Uj Szó, 1949. október (2. évfolyam, 146-171.szám)

1949-10-01 / 146. szám, szombat

1949 október 1 UJSZ0 Minden nagyniosásnak az eredménye, hogy a szermyt eltakarítja és utána tiszta a ruha. A Rajii-ügy szennyes hullámai ugyancsak tiszta és fontos tanulságokat hagytak maguk után az öntudatos dolgozók számára. Elsősorban óvatos • körültekintéssel és natványozott éberséggel kell megválogatnia azokat az erőket, akiket a munkásság hatalommal ruház fel és vezetoszereppel biz meg. Az óvatosság, az éoerseg egészen a gyerekkorig terjedjen minden egyes esetben: hogy milyen légkörűén nevelkedett és munkája eddigi eredményeit ugyanósak alapos vizsgálat alá keli venni. E vizsgalat kíméletlenül az ember gyökéréig hatoljon és mindenkép előnyben keli részesíteni azokat, akik munkás vagy földműves családból származnak, akik maguk is dolgoznak, akik tisztában vannak a munka áldásával, az emberiséget tápláló és formáló jelentőségével. A Rajk-ügy és más hasonló tárgyalásoknál beoizonyosodott, hogy a munkásember .sosem képes ilyen aljas árulásra, mint amilyenre a gyökértelen, ingadozó, habozó, kalandvágyó és hatalomra törő lumpen-intellektuel képes. A másik tanulság pedig szemléltetően megmutatja nekünk az elkövetett súlyos hibák ellenére is a pártvonal egészséges fejlődését. Ez a fejlődés a szocializmus irányvonalára való tekintettel kímélet nélkül kiküszöböli magából az egészségtelen elemeket azzal a bátorsággal, melyre eddig vezető és felelős körök sosem voltak képesek. Nincs kegyelem, az, aki egyszer az árulás útjára lépett, az, aki egyszer eltért a szocializmus irányvonalától bármilyen kényszer hatása alatt, az a Párt, a dolgozók számára elveszettnek tekinthető. A szívélyesség, a szószátyárkodás többé nem igazol senkit, csakis a munkaeredAkik Szalay í, az aljas besúgót személyesen ismerték mény az egyedüli jogcím arra, hogy valaki elvtárs legyen. A reakció ma oly kitűnő fegyverekkel rendelkezik, hogy mindent álcázni tud, csak a munka eredményét, a munka lényegét nem tudja meghamisítani. Egy napon szertefoszlik a homály, minden napvilágra kerül és az árulók szennyes lelkétől egy lealkonyodó világ bűze árad felénk. Itt van például ez a Szalay. A ko| šicei elvtársak, akik személyesen is; merték, mindannyian kivétel nélkül azt állítják, hogy rendkívül barátságos volt hozzájuk a sátoraljaújhelyi politikai fogházban. Mindanynyian egyöntetűen azt állítják, hogy j megnyerő külsejű volt, hogy rendj kívül alapossággal érdeklődött éle' tük felől és ez a meghitt érdeklődés különösen pártmüködésük iránt érte el a tetőfokát. A fogházban levő j elvtársak őszinte bizalommal voltak | hozzá és ő ezt a bizalmat apró szívességekkel, étellel, cigarettával, üzenetek csempészésével honorálta is. aszerint, hogy kinek mire volt szüksége, aminek természetesen egy fogházban komoly és fontos szerepe volt és ami az elvtársakat alaposan félrevezette. Mindebből csak az derül ki, hogy Szalav nem volt valami nagy jellem és a lelkiismeretfurdal ás nem nagyon bántotta, ha képes volt arra, hogy a felszabadulás után befurakodjék a Pártba és ott tovább folytassa áruló üzelmeit. Az, hogy egyetlen gyáva ember milyen szerencsétlenségeknek lehet a részese, azt a továbbiakban rekonstruáljuk. Kófai Tercsi, a zárka vezetője Kótal Tercsi elvtársnö a következőkép adja elő az 1944-ben lezajlott eseményeket. — A sátoraljaújhelyi fogházban akkor körülbelül 450—500 politikai fogoly volt, köztük 50 százalék magvar é3 50 százalék jugoszláv. A juKotai Tercsi goszlávok többnyire nem voltak