Uj Szó, 1950. február (3. évfolyam, 27-50.szám)

1950-02-16 / 40. szám, csütörtök

UJSZ0 1950 február 16 Iván Olbrachtnak, a cseh szocialista irodalom nagymesterének eddig csak két nagy regényét, a „Suhaj, a betyár"-t (Nikola Suhaj loupežník, 1933) és az „Átok völgyé"-t (Golet v údoli, 1937) ismerhette meg magyar nyelven az olvasó. Az 1928-ban megjelent első nagy müvét, az „Anná"-t (Anna proletáŕka) a burzsoázia hazugságait könyörtelenül leleplező tartalma miatt a Horthy-rendszer nem tartotta kívánatosnak és egy magyar kiadó sem merte vállalni megjelentetését. A budapesti Franklin most helyrehozta a mult hibáját. Mielőtt a cseh korszerű szépprózának ezzel a ma már klasszikussá vált müvével foglalkoznék, néhány életrajzi adattal próbálom közelebb hozni Iván Olbracht alakját az olvasóhoz. A ma közel hetven esztendős író, aki a tájékoztatásügyi minisztérium osztályvezetője és nemzeti művész, pályafutását munkáslapok szerkesztőjeként Bécsben és Prágában kezdte. Azoknak a csehszlovák művészeknek élén áll, akik egész életükön át a munkásság sorsát figyelték és a proletariátust szolgálták. A cseh irodalomban a szocialista realizmus alapjait lerakó Olbrachtot, aki oly kitűnő szlovák követökre ta Iáit, mint Peter Jilemnicky, a „Töretlen föld", az „Egy darab cukor" és Franyo Kráľ, „Az eltorlaszolt út" szerzői, teljes joggal illethetjük a proletáríró büszke jelzőjével. Olbracht első könyvében (O zlých samotáŕich, 1913) az életből kitagadott, a fennálló társadalmi rend ellen lázadó magános emberek sorsát festi le. öt évvel később, még az első világháború folyamán, már meglepetést kelt „A legsötétebb tömlöc" című lélektani regénye. Ez a müve és az egy évvel később megjelent „Jesenius színész" különös barátsága" erős Dosztojevszkij hatást mutat fel. A lélektani regényírás módszerével azonban oroszországi útja után felhagy. Tapasztalatait három kötetbe gyűjtött riportokban (Obrazy ze soudobného Ruska, 1920—21.) írja meg és ezekben az útiképekben már félreérthetetlenül feltárja kommunista meggyőződését. Olbracht megtalálta igazi helyét és hangját is. 1921-ben. jelent meg egyetlen drámai kísérlete, az „ötödik felvonás". E dráma középkori keretét mai,korszerű gondolat feszíti szét, megírásának ötletét a cseh jobboldali szociáldemokrácia árulása adta meg. (Tudvalevő, hogy ez az árulás ültette a nép nyakára a hivatalnokkormányt és hosszú évekre a burzsoázia jármába hajtotta a csehszlovák proletariátust.) További könyvében, a „Kilenc vidám történet Ausztriából és a köztársaságból" a régi osztrák és az új „demokrácia" társadalmi rendjének mocskába kavar, a rendőri basáskodást ostorozza és a kapitalizmus érdekeit védelmező szószátyár hazafiasság ellen támad Egy évvel később jelenik meg Olbracht „Anná"-ja, amely osztályharcos állásfoglalásával, pártosságával és magas művészi értékével az első n na iránytmutató, a szocialista realizmus szeíleméDen írott cseh regény. Megalkulvást nem ismerő harcos újságírói tevékenysége Olbrachtot a húszas évek végén börtönbe juttatja. Börtönélményeit két könyv örökíti meg: „A rácsos tükör" (1930) és a „Két irás és gombolyag". (Gombolyag alatt azokat az összesodort papírlapokat érti a

