Uj Szó, 1949. november (2. évfolyam, 172-196.szám)

1949-11-06 / 176. szám, vasárnap

Ö

JSZ0 1949 november 6 KARINTHY FERENC: (Vége.) De nemcsak a hároméves tervet, hanem az ötéves tervet is és akárhogy is acsarkodnak és makacskodnak a mi ádáz ellenségeink úgy külföldön, mint belföldön, de még itt a gyáron belül is, hát nagyon tévednek, mert majd meg fogják látni, hogy mi nemcsak a pártnapon vagyunk kommunisták, de a munkában is, mert ez kell a termeléshez. Szabadság! — öklét sutaszögletesen a magasba emelte: a kis, szőke, csapzott gépmunkás olajos ruhájában óriássá nőtt ott az emelvényen. Kőszoborrá, amely öklöt mutat az ellenségnek, példát a jóbarátnak, A vállalatvezető, az Ü. B. titkára, a szakszervezet kiküldöttje, a szónokok mind megszorították a kezét, amint végig oldalgott a hosszú asztal mellett; Farkasics rá is kacsintott, amíg óriás ujjai közé fogta Csont Emil tenyerét. — Ki ez az ember? — súgta a fülébe a szakszervezeti kiküldött. — Egy fejlődőképes elvtárs, — súgta vissza Farkasics. Szongott Berci bácsi nem volt a teremben. Nem járt a gyűlésekre, nem volt tagja a szakszervezetnek. Mindé dolgok az ő számára nem léteztek. Vagyis bizonyos hatással mégis voltak rá: soha még ilyen nekikeseredetten, ilyen engesztelhetetlenül nem dolgozott. A lehetetlent akarta, úgy tetszik, megkísérelni: a maga elmaradt ósdivá lett munkamódszerével túlszárnyalni a három gömbvasat egyszerre fűrészelő Csont Emilt. Négy hét alatt húsz forintot tornászott fel a bérén, olyan teljesítménnyel, amilyet régebben senki sem tudott elérni. A gyönge táplálkozás és a nagy iram lesoványította, bőre táskásán lifegett az arcán, nyakán, a szemp alatt. Az egész ember egyetlen makacs eszmévé száradt. Csavarogni, kocsmában is ritkábban látták azóta, négy után egyenest hazament; az örökös csácsogásról is leszokott lassanként, ha valaki mégis ebédért akarta küldeni, nem válaszolt, leült egy felfordított ládára, bádog arccal, mintha ry;m is hozzá szóltak volna. Egy délután a Szabad Nép munkatársa kereste Csont Emilt. Lefényképezték, a gömbvasaival együtt. ,— Hogy történt elvtársam? — kérdezte az újságíró, egy szemüveges, kihajtott ingű, hajadonfőtt fiatalember. — Ugy történt, hogy a munka nem ment rendben, elvtárs, itt a darabolóban. Loholtunk, szaladgáltunk, mégsem volt látszatja. Én régi angyalföldi vasas vagyak, tudtam, nincs az jól, ha lemaradunk a versenyben. És nem volt kihasználva a gép sem. Jól megraktam, bepakoltam, most a fűrész dolgozik helyettem, én csak nézem, cigarettára gyújtok, úgy élek. Még azt tessék beírni, hogy az a legnagyobb hiba, hogy egyes szaktársak még mindig nem értik meg a szocializmus építését. Sőt ellenkezőleg, inkább hátrafelé mozdítanak, nem akarnak ezek tanulni és a mi műhelyünkben is lehet az ilyenre példát találni. Itt dolgozik teszpm a darabolóban Szongott szaktárs, de ő nem akarja a szocializmust építeni. — Azt gondolod, jó lesz, ha névszerint írom be? — kérdezte az újságíró és felnézett a füzetéből. — Csak tessék bátran beírni. Azért mondtam. — Elbeszélgettek még a régi időkről, Angyalföldről; az elvtárs is ismerős volt úgylátszik azon a vidéken. Azután a családjára kérdezett, nem is jegyzett már, ott ült mellette a vasrudakon. Nős volt az újságíró is, mint kiderült, még a kislánya fényképét is megmutatta, ámbátor régi kép volt, félévvel ezelőtt készült. — Három nap múlva megjelent az egész az újságban. Le volt írva szép sorjában Csont Emil múltja, a boxolájról sem feledkeztek el, aztán az új felfedezés, töviről hegyire, s a végén ott állt Berci bácsi neve, benyomtatták kegyetlenül, hadd olvassa négyszázezer olvasó. Hetek multak el s a viszony Berci bácsi s a műhely népe közt megmerevedett, ellenségessé vált. Csont Emillel most már sohasem beszélt az öreg*, reggel, este sem köszöntek egymásnak. Haragban voltak ők az újságcikk óta, régebben is már. De a szomszédos, nagyobbik darabolóból átjött néha valamelyik munkás, elnézte, mint lohol a vén, mint futkos sántikálva a két fűrész között. Megsajnálta, próbált a szívére beszélni. — Fater — mondta neki —, ne verje ki tovább a dilit. Kiteszik a szűrét. Versenyben vagyunk mink, úgy kirúgják, mintha sohasem lett volna itt. Berci bácsi meg se állt, rá se nézett, más irányba motyogott, érteni is alig lehetett: — Hát ha arra vártok, hát majd kirúgnak. Mert szálka vagyok a szemetekben. Na, megvan a véleményem. — Nem lehetett ezzel beszélni. Először vett tán valamit a fejébe, ahhoz csökönyösen ragaszkodott Jobb időt, jobb ügyet is választhatott volna. Mások nem hagyták ennyiben. Fölszólaltak a pártnapon, szakszervezeti gyűlésen, nógatták az U. B. titkárát, Farkaslcsot: tenni kéne már valamit, lemaradunk mind Berci bácsi miatt. Meg aztán belehal az öreg, ha így fárasztja magát, nem való annak már ez az iram. Küldjék el, tegyék nyugdíjba, elélhet még pár évet békében. Farkasics vastag ujjával, kemény-ieketére fagyott körmével az orra tövét vakargatta; szeme közt, mint amikor nem stimmelt valami, két aggódó ránc jelent meg. — Várjatok még. Nem szabad nekünk abba belenyugodni, ő maga jöjjön rá. Hadd tanuljon belőle a többi is. Nehéz emberek ezek a mieink, de nevelhetők. Majd, ha kis időm lesz, gondolkodom, mit lehet tenni Csakhogy Farkasics elvtársnak nem szokott ideje lenni. Berci bácsit a nagy iram szemmelláthatóan kezdte kiíullasztani. Egyelőre csak szemmel: mert a béreket itt is a két héttel azelőtti teljesítmény szerint fizették. Előbb csak egy kis lemorzsolódás látszott: a fizetstg tíz forinttal ismét visszaesett. Az öreg nem csüggedt, egész hosszú, vézna testével szakadt a munkába. De mind gyakrabban maradt ki a lélegzete, ilyenkor le kellett ülnie, piszkos kendőjével a nyakát törölgette, nagy feje, busa, gondozatlan baj usza lecsüggedt. De rögtön fel is kelt, kezdett bele újra: nem nyugodott a vereségébe. Még kitartott. Az egyik pénteken aztán — már nyár volt^ de csalóka: szelet, záport, kurta sugárt váltogató — beléje ütött a mennykő. A betűkkel cifráit papírzacskóban, amelyet a bérelszámoló hozott le, mindössze nyolcvan forintot talált. Rábámult a zacskóra, tátva feledett fogatlan szájával, aztán fekete-pettyes, hosszú ujjaival belékotort, ^megfordította és rázta, mintha volna még benne valami, sovány öklére húzva, kifordította. Körülnézett, látták-e, de Csont Emil nem volt a műhelyben, a Szit-irodán értekezett. Az ebédjéhez nem nyúlt, kiöntötte a levest a műhely ajtaja elé. Fél egykor, mint máskor, nekikezdett a munkának. Csont Emil nem szokott ugyan feléje nézni, most mégis feltűnt, milyen soha nem tapasztalt lázban rakja az öreg a vasait — de mindig csak egyenként — a fűrész alá, hogy hull vizes, vékonyszálú haja minden mozdulatánál a homlokába, hogy csap át a vér ráncokkal keresztezett nyakának örök füstös színét. Lélegzete kihagyott, de nem ült le, versenyt lihegett a fűrészeivel. Olyan vörössé vált a feje, mint az acél, ha parázson forrósítják, gőzölgött, szinte melegített; azt várta volna az ember, mingyárt szikrát vet, szétrobban. Kevéssel négy óra előtt egy éles, hamis, fület boszszantó, hosszúra nyújtott pengés szaladt végig a daraboló két helyiségén. Berci bácsi markából hullott ki a vasrúd, az öreg meg, ahogy volt, egész hosszúságában, maga is akár egy hajlíthatatlan acéltengely, végigvágódott a műhely betonpadlóján. Gyűrű szaladt köréje rögtön: azt hiték, meghalt. Rázni kezdték, hideg verítékkel lepett arcát ütögették, friss vizet locsoltak képébe. Orvos került elő, az üzem orvosa. Az legelőször tágította kissé a karéjt Berci bácsi körül, aztán sem nyúlt hozzá, csak nézte, sokáig, gondosan, Jó orvos lehetett, nem szólt, az öreg arcát, színét, fektét figyelte. Majd lehúzta róla az inget, ütőerét, markolászta, gumicsövön hallgatta a szíve verését. — Él, — mondta aztán, s ezt: — szívgyöngeség. Tűt nyomott a karjába, újra távol állt- tőle, figyelte. Berci bácsi kevés idő múlva megmozdult, eszmélt. Az orvos még várt egy ideig, rsceptet írt, távozott. A műhely ajtajában találkozott Farkasiccsal. Pár halk, gyors szóval elmondta a teendőket, elsietett. A párttitkár közelebb lépett, Berci bácsi fejét addigra már magasra emelték. Nézte ő is, szótlanul az öreg munEzzel hilsiö

nti november 7é

t a szovj

et sportélet 209 Éj rekord, S millió versenyzi), 92 ezer új sportkör A Szovjetúnióban a sport a kommunista nevelés elválaszthatatlan eszköze. Segítségét nyújt ahhoz mint Sztálin elvtárs mondotta: •» . . .Az egészséges és életörömmel teli munkások új nemzedéke fejlődik ki, amely a Szovjetország hatalmát méltó magasságba képes emelni és odaadóan védi meg az ellenség minden támadásával szemben.« A Szovjet állam a sportnak, mint a kommunista nevelés eszközének, minden anyagi és erkölcsi támogatást megad. Tizenegy testnevelési főiskola, 47 testnevelési középiskola, 700 gyermek sportiskola és 150 ifjúsági sportiskola neveli a szovjet sport új kádereit. Az 1949 évi szovjet állami költségvetés 21,600.000 rubelt irányozott elö a testnevelés, sport és egészségügy céljára. A szovjet sportemberek újabb és újabb sikereikkel hálálják meg az államnak ezt a nagyszerű gondoskodását. A számszerű eredményeken kívül igen nagy gondjuk von arra is, hogy a hatalmas méretű szovjet tömegsport-mozgalmat kommunista szellem hassa át. A szovjet sport célja az, hogy a kommunista társadalom öntudatos építőjét, a szovjet embert, sokaldalúvá és testileg is harmónikussá tegye. A szovjet sport rendszerének életképességét a szovjet sportolók 60 világrekordjánál is sokkal világosabban bizonyítja a Szovjetúniónak a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelme. Ebben a győzelemben a politikai, gazdasági, katonai és erkölcsi tényezők mellett igen nagy szerepet játszott a szovjet emberek nagyszerű testi felkészültsége, a milliókra kiterjedő sportmozgalom hatása. A szovjet élsportolóknak a háború befejezése óta elért ragyogó eredményeit jól ismerik. Világrekordok és világbajnokságok, Európa-rekordok és Európa-bajnokságok a mérföldkövei