szervezett elvtársak, hanem a partizánharcok révén kerültek a fogházba. Természetesen volt köztük egynéhány öntudatos harcos is, így például vezetőjük, Dzsánics Milán, aki az egész kitörésnek az értelmi szerzője volt. — Mi kassaiak — folytatja Kótainé — 1943 novemberében kerültünk a fogházba. Alikor a pesti és jugoszláv politikai foglyok már ott voltak. Hetvenen voltunk, mindannyian a Horthy-rezsim számára megbízhatatlanok, amit az embertelen bánásmód, a pofonok, ütlegek és kínzások a kassai vallatásnál is bizonyítottak. Mi felnőttek valahogy még elviseltük a gumibot és a villanygép kínzását, amely a hátamról a bőrt J nyúzta le, de amikor megláttam a J 14 éves Ica húgomat sápadtan és foltosán, a szívem majd meghasadt. Koltai elvtársnö szavai nyomán eszembe jut a bratislavai UšBvallatási módszere is, amely hasonló ütemben és hasonló kegyetlenséggel ment végbe 1942-ben, amikor itt öszszefogdosták az elvtársakat. Máig is hiven emlékezetemben él az a rettenetes nap, amikor hírül hozták, hogy Schvarcz Gézát, ezt a kiváló, öntudatos elvtársat az USB hóhérai kihajították a rendőrség épületének legfelsoDb emeletéről és ott a kövezeten szétroncsolt testtel maradt holtan. Semmi kétség, hogy csontjait szegénynek már előbb is összetörték. Amint a továbbiakban látni fogjuk, ez a módszer a fasizmus kozmopolita vonalához tartozott. Kótainé folytatja, hangja akadoíik az emlékek súlyától és borzalmától és bevallom, engem is könynyek fojtogatnak. — Benn a fogházban mind a magyar, mind a jugoszláv foglyoknak külön-külön kollektívájuk volt. E sivár napokban a kollektíva szervezettsége adott tartalmat és nyújtott reményt az életünknek. A kollektíva vezetői révén jutottunk könyvekhez, a szocializmust tárgyaló művekhez, az átolvasott könyveket aztán továbbítottuk a szomszéd zárkába, onnan aztán újabb könyveket kaptunk. így folyt ez állandóan és idővel valóságos szeminárium alakult nálunk, ahol megtárgyaltuk és megvitattuk a szocializmus tanait. Egy példát mondok neked, hogy fogalmad legyen a kollektíva eredményes munkájáról. Az elvtársak, akik a műhelyben dolgoztak, egy mérleget készítettek nekünk, súlynak pedig egy kilő és fél kiló sót használtunk és mindazt az élelmiszert, amit kintről kaptunk, azt pontosan megmértük és ugyancsak a kollektíva -irányítása mellett pontosan szétosztottuk az összes zárkák közt mindenütt egyformán. A kollektíva határozatait mindenki respektálta és ilymódon a szlovák elvtársak is, akiknek hozzátartozói távolabb laktak és nem kaphattak kintről csomagot, ugyanolyan élelmiszeradagban részesültek, mint mí. — A szervezés munkáját olymódon valósítottuk meg — mondja Kótainé, —, hogy a fogház irodájában a mi elvtársaink dolgoztak, ők vezették a könyvelést és ők voltak azok. akik érintkezésbe kerültek a kinnlevő elvtársakkal és ugyancsak ők jártak szobáról szobára. hogy összeírják a szükséges holmikat és e müvelet közben átadták nekünk a legfrissebb fronthíreket. — E vezetők közé tartozott Szalay is — teszi hozzá Kótainé — aki a szennyes ruhákat szedte össze a zárkákból. Miután én voltam a zárka vezetője, én kerültem vele közvetlen érintkezésbe. Nagyon keveset mondhatok róla, mert későn vettem át a zárka vzetését és ő már 1944 március elején vette ki betegszabadságát. Nem merem állítani, hogy bárki is gyanakodott volna rá és bennem személyesen az sem fogott gyanút, hogy szabadságra ment, mert azt hittem, hogy sikerült a korrupt társaságot pénzzel megvásárolni. Ámbár ma már elismerem, hosy ehhez is szükséges volt olyan összeköttetés, anú