z iró, amelyeken üzeneteit kicsempészte a börtönből egy osztályöntudatos őr segítségével. Ilyen „gombolyagokkal" üzent az élőkhöz a mártírhalált halt Julius Fucsik is a pankráci börtöncellából.) Kárpátaljai tartózkodása alatt érik meg Olbrachtban legértékesebb munkájának, a „Suhaj, a betyár"-nak alakja. Ez a regény, amelyért később államdíjat kapott és amely úgyszólván valamennyi európai nyelven megjelent, erős balladai formában támad a hatalom ellen. Hőse, a legendával övezett, a gazdagot fosztogató és a szegényt megsegítő betyár, Kárpátalja újkori Rózsa Sándora, a nyomorgó ruszin nincstelenek szószólójává válik. Kárpátaljai élményeiről Olbracht útirajzokban is beszámol. „Erdők és századok" a címe ennek a könyvének; kíméletlen kritikával támad benne a maradi népet sötét tudatlanságban tartó kizsákmányolók ellen. Az első köztársaság gyarmatosító politikáját vádolja Olbracht, azt a politikát, mely Kárpátalján, a régi republika legmostohábban kezelt vidékén bankok, külföldi tőkés érdekeltségek, földbirtokosok és harácsoló ügyvédek kénye-kedvére kiszolgáltatta a csaknem írástudatlan, de forradalmi szellemű népet. Ugyancsak ebbe a környezetbe vezet következő könyve, az „Átok völgye", melyben az ottani orthodox zsidóság vllágkerülő, zárkózott és titokzatos életébe hatol felfedező szemmel. További könyvében, a „Bibliai történetekben" ismét új arccal, ezúttal mint költői erényekkel rendelkező nyelvmüvész jelentkezik; az Ótestamentum szövegét hozza közelebb az ifjúsághoz. „Régi krónikák" cimü gyűjteménye a cseh legendák és krónikák varázsát idézi. Olbracht mint műfordító is -elévülhetetlen érdemeket szerzett haladószellemü német és dán irók müveinek gondos átültetésével. (Thomas Mann. Feuehtwanger, Arnold Zweig, Andersen Nexö. Ugyancsak ő volt az első cseh fordítója a Kommunista kiáltványnak. Életrajzához még egy adat tartozik: a német megszállás idején a fasiszták letartóztatták és gyűjtőtáborba hurcolták. Csak a véletlenen múlott, hogy nem jutott Július Fucsik, Vancsura, Jozef Csapek és sok más cseh művész mártírsorsára. Anna egy tapasztalatlan cseh Iván Olbracht regénye magyarul. lány, aki a világháború után az „aranyos Prágába" kerül és cselédként éli szük korlátok közé szorított életét. Egy napon azonban oszladozni kezd körülötte a homály: Tóni. a vasesztergályos megfogja lúgtól kimart, bátortalan kezét és vezetni kezdi. A kis cseléd a regény folyamán emberré ébred, proletárasszonynyá válik, aki harcos öntudattal menetel munkástársaival Prága munkásvértől borított utcáin a jövő felé. Ezerkilencszázhúszban, Tusár árulásának idején játszódik le a regény története. Központjában maga a cseh nép, a győztes orosz forradalom eredményein fellelkesült cseh proletariátus, az 1918-ban a Habsburgokat és csatlóshadát, a feketesárga beamtereket elkergető, önálló állami életre berendezkedő cseh nép áll. A cseh proletariátus azonban hamar ráébredt arra az igazságra, hogy lényegében nem történt változás, csak az urak, az elnyomók. cserélődtek ki és a burzsoázia, melynek elkergetéséért küzdött, a nyakán maradt. A munkásság a maga sorsán kénytelen tapasztalni, hogy a monarchia idejének elnyomó rendszere csupán átfestödött, a masaryki demokrácia nem jelentett egy lépést sem előre és szabadságjogok, szocializmus helyett áldemokráciát hozott. Míg a nincstelen prágai proletariátus tovább küzködik és éhbérért kénytelen áruba bocsátani munkaerejét, az uralmon lévő kapitalista réteg vígan éli a maga világát, spekulál, panamázik és milliókat harácsol. Ebben a panamáktól illatos polgári fertőben az aranyifjúság teli marokkal szórja a pénzt és szeretZ)egna0íól máig Mindegy most, szelet, vagy karéj, Mindnyájunk asztalim kenyér domborul hóabrosz alatt, hol