Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)
1950-03-02 / 52. szám, csütörtök
1950 március 2 UJSZ0 s Március 2, csütörtök. A nap kél 6 óra 43 perckor, nyugszik 17 óra 42 perckor. A róm. kat. naptár szerint Simplicia, a protestáns naptár szerint Lujza napja van. Nyugat-Németországban egyre több neofasiszta diákegyesület ad magáról életjelt A „Teutonia" nevű bajtársi egyesület legutóbb körlevélben értesítette a diákokat arról, hogy újból megkezdte működését. A ..Teutonia" Bonnban egyesült a Marksburg és Salia nevü egyKori diák bajtársi egyesületekkel. Ezek a reakciós bajtársi egyesületek pünkösdkor — ugyanakkor, amikor a haladó német ifjúság találkozik Ber. linben — Berlinben akarják 'megtartani kongresszusukat. A Neues Deutschland, a Szocialista Egységpárt lapja felhívja a figyelmet a bajtársi egyesületek feltámasztásának veszelyére. Megállapítja, hogy a sapkákkal és verekedéssel folytatott játék, a sörivással egybekapcsolt kocsmai összejövetel nemcsak nevetséges hangoskodás, hanem mögötte a haladó dolgozók, a demokrácia fenyegetése húzódik meg. Ezek a „teutonok" éppen úgy visel, kednek — írja a lap —, mint azok a diákok, akik annakidején a fasisz. ta szabadcsapatok gernicét alkották és akikkel a kapitalisták 1918-ban leverték a foriadalmat. — A kormányelnök fogadta az új francia követet. A. Zápotocký miniszterelnök február 27 _én, hétfőn Jean Rivier új francia követe fogadta és gazdasági kérdésekről tárgyalt vele. — MaoCe-Tung elhagyta a Szovjetúnió területét. Február hó 26-án hagyta el a Szovjetún ;ót Mao"Ce-Tung a kínai központi kormány elnöke és CsirEn-Lai külügyminiszter. Az ország elhagyása után Csu"En-Lai köszönő táviratot intézett Visinszkij szovjet külügymiiniszterhez, MaoCe-Tung pedig a Szovjetúnió minisztertanácsa elnökéhez J. V. Sztálinhoz. — A beszolgáltatási helyzet a nyitrai kerületben. Január 30'ig a nyitrai kerület a burgonyabeszolgáltatást 111.5 százalékosan, a tejbeszolgáltatást 106.2, a zsiradékot 71.3 százalékban teljesítette. A legjobb kerületek Žala és Štúrovo. Az egész évi előírásból 1.5 százalékban tojást vásároltak fel eddig. A marhahúsbeszolgáltatást 77.9 százalékra, sertéshúsét 44 százalékban teljesítették. A beszolgáltatás legjobb, volt Bánovce és Komárno körzetekben. — A KSS IX. kongresszusára vállalt kötelezettségekhez a levi* cei kémiai üzemek is csatlakoztak. Kötelezettséget vállaltak, hogy az üzemben a munkateljesítményt 2 százalékkal emelik. Az eddigi abszenciát 8-ról 5 százalékra csökkentik s hogy a Párttagok az összmunkásság mintaképeivé válhassanak, kötelezettséget vállaltak, hogy teljesítik a jelszót, „aki kommunista, az élmunkás". — Tengerészeti minisztérium a Szovjetúnióban. A Szovjetúnió legmagasabb Szovjetjének elnöksége elhatározta, hogy a Szovjetunió fegyveres erejének minisztériuma keretében tengerészetügyi minisztériumot létesít. A Szovjetúnió tengerészeti minisztériuma élére Ivan Stepanovics Jumasev admirális kerül. — A nyugati államok ügynökei havonta 2000—2500 német ifjút toboroznak a gyarmati légiókba, jelentik Dortmundból. A nyugati főbiztosok minden cáfolata ellenére akadálytalanul folyik a toborzás a francia idegenlégió, az arab hadseregek, az amerikaiak különböző álcázott katonai erői, azonkívül az argentínai és a spa" nyol hadsereg számára. a ml púÜIÜzájítt! Nagy öröm ért ma néhány gazdálkodót, mivel szorgalmuk meghozta gyümölcsét. Bebizonyult, hogy a népi demokrácia beváltotta ígéretét és megadta a lehetőséget arra, hogy aki eleget tesz a kontingens beszolgáltatásnak, az a kontingensen felüli terményeit szabadon eladhatja. Nagy örömmel jött hozzám egy kisgazdálkodó felesége, hogy eldicsekedjék, mi történt ma a Slovpol napon. Volt nekik egy eladó hízódisznójuk és mikor felmutatták az igazolványt, hogy a kontingensük rendben van, elbámultak a csodálkozástól, mert a 220 kg-os sertésért egy kötény pénzt kaptak, kereken 18.700 koronát. Még olyan is akadt, mondta az asz" szonyka, aki 24.000 koronát ka" | pott egy sertésért. Megkérdeztem, I hogy mennyit fizettek a sertés kilójáért, amire azt a választ kaptam, hogy 85.