komoly gyanúra adott okot. Hogyan történi a kitörés? Magáról a kitörésről Kótainé a következőket mondja: — A kitörésről azon a napon értesültem, amikor megtörtént. Ez szerdai napon, 1944 március 22-én délután 4—5 óra között zajlott le, közvetlenül azután, hogy a németek megszállták Magyarországot. Aznap 2 óra tájban a magyar kollektíva vezetőségétől & következő üzenetet kaptam: A jugoszlávok ma délután kitörést szerveznek, mi ebben a kitörésben nem veszünk aktívan részt, mert nem tartjuk időszerűnek, de mindenesetre bármi is történjék, vállalnunk kell a következményeket. Ezért ajánlatos, hogy felkészüljetek ruhával és élelmiszerrel. Én ezt az I üzenetet olyformán adtam át társnőimnek, hogy csomagolják össze legfontosabb holmijukat, mert valami készül. Az események aztán gyors iramban peregtek le, nem volt idő gondolkodásra, a rémület mindannyiunkat fogva tartott és a pokoli légkör, ami ezután következett, csakis fasiszták és rablók áruló cinkosaikkal teremthették meg. Miután a jugoszlávok egy része le1 Kótai Ferenc fegyverezte az őröket, a másik része pedig nyitogatta a zárkákat, máris lövöldözéseket hallottunk és . azt a a hírt kaptuk, hogy a kitörés mozgalma kudarcba fulladt és a németek itt vannak. Hozzánk, a mi zárkánkba hat jugoszláv főiskolás menekült, akik nem juthattak ki, mert ők nyitogatták a zárkák ajtajait és annyi idejük sem volt, hogy zárkájukba jussanak vissza. — A jugoszláv diákoknak első szavuk az volt — folytatja Kótainé iszonyattal a hangjában —, hogy nem akarnak élve a német fasiszták kezébe kerülni. Ezért én, a zárka vezetője, a többi elvtársnőkkel egyetértve, elbarrikádoztuk zárkánk ajtaját. Semmilyen felszólításra nem voltunk hajlandók zárkánkat kinyitni. Erre lövöldözni kezdték az ablakon keresztül zárkánkat, de mi kitartottunk, annak ellenére, hogy egyik elvtársnőnk tüdőlövésben fetrengett előttünk. A rémület a jugoszláv diákok halál rászán tságá val egyre nőtt, azt az ajánltatot tették nekünk, hogy gyujtsuk fel a zárkát és pusztuljunk el inkább tűzhalálban. semhogy a németek kezébe kerüljünk. Ennek a borzalmas ajánlatnak én határozottan ellentálltam, mert az volt az álláspontom, ha egyetlen egy elvtárs is megmenekül közülünk ebből a pokolból, az is többet jelent, mint e«ry irtózatos tűzhalál. ami végeredményben senki számára nem jelent előnyt és a munkásmozgalom számára nem jelent hasznot. Kótainé arcán ott vonaglig a fájKovai Miklós dalommal vegyes borzalom, amikor a következőkről számol be: — A diákok az én határozatomba nem nyugodtak bele. Volt egy rövidnyelü késük, azt kinyitották és az egyik könyörgött a másiknak, hogy vállalja a hóhér szerejét. Miután egyik sem mutatott erre hajlandóságot, ugyanezzel a kívánsággal hozzánk fordultak. És ekkor kivált közülünk egy elvált aszszony és végre is hajtotta a hóhér feladatát. Mi, akik tanúi voltunk ennek a jelenetnek, az őrület határán voltunk, amikor hirtelen egy gránát robbant a zárkánk ajtaján, utána egy második, amely a barrikádot megsemmisítette, a harmadik gránát a zárka közepére esett, de szerencsére nem robbant fel. A gránátok hirtelen felriasztottak a borzalom kábultságából, gyors elhatározással kiléptem a zárkából és a többiek követtek. — Mindez a zelső emeleten zajlott le — folytatja Kótainé — ott álltak előttünk a német hóhérok és magyar cinkosaik, pofoztak, vertek, ütöttek, ruháinkat letépték rólunk és félig meztelenül kergettek bennünket az utcára. Ott egymásmelleit sorbaállva felemelt kézzel vártuk a halált. A gépfegyver ott állt szemben velünk és a németek készenlétben már gyilkolni is akartak, de magyar cinkosaik rejtélyes módon ellenálltak. A magyarok mindenkép időt akartak nyerni és ragaszkodtak ahhoz, hogy Pesttel érintkezésbe kell kerülniök, sőt még Lindenmajer hadnagy is, aki sebesült volt, amellett kardoskodott, hogy bíróság elé kell vinni az ügyet. Es így a tömeggyilkolás elmaradt. Kótai Ferenc a kitörésről Este 9 órakor érkezik meg Kótainé elvtársnö férje pártgyülésről. Kótai elvtárs, alig hogy leül, máris beszélni kezd Szalayról. — Ipen, határozottan emlékszem rá, ő vitte a szennyest a zárkákból, illetve ő jegyezte fel a ruhadarabok mennyiségét, míg egy másik fogoly vitte a zsákot. Ilyenkor nemcsak híreket adott le, hanem újságokat is hozott magával, sőt az ő révén leve

1 eket is küldtünk az egyik zárkából a másikba. Valószínű, hogy ezeket a leveleket is megmutatta a meg-felelő helyen, de ezek miatt nem voltak kellemetlenségeink. Nyilván azért, mert annyira jelentéktelenek voltak, hogy nem volt érdemes velük foglalkozni. Másrészt pedig pontos képet kaptak mindenkiről és ez volt számukra a legfontosabb. Anynyit mindenesetre mondhatok, hogy Szalay beférkőzött bizalmunkba és senkinek sem jutott volna eszébe, hogy éppen ö az, aki kiszolgáltat bennünket. Magáról a kitörésről a következő képet adja Kótai elvtárs: — Délután 4 óra volt naponta az az időpont, amikor a zárkában levő szennyvedreket tisztogatták. A tisztogatás két őr kíséretében ment végbe. Az egyik a zárka ajtajánál állt, a másik annál a helyiségnél állt, ahol kiürítették és tisztogatták a vedreket. 1944 március 22-én ezt az időpontot használták fel a jugoszlávok a kitörés megindítására. Amikor visszajöttek a vedrekkel, az őrt a zárkába taszították, lefegyverezték és tehetetlenné tették, majd utána a másik őrrel ugyanezt hajtották végre. Ez a második emeleten folyt le és az első emeleten a megbeszélés értelmében ugyanez történt. Amikor ez lejátszódott, a jugoszlávok több csoportra oszlottak. Az egyik csoport a zárkákat nyitogatta, a másik az udvaron vívta küzdelmét a fogház őreivel, míg egy harmadik a börtönörök laktanyája felé vonult, hogy megszerezzék a fegyvereket. Lent az udvaron már nagyban folyt a harc. Lindenmajerrel küzdöttek, akitől azt követelték, hogy nyissa ki a lőszerraktárt. De Lindenmayer ennek a követelésnek ellenállt és úgyszólván közelharc fejlődött ki közöttük. Közben bent a fogházban az örök laktanyája előtt is harc fejlődött ki. Véletlenül bent voltamakkor a laktanyán, mert mint fodrász működtem és jelen voltam, amikor a jugoszlávok közeledtek. Egv tizedes fogházör az utolsó pillanatban csapta be előttünk az ajtót, erre a jugoszlávok nekifeszültek az ajtónak, de nem tudták betörni, mert bent az összes őrök ugyancsak háttal nekiálltak az ajtónak. Nekem megmozdulni sem volt szabad, mereven és mozdulatlanul maradtam a helyemen. Ugyanakkor már lövések hallatszottak az udvarból és az ablakon már láttam messziről árkászokat, gépfegyveres és géppisztolyos németekkel közeledni. Az első lövésekre a jugoszlávok abbahagyták az ajtó feszítését és rohantak a kapuhoz, de már nem juthattak kl, mert a németek az árkászokkal már lőtték a fogház bejáratát és nyomultak előre, be a fogházba és terelték vissza a kitóduló foglyokat. Félhat óra tájbari — folytatja Kótai elvtárs — kihajtottak mindannyiunkat a cellából és a német és magyar katonák sorfala mellett kergette!