Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-01 / 99. szám, hétfő

MÁJUS 1. U J SW 1

3 t Ah brezín Ai icSUľ'lM Jh ŕ íRz új élet költői — az új emberéit Nemesített alma virágágy fölé hajtik termékeny merengéM>en, rőt napsugárban. Nehéz az ágas kalászt, gabonaszemek bugáját megénekelni boldog parasztok szemének szokatlan fénye láttán. Fa a rideg fagyban, sivatag közepében, szeretetre szült életek alkotója. Szilárd talaj a földön, istenek örök sírja. Milliók hálája fakasztja szerény versem, s mit ér minden sora pompázó rózsáid egyetlen szirma mellett, meít/nefc illata földünkön szerteárad Ford.: Lázár György PABLO NERUDA: „Azelőtt az egész emberi értelem, az egész emberi géniusz csak azért alkotott, hogy egyeseknek juttassa a technika és kultúra minden javát, másokat pedig megfosszon a legszükségesebbtől — a művelődéstől és feljlödéstöl. Most a technika minden csodája, a kultúra minden vívmánya az egész nép 'ulajdona lesz és mától fogva az emberi ész és értelem soha többé nem lesz erőszak eszköze, kizsákmányolás eszköze." Lenin. MILAN LAJC1AM; Szólj csendesen Szólj csendesen, hogy: béke IMI és a fák tovább m virágzók. Nem halhattak ÄKTfiwiWt ét EGY TÁNYÉRT... Nemda csilei költő, Dél-Amerika egyik legnagyobb fia, haladó, harcos szellem. Hazájából el kellett menekülnie Verseit spanyol nyelven írja. Itt közölt verse keserű vádbeszéd a spanyol polgárháború borzalmairól — mindazok felé, akik felelősek érte. Egy tányért a Püspök úrnak! E gy keserű és csorbaszélű tányért! Tele vashulladékkal könnyel, hamuval! Tányért könnyel és leomló falakkal roskadótl , Egy tányért a Püspök úrnak, tele spanyol verrel! Egy tányért a Bankár úrnak! Színültig telerakva napbarnította kisfiúk mosolyával, szennyes vizekkel, romokkal, isz onyattal .1 Tört tenqeiyekkel. eltaposott fejekkel tele tányért! Fekete tányért, tele jó spanyol vérrel! Éltetek minder átkos reggelén majd c e t párolog forrón az asztalon s ti könnyű finnyás ujjal eltol játok, hogy ne kelljen már látni annyiszor. Mért toljáuk félre a kenyér és a szőlő kőzt e csendes, vértől csurgó, csorb aszélű tányért, mely oit áll előttetek minden reggel, minden áldott reggel... ? Egy tányért az Ezredesnek s az Ezredesné asszonyságnak, a helyőríép ünnepén és minden ünnepen' A káromlások és köpetek közt, ittas hajnal-fényben remegjen hideg-kocsonyásan világotok lelett! Igen. egy tányért néktek, ti gazdagok a főidőn, puha báisonvon teát szürcsölő asszonyok, követek, miniszterek, ti telhetetlen lakomázok! Egy csorba, szegény.vérrel tele, kicsorduló tányér álljon minden reggel az asztalotokon, egy tányér tele jó spanyol vérrel, most és mindörökké ... NAZIM H1KMET: <J)zíosz orongas Szívemnek csak egyik fele van itt, doktor, a másik fele ott van Kínában, s a népi hadsereggel vonul a Sárga folyam mentén. És aztán, doktor, minden hajnalon, egészen korán, pitymallatkor a szívemet görög földön golyó tépi ketté. És aztán, mikor a foglyok nyugovóra térnek, mikor a rabkórházban elhalnak az utolsó léptek, a szívem akkor vándorútra kél egy kis sztambuli faház felé. És különben, doktor, e tíz év alatt nem volt semnrm, mit népemnek adhattam volna, egy almát csupán, egy piros almát, a szívemet. Az égbe tekintek a rácsokon át s bár vastag fal súlyos terhe nyomja mellem, szívem a messzi csillagokkal együtt dobban. Ezért — s nem meszesedő erek miatt, csupán ezért — és nem a dohány s börtön miatt szenved szívem szorongásban. Fordította: Egri Viktor. NYIKOLÁJ TYIHONOV: JllájujL MjqqjpL ^ľújujíbdn Álmodtuk a lavinákat? Mind elillant, nincs sehol — A Gud ormán finom árnyak, Fellegekből lenge boly. Talpraállt az óriás-had, Jeget sikál fönn a hó, Kojsaur völgyén friss virágok, Könnyű, hímes takaró. Szerte körben szirtek állnak, Messze látsz a hegytetőn. Megcsippenti