— koronát. Megmagyaráztam erre az asszonynak, hogy ha ők 85 koronát kapnak élősúlyban a sertésért, a mészárszékben pedig 1 kg tiszta vágott húsért 50 koronát fizetünk, akkor 35 koronával többet kapott érte, mint amennyiért a húst kimérik. Ha érdekli, hogy honnan fizetik a többletet, megmondhatom, hogy azt az államunk fizeti, amelynek az a célja, hogy a kisembereket segítse és a munkásokat minél olcsóbb élelemhez juttassa. Sokan vannak mégis, akik elégedetlenek, de ezeknek jusson eszükbe, hogy amikor az urak demokráciája volt, akkor sertés- j ért élősúlyban 8 koronát kaptak míg a vágott sertéshúst 25 koro' nájával mérték a székben. Kilónként tehát éppen a háromszorosát kellett fizetnünk. Ezt a mos tani nagy könnyebbséget szocia lista gazdálkodásunknak köszön hetjük és előnyeit főleg akkor láthatjuk, ha figyelemmel kísérjük a Marshall-terv alatt nyögő országokat, amelyeknek piacait Amerika teletömi mindenféle konzervhúsokkal és a munkásságnak ezeket kell nagy pénzért megvásárolni. Nem kell nekünk Amerika 100 éves konzervált húsa, azt egyék meg csak ők, mi megesszük a mi termékünket az ötvenkoronás, friss, finom sertéshúst. Sütti József, Perbete. Pozsonypüspökin is megalakult a CSEMADOK. Vasárnap délután Podunajské Biskupicén tartotta alakuló gyűlését a CSEMADOK helyicsoportja. Az alakuló gyűlés nagy nehézségek árán született mt f í, mert az utolsó pillanatig nem volt biztosítva a terem kérdése. A kultúrház termében délután több gyűlés volt, úgyhogy az alakuló gyűlésre csak esti 6 órakor került sor. Ennek ellenére is a kultúrház nagy termét zsúfolásig megtöltötték a falui lakosai, akik lelkesen hallgatták végig az alakuló gyűlésen elhangzott beszámolókat és az utána következő kultúrműsort. Az előkészítő bizottság nevében Koller Imre nyitotta meg az ülést, majd üdvözölte a közgyűlés vendégeit, a járási népművelési felügyelőt, a pártszervezet és a sajtó kiküldötteit. Felkérte Pató Károlyt, a CSEMADOK központi szervezési titkárját, hogy beszámolóját tartsa meg. Pató titkár beszédében vázolta azokat a feladatokat, amelyeket a csehszlovákiai magyar dolgozók kultúregyesülete magára vállalt. Pató szervezési titkár beszédét a hallgatóság nagy lelkesedéssel fogadta. Utána a népművelődési felügyelő szlovák nyelven, majd a pártszervezet és a Sokol kiküldöttje magyar nyelven üdvözölte az alakuló közgyűlést, hangsúlyozva a szlovák és magyar dolgozók ösz' szefogását, a közös cél a szocializmus építésében. A jelölő bizott ság javaslatára a közgyűlés ez után egyhangúlag megválasztotta az egyesület vezetőségét, amelynek tagjai a munkásság és kisparasztság köréből kerültek ki. Az egyhangúan megválasztott vezetőség ezután elfoglalta helyét és az elnök székfoglaló beszédé ben megígérte, hogy az egyesület a legjobb magyar haladó hagyó mányok szellemében fog működni és kiépíti a szlovák és magyar dolgozók testvéri együttélését Ezután kultúrműsor következett, amelyet a közönség nagy tetszéssel fogadott. II. L., Podunajské Biskupice. A szovjet emberek életéből A cseljabinszki fémöntöde a kitűzött idő előtt végrehajtotta az ötéves terv múltévi feladatait A magas termelékenység magas béreket .eredményezett. Néhány példa Katkov öntő keresete sohasem marad a havi 300 rubel alatt. Ez a kitűnő sztahanovista tavaly, egy év alatt, összesen 42.000 rúbelt keresett. Körülbelül ugyanennyit keresett két másik öntő. Majorov és Fjodorov is Alidzsánov, a gépöntvények mintakészítője, nem sokkal maradt el tőlük 1949. évi keresete öszszesen 31.000 rúbelt tett ki. A gyár munkásainak nagyrésze évi 25—30.000 rúbeles jövedelmet ért el. OJ ÉLELMISZERIPARI GÉPEK. A rosztovi élemisztripari gépgyár több új gép sorozatos gyártását kezdte el A napokban készült el egy új tökéletesített szerkezetű csőtésztakészitő gép első sorozata. Gyártanak újfajta konzervdobozmosó gépet is. PARADICSOM — TÉLEN. Alexandra Konsztautinovna * Lirman 70 esztendős s ebből 52 esztendőn át a gyermekek nevelésének szentelte minden tudását és idejét, mint az egyik szverdlovkörnyéki iskola tanítónője. Az idős pedagógus azonban nem csupán arról híres, hogy kiválóan tanít. Tanítványai és ismerősei nem csupán azt tudják róla. hogy jó munkájáért megkapta a Lenin-rendet és a Munka Vörös Zászlója rendjét, de arról is, hogy Alexandra Konsztantinovna a legtapasztaltabb amatőr micsurinisták egyike. Ha például valaki ezekben a napokban elmegy a tanítónő háza előtt és betekint az ablakon, meglepetve láthatja, hogy bár az utcán 30 fokos hideg van s esik a hó, — Alexandra Konsztantinova ablakában, vidáman piroslik az újonnan termett paradi. csom. — Szeptember elején — meséli a tanítónő — a kertben lévő paradicsom, bokrokról letörtem néhány alsó hajtást. Ezeket a hajtásokat cserépbe ültettem és néhány napon át sűrűn öntöztem A hajtások igen jól fejlett gyökereket eresztettek. Késő ősszel a fagy beállta előtt, nagyobb cserepekbe telepitettem át a hajtásokat és valamennyit behoztam a szobába. Addigra már jól megnőttek, sok levelet eresztettek és- megjelentek rajtuk a virágok is. A virágzás már a szobá. ban fejeződött be. itt jeelntek meg az első gyümölcsök is November közepén megérett a paradicsom. A gyümölcsök igen jóízűek. Az első hajtásokon újabb hajtások jelentek meg Ezeket a hajtásoka! levágtam, újatJb cserépbe ültettem, nemsokára virágozni kezdenek. A hideg uráli télben így lehet a vendég friss paradicsomot az érdemes öreg tanítónő házában. KORANÉRÖ ALMA. A Szovjetúnió állami gyümölcsfajtaosztályozó bizottsága a napokban igen jó véleményt adott P A. Dibrikov ker. tész által Ural és Szibéria részére kitenyésztett újfajta almáról Ez az alma. (ajta kicsiny, legfeljebb 60 grammos, igen jóízű gyümölcsöket hoz. A Dibrov-féle almafa gyümölcse rendkívül korán érik és igen nagy mennyiségben terem. Az újfajta almafa az ójtás utáni első évben már termést hoz, míg a közönséges almafák csak 3—4 év múlva kezdenek gyümölcsöt adni Dibrov almái jól bírják a hideget és ellenállnak a természet szeszélyeinek, ezért igen komoly értéket jelentenek az uráli és a szibériai gyümölcsösök számára. FELTALÁLÓK A VÉDÖERDÖÜLTETÖ ÁLLOMÁSOKON. A bikovói állomás mechanikusa. Ki r ül Klinkov, olyan sorvető gépet készített, amtly lehetővé teszi a palánták sorozatos kiültetését. Klinkov ültetőgépe nagymértékben könnyíti a munkafolyamatot. Nagy figyelmet érdemel az urupinszki erdőgazdaság munkása, Iván Volkov által tervezett vetggép is. Ez a gép a legkülönbözőbb fa- és bokor télék magvainak kétszalagos, hatsoros ültetését teszi lehetővé Ha a vetőberendezést eltávolítják, Volkov gépét a vetés gondozására is fel lehet használni. — Könyvet lehet vásárolni vasárnap is. Abból a célból, hogy megkönnyítsék a dolgozó népnek könyvek vásárlását is, a tájékoztatásügyi megbízotti hivatal ja vaslatára újonnan megállapították azoknak a könyvkereskedé seknek nyitási idejét, melyek Bratislava környékén vagy a kerületi székhelyeken vannak. E szerint 1950 május 1-étől június 30-ig közötti időben megállapítot ta néhány könyvkereskedés in" spekciós szolgálatát. Ezek az üz letek szombaton 16 órától 19 óráig lesznek nyitva. Bratislavában inspekciós szolgálatot mintegy négy könyvkereskedés tart majd. — Francia vendégek Szlovákiában. Február 25-én, szombaton átutaztak Szlovákián a franciacsehszlovák társaság vezetői: Madelain Braun, a francia parlament alelnöknője, a francia-csehszlovák társaság alelnöknője, valamint e társaság főtitkára Róbert Chambarion képviselő, akik néhány napot Prágában töltenek. — Az olasz kommunista ifjúság konfederációjának titkársága közölte, hogy a tagok száma 310.186. Ez 70 százalékos emelkedést jelent a mult évi tagsággal szemben. — Január hónapban Japánban 129 személy követett el öngyilkosságot s ebből 35 asszony. Ez bizonyítja a legjobban az ország nyomosztó gazdasági helyzetét. — Nyugat-Németországból ismét megindulnak a vas- és acélszállítmányok a német demokratikus köztársaság területére. — Washingtoni hírek szerint Tito újabb 10—15 milliárdos kölcsönt kapott Amerikától. Jugoszláviának ezt a kölcsönt az USAban beszerzendő árukra kell fordítani. TCClídíI előtt niaj^tltfiik (tKnoirrv sofiouTtnn dm dam*. Tjaiunz, Qlyú*, Őiz, tíL elmea lelsnlk m»g évente oégyszei, fziftses köntösben. 100 oldaion képesmellékletekkel- színes. erórakoztaló tartalommal az (J1 SZO képeskönyve Tekintene! a korlátod példányszámra ajánljuk kedvet olvasóinknak bogy o képeskönyvek példányai) adi most biztosítsák uiságárasltóinknáf könyvki sekben vagy előfizetés útján kiadóhivatalunknál. Előfizetéseket kiadóhivatalunk csak „KÉPESKÖNYV" leliratta) ellátott bellzetölapokon logad el Előfizetési díj egy évre 120 Kč* >950 — A vefkéblahovoi (Nagyabony) cigány-ifjúság február hó 25-én műsoros kultúrestét rendezett. A közönség teljesen betöltötte a kultúrház termét, sőt nagyon sokan már nem is kaptak helyet. Mindenki kíváncsi volt arra, hogy a mult rendszer alatt annyira elnyomott és lenézett cigányifjúság, hogy fog szerepelni. A siker azonban teljes volt. A közönség kellemesen meg-volt lepve, mikor látta, hogy a szereplők egytőlegyig kitűnően játszottak. Színrekerültek a „Daloló holnap" és „Vámvizsgálat" című egyfelvonásos vígjátékok, majd villámtré" fák, ének- és táncszámok tarkították a műsort. Külön dicséretet érdemelnek a szereplők jó játékuk mellett fegyelmezett magatartásukért is, melyet a próbák és az előadás alatt is tanúsítottak. Reméljük, hogy a velkéblahovoi cigány-ifjúság a megkezdett kultúrmunkát tovább fogja folytatni és fejleszteni, melyhez sok sikert és jó munkát kívánunk. S. M., Veüké Blahovo. — A svájci munkáspárt kiadta január 30-án hozott határozatát, amelyben bejelenti, hogy egyik legfontosabb feladatának tekinti a háborús gyújtogatok elleni harcot és a küzdelmet a béke megőrzésééit. A párt óva intr a svájci népet attól a veszedelmes imiziótól, mely szerint egy harmadik világháború Svájcot megkímélné. — Nyugat-Németországnak az 1950/51. évre „megszállási költségekre" 4.5 milliáid márkát kell előteremtenie. Ez az összeg a nyugatnémet bábállam háztartási költségének 50 százalékát teszi ki. 1949 decemberéig a megszállási költségek elérték a 20.2 milliárd márkát és elviselhetetlen terhet jelentenek a lakosság számára. — Amerikai katonai „gauleiterek" a marshallizált országokban. Lewis Johnson, az USA nemzetvédelmi minisztere bejelentette, hogy kinevezte azokat a tábornokokat és tengernagyokat, akik a katonai „tanácsadó bizottságok" élére kerülnek, hogy „ellenőrizzék" az amerikai fegyverszállítmányok felhasználását az illető országokkal kötött egyezmény értelmében. Ilyen „katondi ellenőröket" kap Anglia, Hollandia, Franciaország, Olaszország, Belgium, Luxemburg, Norvégia és Dánia. — A kanadai békevédelmi kongresszus 200.000 aláírást gyűjtött az atombomba eltiltása érdekében. SainťLaurent miniszterelnök nem fogadta a küldöttséget, amely a petíciót át akarta adni. — A vietnami szakszervezeti szövetség táviratot intézett a szakszervezetek országos tanácsához, abból az alkalomból, hogy február 18-án ünnepelte Vietnam népe a Szovjetúnió, a népi Kína és a népi demokráciák országaival való barátságot. — Kairóból jelentik, hogy az amerikai monopóliumok egyre fokozottabban kiszsorítják Angliát az egyiptomi " piacról. Egyiptomiamerikai tárgyalások folynak jelenleg a politikai és gazdasági kapcsolatok erősítéséről.