* bennünket az utcára Amíg az ember az utcára került, valóságos Kálvária úton ke'lett átmennie. A katonák azt teliették velünk, amit akartak, amit szadista hangulatuk diktált nekik. Eltek is vele, ütöttek, vertek, rúgtak belénk. Az egyik elvtársunknak az arcába lőtt az egyik őr tisztán kedvtelésből. Hogy nem maradt ott holtan fekve, tisztán véletlenen múlott. Mint aki érzi, hogy valami veszély fenyegeti, félrefordult kissé és így a golyó az orrán ment keresztül. Ott kint az utcán felemelt kézzel álltunk órák hosszat, amig jéltíz tájban kiderült, hogy mindazok, akik kimenekültek, nagyreszt már halottak és akkor újra visszatereltek bennünket mint az állatokat a zárkába. A zárkában, ahol ezelőtt Kuszán voltunk, most százan szorongtunk és a vedrek híján, mert szadista módon mindent kidobáltak, sürgős szükségleteinket szabadon kellett elvégeznünk Reggelre pocsolyában szennyben á'ltunk, mert lefekvésről szó sem lehetett. Három nap múlva kiszállt a detektivesoport. A vizsgálat, amely veréssel, megaláztatassal járt, négy napig tartott. Az eredmény az volt, hogy húsz elvtársat egy külön zárkába záretak és éheztették őket. E húsz elvtársból II-et végeztek ki, a többit kiskorúságuak miatt hagytak életben. A kivégzést a fogház udvarában hajtották végre bitófán. Mi azt a parancsot kaptuk, hogy nem szabad megmozdulnunk az ítélet végrehajtásának ideje alatt. Az őr ott állt a figyelőrés e'őtt és vigyázott. őszintén szólva IPyjl^H I Cséri Ernő eszünkbe sem jutott kinézni, mert elegendő volt számunkra hallani a bitófák csigáinak megbízható működését. A kivégzettek közt volt egy magyar elvtárs is, Herskovitsnak hivták, sebesült volt és hordágyon vitték a bitófához. Az egyik elvtárs mielőtt felhúzták, bátran a Szovietúniót étette, a másik az internacionálé hangjai mellett lehelte ki lelkét. — így volt ez — bólint Kótai elvtárs — és mindez nem volt elegendő a fasiszta bandának Hat hét mu'va az elvtársak ŕiagyrészét Németországba deportálták. Én <t munkatáborba kerültem és megúsztam valahogy szörnyű keservek árán. de édesapámat, aki velem volt a foghazban, Németországba hurcolták, még megérte a felszabadulást de haza már nem jutott, útközben halt meg, még mielőtt láttuk volna egymást. Nos, annyit mondhatok, hogy mi már tadjuk, hogy nem megy babra a játék és mi ehhez is igazodunk Az a meggyőződésem, hogy az é-uló is csak ideig-óráig működhet. de előbb-utóbb eléri őt megérdemelt sorsa. Kovai Miklós fogsága idejéről beszél Kovai elvtárs a kassai munkásmozgalom egyik kiemelkedő tagja. Szívós és kitartó munkájával mindig hűségesen a Párt irányvonalán halad. A háború borzalmai és szenvedései csak megerősítették és megacélozták a szocializmusban való hitét Kovai elvtársat betegen találom, de szerencsére lábbadozóban van és következőkben foglalja össze mondanivalóját. — Szalay megnyerő külsejű fiatalember volt, akkoriban 23—25 éves lehetett. A fogházban az a hir járta, hogy gyakrabban vannak fejgörcsei és hogy ezek a feigörcsök azokból az ütlegektől maradtak vissza, amelyeket vallatás közben mértek rá. Ilyen körülmények között senkinek sem jutott eszébe kételkedni megbízhatóságában. Ezenkívül az arcbőre átlátszóan, mondhatnám betegesen sápadt volt és ott, ahol megielent szenvedő arca részvétet váltott ki — A gyanú árnyéka — tűnődik Kovai elvtárs — akkor vetődött lel bennem elsőizben, amikor betegszabadságot kapott, közvetlenül a kitörés előtt. Valahogy nem értettem, miként lehetséges, hogy egy Horthy-érában politikai fogoly betegszabadságot kapjon Micsoda éi v. micsoda ok a fasisztáknál a betegség, amikor végeredményben az a céljuk, hogy minden ön(Folytatás a 6. oldalon.)