Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)
1950-05-25 / 119. szám, csütörtök
1950 május 26 -UJSZÖ- S hozzájárulni a világ békemozgalma további fellendüléséhez és megszilárdításához. A nagy békemozgalmat, amely a stockholmi békehatározat sikeres aláírási akciójában éri el csúcspontját, meg kell szilárdítani és minden becsületes polgárt meg kell győzni « mozgalom értelméről és jelentőségéről és «1 kell érnünk azt, hogy Köztársaságunk minden polgára a béke aktív védőjévé váljon. Az új háború uszítói elleni békemozgalomnak be kell vinnie a béke gondolatát, a béke biztosítósáért folyó harc gondolatát minden üzembe, minden faluba, minden hivatalba, iskolába és minden házba. „Mi a béke biztosításáért folyó harchoz főleg azzal járulunk hozzá, — jelentette ki Gottwald elvtárs a CsKP Központi Bizottsága februári ülésén —, hogy építjük nálunk a szocializmust és saját területünkön leplezünk le mindent, ami még elősegíti a háborús uszítást vagy a háborús előkészületeket és így tovább folytatjuk reakciónk leleplezését. A szocializmust építeni, vereséget mérni a reakcióra és szétverni, elszigetelni, megmutatni az embereknek visszataszító arcát, ez az, amivel mi hozzájárulunk a béke megtartásához." Elvtársnők és elvtársak! Békéért folytatott harcunkkal védjük és megvédjük dolgozó népünk békés alkotó munkáját. EREDMÉNYEINK: A szocialista építés mozgató ereje a Kommunista Párt Milyenek Pártunk tevékenységének eredményei Szlovákiában, milyenek Szlovákia gazdasági, szociális és kulturális fejlődésére való törekvésünk sikerei? Szlovákia a felszabadulásig gazdaságilag elmaradt ország volt, kis és kevéssé feljett iparral. Szlovákiában az ipar a második világháború előtt körülbelül 100.000 személyt alkalmazott. Az ipari üzemek a legtöbb esetben technikailag elavultak voltak. A nehézipar ágai csak jelentéktelen mértékben voltak képviselve. Az ipa. ri üzemek nagyrésze külföldi kapitalisták tulajdonában volt. Szlovákia primitív mezőgazdasági ország volt. Az összes gazdaságoknak körülbelül 40 százaléka két hektárig terjedő területet birtokolt, a gazdaságok 70 százaléka 5 ly-ktárig terjedő földet birtokolt. Av 500C 50 hektáron felüli birtokosra"^ nagybirtokosra esett a földtulajdon 42 százaléka. A termények átlagos hozama sokkal alacsonyabb volt, mint Csehország vidékein, az átlagos pénzbeli hozam egy hektárra 40 százalékkal alacsonyabb volt. A hétköznapot a szlovákiai falvakon el nem lehetett gondolni ekzekúció vagy árverés nélkül. A kisföldművesek nagyrésze a minimális bevételt a mezőgazdasági termékek eladásából csak saját szükségletei jelentős korlátozásával tudta biztosítani. Szlovákia krónikus strukturális munkanélküliség országa volt. A lakosság legkevesebb egyharmadának nem volt sem rendes munkája, sem a kapitalista viszonyokhoz mért keresete. Sokan jártak idénymunkára idegenbe, mások pedig alkalmi napszámos munkából éltek, voltak olyanok is, akik nagy családjukkal törpegazdaságokon tengődtek. Bár az első világháború után a kivándorlás jelentős mértékben korlátozva volt, Szlovákiából csupán az 1918—1939-ig terjedő időszakben 180.000 ember vándorolt ki. Szlovákiának nem volt technikai értelmiségre szüksége és egyáltalán nem volt szüksége szakemberekre. Egy szakképzett dolgozónak alkalmazást kapni: a legtöbb szakágban nagy és kivételes szerencsének tekintették, mely kizárólag protekciós gyermekeknek volt fenntartva. A burzsoá nemzetgazdászök azt állították, hogy Szlovákiában évente 20.000 fölösleges ember születik. akiknek nincs reményük munkára. Szlovákia kultúra szempontjából elmaradott ország volt. A szlovák nemzet, amelynek a Csehszlovák Köztársaság keletkezése előtt nem volt meg a lehetősége a kulturális fejlődésre, csakhamar meggyőződött arról, hogy a kulturális fej'lődés számára milyen szük keretű és korlátolt lehetőségeket nyújt a burzsoá társadalom A munkások és kisparasztok gvermekei számára a közép- és még" iňkább a szak- és főiskolák gyakorlatilag el voltak zárva. A nép nagyrésze. főleg a parasztság, a sötét középköri klerikalizmus fogsagaban maradt. Ez volt Szlovákia arculata a háború előtt. A Csehszlovák Köztársaság szétverése után a. >Iudák«-fasiszta rendszer hadjáratot hirdetett a haladás és a burzsoá demokratikus szabadságok maradványai ellen. Meg akarta fosztani a nemzetet a szláv nemzetekhez való tartozandóság tudatától és Szlovákia egész életét, egész gazdaságát alávetette a német fasiszta szükségeknek és érdekeknek és a fasiszta imperialista, a Szovjetúnió elleni háború szükségleteinek. A háború alatt Szlovákiát a német fasiszta megszállók kifosztották és elpusztították. A termelési és közlekedési berendezések jelentős részét megsemmisítették. Nagy károkat szenvedett a mezőgazdaság is. A burzsoá kormáynok egymásután jöttek és mentek, a nyomor és az elmaradottság azonban maradt. Egyedül a Kommunista Párt mutatta meg a kiutat. Ez a kiút a szocialista iparosítás volt. Mihelyt a kapitalista kizsákmányoló rendszereket elsöpörték és a gyárak, a bányák, a föld és Szlovákia földjének más gazdagsága a nép tulajdonává lett, a Kommunista Párt a szocialista iparosítás útjára tért. Szlovákia tervszerű iparosítása terén csak néhány év van mögöttünk, köztársaságunk szocialista felépítésének csak a kezdetén vagyunk és Szlovákia arculata alapjaitól kezdve megváltozott A gazdasági, szociális és kulturális élet Szlovákiában soha nem látott ütembein bontakozott ki és a közélet minden szakaszán haladást értünk el Mindenekelőtt merészen emelkedik az ipari termelés. Ha az 1937-es évet vesszük alapul, akkor 1946-fcan az ipari termelés 121.4%-ot, 1947ben 167.8%-ot, 1948-ban 195.7%-ot és 1949-ben 227.2%-ot ért el. Az 1950. évre szóló terv szerint az ipari termelés már ebben az esztendőben eléri az 1937-es termelés háromszorosát. Az alapos újjáépítés a már fennálló üzemek kibővítése mellett széles méretekben valósul meg új ipari üzemek építése, épúgy mint új energetikai berendezések felépítése és pedig nagyrészt olyan járásokban, ahol azelőtt semmiféle ipar sem volt, mint amilyen Orava, Kisuca és Keletszlovákia járásai. Az 1949-es esztendő végéig 32 nagyobb ipari üzemet helyeztek üzembe és további 23-at ebben az évben helyeznek üzembe. Ezek közül némelyeket idő előtt, a IX. kongresszus tiszteletére bevégeztek és üzembe helyeztek. Az iparban az alkalmazottak száma megkétszereződött és továbbra is gyorsan növekszik. Számbelileg is megkétszereződött a munkásosztály. Öntudatosságát és érettségét a háború előtti állapottal szemben semmiféle sokszorossal sem lehet kifejezni. Ma Szlovákiában összetett gépeket, nehéz földművelő gépeket és termelési berendezéseket, műanyagokat, a finom mechanika termékeit és más termékeket állítunk elő, amelyeket azelőtt sohasem termeltünk. Különösen intenziven fejlesztjük a nehézgépipart és a termelési eszközök termelését. Teljesen kiküszöböltük a munkanélküliséget. A munkanélküliségtől és a válságtól, a dolgozók e felszabadulás előtti főostoraitól való félelem ismeretlen fogalmakká váltak Az elmaradt kistermelési formák következtében a mezőgazdaság terén csak nehezen tudjuk fedezni a rohamosan növekedő új munkaerőszükségletet. Szokatlan iramban nő a szakemberek utáni kereslet minden szakaszon. A földnélküli és a dolgozó parasztok között 223.000 hektárnyi területet osztottunk szét. Ezúttal ezer és ezer traktort és más különböző gépesítési eszközt adtunk a falunak. Feljavító rendeletekkel és trágyaszállítmányokkal mindenekelőtt kis- és középparasztokról gondoskodunk. Habár a mezőgazdasági ter melés igazi fejlődése csak a szocialista szövetkezeti nagytermelés alap ján következhet be az elmúlt évben az összes növényi termékeknél sokkal magasabb hektárhozamot értünk e!, mint a háború előtti 1934—1937es évek átlaga. A parasztok bevétele jő néhányszorosára emelkedett a múltbelinek. Megszabadítottuk a dolgozó parasztokat a spekulálóktól, a bankuzsorától, minden embernyúzőtól és kizsákmányolótól. A föld szövetkezeti és közős megművelésének megszervezésével lehetővé tesszük kis- és középparasztunknak." hogy alapvetőleg növelje a mezőgazdasági termelést és ezzel saját életszínvonalát is. A dolgozók gyermekei előtt minden iskolánk nyitva áll. Az összes különféle fajta iskolákon a tanulók száma az 1949—1950-es iskolai évben az 1937-es évvel szemben 116.000-re növekedett. Viszonylag a legnagyobb emelkedés a szak- és főiskolákon van. A gazdasági fejlődés alapján Szlovákiában a kultúrélet területén is nagy virágzás indult meg. Üj kulturánk, mely formailag nemzeti, tartalmilag szocialista, kezdi meghozni gyümölcseit. Az irodalomban, drámírásban, költészetben, képzőművészetben, filmben. zenében létrejönnek az első szocialista-realista művek. A könyv sikeresen elhatol a nép közé. Könyveink átlagos példányszáma húszszor annyi, mint a felszabadulás előtti kiadványszámok. A mult évben 14 millió könyvet adtunk, ki. Nagy az érdeklődés a marx-leninizmus klasszikusai iránt, Gottwald elvtárs művei iránt, továbbá mindenfajta szakirodalom iránt. A kultúrális fejlődés különösen örömteli az üzemekben. Gyors ütemben fejlődik egységesített testnevelésünk is. Népünk megszabadulva a kizsákmányálástól, munkájával folytonosan emeli életszínvonalát. Szlovákia nemzeti bevétele az 1946. évtől 1949-ig 142 százalékra emelkedett s 1950-bc.n eléri a 163 százalékot, ha 1946-ot mint 100 százalékot vesszük alapul. 1949-ben a bérekre és fizetésekre összesen 8.6 milliárd koronát fizettünk ki. ez 108 százalékkal több, mint 1946-ban. Az iparcikkek fogyasztása erőteljes növekedést mutat. Ha 1946 indexe 100, akkor a fogyasztás 1949-ben a lábbelinél 365.7 százalékra, a textilnél és konfekciónál 198.1 százalékra, a szappanban 221.4 százalékra, a használati tárgyaknál az egyes háztartásokban (bútor, rádió, stb.) 316.9 százalékra emelkedett. Az élelmicikkek fogyasztása a háború előtti állapottal szemben egy lakosra a húsnál 24.7 szá. zalékkal. a búzalisztnél 53.5 százalékkal, a cukornál 62.2 százalékkal, az állati zsiradékóknál 96.8 százalékkal, az étzsiradék és olajoknál 96.2 százalékkal növekedett. Munkásainknak és földműveseinknek rendelkezésükre állanak összes rekrelációs központjaink és fürdőink. Sportjátszótereket, kórházakat, színházakat, mbzikat, a legkülönbözőbb kultúr- és szociális berendezéseket építünk számukra. Az örömteli alkotó munka minden szakaszon Szlovákia minden sarkában buzog. Az építő lelkesedés a nép legszélesebb rétegeit kerítette hatalmába. Szlovákia az újjászületés viharos folyamatán megy át, ami annál kézzelfoghatóbb, minél nagyobb volt a 'nemrég múltban a gazdasági elmaradottság. A gazdasági fejlődés gazdasagunk egyre növekvő szocialista szektorára támaszkodik. Az iparban a kapitalista üzemeket majdnem teljesen likvidáltuk. Az ipar 98.8 százaléka a szocialista szektornoz tartozik. Az építészet terén 1949. év végén a szocialista szektor 96.1 százalékot tesz ki. A kereskedelemben a szocialista szektor már a kiskereskedelem nagyrészét magában foglalja. A szocialista szektor része az áruforgalomban már az elmúlt évben 86.5 százalékot tett ki és ebben az évben tovább növekszik gyors ütemben. A termelési eszközök, amelyek azelőtt a kizsákmányolás és a; kapitalisták meggazdagodásának eszközei voltak a dolgozó nép rovására, az egész nép tulajdonává lettek és minden dolgozónak szolgálnak. A kapitalista kistermelő vállalkozás már csak a mezőgazdaságban és a kis. iparban van túlsúlyban, azonban ezeken a szakaszokon is fokozatosan terjednek a szocialista termelési formák. Nemzeti életünk rohamos fejlődése néha természetesnek, valamiféle auto. matikus fejlődés eredményének látszik. A valóságban azonban ez az új út eredménye, amelyet Szlovákia népe megkezdett, a Gottwald által vezetett Cseiszlovákiai .Kommunista Párt helyes marx-lenini politikájának eredménye. Ez a valóságban a Kommunista Párt által vezetett munkásosztályunk és dolgozó népünk szívós munkatörek. vésének eredménye. Ezek a Kommunista Párt tevékenységének eredményei a legutolsó öt év alatt. A Központi Bizottság tehát nem jön üres kézzel a kongresszusra, hanem átható változásokat előidéző ered. menyekkel, amelyek új, a szocializmus felé fejlődő népi demokratikus rendszerünk összehasonlíthatatlan előnyeiről tesznek bizonyságot — a régi kapitalista rendszerrel szemben. A szlovák munkásosztály s az egész dolgozó nép szorgalmas munkájának eredményei óriásiak, kézzelfoghatóak, a társadalmi élet mély, átható változásokon megy át. Szlovákiai megkezdhette gazdasági, szociális és kulturális elmaradottsága gyors megszüntetésének sikeres útját, nemzeti élete mindenoldalú fejlődésének útját az új szocialista rend építésével, hála annak, hogy a Csehszlovák Köztársaságot a dicső Vörös Hadsereg szabadította fel, hála a Szovjetúnió nemzetei hősi Sztálin elvtárstól, az összes dolgozók zseniális vezérétől és tanítójától vezetett törekvéseinek. Szlovákia nemzetei ma látják, hogy Pártunk vezetésével a Szovjetúnió hatalmas és legyőzhetetlen védelme alatt biztosították szabadságukat és nem sejtett lehetőséget nyertek a gazdasági és szociális fejlődés terén a nemzeti kultúra és a nemzeti élet soha nem látott fejlődésének lehetőségét minden téren. Ezt annál világosabban látják, mert azelőtt puszta létüket fenyegették és a „ludák" nacionalizmus a leggyalázatosabb nacionális rabszolgaságba döntötte őket. Szlovákia azért léphetett erre az útra és Szlovákia népei azért fejlesztheti oly sikeresen és minden tekintetben alkotó erőit csehszlovák hazájában, mert nemzeti szabadságának és egyenjogúságának ügye a cseh munkásosztályban, amelyet Csehszlovákia Kommunista Pártja vezet és amelyet a proletár nemzetköziség szelleme hat át, hű pártfogóra és előharcosra talált. A cseh és szlovák munkásosztály egységében volt és van a csehek és szlovákok egyenjogú együttélésének biztosítéka a lenini-sztálini nemzetiségi kérdésről szóló tan szellemében. A szlovák nemzet ma látja, hogy a testvéri cseh nemzettel való egyenjogiKgyüttélés nem hamis ígéret volt, hanem megingathatatlan tény és köztársaságunk megbonthatatlan alapja. Szlovákia gazdasága szociális és kulturális berendezésének ily gyors fejlődését azért érhette el, mert Szlovákia szocialista iparosítása a cseh országrészek fejlett iparának segítségére támaszkodotf és támaszkodik, a csehszlovák gazdaság hatalmas technikai és pénzügyi forrásaira. Szlovákia ma, Kommunista Pártja kongresszusán dolgozó népének a szocialista iparosításra, a munka terme* lékenyséyének emelésére és a mezőgazdaság gépesítésére, az iskolaügy és kultúra fejlődésére való törekvésének oly nagy eredményeit azért je. gyezheti fel, mert Gotwald elvtárs bölcs és előrelátó vezetésével örökre vereséget szenvedett és eteöprődött az áruló „ludák" — ag rár reakció és a szlovák munkásosztály Kommunista Pártja vezetésével, elválaszthatatlan egységben a cseh munkásosztállyal halad előre a szocializmus felé Szlovákia nemzeti életének soha nem látott virágzását éli, mert nemzeti jogai élete anyagi viszonyainak soha nem látott fejlődésén alapulnak, mert az emelkedő életszínvonal hozzáférhetővé teszi a legszélesebb néprétegeknek az összas kulturális, tudományos és művészi értékeket, mert a gazdaság és a szociális rendszer új viszonyai a legszélesebb rétegeknek utat nyitnak a művelődés és a jólét felé. A szlovák nemzet ma látja, hogy a közős törekvés a szocializmus felépítésére testvéri egységbe kapcsolja a népi demokratikus államok minden nem. zetét, hogy visszahozhatatlanul a múlté a szomszédos nemzetek közötti minden viszály és ellentét, amelyeket a burzsoázia minden nemzet között céltudatosan szított. A szlovák nemzet ma látja, hogy az élet kapuját a szovjet nép nyitotta ki előtte. Látja és tudatában van annak, hogy köztársaságunkban a szocialista építésnek alapvető tényezője és azzal együtt Szlovákia szocialista iparosításáé is a Szovjetúnió támogatása és segítsége. A Szovjetúniónak mint nagy szocialista államnak léte legyőzhetetlen hadseregével, szövetségünk és barátságunk vele, lehetővé tette; hogy visszaverjük az imperialista ijesztgeté. seket és megkezdjük a szocializmus építését. Teljes mértékben megerősítést nyertek Sztálin elvtárs szavai, aki az Októberi Forradalom nemzetközi jelentőségéről szólva, a következőket mondotta: „Az Októberi Forradalom vi. iág jelentősége nemcsak abban áll, hogy egy ország egy nagy kezdeményezését képviseli az imperializmus rendszerének áttörésénél és a szocializmus eJső tűzhelye az imperialista országok tengerében, hanem abban is, hogy a világforradalom első korszakának és annak további fejlődésének ha. taimas alapja". Óriási jelentősége van számunkra annak a tapasztalatnak, amelyet a szov t jet nép nyert a szocializmus építésében, annak a tapasztalatnak, amelyeit átveszünk és érvényre juttatunk a mi építésünkben. Lenin és Sztálin a világ első szocialista államának megalapítói és megteremtői feltárták a szocialista ekonomika törvényeit és az elmélet és a gyakorlat szoros egységében kidolgozták a szocialista építés és a szocialista iparosítás általános érvényű alapelveit. A szovjet mezőgazdaság kollektivizáriójának világtörténelmi sikerei végtelen nagy mértékben megkönnyítik nekünk azt, hogy a kis- es középarasztot a szocialista szövetkezew ti nagytermelés számára megnyerjük és lehetővé teszi a falu gyorsütemű szocialista átépítését. Nem kevés Dbé fontos számunkra a nyersanyag, az élelmiszer és gépberendezés-szállításokkal nyújtott segítség, amely biztosítja köztársaságunk függetlenségét a kapitalista államoktól. Soha sem felejtjük el azt a nagy segítséget, amelyet a szovjet nép és személyesein Sztálin, elvtárs nyújtott államunknak 1947ben. amikor a katasztrófáiig szárazság éhséggel fenyegette népünket és fenyegette egész kétéves tervünket. A Szovjetúnió gyapjút vasércet és más fontos nyersanyagot szállít nekünk és a legutóbbi időben erős építkezési gépeket és más fontos termelési berendezéseket ia. A Szovjetúnió vezetésével a népi demokratikus államok között kölcsönösen és a Szovjetunióval a gazdasági együttműködés kapcsolatai jönnek létre, ame lyek teljesen újak, más jellegűek, amilyenek a kapitalizmus alatt ismeretlenek és elképzelhetetlenek. Szocialista építésünk közös, szövetséges törekvés kifejezése, amely a szocializmus felépítésére irányul Lengyelországban. Magyarországon, Romániában, Bulgáriában és Albániában. Sikeresen fejlődnek a szövetsége* együttműködési kapcsolatok a hatalmas Kínai Népi Köztársasággal és annak kiapadhatatlan nyersanyagforrásaival és óriási fejlődési távi a taival és a Német Demokratikus Köztársasággal. Sztálin géniusza bevilágítja a szocializmushoz vezető útat 800 millió ember számára Sanghajtól Berlinig. Sztálin eszméi nekünk- az egykor annyira lenézett és nyomorban sínylődő nemzetnek is megnyitották az élet kapuját a világos jövőbe. A nagy Sztálin iránti foirő odaadás és szeretet érzésével folytatja Szlovákia népe a szocializmus fényes magaslatai felé az útat. BURZSOÁ NACIONALIZMUS ELLEN. Az eredmények, amelyeket a szocializmus építése és Szlovákia szocialista iparosítása terén elértünk, azt bizonyítják, hogy Szlovákia népe a népi demokratikus Csehszlovák Köztársaság keretén belül elérte nemzeti fejlődésének minden lehetőségét. A csehországi munkásosztállyal zárt egységben a Kommunista Párt politikai és ideológiai vezetése alatt harcolunk a szocializmus győzelméért. Harcban a hazai és a külföldi burzsoá reakcióval és a burzsoá ideológia maradványa elleni küzdelemben oly sikereket értünk el, amelyekre ma joggal lehetünk mindnyájan büszkék. Am ezeket a sikereket elérni csak azért volt lehetséges, mert egyidejűleg folytonos harcot folytattunk a saját sorainkban mutatkozó burzsoá nacionalista elhajlások ellen. Pártunkban mikép jelentkezik a burzsoá nacionalizmus? Miben rejlik annak gyökere? Abban nyilvánul meg< hogy a nemzetiségi kérdést elszigetelten nézik, elszigetelten az osztály* harc kérdésétől, az imperializmus elleni harctól, elszigetelten a politikai hatalom kérdésétől az államban. A burzsoá nacionalizmus gyökere ott ratv hogy a régebben elnyomott nemzet nemzetiségi kérdését, mint össznemzeti kérdést a saját burzsoáziájával összefogva akarja megoldani, nem pedig a volt uralkodó nemzet proletariátusával szövetségben, valamint elfogadja saját nacionalista burzsoáziájának ideológiai ve^ zetését. A Csehszlovákiai Kommunista Párt már a München előtti időben • proletár internacionalizmus szellemében következetes és meg nem atknvő harcot vívott a szlovákok nemzetiségi elnyomatása miatt. Az uralkodó cseh pénztőke és a vete összefogó szlovák burzsoázia elleni közös hareban megőrizte és megszilárdította már a kapitalista kizsákmányolás idején a csehszlovák munkásosztály szolidaritását és egységét. A Csehszlovák Köztársaság feldarabolása után, valamint a német fasiszta okkupáeió idején a szlovák nemzetiségi kérdést jelentős szerepet töltött be, nemcsak a német fasiszta megszállók és „ludák" kiszolgálóik elleni harcban, nemcsak az úgynevezett szlovák Tiso—Tuka-féle állammal szemben elfoglalt helyes és nyílt álláspont szemszögéből, de Szlovákia jőy6 helyzetére vonatkozólag is a Csehszlovák Köztársaságban. Ezért a Csehszlovákiai Kommunista Párt és Gott* wald elvtárs személyesen nagy figyelmet szentelt ennek a kérdésnek. A nemzeti bizottságok mellett a eseh és szlovákok kölcsönös viszonyának rendezése két egyenlő társ egymás oldalán alapelv alapján volt a Csehszl®» szlovák Kommunista Párt egyik alapvető követelménye az új Csehszlovák Köztársaságért folyó harcban, a népi demokratikus Köztársas'ágérte vívott küzdelemben. A népi tömegek, minden becsületes szlovák hazafi meggyőződött arról, hogy a Kommunista Párt egyetlen megbízható védője és előharcosa a szlovákok nemzeti jogának. A burzsoá nacionalista ideológiát pártunkba Husák és Novomeský elvtársak vitték be, Husák és Novomeský elvtársak a szlovák nemzeti kérdésben sohasem látták a haladás, demokrácia és a szocializmus általános kérdésnek részét, oly részt amely alá van rendelve az egésznek és azt ép. pen ezért mindig az egész szempontjából kell vizsgálni. Éppen ezért kerültek a szlovák nemzeti burzsoázia uszályába. Ezek a hibák már nagy károkat okoztak, Í nemzet felszabadítás! harcaiban, valamint a szlovák nemzeti felkelésben. A burzsoá nacionalizmusnak döntő befolyása volt pártunk vezetésére a zsolnai konferenciáig. Pártunk vezetésében a nacionalisták megvalósítottak azt az irányvonalat, hogy Szlovákiát elszigeteljék a cseh munkásosztálytól, a cseh haladó erőktől, a szocializmus építésének általános áramlatától. A Szlovákiai Kommunista Párt vezetőségében elhelyez, kedett nacionalisták az állami vezetésben főleg azt a vonalat hajtották végre, hogy megvédjék azt a Köztársaság kormányának befolyásától és lehetetlenné tegyék a kormánypolitika eredményeinek keresztülvitelét a szlovákiai politikait és gazdasági életbea Široký elvtárs kongresszusi beszámolóját lapunk holnapi számában folytatjuk.