Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-23 / 70. szám, csütörtök

IIJSZÖ 1950 március 23 Kizsákmányolják a jugoszláv dolgozó földműveseket Jugoszlávia falvaiban a titois" ták a kulákokra támaszkodnak. (Minden törvény, rendelet és a falu dolgozó rétegeinek terrorizá" lása a kulákság pozíciójának megszilárdítására irányul. A kisés közéfpföldmuvesek verejtékes munkájából mind nagyobb nyereséget akarnak húzni. Ez az irányzat világosan megmutatkozik a rozs felvásárlásáról szóló rendeletben az 1950/51-es évre. Ennek a rendelkezésnek értelmében mindén 2—3 hektáros gazdaság, tekintet nélkül a talaj termékenységére, a család tagjainak számára, stb., köteles 450 kilogram rozsot leadni. 3—5 hektáros gazdaságok ugyanilyen feltételek mellett 850 kilogram rozsot kötelesek beszolgáltatni, míg a 20 hektáros és az ezen felüli gazdaságok minimálisan 300 kg, maximálisan 1800 kilogram rozsot kötelesek beszolgáltatni. Ez azt jelenti, hogy e szerint a rendelet szerint lehetséges, hogy a 20 hektáros, sőt nagyobb gazdaságok egyharmaddal kevesebb rozsot adnak le, mint a 2—3 hektáros gazdaságok, vagy majdnem háromszor kevesebbet, mint a 3— 5 hektáros gazdaságok. Tito uzsorauralma a dolgozó földművességet adósaivá teszi és így kényszeríti őket arra, hogy ingyen dolgozzanak. A jugoszláv kis- és középföldművesek kénytelenek két-három hónapot ingyen dolgozni. Ilyen körülmények között természetesen nem -biztosítják a gabonafelvásárlás feltételeit. Például a Starí Lec felvásárlási körzetben a tervezett 240 vagon helyett csak 14 vagont vásároltak fel. A gazdasági segítségen kívül a titoisták a bulákoknak megadnak minden politikai hatalmat is. A valóságban a kulákok a falu uralkodói. A kegyetlen terror a dolgozó földművesség ellen, ahogy Lenin mondta, onnan származik, hogy „a kulákok a leginegrögzöt" tebb, legkegyetlenebb és legvadabb kizsákmányolók, akik az emberiség történetében sokszor felújították a spáhik, cárok, pó" pák és kapitalisták uralmát". A titoisták a faluban a kulákokra támaszkodnak és minden hatalmat megadtak nekik azért, mert a kapitalizmus hatalmát akarják felújítani. Csupán a közigazgatási tanácsokban, magának Rankovicsnak bevallása szerint, ma 1825 kulák van. A földműves szövetkezetek Jugoszláviában csak formailag léteznek és támogatják a titoistá" kat, hogy a kulákok segítségével minél nagyobb mértékben kizsákmányolhassák a legszegényebb földműveseket. Ez a tény újból megerősíti Sztálin szavait, hogy „itt nemcsak magulírói a kolhozokról' van szó, mint a szervezés szocialista formájáról, hanem mindenekelőtt arról, hogy milyen tartalmat adnak ennek a formának. Nagy fontossággal bír, hogy ki áll az élen és ki vezeti a kolhozt. A kolhozok a leninizmus szemszögéből épúgy, mint a szovjetek, hogyha csak mint a szervezés formáját alkalmazzák, akkor a kolhozok csak fegyverek és ezt a fegyvert bizonyos körülmények között a forradalom ellen is fordíthatják." S éppen Jugoszlávia esete az az eset, amelyről Sztálin beszél. A jugoszláv földművesszövetkezeteket csak a kulákok és titoisták érdekében alapították, míg a dolgozó földművesek ezekben a szövetkezetekben tökéletes rabszolgaságban sínylődnek. Ezért az az alapelv, fejezi be cikkét Bozsidar Minovics, hogy a föld annak a tulajdona, aki megműveli, újból jelszavává vált Jugoszlávia