Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-20 / 164. szám, csütörtök

/ t UJSZ0 1950 július 20 A TOLVAJ Az állami gazdaság szőlőskert jében megérett a gyümölcs, szüretelni 'kellett. Drága, mézízű fürtök ronggyá zúzódva omoitak a daráló hengere alól a hatalmas kádakba, s a levegőt megtöltötte a must édes, erjedő szaga. Nappal a darazsak zsongva köröztek a tőkék között s mámorosan mászták a levelek alatt duzzadó tömör fürtöket. Éjjel csend ült a szemmel alig belátható szőlőtáblák fölött s a sárgára elhalt levelek zjrrenve hullottak a földre. A ház ott állt a dellavári szakaszon, a sövénykerités mellett, ami elválasztotta a szőlőt a szántóföldektől. Itt napszállta után is megmaradt az a jó, Hatos íze a levegőnek, ami a dellavári szőlőből áradt. Piros fürtök éretten bugygyantak ki a venyigek közül, mintha már nagyon lekívánkozna mindegyik a szorító kötésből. Alig szürkült az egalja k nyílt a házajtó s az asszony papucsban, kiskendövej a vállán kisurrant, be sem tette maga után az ajtót, nehogy felébressze az urát, akit éjfélben váltottak Je Egy dfcppet még visszanézett rá. O't feküdt az ember csendes horkolással elterülve., mint egy zsák. Klán ellépett az ajtóny.lástól. az ereszágról leakasztott egy kosarat karjára kapta és mint az árnyék besurrant a szőlők sorába. Határozott céllal ment. Átcsapott az Oltványoaon ki a főútra, ahonnan egy perc alatt el is érte a nagyszemü »Napoleon«-nal beültetett táblákat. Ezt akarta. Mindig megcsípdeste, mikor erre járt délidőben. ha az urának ebédet vitt a pajtába a présekhez. Nem tiltotta senki, hogy meg ne kóstolja, bár • az ura ráparancsolt hogy ne nyúljon semm hez, mikor annyit vehet, amennyi belefér. Olcsón kapják, minek akkor lopni. Nem gondolkozott, mert erősen virradt, sebesen szedni kezdte a félkilós fürtöket, bele a kosárba. Nem nézett se jobbra se balra. Csak tépte cibálta a szívós szárakat. Siettében nem hozott magával semmi vágoszerszámot és most rettentően szorult a torka, míg szedett. Eszébe se jutott a szájába dugni egy-két szemet, szoknyáját térde közé szorítva, surranva ját egyik tökétől a másikig, amíg a jókora kosár teljesen megtelt Elindult, botladozva de nagy igyekezettel. Átlépdelt az ormókon. de hamarosan, már tiZ lépésnél letette. Nem jól fogta. Karjára vette. A szemek hideg bársonya hűtötte kiforrósodott bőrét, a kosár durva, csavaros vesszöfüle oelevágott a húsába. Minden percben úgy érezte, mindjárt elejt'. Nem ejtette el. Inkább a lépteire nem ügyelt úgy. mint mikor idejött. A nagy tehertől a kosár nyisszanó zajt csapott, ami elviselhetetlen volt. Lihegett. A szemek szétnyomódtak karja alatt és a lé vég gcsorgott a könyökéig. Kendője lecsúszott válláról, érzre sem vette. Elmaradt. Megállott. Homloka, háta csuronvízes lett... Mi tud benne olyan nehéz lenni? — tűnődött szuszogva. Aztán magával perlekedett... Mi a nyavalyának szedtem ennyit? Hiszen csak egyszer akartam jóllakni vele, még mielőtt a szüretelők ideérnek. Egy p llanatig dörzsölte, nyomogatta fájós karját... a fene essen bele, de nehéz eldobjak belőle ? A világért sem .. . Ha leszedtem, megeszem. Lehajolt. Eleset nyilait a derekába. Felsziszent aztán nézegette, kerülgette ... Merről fogja, hogy könynyebb legyen ? Végre kiért az útra. Megdöbbent. A ház kisablakából piros fény villogott feléje, repdesve. Az ura most gyújtott lámpát. .. Minek kelt ez fel? Hisz' éjféltájt feküdt le. Megállt egy