Uj Szó, 1949. december (2. évfolyam, 197-219.szám)

1949-12-21 / 214. szám, szerda

1949 "december 21 17 A béke védelme és harc a háborús gyújtogatok ellen Beszámoló a kommunista pártok Tájékoztató Irodájának 1949 november második felében tartott Értekezletén A TASZSZ 1949 szeptember 25-én kelt közleményének, amely nyilvánosságra hozta, hogy a Szovjetúnió is birtokában van az atomfegyver titkának ée ez a fegyver már 1947-ben is rendelkezésére állott, — semmivé tette az imperialista hatalmak vezetőköreinek és az előttük térdet hajtó burzsoá tudósoknak „jóslatait", amelyekben többízben állították, hogy az oroszok birtokában 1952 előtt nesn lehet atomfegyver. A TASZSZ e közleménye fejvesztettséget és zűrzavart okozott az imperialisták és háborús uszítók táborában, gyengítette ennek a tábornak az erejét ée megsemmisítő csapást mért Truman és Churchill „atomdiplomáciájára", amely az atombomba birtoklásának monopóliumára és a gyöngeidegzetű embereknek e fegyverrel való zsarolására számított. A béke valamennyi híve ugyanakkor melegen üdvözli és a béke győzelmének tartja, hogy a Szovjetúniónak van atomfegyvere, mert tudják, hogy a szovjet kormány, békepolitikájához híven, ha van atomfegyvere, akkor is megmarad régi álláspontján, tehát amellett, hogy feltétlenül tiltsák el az atomfegyver használatát. A Szovjetúnió békeszerető külpolitikája, valamint a népi demokratikus országok külpolitikája fontos tényező a béke és demokrácia táborának megerősítésében. Ez a politika megfelel az egész világon az egyszerű emberek érdekeinek s ezért lelkesíti és tömöríti a béke valamennyi harcosának sorait és megszilárdítja győzelemre törő akaratukat. A szovjet kormány békepolitikája szocialista társadalmunk lényegéből ered, szocialista társadalmunkéból. -ihol nincsenek olyan osztályok, amelyeknek érdekük le na e a háború. A szovjet állam a nemzetiségi és faji elnyomás politikájának eltökélt ellensége s külpolitikája a világ valamennyi nagy és kis népe jogainak és függetlenségének tiszteletén alapul. A szovjet népet a kommunizmus építésének magasztos érzése hatja át; ennek a népnek közvetlen érdeke a béke megőrzése. Népünk mélységesen hisz abban, hogy az általa alkotott szocialista társadalmi rend biztosítja a győzelmet a kapitalizmus rendszerével szemben folytatott békés versenyben. A szovjet kormány külpolitikája és kölcsönös viszonya a kapitalista államokkal abból indul ki, hogy lehetséges a szocialista és kapitalista rendszerek egymásmelletti fennállása és lehetséges közöttük a békés együttműködés is. Sztálin elvtárs már 1934-ben* egészen pontosan és határozottan a következő szavakkal fogalmazta meg ezt a politikát: „Külpolitikánk világos. Ez a külpolitika a béke megőrzésének és a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének politikája valamennyi országgal. A Szovjetúniónak eszeágában sincs, hogy akárkit is fenyegesen, még kevésbbé, hogy bárkit is megtámadjon. Mi a béke mellett vagyunk és a békért harcolunk. De nem félünk a fenyegetésektől és készek vagyunk rá, hogy a háborús uszítók csapására csapással feleljünk." Azok a javaslatok, amelyeket a szovjet kormány az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének legutóbbi üléssorozatán terjesztett elő a többi országban, különösen az Amerikai Egyesült Államokban és Nagy-Britániában folyó új háborús készülődés tárgyában, az atomfegyver feltétlen megtiltását célzó gyakorlati rendszabályok foganatosításáról, valamint az öt nagyhatalomnak a béke erősítésére irányuló egyezmények megkötéséről, — értékesen elősegítik a békért vívott harc ügyét s új csapást jelentenek a háborús uszítok táborára. A béke, demokrácia és szocializmus táborának növekedéséről és erősödéséről tanúskodnak azok a nagy eredmények is, amelyeket a szilárdan, a szocializmus építésének útján haladó népi demokratikus országok értek el. A gyors gazdasági és kulturális fellendülés Lengyelországban, Csehszlovákiában, Bulgáriában, Romániában, Magyarországon és Albániában a népgazdasági tervek sikeres végrehajtása, a lakosság anyagi jólétének emelkedése, a népi demokráciák belső erejének konszolidálódása, a szocializmusért folyó harc élcsapatában menetele, egyesült marxista-leninista munkáspártok létrejötte, a délkeleteurópai népek közötti barátság és kölcsönös politikai, gazdasági és kulturális együttműködés és segítség erősödése, a Szovjetúnióval létesített gazdasági és kulturális kapcsolataik megszilárdulása, mindez komoly mértékben hozzájárul az imperialistaellenes demokratikus tábor hatalmának megszilárdításához és erőinek tömörítéséhez. -o

