Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)
1950-05-11 / 107. szám, csütörtök
1950 május 11 UJSZ 0 L Május 11, csütörtök. A nap kél 4 óra 23 perckor, nyugszik 19 óra 32 perckor. A róm. kat. és a protestáns naptár szerint Antonin napja van. » * • Az amerikai milliárdosok kis csoportja, a Morganok, Rockefellerek, Dupontok és a Wall Street többi mágnásai mind jobban meggazdagodik s a dolgozók egyre nagyobb nyomorba süllyednek. A monopóliumok haszna 1849*ben — amerikai közgazdászok számításai szerint — 35 millió dollárt tettek ki, szemben az 1939-es hat éls félmillió dollárral. Ugyanekkor egyre fokozódik a dolgozók kizsákmányolása, drágul a megélhetés, növekszik a tömeges munkanélküliség és a milliók nyomora. A Washingtontól mindössze 150 kilométerre levő Shallmar bányászvárosból a Daily Worker című lap tudósítója a következőket jelenti' j „A városka többszáz düledező : faviskóból áll. A házak fele üres. Lakói valahol munkát keresnek, menekülnek a kínzó éhség elől." John Crowse bányász felesége, hat gyermek anyja, a következőket mondotta: „Gyermekeim már elfelejtették a tej ízét is. Nem járnak iskolába, nincs cipőjük." Egy newyorki többgyermekes anya a következő nyilatkozatot tette: „Vége a családomnak. Rongyokban járunk, gyermekeim zsákokon alszanak. A mult hónapban cipőt vettem; ezért egész hónapban éheztünk." Ez Amerika! — A „TAVASZ" képeskönyvünk. ben indított keresztszórejtvény pályázat résztvevői eddig közölt megfejtőkön kívül, újabban a következők küldték be helyes megfejtéseiket: Molnár Margit Nyitra, Sárkány Dániel Kis Mácsa, Pintér Erzsébet Érsekújvár, Sádovsky István Aranyos, Kosztolányi Tibor Érsekújvár, Nagy Lajos Búcs, Szmerek Béla Pelsőcz, Mikóczi Ferenc Jányok, (2 szelvénnyel), Molnár Erzsébet Sajó-Lenke, Reskó Márta Kassa, Schablik Jánosné Poh. Polhova, Kopper Ferenc Kassa, Székely István, né Bratislava, Szatmáry Lajosné Nagymihály, Sebó Mária Bratislava, (2 szel. vény), Balogh Erzsébet Nagymihály, Faragó Mária Ögyaila, Barák István Bratislava, Znak Ferencné Rozsnyó, Barkai Lajos Pelsőc, Politzer Béla Bratislava, Greck Sándor Diószeg, Zsilka Tibor Ipolyság, Gaál Alice Savoly, (2 szelvénnyel), Krist Jenő S. N. Ves, Proházka Lajos Érsekújvár, (2 szelvénnyel), Engel Lola Bratislava, Kaputa József Bratislava, Jancsó Lajos Léva, Valasik István Léva, Muzik Gustáv Bratislava, Simon Mártonná Gúta. Gold László Komárom, Lakatos József Losonc, Dodok Jenőné Losonc, Könözsy Pál Obid, Jelenska Katalin Fülek, Tary Zoltán Losonc, Aladics Mihály Budin, Pásztor István Koláry, (2 szelvénnyel), Tóth János Vyskovce, Braun Tibor Nagymegyer, Bajla Tibor Érsekújvár, Simó György Rózsahegy, Mészáros Lajos Negyed (2 szelvénynyel), Fülöpp Kálmán Gbelce, (2 szelvénnyel). A további megfejtők és a sorsolásban résztvevők nevét lapunk legközelebbi számaiban közöljük. A nyereménydíjak kisorsolásl időpontja 1950 május 25 délután 16 óra. A sorsolást lapunk kiadóhivatalának helyiségében (Jesenskeho č. 8) a Pénz. ügyi Megbízotti Hivatal kiküldöttjének és az érdeklődő közönségnek jelenlété, ben tartjuk meg. Többek kívánságára a megfejtések beküllésének határidejét május 23-áig meghosszabbítottuk, ötven értékes díj (rádiókészülék, kerék, pár stb) kerül kisorsolásra. A pályázat feltételeit a „TAVASZ" képeskönyv 96. oldalán közöltük. A kiadóhivatal. A háború befejezésének és a népek felszabadulásának emlékére a bratislavai zsírüzemek kötelezték magukat, hogy az előirányzott terveket május és június hónapban 105 %-ra teljesítik. Ezzel