Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-01 / 51. szám, szerda

Bratislava, 1950 március 1, szerda 2 Kčs III. évfolyam, 51. szám A KSČ Központi Bizottságának határozata A KSČ Központi Bizottsága február 24.—26. tartó ülésén meghallgatta Klement Gottwald elvtárs jelentését, egyhangúan elfogadta azt és elhatározta, hogy azok a feladatok, amelyeket a jelentésben Gottwald elvtárs kitűzött, a Párt további munkájának alapvető irányvonalát képezzék. Slánský, Frank és Kopíiy

a elvtársak beszámolóit, amelyek Gottwald elvtárs irányvonalát az egye

s ágazatokban részletezik, szintén jóvá hagyják é

s ezeken a szakaszokon a Párt tevékenységének alapjául fognak szolgálni. Tovább és bátrabban előre a szocializmus építése felé hazánkban Klement Gottwald elvtárs beszéde a csehszlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottsága 1950 február 24-i ülésén 1950. február 24—26-ig tartott a prágai várban a csehszlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése. A spanyol-teremben a KB tagjain kívül résztvettek a párt képviselői és felelős funkcionárusai is. Az ülé

s résztvevői meleg szeretettel köszöntötték Gottwald elvtársat, aki hatalmas beszédében részletesen taglalta a nemzetközi helyz etet és értékelte a Párt 1948 óta végzett munkáját. Kitűzte napjaink legfontosabb feladatait, amelyek végrehajtása nagy léptekkel visz előre bennünket a szocializmus felé. Gottwald elvtárs beszédét a Központi Bizottság programmjául fogadt

a el és a Párt elnökét lelkes ováťóban részesítette. Gottwald elvtárs beszéde után Slánský elvtárs beszámolója hangzott el az EFSz fejlődéséről és a Párt falusi munkájáról. Ezután Frank és Kopíiva elvtársak beszámolóira került sor, majd vita keletkezett, amel yen 37 szónok vett részt és amely két napig tartott. A vita befejeztével határozatot fogadtak el, majd a Központi Bizottság Kopriva elvtárs jelentése alapján, kizárta a Pártból Vilém Nový képviselőt. Z ápotocký elvtárs zárószavaival és az Internacionálé hangjai mellett ért véget vasárnap a nagyfontosságú ülés. Elvtársnők és elvtársak! 1948 történelmi februárja óta éppen két. év telt el. E két év alatt nem henyéltünk. Szorgalmasan dolgoztunk és nem sikertelenül. Köztársaságunkat mint szocialista köztársaságot akartuk és akarjuk kiépíteni. Akartuk és akarjuk, hogy egész dolgozó népünk számára a városokban és vidéken is boldog otthonná legyen. Tudtuk és tudjuk, hogy ez a törekvésünk jelentős ellenállásba ütközik nemcsak a hazai reakció, hanem külföldi imperialista kenyéradóiknak őrültségén is. Jcs valóbanAz imperialisták nem szerették köztársaságunkat 1945 májusától 1948 februárjáig sem. Am 1948 februárjától a mai napig népi demokrata köztársaságunk a nyugati imperialisták részéről a legádázabb és leggyűlöletesebb támadások tárgyává lett. Ezeket a támadásokat semmiképpen sem lehet lekicsinyelni. Ezt nem engedhetjük meg mar azért sem, mert ellenünk fordulnak nemcsak a kapitaCista rádióállomások és sajtó segítségével, ami végre is nem tenne semmit, hanem gazdasági és kereskedelmi diszkrimináció segítségével is és ami a legfőbb, a hozzánk kiküldött kémek, bujtogatok, "terroristák, gyilkosok, tolvajok' és hasonló gazemberek segítségével. Az imperialista reakció elOenünk intézett őrült rohamai végre is nem képeznek kivételt. Egyenlő mértékben irányulnak a Szovjetunió és más nép] demokrata országok ellen. és magukban a kapitalista országokban mijidcia. haladás.. AUeö i Ez nem más, mint egy nagy világküzdelem. Küzdelem a maradiság és a haladás erői, küzdelem a háború és a béke erői között. És mivel Csehszlovákia is felelős szerepet játszik ebben a küzdelemben, ezért jó lesz, ha a csehszlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottságának mai ülésén megvilágítjuk ennek a problémának néhány fontos oldalát. I. Néhány nemzetközi kérdés; a békéért folyó harc és a mi feladataink Már megállapítottam, hogy a világon a háború és a béke erői közt folyik a küzdelem, szóval harc a békéért. A tájékozatlan polgár tialán felvethetné a kérdést: hogy lehet az, hog nem egész öt évvel a második világháború befejezése után vannak olyan őrültek, akik egy új világkatasztrófa gondolatával játszanak? Igen, ezek közül az emberek közül néhányan talán őrültek is (lásd az elhunyt Forestalt), de a háború öszszes kezdeményezői főleg kapitalisták, imperialisták. Az egész világon minden becsületes ember előtt felmerül a kérdés: visszatartható-e a háborús gyújtogatok gonosztevő keze, el lehet-e hárítani a háborút, meg lehet-e védeni és szilárdítani a békét? Igen, lehetséges! Ebben van a nagy világbékemozgalom értelme és célja. Voltak idők, amikor — mint ahogy azt Lenin mondotta — a háborúkat titokzatossággal és legendákkal szőtték körül. Ugy tűntették fel, mint a villám és a mennydörgés rlemi erejét. A háború vslódi indítékai, okai és céljai felől tudatlanságban hagyták a tájékozatlan lakosságot. Csak igen kevesen ismerték ki magukat a különféle harcoló felek nagyvonalú elhomályosító hadműveleteiben. Ezért igen fontos feladat, idejében lerántani az álarcot a háborús uszítók arcáról, megmutatni igazi háborús céljaikat és napról napra leleplezni gyalázatos ármánykodásaikat. A mellett igen fontos, hogy mindezt idejében átlássák és megismerjék nemcsak egyes emberek, nemcsak ezren és nemcsak milliók, hanem az emberek száz-és százmilliói az egész világon. A világbékemozgaLomnak ez egyik feladata. Az imperialisták előszeretettel háborúskodnak, hogyha gyengébb féllel van dolguk. Ez számukra kevésbbé kockázatos. Ha azonban erősebb ellenféllel van dolguk, akkor inkább lehet velük beszélni. Ebből rendkívüli fontosságú dolog következik: mint szemünk világát, úgy kell őriznünk és folytonosan megszilárdítanunk a békeszerető országok egységét, élükön a nagy Szovjetunióval, megszilárdítani az egységüket, az erejüket és a hatalmukat. A világbékemozgalomnak ez egyik további feladata. Nem véletlen, hogy a békemozgalom magukban a kapitalista országokban hatalmasan fejlődik. Világosan látszik, hogy ezeknek az országoknak dolgozói a legkisebb kedvet sem mutatnak arra, hogy uraik újra háborús vágóhídra hajtsák. Minél inkább tudatára ébrednek az imperialisták saját dolgozóik növekvő ellenállásának a háborús előkészületekkel szemben, minél ingatagabb lesz saját hátországuk, annál inkább megnövekszenek a háború elhárítására és a béke megtartására a kilátások. Ezért a békéért folyó harc fokozása a kapitalista országokban a világbékemozgalom egyik további feladata. Az imperialista háború előkészületének aktíve szolgálatába szegődik a különböző szociláldemokrä! áknak, trockistáknak, tjtóí sovinisztáknak, reakciós emigránsoknak, a magas egyházi papságnak, stb. tarka keveréke. Az imperialisták felosztották maguk közt e feladatokat, hogy mindenki