Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-01 / 51. szám, szerda

1950 március 2 UJSZ0 s meivel szemben nemcsak az 6 közvetlen osztály-szolidaritásuk szerinti jelszavuk: varjú a varjúnak szemét ki nem ássa — határozza meg. Egyúttal háborús célokat is követnek. Nincs szó sem többről, sem kevesebbről, mint arról, hogy az amerikaiak Nyugat-Németországban céltudatosan ágyútöltelékeket neveOnek az új revans-háború részére. Megbocsáthatatlan defaitizmus lenne, ha eldobnók a fegyvert és ezt a fejlődést elháríthatatlannak teklntenők. Nem. Éppen a Német Demokratikus Köztársaság megalapítása ad mindannyiunknak új ösztönzést ahhoz, hogy Nyugat-Németországban folytassuk harcunkat a német ember lelkéért. Mert végül is tudnunk kell, hogy a háború kérdése aszerint dől majd el, hová csatlakoznak Nyugat-Németország németeinek tízmilliói. Ostobaság lenne azt gondolni, bogy ezek a tízmilliók a reváns hívei, akiket új háborús kalandok vágya szállt meg. Nem, egyszerűen az osztályozódás folyamata játszódik ott ma le úgy, mint mindenütt a kapitalista világban a béke és a háború erői közötti harc folyamata. NyugatNémetországban természetesen ez a folyamat különösen fájdalmas, különösen nehéz, különösen komplikált, , de eredménye, mint mindenütt másutt, csak pozitív lehet. Ezért úgy gondolom, elvtársnők és elvtársak, hogy mindennapi munkánkban tekintetbe kell vennünk ezt a törvényt és likvidálnunk kell ezt a mi sorainkban is gyakran fellépő nézetet: a német csak német. Nem igaz ez. Nem minden német egyforma. A háború nem folyt le a nélkül, hogy nyomot ne hagyott volna a német nép gondolkodásán. Ott is vannak békeerők és a mi kötelességünk arról gondoskodni, hogy ezek a békeerők felszínre kerüljenek. Végezetül, elvtársnők, és elvtársak, nagy győzelme a békemozgalomnak az a tény, hogy Jugoszláviában leleplezték Tito klikkjének képében az imperialista ügynökségét. Talán hihetetlennek látszik, ha azt mondom, hogy sikernek számít, ha azt látjuk, hogy a Tito-klikknek sikerült Jugoszláviát ideiglenesen elszakítania a béke táborától és átvezetni az imperialista táborba. Ebben természetesen nincsen semmi örvendetes. Nagy sikert jelent azanban az, hogy. Tito-klikkjét leleplezték és megmutatkozott annak igazi arca. Az álcázott, ismeretlen ellenfél veszedelmesebb, mint a leleplezett arcú ellenfél. Mindannyian figyelemmel kísértétek Rajk pőrét Budapesten és Kosztov pőrét Szófiában. Főleg a budapesti Rajk-ügy mutatta meg világosan, milyen feladatot juttattak az imperialisták Tito klikkjének és milyen messzemenő terveik voltak. Nemcsak arra igyekeztek, hogy Tito átvigye Jugoszláviát az imperialista táborba, hanem hogy egyidejűleg más népi demokratikus álamokat is magával rántson. Világosan megmutatkozott ez és nekünk is bizonyítékok vannak már kezünkben, hogy nálunk iš folytak Titoék részéről hasonló kísérletek. Tito klikkjének esetével összefüggésben Pártunkban még kevéssé és elégtelenül világították meg azokat a mély okokat, amelyek a Tito-klikk ilyen elfajzásához vezettek, hogy az az állam, amelyet a szovjet hadsereg szabadított fel és amelyet látszólag a Kommunista Párt vezetett, egyszeriben az árulók, kémek, ügynökök és bűnöző gonosztevők csoportjának kezében találta magát. Ennek az elfajzásnak és árulásnak két mély okára szeretnék rámutatni. Egyrészt kiderült, hogy a jugoszláv kormányban a vezető emberek egész sora — csaknem Tito egész környezete — már régen, fizetett rendőri ügynökök voltak, amit róluk az angliai és amefikai imperialisták tudtak. Mikor azután ezek az emberek hatalomra jutottak, az angol-amerikai imperialisták kihasználták ezt és azt mondták: Vagy tovább is szolgálsz minket és akkor nagy