Uj Szó, 1950. január (3. évfolyam, 1-26.szám)

1950-01-01 / 1. szám, újév

— UJSXÖ EGRI VIKTOR f f N Y A FALUBAN Optimista játék három felvonásban SZEMÉLYEK: Szekeres Gáspár Annuska, a lánya Eszter, Annuská barátnője Pintér Ákos, nagyparaszt Gábor, a fia Oraván, újgazda Oravánné János 1 István f a brigád tagjai Dani ' Kopasz, kisparaszt Bartákné Matyi Ferkó Andris 1. legény 2. legény Brigádosok, falusiak Történik ma, egy eldugott hegyvidéki falucskában. SZEKERES tizenöt holdon gazdálkodó paraszt. Tele van zavarral, kétellyel és félelemmel. Az idő fordulását nehezen érti, félti a népi demokráciától kis vagyonát. Nem tudja eldönteni, melyik oldalra álljon: a falu zsíros parasztjaihoz, akik merev ellenzői minden szociális újnak, kijátszói és szabotálói a rendeleteknek és egy közeli fordulattól várják a régi világ feltámadását, — vagy azokhoz a kevesekhez, akik már tudják, mit hozott a változás, mit jelent a traktor, a földművesszövetkezet, a kultúrház és a villany. Egyéni baja és bánata is van: egyetlen fia a háború halottja. ANNUSKA, Szekeres lánya. Romlatlan kedélyű, szép, fiatal teremtés. Két esztendős városi iskoláztatása kiemeli környezetének maradiságából. A falu valamennyi fiatalja körüludvarolja. Szinte korát meghazudtoló bizrtonsággal tud bánni velük, minden rátartiság és gőg nélkül. PINTÉR, zsírosparaszt, évtizedes örökölt előítéletekkel, amiket nem tud, de nem is akar levetni. Gondolatvilágát és állásfoglalását az élet dolgaiban a negyven holdja határozza meg. GÁBOR, Pintér fia, Annuska legkomolyabb udvarlója. Rámenős, lobbanékony s a könyörtelenségig rideg és számító, ha érdekeiről van szó. Pontosan tudja helyét a falu társadalmában. Nem nagyeszű, de ravasz legény; kezdeményező és ügyes bajkeverő. ORAVÁN, Szekeres szomszédja. Kevésbeszédű nagy melák, hatalmas lapátkezekkel, melyekkel ötéves kisfiát úgy tudja cirógatni, megfogni, mint egy törékeny virágot. Egyetlen vágya, hogy legalább még egy kislányuk legyen. Oravánné azonban az egyke híve és a gyerekprobléma örök civódásuk tárgya, szép munkáséletük egyetlen megrontója. JÁNOS, villanyszerelő, a brigád vezetője. ISTVÁN ugyancsak szerelő. Mindkettő megjárta már az élet iskoláját, harcos és törekvő munkások, akik hosszú évek illegális munkája után végre a maguk komoly építő életét élhetik a közösség szellemében. János csaknem gyermekfejjel a spanyol polgárháború harcosa volt. Agilis párttagok. Fellépésükön érzik, hogy tudják helyüket a világban. DANI a harmadik brigádos, a legfiatalabb köztük, ö a brigád sofőrje. A jelleme még nem alakult ki: van már osztálytudata, szívesen vállal valamit a közösségért önzetlenül. ám ugyanígy szereti a kényelmes életet, a könynyű keresetet, a szép ruhákat. ESZTER, Annuska barátnője. Csínos, életvidám, kerekarcú, pergőnyelvű lány. Még kiforratlan, jó anyag, olyanná válik majd, amilyenné embere fogja gyúrni. MATYI tizennégyesztendős kis birkapásztor. Bal karjára — egy szerencsétlenség