a kötelezettségvállalással kifejezésre akarják juttatni a Szovjetúnió iránt érzett őszinte barátságukat. (Vütá g h előtár s iuxút a líiltkí DCoo-&imiiLtkôL Pár szóval meg szeretnék emlékezni arról, hogy müyen volt a dolgozók május elsejéje a Horthy fasiszta rendszer alatt. A Hoithy-pribékek és csatlósaik iránt minden öntudatos dolgozó megvetést érzett. És nem ok nélkül. Bennünket, kommunistákat ugyan nem ért meglepetés, mert hittünk pártunk intő szavában, amely jóelőre megmondta, hogy mi vár ránk dolgozókra. De azokat, akik hitetlenek voltak, keserű csilódás érte, mert három vagón kakastollas csendőr robogott be községünkbe és elkezdődött a dolgozó nép fokozatos kiosztása. Örökös üldözés következett, elrabolták tőlünk a május elsejéket, amelyekért apáink vére folyt. Kényszerítettek arra hogy május elsején is dolgozzunk, hogy mennél több hasznot hajtsunk a kapitalistáknak, hiszen erre szükségük volt a háború előkészítéséhez. Mi, öntudatos munkások nem adtuk fel a rejnényt, mert meggyőződésünk volt, hogy a dolgozó nép védőbástyája, a dicső Vörös Hadsereg, felszabadít bennünket a fasiszta jár 0m alól. 1945 meghozta a felszabadulást. A Vörös Hadsereg előrelátó nagy vezérével, Sztálin generalisszimusszal és Kommunista Pártunkkal teljesítették óhajunkat és most már senki sem rabolhatja el a dolgozók ünnepét. Népi demokratikus alkotmányunk biztosítja a munkát, a gazdasági és kulturális fejlődést és mindenkinek lehetőséget nyújt, hogy hasznossá tegye magát a népi közösségért való munkában. 1948 februárjában szeretett Gottwald elvtársunk a Kommunista Párt élén megsemnr'sítette a gátló reakciót és azóta életszjnvonalunk rohamosan emelkedik, szociális helyzetünk állandóan javul. Aki ezt cáfolni akarja, az népi demokráciánk és az emberi fejlődés gyilkos ellensége. Hiszen csak egy kissé kell gondolkodni és könnyen megállapíthatjuk, hogy rövid öt- év alatt milyen lendülettel épülnek az iskolák, kórházak, munkáslakások, vasútak, üzemek, hidak százai. Nagyrészt felépítettük már mindazt. amit a fasiszta rablógyilkosok leromboltak, sőt sok esetben még többet is, hiszen a fasiszta rendszernek nem volt érdeke a dolgozók életszínvonalának javulása. Tisztában vagyunk azzal, hogy amit építünk és termelünk, az mind a dolgozók számára készül. Ezt manifesztálta 1950 május elseje Losoncon, ahol a járás lelkes dolgozói ünnepélyes felvonulással tüntettek a bééért, hazáért, szocializmusért. Virág Géza, Fülek. Kovosmalt. Csehországi elvtárs levele. Hogy az igazság mindég győz, ezt a jelszót minden igaz kommunista magáévá tette, mert minden kommunista e jelszó harc 0s végrehajtója lett. Mindannyian igyekszünk bekapcsolódni a szocializmus építésébe. Én, 1946-ban önként jelentkeztem Csehországba az elmaradt mezőgazdasági munkák elvégzésére. Négy erős férfi munkaerő két gazdaságot tettünk virágzóvá. Öntudatos munkát végeztünk, mert tudtuk, hogy minden talpalatnyi föld megmunkálása hazánk érdekét szolgálja. Nem ismerünk nehézséget és ha kell még vasárnap is Élmunkások és újítok a bratislavai iíízsír Üzemek alkalmazottai köztit ,(V. I.) A bratislavai Műzsír Üzemek elegáns, fehér épületében Földes igazgató felvilágosít a kozmetikai és szappangyártó ipar jelenlegi megváltozott jellegéről. Többek között a következőket mondja: — Régebben a kozmetikai cikkek üzeme nem a dolgozók, hanem egy kiváltságos osztály részére készítette a maga nagyrészt spekulációra alapított készítményeit. Az árakat is eszerint állapították meg és a különböző kölni-vizek, púderek