eddig hiányzott falat és árpaiepény volt soron: Nem úgy van mint gyermekkorom penészvirágos hajnalán, hófútta hegynek oldalán a nemtudom milyen ebéd reményében törtettem jég és hó vagy húsz fokos fagyán bogarászni az én jó Anyám tűzhelyére a gallyakat, hol sütnivaló nem akadt. Pedig úgy ettem volna én! De nem volt szelet, sem karéj! Még rozsból sem süthetett Anyám, hogy legyen ládaasztalán, hol nagynéha akadt csak avas kukorica görhe s a havas utakon gallyszedés után, ezt rágtam én, s rágta Anyám, Apám is ezt, de ö még kapott két szem hagymát — bár nem nagyot — megsózva úgy ette, hogy nem egyszer sózta meg duplán könnyel: így éltünk, — nem ls húsz év előtt nyomorúságos rongy időt. De mindegy most, szelet, vagy karéj! Fiam, ha tőlem kenyeret kér, egy egész fehér cipót adok apró kezébe, oly nagyot, amilyet régen nem láttam én. Fiam apja most nem szegény. — Fiam sem gallyszedő legény. Most a fiam apja munkahős. KabláncnélkUli két erős karjával úgy terít vasat, mintha csak kenne kenyérre vajat, melyből dolgozók asztalán fehér terítőn mindenhol talál a gyermekek kereső keze. Fiainknak van már kenyere! És mindegy most, szelet, vagy karéj! Évről-évre nagyobb a kenyér. Napról-napra több a napsugár. Büszke alkotó lett a proletár, kiknek útját a Párt szabta meg, s ez út, legyen velünk, velem, veled! Gyurcsó István. Szovjet jiimhét Stockholmban A Svéd-Szovjet Társaság Stockholmban szovjet filmhetet rendezett. Február 7-től 13-ig bemutatják a Sztálingrádi csata, a Találkozás az Elbán, a Vladimír Iljics Lenin, Egy igaz ember, a Micsurin és az Ifjú gárda című szovjet filmeket. Az ünnepi filmhét megnyitása alkalmából Komárov stockholmi szovjet ügyvivő fogadást rendezett, amelyen megjelentek a népi demokratikus országok diplomáciai testületeinek tagjai, a svéd külügyminisztérium, a haladó szervezetek, a kulturális és művészeti élet, valamint a sajtó képviselői. A Sztálingrádi csata, az első bemutatott film, rendkívül nagy tetszést aratott a nézők körében. Az előadás folyamán a nézőközönség többször köszöntötte tapsviharral Sztálin generalisszimuszt, a város hős védőit és a sztálingrádi csata győzteseit. kezik, & nagyságos asszonyok pedlsr fillérekért dolgoztatják a vidéki® felkerült tudatlan lányokat. Jótékonyság és humanizmus csupán porhintés, takargató kulissza ebben a romlás miazmáitól fertőzött világban. Olbracht kíméletlen szívóssággal sorra leleplezi a kor kiáltó visszásságait, kritikája éles és pártosan igazságos: az elnyomottak, a kizsákmányoltak, a jövőbe néző proletariátus oldaláról nézi és bírálja a kort. A legjobban Jandrák képviselő korrupt alakját sikerült regényében megrajzolnia. Ezt a kitűnő elméleti tudással biró és szónoki tehetségű Jandrákot, a jobboldali szociáldemokrácia képiveslöjét, szennyes üzelmei, felesége fényűző életmódja a munkások oldaláról a burzsoázia táborába sodorják. Nem véletlen Jandrák munkásárulása; törvényszerűen bekövetkezik az ilyen hitszegés mindenütt, ahol az érdek, az egyéni haszon az embert a kapitalizmus szolgájává aljasítja. Szemben ezzel a munkásosztályt miniszteri tárcáért, egyéb stallumokért, zsíros falatokért eláruló, a tömegbe lövető elemekkel ott állnak az Annák és Tónik, a munkásosztály keményöklü, névtelen harcosai, akik igazuk tudatában nem kérnek a kapitalizmus morzsáiból, alamizsnáiból és életüket nem féltve, bátran küzdenek egy jobb jövő hajnalhasadásáért. Olbracht „Anná"-jának Tónija odakiáltja az inasát bántalmazó