Uj Szó, 1950. február (3. évfolyam, 27-50.szám)

1950-02-04 / 30. szám, szombat

U J SZO 1950 február 2 A/ am l'Vicki teľoicz Adam Mickiewicz. Lengyelország legnagyobb költője, születésének 150. évfordulóját nagy lelkesedéssel ünnepelte nemcsak hazája, hanem a Szovjetúnió és a népi demokráciák népe iá. Kilencéves gyerek volt, amikor Európa hatalmai harmadszor is szétdarabolták hazáját és tizenötéves ifjú volt, amikor Lengyelország „függetlenül" hagyott kis részét, a varsói hercegséget is a cár birodalmába olvasztották. Szülőfaluja, Nowogrodek, a bjelorussz nemesi köztársaság határán fekszik s az itt élő népek kultúrájának évszázados keresztútján egészen sajátos, a középlengyelországitól merőben különböző légkör alakult ki. Mickiewicz, aki később nemzete szellemi vezére lett, már gyermek- és ifjúkorában megismerkedett a nép dalaival, amelyeket négy nyelven is hallott énekelni: lengyelül, litvánul, bjelorusszul és oroszul. A kis ..gyermek mohón szívta magába ezeket a dalokat, és igaz történeteket a nép hőseiről, akik az önkényuralommal, az idegen elnyomással szembeszálltak. A nép dalainak tiszta csengése, kifejező ereje és meleg közvetlensége jelzi már első verseit seit is, amelyeket a wilnai egyetemen Irt, mint a diákság forradalmi csoportjának tagja. Itt írta „Oda az ifjúsághoz" című költeményét, amelyben a kezdő, de már a maga útját járó költő szinte a földet akarja sarkaiból kivetni: a szabadság napjának tüze izzik a versben, lázít, bíztat, fenyeget. 1822-ben és 1823-ban megjelent művei („Balladák és románcok" és az „Ősök" I. része) a lengyel költészet virágkorának kezdetét jelzik. Mickiewicz ezekben a dalokban, románcokban és balladákban a népi hagyományok, főleg a bjelorussz és litván folklore rejtett kincseit tárja fel és aknázza ki „Grazyna" című verséért, mely a lobogó hazaszeretet és hősi önfeláldozás himnusza, még. 1823-ban. a vers megjelenésének évében, börtönbe vetették. Kiszabadulása után Oroszországba, Pétervárra száműzték. A száműzetés egyszersmind a szabadság igazi útját is megnyitotta a költő előtt: megismerkedett az orosz irodalom múltjával és nagy élő képviselőivel: Puskinnal, Rüljéjewel és Besztuzsewel. Puskinnal és a későbbi dekábristákkal gyakran találkozott Mickiewicz, — Puskin egyik versében le ís írja őt, ahogy ezeken a titkos összejöveteleken látta: „Itt élt velünk sokáig, egy nép között, mely néki idegen volt, de benne itt nem ébredt gyűlölet. Szerettük öt. Szelídség, békevágy fénylett szemében, míg körünkben ült. Elmondjuk egymásnak szent álmainkat és verseinket f égi szikra égett lelkében s tiszta csúcsokról figyelte az életet.) Gyakran szólt a jövőről, amely nincs messze már: midőn a népek, minden viszályt és fegyvert félredobva, nagy testvéri táborban egyesülnek, lázasan ittuk a költő szavát. . A dekabrista felkelés szétverése után Rüljéjevet felakasztották, Besztuzsevet száműzték., Szibíriába Ezeket a rettenthetetlen hősöket idézi később a külföldi emigrációban élő Mickiewicz „Orosz barátaimhoz" című versében, melyet mint valami forradalmi kiáltványt küldött a cári zsarnokság földjére. A véres dekabrista események megerősítették saját küldetésébe vetett hitét: most már érezte, tudta, hogy valamennyi nép jogaiért kell küzdenie, — érezte. tudta, hogy az egész világnak alkot. 1829-ben Mickiewicz, orosz barátai segítségével kimenekült a cári kopók gyűrűjéből: Svájcba Olaszországba, végül Párizsba ment De még előbb megalkotta a kiolthatatlan szagét. „A lengyel nemzet zarándokútja" cimű könyve éles fényt vet arra az útra, amelyen a szabadság harcos fiainak járniuk kell. Ez a mű már a zsarnokság elleni küzdelem egyetemességét hirdeti. Szerinte a lengyeleknek mindenütt harcolniuk kell, ahol veszedelem fenyegeti a szabadság ügyét. Amikor Bem József tábornok a magyar szabadságharcosok közé sietett, hogy hadvezér; tapasztalataival segítse őket, Mickiewicz az emigrációs