árai olyan magasak voltak, hogy ezt a társadalom esek egy kis hányada tudta megvásárolni. Ma a helyzet gyökeresen megváltozott. A kozmetikai és szappangyártó ipar államosításával lehetségessé Vált az árak leszállítása, a minőség javítása, a termelés növelése. így a legrövidebb időn belül be fogjuk bizonyítani, hogy iparcikkeinket a dolgozó osztályok számára olcsóbbá, hozzáférhetőbbé tesszük, mert hisz ma már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy egészségi szempontból igen fontos, hogy a dolgozók is meg tudják Vásárolni a kozmetikai ipar termékeit. A kisüzemek a konjunktúra számára termeltek, céljuk csak a minél nagyobb haszon elérése volt. Mi új üzemeket építünk, melyeknek céljai feldolgozni az országunkban és a környező államokban fellehető olajos magvakat. Érdekkörünkbe 36 különféle vállalat tartozik. E hó 5-én helyeztük üzembe Rácsén az egyik legnagyobb kozmetikai vállalatunkat. Itt igen sok magyar munkás is dolgozik. Grék elvtárs, szociális referens felvilágosít az üzemben dolgozó élmunkásokról és újítókról. — Üzemünkben a munkásság felismerte az élmunkásmozgalom és az újítójavaslatok szükségszerűségét és fontosságát az ötéves terv szempontjából. Ezért büszkén mondhatom, hogy a bratislavai Műzsír Üzemekben is igen szép számmal vannak élmunkások és újítók. Itt van mindjárt Potisk János élmunkás és újító, aki gépmesteri minőségben dolgozik nálunk. 1949-ben a három alkalommal rendezett háromhónapos versenyben újító javaslatával olyannyira kitüntette magát, hogy ezért 15 000 Kčs jutalomban is részesült. Újítása 280.000 korona megtakarítást jelent az üzemnek. Potisk elvtárs elsősorban meggyőződésből és szocialista öntudatból Vált újítóvá, az anyagi érdek nála mellékes. Újítása nagyjából a következő: mi az olajmagvak feldolgozására saj tológépeket használunk, amelyeknek egyes alkatrészeit Németországból kaptuk régebben; de mivel ezeket az alkatrészeket jelenleg igen nehéz beszerezni, sokszor hosszú ideig tartó fennaíkadás állt elő a munkában. Potisk találmányával oly nagyszerűen megjavította a gépeket, hogy munkafennakadások azóta nem fordulnak elő. Potisk legmintaszerűbb munkásaink közé tartozik, szabad idejét is az üzemnek szenteli. Fontos az is, hogy újításait nem tartja meg magának, hanem azokat továbbadja münkástársainak is. Az 6 hatása alatt többen az üzem dolgozói közül benyújtottak már újítójavaslatokat. A másik élmunkásunk és újítónk Kovács Dezső, akinek eredeti foglalkozása tulajdonképpen mészláros, de mindenhez ért és jelenleg asztalosüzemünkben dolgozik. Eddig már, mint újítót, kétszer kitüntették. A tavalyi szocialista versenyekben is résztvett igen szép eredménnyel. Tavaly Bulgáriában volt, ahonnan igen szép és mély élményekkel térit vlszsza. Az üzemi bizottság elhatározta, hogy kérvényezi a Pártba való felvételét. Eddig két újítását valósítottuk meg. , Kotasi'k Simon lakatos, vasesztergályos élmunkás, kétszeres újító, már Potisk hatása alatt adita be újításait, melyekkel az üzemnek igein nagy szolgálatokat tett. Munkásságunk az általános terveket ez év első negyedében 107 százalékban teljesítette. Ezt a teljesítményt igyekszünk megtartani, sőt túlhaladni a KSS IX. kongresszusára. Munkásaink példás együttműködéssel dolgoznak, a nemzetiségi különbségeket egyáltalán nem ismerik és nem ismerték a múltban sem. 70 párttagunk van, akik között igen sok a magyar. 1945-ben 8 itaggal megalapítottuk a helyi pártszervezetet, amely azóta is virágzik és azóta is neveli, oktatja és szeretettel összefogja az üzem munkásainak öwtudatosabb rétegét. Mi itt nyersolajat gyártunk a margarinkészítéshez, melyet aztán a Nové Mesto nad Váhomban lévő üzemiben dolgoznak fel. Foglalkozunk még azonkívül kozmetikai cikkek, mosópor és szappan gyártásával. Szlovák munkásságunk a magyarokkal együtt tevékenyen dolgozik kultúrkörünkben, ahol könyvtár is áll dolgozóink rendelkezésére. Jelenleg, a politikai iskolázás évében a KSS magyar brosúrákat bocsátott rendelkezésünkre. így tehát magyar anyanyelvű munkástársaink együtt haladhatnak politikai nevelésben többi tagtársaikkal. Az üzemnek 48 CSM tagja van, akikből a Szövetségi Vasútvonalon tizenketten dolgoznak jelenleg. Május 1-én a CSM tagja; egyenruhában vonultak ki, hogy együtt ünnepeljék a dolgozók nagy ünnepét az ifjúsággal. A csoport tagjai már színielőadást is rendeztek és igen szépen szerepelt az énekkar is. Amint látjuk, a Tukové Zíávody dolgozói kiveszik részüket a mindnyájunk jobb jövőjéért folytatott harcból és hatalmas léptekkel haladnak előre azon az úton, amely a szocializmushoz vezet. ( dolgozunk. Mind a négyen a szakszervezet tagjai vagyunk és büszkén közlöm, hogy a Kommunista Pártnak is tagja vagyok. Mivel tudom, hogy a sajtó milyen fontos fegyvere a dolgozóknak, ezért ígérem, hogy munkánkról a jövőben is fogok küldeni beszámolókat a munkáslevelezö rovatba. Baráth Vince, Brezany. Csehország. , Üzenet Baráth Vincének: Kedves Baráth elvtárs! Szemrehányó levelednek csak első részletét közöljük, mivel annak tartalmát jobbnak lát' tuk megfelelő helyre továbbítani orvoslás végett. Elvtársi üdvözlettel: az Uj Szó munkáslevelezö szerkesztősége. Az ötéves tervről. Nap-nap után hallani munkahe lyeken, gyárakban, üzletekben, az útcán és esti beszélgetéseknél az ötéves tervről. Az öntudatos és politikailag fejlett dolgozók mellett számosan akadnak, akik nem értik meg a nagyszabású terv értelmét és egyesek közömbösek, mások meg ellenségesek vele szemben. A közömbösek azt tartják, hogy dolgozni kellett azelőtt is, kell ma is és mindig, ha élni akarunk. Ez igaz. De igaz az is, bogy munka és munka között különbség van. Mert miután dolg 0zó É népünk a Vörös Hadsereg segítségével kiűzte hazánk területéről a tőkés kapitalista rendszert, a munkásosztály kezébe került a vezetés. Ebből érthető, hogy kormányunk a dolgozó népért van és most, ahogy dolgozunk, ugy gazdagodunk, úgy javul életszínvonalunk. Ma már nem a bányabárók és ingyenélő gyártulajdonosok, ha. nem az állam a dolgozók akaratá' nak megtestesítője, irányítja a termelést és ami látszólag az állam zsebébe megy, azt százszorosan visszakapjuk új üzemek, épülő gyá' rak, kórházak, iskolák, gyermek, menhelyek és üzemi rekreációk for májában. Ma, aki kárt okoz a termelésben, az saját magának és munkástársainak helyzetén ront Most az ötéves terv ellenségeihez szeretnék szólni. Mi, munkások ma a boldog jelent és a még boldogabb hiolnapot építjük Tervszerűen építünk, mert a jövőbe nézünk, de nem holmi babonával és kártyavetéssel, hanem termelékenységünket kiszámítva, meg tudjuk mondani milyen gazdagok leszünk 5—10—20 év múlva. Akit nem győz meg az észszerűség, azt majd az ioö győzi meg arról, hogy igazunk van és hogy az ötéves terv jelenti örömteli Új életünk első lépcsőfokát. Eurali József, a 32. sz. üzem kovácsa, Zsulovo. — Stassen lesújtó kritikája Trumanról. Harcid Stassen, aki az amerikai republikána párt egyik vezető politikusa, kijelentette, hogy Truman a legfurfangosabb politikus és a legrosszabb elnök, aki valaha is a