kistőkésnek: „Köpök a demokráciájukra, hogyha kínozni hagyja a dolgozó gyereket." Ez a gerinces mondat a legtalálóbb jellemzését adja a forradalom eszméjétől eltelt, Moszkva felé forduló prágai vasmunkások szellemének. De Iván Olbracht regényének nem csupán munkásalakjainak a jobb jövőbe vetett törhetetlen hite, a kíméletlen és minden pontjában reális társadalomrajz az erénye. Ugyanilyen őszintén és bátran száll szembe könyvében a cseh nacionalizmus kinövései ellen, amikor a cseh munkás elé követendő példának a magyar forradalom emigránsainak segítségére siető dolgozókat állítja. Ez a nacionalista túlzást és elhajlást nem ismerő igazi proletár hazafiasság és kommunista magatartás, melyet Olbracht nem ma, hanem jő két évtizeddel ezelőtt már tanúsított, különösen rokonszenvessé teszi előttünk könyvét. Egri Viktor. • Eisenstein mexikói filmjét levetítették a newyorki békeszervezet tagjainak. A film, mely Eisenstein vezetésével Mexikóban készült, néma produkció és különleges művészi élményt nyújtott a nézőknek. Címe: .Napsütés". • A szovjet dokumentum-filmstúdiók tervében mind több egész estét betöltő tudományos film szerepel. Ilyen filmek: az „Ivanov akadémikus" és „A szárazság elleni harc diadala" is, Felvételeit rövidesen megkezdik. 14 A. ZÁPOTOCKÝ ÚJ HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZARI DEZSŐ A munkáslapok kölcsönösen kiegészítették egymást. A lapok kéthetenként jelentek meg, hogy megtakarítsák az időszaki sajtótermékek után fizetendő, meglehetősen magas illetékét. Zápotocký és Pecka nemcsak a lapok szerkesztését végezték, hanem a kiadóhivatali munkát is, sőt a példányok legnagyobb részét maguk hordták ki Prágában. E munkájukért 3—3 forint hetibért kaptak. A „Jövő" és a „Munkásújság" 600—600 példányban jelent meg. A cseh szocialista munkások 1876'ban mozgalmat indítottak, amelynek az volt a célja, hogy megalakítsák saját szociáldemokrata pártjukat. E célból 1876 szeptember 28-ára értekezletet hívtak össze Prágába. Az^ értekezlet iidőpontjáról és helyéről hírt adott a „Jövő" és a „Munkásújság". A hír megjelenése után Ladislav Zápotockýt beidézték a prágai rendőrigazgatóságra. Közölték vele, hogy az értekezletet nem lehet megtartani. Amikor Zápotocký hivatkozott a gyülekezési szabadságról szóló törvényre és annak 2. cikkelyére, amely lehetővé teszi, hogy levél útján meghívott vendégek részvételével gyűléseket tartsanak, Stejskal, akkori rendőrigazgató, a következőket mondotta neki: — önöké a jog és enyém a hatalom. A törvény értelmében összehívhatják a gyűlést, de ha rajtaütök ezen a gyűlésen, valamennyiüket lecsukatom. E félreérthetetlen felvilágosítás után az értekezlet kezdeményezői elhatározták, hogy más helyiségben fogják megtartani a tervbevett gyűlést, amelynek időpontJát és helyét most már nem közölték a nyilvánossággal. Ügy döntöttek, hogy a Nerudova ulice 15. szám alatt lévő, a „Sárga Házhoz" címzett vendéglőben tartják meg az értekezletet. A vendéglő tulajdonosa Zuzana Cápová volt. A rendőrügynökök, akik nyomon követték az értekezlet ismertebb résztvevőit, felfedték a gyűlés helyét. Alig kezdődött meg a tanácskozás, amikor a rendőrség Presl rendőrbiztos vezetésével benyomult a helyiségbe. A gyűlésezők felkészültek erre a látogatásra s ezért hirtelen kártyázni és beszélgetni kezdtek. Ez persze nem mentette meg őket a letartóztatástól. Valamennyi jelenlevőt, még pedig J. B. Peckát, L. Zápotockýt, J. Bernášeket, A. Kost, F. Laátovičkát, F. Maráčeket, F. Nechvilét, J. Procházkát, F. Švarcot