szerepet fogsz játszani, vagy leleplezünk, mint a Sándor király féle rendőrség vagy a Gestapo ügynökét, vagy mint usztasát, stb Es ez hatott. Ezek az emberek továbbra is szőröstől bőröstől eladták magukat az imperialistáknak. Ha osztáiyellenségednek az ujjadat nyújtod, megragadja mint az ördög a fejedet és letépi. Ennek a régi besúgó szerepnek, amely szerep Tito klikkjében oly elterjedt volt, rombolt következményei megmutatkoztak a vezető emberek további az imperialisták érdekében folytatott munkájában. A második ok, amely az elsővel öszefügg, a Jugoszláv Kommunista Párt pártonbelüli demokráciájának elégtelen kritikájában és önkritikájában rejlett. Icmeretes, hogy hosszú ideig, mikor már a titoisták voCitak hatalmon, a Kommunista Párt tulajdonképpen illengalitásban volt és tulajdonképpen egy gépszerű, elkatonásodatt és elrendőriesedett párt volt. Ebben a pártban nem vitatkoztak, nem kritizáltak, nem adtak jeleintéseket, nem számoltak el. Havalaki magasra emelkedett Tito kegyeiméből vagy az angol-amerikai imperialisták kegyeiből kifolyólag, sérthetetlen lett. Ha a jugoszláv pártban kifejlődött volna a kritika és önkritika és létezett volna pártonbelüld demokrácia, korán rájöttek volna ezekre az áruló elemekre. Nem hiányoztak jelek, amelyek mutatták, hogy idegen elemekről van szó. De a jugoszláv pártban nem volt senki, aki kritizálta és végül leleplezte volna ezeket. A jugoszláv párt vezetősége olyan társaság volt, amely egymásért kölcsönösen korlátlanul kézeskedett. mivel közös gaztettek fűzték őket össze. A szervezet tágjainak egyáltalán nem volt szólásjoguk és így történhetett, hogy a besúgók, az imperialisták ügynökei és a gonosztevők zavartalanul vezették a pártot és az országot és az imperialisták táborába vezették azt. Ezért, elvtársnők és elvtársak — a pártonbelüli demokrácia kérdése, a kritika és önkritika kérdése nemcsak formális dolog, amit ismételgetünk, amely előtt meghajlunk a forma kedvéért és hogy a szokásoknak eleget tegyünk. Éppen a jugoszláv esetből láthatjuk, milyen romboló hatása lehet a pártonbelüli demokrácia, a kritika és önkritika hiányának, hogy végül a Párt és az ország kimondott árulók és ellenségek kezében találhatja magát. Azonban Jugoszláviában nem kevésbbé folyik az osztályozódás. Terror uralkodik ott. De éppen ilyen nehéz feltételek mellett nevelődnek valóban a bolseviki káderek, úgyhogy a jugoszláv párt és a jugoszláv nép előbb vagy utóbb leszámol az árulók klikkjével. Más népi demokratikus országokban a Tito-klik ügynökségeit jelentős részben leleplezték vagy legalább is rámutattak igazi arcukra és így megkönnyítették további leleplezésüket. A „nagyvonalú" tervet, mely szerint a titoisták a népi demokratikus országo kegész sorát át akarták vonni az imperialisták oldalára, most már csődbe kerültnek tekinthetjük. Ma tudjuk, kihez van szerencsénk Belgrádban és ez a békemozgalom nagy sikere. Két évvel ezelőtt ezt még nem tudtuk és ezt az áruló bandát elvtársaknak tekintettük, bár már akkor is imperialista ügynökök voltak. Mivel ma már ismerjük őket, sokkal kevesebb kárt okozhatnak nekünk, mint azelőtt, amikor még bíztunk bennük. Ezért joggal számíthatjuk a Tito-klikk leleplezését úgy, minit egyik nagy nyereségünket a háború elleni és békéért folyó harcban. És ezzel, elvtársak, befejezem, beszámolómnak azt a részét, amelyben a nemzetközi kérdésekkel foglalkozom. E kérdésekkel szélesebb mederben kellett foglalkoznom. Ma sokkalta távolabb kell a világba és a határon túlra néznünk. A világban a béke érdekében folyik és terjed a harc. Jelentésemben rámutattam azokra az erőkre, amelyek a béke meleltt állnak és azokra az erőkre, amelyek a háború mellett