Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-01 / 51. szám, szerda

UJSZÖ $950 jnSreŕus 1 Hagy többségét tartotta vissza és kötötte le. Angliának és Amerikának lehetőséget adott arra, hogy a báború további folytatására alaposan felkészüljenek. És amikor ez minden emberi számitás szerint megtörtént, ^Szovjetúnió nyugaton egy második rront megnyitását követelte. Ezt nemcsak a borzalmasan szenvedő szovjet nép érdkeében követelte, hanem minden ország becsületes és szenvedő emberének érdekében, akiknek "mindnyájuknak érdekében állt a háború lehető leggyorsabb beb§fejezése. A Szovjetúnió érvei és az összes országok népeinek hangja olyan súlyt jelentett, hogy a nyugati nagyhatalmak képviselői kötelezték magukat, hogy Dizonyos határidőn belül megnyitják nyugaton a második frontot. Először KöteleztéK magukat és nem tettek semmit. Azután másodszor kötelezték magukat és újra nem tettek semmit. Csak aztán, mikor már a további tétlenség elviselhetetlen volt, szervezték meg a „második frontot" Észak-Afriában és Olaszországban. Ez olyan „második front" volt, hogy a szovjet-német frontról egyetlen egy német hadosztályt sem vont el. Miért szervezték a nyugati urak Észak-Afrikában a második frontpótlót, egy igazi másik nyugati front helyett? A háború Után ez is kiderült. Remélték, hogy délről hamarabb eljutnak a Balkánra és Közép-Európába, mint a szovjet hadsereg és ezzel biztosítják ezeket a területeket a kapitalimus számára. Azonkívül nagyon kedvükre volt az ls, hogy a Szovjetúnió viselte továbbra is a háború fősúlyát a hitlerista Németországgal szemben. Azt gondolták, ahogy azt mondani szokás, hogy más vére nem a mienkböl folyik. Természetesen az idegen vérrel való spekuláció nem sikerült. Olaszországban az előrenyomulás távolról sem felelt meg Churchill rózsás elképzeléseinek és ámikor később a nyugati nagyhatalmak megalakították a második frontot nyugaton, számunkra már 5 perc múlva 12 volt;. A szovjet hadsereg nemcsak Lengyelországot és a Balkánt szabadította fel, hanem Közép-Európa jelentős részét is, beleszámítva Csehszlovákiát, zászlai a hitlerista Reichskanzlei felett is lobogtak Berlinben és lovai Németországban a Labeböl itták a vizet. Akár így, akár úgy, a churchillista aztratégák bizonyosra várták, hogy a második világháború végén a tárgyalóasztal mellett elvérzett, meggyengült, tehetetlen Szovjetúnióval jönnek össze. Ez az első. Másodszor azt várták, hogy a Szovjetúnió által felszabadított országok visszatérnek a kapitalizmushoz és az imperializmus ölébe. Sem ez, sem az nem történt meg. Ellenkezőleg. A népi demokráciák családjába az utóbbi időben olyan óriás lépett be, mint amilyen a népi demokratikus Kina. És a Szovjetúnió maga gyógyítja sikekeresen azokat a sebeket, amelyeket a háború ütött rajta és erősödik minden nappal, a szó legszorosabb értelmében egyre hatalmasabbá válik. » Az imperialisták a Szovjetúniót és • népi demokráciákat minden halálos bűnnel vádolják. A valóságban a Szovjetúnió nem követett el semmi mást, mint azt, hogy a második világháborúból sokkal erősebben került ki, mint bármikor azelőtt volt. S a népi demokráciák országai az imperialisták szemében már azzal is bűnt követtek el, hogy egyáltalán megszülettek. Istentelen gyalázatosság az, ha az Imperialisták a Szovjetúniót valamiféle imperialista törekvésekkel vagy tettekkel vádolják. A Szovjetúnió a nagy Honvédelmi Háborúba a hitleri erőszak leverésének és a náci megszállás alatt szenvedő népek felszabadításának jelszavával indult. Ugyanakkor Sztálin generalisszimusz tulajdon szavai szerint ezeknek a nemzeteknek meg kellett hagyni a jogot, hogy a felszabadulás után saját akaratuk szerint és saját elgondolásuk szerint rendezzék belső viszonyaikat. Ez meg is történt minden nemzetnél, amelyeket a szovjet hadsereg szabadított fel. Csak