lágy orcánkat Friss fagyocska frissítőn. Ô, ti jeges veteránok!... Nyolc esztendő ... Jaj, de rég! Itt a Kázbek!... Megtörölte Bajsza csurgó fellegét! Mintha újra csókot adna Annak, aki elmegy itt — Bátyaként pillantja végig Törpébb csúcsú öccseit. Változó kor?... Mit tinéktek! Nagy szemetek arra jár, IIol, mint hajdan, egyre ballag Zsendülő mezőn a nyáj. A juhnyáj habos fehérjéit 1 Tereli a fürge bot, A törékeny hó alattunk Engedelmesen ropog. A tetőt egy új, lilás fény Játszi színe járja itt — Pánttalan köpeny borítja Már a pásztor vállalt. Kapd elő csak! Elmeséli, Merre harcolt, merre járt — Kárpátok kemény gerincét, Bécsi utcák ostromát, fis a szélvész hogy viharzott Lent a kázbeld mezőn, Hogy takarta drága földjét Ön-mellévei vérezőn, S hogy remélte, álmodozva, Hogy niajd visszatér megint, Hol ma is juhnyájat őriz S nagykevélyen széttekint. S ily kevélyek, Ily vidámak Itt az összes cimmborák — Nézd esak minden büszke mellen Színes szalatrok sorát! fis te, .iégsubájú Kázbek, Mérd föl: ők kik? — és ki vagy? Most n7i!tán nincs miért fennHorrtanod az orrodat! Valld be, bátyó, semmi szégyen — Sorsort vén kegyence, te —I Nem láttál ilyen fiúkat Eletedben sohase. fis a Kázbek ránk mosolygott — S a vad ormok mind vele — S mintha meg is hajlott volna, Le, a pásztorok fele. S a kopott köpeny fölé most Köd-gubát lehelt a hegy, Füstbe-hóba bugyolálta, Pára közt ölelte meg. Tán az óriási Kázbek így ölelte-fogta át — O, a jégvilág! marsall, A kis pásztor-katonát! Fordította: Kardos László. Szólj csendesen, hogy: Mke ét embereknek otthonti Nem hömpölyöghet hídba milliók vérfolyama. Szólj merészen, hogy: béke len és szerelmeknek új lángja kél Soha nem maradt rr&ddô « hare « irihág jogaiért. Szólj merészen, hOffir béke IM s a világon ismét csend neszei. Mikor a* utolsó f W/ver gyár leáll — t« ott leszel. Fordítota: Póci Olga. KULTÚRHÁZ A tiszta, üde ház, hogy muzsikált A terem csupa fény, Az asztal körül három nemzedék. A kézben újság, tankönyv és regény. A falon képek idézik Lenint: körötte hó és forró emberek. Kezével int és messzire tekint a Moskva-menti téli táj felett. E ház helyén sötétlett szenny, gödör, vad fűcsomók és roggyant kalyibák, hol benn a kormos, füstös szél söpör, • künn fagy suhintja szöges ostorát. Most fény s derű és tágas ablakok víg ábécéje üzen így neked. Nagyapját kíséri a kapuig s az őrsbe megy egy úttörő gyerek. Hát este van. A műszak már betelt. Borzonganak a tócsák ráncai. . A kultúrházban szárnyas, jó meleg és Bartók tüzes román táncai. Egy esztergályos sakkozni tanul és Solohovról kérdez egy szövő. Egy kelmefestő lassan verset Ír: „Most már tudom, hogy milyen a Jövő.' Hol munkás lakik, kivirul a táj és házak nőnek, boldog iskolák. Hatalmunk, munkás-paraszt hatalom megszépíti a dolgozók jogát. A kultúrházban vita, zene, dal: a művelődés smép virága nyit. S kiséri jólét, tiszta diadal a tervek boldog nemzedékelt. VESZI ENDKK LEONID PERVOMAJSZKI: (Petőfi Sándor halála Dalolva lépdel sorra sor A vágtató élhad nyomába. Vérző magyar földön tipor Kozákok döngő léptű lába. Urainak árú a nép. Azt számolgatják, mi az ára. Az ércorkán elé kilép A költő s mellét odatárja. Petőfi elesett. S még ki se hűlt, A kényúr tudta már, hogy napja feljő. Villog rezével a tábori kürt S szurony hegyéig csüng alá a feilhő. S hol földbe tették a felhő alatt Szabadság magvát, vértanúi testét, Sok társa közt, ki a síkon maradt, A holt Petőfit hasztalan keresték. S a nép, mely tudta, hogy nem rejti sír. Dalokba szőtte, hitt és várta egyre, Szibériában él, így szólt a hír. Hol hóvihar dúl, szélvész fergetegje. Ott messze, hol csak hó van s érc terem, A balszerencse ellen küzdve, rójja Legszebb dalát, amely a győzelem És a szabadság kettős indulója! Fordította: Gáapér Endre.