folyóiratok hasábjain a bátorítás és az öröm izzó szavaival üdvözli e lépést És egy héttel a debreceni trónfosztó döntés után, 1849 április 21-én a „Tribúne des Peuples" című párizsi folyóiratban Mickiewicz kiáltványt intéz a magyarokhoz, arnely többek között így buzdítja az élet-halálharcát vívó népet: „Ha le tudjátok szakítani a győzelem gyümölcseit, mint ahogy ki tudjátok érdemelni a babérkoszorúkat, akkor diadalotok a szabadság diadala lesz Európában A szabadság lobogó szelleme óvjon meg bennete t £gy oöröskaloHpi sírjánál Miháil Iszákovszkij. Vándor! mindegy, hová sietsz, pár percig állj meg itt:/ hős nyugszik'4tt, hullasd reá a hála könnyeit. M'ndegy, mi vagy: bányász, halász, földmíves, vagy művész: legjobb barátod nyugszik itt, így gondolj rá, míg élsz. , Teérted s értem adta ő életét, mindenét: meghalt, hogy élhessen tovább a haza és a nép. Fordította: Képes Géza. í badságvágy hatalmas művét, a „Konrád Wallenrod"-ot A külföldi emigrációban fejezte be élete főművét, a „Pan Tadeusz"-t, ezt a nagy elbeszélő költeményt, amelynek cselekménye az 1811—12. években játszódik. Ez a nagyszerű mű a lengyel kisnemesi társadalom mesteri rajza, sőt enné! is több: valóságos hősköltemény. A „Pan Tadeusz" a realizmus dalát jelenti a lengyel költészetben, éppenúgy, mint Puskin művészete Oroszországban. Az 1831 évi lengyel forradalom leverése mélyen lesújtotta — de tovább ír: költői műveket és forradalmi kiáltványokat, — tovább szervez: köztársasági folyóiratot és hadsereket attól, hogy bármiféle megegyezésre gondoljatok az igazság és a jog örökös ellenségeivel. Nem! Semmiféle megegyezést. Előre! Ez a ti jólismert és félelmetes jelszavatok." Itt tehát már az a Mickiewicz szól hozzánk, aki — mint Boleslaw Blerut elvtárs, lengyel köztársasági elnök a Mickiewicz Emlékbizottság ünnepi ülésének megnyitásán jellemezte: „Mindenkor közel áll a népi tömegekhez, mert lángoló hazafiságát az emberek felszabadításának gondolatával egyesítette. Megŕrtette a nagy igazságot, hogy a haza forró és igaz szeretetének legteljesebb megnyilatkozási formája: a forradalmi nemzetköziség". Képes Géza. Felhívás a magyar színjátszókhoz! A Szlovákiai Egységes Földműves Szövetség, mint már azt jelentettük, a szlovákiai magyarajkú lakosság részér

e magyarnyelvű falujáró színházat szervez. A megszervezés alatt álló magyar falujáró színház tehetséges színjátszókat keres. Feltételek: 1. Politikai megbízhatóság, 2. csehszlovák állampolgárság, 3. a magyar nyelv tökéletes és a szlovák nyelv ismerete. A jelentkezéseket a falujáró színtársulat vizsgabizottságának kell beküldeni, amelynek címe: , Riaditeľstvo Dedinského Divadla, Bratislava, Križková ul. 7. Minden egyes jelentkezőt a falujáró színtársulat igazgatósága idejében fog értesíteni, a színivizsga pontos idejéről. A jelentkezők készüljenek erre egy saját maguk által választott jelenettel és szavalattal. ü m m Braziüa. Kétségtelenül a szamba, az illatos kávé, az óriási pillangók és őserdők hazája. Amit viszont sohasem tudunk meg sem a kapitalista újságokból, sem a rádióból, az az, hogy ez a vi ágrésznél is nagyobb, Franciaországnál tizenötszöi nagyobb és népesebb Brazília egyike azoknak az országoknak, ahol a népesség egy maroknyi kizsákmányoló kivételével, a legkönyörtelenebb nyomorban él Sohasem fogom eltelejteni az aranyszigetekkel telitüzdelt, alomkikötőjében szendergő szép Rio-deJaneirót, márványpalotáival, hosszú amerikai autóival, luxusboltjaival és közvetlenül e kápráztató színfaltól néhányszáz méterre a város közepén lévő nyomortanyák borzaimát. Azokét a külvárosokét, ahol a munkások ágakból készült kunyhókban, bőrkunyhókban, kor. hadó deszkákból és papirosokból öszszerótt kalibákban szoronganak, ahol nincs víz, elektromosság, ahol rongyokban járnak és mezítláb a sárban. Képzeljünk el egy ig»n piszkos afrikai városkát Párizs közepén Ez Rio ... S ha behatolunk az ország