vannak. Anélkül, hogy ámítanók magunkat, úgy mutatkozik, hogy a béke erői nőnek és hogy ennek következtében a békét meg lehet védeni. Azt mondják, hogy egy osztály sem, főként a kormányon lévő osztály nem követ el öngyükosságot. Ügy, gondolom, hogy némely amerikai urak hátán végigfut a hideg, ha számításba vesznek mindent, ha megfontolják, mi mindent kockáztatnának a háborúval és mibe kerülne ez nekik. Mérlegeljük csak, mit jelent a franciaországi és olaszországi békemozgalom. Mindnyájan átéltük a kapitalista korszakot, ismerjük a rendőrterrort és tudjuk, mi mindent kell véghezvinnünk, hogy a békemozgalmat így kiterjeszthessük. Erejéről tanúskodnak a nagy sztrájkok, amelyek többek közt arra irányulnak,* hogy ne rakják ki a háborús anyagot, amely Amerikából érkezik. Ilyen tetteket nem lehet megvalósítani egyes egyedekkel, hanem csak hatalmas mozgalom segítségével. Es éppen ezért, elvtársak, ha résen kell is lennünk, ha meg is kell erősítenünk és aktivizálnunk részvételünket a béke érdekében folytatott harcban, egyszersmind nyugodtak lehetünk és nyugodtan építhetjük köztársaságunkat és a szocializmust. Egy tényleges háború, bármely kapitalista ország indítsa is meg azt a Szovjetúnió és a népi demokratikus országok ellen,' a támadóra olyan hatalmas kockázattal járna, amely matematikailag az öngyilkossággal egyenlő. S tekintettel arra, hogy az osztályok öngyilkosságot nem követnek el, bizonyosak lehetünk benne, hogy a békét megmentjük. Mi a béke megőrzéséért folytatott harchoz főleg azzal járulunk hozzá, hogy nálunk a szocializmust építjük, saját hazánk földjén leleplezünk mindent, ami még a háborús uszítást segíti, vagy a háborúra való készülődést támogatja, hogy tovább fogjuk leleplezni a reakciót. Építeni a szocializmust, megsemmisíteni és széttörni, elszigetelni a reakciót, megmutatni az embereknek szennyes arculatát, az a mi hozzájárulásunk a béke fenntartásához. II. A Párt főirányelvének teljesítése a belpolitikában és a további teendők Elvtársnők és elvtársak! Belpolitikánk néhány fontos kérdésére térek most rá. Belpoltiikánk számára az irányvonalat pártunk IX. kongresszusa adta meg. Ez hazánkban a szocializmus építésének l'öirányvonala. A gazdasági, politikai és belpolitikai természetű egyes 'feladatokat, amelyek e főirányvonal teljesítésével függnek össze és állnak előttünk, a kongresszus az ismert tíz pontjában tűzte ki. Pontról pontra fogunk haladni és rámutatok arra, hogy miben és mennyire teljesítettük a kongresszus határozatát és hogy milyen tenndök várnak ránk ebben vagy abban a szektorban az elmúlt idő eredményeinek figyelembevételével és az újon szerzett tapasztalatok alapján. « Az első pont, ahogy tudjátok, igy hangzott: Nemzetgazdaságunk minden szektorában teljesítenünk kell és be kell töltenünk az ötéves gazdasági tervet és pedig nemcsak mennyiségi, de minőségi tekintetben is. Ami az ötéves terv teljesítésének mennyiségi kérdését illeti, úgy vélem, hogy a kongresszus által kitűzött feladatokat, egészben sikeresen teljesitettük. Az ötéves terv első évének eredményeit részletesen ismertettük az állami tervhivatal külön jelentésében. Azt kívánom csak a hangsúlyozni, hogy az 1949. évben köztársaságunk egész ipari termelése az 1947-es állapothoz viszonyítva 27.9 százalékkal emelkedett. Két év leforgása alatt tehát ipari termelésünk több mint egynegyedévvel emelkedett és túlléptük már a háborúelőtti színvonalat. A munka termelékenysége az iparban ugyancsak emelkedett, összehasonlítva a háborúelőtti idővel. Ha a munka termelékenységét 1937. évben 100-nak veszszük, akkor 1947-ben az index 89 volt és 1949-ben már 103.2, úgy, hogy 1937-től a munka termelékenysége iparunkban egészben 3.2 