saját hatáskörének keretén belül különböző eszközökkel és különböző jelszavak alatt dolgozza meg a tömegeket, egy célra — az imperialista háborúra. Ezek az imperialista ügynökök mocskos munkájukat igen ravaszul és furfangos módon végzik. Szavaikkal „ugyancsak a béke mellett foglalnak állást", ám a kommunizmus, a Szovjetúnió és a népi demokráciák országai elleni uszításukkal végül is a háborús uszítók kimutatják arculatukat. Leplezni ezt a tömegek előtt, elszigetelni őket az emberektől, ez is egyike a világbékemozgalom feladatainak. Látjátok tehát, hogy a világbékemozgalom jel«ntőségét nem lehet eléggé felbecsülni. Pálunknak, a Nemzeti Front más pártjainak, a többi szervezeteknek — tehát egyszerűen szólva az egész megújhodott Nemzeti Hogy megértsük az imperiaOisták háborús uszításának őrült módszerét, kissé vissza kell térnünk a múltba. Ismeretes, hogy a háborús uszítók élén az amerikai és angol imperialisták állanak és köztük is' elsők az amerikai imperialisták. A béke tábora élén a Szovjetúnió áll és körülötte felzárkóznak a népi demokráciák országai. Hogy magyarázzuk e két tábor közt most fennálló ellentétet? Hiszen a Szovjetúnió még nem egész öt évvel ezelőtt Angliával és Amerikával szövetségben háborút folytatott Hitler Németországa, a fasiszta Olaszország és a militarista Japán elCen. Igen, ez így volt. Azonban mi játszódott le ez előtt a háború előtt? És mi játszódott le a háArcvonalnak aktívabban kellene résztvennie a világbékemozgalomban. Éspedig nem formálisan, nemcsak úgy, „hogy az mondvacsinált legyen". Igen sok dolog van, amit az általános érvényű dolgokon kívül meg kell mondanunk polgárainknak a békemozgalomra vonatkozólag. Igy pl. az imperialisták politikájáról Nyugat-Németországban. Vagy pedig arról, hogyan szervezik meg az imperialisták nálunk a katonai és a gazdasági kémkedést, ami bizonyára nem tesz bizonyságot békeszeretetükről. Vagy pedig arról, hogyan szegődtek teljesen reakciós emigránsaink és azok hazaj ügynökei a köztársaság elleni háborús előkészületek szolgálatába. Vagy pedig arróll, hogy a magas katolikus főpapság hogyan szervezi meg a suttogó propagandát pl.: „Szűz Mária megjelenéséről", aki állítólag egy tankon állt, amerikai lobogóval integetett és amerikai katonákkal volt körülvéve. .És így tovább. ború lefolyása alatt a háttérben? Nem kell visszamennünk a tizennégy államnak a születő nagy orosz szocialista forradalom elleni háborús beavatkozásának idejére sem. Elegendő, ha visszaem'ékezzünk a nyugati imperialisták politikájára, Hitler hatalomrajutása alkalmával, amelynek élén 'akkor Nagy-Britannia állt. Történelmileg be van bizonyítva, hogy a nyugati államoknak akkor lehetőségük volt arra, hogy Hitlert ne engedjék fiatalomra jutni, vagy pedig, hogy a hatalomból eltávolítsák. Ha ők nem cselekedtek így, azt azért tették, hogy Hitler rendőrként lépjen fel a világ munkásmozgalma ellen, ám főleg és leginkább azért, hogy ő játssza a faltörő "kos szerepét a Szovjetúnió el'en. Ámbár Hitler az 1933—1938-as évek folyamán, egyik csapást a másik után mérte a nyugati kapitalistákra — éppen úgy, mint más helyeken Mussolini és a Mikádó tették — mégis újra és újra reményt nyújtott nekik arra, hogy végülis megindul keletre a Szov. jetúnió ellen. És a nyugati imperialisták ezért fizetni akartak és fizettek, igaz, idegen számlára. Így áldozták fel Ausztriát 1938 februárjában és az ezt követő feszült, ségben. 