dolgozó parasztságának. Köztársasági elnökünk szerencsekívánaia dr. M. Neicsevnek Klement Gottwald köztársasági elnpk dr. M. Nejcsevnek, a következő szőve, gű táviratot küldte: „A Bolgár Népköztársaság nagy nemzetgyűlése elnöksége elnökének, dr. Nejcsevnek, Szófia. Engedje meg nekem, hogy születésnapja alkalmából legszívélyesebb ió. kivánataimat fejezzem ki önnek. Oszin. tén kívánom, hogy teljes egészségben és erőben még sok éven át éljen. A testvér bolgár népnek további sikereket kívánok a szocializmust építő útján és harcában a tartós béke biztosításáért a világon. Klement Gottwald". Kereskedelmi tárgyalások Kína és Csehszlovákia között A Kínai Demokratikus Népköztársaság és Csehszlovákia között kereskedelmi tárgyalások indultak meg Pekingben. Az Uj Kína hírszolgálati ügynökség jelentése szerint a kereskedelmi tárgyalások megindítására csehszlovák delegáció érkezett oda, amelynek vezetője dr. Adámek. A Kínai Népköztársaság kormánya és a csehszlovák kereskedelmi delegáciq között a bizottság megérkezése után a tárgyalások azonnal megindultak. Amerika úíabb „Paktumokon fáradozik" Az Olasz Kommunista Párt lapja, az „Unita" legutóbbi számában megállapítja, hogy Allén nagykövet látogatása Jugoszláviában a földközi tengeri szövetség kérdésével függ össze. Amerika a földközi tengeri Paktumba Jugoszláviát is be akarja kapcsolni és így e Paktumnak, amely az Atlanti-Paktumhoz hasonlóan a Wall Street háborúra uszító politikusainak érdekeit fogja képviselni, négy tagja lenne, mégpedig Olaszország, Görögország, Törökország és Jugoszlávia. — Figyelmeztetés orvosoknak. Az egészségügyi minisztérium figyelmezteti mindazon orvosokat, akik befejezik katonai szolgálatukat, hogy kötelesek visszatérni előbbi működési helyükre mindaddig, míg az egészségügyi minisztérium máshová nem osztja be őket. c/l „JliidtiS Jilatiji" Jléoáit A lévai CSEMADOK-csoport színigárd'á'ja március 19-én bemutatta Fazekas Mihály „Ludas Matyi" színművét Móricz Zsigmond átdolgozásában. Már maga a színdarab helyes megválasztása is valószínűvé tette a nagy sikert. Ludas Matyi Fazekas Mihálynak, a közkatonáiból lett főhadnagyírónak, 150 évvel ezelőtt megírt verses elbeszélése, bátor és harcos mondanivalójával korának egyik legértékesebb irodalmi alkotása volt. Ludas Matyi, a földesúri elnyomás ellen ösztönösen lázadó magyar jobbágy, a költemény hőse, hamarosan meghódította a közönséget akkor is és kortársai Dózsa György örökösét látták benne. Ez a népszerűsége a későbbi nemzedékek előtt is meg volt. Ludas Matyi az urak ellen lázadó magyar paraszt jelképe lett. ,• Nehéz feladatot vállalt magára a lévai CSEMADOK-csoport fiatal színigárdája, amikor a Ludas Matyi színrehozatalát vállalta. Ezt a nehéz feladatot igen jól meg is oldotta. A játék kezdetétől az utolsó jelenetig a közönség benne él a darabban; nem néző, nem érzi, hogy színházban van. Az alakítások mind életteljesek voltak; a tömegjelenetek, amelyeknek megrendezése mindig a legnehezebb feladata a műkedvelő szinészgárdáknak, hatásosak, színesek, zökkenő nélküliek voltak. Kifogástalan díszletek, táncbetétek egészítették ki ezt a hatást, amelyet legjobban visszatükrözött a közönség hangulata, az állandó derültség és a tetszésnek tapsorkánban kirobbanó megnyilatkozása. A babért nem tudom egy szereplőnek