Uj Szó, 1950. június (3. évfolyam, 124-149.szám)

1950-06-15 / 136. szám, csütörtök

-Ü1SIÖ 1950 június 15 GJAN TIAN-I: ^Cxíföni kínai nte^t Cjan Tian-I egyike a legkívá-ISbb baladúszellemű kínai íróknak. 1906-ban született. 1928-ban je­lentek meg első művei. Kiváló szatirikus írók „Hua Bej úr" cí­mű szatirájd a kínai-japán hábo­rú időszakának egyik legsikere­sebb irodalmi alkotása. Az itt kö­zölt három kis mese 1949-ben íródott céljuk az, hogy harcolja­nak azok ellen a sötét erők el­len, amelyek meg akarják gátolni a demokratikus Kína fejlődését BOY VIDÉK! ARISZTOKRATA. Egy jószívű és művelt arisztokrata elolvasott néhány könyvet a földre­form kérdéserői és mélyen megren­dült. Elsietett azokhoz, akik egész nap kinn dolgoznak a földeken és így szólt: — A magam részéről teljes mér­tékben egyetértek a földreformmal, jószándékú embernek nem is lehet más véleménye ebben a kérdésben. A tj életetek valóban teljesen elviselhe­tetlen. Azután hazaért és hirtelen nyugta­lanság fogta el, valami más ötlött az eszébe. Futva visszatért ugyanazokhoz a parasztokhoz, akikkel az előbb be. szélt és azt mondotta: — D» azért, ha elvennétek a föl­det, legyetek mégis bizonyos fokig be­látással. Nézzetek meg például en­gem. Nekem 100 mu szántóföldem van. Atnikor öreg édesapám két hó­napig a kéíület kormányzója volt, vá­sárolt 700 mu-t és később, hála ügyes, ségének, még további 300-at. Láthat­játok, az én birtokom semmiképpen •sem feudális kizsákmányolás, hanem szorgos munka jól megérdemelt ered­ménye. Mióta az én tulajdonomat ké­pezi, minden évben saját verejtékes munkámmal szedtem be a bérleti dí­jakat. Ennélfogva évi jövedelmem jo­gosan megillet, mint munkám bére. Ha ti, ahogyan mondani szokás, feke­tének aézitek a fehéret és hozzányúl­tok az én földemhez, nagy igazságta­lanságot követtek el. Hazatérve, megint csak elgondolko­dott és egyszerre csak olyasmi jutott eszébe, amiről úgy vélte, hogy sem­miegetre Sem szabad elhallgatnia. Még egyszer visszasietett a parasztok­hoz és azt mondotta: — Vannak rokonaim is. Lehet, hogy akad közöttük nálamnál rosszabb em­ber is, hiszen tudjátok, hogy minden A demokratikus Kína munkahőse a Szovjet­unióban te t látoga?ásró! Háromhetes Szovjetúnióban tar­tózkodás után visszatértek Kína vá­rosaiba és falvaiba azok a munká­sod és parasztok, akik tagjai voltak a Kínai Népköztársaság küldöttsé­gének, amely a májusi ünnepségekre a Szovjetunióba utazott. Tschao-Kuo-ju, a küldöttség egyik tagja, az új demokratikus Kína hír­neves munkahőse, a mukdeni gép­gyár esztergályosa, aki a moszkvai Vörös Téren rendezett májusi tünte­tésen kívül hat moszkvai gyárban és üzemben és Leningrádban is járt és sok szovjet munkással beszélge­tett. így beszél a Szovjetúnióban szerzett benyomásairól: »Látogatásom a Szovjetúnióban szerfölött megszilárdította azt a hi­temet, hogy hazám átépítését siker koronázza. Különösen nagy hatást tett rám az egyik nagy cipőgyár. Ezt a gyá­rat a háború alatt teljesen lerom­bolták a német fasiszták, de most már helyre van Allitva é« teljes ka­pacitással dolgozik. A gyár romjai­nak alig néhány esztendővel ezelőtt készült fényképét látva megértet­tem, milyen óriási és szorgos