egy gyógyíthatatlan tökfilkó vélekedhetik komolyan úgy, hogy ezek a nemzetek, amelyek egyetlen nemzedék alatt két vérfürdőn mentek át, kívánták a háború előtti viszonyokba való egyszerű visszatérést. Annál kevésbbé kívánhatták ezt, minél inkább világosabbá vált előttük a háború előtti és a háborús években a régi uralkodó osztályok rothadtsága, árulása és tehetetlensége, és minél több árulást szenvedtek el a nyugati imperialistáktól is. Csak egyre volt szükség: hogy ezeket a nemzeteket senki se akadályozza meg és pedig erőszakkal ne akadályozza meg abban, hogy a társadalom belsejében e drágán megfizetett tapasztalatnak megfelelő változásokat hajtsanak végre. És ebben a Szovjetunió Igazin nem akadályozta meg a felszabadított nemzeteket. így jöttek létre az említett területeken a régi burzsoá, vagy burzsoá-félfeudalista típusú államok helyett az új népi demokrata típusú államok. E mellett az új népi demokratikus rendszerek oly messzire mentek a türelemben, hogy nem tértek ki eleve a burzsoázia bizonyos képviselőivel való együttműködés elől. Azonban mit értek meg — itt ilyen, amott pedig amolyan formában? Megérték és megélték azt, hogy a burzsoázia képviselői a népi demokráciák kormányaiban a fennálló rendszer aláásására egyesültek a kapitalizmus megújításának cé'.jábói. Hogy emellett mindig és mindenütt az imperialisták pénzére, segítségére és parancsára támaszkodtak, azt már csak úgy mellékesen emlí

; tem. Azonban ki akarna szemrehányást fenti a Szovjetúniónak azért, hogy miért nem vett részt ezekben a reakciós imperialista összeesküvésekben a népi demokráciák ellen és ki akarná sze. műkre vetni a népi demokratikus országok nemzeteinek azt, hogy nem hajtották fejüket önként a kapitalista igába és nem álltak a nyugati imperialisták szolgálatába, hogy azok a legközelebbi alkalommal új Münchennek sorozatát készítsék elő számukra? Ebben rejlik a kérdés egész lényege. És elegendő így feltenni a kérdést, hogy egész meztelenségében kitűnjék az imperialistáknak a Szovjetúnió és a népi demokráciák ellen intézett vádjainak hamissága. Különben maga a köztársaságunk élő és mondhatnám klasszikus példa. Tagadhatatlan, Uogy a februári összeesküvés tervezői azelőtt teljes szabadságot élveztek, hiszen a kormányban és a közélet vezető helyein ültek. Általánosan ismeretes, hogy az akkori reakciósok a kormányban két évvel ez. előtt megkíséreltek egy reakciós pucscsot. Ügyszintén ismeretes, hogy ezt a nyugati imperialistákkal való egyetértésben és azok parancsára tették. Egyáltalán nem titok, hogy a sikeres reakciós puccs végcélja a kapitalizmus felújítása volt a csehszlovák köztársaságban. Hogy a reakciós puccs megszervezői a kapitalista csehszlovák köztársaságot szőröstől-bőröstül eladták volna a nyugati imperialistáknak, az már a reakciós puccskísérlet jeliegéből következik és hogy ennek az útnak a végén új München állt, azt minden gondolkodó ember kiszámíthatja a tíz ujján. Nos, a mi népünk a februári puccsszervezők ceakciós kísérletét meghiúsította. MiiWenkí, aki ezeket a napokat itt élte át, bizonyságot tehet róla, hogy ez demokiatikus, alkotmányos és parlamentáris úton történt. Mindenki, aki itt volt, bebizonyítva, hogy a Szovjetúnió a februá-i napok lefplyásába semilyen módon nem nyúlt belé. Es mégis az imperialisták és azok ösz. szes harsonásai már két éve mint őrültek ordítanak ellenünk és Velünk kapcsolatban a Szovjetúnió ellen. Ha 1948 februárjában fejünket a tiló alá hajtottuk volna és a hatalmat meg a vagybnokat is visszaadtuk volna a München előtti uraknak, akkor talán dicsérnének bennünket nyugatról. Mi azonban nem tartunk igényt ilyen dicséretre. Ak! már inkább eltűrjük, az összes i lista hangszórók hisztérikus vis ,t és haladunk a magunk útján ,ább. Tudjuk mit akarunk és jó idegeink vannak... De térjünk