pillanatra, nézte a fényt, mint az éjszakában feléje közeledő vonatot, ami elöl nincs menekvés .. . Most hová tegyem ? Sanyi nem tudhatja meg... nem, nem. A ház sarka felé tartott szinte rémület szállta meg és befordult zzadtan a borzalomtól, hogy az ura a sarkában van. Végre leeresztette a súlyos terhet, karján a bőr csípősen fájni kezdett hegy letette, az ujjaiba meg zsibbadás állott. " Erőtlenül ejtette el, mint a szélütött. Szinte szikrát hányt az agya a töprengéstől . . Most hová tegye ezt a vacak szőlőt? Sehol egy bokor, egy boglya... Az ágy alá szánta de most már nem lehet... Ébren van, meg nem is jó hely, Sanyi mindenbe belekasmatol. . . Még rájönne .. Kics

; libaól támaszkodott bekerítve a ház falának. A libák pergő zajjal babrálták csőrükkel az ólaitót, érezték hogy a közelükben áll. Hirtelen lehajolt, kihúzta a kis facsutkát a lécajtóból és a libák tempósan lépegettek kifelé a kicsi karámba. Mind a négyen halk b

:begéssel örültek a korai szabadságnak. Klári felemelte a kosarat, szuIrta: ERDÉLYI VERA • szogva átlendítette a korláton, benyomta az ólajtón. A libaalomban puhán csúszott a recsegő kosár, mig végre rácsapta az ajtót. Ugyanakkor halctta az ura hangját: Klári .. Klári. — Itt vagyok! Már felkelték? — szaladt előre — hisz' nem aludtál semmit. Be akart suranni, de az ura a küszöbön állt és átfogta a derekát. — Hun mászkál az én kis feleségem?... Hun? De nvlyen ''forró vagy! Mit csináltál? — Vizet húztam — tapadt rá az asszony szeme az ablak alatt álló dézsára. — Tudod milyen nehéz az nekem, De miért keltéi fel? Mert indulunk a városba az igazgatóval... De húztam én neked lelkem az éjszaka, mielőtt lefeküdtem. ehun van ni, telj a dézsa. — K

;mostam a libák ólját — merészkedett az asszony — Ami itt van azt én húztam. — Minek csinálsz ilyet? 3 mondta az ember elgondolkozva. — Hideg a hajnal, megfázol — és behúzta a meleg házba az asszonyt. Odabent hirtelen feszült csend lett. Az asszony testén végesvégig nyilait valami. Az asztalon kezdett babrálni a lámpa körül, mert hirtelen zúgni kezdett vele a világ... a kendő: elmaradt! Nyomban ki akart menni utána. De nem mert. Az ember a ház közepén állt, tűnődve s a borostás állát tapogatta. Az ingét csak hirtelen húzta fel és kivül maradt az alja a nadrág korcából. Azt gyűrögette és csak később felelt az asszony kérdésére, hogy eszik-e valamit ? — Ne bánd, lelkem, nem eszek én semmit maid a .városban. — Hová mégy? — eszmélt fel az asszony , — Mondtam, hogy a városba, rf hétórással — és erősen megnézte az asszonyt. — Mér mégy be? — csattant fel hirtelen, feoldódott ingerültséggel az asszony. Mióta bejött, szorongásban volt a kendő miatt. Hét óra, az késő, addig innen ki kell jutni. Ideges ingerültségében ordítani szeretett volna. Mindjárt el is kezdte: — Mit huszonnégyórázol e mellett a vacak szőlő mellett? Mit bakterkodsz alig alszol, velem se törődsz! — Mit kiabálsz — fordult feléje meglepődve az ember. — Hányszor mondtam már, hogy nem minden úgy van. ahogy te gondolod?! — Mindig ezt fújod — kiabált tovább Klári. — Azt mondták, hogy nyolc órát fogsz dolgozni, oszt lett belőle tizennyolc is v . — Lett — kacagott az ember halkan, csak azt sajnálom, hogy nem tudok huszonnyolcat egyvégtiben. Aztán lassan kezdett habot verni legy kis csészébe és óvatosan felrakta az arcára hogy megberetválkozzék. Apró nikkelrámás kistükrött állított a lámpa alá, a sótartóhoz és hozzáfogott kifenni