Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)
1950-04-01 / 78. szám, szombat
1950 április 1 UJSZ0 Akárcsak a mákostészta... Gönye Jóska először legyintett, akárcsak a többiek, amikor meghallotta, hogy az öreg Istók Mihály bácsi mit mondott Bardócz Pistának „Nekem ne porciózzák ki a jószágnakvalót, adják csak ide egybe, majd én szétosztom mind a tizenöt kö zöt.t". így mondta s a többiek utánakérdezgették, hogy csakugyan jól hallották-e. Ez akkor történt, amikor itt járt a bánáti üzemegységből Pető János. Akkor abban állapodtak meg hogy megmutatják, ki tud különb eredményt elérni. S azóta az öreg Istók Mihállyal nem lehet bírni, mindig valami újon törte a fejét. Azt mondta: ebből a vetélkedésből neki kell elsőnek kikerülni. A többiek csak csóválták a fejüket, mert Mihály bácsi bizony alaposan felforgatta a tizenöt jószágánál az eddigi rendet. „Furcsa bogarai vannak az öregnek — mondogatták —, „biztos valamilyen kórságba esett, attól van, hogy mindent máskép csinál, mint ahogy szokás". Mert ki is hallott ilyet az állami gazdaságban? Eddig az öszszes jószágnak — vagy 200 darab te hén, 40 borjú és 150 göböly — egy formán keverték a takarmányt és tették az állat elébe. Most aztán jön az öreg Mihály, azt mondja, neki ne keverjék össze az állatnakvalót, adják csak neki külön a cukorrépasilót, a lenpolyvát, korpát, pogácsát és még felsorolt jónéhányat, amiből öszszekeverik a jószágnak való eledelt. Adják csak neki külön-külön, majd ő összekeveri a maga módján. „Minek ez a fáradozás — mondotta Gönye Jóska —, minek külön bajlódni az összekeveréssel? Bardócz Pista eléggé érti, hogyan kell azt csinálni. Hiszen a tehén — ahogy mondani szokták — maga keresi meg a kenyerét, vagyis a napi eledelét. Hat liter a fejési átlag. Ha ennél több tejet ad egy tehén naponta, akkor literenként még kap 40 deka pótadagot, ami 10 deka tengeridarából, 15 deka búzakorpából és 15 deka napraforgópogácsából áll". Egyszóval szóbeszéd tárgya lett az öreg Mihály, nemcsak a gazdaságban, de a környékbeli falvakban is. Eleinte ugyan megmosolyogták, tréfálkoztak vele, de néhány hét múlva már más szemmel kezdték méregetni. Aztán, hogy a napok teltek, a kíváncsiság csak egyre nőtt. Mert hát nem lehetett elmenni csak úgy szó nélkül Mihály bácsi tehenei mellett. A fekete táblán a fehér krétával felirt betűk csak úgy csalogatták az embereket Ilyen volt azon odaírva: Hajnal 18, Hajas 17, Ágnes 20. Amin azt lehet érteni, hogy a Hajnal nevű tehén bizony 18 liter tejet ad naponta. — Hogy a fenébe lehet ez? — törte fejét Gönye Jóska, meg a többiek. Mert neki is szép az átlaga a feiőgulyások között: 10—12 liter. De azért hol van ő a 17-től, nem beszélve a napi 20 literről. Először csak azt mondogatták: „Szerencséje van ennek a Mihálynak Jófaj'.ájú teheneket kapott. Nem nehéz neki másfél literrel epielni teheneinek tejátlagát, lenne csak a mi tehenünk nála. Azzal bizony nem csinálna ilyet." De aztán később nem maradt meg a másfél liter, hanem egyre nőtt Kettő, három is lett belőle, sőt annál is több. Erre már csakugyan meresztgetni kezdték a többiek is a szemüket. Itt már többről van szó — mondogatták. S attól kezdve az öreg Mihály minden lépését figyelték. Hogy mit csinál, hogy csinálja Persze nem nyíltan, csak úgy odasandítgattak, hogy az öreg Istók észre ne vegye. De hát hiába figyelték, abból nem sokat tudtak kiokosodni. Pedig nagyon szerelték volna tudni, hogy mivel babonázta meg Mihály ezeket az állatokat. Aztán volt mégegy ok. Gönye Jóskát sem hagyta az asszony. Állandóan szekálta: „Nézz már te utána, hogy jobban tejeljenek azok a tehenek. Szégyenbe ne hagyjál" Na meg aztán nemcsak a lemaradásról volt szó, hanem arról is, hogy az öreg Istók Mihály a több tej után, több keresetet is vitt haza és abból m.ir malacot is vett. Egy nap aztán Gönye Jóska nem tud la megállni, hogy oda ne menjen hozzá. Először persze csűrte-csavaría a mondanivalót. Az időről, meg a termésről beszélgettek Mihály bácsi meg huncutul mosolygott a szemével, mint aki tudja mire megy az a hosszú lére eresztett beszéd Egyszer aztán Jóska kirukkolt a dologgal — Árulja már el, mive! babonázta meg ezeket a jószágokat? Hisz ha így megy. napi 30 liternél sem áll meg. — No csak, nem az asszony ríja tele éjjelente a füledet, hogy keveset viszel haza? Mert eddig nem igen néztél jószemmel rám. Csak nevettetek, megmosolyogtatok. Azt terjesztettétek. hogy az öreg Mihály megbolondult. — De Mihály bácsi... — Ne tiltakozz, azt hiszed, én nem tudom, mit beszéltek? Nem latom, mint lesitek a Hajnal vagy a Rózsa feje mögül, hogy én hogy, meg mint csinálom? Aztán csak azt csodálom, hogy mióta nézitek és senki se jött a nyitjára, pedig olyan egyszerű az egész. Itt egy kis szünetet tartott az öreg Istók, végigment a soron, megnazte a teheneit, rendben vannak-e Aztán nekitamasztotta vállát a falnak, elnézegette a Hajnal rozsda tarka hátat, majd mimha egészen új do.ogról kezdene beszélni, ezt kérdezte: t — Mondd Jóska, szereted te a füstöltszalonnát? ILLÉS BÉLA: l'tolsó ütközet a pesti oldalon Illés Béle „A vígszínházi osa- ( nap fölé tartotta. Hideg volt, de a ta" címen a közeljövőben meg- • nap tiszta fényben ragyogott. jelenő köny vében Pest felszaba. ciulását irta meg. Az író, mint a dicsőséges Szovjet Hadsereg őrnagya vett részt a harcban. A riport lüktető ereje és a kivételes írásmüvészet tükröződik viszsza a fenti regényrészletből. — Szadad az út? A gáraaormester, aki a Nyugati paiyauovar eiutt irányítottá az autoí'orgaimat (karcsú, magas, teüetcs^emu, íekeieuaju iany — örmény vagy gruz), a kérdést megismételte es pontos választ auott. — Az út, őrnagy elvtárs, a Liunaig szabad. Szabau, ae nem veszéiyteien. A németek a szigetről heves tuz alatt tartják. Ha okvetlenül arra kell men— Szeretem hát, miért ne szeret- nie, legyen nagyon óvatos., ném — válaszolt csodálkozva Gönye, — Köszönöm, elvtársno. Óvatos lemert egyáltalán nem értette, mit akar { szek. ezzel az öreg. — Na, mert látod, én csak az abáltat kedvelem. Aztán ez így van más eteilel is. En egy fél lábas mákostészlát is szívesen megeszem Te meg tuaom, mindig megnagyod a fe.ét. Aztán veszekszel az asszonnyal, miért főzött tésztát. így van ez? ... — így hát — válaszolt Jóska, de még mindig nem értette, mit akar ezzel az öreg. — No és gondolod, hogy minden jószág ugyanazt kedveli? — Hát, várjon csak Mihály bácsi — vakarta meg az üstökét Jóska, mert derengeni kezdett előtte valami. — Éppen vagy két napja csodáu;oztam e., hogy ez a Sólyom, meg a Böske mit csinál. Az egyik elette a szembenlévő elől a szénát, a másik meg nem is törődött vele, csak ette jóízűen a szalmát. Most hirtelen közbeszólt Bakó István göbölyös, a szomszéd istállóból, aki már néhány perce figyelte ezt a beszélgetést. — Ilyen megesett velem is. Van olyan nálam, amelyik nem eszi meg a lucernát, hanem a savanyú hányi szénát, amelyet pedig a legtöbbje meg se kóstol. De volt olyan is, amelyik otthagyta a répát és megette helyette a polyvát. — No mármost — folytatta az öreg Istók Mihály —, ennyi az egész tudomány. A fiam mesélte ezt, aki járt már kolhozban. Ott így csinálják, van is ám szép eredménye. Addig beszélt, amíg rávett. Ö már kipróbálta és neki sikerült. Gondo.Az óvatosság itt, ebben az esetben a gyorsasa^uan állott. Két autonK (ket wiliisj villámgyorsán iorault be a Szent Istvan-Korútra. Az első autuoan Ket iiatal Liszt ült, a maso. uiKoaii a scaur es liarom tiszt, ivxikor az eisó auto a vigszinnaz táján járt — granát érte. Megállt és egy pillanat muiva lángbaborult. A Ket uszt még iaejeoen Kiugrott. Mindkettő veszeuul karomKodott. Az autót, amelyikoen en ültem, egy Kapu aia vittuK, annak a háznak a Kapujába, aruelyiKoen valamikor a Club-Kávéhaz volt. A kapu aiatt öt. aat vurösKatona állott, in agyon megörültek nekünk. — Kérem, őrnagy elvtárs — fordult hozzám egy zömök tizeues —, vegye át a parancsnokságot. — Milyen parancsnokságot? — kérdeztem csodálkozva. — A Szent István-körúton, arccal a Nyugatinak, egy gépfegyverekkel felszerelt nemet osztag foglalt áliást. Az osztag a Mai 0itszigeten elhelyezett német aknavetők segítségével lépésről lépésre közeledik a színházhoz és — előreláthatóan — egy negyedórán belül eléri a Nyu. gati pályaudvart. — Lehetetlen! — kiáltottam. — Tény! — felelte a tizedes. (Egyikünk sem tudta, hogy mi történt. Amikor megtudtUK, altkor már mögöttünk volt az úgynevezett vígszínházi csata.) A pesti oldalon az utolsó harcok a Ritz-szálló romjai körül folytak le. Egy ukrán gárda, ezred két százada kiverte onnét az tam, én se tudok kevesebbet, mint a SS-ezrednek a roncsait, amely bizofiam. j zonyos mértékig irányítója volt a — Aztán hogyan kezdett neki? — I dunaparti tömegkivégzéseknek. Az kérdezte Bakó, a göbölyös. I ukrán csapatok a Ritz romjai kö— Hát úgy, hogy sokáig figyeltem ' zött helyezkedtek ei és onnét tüz alá őket. Melyik iszik több vizet, melyik vették a németek margitszigeti állá. sósabbszájú, melyik mit kedvel. Az- s ait. Ügy tudták, hogy a Szent Isttán azokat az állatokat, amelyek egy- r ván-körúton szovjet erők állnak, formát kedvelnek, egymás mellétet Ezért gépfegyvertüzzel a Szent Ist. tem. Mikor megkaptam a takar- ván.körút felé terelték a Ritzböl Egy fiatal tisztet küldöttem a parancsnoksághoz és a Vígszínház kocsifeljárója mögött lefeküdtem a fagyos földre. — Varsányi Irén szobra mögé. A fiúk tudták, mi a kötelességük, jól tüzeltek. Nekem nem sok WHHHtlMWH WW WW Wt Ht Mt MI Wt ttW jUgaaitás a Dunán Irta: Broniszláv Kezsun Két év elszállt már azóta — nem felejiem a napot! Pest fölött s a Duna partján tavaszi nap ragyogott. Nótás ajkkal ott vonultunk a budai partokon. Sapkánk szovjet csillagán a dér virágzott vastagon. Tudom, egyik sem felejti a rianó jég zaját, amit a Duna fe'.csillámló kék hulláma hajt tovább. Mintha nem is a Dunáról szólt volna át az a zaj — A mi Volgánk hánytorogna zúgó jégtábláival, a Dnyeperen így hajóznak jégtutajok lefele. Ilyen zajló táblát forgat a nagy, csendes Don vize. A Ladoga jégtömbjével így fut alá a Néva — néztük, vártuk, társaihoz volna e még hű szava. Lenn a kristály jegek zúgtak, rétet szegő partfalak és kiégett házak árnyán, vízberokkant híd alatt. Tavasz tört Európába — fölharsantak víg dalok — Pesten és a Duna partján tavaszi nap ragyogott! (1947.) Szily Ernő fordítása. MMMMMHM M< M< MMMMMM MMI M< MMMM dolgom volt. Annál több különös, egymást zavaró, egymást keresztező érzésem. Harmincegynéhány esztendő előtt gyakran jártam abba a színházba, amely előtt most hevertem és most a régi színházi estékre gondoltam. Aztán azon törtem a fejem, vájjon miért sétálnak a pestiek olyan könnyelműen a fegyvertüzben. Vájjon azért-e mert nem ismerik a fegyvertüz veszélyességét, vagy pe. dig azért, mert elfelejtették, hogy müyen nagy érték az élet. Időnként (ha egy-egy német mutatkozott) elsütöttem a fegyveremet. Aztán tovább gondolkoztam. Varsányi Irén bronzszobra — gránáttól találva — mellém esett. Egy kis óra múlva megérkezett a segítség. Egy gépesített század és egy géppuskás szakasz. Tízpercnyi tűzharc — és a németek futottak a Margit-híd roncsai felé. Vagy húsz német érte el a Duna. partot. Ezek leereszkedtek a jégre é3 a Margitsziget felé rohantak. Onnét — géppuskatűz fogadta őket. Hogy miért lőttek a német géppuskások a feléjük menekülő SS-katopákra, azt máig sem tudom. De ar. ra tanú vagyok, hogy a német géppuspkák jól lőttek. Néhány másodperc múlva az utolsó SS-katona is elterült a Duna jegén. így ért véget a legutolsó ütközet a magyar főváros pesti oldalán — a vigszínházi csata. A Dunaparton heverve fürkésztük a németek margitszigeti állásait. A német tüzérség onnan állandóan lőtte Pestet, de őket is állandóan lőtték a mieink, valahonnan a Keleti pálya, udvar irányából. És a Ritz romjai között állomásozó ukránok is mind gyakrabban — és mind hatásosabban — adtak magukról életjelt. Jó lesz hátrább húzódnunk, őrnagy elvtárs — javallotta a tizedes, akivel a Club-kávéház táján ismerkedtem meg. — Veszélyes hely. i£s semmi hasznot nem hajtunk azzal, hogy itt fekszünk. — Hát húzódjunk hátrább — vél. tem. Ahogy hasonkúszva hátrafordultunk, egy szőke asszony állott előttünk. — Egy kis kenyeret! — szólított meg. — Feküdjön le! — kiáltottam rá. — Azt hiszi, hogy sétatéren van? Nem tudja, hogy mi az ágyútűz? Az asszony némi lenézéssel nézett rám. _ Ugyan! — mondotta. — Ki ijed meg manapság egy kis ágyútüztöl? De ha egy darab kenyeret adna, tiszt úr! Három hete nem láttam kenyeret! c/t távírász álma Irta: Howard FAST (Részletek a híres amerikai író cikkéből, amely a moszkvai Novoja Vrem. jaban jelent meg.) A newyorki Carnegie Hallban nemrégiben tüntető nagygyűlést tartottak a fegyverkezési verseny újabb hulla. mányt, úgy kevertem, hogy máid- menekülő németeket. Ugyanebben az ma ellen. A gyűlést a művészek és egyiknek azt adtam, amit szeret, i-j-ki— - tt>—v.<j i-k—.xi-x_ I u i——„ Persze, volt egy kis baj. A Böskének, meg a Harkálynak nem tetszett, hogy a régi, megszokott helyükről máshova vittem. Bizony, az első napokban alig akartak enni, nehezen szokták meg az új helyet, de ma már az egyik tizenhat, a másik tizenhét liternél jár. Aztán meg volt olyan is. amelyiknél bizony nem találtam el a jó keverést. És bizony, itt eleinte esett a tejhozam. Volt olyan, amelyiknél csak a hatodik keverés vált be De most már nincs baj velük Most is ugyanannyi takarmányt kapnak, mégis többet tudok kihozni belőlük. — De Mihály bácsi, miért ad maga nekik többször enni, miért nem egyszerre teszi elébük a takarmányt? — Hát ez is úgy van, mint az embernél. Ha eléd odaraknak egy bogrács gulyást, hát eleinte jóizűen kanalazol, később meg már csak úgy ímmel-ámmal. De ha vagy két óra múlva, amikor egy kicsit megéheztél, ismét előveszed, ismét gyorsan fogod kanalazni. Ugye igaz? Így áll ez a jószágnál is. — Hát bizony már én is észrevettem — helyeselt Jóska —, hogy a vegén már csak úgy turkál benne, aztán alig eszik a jószág Ezért én egyszerre csak annyit adok nekik, amit jóízűen megesznek Ha látom, hogy már nem olyan nagy kedvvel csinálják, hát abbahagyom. Hát ennyi az egész így babonáztam meg az állatokat — tette hozzá Istók Mihály mosolyogva. — Persze — toldotta meg —, szívvel kell csinálni s akkor az eredímény bizonnyal nem marad el. így zajlott le a beszélgetés Gönye Jóska meg Istók Mihály között. S egy hét múlva csodálkozva hallgatták a öbbiek. mit is mond Gönye Jóska Bardócz Pistának. „Nekem is úgy add k; a takarmányt, mint Istóknak." Most aztán véekép nem volt nyugsága senkinek az üzemegységidőben a Ferdinánd-híd környékén állomásozó szovjet parancsnokság a Szent István-körútról kivonta a csapatokat, mert azok sokat szenvedtek a Margitszigeten állomásozó tüzérségtől. így történt, hogy a megvert és üldözött németek a katonailag „légüres" Szent István.körútra érve, ismét támadókká lettek.) Mindezt nem tudtuk,' de tudtuk, hogy intézkedni kell. A tizedes előszólította a szomszéd ház kapujában álló hét vöröskatonát és a szemben lévő házak kapuiból is előkerült néhány szovjet fiú — a legkülönbö. zöbb fegyvernemek harcosai. Egy perc alatt felfejlődött a rajvonalunk és megkezdődött a tűzharc a Szent István-körúton — a vigszínházi csata. A németek számbelileg nagy túlsúlyban voltak, de mégis mi voltunk fölényben, mert tudtuk, hogy a győztes hadsereg, a győztes ügy katonái vagyunk. Egyelőre azonban igen kellemetlen helyzetben vol. tunk. Négy gépfegyver ontotta ránk a tüzet és mi csak egy-egy lövéssel válaszolhattunk. Hanem ez a szórványos tüz is elégséges volt ahhoz, hogy a németek megálljanak. A németek már nem hittek saját erejükben,' nem tudták kihasználni a pilla, natnyi fölényt. A tűzharc a legkisebb mértékben sem zavarta azokat, akik (a pincékből előbújva) a Szent István-körúton sétáltak. Mögöttük az út tele volt sétáló asszonyokkal és gyerekekkel. Volt, aki költözöködött valami tolókocsin, de olyan is volt, aki valóságos napfiirdöt vett: valami fölfor. dul taligán ülve, mosdatlan arcát a tudósok nemzeti tanásca rendezte, a szónokok sorában neves újságírók és tudósok szerepeltek. Borzadállyal és irtózattal beszéltek a tömegpusztítás céljait szolgáló atomfegyterrői. A hallgatóság több, mint kétezer newyorkiból állott. Két beszéd között egy egyfelvonásost mutattak be. A színpadon a washingtoni Fehér ház egyik szobája jelent meg, amelyben egy távírász távírógépe mellett ülve feszülten várja Truman döntését, hogy megkezd jék-e „szuperatombomba" gyártását vagy sem. Igenlő döntést el sem tud képzelni s ezért gondolatban hozzáfog az USA-korrnány nagyszabású, humánus lépését bejelentő közlemény megfogalmazásához. A bomba gyártását nem kezdik el. Ehelyett az USA a világbéke megszilárdítása érdekében akar tevékenvkedni. Így ábrándozik a távírász és szinte önkéntelenül mozdulnak meg az ujjai. A gondolataiban testet öltött szöveg megelevenedik a távírógépen. Fürgén kopognak a távírász ujjai. Azt hiszi, hogy a gépet előzőleg kikapcsolta, de valami műhiba történt és az á'modozó távírász szenzációs jelentése kiszalad az öt világrészbe. Az emberek boldogok Hatalmas tömegek láncolnak az utcákon ... így végződött ai egyfelvonásos, amelyet a Carnegie Hall békegyülésén mutattak be. Tekintetem a hallgatóságra szegeződött. Az emberek arca megerősített abbar. a hitemben, amit ma mindenki tud Amerikában: népünk szilárd elhatározással lép fel a béke biztosításáért, szomjazik a béke után és határtalan iszonyodással, mélységes ben. Akadtak ugyan olyanok is, akik még mindig makacsan rázták a fejüket. de már igen sokan ültek le esténként az öreg Istók Mihály mellé, aki meg Immár ki' tudja, hányadszor rákezdte, hogy ..úgy áll ez a dolog, akárcsak az ember a mákostésztával . " S ahogy így beszélgettek és a bátrabbak beszámoltak arról, hogyan is állnak ezzel az új módszerrel. nem is vették észre, hogy saját maradiságuk ellen vívják sikerrel a csatát. Kitbán György. felháborodással fogadta a hírt, hogy a washingtoni hatalmasok elhatározták a „szuperbomba" gyártását. Egy híradóra gondoltam, amelyet egy héttel előbb egy newyorki film. színházban láttam. A híradó körkérdés formájában fotduk az egyszerű ame. riakaiakhoz: ,.Megkezdődjék-e a bomba gyártása, vagy nem?" A híradót gazemeberek kí'szitették és egész anyaga a monopolisták által ellenőrzött forrásokból származott. A látszat mgeőrzésének kedvéért azonban a rendezőknek a sok megkérdezett közül legalább egytől nemleges választ kellett kapniok. Ezt a nemet a filmen egy anya mondta ki. Kemény, elszánt arccal válaszolta ez az asszony a filmriporter kérdésére' „Nem nem, semmi, féle bombát! Elegünk volt a háborúból!" És az elsótített mozi nézőterén egyhangú he yeslés moraja zúgott végig. Egy hónappal ezelőtt nehezebb lett volna az amerikai nép hangulata felől ilyen világosan megbizonyosodni, mert a hatalomtól és profittól megrészegült uralkodó klikk agyafúrt és hatékony terror-rendszeit épített ki. Az antifasiszta bizottság 12 tagját börtönre ítélték, mert fe'.eme'ték szavukat a Franco.val tervezett uzsoraüzlet e'.len. Tanárok tucatjait kergették el egyetemi tanszékeikről, mert támogatták a Haladó Pártot A munkásmozgalom tevékeny vezetőit, mint például Harola Christoffelt hazug rágalmak alapján tömlöcbe vetették. Ha'adószellemű művészeket, mint a „Hollywoodi tizeket" hosszú börtönbüntetésre ítélték, mert az USA alkotmányáért szá:lt3k síkra. Carl Manzonit a íilmoperatőrt letartóztatták, mert a monopóliumok ellen irányu'ó háborúellenes filmet for. gatott Pau Drapert' a neves táncmű* vészt módszeresen tönkretették háborúellenes beszédei miatt. Harlow Sliapleyt, a világhírű csillagászt útszéli hangon szidalmazzák, mert a békeharcosok egyik szervezetét vezeti. Korrupt sajtónk mocskolja és gyalázza A'bert Einstein prof-sszort, mert felemelte szavát az emberiséget fe. nyegető veszedelem ellen. Az amerikai demokrácia megsemmisítését, népünk megalázását és egy új, bűnös háború előkészítését szolgáló terv azonban csődöt mondott.