tevé­kenységet fejtettek ki a szovjet munkások azért- hogy a munka frontján kivívhassák ezt a győzel­met és még eok más diadalt ia... Le kéli, hogy nyűgözzön bennün­ket az a eok nagyszerű eredmény, amit a dolgozók el tudtak érni, ha sorsuk gazdáivá válnak. Érzem, hogy az én hazám, a Szovjetúnió munkásainak példájától lelkesítve, biztos léptekkel és gyorsan halad azon az úton, amelyet a Szovjetúnió nyitott meg. A nagy Sztálin-vezette hatalmas Szovjetúnióval és a világ valameny­nyi békeszerető népével együtt fel­tétlenül meghiúsítjuk a háború gyujtogatóinak bűnös tervieit. Május elsején a világ munkássága, amely­nek élén a Szovjetúnió munkásosz­tálya halad, megmutatta, hogy ha­talmas erőt képvisel a világbéke vé­delmében.« AKIKNEK NEM KELL BACH Amerikai „kultúrpolitika" 200 esztendővel ezelőtt halt meg Bach János Sebestyén, a nagy zene­szerző, a haladó emberiség egyik leg­nagyobb alkotó géniusza. A Szovjet­únióból hazatért művészeink beszá­moltak arról, milyen ősz nte megbe­csülést tükröző ünnepségrekkel és kiadványokkal készülnek a szovjet emberek Bach életmüvének, mélysé­gesen emberi, harcos mondanivaló­jának felidézésére az évforduló al­kalmából. S nálunk, valamint a többi szocial zmust építő népi demokráciá­ban is méltó módon ünneplik meg a Bach-évfordulót. Mit csinálnak az»nban az amerikai imperializmus »kultúrp0 litikusai« ? A német demokratikus ifjúság nemrégiben demonstratív jellegű megmozdulássá fejlesztette az Eise­nachban, Bach szülővárosában ren­dezett zenei ünnepségeket. így vált Bach »közellenséggé« — az ameri­kaiak számára. Megrettentek, el­lenakcióba kezdtek. Valószínű, hogy a legszívesebben lecsukatták volna a nagy muzsikust, vagy az Amerika­ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bi­zottság elé állították Volna, mint »Veszedelmes kommunista agitál tort«. Mivel azonban Bach 200 esz­tendeje halott, más módszerhez kényszerültek folyamodni. Nyugat-Berlin egyik hírhedt könyv- és kot­takiadó vállalata »könnyed és szel­lemes« slágert terjesztett ei soktíz­ezres példányszámbaji, amerikai pa­rancsra és amerikai pénzen. A slá­ger szövege szórói-szóra így hang­zik: »Mi vagyunk a Swmg-legények, mi vagyunk a Swing-Bubikák, a jazz-zenét imádjuk hát és semmi mást! Beethoven? Mit nekünk! érette egy lépést sem teszünk, dehogyis loholunk! A jazz-zenét imádjuk hát és semmi mást! Érti a fene, az ember vájjon mit is kezdene Bach, ócska muzsikájával, amikor abban senki sem dobol ropogó lármával?! Érti a fene s ..« A »Neues Deutschland«, amely le­leplezi az imperialistáknak ezt az el­vetemült, minden értéket meggyalá­zó kultúrellenes merényletét, a kö­vetkezőket írja: »Aki ezt a megrög­zött csirkefogótói származó agyvá­ladékot elolvassa, meg kell, hogy bi­zonyosodjék afelől: Nemzeti Fron­tunknak kíméletlen harcot kell foly­tatni minden ehhez hasonló orvtá­madás ellen, amelynek célja nem más, mint a német népnek, különö­sen az ifjúságnak amerikai »kultúr­termékkel« való megmérgezése. Mi ebben a harcban Bach János Sebes­tyént is hűséges küzdötársnak te­kintjük!