Uj Szó, 1949. október (2. évfolyam, 146-171.szám)

1949-10-04 / 148. szám, kedd

UJSZ0 1949 október 4 Minden irodalom egyúttal társadalmi és politikai megnyilatkozás még akkor és politikai megnyilatkozás, még akkor is, ha pornográfiába menekúl, vagy reakciós utópiák ködébe búvik. Kiáltó példa erre az amerikai irodalmi „termés", amely szőröstől bőröstől az imperialistáknak szolgálatában áll, az imperialista háborús népelnyomók tervei kiszolgálásának adta el magát. Magyarázó szöveg helyett álljon itt néhány példa, amely mindennél jobban bizonyítja az imperialista irodalom bomlasztó célzatát. A legnagyobb amerikai könyvsikerek között emlegetik Róbert Pine „Dávid és Anna" című regényét. A regény Indonéziában játszik, főhőse egy angol, a kaucsukültetvényes. (Mert u^yan ki mást választiatná hőséül egy sikerretörő amerikai író, mint egy kizsákmányolót?) Ahogy Mr. Pine a jövőt elképzeli Ebben a regényben egy holland festőművész a következőkben foglalja öszsze tömör politikai véleményét: „A világ halad, a nemzetek kitörtek határaik közül. Semmi sem változtathat a tényen, hogy a világon csak egyetlen nemzet marad fenn s hogy melyik az, röviden ebben a jelszóban foglalható össze: az egész világ az amerikaiaké lesz". Mi más ez, ha nem a hitleri Herrenvolk-rögeszme ismétlése amerikai változatban. Ki nem halott arról a magasabbrendü náci felfogásról, amelyik azt dörögte, hogy a kultúra szó puszta hallatára pisztolyt kell ragadni. Most az amerikai imperialisták dugnak pisztolyt az emberek orra alá s ezt röviden kultúrának nevezik. Az otromba imperialista propaganda, amely a fenti idézetekben is kifejezést nyer, még úgylátszik külön bátorításra szorul a nagytőke irodalminak álcázott folyóiratainak részéről. — Nekünk új amerikai Kiplingre, az imperializmus őszinte költőjére van szükségünk — írja a „Saturday Rewiev of Literatúre", Amerika ponyvaanyagot közlő legnagyobb hetilapja. — Valami mindig is volt bennünk az uralkodniakarásból — folytatja a cikk —, de csak most alakulunk át igazán és teljesen állig fegyverkezett imperialista hatalommá. Egyre több és több ügynökünk, megbízottunk és szakemberünk szeli át a tengert Japán és Korea, Görögország és Törökország felé. Ezek kapják a legfelelősebb pozíciókat. Vajha jelentkeznék a közeli években az amerikai Kipling, aki állami gépezetünk nagyságát és erejét dicsöitil Ránk hárul a feladat, hogy felkutassuk az új világot". „Több tündérmesét és több pornográfiát" Az imperialista rablóhadjáratra való készülődés irodalmi ügynökei még költői utánpótlásról is gondoskodni szeretnének, a megfelelő tőkebefektetés mellett. E nagy imperialista nekibuzdulásban, amely a trágyadombon nyüzsgő kukacokhoz hasonlít, egyik jellegzetes kukacát tiszteljük Henry Müllerben, aki nemcsak azáltal vált hírhedt„Pánszekszuális anarchista" — a pornográfia nagymestere — imperialista utopizmus Őrültségek és csodabogarak a mai amerikai irodalomban té, hbgy a pornográfia bajnokává küzdötte fel magát, hanem azáltal is, hogy „pánszexuális anarchistának" vallja magát. Azt bizonyítja, hogy a „felnőttek ugyanúgy vágyódnak a trágár irodalomra, mint gye-mekek a tündérmesékre". Több tündérmesét és több pornográfiát! ez a jelszava. H. Sídel ugyancsak ebben a lapban fejti ki, hogy a szexualitás, mint az önzés, mohóság, féltékenység, becsolybá tűnik, mintha aljas regényeinek szörnyeteg főhőse lenne. Ez az ember öt esztendeig állott a britek indiai rendőrségének szolgálatában, ahol a proletárokKal és a benszülöttekkel való „bánásmódot"/ sajátította el. Később trockisták. aknamunkájába kapcsolódott Spanyolországban és amikor a spanyol köztársaság ellen elkövetett hazaárulással vádolták, tulajdon vallomása szerint: „fasiszta ténykedéseimet Becsüld meg világ a munkás kezét! Betonutakat