nyújtani, Döbrögi Dömötör jobbágytartó léha, gonosz földesúri alakját, kire 52 falu dolgozott és akitől ennyi falu dolgozója reszketett, Zórád Aladár elevenítette meg hitelesen, meggyőző erővel. Már külső megjelenésében is olyan volt, ahogy Fazekas ezt a népnyúzó, önző, jobbágyai verejtékén hízó alakot elképzelte. Enni, dőzsölni, fiatal lányokat ágyasává tenni, ez volt az egész élete. Üres, buta, visszataszító . figura, aki szorítóba kerülve gyáva, tehetetlen és rögtön kegyelemért esedezik. Ilyen figurák Uralták csúszó-mászó csatlósaikkal a szegény népet és élethalál felett döntöttek. Zórád alakítása szinte tökéletes volt. Ludas Matyit, az értelemtől sugárzó, ösztönösen lázadó parasztfiút Nagy László játszotta. Már az előadás első percében megnyerte a közönség rokonszenvét, vele örült és izgult a nézőtér, amikor ravasz fondorlatokkal sikerült Döbrögi urat háromszor elpáholnia. A darab végén a lázadó Ludas Matyi a szemünk előtt alakul át tudatos, harcos emberré, akit szerelme sem köthet többé falujához. Magának tovább kell mennie a megkezdett úton, hogy harcoljon népéért. Bottka Zsuzsi, aki Évit, az árvalányt személyesítette meg a színpadon és a zsarnok, magát ellenállhatatlannak érző Döbrögit térdre kényszeríti, természetes volt. öntudat, tántoríthatatlan hűség Matyijához, tükröződött minden mozdulatában, habár néha nehéz perceiben el is érzékenyedett. Reá is a legtalálóbb jelző, hogy élte a szerepét és nem játszott. A darab többi szereplője ls kifogástalan volt és éppen azért aratott a Ludas Matyi ilyen osztatlan sikert. Az előadás egyöntetű volt, a főszereplők nem homályosították el a többit, a legkisebb epizódszereplő is színes mozaikként olvadt bele az együttesbe. A ravasz, sunyi Kólák ispán, akinek minden pillantása és mozdulata elárulta hamisságát és hűtlenségét gazdájával szemben, az öreg bíró, a vásáros cigány, mind fontos tényezői a sikernek. Külön kell foglalkoznom a tömegjelenetekkel és jelmezekkel. Színes, élénk foltjai voltak az előadásnak. A vásár mozgalmas, hangulatos, vidám jeleneteit j ól . esett elnézni. Itt felvonultak a CSEMADOK fiataljai. A lévai vásárok sajátsága, a liba-fertály sem hiányzott, a közönség valóban otthon érezhette magát. A másik rendezői bravúr a sirató asszonyok csoportja volt. Nevettető és jellemző keret Döbrögi úr jelleméhez. A rendezés fáradságos és kitűnő munkáljáért a lévai CSEMADOKcsoportot, az egész szervezetet illeti az elismerés, összefogta Léva magyarajkú lakóit és fiataljait és becsületes kultúrmunkát végzett. Ludas Matyit így, ilyen külsőségek között színrehozni, nagyon dicséretes feladat volt. Fazekas Mihály verses elbeszélése ezrek kedvenc olvasmánya volt, mert hirdette Ludas Matyi igazságát. Azt az igazságot, amelyet most már a Szovjetúnió által vezetett béketábor jelképez és amely felszabadult népünk erejével párosulva legyőzhetetlen. Turi Mária. Marxista-leninista sarok A PÄRT. A proletariátusnak a párt, mindenekelőtt, mint harci vezérkar kell, amely feltétlen szüksége? a hatalom sikeres megragadásához Aligha kell bizonyítgatni, hogy párt nélkül, mely a proletariátus tömegszervezeteit maga kö. ré gyűjteni és a harc során az egész mozgalmat összpontosítani képes, a proletariátus Oroszországban nem valósíthatta volna meg forradalmi diktatúráját. De a párt a proletariátusnak nemclak a diktatúra kiharcolására kell, még jobban szüksége van rá, azért, hogy a diktatúrát a szopializmus teljes győzelme érdekében megtartsa, megszilárdítsa és kiszélesítse. „Ma már bizonyára majdnem mindenki látja — mondja Lenin —, hogy a bolsevikok nemhogy két és fél évig, de két és fél hónapig sem tarthatták volna magukat a hatalmon, ha pártunkban nem lett volna a legszigorúbb fegyelem, valóságos vasfegyelem, ha a párt nem élvezte volna a munkásosztály egész tömegének legteljesebb legodaadóbb támogatását, vagyis mind. azoknak a támogatását, akik a munkásosztály gondolkodó, tisztességes, önfeláldozó, befolyásos, az elmaradt rétegeket vezetni, vagy magukkal ragadni képes elemei' . De mit jelent a diktatúra „megtartása" és „kiszélesítése?" Ez azt jelenti, hogy a proletárok milliós tömegeibe bele kell vinni a fegyelem és szervezettség szellemét; ez azt jelenti, hogy a proletártömegek között védgátat és bástyát kell emelni a kispolgári ösztönösség és' kispolgári szokások romboló befolyás? ellen; ez azt jelenti, hogy erősíteni kell a proletárok szervező munkáját, mellyel a kispolgári rétegeket átgyúrják és megnevelik; ez azt jelenti, hogy segítséget kell nyújtani a proletártömegeknek ahhoz, hogy magukat oly erővé neveljék ki, mely megtudja semmisíteni az osztályokat és előkészíti a szocialista termelés megszervezésének feltételeit. Mindezt azonban lehetetlen elvégezni a párt nélkül, mely éppen tömörsége és fegye'mezettsége révén erős. „A proletariátus diktatúrája — mondja Lenin — szívós harc, véres és vértelen, erőszakos és békés, katonai i és gazdasági, pedagógiai és adminisztrációs harc a régi társadalom erői és hagyományai ellen. Milliók és tízmilliók szokásainak ereje — a legszörnyűbb erő. Párt nélkül, amely vaskemény és edzett a harcban, párt nélkül, amely figyelemmel tudja kisérni a tömegek hangulatát és tud arra befolyást gyakorolni, ilyen harcot sikeresen vívni leheteüen". A pártra a proletariátusnak azért van szüksége, hogy a diktatúrát kiharcolja és megtartsa. A párt a proletariátus diktatúrájának eszköze. Ebből azonban az következik, hogy az osztályok eltűnésével a proletariátus diktatúrájának elhalásával, a pártnak is el kell halnia. 5. A párt, mint az akarat egysége, amellyel összeegyeztethetetlen a frakciók létezése. A proletariátus diktatúrájának kihívása és megtartása lehetetlen párt nélkül, mely éppen tömörsége és vasfegyelme folytán erős. Vasfegyelem azonban elképzelhetetlen a pártban az akarat egysége nélkül, a párt összes tagjainak teljes és feltétlen cselekvésbeli egysége nélkül. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezzel a párton belül ki van zárva a vélemények harcának lehetősége. Ellenkezőleg, a vasfegyelem nemcsak nem zárja ki, hanem feltételezi a kritikát és a vélemények harcát a párton belül. Még kevésbbé jelenti ez azt, hogy a fegyelemnek „vaknak" kell lennie. Ellenkezőleg. A vasfegyelem nemcsak nem zárja ki, hanem feltételezi az alárendelés tudatosságát és önkéntességét, mert csak a tudatos fegyelem lehet igazi vasfegyelem. De amikor a véleínények harca már befejeződött, amikor a kritika ki van merítve és a határozatot elfogadták, a párt összes tagjainak akarat- és cselekvésbeli egysége az az elengedhetetlenül szükséges feltétel, ami nélkül nem képzelhető el sem egységes párt, sem vasfegyelem a pártban. „A polgárháború kiéleződésének jelenlegi korszakában — mondja Lenin — a kommunista párt csak ab' ban az esetben tudja kötelességét telr jesíteni, ha a legnagyobb centralizI mus alapján szervezzük, ha a katonai fegyelemmel határos vasfegyelem fog uralkodni benne és ha a párt központja hatalommal és tekintéllyel bíró szerv lesz, melynek széles a jogköre s amely a párt tagjainak általános bizalmát élvezi." Így áll a dolog a pártonbelüli fegyelemmel a diktatúra kivívását megelőző viszonyok között. Ugyanez áll a pártonkívüli fegyelemre, de még fokozottabb mértékben a diktatúra kiharcolása után. v „Aki csak valamelyest is gyengíti — mondja Lenin — a proletariátus pártjának vasfegyelmét (különösen a proletariátus diktatúrája idején), az ténylegesen a burzsoáziának segít a proletariátus ellen." De ebből az következik, hogy a frakciók fennállása nem fér össze sem a párt egységével, sem a párt vasfegyelmével. Aligha kell bizonygatni, hogy a frakciók odavezetnek, hogy a pártnak több központja van; ha több központ van, ez azt jelenti, hogy a pártnak nincs közös központja, hogy szétbomlik az akarategység, gyengül és züllik a fegyelem, gyengül és züllik a diktatúra. Magától értetődik, hogy a II. Internacionálé pártjai, amelyek a proletariátus diktatúrája ellen harcolnak és a proletárokat hatalomra vinni nem akarják, megengedhetik maguknak a frakciók szabadságának liberalizmusát, mert vasfegyelemre egyáltaán nincsen szükségük. De a Kommunista Internacionálé pártjai, melyeknek munkáját a proletárdiktatúra kivívásának és megszilárdításának feladata szabja meg, nem mehetnek bele sem a „liberalizmusba", sem a frákciók szabadságába. A párt az akarat egysége, mely kizárja a frakciózást és a pártonbelüli hatalom minden szétaprózását. Innen ered Leninnek az a megállapítása, hogy a „frakciózás veszedelmes pártegység és a proletár élcsapat akarategységének megvalósítása szempontjából ami alapfeltétele a porletárdiktatúra sikerének." Ezt a megállapítást rögzítette le pártunk X. kongresszusának „A pártegységről" szóló külön határozata. Innen ered Leninnek az a követelése, hogy „minden frakciózást teljesen meg kell szüntetni" és hogy „kivétel nélkül, haladéktalanul fel kell oszlatni minden csoportot, bármiféle plattform alapján alakult is", „a pártból való feltétlen és azonnali kizárás" terhe alatt. 6. A párt erősödik azáltal, hogy megtisztítja magát az opportunista elemektől. A párton belüli frakciózás forrásai a párt opportunista elemei. A proletariátus nem zárt osztály. Szünetlenül ömlenek bele a parasztság, a kispolgárság, az értelmiség soraiból származó elemek, melyeket a kapitalizmus fejlődése próletarizált. Ezzel egyidejűleg megy végbe a proletariátus legfelsőbb rétegeinek elfajulási folyamata, főként olyan szakszervezeti és parlamenti elemeké, melyeket a burzsoázia gyarmati extraprofitjából hizlal. „Az elpolgárosodott munkásoknak vagy a „munkásarisztokráciának" ez a rétege — mondotta Lenin —, amely életmódja, keresetének nagysága, egész világnézete szerint teljesen kispolgári, alkotja a II. Internacionálé főtárnaszát, napjainkban pedig a burzsoázia legfőbb szociális (nem katonai) támaszát. Mert ezek az elemek a burzsoázia tényleges ügynökei a munkásmozgalmon belül, a kapitalisták osztályának munkás ügyvivői, „ ... a reformizmus és a sovinizmus igazi közvetítői". Mindezek a kispolgári csoportok valami módon behatolnak a' pártba, beviszik oda az ingadozás és opportunizmus szellemét, a züllés^ és bizonytalanság szellemét. Főképpen ők a frakciózás és széthullás forrásai, a dez. organizáció és a pártonbelüli aknamunka forrásai. Harcolni az imperializmus ellen, amikoi hátunkban ilyen „szövetségesek" vannak, azt jelenti, hogy kétfelől lőnek ránk, a frontról is, hátulról is. Ezért a könyörtelen harc az ifyen elemek ellen, kikergetésiik a pártból: az imperializmus elleni sikeres harc előfeltétele. Az az elmélet, mely szerint az opportunista elemeket pártonbelüli eszmei harccal kell „legyűrni", mely szerint ezekkel az elemekkel egy párt keretében kell „megbirkózni", rothadt és veszélyes elmélet, mely a pártot bénulással és krónikus sorvadással fenyegeti, a pártot az opportunizmusnak kiszolgáltatja, a proletariátust forradalmi párt nélkül hagyja, a proletariátust megfosztja legfontosabb fegyverétől az imperializmus elleni harcban. Pártunk nem törhetett volna utat magának, nem ragadhatta volna meg a I hatalmat és nem szervezhette volna meg a proletárdiktatúrát, "nem kerülhetett volna ki győztesként a polgárháborúból, ha soraiban Martovok és Dánok, Potrjészovok és Axelrodok lettek volna. Ha pártunknak sikerült a maga belső egységét és sorainak soha nem látott tömörségét megteremtenie, ez mindenekelőtt annak köszönhető, hogy idejében meg tudta tísztíta. ni magát az opportunizmus szénnyétől, ki tudta űzni soraiból a Iikvidátorokat, mensevikeket. A proletárpártok fejlődésének és megerősödésének útja: a pártnak az opportunistáktól és reformistáktól, szociál-imperialistáktól és ' szociál-sovinisztáktól, szociál-patriótáj. tói és szociál-pacifistáktól való meg. tisztításán keresztül vezet. A párt azzal erősödik, hogy megtisztítja magát az opportunista el*» mektől. ' „Nem lehet győzni a proletárforradaiomban, — mondja Lenin — nem lehet a proletárforradalmat megvédelmezni. ha soraiban reformisták, mensevikek vannak. Ez elvi szempontból teljesen világos. S szemléltető módon erősítik meg ugyanezt az Oroszország, ban és Magyarországon szerzett tapasztalatok . . Oroszországban sok. szor voltunk olyan nehéz helyzetben, hogy a szovjetrendszer egész biztosan megbukott volna, ha a mensevikek, reformisták, kispolgári demokraták pártunkban megmaradtak volna. Olaszországban, mint általában elismerik, arrafelé haladunk, hogy a proletriátus megvívja döntő csatáit a burzsoáziával az államhatalomért. Ilyen helyzetben nemcsak a mensevikeket, reformistákat, turatistákat kell a pártból feltétlenül eltávolítani, hanem az is FTásznosnak bizonyulhat, hogy még kitűnő kommunistákat is eltávolítanak az összes felelős állásokból, ha megvan bennük a hajlandóság arra, hogy meginogjanak és átinogjanak a reformistákkal való „egység" oldalára... A forradalom előestéjén és a győzelemért vívott legelkeseredettebb harc pillanatában a párton belül a legcsekélyebb ingadozás ís mindent tönkretehet, elbuktathatja a forradalmat, kiragadhatja a hatalmat a proletariátus ke. zéből, mert ez a hatalom még nem szilárd, a r^ehezedő nyomás még túlságosan erős. Ha az ingadozó vezérek ilyenkor fé'revonulnak, ez nem gyengíti, hanem ersősíti a pártot, a munkásmozgalmat, a forradalmat".