a pengét szegreakasKtott nadrágszíján. — De nagy erőt érzel — sziszegte Klári fojtott dühvel és csapott, vágott jabbra-balra — Azt. .. Csak megfoghatnám a tolvajokat, akik a héten is összeszaggatták a bakar-táblát. — óvatosan felhúzta a szeme alatt a bőrt és lekaparta az első sert. Majd úgy maradt a keze a levegőben, és kacagni kezdett. — Azért bakterkodok önkéntes munkában, ha-ha. — Mit? Még kacagsz? Visította az asszony. Óh, hogy fulj meg te! Te... — azza] kirohant és bevágta maga után az aitót, úgy. hogy a szele eloltotta a lámpát. Az ember oldalról utána sandított, kuncogott és a sötétben is fente tovább a beretvát. majd fejcsóválva dünnyögte: — Nem csodálom, hathetes asszony. Klári szaladt ahogy a lábai bírták Lassan virradt, de már egészen jól látott a sorok között. Az irányt tudta, mégis megtévedt és egyik ormóról a másikra bukdácsolt. Omlott lába alatt a puha domb, a lába csupa víz lett a harmattól, míg végre egy karón fennakadva meglelte új rózsás rojtos kendőjét. Egészen nedves volt a reggeli harmattól. Hóna alá szorította s m nden tagjában leverő fáradtsággal kezdett visszabotladozni. A ház elé érve már tisztán állt előtte mit csinált. Ráadásul az urával is összeveszett. Reszketett. Magára terítette a kendőt és nek dűlt a ház sarkának, úgy töprengett. — Hogy is tudtam ilyet tenni, ilyet mondani:... fulj meg! Hát nem nékem kéne megfúlni inkább?! Odavánszorgott remegő inakkal a ketrechez. A libák nagy sürgés-forgásban voltak Topogtak ide-oda a hajnali szürkületben. Először nem látott jóí de aztán t sztán kivehette, hogy a marakodás oka valami puha csomó. A szőlő volt az. Egyik a másik szájából húzgálta ki a megnyirbált szőlő-fürtöket. Tele nyakkal zabáltak, csipkedték, verték egymást az első helyért. Ha egyiknek sikerült egy egész fürtöt kihúzni a csomóból, a másik körbe kergette a kis kamrában, míg el nem vette. Már mind a négynek akkora volt a begye, mint egy kis tök. Klári megsemmisülve nézte, míg unottan ott nem hagyták, s

v nagy szárnyszellőzködésséi tovább-ballagtak. Rákönyökölt az ól tetejére, úgy "gondolkozott. Meg se kísérelte elverni a libákat a drága gyümölcs mellől. Szüntelen csak arra gondolt, hogy most mi lesz. Mi is volt az, ami elindította erre az útra? Az. hogy holnap leszedik? Vagy, hogy az ura említette a tolvajokat? Vagy megkivánta? Ez mind úgy forgott az agyában, mint a daráló kereke. Csak egy állt tisztán előtte: hogy ezt az ura tette. Biztosan észrevette, amikor betette a kosarat Igy hát Sándor tudja. Lassan folydogált lefelé a könnye hegyes kis orrára. Mi lesz. megöl. Egészen biztos, hogy megöl, Nem baj, rosszabb úgy se jöhet, elibe vág. Mielőtt a konyhaajtót kinyitotta, benézett a kis ablakon. Sándor mosdott. Fütyölve mosdott. Maradékul csapkodta magára a nideg kútvizet. Minél tovább állott itt kint, annál jobban fütyölt az odabent. Vastag vászonkendővel dörzsölté hátát, karját, szétterpesztett lábbal a ház közepén. Benyitott. — Csak tunnám, hogy hun járkálsz? — fogadta az ember a legvékonyabb hangján, ami csak kitelt tőle. Vagy tán tolvajt fogtál? — Pár percig néma csend volt, aztán halkan jött a válasz: — Igen. Az ember sebessebben dörzsölte a hátát, a durva kendervászon már vörösre marta bőrét. Nem nézett vissza az asszonyra, meg sa fordult. felvette ingét, ünneplő kabátját akkor állt az asszeny elé: — Jói tetted, hogy megfogtad, sokat segítettél nekem. — Várt egy cseppet, hogy az asszony