százalékkal emelkedett és 1947-hez viszonyítva 16 százalékkal emelkedett. Sikert jelenthetünk abban a szakban is, amely a IX. kongresszus ideje alatt jelentősen elmaradott volt, mégpedig az építészetben. Itt az 1947. évhez viszonyítva a termelés 54 százalékkal emelkedett. A teheráaruforgalom 91.2 százalékkal emelkedett a háborúelőtti sxínvonalhoz viszonyítva 1947. évben és 116.6 százalékkal 1949-ben. A személyszállítás az 1947-es 132.4 százalékról 1949. évben 159.5 százalékra emelkedett. Tehát, ami a mennyiséget illeti, az ötéves terv első évének feltételeit teljesítettük és sikerült kiküszöbölnünk az építészeti iparban mutatkozó gyenge pontokat is, úgy, hogy az ötéves terv második esztendejében egészben véve kedvező helyzettel indultunk. Elvtársnők és elvtársak, igaz, más oldalról nem lehetünk ennyire megelégedettek még, mégpedig a 'terv minőségi teljesítését illetően. Az ötéves terv első évének egészen kimagasló mennyiségi teljesítésének nem szabad minkén megszéd,

tenie, mert mint az 1950. év januári eredmények mutatják, a tervet e hónapban nem teljesítettük egészen 100 százalékban sem. A terv teljesítéséhez, a termelés javításához a legutóbbi időben a IX. kongresszussal kapcsolatban és a pártkongresszus után jelentősen hozzájárult a kifejlődő verseny- és élmunkásmozgalom. Elkerülhetetlen, hogy ezt a mozgalmat tovább fejlesszük és mélyítsük, hogy valóban tömegmozgalommá váljék, hogy abba bekapcsolódjanak a műszaki káderek is. Erről még részletesebben fogunk beszélni. Szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy a szocialista verseny szorgalmazásánál, a normák megszilárdításánála munkásoknak egyidejűleg meg kell adni a határozott kilátást arra, hogy becsületes és jó munkával többet kereshetnek. Ismerjük tapasztalatból, mennyi rossz vért szült az a tény, hogy az egyik üzemben úgynevezett lágy normák vannak, amelyeknél különösebb megerőltetés nélkül magasabb keresetekhez jutnak, mialatt más oldalon, más üzemekben, ahol szilárd normák vannak, alacsonyabb a kereset vagy legjobb esetben ugyanolyan. Ebben az irányban rendet kell teremtenünk. Nem állhatunk a munkátsok elé a normaszigorítás és a szocialista verseny kérdésével tekintet nélkül a munkásság személyei érdekére. Világosan meg kell magyaráznunk, hogy mentől többet fog termelni a munkás, annál többet lehet neki fizetni és annál többet fog tudni vásárolni. Másfelől meg kell magyarázni azt is, hogy természetesen nem fordíthatjuk a fokozott termelékenység növekedését 100 százalékban egyénileg a munkásokra magasabb bér formájában. A munkás ebből csak egy részt kaphat meg, míg a másik részt fel kell halmozni, hazánk felépítésére kell fordítani. Egyszóval: összhangba kell itt hozni az egész érdekét az egyesek egyéni érdekével. A munkások természetesen a leghaladóbbszellemű, a legöntndatosabb osztály. De hiba lenne a dolgokat úgy képzelnünk, hogy nincsenek személyes érdekeik. Igenis, vannak. És a jó gazdának feladata, hogy ezt a személyes érdeket, azaz a nagyobb kereset utáni érdeket, a jobb mynka, az összesség érdekében kifejtett jobb munka ösztönzőjévé tegye. Továbbá jobban meg kell szervezni az eddiginél a munkaversenynél, az élmunkásmozgalomnál az üzemek munkáját, a versenybe be kell kapcsolni a műszaki kádereket, a mestereket, az adminisztratív tisztviselőket, akik közvetlen összefüggésben állnak a termeléssel, szükséges, hogy anyagi érdekük fűződjék a munka eredményéhez, hogy csoportjaik és műhelyük munkáját jól megszervezzék, gondoskodjanak az anyagkészletről, a félgyártmányok beszerzéséről, készáruk továbbításáról stb. Mindenegyes gyár egy igen összetett gépezet, ahol egyik kerék a másikba fogódzik, ahol jó szervezéssel sok mindent lehet elérni, ahol azonban a munkahely rossz megszervezése, az anyag- és szerszámbeszerzés rossz megszervezése fékezi vagy, teljesen értéktelenné teszi az egyes élmunkások vagy versenyben álló munkások szorgalmát. Egészben véve haladást állapíthatunk meg utolsó kongresszusunk óta az élmunkásmozgalomban és a szocialista verseny megszervezésében. Sok tapasztalatot szereztünk ez irányban, felfedtünk sok eddig nem ismert és rejtett tartalékot; ez irányban kell továbbhaladnunk, el kell érnünk azt, hogy az adott erőkkel, az adott gépekkel, az adott erőforrásokkal, valamint az adott nyersanyagokkal többet termeljünk, mint eddig. És ezt az esetek túlnyomó többségében el lehet érni. Az egész élmunkásmozgalmat és a szocialista versenyek mozgalmát nem szűken véve, egyénileg, mint egyesek ügyét kell felfogni, hanem mint az üzem egész menetének szervezeti kérdését. A másik dolog, amelyre rá akarok mutatni, a IX. kongresszus által kitűzött első ponttal kapcsolatosan, iparunknak gyors újjászervezése, átépítése és átorientálódása. Már a kétéves tervben és még inkább az ötéves terv során tudatosan a legnagyobb nyomatékot nehéziparunk fej'üesztésére helyeztük. De ezzel egyidejűleg továbbfejlesztettük a könnyűipart is, főleg a bőr- éš textilipart. Tudjuk azonban, hogy ennek az iparnak a teljesítőképessége teljes kihasználás mellett túlhaladja belső piacunk lehetőségeit, ugyancsak tudjuk, hogy a nyersanyagok túlnyomó többségét éppen ez ipar számára külföldről kell behoznunk, főleg kapitalista országokból, ahol a nyersanyagért dollárral vagy angol fonttal kell fizetnünk. Ez vonatkozik a könnyűipar más ágazataira is. Nekünk azzal kell számolnunk, hogy a kapitalista világban a gazdasági válság terjedni fog, hogy az ilyen áruk kelendőségé a kapitalista országokban egyre nehezebb lesz és az áruk utáni kereslet a népi demokratikus országokban ugyancsak bizonyos nehézségekbe fog ütközni, mert ezek az országok sajátmaguk kívánnak majd cipőt, textilt, gyártani. Éppen ezért ki kell számítanunk, mire van szükségünk a sajátmagunk számára, hogy saját népünket rendesen ellássuk ruhaanyaggal és lábbelivel, mit kell ennek érdekében behozunk, milyen teljesítménnyel kell ennek érdekében dolgoznunk és gondoskodnunk kell, hogy más eszközökkel megkeressük a rávalót. Elsősorban nehéziparunkat kell fejlesztenünk, általában az iparnak azt az ágát, amelyben a legkevesebb idegenből behozott nyersanyag van, azt az ipart, melynek gyártmányaiban a kereslet a legbiztosabbnak ígérkezik. Eddig főleg a termelés emelését terveztük, nem vettük figyelembe a felvásárlás lehetőségét. Itt szükséges, hogy gyorsabban átorientáljuk egész ipari termelésünket, mint eddig történt. Nyersanyagainkat sokkal inkább ki kell használnunk, mint a múltban tettük, fokozottabban kell takarékoskodnunk a nyersanyagokkal, amelyeket behozunk. Iparunkat elsősorban arra és oly dolgok termelésére kell irányítanunk, amelyekben hosszú ideig tartós keresletünk lesz, ez annyit jelent, hogy elsősorban a nehézipar és a nehéz gépipar termékeinek gyártását kell célunkul kitűzni. Világosan megmutatkozott, hol vannak a gyönge pontjaink. A tervhivatal, az iparügyi minisztérium és a vezérigazgatóságok dolga, hogy terveinket változtatni és szélesbíteni tudjuk, elsősorban nehéziparunkat, amelyhez aránylag kevés külföldi nyersanyagra van szükségünk és hosszantartó kereslet mutatkozik irányában. Fel kell fednünk — és részben már fel is fedtünk — a nehéz ipar és főleg a nehéz rgépipar nagy tartalékait. Elsősorban és főként az ipar ezen ágaiba kell- beruházásokat eszközölnünk. Csak akkor leszünk ellenállóak a válsággal szemben. Hisz külkereskedelmünk nagyobbik felét