Fehér Ház lakója volt 8 példátlanul visszaél hatalmával. — A Francia Kommunista Párt törvényjavaslatot terjesztett a nemzetgyűlés elé, követeli De Gaulle fegyve. res alakulatainak feloszlatását. — A japán munkaügyi minisztérium jelentése szerint a teljesen és részben munkanélküliek száma 8.6 millió körül ingadozott. A kínai asszony felszabadul! ezeréves elnyomatása alót Mao-Ce-Tung aláirta az új kínai házassági törvényt, amely a kínai asszonyoknak meghozta az ezeréves elnyomatás alól való felszabadulást. . A törvény megszüntette a középkori megállapításokat és szokásokat és a házastársak egyenrangúságából indul ki. Megtiltja a gyermekházasságokat, ugyanakkor megállapítja, hogy a férfiak 20 éves koruktól, a nők 18 éves koruktól köthetnek házasságot. Az asszonyok nem kötelesek férjeik nevét viselni. Magyarországon több miftt 7 millió már a bé l:eaiairás A békéért vívott nagy csatában ragyogó győzelmeket arat a Magyar Népköztársaság dolgozó népe. A stockholmi békekongresszus felhívását, amely tiltakozásra szólítja fel a világ népeit az atomerö felhasználása ellen és háborús bűnösnek nyilvánítja azt a kormányt, amely elsőnek használja az atombombát május 6-ig Budapesten 1 millió 500 ezer, a vidéken pedig több mint 5 millió 100 ezer polgár írta alá. Magyarországon összesen 26.326 békebizottság működik, magában Budapesten 9731, a vidéken pedig 16.595. A békebizottságok összesen 7,123.620 aláírást gyűjtöttek a békeívekre. Ebből nyilvánvaló, hogy a Magyar Népköztársaság dolgozó népe megbonthatatlan egységben sorakozott fel a béke nagy ügye mellett. Az Egyesült államokban nő az ifjúkori bűnözők száma Az Északamerikai Egyesült Államokban az ifjúkori bűnözők száma folyton emelkedik. A mozgóképszínházak, a rádió, a sajtó, amelyek az imperialista körök szolgálatában állnak, hatványozottan elősegítik azt, hogy az ifjúság soraiban nagyszámban szaporodnak a bűnözők. A sajtóban, a rádióban és a mozgóképszínházakban a jövő ifjúságát erkölcstelen, felháborító történetekkel „szórakoztatják". Ez ahhoz vezet, hogy az Egyesült Államokban, mint azt az amerikai ifjúkori bűnözők elleni egyesület igazgatója megállapította, évről évre szaporodnak a gyilkosságok, rablómerényletek és a legutolsó évi statisztika szerint Ilyen ügyekben a rendőrség nem kevesebb, mit kétmillió 18 éven aluli fiú és leány ellen indított bűnvádi eljárást. Bécsben nő a munkanélküliség A Volksstimme jelentése szerint Ausztriában a munkanélküliség folyton folyvást emelkedik. A népjóléti miniszter jelentése szerint az osztrák fővárosban a munkanélküliség az építkezési szezőn megindulása óta sem csökkent. Március 31-től, amikor is a munkanélküliek száma 46.600 volt, április 30-ig 48.200-ra emelkedett a munkanélküliek száma. — Az angol vasutasok üdvözlete a szovjet elvtársaknak. A now-porti vasutasok szakszervezete egyahngúlag elfogadta azt a határozatot melynek értelmében üdvözlik a szovjet vasutasok küldöttségét, kik Dél-Walesban vannak látogatóban^ A határozatban a következőket mondják: Kötelezettséget vállalunk, hogy támogatjuk a béke ügyét és harcolunk minden erőnkkel azok ellen, akik a Szovjetúnió gyöngítésére vagy megsemmisítésére törekednek. — Bukarestben új 150 kilowattos rádióállomást avattak fel Groza miniszterelnök avató beszédében hálával emlékezett meg a Szovjetúnió testvéri segítségéről. M Horváth •^or^hopőd spetidl > \ \ . ; \ » V'V: Fájós és terhes lábunknak lábbeliben, könnyű fémbetéteket készítek orvosi rendelésre is. Nové Zámky, Podzamská ul. 16. 1572/v