válaszol-e, de hogy nem szólt odaállt eléje: — Ne ereszd el azt a tolvajt, míg meg nem fogadja, hogy többet nem teszi. Megbírsz véle egyedül, vagy tán segítsek? Kláriban feloldódott a fojtogató görcs, odabukott az ura vállára és ott remegett -zokogva. — Sírjál csak sírjál, jó lesz az — aztán mintegy magának dünynyögte: — Ki így. ki úgy, de lassan m'ndenki megtanulja, hogy ami egyszer az övé, minek abból lopni, tied az éppen úgy, mint az enyém, s az enyém éppen úgy, mint sokszázezeré az ország összes dolgozójáé. Na. ne áztasd össze a kabátomat, hanem le a szegről a csizmámat, mert lekéssük a vonatot. Rövidesen megjelenik a Magyar Könyvtár Barátai Körének második tagilletmény könyve, Jókai Mér: Szabadság a hó alatt I. Ha még nem tagja körünknek, jelentkezzék! Tagsági díj nincs! Tagjaink számára a tagilletményi könyvek ára egyenként 75 Kčs kötve. Ezen könyved bolti ára több, mint 100 Kčs. Tagjaink könyvvásárlásnál engedményben részesülnek. Címünk: Magyar Könyvtár Barátainak Köre, Bratislava, Dunajská ul. 25. CTIBOR šTITNICKY: >\ SZOYJETIMIO (CCCR; A Nagy Fal már ledőlt a föld határiról növekszik és ragyog a küzdőtér fölött. A Kreml csillaga Lenin szobrára néz Newyork utcáiról a néger könnyesen Őrá tekint reménnyel az Üldözött spanyol nép őbenne bízik hittel a görög partizán A földkerekség távol sarkában ő ragyog az ősi Ázsiában a hajnal felvöröslik Kínával együtt kél fel Vietnám hősi népe s fegyvertűzzel köszöntik a felkelő napot Testvéri körbe gyűlnek a népek egy család harcos körükbe lépnek zsidó és indonéz Milliók sorakoznak remeg a- föld, ha lépnek Arcuk Moszkvára néz ballábbal már kiléptek S a szétdó'lt otthonok fölé s az omlott vérfolyam fölé védőn egy óriás ököl árnyéka emelkedik A törhetetlen szigorú az igazságot hordozó A győztes örökre dicső nagy Svojetúnió Fordította: Hegedűs Zoltán. IXasim Hikmet szabad! A távirati irodák jelentik, hogy Nazim Hikmet, a török nép nagy költője az ankarai parlament pénteken megszavazott általános amnesztiatörvénye alapján kiszabadult börtönéből, melyben több, mint 12 esztendeje senyvedt. A török parlament reakciós többsége az amnesztiatörvény vitájában azt követelte, hogy Nazim Hikmettel tegyenek kivételt, ő ne essék amnesztia alá. De ez mégsem volt lehetséges Egy fél év óta, amióta a hősies Nazim Hikmet súlyos betegen feküdt cellájában és különösen amióta fogyó erejével még éhségsztrájkba is lépett, hogy fogvatartása ellen tiltakozzék — a világ közvéleménye állandóan foglalkozott a török kormánynak ezzel a barbár jogtalanságával. Hiszen a szabadság költőjét azért ítélték 28 évi börtönre, mert verseit katonáknál találták meg, akik azokat szeretettel másolták, mert az ő sorsukról, az ő reményeikről szólnak. Párizsban bizottság alakult Nazim Hikmet megmentésére. A szovjet írók, a bolgár, a román, a csehszlovák és magyar írók levelekkel ostromolták a török kormányt; lapokban, folyóiratokban írtak, tömeggyűlése* ken beszéltek róla. Egyre nőtt a szolidaritás nemcsak az írók és az értelmiség körében, de a nemzetközi munkásosztályban, a béke híveinek világmozgalmában is. Ennek a hatalmas tömegnyomásnak köszönhető, hogy a nagy török költő, akit egy percre sem tudott megtörni a reakció, most szabad. Saját, bátor harca és a nemzetközi szolidaritás mentette meg azt, akinek költészete maga is a proletár nemzetköziségnek, a mélységes forradalmi együttérzésnek visszhangja. Őt, akinek szíve „félig