kapitalista államokkal folytatjuk. Túlnyomólag dollárért hozunk be nyersanayagokat és ha textilünket és lábbeliinket viszszük piacra, kinevetnek bennünket és azt mondják, hogy ez felesleges áru. Egyszóval ezeket a kérdéseket az ötéves terv második évének teljesítésével kapcsolatosan újból át kell vizsgálnunk s a szerzett tapasztalatok szerint eljárnunk. E pontnak taglalását lezárhatjuk azzal a megállapítással, hogy a kongresszus által megállapított feladat első pontját, azaz az ötéves terv első esztendejét egészében teljesítettük, hogy bizonyos mértékben emeltük a munka termelékenységét, hogy új rejtett tartalékokat fedtünk fel, de hogy ezek ma már nem elégségesek. A legújabb tapasztalataink fényében az ötéves terv második esztendejének tervteljesítésénél fel kell vetnünk iparunk gyors átállítása végrehajtásának kérdését, hogy a kapitalista külföldtől a lehető legnagyobb mértékben függetlenek legyünk. * A kongresszus határozatának második pontja ezt mondja: A kibővített és olcsóbbá tett termeléssel javítani lehet a lakosság élelmiszerrel és a szükséges iparcikkekkel való ellátását. Amikor ezt a határozatot írtuk és a IX. kongresszuson elfogadtuk, már megvoltak első tapasztalataink az úgynevezett élelmiszer-, textil, és cipőszabadpiacról. A IX. kongresszus óta követkeeztesen haladtunk tovább ezen az úton. Az áruk további és további sorát tettük szabaddá és a szabaddá tett árucikkek árát állandóan csökkentettük. Ügy vélem, hogy az anyagi lehetőségeket szem előtt tartva a kongresszus határozatának e részét teljes mértákben megvalósítottuk. Nincsen ok arra, hogy e tekintetben bármit is változtassunk. Azt akarjuk, hogy lakosságunknak megadjuk a lehetőséget, hogy rendes lábbeliben, rendes ruházatban járjon és rendesen élelmezze magát. Helyes gazdálkodással, jó termeléssel oda fogunk hatni, hogy a jövőbentovábbi „pontokat" szüntethessünk meg és hogy egyszer majd ettől a háborús örökségtől teljesen megszabaduljunk. Ami a lábbelit illeti, ez már bekövetkezett. Kivéve a bőrből készül lábbeliket, a cipőáru teljesen szabad. E tekintetben semilyen különleges árumegrohanás nem volt és nincs is. A kongresszus határozata teljes mértékben jónak bizonyult, megvalósítottuk azt, következetesen tovább fogjuk megvalósítani, hogy teljes mértékben felszámoljuk a háborús gazdaság maradványait. Hogy mikor jön ez létre, mely árucikkeknél vagy élelmiszercikkeknél fog ez hamarabb vagy később bekövetkezni, ezt esetről esetre meg kell fontolni. ' Emberek, akik külföldről érkeznek és nem/voltak itt már több mint egy esztendeje, vagy másfél esztendeje, igazolják, hogy nálunk szemmel látható a közellátási helyzet javulása. Ez annyit jelent, hogy a kongreszszus határozata jónak bizonyult, hogy azt sikeresen teljesítettük és fogjuk is tovább teljesíteni. A kongresszus határozatának harmadik pontja azt mondja, hogy tovább kell fejlesztenünk és megerősítenünk nemzetgazdaságunk köz- és szocialista szektorát, korlátozni és kirekeszteni a kapitalista egyedeket. Miként teljesítettük a kongresszusi határozatnak ezt a részét és e tekintetben mit értünk el? Gazdaságunk egyes szektorainak osztályfelépítésére hozok fel egy-két példát. Az adatok 1949. év végére vonatkoznak, vagy a forgalomból vagy a termelésből vannak véve s ez annyit jelent, hogy itt a kapacitás az iránymutató. Ami az ipart illeti, itt a szocialista szektorban a szövetkezesített, a kommunális, a nemzeti vállalatokhoz kapcsolt, vagy más közület által szervezett iparokat értjük. Szocialista Kapitalista Kisszektor szektor termelés Ipar, beleértve élelmezés • . Kisipar • . . • • Építészet , . i Szállítás • t i • • 98 % 14.3% 94.3% 95.5%. 58.3% 5.5% —% 26.9% 0.2% 4.5Ü%