Uj Szó, 1949. október (2. évfolyam, 146-171.szám)

1949-10-08 / 152. szám, szombat

1949 október 7 - u J srn yji^ — Készül a magyar „P"-vitamín. A Chinoin Vegyészeti Gyár dolgozóinak sikerült megvalósitaniok a „P" vitaminhatású anyag nagyipari előállítását. E vitamin gyártásának kiindulási anyaga a magyar termésű hajdina. A magyar munkás és paraszt együttes munkájának eredménye, hogy a Chinoin-gyár most már nemcsak a hazai .^"-vitaminszükségletet fedezi, hanem azzal exportpiacokon is elsőnek jelent meg Európában. A „P" vitamin megszünteti az erek kóros áteresztőképességét és törékenységét. A gyógyászatban igen jó eredménnyel alkalmazták érelmeszesedés és más betegségekkel kapcsolatos hajszálvérzések megelőzésére és gyógyítására. Az amerikaiak gengszterfilmmel és ponyvaregénnyel nevelik a háborús bűnös japánokat. A Reuteriroda jelenti Tokióból, hogy a japáni amerikai megszálló katonaság főparancsnoksága nemrégen „iskolát" létesített a szugamói börtönben, ahol a japán háborús bűnösök töltik büntetésüket. Ebben a börtönben 500 háborús bűnös amerikai gengszterfilmekből, hollywoodi filmcsemegékből és ponyvaregényekből tanulja a „demokráciát". Az eredményt majd akkor láthatjuk meg, ha a háborús bűnösök — a jelek szerint — nemsokára — kiszabadulnak a börtönből. — Feloszlatással fenyegették meg a franciaországi magyarok demokratikus egyesületét. A l'Rumanité jelenti, hogy Mayer munkaügyi és Moch belügyminiszter hajszát indított a bevándorolt és Franciaországhoz hű dolgozók ellen. Ennek egyik jelentősége, hogy a franciaországi magyarok demokratikus egyesületét azonnali feloszlatás fenyegetésével arra akarják kényszeríteni, váltsa le a vezetőségét, amelyet az egyesület sokezer tagja, akik valóban őszinte demokraták és Franciaország barátai, a legdemokratikusabban választottak meg. A l'Hu" manité cikkében Valamennyi jóérzésű francia felháborodással ad kifejezést és követeli az ilyen intézkedések megsemmisítését. — Amerika lengyel lovakat szállít kl Németországból. A washingtoni lengyel követ tiltakozó jegyzéket nyújtott át az amerikai kormánynak, mert megállapították, hogy az Egyesült Államok Németország amerikai övezetéből Amerikába szállították azokat az arabs lovakat, amelyeket Lengyelország megszállása alatt a hitleristák elvittek Lengyelországból. ÜJSZÖ Az őrültek házának irodalma Megjelent a Literaturnaja Gazetában. Az amerikai reakciós irodalomban „új irányzat jelent meg — az úgynevezett „klinikai realizmus", amely máris megtalálta „teoretikusait" és követőit. Ujabb formája ez annak a tömegek elleni ideológiai támadásnak, ameiyet az imperialisták azért folytatnak, hogy megijsszék, elbódítsák és bolonddá tegyék az amerikai népet. Ennek az „irányzatnak" az a feladata, hogy beoltsa az olvasóba azt a gondolatot: nincs élesen megvont határ az egészséges és a beteg lelkiség között. A „klinikai realisták" fontoskodó arccal állítják, hogy a tudomány tehetetlen, mert ez a betegség úgyis legyőzhetetlen, hátulról lopakodik az emberhez és mindig ott áll mögötte. Aláásni az egészséges értelembe vetett hitet, rontani a józan ész hite. lét — ez az, amire a „klinikai realisták" törekszenek „Aprólékos pontos, megrázó skizofrénia-leír-sl Elakad az ember lélekzetel Égnek áll minden hajszála!" IDEGGYÓGYÁSZATI KIGYOVEREM. Ehhez hasonló üvöltésekkel kísérték Mary Jan Word „Kígyóverem" című regényének megjelenését, amelyet a „klinikai próza" mintaképének tartanak. Az irodalomnak ezt az elképesztő meggyalázását egyebként semmiképpen sem lehet regénynek nevezni Nincs benne egyetlen értelmesen megindokolt, valamelyest is normális emberi cselekedett, nincs meséje. A könyv — egy tudathasadásos beteg kétszáz oldalra elnyújtott ocsmány fantazmagóriája. A középkorban a lelkibeteget ki. gyóktól nyüzsgő gödörbe dobták. Amint a haladószellemű sajtó rámutatott, az amerikai ideggyógyászati klinika a maga börtönrendszerével sok tekintetben emlékeztet erre a kígyóveremre. De Word korántsem a leleplezés célzatával, korántsem azért nyúlt tollhoz, hogy segítsen a betegeken. A szadista elragadtatástól fuldokolva ábrázolja a tudathasadásos betegek szenvedéseit, a betegség diadalát. KLINIKAI PRÓZA. Még ocsmányabbak Ellsabeth Sewell írásai, aki Angliában tevékenykedik a „klinikai próza" területén. Sewell „büífé" című elbeszélésének hősei — méniákusok, akiket iszonyú félelem szállt meg egy büffében lakó természetfeletti fénnyel szemben. „Valami van ebben a büffében ... A testemet vagy a lelkemet követeli tőlem ha nem adom, darabokra akar szakítani. En pedig nem akarom odaadni és ő mindig dühösebb lesz". A mániákusok táborához csatlakozik a szerző is. Sewell az egyik szereplővel a következőket ( mondatja: „Ez megtörténik mindenkivel. Simmons nem a kisujjából szopja". A haladás ellenségeinek körében nem új ellenség az idegbetegségek és mindenféle perverzitások iránti vonzalom. „Az egész világ megőrült" — állítja Edman amerikai „literatór". „Az emberek millióit halálra ijeszti civilizációnk, az emberek szenvednek, megbetegszenek ettől a civilizációtól" — kontráz Edmannak Whily amerikai „pedagógus". SZENNY VÖDÖRSZAMRA. Az egyszerű természetes, normális oselekményfejlesztést „divatjamúltnak", „émelygősnek" minősítették. Felszólítják az olvasót, minél kevesebbet törődjék a maga viselkedéséve!, a maga sorsával — hiszen ez úgysem az emberi akarattól függ — mondják ők —, irracionális, zavaios, sötét hajlamok és ösztönök uralma alatt áll. Az átlagamerikai, az átlag munkás, farmer, tisztviselő — általában beszámíthatatlan, ha hinni lehet az óceánontúli modern, reakciós szépíróknak. Üssék fel a regényt vagy az elbeszélést és meglátják a családapát, aki váratlanul faképnél hagyja övéit és eltűnik hazulról, meglátják az anyát, aki eldobja gyermekét. Meglátják a művészt, aki hirtelen megcsömörlik a művészettől. Meglátják a fiút, aki azon töri_ a fejét, hogyan mérgezhetné meg apját. Megtalálják benne az ifjút, akit oktalan gyűlölet száll meg szerelmesével szemben Meg se lehet számolni. hány vödör szennyet zúdítottak az emberre a „klinikai" és egyéb méregkeverők. Azon erőlködnek, hogy mindenkit betuszkoljanak a „kígyóverembe". A GYILKOSSÁG DICSÉRETE. Az amerikai megszál'ottak egekig magasztalják a gyilkost, a gyilkosságot az ember legerősebb és legmélyebben gyökerező törekvésének nevezik. Ezt a fasiszta szörnyeszmét propagálja mindenfé'e hangnemben Charles Jackson, aki „Az elveszett vasárnap", „A becsület halála" stb. című ocsmány írásaival vívott ki magának kétes hírnevet. Hősei — mániíkusok, tudathasadásosak, akiket ellenállhatatlanul vonz valami a kés, az önműködő pisztoly, vagy a más házának lakatja felé. A szerző elragadtatással mondja el a betegek kalandjait. Jackson legújabb merénylete, a „Legszélső szegély" című regény megdönt minden eddigi rekordot". A szerző Adamsot, a gyilkost állítja az olvasó elé követendő példa képpen. Adams nem a pénz miatt öl. Adams azért öl, mert ilyen a természete. Adams alkoholista, őrült mániákus, de a szerző teljesen normálisnak tartja Adams bestiálisán meggyi'kol két kisgyermekét, a szerző ezt is természtesnek, sőt — dicséretreméltónak találja. Be akarja bizonyítani, horry a város —, amelyben a bűnöző lakik — csupa gyilkosból tevődik össze, akik csak az indítást, az élő példát várják, hogy maguk is fegyver után nyúljanak. Tömegpszichózis tör ki. Harron, a békés családapa, aki ezen a napon véletlenül elgázoltegy kutyát az autójával, arra a következtetésre jut, hogy ő semmivel sem különb Adamsnál. Egy embert elpusztítani éppen olyan egyszerű dolog, mint elgázolni egy kutyát — elmélkedik Harron. A város többi lakója hajlandó volna meglincselni Adamsot, de korántsem a bosszú nevében. — Nem — őket egyszerűen a gyilkosság „hátborzongató gyönyöre" vonzza. Elég csupán a törvényszéki jelenetnek azt az epizódját idézni —, amely végtelenül világosan tárja fel a jacksoni gengszter „kinyilatkoztatások" politikai értelmét — és megértjük mi is rejlik a valóságban e fantazmagória mögött. A bíró azt mondja Adamsnak, hogy közölheti: mi az utolsó kív'nsága. — Szeretnék szétbombázni egy várost — feleli Adams GENGSZTFR-KARRIER — MINDENKINEK. Ismerős, nagyon ismerős szavak! Ezeket a szavakat hangoztatják azok a banditák is, akik az amerikai fegyveres erők szervezetében vezető pozíciókat foglalnak el, akik a kormányban magas tisztségeket viselnek. Ezek minden erejüket megfeszítik, hogy minél több Adamsot toborozzanak városokban és falvakban, minél több embert fegyverezzenek fel, hogy rabolhassanak és gyilkolhassanak. Ezt igyekszik előmozdítani a Hearst-sajtó, a rádió, a film, a könyv A rothadt „művészetnek" egyes alkotásai gengszter-karrierrel kecsegtetik az amerikaiakat, más müvek a többi néppel szembeni megvetés, a faji előítélet szel'emét neve'ik bele a közönségbe, ismét mások az imperia'isták r.ltal előkészített új háborút írják le, a „magasabbrendü angolszász fajnak" ígérik az egész földgolyót, amelyet rabszolgatartók ültetvényévé akarnak tenni. A haladás elleni, a kultúra elleni vad reakciós hadjáratban igen fontos szerepük van a „klinikai" firkászoknak is. Céljuk világos — meg kell mérgezni az ember agyvelejét, meg kell fosztani józan eszétől és az egészséges és beteg lelkiség, az emberi értelem és az állati ösztönök közé egyenlőségi jelet téve szennybe, piszokba kell fulasztani mindent, ami emberi, ilymódon kell előkészíteni, kiképezni a gyilkosokat. NYÍLT FASISZTA MERÉNYLET. De milyen álláspontot foglalnak el ezzel kapcsolatban az egyszerű emberek? Mint ismeretes a kiadó és filmgyártó cégek a maguk statisztikusai segítségével a maguk ízlésének megfelelően megteremtették az „átlag amerikait", aki csak egyet követel — minél bötb lövöldözés, minél több hulla, hisztéria és delírium tremens legyen a „műben". De a valóban élő amerikaiak sok-sok milliója tiltakozik az ilyen perverzitások ellen. „Bekövetkezett a film válsága, a felnőtt ameri. kaiak mind ritkábban nézik meg filmjeinket" — jelentette ki a közelmúltban az „Atlantic AAonthly" című folyóirat. Több ízben beszámoltak a detektívregény válságtól ez a műfaj nem egyéb, mint nyílt bűnre bujtogatás. Nincs kelete a nyegle, leleplezetlenül reakciós „klinikai" regénynek sem. Az őrültek házának irodalmas lényegében az irodalom végleges tagadása, az olvasó el'eni nyílt fasiszta merénylet. Ezzel a méreggel meg lehet mételyezni ezer meg ezer embert, de nem lehet az őrületbe kergetni vele epy egész népet, amely már megtanulta érdeme szerint értékelni ezt az egész fantazmagóriát. V. Druzslnyln. Képeslap egy szocialista városból ADAM WAZYK VERSE Virrad... Mint egy hatalmas, szép vadállat, gőzt fú a mozdony, sisteregve bőg — Jön egy leány, arcán szelid alázat s térdre borul a roppant gép előtt. A költő, megpillantva ezt a képet, eltűnődik: pogány papnő a lány és most haragvó istenét, a gépet halk imával békítgeti talán... Nem! Egy munkáslány az, ki így k iszönti a mozdonyt a piruló ég alatt: nagy kannából a kerékagyba önti a napfénytől csillogó olajat. Képes Géza fordítása. ILLÉS BÉLA FEGYVERT S VITÉZT ÉNEKLEK Tizenegy óta tájt motorkerékpárosaink három főből álló német járőrre bukkantak. A németek nem tudták elképzelni, mifajta karaván bolyong a szteppén. Mire megtudták, hogy kik vagyunk — már nem sokra mentek tudásukkal. Két német fejlövést kapott, a harmadik balvállán sebesült meg. Élve fogtuk el. Mikor (találkozások alkalmával) megállottunk, sebesültjeink közül kiválasztottuk a halottakat. Az első megállónál három, a máwdiknál egy, a harmadiknál hét halottunk volt. Levint magas láz gyötörte. Veszettül káromkodott. Mikor a német járőrökbe botlottunk, valahol as ukrán-orosz határon jártunk, ami Harkov és Bjelgorod között húzódik. Déltájt már elég közelről láttuk Bjelgorodot. De a város előtt meg kellett állnunk. A német vonalon átsiklottunk. — a mi vonalunk szilárdabb volt. A szovjet tüzérség tüze megállást parancsolt. Visszahúzódtunk a fehér zászló alatt, a