ver az Ingoványon, fellegakasztó gyárakat emel. Sívó homokra kerteket varázsol, tőle kap irányt a folyómeder. A föld méhébe leszáll énekelve, napfényre hozza rejtett kincseit. Erős hajókkal fut a tengerekre, kemény a szíve mégis melegít. Hegyeket rombol és duzzaszt völgyeket, semmiből új ezredévet tormái. Vitorla-igába hajtja a szelet, jövőbe néz s nem áll meg a kornál. Amerre jár-kel fény ragyog nyomában elpusztulna nélküle az élet. ö az igazság minden igazságban, lelkek között a legnagyobb lélek. Világot táplál önön erejéből, jólét titka az ő akarása. Nappalt varázsol az északi égből, jobb, erősebb nincs a földön nála. Mégis neki ácsolt a mult akasztófát, taposott rajta csendőr, porkoláb. Gyilkos harcokban vérét szerteszórták, arcúi ütötték emberi jogát. A mult szégyenére új, szebb század épül s aranyba vési megcsúfolt nevét. Oj ige harsan magasból s a mélyből: becsüld meg világ a munkás kezét! , Ifj. Dusík Dániel. könyvének megjelenését, melynek címe „1984" — az amerikai sajtó diadalüvöltéssel fogadta. A „Reader's Digest" a könyvet lerövidítve, kétmilliós példányszámban közölte Az amerikai nagytőke és a külügyminisztérium lapja, a különben igen ájtatoshangú. szemforgató „New Vork Times", ne mgyőzi Orwell pornográfiáját méltatni. Ez a mű röviden arról szól, hogy a kapitalizmus 1984-ben megbukik, de ettől a világ ebek harmincadjára jut A földet három szocialista országra osztja: Amerikára, Euiópa-Azsiá a és KeletÁzsiára. A könyv hőse. Ml. Smith halálos ellensége a rendszernek. Ellensége, mert veszettül gyűlöli az ország 85 százalékát kitevő dolgozókat, akik szerinte tudatlanok, szoigalelküek és bestiálisak Ez Orwelinek már régi vesszőparipáid. Egy másik regényében is kijelentette, hogy: „Pokolba az istenverte néppel!" Pokolba az emberrel, mondja ebbel a „művében" is és mindjárt hozzáteszi, hogy a világszemétdomb, melyen „állati lények élnek", akik a disznóról az emberre tekintenek, az emberről a disznóra, a disznóról ismét az emberre s végül senki sem tudja melyik a disznó és -meiyik az ember". A könyv másik jellegzetesen mocskos része példátlan szerelmi töréneteket tárgyal. Az egyik szerelmi jelenetről Alark Shore- .a „New York Times" jeles kritikusa azt állítja, hogy „A szerző, a férfi és a nő szerelmének új szépségét fedezi fel". Ez a „szépség", melynek kapcsán Mr. Smith szerelmet vall Júliának, aki vele együtt lázad fel a szocialista rend ellen, szóról szóra így: „Rothadt vagyok a velőmig" — Minél több férfid volt, annál jobban szeretlek. Gyűlölöm a tisztaságot, gyűlölöm a jóságot. Szeretném, ha a tisztasagnak egyetlen szikráját sem lehetne többé fölfedezni Azt szeretném, ha mindenki csontjáig rothadt lenne. — Akkor kell. hogy tessem neked, szerelmem, meit én rothadt vagyok egész a velőmig. A „Life" szerint minden idők irodalmának ez a legmegkapóbb, legelragadóbb kis szerelmi története. Orwell po. litikai hitvallása pedig a következő idézetben csúcsosodik ki. — Kész vagv mindent megtenni a nép ellen? — kérdi a főszereplő szerelmétől. — Hajlandó vagy hamisítani, lopni, csalni, rágalmazni, mérget osztogatni, hajlandó vagy nemibetegséget terjeszteni, hajlandó vagy mindent megtenni ... — Haihandó vagyok. — Ha például azt parancsolnám, löt; tyints kénsavat ártatlan gyermekek arecába. megtftinéd azt is? — Megtenném. Ez a néhány idézet korántsem különc írók elszigetelt próbálkozásait mutatja, hanem az imperializmus irodaiimi síkon megnyilvánu'ó tervszrű, teudatos kútmérgzését. E könyvek minden sorából árad a hazugság, a szenny, z bomlasztó szándék, a könyvek minden betűje baktériumként árasztj? a rothadást, a fertőzést és épúgy mint íróik, a dolláréhes politikai és irodalmi gengszterek. Ez az irodalom: a rothadó kapitalizmus rothado irodalma S ezt