Uj Szó, 1950. február (3. évfolyam, 27-50.szám)

1950-02-02 / 28. szám, csütörtök

1950 február 2 U J SZO JORGE AMADO: A sztálingrádi ütközet évfordulójára Visszaemlékezés az író 1943. évi eseményeire Nem lehet kétség afelől, hogy csupán a Vörös Hadse­reg parancsnokságának he­lyes sztratégiája és végrehaj­tó parancsnokainak ruganyos taktikája vezethetett olyan jelentős tényhez, mint ami­lyen a 330.000 főből álló hatalmas elit német hadsereg körülkerítése és megsemmisí­tése Sztálingrádnál. J. V. Sztálin a főparancs­nok 1943. február 23-i pa­rancsában. Rio de Janeiro börtönében vol­tam egy régi épületben, amelyet ,,Casa de coreQao" (javító intézet­lek) hívnak és falai erős alapza­;okon nyugszanak. Ez éppen a sztálingrádi csata idejében tör* ;ént. Ml, politikai foglyok, korrr nunisták és demokraták elég íagy csoportot alkottunk és csak ígyetlen egy napilap olvasása rolt megengedve nekünk minden •eggel. Abban az időben, az ,942-es esztendő végén Brazília nár háborút üzent Németország­iak és Olaszországnak és a dik" átori kormány cenzúrája nem sngedett meg többet, a keleti xontról és a szovjet katonák 'yőzelméről, mint szűkszavú híre­det, amelyek az ellenőrzött brazi" iai újságokban, ami azok jelentő­iégét illeti, csökkentett arányban elentek meg. A híreket késéssel ették közzé és a napilapok min­ién figyelme az amerikai katona­ság Pacifikbeli harcára összpon­osult, amelyeknek kis jelentősé­gük volt. Mégis semmisem aka­lályózhatta meg azt, hogy a nép eljesen tudatában legyen annak, logy Sztálingrádnál a világ sor­áról és boldogságáról döntenek. Is az egész brazíliai nép szeme :elet felé fordult, ama történelmi lely felé, ahol a döntő ütközet ángolt, ahol a vörös katonaság rédelmezte az emberiség létjogát, lecsületét a náci behatolók bar­iár hordáival szemben. Ebben az időben a rádió jelen­ette azt a hatalmas légűrt, ame" yen keresztül megvalósult az el" enőrízetlen hírek utáni vágy, mely a népben uralkodott a íiktatúra összes korlátozásai elle* iére is. A börtönben azonban ermészetesen nem volt rádiónk. Lz a reakciós napilap, amelyet nindennap megkaptunk — egyet" sn példányt az összes politikai oglyok számára — cenzúrázva olt és a hírhiány még nagyobb léreteket öltött nálunk bebörtön­ött embereknél türelmetlensé" ünk folytán, mert semmiféle tá" jkoztató forrás nem állt rendel" ezésünkre. És így jutottunk ar" a a gondolatra, hogy ott magunk llitsunk össze az elérhető, ren~ elkezésünkre álló anyagból egy evőkészüléket. Ez nem volt önnyű munka, mivel igen kevés célra felhasználható dolog volt aláiható a börtönben, a rendőri elügyelet szigorú volt és a hoz* átartozók heti látogatását szi" orúan ellenőrizték. Azonban a zovjet katonák példája, akik Iztálingrádnál harcoltak, lelkesr gtt minket és így szinte hihetet" m módon drótok, lámpák és plé' lek felhasználásával, amelyek a agszükségesebbek voltak és ame­yeket illegális úton el tudtunk rni, (esetleg a látogatók, felesé" ek é^ pnvák hozták el őket ru" áik , rejtve), titokban az gyik cellában egy kis rádió vé­gkészülék felállítását fejeztük e. E készülék segítségével a osszú éjszakákon át a börtönből igyelemmel kísértük a legna" yobb harcok kifejlődését és szí" •ünk együtt dobbant a vörös ka­tonák szívével azok csodálatos hőstetteinél. Később, amikor a háború és a szovjet katonai alakulatok győ­zelmes előhaladása még folyt, a politikai foglyok egy részét sza­badon engedték (köteles lakó­hellyel bizonyos városokban). Én is azok közt voltam, akiket szá­don engedtek és lakóhelyemül szülővárosomat Bahiát határoz­ták meg. Ott szoros kapcsolatban a néppel éltem át a hatalmas fo­lyamat utolsó napjait. Az ame­rikai katonák elárasztották ut­cáinkat, azonban népünk ajkán csupán a szovjet tábornokok neve volt, minden hivatalos tilalom el­lenére, amelyek megtiltották be­szélni a Szovjetúnióról, Sztálin­ról, a tábornokokról és a