és C. Ziohet letartóztatták és bekísérték a kisoldali rendőr-őrszobára. Onnan az Óvárosban lévő rendőrigazgatóságra szállították őket. A rendőrigazgatóságon valamennyit egy helyiségbe zárták, úgyhogy ott az őröktől vásárolt gyertyák fénye mellett nyugodtan folytathatták az értekezletet. A letartóztatottakat másnaip átkísérték a Károly-téren lévő rendőrbíróságra, ahonnan még aznap este, a jegyzőkönyvek felvétele után, elbocsátották őket. Miután kiszabadultak, felkeresték az „U Fáfu" vendéglőt, ahol éppen táncmulatságot tartottak. E vendéglő hátsó helyiségében, azután befejezték az értekezletet. L. Zápotockýt és J. B. Peckát 1877. júliusában Bécsbe küldték ki, az osztrák szociáldemokrata párt kongresszusára. A rendezőség, hogy elkerülje az osztrák hivatalok ellenőrzését, a Pozsony közelében, közvetlenül a magyar határnál fekvő Marchegg városkába hívta össze a kongresszust. Még mielőtt a kongreszsaus valamennyi résztvevője megérkezett volna Marcheggbe, a magyar csendőrök letartóztatták, r ijd szétkergették az egybegyűlteket. A kongresszus mintegy 40 résztvevőjének szabad ég alatt kellett töltenie az éjszakát, mivel a legközelebbi vonat csak reggel 5 órakor indult Bécsbe. Visszatértek a fővárosba, ott szétoszlottak, de megállapodtak abban, hogy délután a Mauer község határában lévő erdőben újra találkoznak. Ott őröket állítottak fel és estig tárgyaltak. Estefelé hírt kaptak arról, hogy Bécsből nagyszámú rendőrt küldtek ki elfoga* tásukra. A hír idejében érkezett, úgy, hogy valamennyi résztvevő még a rendőrség megérkezése előtt elhagyhatta a gyűlés színhelyét és visszatérhetett Bécsbe. Másnap reggel, előzetes megállapodásukhoz híven, több vonaton Ackersdorfua utaztak. Ott egy nyári vendéglő kerthelyiségében egész nap folytatták tanácskozásaikat, majd este ugyanabba a vendéglőbe mentek vacsorára. Alig foglaltak helyet az asztaloknál, a rendőrség körülzárta a vendéglőt és az értekezlet mintegy 40 résztvevőjét letartóztatta. A letartóztatottak között volť Zápotocký és Pecka is. Bécsbe szállították és másnap a büntetőbíróságnak adták át őket. A büntetőbíróságon 4 hétig vizsgálati fogságban tartották, azután szabadonbocsátották a cseh munkásokat és az ellenük folyó vizsgálatot megszüntették. A szociáldemokrata párt első kongresszusa. Ezernyolcszázhetvennyolcban kezdődtek újra az előkészületek a cseh szociáldemokrata párt első kongresszusának összehívására. A kongresszust összehívók között volt Vladimír Vyhnál főiskolai hallgató is. ö szerezte meg a kongresszusi tárgyalásokhoz szükséges helyiséget. Rábeszélte nagybátyját, a „Gesztenyefához" címzett vendéglő tulajdonosát, hogy baráti összejövetel céljaira engedje át a vendéglő hátsó részében lévő téliesen elkülönített kis helyiséget. A kongresszust 1878 7"re hívták össze Prága Brevnov nevű külvárosába, a „Gesztenyefához" címzett vendéglőbe. A rendezőség mindent elkövetett, hogy a kongreszszus helye és időpontja titokban maradjon. Mindenfelé őröket állítottak, hogy azok a rendőrség közeledése esetén jelt adjanak. A résztvevők egyenként lopóztak a vendéglőbe. A tanácskozások megszervezésénél mindenre gondoltak. Mindenkép meg akarták akadályozni, hogy a résztvevőknek a helyiségből való gyakori kijárása feltűnést keltsen a vendégek körében. Ezért jó néhány éjjeliedényt helyeztek el a kongresszusi helyiségben. Sikerült is a kongresszus egész napirendjét nyuga(Folytatjuk.)