vissza a szovjetellenes és a népi demokráciaellenes uszítások szélesebb nemzetközi összefüggéseihez. Amikor az imperialisták imperialista törekvésekkel vádolják a Szovjetúniót és a népi demokrácia országait, világos, hogy a: „Magam után ítéllek meg téged" közmondás szerint járnak el. És valóban: az utolsó világháború befejezése óta az egész történelem az imperialista kihívásoknak folytonos láncolata és beavatkozásoknak azon országok belső ügyeibe, amelyek népe békében és szabadságban kíván élni. Mindenekelőtt mindenütt, ahová az amerikai vagy az angol katona lépett, megújult a kapitalizmus. Egyik igát a másikkal cserélték el. Azt gondoljátok talán, hogy például Franciaország népe a német megszállók uralmának lerázása után viszsza akart térni a harmadik köztársaság rezsimjéhez, München és a kapituláció embereinek rendszeréhez? Nem! Hiszitek-e, hogy talán Olaszország nemzete és népe vissza akart térni a fasiszta uralom megdöntése utlán olyan viszonyok közé, amelyekben tömegesen lövöldöznek a munkások közé? Üjra csak nem! Mert hiszen rögtön a háború végeztével ezekben és más országokban nem hiányoztak azok a népi megnyilatkozások, amelyek követelték, hogy ne csak a megszállókkal számoljanak el, hanem a „saját" árulóikkal is. Azonban újra csak az új megszállók voltak azok, akik ezeket a népi megnyilatkozásokat elnyomták és az ő hátuk mögött újra szétterpeszkedtek a hazai árulók. És ott, ahol ez nem ment „kesztyűs kézzel", véghezvitték brutálisan, nyílt erőszakkal, egyenesen katonai közbelépéssel. Vegyünk csak két példft. amelyek a világ különbôžô réz?e:n történtek Egyik volt Európában a kis Görögország. amelyben azonban egy nagy hős nemzet lakik. Ott a felszabadulás után burzsoáziájuk rothadtsága, korrupciója és árulása folytán hasonlóképpen kezdtek kialakulni a viszonyok, mint más népi demokrata országokbai A City és a Wall Street híres „be nem avatkózói" azonban nem voltak restek és a görög nép _ellen katonai beavatkozást kezdtek, amelynek lábra kellett állítania a roskadozó görög monarchiát és a csődbe jutó görög kapitalistákat. A második példa a Távolkeleten játszódott le a nagy ós éppen olyan hősi Kínában. Amit Csang-Kai-Sek képviselt generálisainak és erőszakos rablóinak bandájával, — végeredményben ugyanazt vallják ma az ő, imperialista védelmezői. Az árulás és a korhadtság, a züllöttség és a tehetségtelenség első példája volt ez, amelynek a kínai néppel' csupán anynyi közössége volt, hogy a nyakán ültek. És az amerikai „demokraták" mégis Csang-Kai-Sek oldalára álltak a kínai nép ellen. Hatmilliárd dollárt ajándékoztak az amerikai imperialisták Csang-Kai-Seknek csak azért, hogy Kínában fenntartsák a kapitalizmust és az imperialista pozíciókat. Amellett Csang-Kai-Sek kenyéradói maguk látták és tudták, hogy ez a kalandor csupán a kínai nép elleni folytonos háborúval tudja magáit fenntartani. Hogy végül is Csang-Kai-Sek és imperialista urai elvesztették a háborút, az bizony nem az ő érdemük. Hogy mennyi emberi vért lehetett volna megtakarítani, milyen anyagi és kulturális értékeket menthettek volna meg, ha az amerikai imperialisták valójában nem avatkoztak volna be a kínai ügyekbe és ráhagyták volna a kínai nép akaratára, hogy a saját országában, a maga módján intézze ügyeit. íme, az imperialista katonai beavatkozás két példáját láthatjátok itt, amely rákényszerítette a nemzetekre az urak gyűlölt rendszerét, az imperialista befolyás fenntartását és kiterjesztését. Hasonló eset volt és van természetesen szép számmal, még ezen kívül is. Teljesen légbőlkapott az amerikai imperialisták azon állítása is, hogy a Szovjetúnió és a népi demokratikus országok háborúra készülődnek. Tény az, hogy a háborús hisztériát éppen az amerikai imperialisták ápolják országaikban és igyekeznek azt terjeszteni mindenütt, ahol