győzel­mekről. Semmi sem tarthatta vissza a népet azon a napon, mi­kor végül bejelentették a nácik­nak Sztálingrádnál elszenvedett vereségét. Azon a napon, mintha az em­berek egymás közt megbeszélték volna, az ünneplők százai árasz­tották el az utcákat. Minden sar­kon szónokok beszéltek és a dicső Szovjetúnió neve, vezérének, Sztálin generalisszimusznak hal­hatatlan neve, épipen úgy, mint a győztes katonák neve először hangzott fel szabadon Braziliá­ban. A diktatúra nem volt képes ezt ellenőrizni és a sztálingrádi győzelemtől ittasan lelkesedő né­pet megfegyelmezni, azt a népet, amely követelte, hogy küldjék frontra a brazíliai katonákat, hogy közösen szovjet testvéreik­kel együtt működjenek a világ­nak a fasisztáktól való megtisztí­tásán. A sztálingrádi győzelem a bra­zíliai nép számára is történelmi jelentőségű. Attól a naptól kezdve semmiféle erő sem volt képes megakadályozni a tömegek moz­galmának növekedését, amely el­árasztotta az utcákat és senki sem volt képes kiűzni a népet a terek­ről, amelyeket elfoglaltak a csa­ta győzelmes befejezéséről szóló hírek után. Ettől az időtől fogva Brazília népe további nagy demokrata győzelmei felé haladt az 1943-44 és 1945. esztendőkben: kiküldte az expedíciós brazíliai hadsereget amely Olaszországban harcolt, demokratizálta országát, elismer­te a Szovjetúniót, Presztesze és más politikai foglyok kegyelmet kaptak és választásokat hajtottak végre. Sztálingrád volt ez egész hosszú út kezdete. A szovjet ágyúk dörgése szétverte a rab­láncokat is, amelyek ekkor össze­szorítva tartották Brazília ütő ereit. Ma azonban újra további dik­tatúra kerítette hatalmába Bra­ziliát. Az amerikai imperialisták juttatták uralomra és segítik. A Szovjetúnió és Sztálin neve újra meg van tiltva és a Wall Street által megvásárolt sajtó csak azért beszél róluk, hogy bepiszkolja és sértegesse őket. A börtönök újra megteltek és a béke híveinek vé' re öntözi Rio de Janeiro, Sao Paolo, Bahia és Port Alegro ut­cáit. A pénzügyi urak és a hábo rús úszítók újra igyekeznek be­folyásolni Brazília népének ér­zelmeit, erőszakkal igyekeznek a szövi etellenesek sorai közé állíta­ni, :""okeznek felhasználni, mint áp 'teléket az imperializmus hál is terveinél. A nép azonban újra kitart és most ezt más tu­dattal teszi, mert Sztálingrád a világ emberisége számára okulás volt. Sztálin születésnapján a rend­őrterror ellenéire ismeretlen ke­zek fehér festékkel, nagy betűk­kel — két méter magas betűkkel — írták fel Sztálin nevét a Rio de Janeiro legmagasabb hegye oldalára. E nagy várós bármely részéből látni lehetett a nagy fel­iratot, amellyel Brazília népe kö­szöntötte Sztálingrád győzőjét 70. születésnapja alkalmával. A nép az utcákon megnyugodva mosolygott és bámészkodók cso­portjai jöttek össze, hogy lássák a hegy magasságán a tropikus nap alatt fénylő és a terror fe­lett és a fenyegetések felett győ­zedelmesen ragyogó figyelmezte­tést az imperialisták és azok la­kájai számára a szeretett Sztálin, a béke marsallja nevét, amelyet a nép meg fog őrizni. A isémet dolgozók a béke harcosainak sorában A moszkvai Pravdában Vladimírov tollából cikk jelent meg, amely fog­lalkozik azzal a visszhanggal, amelyet Németországban a Szovjetúnió béke­politikája keltett. A cikkíró „A német nép hangja" című cikkében a német haladó közvélemény képviselőinek nyi­latkozatait közli, amelyeket azok a Szovjetúnió békepolitikájáról és a bé­keszerető Németország újjáépítéséről tettek. Az egyik német munkás, ami­kor olvasta Sztálin generalisszimusz­nak a Német demokratikus köztársa­sághoz intézett üdvözletét, kijelentet­te, hogy Sztálin szavai visszaadták neki saját nemzete iránti szeretetét. Az egyszerű emberek, akik a hitleri Németország által előidézett szégyen után már a kétségbeesés szélén ál­lottak, ma ismét bíznak abban, hogy Németországot újjá lehet építeni, mint békeszerető államot. Ha