már ott van Kína földjén", akinek szívét .minden áldott reggel, ha kél a nap, golyó éri Görögországban", százezrek szíve kereste fel nyomorúságos cellájában: törökök, oroszok, kínaiak, franciák és amerikaiak. Mert azok, akik börtönfalak mögött is népükért, a szabadságért és a békéért harcolnak, nincsenek egyedül akkor sem, ha hóhéraik keze markolja életüket. Nazim Hikmet szabad! — Éljen a nemzetközi szolidaritás! Távolítsák el Anglia területéről az amerikai repülőket! Egy angol képviselő megbélyegezte az USA háborús politikáját S. O. Davies munkáspárti képviselő választókerületében mondott beszédében mebélyegezte az USA agresszív politikáját és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok szándékosan megsértette az ENSz alapokmányát azáltal, hogy haditámaszpontokat épített fel saját határain kívüleső területeken. Az Egyesült Államok tragikomédiává aljasította le az ENSz-et — mondotta. Angliában nemcsak amerikai repülőegységek állomásoznak, hanem amerikai atombombázó repülőrajok is, mint Churchill nemrég világosan elárulta. f Támaszpontjaik Oxford közvetlen közelében vannak. A leghatározottabban követeljük — folytatta Davies —, hogy ezeket haladéktalanul távolítsák el Anglia területéről. Határozottan és világosan k; kell jelenteni, hogy Anglia nem engedi magát semmiféle háborúba belekeverni. Koreáról szólva e képviselő kijelentette: „Minden lehetőt elkövetek', hogy kerületemből egyetlen férfit vagy nőt ne vonjanak be ebbe a háborúba". Fasiszta próbálkozás az amerikai szenátusban a Kommunista Párt Betiltására Az ameirkai szenátus szombati ülésén Eastland demokratapárti szenátor újból felvetette, hogy tárgyalják a Mundt-törvényjavaslatot, amelynek elfogadása esetén betiltanák a Kommunista &árto<t. Eastland javaslatát támogatta Maybank demokratapárti, Fergusoti, Mundt, Capenart és McCarthy köztársaságpárti szen'átor. Mundt azzal indokolta ez újabb javaslatát, hogy a Kommunista Párt támogatja a stockholmi békefelhívást s ezzel „szabotálja" a koreai agressziót, vagy ahogy Mundt nevezte, „a koreai katonai erőfeszítéseket". Langer köztársaságpárti szenátor Mundték ellen szólalt fel s nyíltan kijelentette, hogy a Mundt-féle banda a hazafiság álarcába nelárulja az amerikai nép érdekeit. A törvényjavaslat — mondotta — annak a hisztériának és félelemnek a terméke, amely alapjaiban ásta alá a demokratikus intézményeket. Ugyancsak Washingtonból jelentik, i hogy a képviselőház jóváhagyta és e 1 szenátusihoz továbbította a főváros „polgári védelméről" szóló törvényjavaslatot, valamint azoknak a kormánytisztviselőknek elbocsátásáról szóló határozatot, akiket „hűtlenséggel" vádolnak. Az „Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság" hivatalosan bejelentette, hogy a stockholmi felhívást aláíró személyeket üldözni fogják. Számos tény tanúsítja, hogy a koreai agresszió érdekében csökkentik az amerikai tömegek életszínvonalát. A szenátus a kormány felszólítására elvetette például azt a javaslatot, amely a közszükségleti cikkeket terhelő közvetett adókat akarta csökkenteni. A szenátus inkább a szociális szükségletekre előirányzott amúgy is sovány költségvetési előirányzatot akarja csökkenteni. Ezzel egyidejűleg Robertson demokratapárti szenátor, a szenátus költségvetési bizottságának tagja kijelentette, hogy a honvédelmi minisztérium fel fogja szólítani a kongresszust: szavazzon meg további 6 milliárd dollárt katoaai célokra! á