befolyásuk van. Ezzel szemben tény az, hogy a Szovjetúnió és a népi demokratikus országok nemzetei elsősorban békés építésre gondolnak és amennyiben háborúról beszélnek, azt csupán a háború elleni és a békéért folyó harccal kapcsolatban teszik, amelyet közösen folytatnak az öszszcs békeszerető erőkkel, magukban a kapitalista országokban is. A valóság az, hogy nem a Szovjetúnió és a népi demokrata országok, hanem az üniperialisták, élükön az Amerikai Egyesült Államokkal, tenyésztik Nyugat-Németországban és Japánban a régi támadó rendszerek hordozóit, táplálva bennük a reváns reményét. Nem kétséges, hogy az amerikai imperialisták és nem a Szovjetúnió és a népi demokrata országok terjesztették ki az egész világra mindenféle háborús támaszpontjaik sűrű hálózatát. Olyan háborús támaszpontokét, amelyekről a katonai akadémia első évfolyamának legutolsó diákja is megmondja nektek, hogy ezek nem a védekezést, hanem a támadást szolgáló támaszpontok. Ismeretes, hogy nem a Szovjetúnió és a népi demokrata államok voltak azok, amelyek „tervek" és szerződések rendszerével összebogoztak különféle országokat, aminek egyetlen célja volt és célja ma is, hogy az Egyesült Államokból EL gazdasági válságot kiszállítsa, valamint a háború előkészítése is, főleg a szomorú emlékezetű „ágyútöltelék" szállítása tekintetében. Az sem titok, hogy a „hideg háború" kifejezést nem Moszkvában, hanem New-Yorkban találták ki. És végezetül mindenki tudja, hol kezdtek atombombával kongatni és hol szövögették az új „villámháború" fantazmogóriáját. Ez ismét csak nem a Szovjetunióban és a népi demokrata államokban, hanem az imperialista Amerikában történt. És végül, mikor a Wall Street „nagy stratégái" megtudták, hogy az atombomba nem titok és hogy, mint minden dolognak, két vége van, ki tett fel újabb, de már nagyon is kopott lemezt, ezúttal a hydrogénbómba témájára? Ez ismét nem a Szovjetúnióban történt, hanem Amerikában. És ezeknek a példáknak a felsorolását t

ct

Szés szerint folytathatnók. Elegendő azonban ennyi is ahhoz, hogy világos legyen, hogy az imperialisták szeretnék az imperialista háború előkészületeiben való bűneiket másokra ken ni. Megkérdezhetitek, hogy tulajdon képpen mi céljuk van az amerikai imperialistáknak ezekkel a háborús előkészületekkel Egy mondattal meg lehet azt mondani Cé'juk: az amenk.ii imperializmus világuralmának megvalósítása. A német és japán imperia'izmus leverésével az imperialista teriefz. kedés két oszlopát megsemmisítették.; Hitler a világuralomnak ez a véres igénylője eltűnt a süllyesztőben, a Miká. dó az amerikaiak kegyelméből ezideig még tartja magát, de akarva-nemakarva meg ke.l elégednie egyelőre a „saját" nemzete fölötti uralommal. Ennek a két nagyhatalomnak a kiselejtezésével és bennük a kapitalista rendnek a fenntartásával, imperialista szemszögből ítélve úgynevezett légüres tér keletkezett. És itt „ugrott be" a legerősebb imperialista nagyhatalom, az amerikai imperializmus. Amerika urai nem akarnak se többet, se kevesebbet, mint Hitler örökébe lépni. Inkább többet,/ mint kevesebbet, mert valóban az amerikai imperialisták hatalmi terveik körülölelik az egész földgömbön s odáig mennek, miről Hitler eredetileg nem is álmodott. Elmondtuk már, hogy a német és japán terjeszkedő rendszer kise'ejtezésével megbillent az imperialista „erőegyensúl y". Ez ugyan alapvető eleme a háború utáni imperialista vonatkozásoknak, de még nem minden. Az utolsó háború következtében Franciaország és Anglia imperialista pozicíóia is megrendült és a résekbe, amelyek a Francia és Brit birodalomban támadtak, vadul és nem sikertelenül furakszik be az amerikai imperializmus. Ez egy kissé ismét Hitlert, a Mikádót és Musolinit idézi emlékezetünkbe, az ő látszólagos konjunktúrájuk idején. Ezek a — bocsánat a kifejezésért. — matadorok is, minden támadó lépésüket a Komintern, a Szovjetúnió elleni és egyéb hasonló harci lármával leplezgették. Valójában azoban lépésről lépésre foglalták el imperialista konkurrenseik állásait, míg végül is egyenesen háborúban találták magukat velük szemben. A történelem természetesen soha pontosan meg nem ismétlődik Ezért hiba lenne, ha arra fogadnánk, hogy ebben az esetben is pontosan ismétlődik majd. Világosnak mutatkozik azonban az, hogy az amerikai imperializmus fokozatosan mind nagyobb befolyást nyer a ve'ük „szövetkezett" kapitalista államok belpolitikájában, másodsorban világos az, hogy fokozatosan, de kitartóan kiszorítja imperialista konkurrenseinek befolyását azokból az országok, ból, amelyekben azelőtt egyeduralmat élveztek; harmadsorban világos az, hogy mindenütt, ahol komoly imperialista mozga'om üti fel a fejét, kényte. len „közbelépni" az amerikai imperializmus, hogy megkísérelje elnyomni ezeket a felszabadító mozgalmakat. Ebből kifolyólag az amerikai impéria, lizmus a reakció fővilág csendőrének a szerepét vállalta. Az amerikai Egyesűit Államok ma minden bizonnyá! a legerősebb kapitalista' állam. Tudjukc hogy sokat elbír. De kétségbe vonjuk, hogy a végén elbírják-e a szerepet, amelyet átvettek a világon. Ez azonban már nem a mi gondunk, hanem az övék. Mi és velünk az egész világ népeinek százmilliói' jelenleg azzal törődünk, hogy megakadá'yozzuk a háborút és megmentsük, megszilárdítsuk a békét. Anélkül, hogy az öncsalás hibájába esnénk, elmondhatjuk, hogy ennek az igyekezetnek a mérlege ez idő szerint reménytkeltő és örömteli. Vegyük az országokat, amelyeknek rendszerei és kormányai békét akarnak és új háború ellen harcolnak. Ez elsősorban a Szovjetúnió. Elmondtuk már, hogy az utolsó háború minden véráldczata ellenére hogy megnövekedett és megerősödött a Szovjetúnió. Miről volt szó alapjában véve? Lényegében arról volt szó, hogy igazságosan likvidálják tizennégy állam a Szovjetúnió megalakulása utáni első években történt imperialista intervenciójának következményeit és részben likvidálják a cári uralom gaz módon elvesztett oroszjapán háborújának következményeit is. Vegyétek a térképet és hasonlítsátok össze. A Kurili szigetektől és Sachalintól egészen Kaliningrádig, az Északi Jegestengertöl a Himalája hegyláncolatáig Közép-Ázsiában, északtól délig, vagy kelettől nyugatig 16 szovjet köztársaság és az önkormányzattal rendelkező köztársaságok és kerületek százai élnek ma együtt szabad szövetségben. Mindezek az emberek nem akarják, semmiféle körülmények között sem akarják rhegkóstolni az imperialista uralom „gyönyöreit". És szükség esetén megakadályozzák ezt éppen úgy, ahogy a megszállás idején védekeztek a hitleri és a japán agreszió ellen. Ezenfelül a Szovjetúnió megmutatta technikai ügyességét is a védekezésben, nemcsak az elmúlt háború idején, hanem minden más lehető esetben is. A Szovjetfúnió az atomenergiát ezideg békés célokra használta fel, országának újjáépítésére. Ki vonhatja azonban kétségbe, hogy szükség esetén ezt az energiát — és riérňesak ezt — a támadó elhárítására is felhasználhatja? Vegyünk további országokat, amelyek földajzilag körülveszik a Szovjetuniót. Ki nem emlékszik az úgynevezett biztonsági övezetre? Mi volt ez? Ez, — a tizennégy állam elvesztett intervenciója után — kísérlet volt különböző imperialista csatlósok részéről „védelmi övezetet" ragasztani a Szovjetúnió köré, mint egy ugródeszkát a Szovjetúnió elleni támadások minden fajtája számára. Meg kell említenünk, hogy ennek az úgynevezett „védelmi övezetnek" a láncolatába tartozott a mi München előtti köztársaságunk is, amire akkori urai nem szívesen emlékeznek. Mindenesetre ez az „övezet" ledőlt és lakosai kénytelenek voltak eltűrni Hitler megszálló uralmát mindaddig, míg a szovjet hadsereg fél nem szabadította őket. Ezért ma a Baltitengertől a Fekete-tengerig húzódik a népi demokrata államok övezete, amelyek nem ellenséges, hanem szövetségi viszonyban vannak a Szovjetúnióval és ezáltal a béke táborával. E mellett ezeknek a népi demokrata köztársaságoknak az ereje sem hanyatlik, hanem növekszik. Rendkívül ösztönző és örvendetes üzenet volt a béke minden barátja számára a kínai népi demokratikus köztársaság végleges győzelméről szóló hír. (Taps.) A Kínai Népi Demokrata Köztársaság harcainak főrészese Kína Kommunista Pártja volt, élén elnökével, Mao-Ce-Tunggal. (Nagy taps.) Ezeknek a harcoknak a története — hősi éposz, amely még költői és irodalmi feldolgozásra vár. Én magam személyesen ismerem a kínai népet, amely évtizedes — gondoljátok csak meg — évtizedes harcokat élt át. É3 mondhatom nektek, — ahogyan azt általában mondják — aranyos emberek. Aranyos emberek, akiktől sokat kell tanulnunk és akikhez hasonlókat a Szovjetunión kívül nem egykönnyen találtok. És most képzeljétek el, hogy a népi demokrata köztársaság győzedelmeskedik egész Kína területén csekélyszámú sziget és Tibet néhány kerülete kivételével. Már ez olyan hatalmas erő, amelynek végül is semmi sem áll ellen, ha olyan kipróbált vezér vezeti, mint Kína Kommunista Pártja. Megemlékeztünk már arról, mi mindent tettek az amerikai imperialisták, hogy megmentsék Csank-KaiSek uralmát és ezáltal saját uralmukat is. Végül is mindez nem segített. Mit tehetnek még ezek után? Nem becsüljük le lehetőségeiket és képességeikei, de végeredményben világosnak és kétségtelennek látszik nekünk, hogy Mao-Ce-Tung Kínája a vüág békefrontjának alkotórésze. És ez már jelent valamit: ha 450 vagy 500 millió ember erre, vagy arra az oldalra-tfordul, attól nagyon sok függ a világon. És ha ehhez hozzászámítjátok a szövetségi szerződéseket és a Szovjetúniónak a népi demokratikus Kína; Köztársasággal kötött egyéb egyezményeit, akkor; az erőknek ez az eltolódása a világon még nyilvánvalóbb. Növekszik . a gyarmati és félgyarmati nemzetek ellenállási harca is. A félgyarmati és gyarmati nemzetek harcának jelentőségére a nagyvárosi proletariátus felszabadító harcában már Lenin is rámutatott az imperializmusról szóló klasszikus munkáiban. Amerika külügyminisztériumának tompafejű hivatalnokai ezeknek a mozgalmaknak az ősokát a „Kommunista lázításban" látják. Ez természetesen csupán bürokratikus begyepesedettség. A valóságban a gyarmati és félgyarmati nemzetek százmilliós tömegerőinek megmozdulása ez, amelyek előbb vagy utóbb nagy előzőjük — a népi demokratikus Kína útjára lépnek. (Taps.) Ha csak egyeseket akarunk felsorolni, akkor ezek: Vietnam, Burma, Indonézia, Malájföld. India és Pakisztán imperialista rendszeréért sem tenném tűzbe a kezemet. A világ béketáborának nagy győzelme a Német Demokratikus Köztársaság megalapítása. (Nagy taps.) Mi, Csehszlovákia, tudjuk talán legjobban, mit jelent Németország szomszédsága. És ezért annál inkább értékeljük mindazoknak a nagy érdemeit, akik a Német Demokratikus Köztársaság megalapításában közreműködtek. Láttuk és hallottuk, hogy a Német Demokrata Köztársaság képviselői nemcsak elismerik Csehszlovákiának, mint önálló államnak a létezését, de egyidejűleg kétségtelenül állandó jellegűnek nyilvánítják a németek kitelepítését köztársaságunkból. A Német Demokrata Köztársaság berendezése ugyan nagy dolog, de csak egyik szakasza a német ember lelkéért folyó harcnak Ha, mint nemzet és állam nyugodtan nézhetjük a beisň fejiftdést és belső újjászületést, amely a Német Demokrata népköztársaság német népében végbemegy, akkor egyidejűleg aggodalommal kell eltelnünk amiatt, amit a nyugati imperialisták és elsősorban az amerikai imperialisták véghez visznek NyugatNémetországban. Nem kétséges, hogy a nyugati imperialisták politikáját Nyugat-Németország kapitalista ele-