sága az amerikai kémszolgálat a, cseh nép és más nemzetek árulói­nak, a szovjetellenes banda és külön féle imegránsok központjává vált, akik nem az ENSz-t, hanem Ameri­ka érdekeit szolgálják. Trygve He eltűrte, hogy az ENSz titkárságán bevezették a telefonbeszélgetések al­jas kihallgatását és az amerikai kémszolgálat egyéb módszereit. Az­által, hogy támogatta a biztonsági tanács törvényellenes határozatát a koreai ügyben, Trygve Lie, akit az­előtt 2>a béke védelmezőjének« nevez­tek, az amerikai támadók közvetlen bűntársává vált. Még nem olyan régen — írja továbbá Osanin — Trygve Lie a pár­tatlan főbíró álarcában meglátogatta Európa fővárosait »békeküldetésben€. A lapok sokat írtak. Trygve Lie mértékes kezdeményezéséről«. Tryg­ve Lienek, ez a vbékeküldetésev. a mostani nyilt beavatkozás után a béke ellen a támadó háború védelmé­re a valóságban csak manőver volt, amelynek az volt a célja, hogy el­terelje a figyelmét az amerikaiak há­borús kalandjáról a Távol-Keleten. Trygve Lie az ENSz főtitkára — ír­ja befejezésül Osanin — áruló mó­don támogatja Trumant és Ache­sont az EŇSz tönkretevésében. Tryg­ve Lie támogatja azokat az ameri­kai támadókat, akik arra törekednek, amint azt találóan írta Pietro Nen­m az 0lasz haladó szocialista párt vezére, hogy az ENSz-t talpnyaló kutyákká alakítsa át. amelyeket Tru­man pórázon vezethet arra, amer­re neki tetszik. Az ENSz ilyen hely­zete nyilvánvalóan tökéletesen meg­felel az ENSz mostani főtitkárá­nak. Rz üzemi pártszervezetek, üzemi bizottságok és műhely­tanácsok és az egész üzemi munkásság figyelmébe! Lapunk, szombati számában mun­kátok megkönnyítésére külön mel­lékletet adunk, amelyben az ellenter­vezés (ústretové plánovanie) 1951-es évi előkészülete rői és előkészületi munkáiról adunk tanulságos felvi­lágosító cikket. Nagyon fontos, hogy az üzemek egész munkássága megis­merje az ellentervezés lényegét és tudja azt hogy milyen fontos szere­pet játszik ez üzemeink életében. Hívjátok fel erre munkástársaitok figyelmét és ahová nem jár, már jó­előre rendeljétek meg lapunk szom­bati számát, amelyben segítséget akarunk nyújtani nehéz munkátok­hoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom