Uj Szó, 1950. január (3. évfolyam, 1-26.szám)
1950-01-07 / 6. szám, szombat
1950 január 5 UJSZ0 Sokan a felszabadulás óta már harmadízben járnak itt és isszák szorgalmasan és szakértelemmel a forrásokból kibuggyanó gyógy vizet. Ezekben a tapasztalt és úgyszólván bennszüllött vendégeken némi elégedetlenség élt, kifogásolták az étlapot, a húsadagot, a. kiszolgálást, egyszóval úgy viselkedtek, mint rendes vendégek, akik mesterségesen táplálják elégedetlenségüket, mint a kialvófélben levő tüzet, ha egy egy forgácsot hapít.unk rá. Ezek a visszajáró vendégek egyöntetűen kijelentették, hogy szó sem lehet róla többé, ho?y valaha is igénybe vegvék Karlovy Varyt az őszi hónapokban. E jártas vendégék kifogásait én boldog áhítattal hallgattam, egyszerűen meg voltam hatva, meg voltam rendülve, hogy a munkás-vendégek oly szenvedő lyes felháborodással elégedet-°n" kednek. E hangokból azt vettem ki, hogy a népi demokrácia mély A gazdagok egykori fürdőhelyen Végre én is jelenthetem, hogy Karlove Varyban voltam, a gazdagok egykori fészkében, ahonnan sem apám, sem anyám és vissszamenőleg a nagyapámig családunk egyetlen tagja még csak levelezőlapot sem kapott. A felszabadulásig: csak hírből, hirdetésekből, színes plakátokból Ismertem e napfényes, varázslatos gyógyforrásairól híres fürdőhelyet. A hirdetések, a plakátok dicsérő és hívó szaval sem hozzám, sem apámhoz, sem rokonaimhoz, sem ismerőseimhez nem szóltak. Idegenül, érthetetlenül vegyültek el ezek a dicsérő hangok a po'gári humanizmus zűrzavaros homályába és valójában csak azok értették, akiknek pénzük volt és akiknek élete az arany csengésétől zengett. Ma végre minden átmenet nélkül, n >m mint átutazó, hanem mint rendes vendég léptem át ennek a csodálatos fürdőhelynek a küszöbét. Az orvos, miut'n megvizsgált, kívánságomra Karlove Varyba ajánlott és a befov se^rlyző minden akadékoskodás nélkül jóváhagyta az orvos ajánlását. Az elegáns, modernül berendezett, központi fütése9 szanatóriumban a vendégek kivétel nélkül mind egyazon osztályhoz tartoztak. Mindanr yian miin'j:1so!í vagy munkásnők voltak, gyárakból, üzemekből vagy kishivata?nokok állami hivatalodból. A vendépeS nanyrésze már túl volt a harminc esztendőn és nyugodtan állíthatom, horv a gyomor- vagy epe betegséget kompletten felszerelve, alaposan kifejlődve már a régi érából hozták magukkal. gyökeret vert dolgozóink szívében. Karlovy Varyban tökéletesen otthon érzik magukat és jogos követelésük egyazon forrásból származik, mint az elégedetlen dermögés, amely átszövi és változatossá teszi az otthoni tűzhely egyhangú és meghitt melegét. A vendégek között Magatartásuk természetesen nem maradhatott hatás nélkül szerény és fogékony lelkemre és egy hét multán, miután és is némi tapasztalatra tettem szert a gyomor öblítésében, a források minőségében és az ünnepélyes sétákon a Mlynsky kolonádon, magam is kerestem és találtam is nem egy említésreméltó, komoly kifogást. így például egy hajnalon észrevettem negyedik emeleti szobám ablakából, hogy a fák egyet rázkódtak a száraz fagy" ban. lehullajtották utolsó hervadt levelüket és a ragyogó pihés hó finom szitálással rakodik meztelen ágaikra. Akkor, abban a pillanatban, némi felháborodással észleltem azt, hogy a fák teljesen csupaszok. Mélységes hiányérzet fcpott el. az űr egyre nőtt bennem és határozottan éreztem, hogy gyomromnak szüksége van falombokra és falevelekre. Természetesen a reggelinél azonnal közöltem társaimmal mél felháborodásomat és ők komoly fejbólintással helyt adtak panaszomnak, sőt egyesek még meg is toldották azzal, hogy egyetlen virágszál sem fedezhető fel ezen a fürdőhelyen. Nos, miután én voltam a legfiatalabb vendég és egyheti ottartózkodás után már komoly és figyelemreméltó kifogásokra hívtam fel a figyelmüket, némi tisztelettel néztek fel rám. Eddig vidékinek, újoncnak tekintettek, de most meggyőződtek arról, hogy értelmes vagyok