be'sejébe, százszor szörnyűbb dolgokat látni. Brazília... Ez az az ország, ahol a kávét mozdonyokban égetik el, hogy félhajtsák a tőzsdéi} az árfolyamát. Ez az ország, amelynek kimeríthetetlen kincseit — kávét, kakaót, vasat, cukornádat, gumit, drágakövet, petróleumot, urániumot — olyan osztalékok formájában vonják ki az országból, amelyek a Wall Street Wertheim-szekrényeit tö tik meg Brazília télgyarmat — mint ahogy nemsokára Franciaország is az lesz —, egyike azoknak a „független" köztársaságoknak, amelyeket szolgalelkű kormányaik eladtak a jenki imperialistáknak. De ez az éhség, betegségek által megtizedelt, a nyomor s kétségbeesés által eltiport nép látta feltűnni az amerikai függetlenség új bo'ivárját. Ez Louis Carlos Prestes, akinek népe a legszebb diszítő jelzőt adta: a Re(L IIÄ mény Lovagja. Ez az ember — akinek ötvenkettedik születésnapját nemrég ünnepelték a párizsiak —, már életében megjelent a legendákban. A nyomorult kunyhói-ban a tudatlan asszonyok gyertyákat gyújtanak képe előtt, mintha egy szent lenne. S Prestes valóban a modern idők egyfajta szentje és egyidejűleg hős 's, tudós is, a nép vezetője is. Olvassátok el a „Remény Lovagja" című könyvet, amelyben Jorge Amadó, La^n-Amerika legnagyobb regény, írója, akit Moch Franciaország szégyenére mult nyáron kiutasított Franciaországból, elmeséli P

restes életét. 1924- 27-ig, jóval Mao-Ce-Tung katonáirak megindulása előtt Prestes ha. sonló hőskölteménybe illő tettet va'ósitott meg. A Prestes-hadoszlop 1500 hőse százezei ember fölött rendelkező tizennyolc tábornokot ve t meg, bejárt 30.000 kilométe't erdőkön, hegyeken, mocsarakon és sivatagokon at, elvetve mindenütt az óriási Brazíliában a szabadság cs'ráit... Vargas diktátor tíz évig titokban őrizte fogságban Prestest. Fiatal, német feleségét, Olgát elvették tőle és kiszolgáltatták Hit'ernek. Német táborban szülte meg gyermekét. Prestes idős anyja bejárta az egész világot, sikerült még a háború előtt » szörnyetegek kezéből kiragadnia Pres. tes kisgyermekét, Anitát. De Prestes feleségét meggyilkolták Auschwitzba. S íme Dutra, Brazília új diktátora, törvényen kívül helyezte amerikai parancsra a Kommunista Pártot. Egymillió cruzeirost ígértek Pestres fejeért. A rendőrség mindenhol keresi, hogy meggyilkolja. De Prestes folytatja az illegalitásában is a küzdelm»* népéért. S a távoli Latin-Amerika többi nepei is felocsúdnak, küzdenek a brazil néppel együt,., a szabadságért és a békéért. S mindnyájuk szeme előtt ott lebeg a „Remény Lovagjának", az egész emberiség büszkeségének komoly, tüzes, sugárzó arca. A. ZAPOTOCKÝ < ÚJ HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZAR1 DEZSŐ — Feleségem az van — mondta a tejesember. — És gyerekei? tette fel az újabb kérdést az asszony. — Több, mint kellene. — Mit szólna hozzá a felesége? — Mihez? — Mihez? Hát ahhoz, hogy más növel kezd ki — Erre, esküszöm, még nem is gondoltam. — Hát gondoljon erre! — Hm, csakugyan, mit szólna hozzá Nanda? — Bizonyára nem venné jónéven. — No, jónéven éppen nem venné. Lehet, hogy megszidna érte; de az is lehet, hogy csak nevetne. — És ha a felesége otthagyná magát ezért? — Kicsoda? Nanda? Ezt ugyan jól mondja! — Jurá" nek olyan jót nevetett, hogy szeme is könnybelábadt. — Mit nevet? Mi nevetni való van azon, ha a férj hűtlen a feleséghez és az asszony ezért otthagyja? — Csak nem gondolja komolyan? Hogy ilyen csekélység miatt otthagyjon? Elmenjen a hat gyerekkel? Nem, Nanda nem olyan ostoba. — Miért ve*te el, ha nem tetszik magának, ha nem szereti és más nók után fut? — Szeretni, tetszeni, más nők után futkosni. Tudja, ifiasszony, maga úgy beszél, mint a könyvekben szokás. Én az uradalmi zsellérlakásban nőttem fel. Tudja maga egyáltalában, ifiasszony, hogy mi az a zsellérlakás? — őszintén szóik, nem tudom. — Akkor hadd mondom el magának, úgy, ahogy megismertem és ahogyan el tudom beszélni. A zsellérlakás