Uj Szó, 1950. június (3. évfolyam, 124-149.szám)

1950-06-01 / 124. szám, csütörtök

1950 június T Bürokrácia egy döglött borjú körül —— — IJJ Sf§ -ÉHÉ munkásai kitettek magukért Rég- nem látott ünnepségben volt része Zseliz és környéke dolgozóinak. Folyó hó 28-án a zselizi állami birtok 85 élmunkása kapta meg az élmunkás-igazolványt. Már kora délután jöttek az ünnepségre traktorokkal a környékbeli dolgozók. A dolgozók táncolnak és szórakoznak. Kérte az élmunkásokat, állandóan fokozzák teljesítményüket, mert csak így teljesíthetjük az ötéves tervet, amely a dolgozók magasabb életszínvonalát biztosítja. Majd megkezdődött az igazolványok szétosztása, amit Kocák elvtárs a helybeli pártszervezet elnöke végzett. Szinte megható volt, amikor az idős, 60—65 éves munkások reszkető közzel átvették igazolványukat. Meleg szavakkal köszönték meg és fogadalmat tettek, hogy még erősebben fognak dolgozni, mert ők már tudják, mi a különbség a kapitalista rendszer és a népi demokrácia között. Tudják hogy ha a kapitalistáknak bármennyit is dolgoztak, azért még csak elismerést sem kaptak. A zselizi sertéshizlalda munkásai Kaszmán Edittel az élükön megfogadták, hogy a hizlaldában, ahol eddig nyolcan gondoztak 1500 darab ser.tést, vállalják, hogy ezután ezt a munkát hatan végzik el. Gublica Sá>idor. üzemi tanács az igazgatósággal az élmunkások tiszteletére táncmulatságot rendezett ahol a jelenlévők a legjobb hangulatban töltötték idejüket. A munkások izgatottan várták, vájjon ki fog kapni élmunkás-köny-Vecskét. Este 7 órakor kezdődött az í ünnepség. Gublica elvtárs megnyitó beszéde Után TvrdoS Elek elvtárs emelkedett szólásra aki mint a gazdaság vezetője köszönetét fejezte ki mind a munkásoknak, nr'nd a szervezetek vezetőjének, hogy ezt a szép ünnepélyt megrendezhették. Utána Koncz Gizike üdvözölte az élmunkásokat. Majd Gublica elvtárs vette át újra a szót. Beszédében hangsúlyozta, hogy nem azért vagyunk, nem azért dolgozunk, hogy csak saját személyünket helyezzük előnybe, hanem tudatában kell lennünk annak, hogy a mi munkánk eredménye a legjobb biztosíték arra hogy felépítsük, de meg is védjük népi demokráciánkat. A mi dolgozóink munkával harcolnak a békéért — mondotta Gublica elvtárs. Bíbel elvtárs, titkár üdvözölte az élmunkásokat. Kitért Gottwald elvtárs jelszavára, hogy aki élmunkás, az kommunista és Zápotocky elvtárs szavára, hogy minden munkás gazda az ö munkahelyén. Igen, mert akik így teljesítik feladatukat, azok máitudatában vannak annak, hogy saját maguknak dolgoznak, nem pedig a kapitalista kizsákmányolóknak. . Tudatában vannak annak, hogy annyi joga még sohasem volt a dolgozó népnek, mint amennyi ma van a népi demokráciában. Itt van egy kézzelfogható példa mondotta BibeJ elvtárs. Ez a hely, ahol most vagyunk, 7—8 évvel ezelőtt még a munkások számára tiltott hely volt. minden kapun nagy betűkkel volt kiírva: Tilos a bemenet. Ma itt a Legsürgősebb jfeladatuok az aratási munkák sikeres megszervezése Dolgozó parasztságunk a mezőgazdasági munkák legforróján van. Alighogy befejeződnek a most folyó növényápolási munkálatok máris itt az aratás. A rendkívül kedvező tavaszi időjárás következtében a legtöbb helyen a gabona fejlődése anynyira előre haladott, hogy a szokásos időtől eltérően az idei aratás legalább egy héttel előbb megkezdöd k. Éppen ezért az aratástól alig egy hónap választ el bennünket. Az idő bizony már nem hosszú, a.zonban elég alához, hogy még ott is. ahol idáig nem történt volna meg. az aratás sikeres és idejében való megkezdésére és végrehajtására a szükséges intézkedéseket megtegyük. Az aratási munkálatok előkészületeinek, de magának az aratásnak sem szabad azonban az egyéb mezőgazdasági főleg a most folyó növényápolási munkálatok r0