1- ria-'daF.áai, politikai és kulturális sikerei szemléltető például szolgálnak más népek számára: miként lehet a legrövidebb időn belül begyógyítani a háború és a fasiszta uralom által okozott sebeket és biztosítani az ipar, valamint a gazdaság és kultúra többi ágainak gyors kifejlődését, mégpedig úgy, hogy közben ne forduljanak az imperiailzmussal kötött uzsora-ügyletekhez, hanem a saját erőikre, a kölcsönös együttműködésre és a Szovjetúnió testvéri segítségére támaszkodva, megőrizzék gazdasági és nemzeti'függetlenségüket. Az áruló Tito-klikk leleplezése, a budapesti Rajk —Brankov perben és a világreakció arra irányuló álnok számításainak csődje, hogy a népi demokratikus országokban restaurálhatják a kapitalizmust, — bizonyítja a népi demokratikus rendszerek erejét és szilárdságát. Az imperialistaellenes erők növekedéséről és szüárdu'.ásáról tanúskodnak továbbá a gyarmati és függő országokban működő nemzeti felszabadító mozgalmak óriási sikerei is. A kínai nép történelmi jelentőségű győzelmet aratott, amikor megdöntötte a Kuomintangrendszert, a nemzeti árulás, a gyarmati kizsákmányolás és feudális elnyomás rendszerét. A Kínai Népköztársaság megalakulása rendkívül nagy cgapást mért az amerikai imperializmus rablóterveire, amelyekkel arra számítolt, hogy Kínát az amerikai imperializmus gyarmatává és az új háborús katonai agresszió hídfőállásává teszi. A Kínai Népköztársaság megalakulása új, hatalmas rést üt az imperializmus rendszerén s új lapot nyit az imperializmus által elnyomott valamennyi nép nemzeti — felszabadító harcának történelmében. Kína csatlakozása a demokratikus, békeszerető államok családjához, az erőviszonyok további változását jelenti a nemzetközi porondon, mégpedig a demokrácia és béke táborának javára, növeli és erősíti a béke frontját. A béke és demokrácia táborának nagy sikere s az imperialista tábor új veresége: a Német Demokratikus Köztársaság megalakulása, amit Sztálin elvtárs Wilhelm Pieckhez és Ottó Grotewo'hlhoz intézett üdvözlő táviratában úgy jellemzett, hogy ez fordulópont Európa történelmében. Ebben a történelmi okmányban kifejezést nyer a német nép egységes, demokratikus és békeszerető Németországért küzdő, a két világháborúból helyes következtetéseket levonó demokratikus erőinek növekedése és tömörülése azoknak az erőknek a növekedése és erősödése, amelyek nem akarják többé, hogy landsknechtekként használják fel őket a világuralomra törők érdekében. Az ország sorsát a saját kezükbe vett demokratikus erők németországi győzelme az angol-amerikai háborús uszítókra újabb vereséget mér. Amint Sztálin elvtárs mondja: „Nem lehet kétséges, hogy a békeszerető, demokratikus Németország létezése a békeszerető Szovjetúnió létezése mellett kizárja az újabb háború lehetőségét Európában, végét veti a vérontásnak Európában és lehetetlenné teszi azt, hogy az európai országokat a világ imperialistái leigázzák". A demokratikus tábor erejének növekedését és az imperializmus helyzetének gyengülését, kézzelfoghatóan bizonyítja az is, hogy a demokratikus mozgalmakban, különösen pedig munkásmozgalmakban, amelyek élén a kommunista pártok állnak, mindenütt fellendülés észlelhető. Mindennél jobb bizonyíték a kommunista pártok tömegbefolyásának erősödése, annak ellenére, hogy a világreakció egész tábora vadul iágalmazza a kommunistákat, valamint az, hogy a munkásosztály sztrájkmozgalmai Európa, Amerika és Ausztrália valamennyi kapitalista országában fellendülnek. A béke és demokrácia táborának mindjobban növekvő és szilárduló erejéről világosan tanúskodik a már sok százmillió embert egyesítő mozgalom: a béke híveinek hatalmas mozgalma. Az emberiség történetében, most először tünt fel egy szervezett békefront, amely azt a célt tűzte maga elé, hogy megmenti az emberiséget az új világháborútól, elszigeteli az új háború gyujtogatóinak klikkjét és biztosítja a népek békés együttműködését. Ez a mozgalom tükrözi azokat a gyökeres változásokat, amelyek a világon a népeknek a fasiszta leigázás veszélye elleni felszabadító háborúinak eredményeként mentek végbe. Ez tanúskodik a tömegek politikai öntudatának példátlan fejlődéséről s arról is, hogy a népek levonták a tanulságokat a két világháború keserű tapasztalataiból és az az elszánt akarat tölti el őket, hogy megakadályozzák az új háborút, megvédik a békét és keresztülhúzzák a háborús uszítók ádáz terveit. A népek, amelyek átmentek az elmúlt évtized kemény tapasztalatain, most a saját kezükbe veszik a béke védelmének ügyét. Ebben áll a béke hívei mozgalmának egyik legfontosabb sajátossága. Akárhogyan is dühöngenek a háborús uszítók és segítőik, a történelmi helyzet ma, gyökeresen különbözik attól a helyzettől, amelyben