a szovjet sport felfeléívelő utjának. A szovjet sport vezetői és a szovjet sportolók milliói az eddigi eredményeket csak kezdetnek tekintik. A Szovjetúnió Kommunista (b) Pártja Központi Bizottságának 1948 decemberi emlékezetes határozata óta megfeszített erővel küzdenek a spor.szervezeteken kívül a Párt, a szakszervezeti és Komszomol szervek is. Ez a határozat — amint ismeretes — azt tűzte ki célul a szovjet sportolók elé, hogy a tömegsport mozgalmat az eddiginek többszörösére fokozzák, a minőségi sport valamenynyi fontosabb ágában pedig szerezzék meg a világon a rangelsöbbséget. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 32. évfordulójára e határozat szellemében készülnek a szovjet sportolók. Milyen eredményekkel üdvözlik a szovjet sportolók november 7-ét? Elsősorban az egyes sportágakban elért mintegy 200 új szovjet rekorddal. Ezek között olyan szédületes eredmények is vannak, mint Szmirmekája 53 méteren felüli női gerelyvető világcsúcsa, vagy Bulancsik 14.2 110 méteres gátfutó rekordja, Cserbakov 15.43-m.-es magasugró csúcsa. Óriásira növekedtek a versenysport tömegei, 1949 január elsején a nyilvántartott, állandó versenyző szovjet sportolók száma 4 millió volt. A nagy évferdulót már 9 millió állandó versenyző sportoló üdvözli. A nagy évfordulót már 9 millió állyi csoportjainak száma az év elején 62 ezer volt. November 7-ig újabb 92 ezer sportkör alakul. A GTO és BGTO-jelvényt november 7-ig 3 millió ember szerezte meg egy év alatt. A szovjet sport élgárdáját a szovjet sport 606 érdemes mestere és 2537 mestere, valamint a soktízezernyi osztályba sorolt sportoló alkotja. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 32. évfordulóján a szovjet sportemberek is méltó büszkességgel számolhatnak be eredményeikről, a szovjet haza, a Párt és az egész világ dolgozóinak nagy vezére, Sztálin elvtárs előtt. EcÉpességi verseny Vasárnap, október 29-én a Szlovák Autóklub „Motorkerékpáros képességi verseny" néven versenyt rendezett, mely három kategóriába volt felosztva. (100 kbem-en aluli, 200 kbem-en aluli és 200 kbem-en felüli gépek.) A versenyre összesen 56 inVaskutra, majd Lamaöon át Devfnbe és Záhorská Bystricán keresztül a račai úton vissza Bratislavába vezetett. Mindkét szakasz 132 km hoszszú volt. A versenyben résztvevő gépek túlnyomó részben hazai gyártmányúak voltak. duló jelentkezett, melyek közül 52 indult. A versenyt két szakaszra osztották fel. Az első Bratislavából kiindulva Prievozra és a csallóközi járási és dülöutakon vissza vezetett. A második, a nehezebb szakasz, főkép hegyi terepen, Bratislavából erdei utakon a Zerge-hegyre, onnan Az elsöosztályú képesség! jelvényt (büntetőpont nélkül) 32 versenyző, a másodosztályú képességi jelvényt (1—20 büntetőponttal) 13 versenyző, a harmadosztályú képességi jelvényt (21—60 büntetőpontig) egy versenyző kapott. Az eredmények a nehéz terep ellenére is jók voltak. ä svédek már készülnek a budapesti mérkőzésre Svédországban megkezdődött a készülődés a budapesti svéd— magyar válogatott mérkőzésre. A svéd szövetség a budapesti mérkőzésre a következő játékosokat jelölte ki: G. Andersson, B. Leander, B. Mollbergson, G. Nilsson. O. Ahrlumd, N. Andersson, H. Jeppson, H. Anderssohn, K. Jacobsen, E. Johnsson, E. Nilssen, K. Palmer, K. Gosen, T. Kind" berg, K. Nordell, S. Sundkvist. A november 20-án lejátszásra kerülő svéd—magyar válogatott labdarúgómérkőzés játékvezetője a lengyel A. Rutkowski. kást, a tekintetét kereste, aztán kö'rülpárnázta pillantásávalannak törődött testét, vézna csuklóját, fehérszőrű, horpadt mellét, szakadt, agyonfoltozott bricsesznadrágját, az alája terített szutykos frakkot, a nevezetes frakkot. Ritkás, szomorú bajsza, hosszú orra, apró, könnyekkel szivárgó szürke szeme, lapos homloka mögött a nyúlagyát kereste, ezt az elferdült, korcs, iszapos tudatot, amelyet a mult, csaknem egy egész élet keservei főztek ilyen ritkára. — Na, öreg — mondta neki komolyan —, téged is jól megnyomorított a tőkés társadalmi rend. Mit csináljunk most veled? Berci bácsi, a vén, csontra, bőrre szikkadt Berci bácsi sírni kezdett ott a gépmunkások erős karjai közt. — Semmit már énvelem — motyogta olyan apró, szétfolyt szavakban, hogy crak az egész közel állók érthették —, mert én kérem szálka vagyok a ti szemetekben, egy vén, öreg ember, aki nem jó semmire, és megvan a véleményem. És meg fogjátok látni, már csak a*, a legjobb énvelem, ha nem állok az utatokba, az ilyen öreg, aki nem tud dolgozni, ahogy régen és legjobb, ha meghal. És az lesz igen hamarosan. Farkasics elvtársat e szavak, ki tudja, mért, földerítették. — Hát öreg — mondta s a hangjában is ott bujdosott a tréfa —, annyit mondhatok, te még nem fogsz meghalni egy jó ideig, nekem elhiheted, én vagyok a párt titkára. Elmész barátom ttórházba vagy szanatóriumba, azután visszajössz, dolgozni fogsz, úgy mint a többi. És nem a saját fejed szerint, csak egy vassal, mert az őskommunizmus már elmúlt. Még elgondolkozott, bólintott egy aprót, saját magának, ezt mondta: — Elvtársak, ebben az esetben mi hibát követtünk el. Ezt az öreg munkást már előbb fel kellett volna világosítani. És megismertetni marxilenini elméletünkkel. Ezt elmulasztottuk. Te pedig, Csont Emil, anynyit mondok, ne bízd el magad. Amire te rájöttél, semmi dolog az, nem a te nagy eszed mutatja. Akárki rájöhetett volna. A tiéd csak annyi belőle, hogy elkezdtél gondolkodni. Err» kell még a többieket is megtanítani; és ez most minálunk a következő láncszem. Csont Emil, mikor a zűrzavaros, betonporfelhőktől mindig fehér kis Légszesz utcán hazafelé ballag >tt, tüsszentett egyet, mert a szél a szemébe, a gallérja alá, orrába sodorta az építkezes? c A sarkon tárogató szólt; egy katonazubbonyos rokkant fújta a lassú, szépszavú sípot. Olyan erővel támadott a kis utcában a nyári szél, hogy a gyárból kijövök nevetve hátat fordítottak neki s kabátjukat a fejük fölé tartva, ráklépésben haladtak kifelé, az asszonyok a szoknyájuk után kapdostak. Az üzemi labdarúgók kéksárga trikójukban most indultak a pályára. A por befészkelődött az emberek orrába, szemébe, fülébe, a harisnyák alá bújt, hajukat keményre tömte. Csont Emil apró tűszúrásokban érezte a nyakán, az arcán, a bőrén, milyen szép az élet. n T => csehszlovákiai maavar dolgozók napilapia Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava, Jesenského 8., II em Telefon 262-77 Fő- és felelősszerkesztő- Lőrincz Gyula Feladó ľs iránv

ító Dosľahlvataľ: BraUsľavľfľ Nyomfa éľkiadja a Pravda grafika és kiadó vállalatok Kéz.ratokat nem adunk vissza. Előfizetés 1 évre 540.-, % évre 270.-, * évr

e 135es ť j hónapra 45.— Kčs.