vására történnie. Hogy ezt elkerüljük, egyrészt feltétlenül szükséges a növényápolási munkálatok elvégzésének meggyorsítása anélkül, hogy ez a munka minőségének rovására történne a munkák időszerű beosztásával és a rendelkezésre álló gépierők felhasználásával, másrészt ugyancsak szükséges az aratási munkálatoknak tervszerűen végzett megszervezése, az aratásnak gépekkel való végrehajtása az aratási munkálatok biztosítására és az aratási idő lényeges csökkentésére. A mezőgazdaság gépesítésével elértük már azt, hogy a legnehezebb mezőgazdasági munka, az aratás alól az emberi munkaerőt mindig nagyobb mértékben felszabadítjuk és a gépek használatával az aratás idejét sokszorosan lecsökkentjük, és így lényegesen csökkennek az aratási munkák költségei is. Az aratási munkákban a gépek használata, amely azelőtt csak a földbirtokosok és a falusi gazdagok kiváltsága volt, ma a d0

lgozó parasztság szolgálatában áll és így ennek előnyeit a dolgozó parasztság is élvezi. A parasztságnál régi- szokás volt az, hogyha az aratás megkezdődött, akkor minden egyéb munka, lia elvégzése bármilyen sürgős is volt,, elmaradt, mert minden munkaerőt és minden percet az aratás kötött !e. A tőrei szövetkezet dolgozói beszélik, hogy tavaly ugyancsak nagy aggodalmaik voltak az aratás miatt. •Kevesen voltak, a kapálásokkal is el voltak maradva és legnagyobb gyekezetük dacára is ott állottak, hogy az aratás miatt a kapálást nem tudták befejezni, sőt oly kevesen voltak, hogy az aratás sikeres végrehajtása is kétséges volt. Tanácskoztak egymás közt, kérdezték Furindát hogyan akarja ezt a nehéz kérdést megoldani, de az csak legyintett. legfeljebb kish tüségükért megleckéztette őket, majd azt mondta: nem csak az aratást fogjuk idejében és jól elvégezni, hanem az aratás alatt kukoricát és cukorrépát is fogunk kapálni. Igyis történt. Az aratást néhány ember segítségével gépekkel végezték el. így történhetett meg az, hogy annak ellenére, hogy a tőrei szövetkezet dolgozói kevesen voltak, az aratást mégis idejében, sőt nagyon is rövid idő alatt elvégezték, de ugyancsak a gyors gépi munkával érhették el, hogy minden gabonát az érés idején, megfelelő időben arathatták le. Ugyancsak igy válhatott valóra Furinda mondása — amit akkor hitetlenkedve fogadtak a szövetkezeti tagok hogy az aratás alatt kukoricát és cukorrépát is kapáltak. Dolgozó parasztságunk azelőtt irigykedve nézte a nagybirtokosok jő cukorrépa és kukorica terméseit, amit azok többek között azzal értek el, hogy az ápolási munkákat nyáron, az aratás alatt is folyatatták. Földműves szövetkezeteink és dolgozó parasztságunk feladata, hogy az aratási munkálatokat tervszerűen megszervezze, az állami gépállomásokkal idejében szerződést kössön, s így elérhetjük azt, hogy az aratási munkálatokat idejében, anélkül, hogy az aratás miatt egyéb munkákat elhanyagolnánk, sikeresen elvégezhessük. A Lenin-rendes „Május l"-koihoz tapasztalataiból Hogyan dolgozik a mezei brigád Irta: Jefim Marakov, brigádvezető. Kolhozunk fennál'ása óta komoly eredményeket ért el. Sokágú szociális, ta nagyüzemi gazdaságunk van. A mi mezei brigádunk számára 1500 hold szántóföldet jelölt ki a kolhozvezetőség. Külön jegyzőkönyv kíséretében alta át