az első és második világháború előkészületei folytak. „A népek emlékezetében túlságosan élénken élnek még a nemrég elmúlt háború szörnyűségei és túlságosan nagyok a béke oldalán álló társadalmi erők ahhoz, hogy Churchill tanítványai az erőszak terén, le tudnák őket győzni, s az új háború oldalára tudnák őket téríteni" (Sztálin). A világ megmentése egy új háborútól, a mai konkrét történelmi helyzetben nem utópia, hanem reális lehetőség. Ha a népek éberek, aktívak és egységesek lesznek abban a harcban, amelyet a békéért folytatnak, állhatatosságot és kitartást fognak tanúsítani a béke védelmében, akkor a háborús uszítóknak nem sikerül megvalósítaniok véres terveiket: a hurmadik világháború lángjának fellobr bontását. A béke hívei mozgalmának ereje abban áll, hogy sokszázmlllió embert fog össze a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség és a városi középréteg soraiból, mégpedig faji és nemzetiségi hovatartozásuktól, vallási és politikai meggyőződésüktől függetlenül. A békemozgalom ereje és hatalma, továbbá abban áll, hogy szervezett jelleget öltött. A béke harcosai helyi, nemzeti és nemzetközi méretekben is mindjobban tmöörülnek és szervezkednek. A béke híveinek mozgalma úgy kezdődött, mint tiltakozó tömegmozgalom a „Marshall-terv" és az agresszív Nyugati és Észak-atlanti Szövetségesek ellen. Franciaországban, Olaszországban és más országokban embermilliók emelték fel szavukat ai amerikai imperializmus politikája ellen, résztvettek a tiltakozó sztrájkokban és tüntetésekben s a békepetíciók aláírásainak gyűjtésében. A béke harcosai mozgalmának kibontakozása terén nagy jelentősége volt a kultúra vezető személyiségei által rendezett wroclawi békekongresszusnak, a Demokratikus Nőszövetségek budapesti világkongreszszusának (1948 őszén), különösen pedig a béke hívei ez év április 20—25-én Párizsban és Prágában megtartott világkongresszusának, amelyen a béke 600 millió szervezett harcosának képviselői voltak jelen. A béke védelmében indított mozgalom állandóannövekedett és erősödött. A július elején Milánóban tartott második Szakszervezeti Vilákongresszus jóváhagyta a párizsi Kongresszus kiáltványát és konkrét akcióprogrammot dolgozott ki a Szakszervezeti Világszövetségbe tömörült 72 millió szakszervezeti tag részére. Több országban nemzeti békevédelmi kongresszusok voltak- Egész Nyugat-Európában végigvonul az Észak-atlanti Egyezmény elleni sztrájkok, országos tüntetések és nagygyűlések hulláma. Sok országban megalakultak a béke védelmének nemzeti bizottságai s elkezdődött a városokban, gyárakban és intézményekben is az ilyen bizottságok szervezése. Terjed a béke harcosainak mozgalma až Amerikai Egyesült Államokban és Angliában is, amelyeknek népei mind jobban és jobban érzik vezető köreik vészthozó erőszakos politikájának terhét. Ily módoin elvtársak, a nemzetközi helyzet rövid áttekintése megmutatja, hogy az imperializmus és háború elleni küzdelemben megnőttek és megerősödtek a béke, demokrácia és szocializmus erői. A Szovjetúnió erejének további növekedése a népi demokratikus országok politikai és gazdasáai megszilárdulása és az, hogy ezek az országok szocializmus építésének útjára tértek, a népi forradalom történelmi jelentőségű győzelme Kinában, a Német Demokratikus Köztársaság megalakulása, a kommunista pártok megerősödése és a demokratikus-mozgalmak növekedése a kapitalista országokban, valamint a béke hívei mozgalmának hatalmas lendülete, — mind az imperialistaellenes demokratikus tábor komoly növekedését és szilárdulását jelenti. Az imperialista, demokráciaellenes tábor, ugyanakkor egymás után veszíti el pozícióit. A demokrácia és szocializmus táborának győzelme, a kezdődő gazdasági válság, a kapitalista rendszer általános válságának további élesedése, e rendszer valamennyi belső és külső ellentétének kiéleződése arról tanúskodik, hogy az imperialista tábor mind nagyobb mértékben gyengül és az egész kapitalista rendszer történelmileg halálra van itélve. De a világreakció táborában is kiéleződnek — ki kell, hogy éleződjenek — az imperialista hatalmak közötti ellentétek, bárhogyan is leplezik ezeket az ellentéteket ez államok szovjetellenes és kommunistaellenes politikájának egységével. Az Amerikai Egyesült Államok lényegében gyarmati jellegű politikája a „marshallizáit" országokkal szemben Nyugat-Európa és más kapitalista országok leigázásának politikája az amerikai imperializmus által, a dühödt konkurenciaharc a piacokért, a gyarmatok kizsákmányolásáért, különösen a gazdasági válság viszonyai között, — elmélyítik az ellentéteket a kapitalista országok, elsősorban az USA és Nagy-Britannia között.