1938 szeptemberében bekövetkezett nemzetünk legborzalmasabb tragédiája: München. München és közvetlen következményeinek története, 1939 március 15, túlságosan ismert, semhogy részletezni kelljen. Véssük ezt csak emlékezetünkbe és adjuk át gyermekeinknek és unokáinknak, hogy München véres váltságdíj volt, amelyet a nyugati imperialisták országunk és népünk számlájára fizettek ki Hitlernek azért, hogy Hitler minél előbb la Szovjetúnióra vesse magát. Azonban az imperialista cselszövények nem értek véget 1939 március 15-vel. A Szovjetúnió a nyugati hatalmaknak azt javasolta, hogy kössenek közös védelmi egyezményt a hitleri agresszió tnegfékezésére. A közvélemény nyomása alatt a müncheni politikusok Párizsban és Londonban kényszerültek valamihez kezdeni. Nem vethették el már eleve a szovjet javaslatot és úgy mutatták, mintha kedvükre volna róla tárgyalni. Sőt Moszk. vába külön küldöttséget küldtek ki a tárgyalásokra. Am már maga ennek a küldöttségnek az összetétele bizalmatlanságot keltett. Ugyanis igen kevéssé illetékes és tekintélyes emberekből állott ahhoz, hogy ilyen fontos ügyben tárgyalhasson. Hamarosan kitűnt az igazság, hogy a küldöttségnek ilyen összetétele nem véletjen, hanem tudatos. A küldöttségnek egyszerűen húznia kellett volna a tárgyalást és semmiféle pozitív eredményhez el nem jutnia. Ezt teljes mértékben bebizonyú totta a küldöttség hosszú, néhány hétig tartó moszkvai tartózkodása. A müncheni politikusok a Szovjetuniót olyan helyzetbe akarták hozni, hogy az egyedül, mások segítsége nélkül viselje a támadó háborús nyomásának teljes súlyát, míg mások valahol szélcsendben főzzék meg leveskéjüket és várnák, amíg a megtámadott fél, elvérzik. vEzért szakadt meg az akkori moszkvai tárgyalás és a nyugati im-< perialisták Hitlernek újra tudomására adták, hogy a Szovjetúnió ellen szabad keze van. Világos, hogy a Szovjetúniónak ma. ga és az egész világ munkásmozgalma iránti kötelessége volt, hogy ezt az alattomos műveletet keresztülhúzza. Ezért a Szovjetúnió a nyugati államokkal való szövetségi blokk megalakítására irányuló hiábavaló kísérletek után ideiglenes megnemtámadási megegyezést kötött a hitlerista Németországgal és ezzel időt nyert a nagy honvédelmi háborúra való előkészületekre, amikor Hitler a megegyezést megszegi. Ez meg is történt és a hitlerista Németországnak a Szovjetúniótoi a nagy Honvédelmi Háborúban szenvedett veresége meggyőző bizonyítéka annak, hogy a Szovjetúnió akkor helyesen járt el. Azonban ezzel sem érnek véget a nyugati imperialisták szovjetellenes cselszövései. A hiUerista Németorország és Franciaország—Anglia közti hadiállapot első hónapjaiban a nyugati imperialisták minden lehetőjL felhasználtak arra, hogy ne a hiUerista Németország ellen harcoljanak, hanem hogy a Szovjetúnió ellen uszítsanak. Ez a korszak csúcspontját a szővjet-finn kampány idején érte el és a dolog odafejlődött, hogy már szállitóhajók álltak készenlétben, amelyeknek a „szövetséges" katonaságot kellett volna szállítaniok a finn frontra a Szovjetúnió ellen. Es amikor a Szovjetúnió és a nyugati hatalmak együtt harcoltak a hitlerista Németország ellen, talán legalább akkor már végetértek-e a szovjetellenes cselszövések ? Nem, akkor sem! Mindenki előtt ismeretes, az úgynevezett második front története. A Szovjetúnió számtalan sebből vérzett. A német fegyveres erők