az irodalmat a rothadó kapitalizmussal — az imperializmussal és fasizmussal — együtt halálra ítélik a békér.e szabadságra, boldog és tiszta emberi életre vágyódó, dolgozó százmilliók. Dimiter Dimitrovics Sosztakovics, a nagy zongoraművész és zeneszerző vágy, megfelelő teret kér az irodalomban. Nem kétséges, hogy ezek az imperialista írók, akik az pmberiség elaljasítására, a durva szenvedélyek egyeduralmának dicsőítésére törekszenek, ilymódon akarják narkotizálni a kizsákmányolt, megalázott tömegeket, de egyben ilymódon fejezik ki az imperializmus rothadtságát is Talán a legundorítóbb példája az imperialista szenyirodalomnak és az író személyi züllésének George Orwell, aki legjobb tehetségem szerint védtem és dicsértem". A második világháború alatt a Szovjetunió gyalázását választotta jövedelmező foglalkozásául és mivel Kravcsenkóból, ebből a gyalázatos, Szovietúniót rágalmazó trockista bértollnok ból nem volt elegük, az amerikai imperialisták ezt az Orwellt választották, mint „Kravcsenkónál jóval erőteljesebb -és határozottabb szószólójukat" az irodalom berkeiben Ennek következtében Orwell új A húszas évek közepén nagy feltűnést keltett D. D. Sosztakovics különös tehetségével és művészetével, j Első nagy sikerét „A három fantasztikus tánc" című szerzeményével aratta. Már fiatal korának legelső szerzeményeiben visszatükröződik a forradalmi hangulat és mégis a leningrádi zeneművészeti főiskola elvégzése után a modern zenemúvészi hullámok sodrába került. 1926 májusában adták elö első szimfóniáját a leningrádi filharmónia nagytermében. A szimfónia, melynek igen nagy sikere volt, árnyoldalakat is mutat fel dekadens jelleggel. Fiatal éveinek csúcspontját és e gyszersmind fordulópontját is az „Orr" cimü operájával érte el. A kritika egyríszt dícsérően méltatta a szerzeményt, de voltak hangok, amelyek óvták Sosztakovicsot a formalizmustól. Ezután következő müveiben továbbra is a megkezdett úton, a dekadencia útján haladt és a Lady Macbeth operájának sikertelensége mély megrázkódtatást jelentett számára. Ezt a megrázkódtatást az ötödik szimfóniája tükrözi vissza híven. Szimfóniái közül legnevezetesebb a VII., amelyet 1942ben a közönség nagy lelkesedéssel fogadott, mint a szovjet művészet kiváló alkotását, melynek politikai jelentősége is volt. Sosztakovics a művészetben Jij utat keres, a nép szívéhez vezető utat. Ezzel megkezdte művészi pályafutásának azt a szakaszát, amely új korszakot jelent. Ezek az új szerzeményei az egész szovjet népet büszkeséggel töltik el. ILLÉS BÉLA FEGYVERT S VITÉZT ÉNEKLEK — Jóllaktál végre, te büdös? — kérdezte nyájasan Szoszó A kutya — mikor látta, hogy vége a lakomának — újult erővel fordult a fekete macska felé. Szoszó ledobta szőrmebundáját és felmászott a fára. A macska fújt, köpött, karmait mutogatta. — Ne félj, te hülye, szalonnát hozok — mondotta neki Szoszó előbb oroszul, aztán grúzul. A macska — bizalmatlan maradt. Mikor Szoszó meg akarta simogatni — megkarmolta. A soffőr káromkodott és jót húzott a macskára, melynek kedvéért a fára mászott. — Szúrj egy darab szalonnát valamelyik ágra és hagyd a boszorkányt —tanácsolta Levin. — Sietnünk kell. Gyorsan sötétedik. A félszemű kuvasz, mikor Szoszó a fára mászott, alkalmasint azt hitte, hogy soffőrünk a macskát akarja lehozni — neki. Leült és száját nyalogatva, diadalmasan nézett az aktív védelemre berendezkedő macskára. A csalódás végtelenül felháborította. Mikor Szoszó leugrott a fáról, nekirontott. Szoszó alaposan oldalba rúgta. Mielőtt elindultunk, mégegyszer megnéztük a térképet. — Kevés híján kilencven kilométer van még hátra — állapítottam meg. — Gyorsan sötétedik — mondotta Szosizó és egy fegyelmezetlen hajtfürtjét félkézzel visszasimította szürke szórmesapkája alá. — Maradhass! — szólt a hajfürtre. Hogy gyorsan sötétedik, azt észrevettük. Hanem valami sokkal fontosabbat nem vettünk észre: azt, hogy már órák óta egyetlen jármű, egyetlen ember sem jön velünk szemben. Van úgy néha, hogy öreg, tapasztalt katonák olyan szamárságot követnek el, amit egy zöldfülű újonc is elkerülne. Máig sem tudom, hogy miért voltunk akkor olyan ostobák. Hisz Levin és én már tizenkilenc hónapot töltöttünk a fronton, Szoszó pedig tizennégy hónapot. Mikor elindultunk, a hálátlan kuvasz dühös csaholással futott utániunk. Fehér fogaival belékapott az autó egyik hátsó kerekébe. Azt hiszem, láncba harapott. A dandárparacsnokságot megtaláltuk. Csoda történt: abban a faluban volt, ahol kerestük. A tankok a házak oldalánál állottak — fehér vászontakaró alatt. Amelyik tank a fekete romház mellett talált helyet, az fekete lepellel volt letakarva. Az egész álcázás — kitűnő. A dandár parancsnoka, Szemjonov ezredes — alacsony, zömök, kerekarcú ember. Régimódi ukránbajusza már szürkül, de világoskék szemei — gyermekszemek. Szájában állandóan üres, hideg fapipa van, amit akkor sem vesz ki, amikor beszél. Minket kitörő örömmel fogadott. Olyan hangosan üdvözölt, mintha egy lövészezredet vezényelne. Amikor megtudta, hogy a hadseregcsoport parancsnokságától kitüntetéseket hoztunk a tankistáknak, megölelt — előbb engem, aztán Levint. Ügy magához szorított, hogy elállt a lélekzetem. — A rumot szeretitek, fiúk? — kérdezte ordítva. — Megisszuk — ha van. — Teríteni! — szólt Szemjonov egy tizedesre. — Te pedig hozz egy üveg rumot. Ez a parancs Leontyev alhadnagynak szólt. Szemjonov hadiszállásának falai majdnem sértetlenek voltak. De tető nem volt a házon, — az ajtók és ablakok is hiányoztak. Ezt is, azt is sátorlapokkal pótolták: főleg zsákmányolt német sátorlaookkal. Az asztal két ládából állott. Az egyikben (a felírás szerint) eredetileg távolkeleti halkonzerv volt, a másikban — holland sajt. A két láda magyar lópokróccal volt letakarva. A kopott pokrócra — pillanatok alatt — majdnem tiszta, ukránvarrásos terítő került, a térítőre meg annyi és annyiféle konzerv, hogy nemzetközi kiállítást rendezhettünk volna belőle. — Zsákmány! — mondotta büszkén Szemjonov. — A németek végigrabolták a fél Európát és ezért mi most norvég szardíniát és görög fügét, holland sajtot és dán szalámit eszünk, magyar bort és olasz rumot iszunk. Leontyev üvegek nélkül érkezett vissza. — Teherautóra van szükség, ezredes elvtársi — Üvegekhez — teherautóra? — A raktárban már nincs üveges rum. Egy egész hordóval adnak. Levinnel és velem együtt kilenc tiszt ült az asztalhoz, melyet két karbidlámpa világított meg. A parancsnok helyettese, Judin alezredes, — sovány, kissé hajlotthátú, barátságtalan, bizonytalankorú ember — ki-be futkosott. — Csak szaladgálás közben evett. Elég sokat. Mellettem régi ismerősöm ült — Maruszja hadnagy, a híres mesterlövésznő. Tizennyolc hónap előtt ismerkedtünk meg, akkor ápolónő volt. — Tizenöt hónap előtt láttam utóljára Maruszját, mikor mesterlövész-tanfolyamra ment. De nevével többször találkoztam a frontujságokban. ö volt az egyik tiszt, akinek kitüntetést hoztam. A vacsora — hal- és húskonzerven kívül pirított szalonnából, sajtból, fügéből, aszaltszilvából és kólacsokoládéból állott. Hosszú ideig ettünk és ittunk. Judin alezredes közben három-négyszer is kihívta Szemjonovot, — aki egyre szófukarabb lett. Ha hozzáfordultunk valami kérdéssel, csak igennel vagy nemmel válaszolt — ordítva. Mindnyájan éreztük, hogy valami nincs rendben. Se a rum, se a bor nem ízlett igazán. Vacsora után egy csűrben kiosztottam a kitüntetéseket. A kitüntetettek nevében Maruszja beszélt. Röviden és lelkesen. Mikor az ünnepség végetért, belémkarolt. Sokáig sétáltunk a sötét utcán. (Folytatjuk.)