közönséges bordélyház. Egy nagy szoba és benne tizenhat család lakik együtt. Asszonyok, férfiak, lányok, fiúk és kisgyerekek. Egymás hegyén-hátán. Egy fészekben és ugyanazon a szalmán. A fiúk szemet vetnek a lányokra. Szemet vetnek rájuk a házasemberek is, az intéző úr, az adjunktus, a gazdatiszt és a gépész is. Ki tudhatja, melyik lány mikor gabalyodik össze valamelyikkel? Mérget vehet rá, hogy egyszer megtörténik. Minél szebb, annál hamarabb kerül erre sor. Ha különösen kívánatos lányról van szó, akkor bizonyosan úriember lesz nála az első. így volt ez Nandával is. Már most lenézzem ezért? Gyereke volt már, amikor feleségül vettem. Ennek fejében az intéző úr ott volt a lakodalmunkon és én megkaptam a tejeskocsis helyét az öreg Klominek után. Klomnek házat meg 5 hold földet vásárolt és otthagyta az uradalmi szolgálatot. Azt hiszi talán, hogy az uradalmi kocsis, vagy ökörhajcsár szerezhet magának házat és öt hold földet, ha az intéző nem szíveli és nem segíti hozzá a tejeskocsis helyéhez? Nanda tudja, mit jelent ez. örül, hogy egyszer mi is házhoz jutunk. Tudja, milyen érdemei vannak neki ekörül. És hogy otthagyna? Elmenne csak azért, mert más asszonynyal háltam? — Borzasztó, miket beszél. Ez nem igaz. Ha így lenne, akkor a vidék tele volna szörnyű erkölcstelenséggel és a lányok szemérmetlenek volnának. — Miért volnának szemérmetlenek? No, ha volna bennük egy fikarcnyi női szemérem, nem adnák oda magukat olyan könnyen! — Jöjjön csak el, ifiasszony, a zsellérlakásba és próbálja meg, hová jutna ott a szeméremmel. Egész éven át nem moshatná meg a mellét, ha szégyelne levetkőzni tíz szempár előtt, amely magára mered. Egész életén át nem válthatna inget, ha restelné a többieknek megmutatni az ülepét. És hogy odaadják magukat? Ha nem is tennék meg, szüzek mégse maradnának. Egyszer valaki így is, úgy is lefekteti a lányt, ha nem szépszerével, hát erőszakkal. — Hogy merészelne valaki ilyet tenni? — Hogy? Hát hogy merészel Málék? Azt hiszi, hogy csak egy Málék van a világon? Meglesik a fekhelyén, vagy a réten, vagy a szénapadláson, de egyszer horogra kerül. — Ez erőszak lenne. Mire való a csendőrség és a bíróság? — Csendőrséget hívni és bíróság elé állni csak azért, mert az intéző úr letepert egy zsellérlányt, vagy gazduram a más feleségét, — ugyan ne nevettesse ki magát, ifiasszony. Nem ismeri a falut és nem ismeri az igazságszolgáltatás. Ha a kondás, vagy az ökörhajcsár teperné le az intéző úr kisasszonyát és ez a kisasszonynak nem volna kedvére, akkor talán lehetne csendőrséggel és bíróságról beszélni. Odafönt a kastélyban több lehetne a szemérem, mint nálunk, lent, a zsellérlakásban. És vájjon több-e ott a szűzlány? Kár erről beszélni. A fene érti a nőket. De ha magával nem lehet okosan beszélni, akkor jobb lesz aludni egyet. Jóéjszakát! Juránek végignyújtózott a szénán. Néhány percig csend volt, csak a kerekek nyikorogtak, a szekér zörgött és az esőcseppek doboltak a ponyván. Juránek éppen horkolni kezdett, amikor szomszédnője megfogta a vállát és felrázta. — Hallja, ne aludjon itt, félek. A lovak lassítanak. A lovak csakugyan letértek az országútról és a szekér megállt. A tejeskocsis felült. Büszkén elmosolyodott, az asszonyhoz hajolt, kezét a kezébe vette és kedveskedve súgta oda neki: — Ne féljen. Nem jön senki. Kamykban vagyaink. A lovak Karpeles zsidó boltja előtt álltak meg. Kávét és cukrot szoktam neki hozni Prágából. A lovak ezért állnak meg a bolt előtt. De ma semmit sem hoztam. Csak ne aggódjon. Karpeles maga fogja továbbhajtani a lovakat. E pillanatban csakugyan megzördült a nyíló ajtó és az ajtóra szerelt csengő vakkantott egyet. A lépcsőn léptek hangzottak el. Valaki rákiáltott a lovakra: — Hü-ü! Hü-ü! A lovak elindultak és visszatértek az országútra. A szekér ismét zökkenve döcögött a kavicsos úton. Juránek kezében tartotta és hízelegve simogatta az asszony kezét. (Folytatjuk.)