a föld megmüvelődéséhez szük-j séges mezőgazdasági szerszámokat, igásáilatokat és a (számunkra kijelölt földhöz tartozó gazdasági épületeket. F"^atos vetőgépeink vannak,, magtisztítóink, boronáink és más szükséges' mezőgazdasági eszközeink, valamint ökreink és lovaink. Az igásállatokat és a mezőgazdasági eszközöket a brigádon be'ül egy-egy kolhozparasztra bíztuk, akik felelnek gon. dozásukért. Brigádunk állománya állandó, már néhány év óta mindig ugyanaz az 58 kolhoíparaszt dólgozik benne. Véleményem szerint ez a sikeres munka elengedhetetlen feltétele. Mivel a brigádállomány állandó, jól megismerhettem brigádom minden tagjának szakképzettségét, ismereteit és így a legjobban fel tudom használni az emberekft. Erre nagyon jó példa volt a mult évben, amikor a gyapotvetését kezdtük meg. A gyapotvetések ápolására nem egyszerűen névsor szerint jelölten, ki a szükséges számú kolhozparasztot, hanem erre a munkára küiön felkészült embereket osztottam be. — Darja Szbocsevát, A'ekszandra Kiszeijovát és másokat, akik már az agrotechnikai körben tanulmányozták a gyapotművelés tudományát. A sikeres munka alapfeltétele a szoros együttműködés a mezei és a traktorbrigád között. Nálunk ez az együttműködés .az évek folyamán már barátsággá erősödött. A gépállomás traktorbrigádja végez nálunk minden nehezebb munkát és az aratás már teljes egészében gépesített. Az igaerot' csak kisébb munkára használjuk. Az idei vetés előti megtartottuk a traktorosok és kolhozparasztok együttes termelési értekezlecét. Megszabtuk a traktorok munkatervét és megegyeztünk, hogy a vetőgépet útközben töltjük fel vetőmaggal. Kijelöltük, hogy a vizet, üzemanyagot, vetőmagot, mily módon szállítjuk a gépekhez. A vetés napjaiban mind a négy traktor előre lefektetett grafikon szerint dolgozott és pontosan teljesítette a tervet. k tervszerű előkészületek meghozták a maguk gyümölcsét. Soha még nem vetettek el ojyan gyorsan és kitűnően a koratavasziakat, a kukoricát és egyéb növényeket, mint az idén. Már áprilisban felszántottuk az ugart és a szántóföldi növények vetésével egyidejűleg 9 km. erdősávot ültettünk. A munka egyébként állandóan terv szerint folyik. Amiko." befejeződik a munkanap, kijelölöm a másnapi munkát. így mindenki tudja, mit kell végeznie az elkövetkezendő nap folyamán, ismeri a teljesítménynormát és hogy mennyi munkaegységet kap a normának teljesítéséért, vagy túlteljesítéséért. A normákat és munkaegységbeni értékelésüket a brigád-udvaron függesztem ki, hogy mindenki tanulmányozhassa. A nap végeztével kiértékelem a teljesítményt és hogy minden egyes kolhozparaszt teljesítményéért mennyi munkaegység jár. Ezt is kifüggesztem, hogy mindenki láthassa. Az elszámolás minden kolHczpa.ras.zt és az egész brigád munkájának a tükre. Lehetővé teszi, hogy a legjobban használjuk Jel a munkaerőtartalékokat. A mult évben például brigádunk az összes munkákra 21.368 munkaegységet irányzott elő, de csak 20.836 munkaegységet h?sználtunk fel, vagyis 582 munkaegységet megtakarítottunk. A megtakarítást a fejlettebb munkamódszerek es az észszerű gazdálkodás eredményezte. A munkaegységek megtakarításául brigádunk hozzájárult az egész kolhoz kiadásainak csökkentéséhez. Szabály nálunk, hogy a végzett munkát naponta nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is ellenőrzöm és pontosan számbaveszem. A rosszul végzett munkát csak a hiba kijavítása után veszem át. A brigádvezető teljes mértékben felelős a vezetőség és a kolhozparasztok