nemzetközi jog előírásait szigorúan betartva, parlamentereket küldöttünk — a mieinkhez. Húsz-huszonöt perc múlva Ignatyov ezredes, — a legendás Árboc tábornok —, jött elénk páncélautón. Árboc tábornok mikor utóljára, viszonylag biztos helyen láttam, erős volt, mint egy tölgyfa és egyenes, mint az árbóc, melyről nevét kapta. Most még erősebb volt és valahogy még egyenesebb. Mozdulatai mindig határozottak voltak, most olyan erőteljesek, mint egy messzehordó ágyú hosszú csövének villanyerőhajtotta mozdulatai. Mikor kimásztam a tankból, hogy üdvözöljem, megszorította a kezem és sokáig szótlanul nézett szemembe. Egy sárgaréz öngyújtót kaptam tőle ajándékul. Az aknamezőn Árboc vezetett át minket. Délután kettőkor a városparancsnokság épületében voltunk, a Vorosilov-úton. DéLután háromkor sebesültjeink — és a két magyar — már kórházban voltak. Levint én kísértem kórházba. Legnagyobb megrökönyödésemre engem ls ottfogtak. Az orvos, aki Levint megvizsgálta és az operációs terembe küldötte, nem törődött tiltakozásommal és az én hónom alá is hőmérőt dugott. — Nem tévedtem! — mondotta tíz perc múlva. — Harminckilenc és hét tized. — Mitől? — kérdeztem felháborodva. — Majd kiderül! Egyelőre — ágyba! A kórház (ami a háború előtt iskolaépület volt) Bjelgorod-Újvárosban állott a Vorosilov-út egy mellékutcájában. Minket egy kis szobában helyeztek el, ahol csak mi ketten feküdtünk. Szobánk a pincében volt. Békeidőben alkalmasint fáskamrának használták. Egy mezítelen villanykörte világította meg. Levin (akit elaltattak és megoperáltak) még nem tért eszméletre. Vacsorára egy csésze teát kaptam és két darab kétszersültet. Vacsora után egy kanál keserű orvosságot. Magamra terítettem #bundámat és gyorsan elaludtam. Mélyen, álom nélkül aludtam. Mikor felébredtem, sokáig feküdtem a hideg és nyirkos sötétségben, amíg rájöttem, hogy hol vagyok. Bundám zsebéből előkotortam zseblámpámat. Annak fényénél megállapítottam, hogy zsebórám féltizenegyet mutat. — Alkalmasint délelőtt van — gondoltam. A szomszédágyon Levin horkolt. Csizmát húztam és kimentem a folyosóra. Sötétség. Felbotorkáltam a lépcsőn. Minden csendes. Benyitottam két betegszobába — az ágyak üresek. Kiabálni kezdtem — senki se felelt. Felszaladtam az első emeletre — ott is minden üres és csendes. Az egyik ablakon kinéztem az utcára — és hátratántorodtam. — Esik az eső! — először csak azt láttam. Aztán ezt: az utcán német járőr cirkál. Futva mentem vissza a pincébe. Felköltöttem Levint. — Kolja — mondottam — a várost a mieink kiürítették és minket ittfelejtettek. — Tölteni tölts! Távolság 1420. Tűz! — válaszolt Levin. — Kolja! Térj magadhoz! Értsd meg ... — Század! — vezényelt Levin. — A hazáért és szabadságért... Leültem az ágyamra és arcom tenyerembe hajtva gondolkoztam. Fejem megfájdult, de semmi használhatót nem tudtam kisütni. Hátizsákomban két kézigránát volt. Revolveremben három golyó. — Ha egy vagy két német jön be — lövök. Ha többen jönnek, ebben a szűk helyiségben egy kézigránát végez — velük is, velünk is. A két kézigránátot és revolveremet úgy helyeztem el, hogy azonnal használhassam őket. Aztán kinyitottam az ajtót, hogy halljam, amikor jönnek. Pipára gyújtottam. Levin aludt. Almában hangosan nevetett. Fejem fölött becsapódott egy ajtó. A lépcső recsegett. — Most! — Petyka! Kolja! Hol vagytok? A folyosón suttogva kiabált valaki. — Petyka! Kolja! A nyitott ajtón át egy zseblámpa fénye lövelt be, egyenesen az arcomba. A lámpát Ignatyov tartotta. — Petyka! Tudsz járni? — A városban németek vannak — suttogtam. Ignatyov intett, hogy hallgassak. Levint, mint egy gyereket, öléb« vette. Levin fel se ébredt. Kacagott. — Utánam! — suttogta Ignatyov. A kapu előtt teherautó állott. Ignatyov Levint az autóra fektette és engem is felsegített. Mikor ő ugrott fel, az autó már mozgott. Ignatyovon barna civilkabát volt, fején német származású, zöld vadászkalap. De kemény jobbja hatalmas tankelhárító gránátot szorongatott. (Folytatjuk.)