a német hala­dószellemű emberek nyilatkozatait ol­vassuk, belőlük megállapíthatjuk, hogy az ország leglelkiismeretesebb és leg­jobb fiairól van szó Törekvésük, hogy helyrehozzák azt a szégyent, amelyet a fasiszta barbarizmus hozott rájuk, céljuk, hogy szabadságot és békét te­remtsenek. Tömeggyűléseken, rádió­ban, sajtóban a német nép legjobbjai hálatelt szavakkal emlékeznek meg a Szovjetúnióról és Sztálin generalisszi­muszról, a békepolitikájáról és arról a baráti gesztusról, amelyet Németor­szág felé tett. Németország igazi de­mokratái be akarják bizonyítani, hogy megérdemlik azt a nagy bizalmat, amellyel a Szovjetúnió és nagy vezére Sztáiin generalisszimusz' irántuk visel­tetik. A német nép meggyőződött arról, hogy a Szovjetúnió védi egyedül a német nemzet egységére, az egységes német kormányra irányuló politikát. Minden becsü'etes német hazafi azt kivánja, hogy Németországgal oly békeszerződést kössenek, amilyent a Szovjetúnió terjeszt elő. Az angol­amerikai blokk csak a megszállást akarja elhúzni. A Friedenspost egyik cikkében megállapította, hogy'az ame­rikaiak a német nép iránt úgy visel­kednek Nyugat-Németországban, mint ahogy saját országukban a németek irányában viselkednek. A dolgozók milliói ma már tisztán látják az ame­rikai és a szovjet politika közti kü­lönbséget. A német nép rájött arra, hogy a Szovjetúnióban és a világ bé­keszerető népeiben a legjobb barátjai­ra talált. A német nép millió meggyő­ződtek róla, hogy a Szovjetúnió és ve. zetője Sztálin elvtárs sonasem azono­sították a német nemzetei Hitlerrel és mindenkor minden megadható erkölcsi támogatást biztosítottak az igazi ha­ladószellemü német polgároknak. Kosos sslorák és magyar kultúrdélután Nagytőrén Népi demokráciánk megváltoztatja a falu képét mind kulturális, mind politikai, mind gazdasági téren. A falu tényleges dolgozói veszik kezük­be a falu vezetését és szükséges, hogy minden téren az asszonyok is bele­kapcsolódjanak saját megváltozott helyzetüknél fogva a fejlődés ezen folyamatába. A falusi nők, mint már ezt több­ször kihangsúlyoztuk, nem a sötét­ségben élő, alsóbbrendű lényeknek tartott személyek többé, hanem egyenjogú és kötelességű társai a fér­fiaknak, Ezt be is bizonyítják min­den téren, ahová új jogaiknál fogva kerülnek és megállják a helyüket ép­pen úgy, mint a dolgozó férfiak. A nagytőrei Egységes Földműves Szövetkezet aszonyai bizonyítékát adták annak, ho^y elindultak a szo­cialista fejlődés'útján. Megértették, nás". Minden szereplő olyan jól ját­szott, hogy a hivatásos komikusokat megközelítették. A műsor sikerében az ifjúság is kivette részét. A Chvoj­ka testvéreket külön ki kell emel­nünk. Remélem, még sokszor talál­kozunk velük hasonló alkalmakkor. Szépen és hatásosan szavaltak Du­dás Lenke és Furinda Ernő. A mű­sort a szlovák és magyar énekkar egészítette ki. A fiatal énekesek nép­dalokat és mozgalmi indulókat ad­tak elő hangulatosan és nagy tetszés közepette. Szeretnénk, ha ez a gárda legkö­zelebb egy szocialista tartalmú mű­sorral lepne meg minket. Meg va­gyunk győződve, hogy azt is ilyen megértéssel és sikerrel fogják elő­adni.— A kultúrdélutánt közös vacsora követte, ahol a szövetkezet asszonyai hogy mint legelhivatottabb harcosai a .békének, legelsősorban legszűkebb környezetükben kell a békét megte­remteni és ápolni. E meggyőződésük­nek szép tanújelét adták január hó 29-én tartott kultúrdélutánjukkal, amelyet a szlovák és magyar asszo­nyok közösen rendeztek. Közösen fá­radoztak és közösen örültek a siker­nek. A kultúrdélután tulajdonképpen ünnepélyes befejezése volt egy pél­dátmutató akciónak. A szövetkezet asszonyai szabászati tanfolyamot rendeztek, amelynek vezetője Maria Zima asszony volt, a zselizi járás népjóléti tanácsáról. Zima asszony aránylag nagyon rövid idő alatt gyö­nyörű eredményt ért el tanítványai­val, holott voltak közöttük olyanok, akik sohasem varrtak még. A tanfo­lyam sikeres eredményeit az iskolá­ban rendezett kiállítás mutatta. íz­léses ruhák, blúzok, gyermekruhák, szép rendezésben, értékes népművé­szeti kézimunkákkal tarkítva várták az érdeklődőket. A kiállítás megtekintése után 5 órakor, zsúfolt nézőtér előtt kezdő­dött a kultúrprogram. Első szárny­próbálgatása volt ez a falu kultúr­gárdájának és nagy meglepetést szer­zett. Minden szakszerű irányítás és hozzáértő rendezés nélkül játékukkal a legigényeseb nézőt is kielégítették. A műsort Dodokné, az Asszonyszö­vetség elnöknője vezette be, melegen üdvözölte a vendégeket és a jelenlé­vőket, majd a zselizi járás; hivatal­ból érkezett vendégek mondtak pár üdvözlő szót. Az első szám Béres Ilonka harmadosztályos tanuló sza­valata volt szlovák nyelven. A kis­leány kitűnően beszél úgy magyarul, mint szlovákul és a költeményt meg­értéssel és tehetséggel szavalta el. Ezt magyar nyelven előadott tréfás jelenet követte. Zrak Misi, Tóth Joli, Béresné és Pálné jól szerepeltek, szinte hihetetlen, hogy először voltak színpadon. Már ennél a jelenetnél kezdődött a kacagás, amely tartett és fokozódott az utolsó percig. A kö­vetkező mulatságos számokat adták még elő: „A holdkóros asszony", I „Utazás Amerikába" és az „Ötkoro- | ismét kitettek magukért. Közösen sü­töttek-főztek és még a kedélyes va­csora közben is ötletes tréfákkal szó­rakoztatták a vendégeket. A falu dolgozói együtt énekelték a szlovák és magyar dalokat és ropták a csár­dást. * Természetesen, ha Nagytőrére vitt utam, alkalmat és időt kerestem, hogy megtekintsem a szövetkezet Nagytőrén elhelyezett állatait. Boros Eszter elvtársnő kalauzolt, első útunk az újonnan épített istál­lóba vezetett, amelyet a szövetkezet tagjai a közelmúltban fejeztek be. Meleg, tiszta, célszerű épületben 37 szarvasmarha van elhelyezve. Ebből 30 fejőstehén. Az állatok kövérek, tiszták, látszik rajtuk a gondos ápo­lás. A tehén már boldogan nyalogat­ja nemrég született kisborját. Az ott dolgozó szövetkezeti tagok olyan sze­retettel foglalkoznak az állatokkal, mintha gyermekeik lennének. Ezután megnéztem a liba-farmot. — Itt vannak a libáink — mondja Dudás József, akivel itt ismerked­tem meg. — Azt akarjuk, hogy ne­csak a falu népe egye a libapecse­nyét, hanem a városi dolgozóknak is jusson. Innen a sertésekhez megyünk, ezek­nek is Dudás József viseli gondját. Dudás József egyik legrokonszen­vesebb típusa a dolgozónak és a szö­vetkezet legmegbízhatóbb munkása. Szívvel csinálja a munkáját, állatai, amelyeket gondoz és ápol, valóság­gal üdvözlik, ha belép közéjük és kurtafarkú malacai azt a hatást kel­tik az emberben, mintha kefélné és fésiílné őket. olyan szépek és olyan fényes a szőrük. Dudás József örül az érdeklődésünknek és a következő szavakkal invitál tovább, hogy néz­zük meg még a gabonaraktárt is: — Tessék már megnézni a raktá­rainkat is, — akad még egy kis en­nivalójuk a „kolchozistáknak" és a fakészletre mutatva megjegyzi, — amint látni tetszik, mindenből van nálunk sem fázni, sem éhezni nem kell! Turi Mária. Élmunkás műszakok hete Szlovákia építészetében A Csehszlovák Építkezési Üzemek, nemzeti vállalat Szlovákiában 1950 február 20-án és 25-én a munkás­osztály februári győzelme második évfordulójának tiszteletére, az épít­kezés államosításának második évfordulója alkalmából élmunkás műszaki hetet tart. Ebből az alka­lomból a ČSSZ utasításokat adott ki a télen elvégzendő munkákkal kap­csolatban s megtett minden szüksé­ges intézkedést, hogy ez az akció összhangban legyen az élmunkás műszakok hetével. Az élmunkás mű­szakok hetének keretében egyidejű­leg ellenőrzik az építőhelyeket, va­lamint az építkezések előkészítését a téli munkákra, megismertetik a munkásságot munkahelyükön a mun­katervvel, a munkacsoportok szerve­zésével, valamint megszervezik a z új munkabeosztást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom