Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)
1949-09-25 / 141. szám, vasárnap
A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1949 szeptember 25, vasárnap 2 Kcs II. évfolyam, 141. szám ITELET A RAJK-PERBEH Rajkot, Sző nyit és S salait halálra ítélték A budapesti Népbíróság külőntcmácsa szeptember 24-én, szombaton reggel hirdette ki a Rajkügyben az ítéletet. Az egy hétig tartó és az egész világsajtó figyelmét magára vonó tárgyalás ezzel befejeződött. A tárgyalás legnagyobb jelentőségű megállapítása az volt, hogy Rajk László és áruló bandája az imperialista hatalmak ét rajtuk keresztül Tito Jugoszláviájának felbujtatására és megbízásából végezte romboló, ártalmas tevékenységét, amit az összes vádlottak egyezően és kétséget kizáróan bizonyítottak és bevallottak. Dr ]ankó Péter, a Népbíróság különtanácsának elnöke néhány perccel kilenc óra után hirdette ki az ítéletet a Magyar Népköztársaság nevében: Rajk Lászlót a Magyar Népköztársaság nevében a Népbíióság kőtéláltali halálra Ítéli, Dr Szőnyi Tibort kötéláltali halálra, Szalai Andrást kötéláltali halálra, Brankov Lázárt életfogytiglani fegyházra, Justus Pált életfogytiglani fegyházra, Ognyenovics Milánt kilencévi fegyházra, Pálffy György és Korondy Béla ügyét a Népbíróság tanácsa áttette az illetékes katonai bírósághoz. A Nébírőság külőntcmácsa mel- | tek. A bíróság cm egész ügyet átlókbüntetésként valamennyi vádlottal szemben kimondotta a teljes vagyonelkobzást és 10 évi hivatalvesztést. Az ügyész, dr A1 a p y és a védők semmiségi panasszal éltette a Népbíróságok Országos Tanácsához. As összes vádlottak, Rajk kivételével kegyelemért, illetőleg enyhítésért folyamodtak. Rajk, a népáruló gengszterbanda feje Rajk László és társai bírósági tárgyalása A Népbíróság asztala (balról jobbra): Barcs Sándor újságíró, országgyűlési képviselő; Czeh József, földmunkás, országgyűlési képviselő; Jankó Péter elnöklő bíró, a budapesti Népbíróság elnöke; Simon Lajos, Lurgyári munkás, volt budapesti polgármester-helyettes; Konta asszony, gyári munkásnő. (Magyar fényképszolgálat.) Mao Ce Tung bejelentette a Kínai Népköztársaság megalakítását Az Üj Kína hírügynökség jelenti Pekingből: Mao Ce Tung a kínai népi politikai tanácskozó testület első teljes ülésén 600 küldött előtt mondott megnyitó beszédében bejelentette, hogy a napirenden a kínai népköztársaság központi kormánya szervezeti szabályzatának megalkotása, a Kínai Népköztársaság központi kormányának megválasztása, a népköztársaság zászlajának és címerének megállapítása szerepel. „Együtt kell müködnünk valamennyi béke- és szabadságszerető országgal és néppel, mindenekelőtt a Szovjetúnióval és az új demokratikus országokkal, hogy ne álljunk egyedül harcunkban, amellyel megvédelmezzük a népi forradalom diadalának gyümölcseit." Mao Ce Tung ezzel a mondattal fejezte be beszédét: „Éljen a Kínai Népköztársaság megteremtése!" Számos katonatiszt és Kuomintang képviselő csatlakozott a kínai nép felszabadító harcához Honkongi megbízható körökből származó jelentés szerint CsangKai-Sek parancsára a kvantungi tartomány északi részén levő Kuomintang-hadseregek Kantonba vonulnak vissza Hongkongi megfigyelők szerint finnek a parancsnak teljesítése a Koumlntang-ellenállás összeomlását jelenti Dél-Kínában. Az északkínai Suiyüan tartományban maradt Kuomintang-haderők megadták magukat a néphadseregnek. Tung Csivu Tung tábornok, az északnyugatkínai Kuomintang-hadsereg parancsnoka Kevisuiból, a tartomány fővárosából táviratot intézett Mao Ce Tunghoz és kijelentette, hogy egész vezérkarával együtt résztvesz a szabad Kína felépítésében. A táviratot a tábornokon kívül még 38 magasrangú tiszt írta alá. Sining város szeptember elején történt felszabadítása alkalmából a Néphadsereg 2000 foglyot ejtett, közöttük 18 tábornok volt. A Néphadsereg a többi között 46 ágyút, 16 tankelhárító ágyút, 12 lángszórót, 170 gépfegyvert, 1200 kézifegyvert, 23.000 lövedéket, 1500 bénzíntartályt és 2000 lovat zsákmányolt. A Kuomintang-parlament 53 tagja, akik Nanking és Sangháj felszabadulása után ezekben a városokban maradtak, nyilatkozatot tettek közzé. A nyilatkozatban kijelentik, hogy szakítanak a reakciós Kuomlntang-kormánnyal és új munkát akarnak kezdeni a Kínai Kommunista Párt vezetésével. Lázas előkészületek a szabad kenyérre A malmok éjjel-nappal őrölnek Hogy az elegendő mennyiségű lisztet piacra dobhassuk, a kereskedelmi malmok egész Szlovákiában éjjelnappal őrölnek és nagyobbrészt három váltásban dolgoznak. Hála a malomipari munkásság áldozatkészségének egymásután futnak ki a liszttel megrakott vagónok és vándorolnak az ország összes raktáraiba. A VDP egész Szlovákia területére ható fontos szállítási tervet dolgozott ki, amely szerint úgy osztja el a lisztet, hogy az összes járások és községek október l-ig mindenféle minőségű és elegendő mennyiségű liszttel el legyenek látva. A VDP központok mozgósították összes munkaerőiket és önkéntesen munkaidőn felül is dolgoznak, hogy a kiskereskedők október l-ig szintén megkaphassák az elegendő menyiségű lisztet. Nem kell aggódnunk tehát, hogy valahol egyik vagy másik fajtában hiány mutatkozna. A kenyérellátás terén is minden intézkedés megtörtént arra nézve, hogy a szabad kenyér, amely jobbminőségű lesz, mint az eddigi volt, szintén elegendő mennyiségben álljon rendelkezésre. Ez jóminőségű, ízletes rozsos kenyér lesz és minden pékségben tetszés szerinti mennyiségben kaphatjuk majd a péksüteményt is, melynek minősége szintén jobb lesz. Figyelmeztetjük a kiskereskedőket, hogy a VDP járási fiókjai időben vegyék át a megfelelő mennyiségű lisztet, mert annyit kell raktáron tartaniok, amennyi vevőkörük összes igényeit kielégíti London dolgozói a békéért és a Szovjetúnió mellett tüntetnek Londonban az elmúlt napok során tartották beszámolóikat azok a brit kiküldöttek, akik résztvettek a moszkvai békekongresszuson. Ezen az ülésen Pritt független labourista képviselő javaslatát a hallgatóság lelkes tapssal tette magáévá. Ez a javaslat kifejezésre juttatja a béke védelmében meghirdetett harcot és felhívással fordul London lakosságához, hogy csatlakozzék az október 2-ára meghirdetett és az ismeretlen katona sírja előtt tartandó tömegmanifesztációhoz. A delegátusok beszámoló ülésén annyi érdeklődő vett részt, hogy a terembe be sem fértek. Ezek az eső ellenére is kitartottak az épület előtt az utcán, hogy meghallgassák a megbízottak beszámolóit, akik az épület erkélyéről a tömeghez szóltak. Dr J. D. Bernal, a világhírű tudós professzor beszámolójában kijelentette, hogy azoknak hatása alatt, amit a Szovjetunióban láttak és tapasztaltak, reményeik megnövekedtek, hogy a békét meg lehet őrizni. Bernal professzor kitért a szovjet tudósok munkásságára és azokra a lehetőségekre, amelyek azok 6zámára biztosítva vannak. Hangsúlyozta, hogy a szovjet tudósok tudományszemlélete sokkal magasabb és előrehaladottabb fokon áll, mint nyugati kartársaiké. A szovjet tudósok tudatában vannak, milyen módszerekkel lehet legjobban a tudományos problémákat megoldani, mert ők magával a dolgozó néppel vannak a legszorosabb kapcsolatban, azokkal a tömegekkel, amelyek az ország gazdaságát építik. Bernal professzor arról ÍJ beszélt, hogy a szovjet nép teljes mértékben tudatosítja a háború veszedelmét, d« lelkesedése, amellyel az építés munkájának útján halad, a béke megtartásába vetett bizalmát igazolja. a Világ Szakszervezeti Szövetségének békefelhívása A Világ Szakszervezeti Szövetsége az október 2-i általános békenap alkalmából felhívást hozott nyilvánosságra, amelyben többek között a következőket írja: „A világ minden országának munkásai és munkásnői jól tudják, hogy a béke következetes védelmétől és támogatásától függ életük vagy haláluk, gyermekeik vagy családjaik élete vagy halála, valamint az egész szociális fejlődés, amely biztosítja a dolgozó tömegek jólétét. Sok országban, amely a Marshall-terv és az Atlanti Szerződés befolyása alá jutott, növekszik azoknak a száma, akik megállapítják, hogy katonai költségvetések politikája nem lehet a dolgozók törvényes követeléseinek politikája is egyúttal. Csak a munkásosztály egysége az egész világ haladó erőivel lehet biztosítéka a béke és a demokrácia erői megerősödésének. 1949 október 2-án az összes országok dolgozói erélyesen leplezzék le a háborús uszítókat és mindazokat, akik a nemzeteket egymás ellen lázítják. A Világ Szakszervezeti Szövetség II. Kongresszusa értelmében a nemzetközi munkásszolidaritás megerősítése az összes szakszervezeti munkás közös feladata, amelynek lényege abban áll, hogy megakadályozza a háborús uszítók manővereit és megsemmisítse az imperialisták terveit. Éljen a dolgozók egysége a békéért, a demokratikus szabadságért és a szocialista fejlődésért folyó harcban! Éljen a világ összes haladó erőinek egysége, amely elhárítja a háború veszélyét! Megkezdődött a jogászok IV. kongresszusa A köztársaság elnökének védnöksége alatt pénteken, szeptember 23án nyílt meg Prágában a csehszlovák jogászok IV. kongresszusa, mely kitűzi a csehszlovák jogászok mai feladatait, amelyet teljesiteniök kell a dolgozó néppel való szoros együttmunkálkodással. Ez a kongresszus egyúttal azt js elősegíti, hogy az új jog alkotmányunk szellemében olymódon legyen érvényesítve, amely megfelel dolgozó népünk érdekeinek. A jogászok most kezdődött kongresszusa hatalmas felvonulás a polgári gondolkodás maradványainak leküzdésére és a népi demokratikus berendezés további megerősítésére és kimélyítésére. A megnyíló kongresszus' üdvözlő táv'ratot küldött a köztársaság elnökének, amelyben többek között a következőket írják: „A KSC IX, kongresszusának eredményei lényegében megállapították, amit a népi demokratikus | jogi fejlődésének irányát és a haladó jogászokat arra kötelezi, hogy vonjanak le minden következtetést azokból az alapvető változásokból, amelyek a további jogi fejlődésünket meghatározzák. Tudatában vagyunk felelősségünknek az új jogrendszer alkotásánál, főleg a kölcsönös társadalmi viszonyok nagy törvényesítésénél, amely a gazdasági és politikai változások következtében valósul meg. A forradalmi fejlődés alapvetően megváltoztatta államunk osztályalapját és a politikai hatalom végérvényesen átment a dolgozó nép kezébe, amelyet a munkásosztály vezet. Ezért fontos az, hogy a haladó jogászok új népi demokratikus jogunkat, mely szorosan összefügg a dolgozó nép politikájával, érvényesítsék. A Kongresszus első napján dr Cepicka igazságügyminiszter mondott nagy beszédet az új jogrend küldetéséről. f