« É3 hűséges küzdőtársnak tekinti a békéért, a népek boldog jövőjéért és az igazi kultúráért vívott harc­ban Bach János Sebestyént az egész haladó világ. A Komszomol képviselői Goftwaktavban A. Seljepin, K. Kuzneoov és Nina Pernacs, a Komszomol képviselői hétfőn Gottwaldovba érkeztek repü­!őgépen. Az üdvözlés után a szovjet vendégek megtekintették a várost, majd este résztvettek az ifjúság tá­borozásán. Tiszteletükre tízezer lány és fiú gyűlt össze... A. Seljepin, a szovjet küldöttség vezetője átadta a gottwaldovi ifjúságnak a dicső Komszomol üdvözleteit és komszo­mol elismerését nyilvánította a gott­waldovi kerület ifjú sztahanovistái­nak. Nina Pernacs kiküldött felhívta a lányokat, hogy a komszomol-lá­nyok' példájára bizonyítsák be ők is, hogy a nök teljes értékű segítőtár­sak lehetnek a szocialista építőmun­kában. A szovjet vendégek résztvettek az ifjúság ünnepélyén, melynek kereté­ben a gottwaldovi ifjúság szovjet és cseh dalokat adott elő. A szovjet vendégek kedden meglátogatják a Svit nemzeti vállalatot is. VERES PÉTER PROBATETEL Veres Péternek, a magyar próza nagy mesterének nevét jól is­merik a csehszlovákiai magyar dolgozók is. Lapunk számos elbe­szélését közölte, melyekben a magyar falunak, a föld emberének viszonyát a földhöz és a munk ához kitűnő reális látással érzékel­tette. A lapunkban ma közlésre kerülő próbatétel" című hosz­szabb elbeszélését hasonló című kötetéből vettük, amelyért Veres Péter m.ost tavasszal megkapta a magyar dolgozót érhető legna­gyobb kitüntetést, a Kossuth-díjat. Vasárnap délelőtt a szövetkezetben az aratás megkezdéséről tanácskoz­tak. Kijött a kormány rendelete is: a gabonát viaszérésben kell vágni. A határban meg itt-ott már keresztek is vannak. Borsos Lajos a nagy Szik­háton egész sor keresztet látott Rozs lehet, vagy őszi áipa, de mindegy, amikor az emberek már kereszteket láttak, kitör rajtuk az aratási nyug­talanság: vágni, hogy el ne peregjen, jég vany tűz ne érje. Akik a Balósztf^ben, a szövetkezet földjén dolgoztak, tengerit kapáltak, lucernát gyűjtöttek, azoknak a szaván nem lenetett eligazodni. Az egyik azt mondta, zöld még a búza, a másik azt mondta, a Tarka-dülőben már lehetne vágni, mert a szikfoltokon fehérlik a rozs. Kérdezték a kerülőt is, aki kint la­kik a tanyán, mindennap szeme előtt a határ, de az se merte azt mondani, hogy ekkor vagy akkor lehet vágni. Csak köntörfalazott: sárgul itt-ott, de a szeme teljes még és elkezdte me­sélni, hogy amikor 6 a patkösi uraság­nál szolgált, milyen zsengés búzákat vágtak. Ez így nem ér semmit, szóbeszédre nem lehet határozni. Menjenek ki a vezetők és járják fel az összes táb­lákat. A vezetők közt is vezető, az elnök, Sós Mihály, jó hatvanas, de még ma­gabíró ember. Valamikor bérlő volt egy húszholdas tanyán, értenie kell a gazdálkodáshoz, azért választották még. Hogy ott a valóságban Zsuzsi néni volt a gazda, azt kevesen tudták, mert ügyesen eltakarták. Mindenkidek van egy képe a világ számára, amit a piacon, a templomban, a kocsmában és a pártban látnak és van egy igazi, amit csak az otthoniak ismernek. A másik vezető, bizottsági tag, Csa. pó Bandi — holtáig Bandi — fuvaros és újgazda. Szemfüles, sebesbeszédű, gyorshazug, mindenben benne van és mindenben elől van, így került előre a szövetkezetben is. Ö kezdte szer­vezni, nem lehetett kihagyni: ez nem illik. Aki valamit elkezd, az ott az első szeres. Világhajtó ember különben: volt már vándormunkás, piaci kofa, nyúlbőrszedő, kocsmai kimérő, csak földje nem volt soha egy ekealja se. Végül a fuvarozásnál kötött ki. Van két rossz lova, hozzá nagy kamasz fiai és követ hordanak az országúton, szenet, fát fuvaroznak az állomásról, gabonát szállítanak a szövetkezetnek, mikor mi akad. A harmadik vezető, Kis Gábor, föld. munkás és részesarató volt. Mindig a más tarlóján élt, saját magának leg­feljebb ha krumpliföldet, az uraságnak meg harmados répát, vagy negyedes tengerit munkált. Másnap reggel, jó korán, még nap­feljötte előtt elindultak, feljárni a ha­tárt. A szövetkezet embereire ne mondhassa s"nki. hogy későn kelnek fel, mert ezer kaján szem figyeli a fa­luban őket. Szekérrel mennek, mert jő kétóra járásra van a Balószeg és egyik se gyerekembei már, A szekér nem a szövetkezeté, hanem a Csapó Bandié, mert a szövetkezet kevés igája most a tengerihuzalást és a lucernahor­dást hajtja. Aratás előtt mindent rend. be kell tenni, a tengerit meg kell ka­pálni, a lucernát a kazalba kell rakni, mert azután senki se ér rá. Ez most mindennél előbbrevaló. A szövetkezet igáját nem lehet ilyenkor kocsikázásra berendelni, le is rágnák a tagok a ve­zetők fülét, ha a tanyáról ezért haza­zavartatnának két lovat. De Csapó Bandi a gyűlésről hazamé, nőben ajánlkozott: — Hallja, Mihály bátyám, nincs itt semmi baj: befogok én. Úgyis arra megyek, megnézem a, gyerekek kis búzáját is. (Nem a gye­rekeké volt a búza, hanem az övé, de nem kell ezt a többieknek tudni. Jó az, ha az ember többfelé is biztosítva van.) Kis Cfáísoi nem fogadta szívesen az ajánlkozást, inkább ballagott volna gyalog, mert kerékpárja még nincs. An ilyesminek soha sincs jó vége. Az ingyenmunkát előbb-utóbb felhányják. Még a legtisztábbnak látszó szívesség is fel-felböffen a második féldeci pá­linka, vagy a harmadik pohár bor után. A huncutságból, számító hízelgésből csinált szívességnek meg nagy ára szokott lenni. De azt is szégyelné a többi tafok előtt, ha a nagy könyvbe oda lenne írva, hogy fuvarbérre ennyi meg ennyi, mert a vezetők búzát néz­ni mentek. De mivel ő olyan ember, aki mielőtt beszélne, elébb gondolkozik, amíg ő gondolkozott, a másik kettő már ha­tározott is. Reggel, félnégykor, a falu végétől, a Maurer-malom elől indulnak, legyen ott mindegyikük. Ekkor már nem mondhatta, hogy én inkább gya­log megyek, mert ez nagy sértés lett volna amazoknak, akik nála idősebbek is. Azt érezhették volna, hogy Kis Gá­bor „ki vagyok, mi vagyok én, jó szo. cialista vagyok" és lenézi a társait. Ez nem jó, mert most kezdték a közös munkát, őrizni kell a békességet, amíg lehet. Ha sz ember a magáéban ve­szekedik, azt nem nagyon tartják szá­mon, de ha a szövetkezetben nincs egyesség, azon az egész falu nevet. Még a feleségével is úgy kezdi az ember az életét, hogy én is engedek, te is engedsz: így valahogy majd csak összeférünk. Kis Gábor hát hallgatott, amikor er. ről tárgyaltak, mert elkésett a szólás­sal és így reggel ő is ott volt a ma­lomnál, hogy felüljön a potya szekérre. Az ember ne legyen büszke még a tisztességére se, mert az is haragot szül. Nem