következtében — béna. Külsejében elhanyagolt és elvadult. Gyüge módjára viselkedik, bolondosán és mókásan beszél, mindenre tud rímeket faragni, — a falu bolondja, akinek könyörületből odavetnek valamit. Bénasága megvédi a fiúk ütlegeitől és üldözésétől. ELSŐ FELVONÁS Szín Szekeresék udvara a tornácos házzal. Jobbra elöl bejárat az utca felöl A ház hosszan nyúlik el a szín mélye felé. Elöl ablak, párkányán sok cserepes virág. Az udvarra néző széles tornác vadszőlővel van befuttatva. Szemben a tornáccal balra csűr. nyitott kocsiszínnel. A háttérben istálló, ól. A csűr és az istálló között a kert látható, mögötte dombos tái a sovány föld megszámlálhatatlan pántlikáival. — Az udvar ne keltse a zsúfoltság benyomásét; ha a szín elég nagy, az istálló előtt árnyas eperfa állhat padkával. Amikor a függöny felmegy, az udvar szokatlan képet nyújt. Tele van sürgéssel-forgással. A brigádosok. János és Dani vezetésével az utca felől a villanyszereléshez, építéshez szükséges anvagot hordiák és lerakják szemben a tornáccal és a kert kerítésénél. Falusi fiatalok segítenek a lerakodásnál. DANI: A huzal is kint marad, atyus? JÁNOS: Csak rakd oda a szerszámosláda mellé. Hadd legyen kéznél. DANT: Kamrába kéne zárni. Ttt hamar lába kél valaminek. FERKO: Rólunk gondol ilyet... az elvtárs? (Megáll a munkában. / DANI: Na, ne fúdd fel magad, mint a hörcsög. És szedd a lábad! ANDRIS: De nem úgy van ám! Nem vagyunk mink enyves kezűek, hogy ilyet fog ránk. DANI: Nem rátok értettem. FERKÓ: Akkor kire, ha mink dolgozunk itt magukkal? DANI: Hát a falura. Nyavalyás egy falu ez, öcsém. ANDRIS: Mért piszkolja? DANI: Mert meg van róla a véleményem. ISTVÁN (bejön. Szerelőlétrát cipel. A többin kezeslábas, rajta kék munkászubbony): Mit huzakodtok itt? FERKÔ: Szidja a falunkat. (Danira támad.) Mit tettek magának? DANI: Nekem semmit, egy körömfeketényit se éppenséggel. Ott a baj öcsém, hogy magatoknak se tesztek semmit. Azért ócsárolom. ISTVÁN: Ne nekik papolj. Ezek segítenek. Biztosan tudják már ők is, hogy baj van a faluval. DANI: Nagy baj. Lusta, közönyös, tompaeszű. Meg se • érdemelte, hogy a brigád megsegítse. ISTVÁN: Mondtam már, hogy másutt lődd el a puskaport. DANI: Ki kellett adnom a mérgem. Még azokat a rongy gödröket se«ásták ki mind. Most aztán mink vesződjünk azzal is. Nem leszünk meg idejében a munkával. ISTVÁN: Megleszünk. DANI: Persze, ha a fasiszták, a nácik jöttek volna, hogy gödör kell, meg lett volna idejében mind. JÁNOS: Hát egy kis igazsága van a Daninak, fiúk (A legények felé.) Jól tudtátok, hogy a falutok csak jövőre kapott volna villanyt. Mink vállaltuk a brigádmunkát, hogy a szomszédból még az idén ide is bevezessük. A kikötés csak az volt, hogy a póznáknak, a transzformátornak való gödröket mind kiássa a falu... Most itt vagyunk s a fele gödör se kész. ANDRIS: Szénakaszálás gyütt közbe. JÁNOS: A széna ... a széna! Az fontosabb mint a villany, amit idő előtt, ingyen kaptok? FERKÔ: Megmondottuk, szép fehér holdvilág süt éccaka. Jól el lehet mellette dógozni a szénakaszálás után is ... De csak kevesen jöttek el. ISTVÁN: Miért csak kevesen? DANI: Megmondom én, hol a hiba! Már amikor megjöttünk, csak néztem, hogyan figyel jobbról is, balról is az a sok kulákszem. Mintha bélpoklosok volnánk. És a ragályt hoznánk. JÁNOS: Nem kell mindent olyan sötéten látni, Dani. DANI: Hogy nem kell? ... Várj csak, atyus ... Hát fiúk, van-e már földműves szövetkezet a faluban? FERKÔ: Nincs. DANI: És miért nincs? JÁNOS: Az apjukat okold, ne őket. DANI: Én ostorral, paranccsal mennék az ilyenekre. Ezt kell tenni, így van jól és kuss. JÁNOS: Megtanulhattad volna már, hogy nálunk nincs parancsszó és mink nem fogunk senkire se ostort. ISTVÁN: Igaza van az atyusnak. Megy minden szép szóval is, meg jó példával. DANI: Szép szó — ezeknek?! Majd megmondom, hogy mit... Ezeknek nem kell a jobb és könnyebb élet. Nem kell az új se. Mert mi hozzuk! Inkább maradjon minden a régiben. Maradjon a sötétség, a piszok, a penész. FERKÓ: Hallja, mindig ilyen csúnya a szája? DANI: Nem tetszik? FERKÓ: De nem ám! (A másik is közelebb nyomul.) ISTVÁN: Ne marakodjatok! DANI: Jól van már no! Hiszen nem rájuk értem. De arra a sok fafejű, csipás öregre, meg a fiatalokra is, akik velük együtt a homokba dugják a fejüket... (Két legény póznát hoz. Matyi utánuk sompolyog.) 1. legény: Hová rakjuk le a póznákat? JÁNOS: Oda a kerítés mellé. 2. legény: (rászól a lábatlankodó Matyira): Eriggy a fenébe! 1. legény: Még ráesik a lábadra és pocsékká ver. Eriggy, mert fenéken ráglak. MATYI: Pózna, pózna, magas pózna de jó vóna ... 1. legény: Mi vóna jó, te gyüge? MATYI: Ha tetejirül sok köb ász lógna. ISTVÁN: (hozzájuk lép): Mi van, fiúk? 2. legény: Ez a kelekótya azt hiszi, hogy majális lesz. Póznamászással, hurkával és kolbásszal. ISTVÁN: (alig figyel Matyira, csak úgy odaveti): Villany lesz itt, fiú. MATYI: Traktor, villany, masina. (Ezt gyügén mondja, pöfékelő, fújtató hangokat hallat, pislog is hozzá, mókásan fintorog, mulattatni akarja a fiúkat, aztán hirtelen elkomolyodik) Girün a traktor, gi/ün a brigád Pintér uram nyakára hág... DANI: Nini, rímekben beszél. (A többiek is odafigyelnek.) ISTVÁN: Ki ez a gyerek? FERKÓ: Kerge, akár a birkái. Egy kerékkel több van neki. ANDRIS: Hé, Matyi, otthagytad a nyájat? MATYI: Megkértem Sándor bátyót, eresszen ma ide. FERKÓ: Ide ... Minek? MATYI: Ho

r"' segíthessek. FERKÓ (felnevet): A kacska kezeddel? (Matyi összerezzen, hátrahúzódik. Az nem bántja, hogy legyügézik, de amint nyomorék mivoltára célzás esik, elgyávul és arcára mély szomorúság ül.) ISTVÁN: Béna? FERKÓ: Tavaly leesett a diófáról és a karját törte. ISTVÁN: És verseket farag? FERKÓ: Ehhez az egyhez ért... Na, Matyi, nincs több rím? MATYI (tétován néz a brigádosokra): Mondjam? FERKÓ: Rajta, ne kéresd magad! MATYI: Gyün a villany, itt a brigád, Pintéréknek nyakára hág. Lesz itt élet meg jó világ meghozták a brigádisták. A masina nagyot durran Pintér uram majd megpukkan... DANI: Püff! Neki csak durran a masina. ISTVÁN: Ki az a Pintér, akit kétszer is rímbe szedett? 1. legény: A falu nagygazdája. Hogy mered csúfolni, te féleszű! (Neki akar menni Matyinak.) DANI: Hagyd! Nem árt a kuláknak a versike. Jót tesz majd az epéjének! JÁNOS: Készen vagytok a rakodással, fiúk? ANDRIS: Egy kevés maradt még az autón. JÁNOS: Siessetek! (A legények Matyi kivételével kimennek, majd visszajönnek. Ketten masinafélét cipelnek. Le van takarva, nem látni, hogy micsoda, mire szolgál.) 2. legény: Ezt is ide tegyük? JÁNOS: Rakjátok valami kamrába. Vagy oda a tornácra. (A két legény a tornácra lép. Ugyanakkor nyílik az ajtó is és Annuska kilép.) ANNUSKA: Mit hoztok, fiúk? 1. legény: Ezt a fránya holmit. Letehetjük itt? ANNUSKA: Le. (Az egyik szegletre mutat. A legények leteszik terhüket.) Miféle holmi? 2. legény: Tudja a fene! A brigádisták hozták, őket kérdezd ... Na, adj Isten! (Visszamennek az udvarba.) ANNUSKA (még ott szöszmötöl a behozott dolog körül, majd leül az ajtó melletti padkára és varrogat. Közben olykor figyeli, mi történik az udvarban. — Kint ezalatt Ferkó és Andris is elkészülnek.) JÁNOS: Aztán tudjátok-e fiúk, mi most a legsürgősebb munka? FERKÓ: Tudjuk, atyus... elvtárs! (Az elvtársat ijedten teszi hozzá, először szólítja meg így Jánost és egész képe felragyog, hogy Jánost mosolyogni látja.) Beszaladjuk az egész falut és brigádot verbuválunk. ANDRIS: Nem is egyet, de hármat. JÁNOS: És neki a gödröknek, fiúk! FERKÓ: Meglesz mind, elvtárs. Még ha egész éjszaka is ott gürcölünk. ANDRIS: Nem maradhatunk szégyenbe! JÁNOS: Derék lesz, fiúk! Majd utána nézek, milyen mélyre ássátok. (A legények kimennek.) DANI: Az autót hagyjam kint? Ebbe a szűk udvarba meg se fordulhatok vele. ISTVÁN: Eriggy vele az iskola udvarába. DANI: A gyerekek közé? Kecskére bízni a káposztát? Berondítják nekem az egész kocsit és valamit elcsavarnak. ISTVÁN: Hadd vigyázzanak rá épen ők! Adj nékik tisztséget, akkor nem lesz baj a kocsival, (pani kimegy, Kisvártatva tülkölés és tehergépkocsi zöreje hallatszik. Az udvaron csak János marad Istvánnal és a kert felől besettenkedő Matyi.) Kis szünet. ISTVÁN: Atyus! JÁNOS: Mi kell? ISTVÁN: Ezeknek a fiataloknak aztán ne füllents. JÁNOS: Nem füllentés az, Pista, de metódus. ISTVÁN: Jó, jó, ismerem a metódusodat. De ezek készpénznek vesznek mindent. Rontod a hitelünket, ha kiderül a turpisság. JÁNOS: Csak az eszüket pallérozom. Hadd járjon egy kicsit fürgébben. Kell egy kis sót, meg paprikát keverni a nehéz kosztjukba. ISTVÁN: De a sóból meg a paprikából megárt a sok. JÁNOS: Néktek talán megártott? ISTVÁN (rámosolyog): Nekünk nem, atyus. Mert mi ismerjük a bogaraidat. JÁNOS: Bogaras az öregapád! Már azt a metódust is irigylik a z embertől... Inkább mondd, engedelmet kértél a gazdától, hogy itt lerakodhassunk? ISTVÁN (kelletlenül): Hát szóltam. (Folytatása következik.)