közgyűlése előtt brigádja teljesítményéért. A bi igádvezetőnek azért a kolhozparasztok tapasztalataira kell támaszkodnia és becsben tartani tanácsaikat. Mi a legfontosabb kérdéseket termelési értekezleteken vitatjuk meg. Az itt hozott döntések törvényerejűek. Ez évben is versenyben állunk a többi mezei bi igáddal. A verseny elsőségét az szabja meg, ki termeszt és ki gyűjt be több és minőségileg is jobb termést. Ebben a közös célban találjuk meg a kolhoz állandó növekedésének, gazdaságának s a kolhozparasztok egyéni jóléte fejlődésének zálogát. Botló István csécsénypatonyi lakos afféle munkás kisparaszt. Másfél hektár haszonbéres földje van, amin a legszükségesebb megterem; a kis földecske lehetővé teszi azt is, hogy ugyancsak a legszükségesebb állatállományt tartsa. Van egy tehene, egy kecskéje és két süldője, no meg volt egy tízhóncspos üszőborjúja. Ez az összes vagyona, azonban ez nem baj, hogy csak ilyen kevés. Botló Istyán haladószellemű ember, meg tudja különböztetni a jót a rossztól, tudja, mi van az ember kárára vagy hasznára és éppen ezért ő is tagja a földműves szövetkezetnek. A földdel bíbelődjön a szövetkezet meg az asszony, az állatokat legeltesse a légidősebb gyerek, aki már 13 éves s így otthon minden rendben elintézve, Botló István pedig Bratislavába jár a kőművesek mellett dolgozni. Ügyes, jókezű ember, — élmunkás. Szóval Botló Istvánnak tulajdonát képezte egy tízhónapos üszőborjú is. A tulajdonjogot elvitathatatlanul elismerték az illetékes hivatalok is, mert hisz ez több helyen írásban meg is volt és meg is van örökítve. Mi tagadás, — ezt még Botló is elismeri, — a borjú kezdettől fogva meglehetősen vézna, azaz hát nyomorult volt. Majd csak kijavul, gondolta a Botló-család, majd tavasszal a zöld rendbehozza és a borjú maradt, nem adták el. Tavasszal pedig, ahogy legeltetni lehetett, az iskola után a legidősebb Botló gyerek az állatokat, a tehenet, a borjút, meg azt hiszem, a kecskét is mindennap kihajtotta legelni. Ezt történt egy keddi napon, május 9-én is. Mikor a gyerek estefelé a legelőről hazafelé hajtotta az állatokat, a tehén ráugrott a borjúra, úgyhogy a borjú lába megrándult és erősen sántítva ment haza. — Nem lehet nagy baj — gondolták Botlóék —, ,mert a borjú lábdaganata dacára is jól evett. A borjú evett, tehát állatorvost nem hívtak. Pénteken, 12-én este, mikor Botló a késő délutáni vonattal megjött Biatislavából munkájából, látta, hogy a borjú bizony mégiscsak beteg, nagyon oda van. Szaladt a község közélelmezési referenséhez, Tóth Pálhoz, hogy nézze meg a borjút, mii csináljanak vele. • Tóth Pál megnézte a borjút, megállapította, hogy az bizony már a végit járja s azt mondta Botlónak, hogy sürgősen be kell szállítani Dunaszerdahelyre a Slovpolhoz. Botló ment a faluba, hogy valahol egy fogatot szerezzen, amivel a borjút elszállítja Dunaszerdahelyre. Fogatot azonban Botló nem kapott sem a földműves szövetkezetnél, sem a gazdáknál. Mindenesetre ez is furcsa dolog. Elég azonban az, hogy míg Botló fogat után futkosott, mire dolgavégezetlenül hazakerült, a borjú — valószínűleg attól a gondolattól indíttatva, hogy gazdáját újabb fogat után való mászkálásoktól megkímélje — fogta magát é's itt hagyta az árnyékvilágot. Egyszóval megdöglött. Hogy tényleg elpusztult, ezt látták a szomszédok is. Nem volt most már más választás, mint az elpusztult borjút elásni, azonban Botló István tudta, hogy a törvény törvény és előírások vannak, amelyeket be kell tartani, tehát, mert már úgyis este volt, a borjú elföldelését más nap reggelre halasztotta. Másnap, szombaton reggel Botló István élmunkás nem ment Bratislavába dolgozni, hanem újra elment a község közélelmezési referenséhez, Tóth Pálhoz, arra kérte, hogy jöjjön el és nézze meg, hogy a borjú tényleg elpusztult s ezt adja írásban, hogy ^nnek alapján a nyilvántartásból töröltethesse. Tóth Pál közélelmezési referens el is ment, funkciójához illő komolysággal és fontossággal megállapította, hogy a borjú tényleg nem tartozik már az élők sorába, azonban írást erről adni nem volt hajlandó. Mondta, hogy ez nem az ő, hanem az állatorvos dolga. Az ilyen hivatali fontosságú kijelentés ellen mit tehetett Botló István, mint hogy fogta magát és elkutyagolt az állatorvoshoz Dunaszerdahelyre. Ott szépen sorjában előadta a dolgot, megmondta, hogy a borjú hogyan pusztult el és kérte az állatorvost, hogy jöjjön ki Patonyba, nézze meg a borjút és adja ki az-írást. Az állatorvos nem ment Paionyba, de írást sem adott. Nem volt ragályos betegség — mondotta —, tehát nem szükséges, hogy kimenjen. A bizonyítvány kiadása pedig nem az ő dolga, hanem a község közélelmezési referenséé. Menjen csak ahhoz, jó ember — mondta Botlónak —, az majd kiadja a bizonyítványt. Botló ment haza a közélelmezési referenshez. — A bizonyítvány kiadása nem az én dolgom — mondta Tóth Pál —, hanem az álaiorvosé. Ezt már mondtam egyszer és ne zavarjanak vele többször. Dehogy zavarták. Botló hazament és elásta ä borjút. Majd hétfőn munkába ment, de meghagyta a feleségének, hogy menjen át Mihályfára a jegyzőségre és valamiképpen töröltesse a borjút a nyilvántartásból. — Bizonyítvány nélkül nem lehet törölni — mondiák a jegyzőségen —, hanem csak menjen vissza a közélelmezési referens'hez, aki köteles kiadni az írást, hogy a borjú tényleg elpusztult. Tóth Pál közélelmezési referens most már vállat is vont és úgy mondta, hogy ez nem az ő dolga. Egy hétre a borjú elpusztulása után történt aztán, hogy a szerdahelyi állatorvos valamilyen ügyben kint volt Csécsénypatonyban. Botióné újra szaladt és szinte rimánkodva kérte az állatorvost, hogy adja ki az írást, mert ha a borjút nem törölieti a nyilvántartásból, akkor ebből nekik csak bajuk lesz. Hogy tényleg elpusztult, bizonyítja a gödör is, ahová elásták, nézze meg az állatorvos, ha nem hiszi, de bizonyíiják a szomszédok is, sőt maga a közélelmezési referens, Tóth Pál is. Hiába volt minden, érvelés, a bizonyítvány kiadása nem az álatorvos, hanem a közélelmezési referens dolgg és írás most sem lett. De azóta sem lett. Sem az álatorvostól, sem a közélelmezési referenstől. A nyilvántartásban pedig Botló István nevén még mindig ott szerepel a borjú, hogy az van, él és létezik. Pedig Csécsénypatonyban köztudomású, hogy az már nincs, illetve van, de elásva egy gödörben s mint ilyet bizony nem lehet nyilvántartani mint élőt. Most az a kérdés, hogyan lehetne megállapítani, hogy a borjú tényleg elpusztult, liogy töröljék az élők sorából. Azt hiszem, egy állatorvosokból álló iudós társaságot kellene kiküldeni, akik exhumálnák a borjút és megállapítanák, hogy tényleg megdöglött. Azonkívül pedig körmönfont jogászokból álló .másik társaságot kiküldeni, hogy megállapítsák, kinek a dolga a bizonyítvány kiadása: a közélelmezési referensé, vagy pedig az állatorvosé. Egy egészen egyszerű és igazságos emberekből álló társaság pedig azt lenne hivatva megállapítani, hogy ezért a bürokráciáért kinek kell a fejére ütni?! (bátka)