gondolta ugyan ennek vé­gig minden ága-bogát, de kelletlen­kedő érzéseiben ezek a tapasztalatok bukkantak fel. Amikor kiértek a határba, maguk is megállapíthatták mindjárt, hogy nem olyan könnyű itt határozatot hozni. Az egész határ aratás-előtti színeit játsz­sza. A haragoszöld tengerik, fakózöld kolompárok, dudvazöld répák mellett tejsárga árpák, fakófehér rozsok, aranysárga búzák, zöldessárga zabok tarkázzák a határt, még a magángaz­dálkodók földjein is. A szövetkezeti táblákon meg még a búzák színe is változó aszerint, hogy kié volt tavaly a föld, mi veit belevetve, mikor volt trágyázva és mikor, hogy volt szánt­va. A búzatáblákban színüket váltó sá­vok mutatták a tavalyi gazda kezenyo­mát. Amelyik ember tavaly, amikor a földjét még maga művelte, tarlót hán­tott, vagy ugarolt, annak a volt föld­jén már aranysárga, amelyik csak két­szer kapálta a tengerijét, azon még zöldes és akié tarló maradt őszire, azon sápadtfakó a búza. A bizottság sorba ment a táblák mellett, nézegette, tapogatta a kalá­szokat. Sós Mihály hümmgetett, so­pánkodott: — puha a szem, tej fo­lyik belőle, az egyik már sárga, de a másik még zöld, a sarjú búza mind éretlen. — Nem tudja megállítani az eszét, ha a sajátja volna, azt monda­ná, ráér még néhány napig, de lehet, hogy egy hétig is, mert a búza olyan, hogy néha csak hirtelen leénk, egy-két nap alatt, néha meg egész hétig sár­gáskodik és uaponta kell kijárni néze­getni. — Ha az enyém volna, nem vágnám, mert én mindig csak akkor szoktam, ha megroppan a fogam alatt, de ez még tésztás — mondogatta to­vább. — Akkor jo a búza, amikor las­san sárgul, mert akkor tartja magát. Ilyenkor lesz jó kemény és gömbölyű a mag, ámbár a fene tudja, nekem csupa zöld volt egyszer még a búzám, jött egy meleg szél, két nap múlva ar­ra megyek, hát érett az egész. Azon­nal kaszát neki, nehogy elperegjen, mégis tizenkét mázsát adott holdja — így magyarázgatott töprengve Sós Mihály, miközben új és új kalászokat morzsolgatott az ujai közt. Csapó meg feldíszítette a kalapját hajlós búzakalá­szokkal. Kis Gábor csendesen megszólalt: — Az lehet Mihály bátyám, hogy tizen­két mázsát adott, de ha nem csapja meg a meleg, tizenhatot is adhatott volna. — Igaz a' hallcfd, igaz lehet a\ mert volt azon kereszt harminc is holdan­ként és, csak negyven kiló volt be\ne egyre-másra, pedig jó, nagy kévék voltak és jó nagy gaz volt, ha bele­mentem, idáig ért — és mutatta a te­nyerével, hogy a búza az állával szí­neit. így járták be az egész balószegi dűlőt, azután meg a Háromnyárfást, vitatkozva, magyarázva, de az eszü­ket nem tudták megállítani, hogy mi­kor lehetne megkezdeni, mikorra kelle, ne szólítani az összes tagokat, hogy álljanak ki a már előre kitervelt beu osztás szerint aratni. Sós Mihály a felelősségtől félt, nem mert határozni. Még tán jobban félt a . szövetkezeti tagoktól, a párttól, a népi bizottságtól, a kormánytól é& az összes mostani hatalmaktól, mint annakidején a feleségétől, aki azért is veszekedett vele, ha megkezdte a munkát, azért is, ha halasztotta, azért is, ha eladta a jó­szágot a vásárban, azért is, hí» vissza­hajtotta. Csapó Bandi nem nagyon értett hozzá, az ő szeme sose volt gazda­szem, egyszer azt mondta, esinek ka­sza kell, másszor azt, hogy egy hétig is ráér és hát a nóta is azt mondja: „meg kell a búzának érni". Kis Gábor szokás szerint hallgatott és gondolkozott, majd amikor megál­lottak az egyik nagytábla végén, hogy most aztán döntsék el, hogy mit fog­nak otthon mondani, mert ha ők is ösz_ sze.vissza beszélnek, kinevetik őket az emberek, megszólalt ő Is: — Hallgass csak ide András, nézze csak Mihály bátyám: ez a mi búzánk ebben az első esztendőben még igen tarka, mert sokféle ember . kezenvo­mát viseli. Én sok nyáron arattam a grófnál is, a káptalannál is, Schlézin­gernél is, tudom, hogy milyen az a viaszérés. Néha majd belegebedtünk a kezdetén, olyan nehéí volt a nyers gaz. Sárga volt az, de zsengés erősen. De a keresztben megért, piros lett és acélos. Ez a mienk még nem ilyen. Fótolni, lyukgalni lehetne itt-ott az érettjét, de nem érdemes, mert nem hozhatunk ide ki huszonnégy pár ara­tót, hogy gázoljon, kastoljon itt né­hány hold érett búzáért. Hanem azt mondom én, hogy ide még ki kell jön­ni és ha majd már lesz benne annyi érett, hogy bele lehet fogni, akkor szó­lunk a tagságnak, A többi aztán majd megérik a kasza előtt, az uradalomban is így volt. (Folytatjuk.) I családban akadnak fekete bárányok. De azért ne gondoljatok arra, hogy hozzányúljatok ahhoz, ami az övék, hogy elvegyétek a földjüket. Meglát­játok, hogy szépen, nyugodtan, min­den sietség nélkül minden szempont mérlegelésével, a kiszabott adók ren­des befizetésével, még ezer esztendő sem fog beletelni, máris szépen végre lesz hajtva a földreform. És mi más 1000 év, mint egy pillanat az idők végtelenségében. Sietséggel csak min­dig mindent elront az ember. A FARKAS ÉS A SZÜNYOG. A farkas annyit evett, hogy a jól­lakottságtól csak úgy dagadt a hor­pasza. Sorra látogatta a rokonait és eldicsekedhetett, milyen hidegvérrel és ügyességgel gyilkolt meg egy csomó nyulat és szarvast. Amikor éppen el­beszélésének legizgalmasabb részéhez érkezett és teljes hévvel szónokolt, úgy érezte, hogy valami csípi. Odale­gyintett. a farkával, odanézett... egy döglött szúnyog. — Oh én kegyetlen bűnös — nyög­te alig hallható hangon — az Ég ir­galmazzon bűnös lelkemnek, súlyosan vétkeztem! ( EGY BIZONYOS OR. Egy bizonyos urat veszett kutya támadott meg. Hanyatt-homlok mene>­kiilt és torkaszakadtából kiabált se­gítségért. Egy paraszt, aki a közelben dolgozott, meghallotta a segélykiál­tást, odafutott és minden gondoskodás nélkül botot ragadva, két jól irányzott ütéssel megölte a kutyát. Az úr megkönnyebbülten lélegzett fel, kifújta magát, — azután elkezdte nézegetni a kutyát. — Na, ezt magölted! Ez túlzás volt, ezt igazán nerrt kelett volna tenned. Ez is csak Isten teremtménye. Soha­sem gondoltam volna, hogy egy em­ber ilyen kegyetlenségre képes! Meg akartad menteni az életemet és ezért hálás vagyok neked. De a mód! Ezt a cselekedetedet a legteljesebb mérték­ben helytelenítem, nem tudtál Valami irgalmasabbat kitalálni? — Hát mít kellett volna tennem ai ön véleménye szerint? — Hogy mit kellett volna tenned? Na hallod, kedves barátom, ez azután iga« zán a Te dolgod Hogy jut eszedbe, hogy ert tőlem kérdezd?

Next

/
Oldalképek
Tartalom