és elégedetlenségük nem hullott terméketlen talajra. Amellett nem szabad elfelejteni azt sem, hogy oly kiváló panasz* szal jöttem, amelyen sem orvos, sem primár, sem igazgató nem segíthetett, egyszóval egy olyan súlyos és értékes panasz volt ez, amely kimeríthetetlen forrása lehetett az összes elégedetlenségeknek. Ebben az időben legalább is annyit beszéltünk a meztelen őszi fákról, mint a beteg szervek különféle tulajdonságairól. Amikor egyízben szellemesen megjegyeztem, hogy egész Karlovy Vary úgy néz ki, nyesett, ápolt meztelen fáival és bokraival,- mintíia gyomorbajos lenne, sikerem tökéletes volt és tekintélyem úgyszólván egyik naoról a másikra megnőtt. Ezután csak titokban mertem gyönyörködni az erdőkkel borított ragyogó fehér hóval fedett dombos tájban és azt hiszem, a többiek is így voltak ezzel. Resteltük bevallani, hogy káromkodásunk nem helyénvaló, restel tük bevallani, hogy elégedetlenségünk a betegségben rejlik, amit még az úri demokráciából és a fasizmus lelket és testet ölő légköréből fájdalmas hagyatékként hoztunk magunkkal. Am mégis voltak ritka és ünnepi pillanatok, amikor összebújtunk a társalgó teremben és egészen halkan, úgy tíz szem között be _ vallottuk egymásnak, hogy valami mégis csak történt velünk és körülöttünk, valami csekélység, csak éppen annyi, hogy idekerültünk egy központi fűtéses kényelmes szanatóriumba, amely mindenre épült, csak arra nem, hogy a dolgozó itt szerezze visz" sza nyugalmát, békéjét, hogy az tán újult erővel bekapcsolódhas" sék a szocializmus építômunká" jába. Bevallottak nyíltan és őszintén, hogy a népi demokrácia, amely azt kívánja tőlünk, hogy lelkesedéssel építsük munkás:ha-. 1 zánkat, nemcsak arról gchdÄk«» dik, hogy betegségünket gyógyítsa, hanem arra is gondja van, hogy egészségünket ápolja. ,,Tonda", a bányász, vitte itt a szót, akit mindannyian közös megegyezéssel Tondának neveztünk azért, mert hosszúkás, határozott vonalú arcával egy kicsit Zápotockýra hasonlított. Tondának határozottan hízelgett ez az elnevezés és oly elegánsan hordta a Párt jelvényét a gomblyukában, mint egy illatos vörös szekfüt és oly méltósággal tegezett le mindenkit, mint a nép közé keveredett fejedelem. Tonda még tavaly bányász volt, de amióta megoperálták és kiszedték gyomrának két harmadát, azóta nyugdíjat kap. Tonda két gyerek ap ja és azt állítja, hogy vagyona két és félmilliót tesz ki, mert asszonyát és két gyermekét ennyire értékeli. Ilyen vidám a Tonda a gyomra harmadával és az a tény, hogy nem mehet többé le a bányába dolgozni, rendkívül fájdalmas számára és határozottan emlékszem rá, hogy ahányszor életének erre a kényes pontjára sor került, komoran és szemérmesen hallgatott. E lelkes ünnepi pillanatokat, amikor sorra kerülnek a vallomások a munkáséletről,- Tonda teremti meg, aki tizenötéves korában tagbaszakadt erős testével leszállt a bánya mélyébe, a sötétségbe, hogy másoknak világosságot, fényt hozzon. Tonda hangja nem érzékeny, nem kíván részvétet senkitől, inkább heves és hevességével. megindítja azt a folyamatot, hogy a többiek -is vallanak a munkásgyerekkor egykori életéről, amely a betűvetés halvány ismeretével azonnal a miunka rabszolgája lett, annak a munkának, amely a dolgozók számára sem jólétét, sem gyógyírt nem ígért. E ritka meghitt pillanatokban mindannyian úgy éreztük, hogy a gyógyulás útján járunk és e fürdőhely forrásainak varázsos hatása nemcsak a testüket mossa tisztára és sebeinket hegeszti be, hanem lelkünk rejtett zúgáig is eljut. Egy nagymama aggodalmai Itt ezen a fürdőhelyen, amely gazdagok számára épült, ösmer kedtem meg egy asszonnyal, aki komolyan tiltakozott az ellen, hogy őt nagyságos asszonynak szólítsák, Azt mondta, hogy ilyen megszólításra nem tart igényt, sőt ez a megszólítás igen kellemetlen emlékeket ébreszt benne és bizonyos szégyenérzettel tölti el. Ezt a megszólítást legszívesebben kitörölné az emberiség szótárából, jelentősége teljesen elavult és -gyakran úgy érzi, hogy epebaját azok az úrinők okozták, akik e megszólításnak me<*f lelően közönségesen és durván viselkedtek a munkásokkal és munkásnőkkel. Mindezt azon a napon közölte velem, amikor az Eden"Szálloda nevét Dimitrov-szállodára változtatták. A fiirdőigazgatóság ebből az alkalomból meghitt, kis házi ünnepet rendezett a vendégeknek. Ezen az ünnepen beszéltünk a népi demokrácia jelen tőségéről és céljáról. A beszélgetés folyamán kiderült, hogy az asszony ötvenéves, nagymama már és ma is egy mosodában dolgozik. Az asszony mosolyogva ki jelen tette, hogy bár nem fiatal, rendkívül örül annak, hogy hosszú, küzdelmes évek után eljutott a népi demokráciáig, tökéletesen megérti azt a hatalmas erőfeszítést, amely ma minden gyárban és üzemben gyors iramban előrelendíti az építőmunkát. Csupán egy dologgal nem tud megbarátkozni és ez a gyermekotthon. Neki az a nézete, hogy minden gyermeknek szüksége van a szülők meleg, meghitt szeretetére. Felhívta a figyelmemet arra, hogy egy gyermek számára az anyja cirogatása, símogatása nélkülözhetetlen. Erre szerényen megjegyeztem, hogy nekem is van anyám, aki a símogatáson kívül gyakran a fakanállal is meglegyintett. De mindjárt hozzátettem, hogy ezek a legyintések őszintén szólva nem ébresztettek bennem soha kellemetlen emlékeket. Az asz* szony diadalittasan mosolygott, már'már azt hitte, hogy beadtam a derekamat és a gyermekotthont illetőleg osztom a nézetét. Persze erről szó sem lehetett. Felhívtam a figyelmét arra, hogy nagyon sok gyermek, akit az anyja ne veit, idővel gyilkos lett a ciroga* tások és símogatások ellenére. Ám ettől a ténytől eltekintve, amely nézetét teljesen szétrombolja, rámutattam arra, hogy rövid két évtized alatt két világháborúban vettünk részt, ahol az emberek tömegszámra gyilkolták egymást, holott nAidannvian az otthon légkörében nevelkedtünk. Tehát mindebből láthatja, hogy egy anya minden jó és nemes szándéka megsemmisül, ha a kapitalisták érdekével összeütközik. Az asszony mélyen és nagyon hallgatott, utolsó mentsvára, amely a kapitalista rendszerhez fűzte öt, széttaposva hevert előt te a maga teljes valóságában. Lakótársak: Ugyancsak itt ezen a fürdőhelyen tapasztaltam, hogy a nemzetiségi problémák és ellentétek tisztán mesterségesen szított alkotásokból erednek. A vendégek között több magyar munkás is volt, akik hangosan és nyíltan beszéltek magyarul és soha senkinek még csak eszébe sem jutott, hogy egy nemtetsző megjegyzést tegyen. Megismerkedem itt egy dunaszerdahelyi géplakatossal, akit Rudinak hívtak. Miután a szomszéd asztalnál ült, gyakran közöltük egymás sürgős mondanivalónkat hangosan az asztalok felett. Magvarul folyt a hangos szó, mert Rudi egyetlen szót sem értett szlovákul. Rudi gyomoroperáció után volt és azért jött ide, hogy kipihenje betegsége fáradalmait és erőhöz jusson. Rudi még a húsz éven innen lehetett, pár hónapja csupán, hogy felszabadult. Rudiban hatalmas erő működött, a fiatal ság lendületes, vidám ereje. Nagyon gondosan öltözködött, göndör haját szépen simára fésülte és e göndör haj mellett a húszévesek gondtalanságával pak.imbartot is növesztett. Látni lehetett, hogy legszívesebben hosszú szakállt is növesztett volna, csakhogy komolyan vegyék végre. Ezt a magatartását cseh kollegája és lakótársa, aki huszonkét" éves lehetett és a villanyszerelést választotta mesterségének, hajszálnyi pontossággal utánozta. Ennek a két fiatalembernek a barátsága egyenesen megindító volt. Még véletlenül sem értették meg egymás szavát, de azért állandóan beszélgettek, rejtélyes módon volt mondanivalójuk. Reggelinél. ebédnél, vacsoránál egyszerre .jelentek meg, együtt tettek meg hosszú kirándulásokat és az ember, ha az egyiket látta, önkénytelenül kereste a másikat. Úgyszólván elválaszthatatlanok voltak. Együttlétük második hetén a cseh fiú arcán már felfedezhetők volt dxv a pofaszakáll pelyhes nyomai. Rudi bizalmát azzal szereztem meg, hogy kölcsön adtam neki Illés Béla „Fegyvert s vitézt éneklek" című könyvét. A regény nagyon megtetszett neki. Mosolyogva vallotta be, hogy még soha életében nem olvasott könyvet olyan könnyen és olyan élvezettel mint ezt. Jó, nagyon jó volt olvasni és jó magyarnak lenni, ha vannak ilyen magyar könyvek. Amikor közöltem vele azt, hogy személyesen ismerem a könyv íróját és hogy beszélni vele ép oly élvezetes, mint könyvét olvasni, némi tisztelettel nézett fel rám. További beszégetésünk folyamán bevallotta, hogy nagyon jól érzi itt magát, és szeretne idejönni dolgozni, szeretné végre megtanulni az államnyelvet, otthon neki erre nincs alkalma. Amikor Rudi eltávozott, a cseh fiatalember úgy lézengett, mintha árva lenne. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért ennyire lehangolt, hisz a Rudival úgy sem ;tudott beszélni, tudtommal egyetlen szavát sem értette, a fiatalember kényszeredetten mosolygott és azt felelte, hogy mégis volt valaki mellette. Igaz, hogy nem tudott vele beszélni, de bízott benne és itt jött rá arra, hogy a szlovákok és a magyarok vannak olyan értékes emberek mint a csehek. Már meg is tette a megfelelő lépéseket, hogy Bra" tsilavában dolgozhasson. A vendégek között megismerkedett egy szlovák üzemvezetővel, aki megígérte, hogy megfelelő munkahelyet szerez neki. Végül hozzátette, hogy szerinte minden csehszlovák állampolgárnak szüksége lenne arra, hogy megismerkedjék az összes ittélö nemzetiségekkel. A két fiatalember magatartását igyekeztem a valósághoz híven leadni, anélkül hogy valamit is hozzátettem volna, anélkül, hogy igyekeztem volna a két pofaszakállas fiatalember találkozását kikerekíteni és hatásossá tenni. Tisztán e száraz tények bizonyítják azt, hogy munkásemberek, ha találkoznak, legyenek bármily nemzetiségűek, összeférnek egymással, a munka közös nevezőre hozza gondolataikat és tökéletesen megbíznak egymásban. Valami az udvariasságról Karlove Varyban az ember bármerre jár, mindenütt magyarokkaltalálkozhat. A Mlynsky kolonádén, a vendégek között épúgy rájuk akadhat, mint az utcán a járókelők között. Egy vasárnap egyenesen követtem ilyen csoportot. Ünnepi öltözetben ott sétáltak a magyar lányok és fiúk, tétován álltak meg egy vendéglő előtt, az egyik azt mondta a másiknak, hogy „gyerünk be", a másik viszont habozott, tanácstalanul keringtek a bejárat előtt ... A beszélgetésbe nem akart^nn beleavatkozni, v? vt?m, hogy ők döntsenek. És döntöttek, bementek egy borozóba. Tovább mentem és arra gondoltam, hogy ez nem jó így. Ezek a magyar fiúk és lányok hétköznapon komolyan és becsületesen dolgoznak. A lányok takarítanak, mosnak, súrolnak, a fiúk teherautókon szál 1' tiáv- és cipelik a terheket és ha jön a vasárnap, nincs hová menniök. Mert az, hogy egy borozóba mennek, ahjl tánc és zene mellett el szórják nehezen megkeresett garasaikat, ez igazán nem megfelelő számukra. Szerintem helyes lenne ezeket a fiatal erőket öszszehozni egy kultúregyesületbe, ahol munka után némi fogalmat kapnának a népi demokrácia kultúrájáról. Ily gondolatokkal foglalkozva akadtam rá egy régi érsekújvári elvtársra, aki éppen látogatóba indult egy barátjához. Az elvtárs arra kért, hogy kísérjem el őt. Biztosított engem arról, hogyha megismerkedem a barátjával, nem fogom megbánni. Szót fogadtam, hozzá csatlakoztam és már azt is közölhetem, hogy utamat valóban nem bántam meg, mert sikerült megösmerkednem egy nagyon érdekes elvtárssal. Az elvtársat Szeko Lajosnak hívják, érsekújvári származású és tizenhat éves korában már harcolt Esztergom környékén a Vörös hadseregben. Szeko elvtárs ma az ötvenedik esztendő felé kö" ledig. Beszélgetésünk folyamán kiderül, hogy munkában eltelt hosszú esztendők alatt szakadatlanul és becsületesen harcolt a munkásság jobb jövőjéért. Évekig (Folytatás az 5. oldalon.)
