Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-20 / 136. szám, kedd

UJSZ0 1949' szerrtemb'er 20 Szervesen kiegészült Tito állandó politikájával a többi népi demokratikus országokkal szemben. Mint ahogy ó' mondotta, amellett, hogy egy puccs idejére az Egyesült Államok fognak a Szovjetúnió ellen valamit tempírozni, hogy lekössék a Szovjetúnió kezét, ők maguk is gondoskodni fognak az egyes népi demokratikus országokban is különböző apróbb-nagyobb zavargásokról, hogy teljes legyen a kavarodás. Persze a végcél ezekben a népi demokratikus országokban is a hatalom megdöntése és a kapilizmus restaurálása volt. A „speciális feladatok" Elnök: Brankov színleges átállásáról ön értesült? Rajk: Értesültem mingyárt az átállása után. Elnök: Ezt majd tisztázzuk. Amikor ön már tudatában volt annak, hogy Brankov átállása színleges, mi következett? Az önnel folytatott beszélgetésben egy alkalommal Brankov önt valami speciális feladatna kérte, hogy igyekezzék vele szemben a bizalmatlanságot eloszlatni, mert bizonyos jelentős tényezők részérő! bizalmatlanságot érez! Erről beszéljen röviden. Rajk: Két speciális feladalra kért. Az egyik az volt, hogy ő úgy érezte, hogy Rákosi, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára. Farkas főtitkárhelyettes és Péter Gábor, az AVH vezetője részéről nesm teljes a bizalom vele szemben. Ezt 5 arra alapozta, hogy valami tervet dolgozott ki és úgy vette észre, hogy csak látszólag tették, magukévá, de bizalmatlanul viselkednek vele szemben és kérte, hogy én, mint a Magyar Dolgozók Pártja titkárságának tagja, hassak oda, hogy a bizalom vele szemben megszilárduljon, illetve teljes legyen. Én megmondottam neki, hogy nincs értelme, hogy erre vállalkozzam, mert tudom, hogy ilyen bizalmatlanság vele szemben fennforog. Elnök: A másik speciális feladat? Rajk: A másik speciális feladat az volt, hogy 1949 februárjában vagy e körül 6 kért engem arra, mint külügyminisztert, hogy külügyi futárpostát és diplomáciai autót időnként bocsássak a rendelkezésére, hogy veszély nélkül tarthassa a kapcsolatot Rankoviccsal, illetőleg, hogy a különböző jugoszláv kémek speciális megbízatással, ellenőrzés nélkül jöjjenek Magyarországra. Elnök: Teljesítette ezt ön? Rajk: Én az előbbi meggondolások miatt nem teljesítettem. Az elnök még tgy kérdést intéz Rajkhoz: Hogy hívták az apját és nagyapját? Kiderül, hogy nagyapja neve Reich, szász származású és a vádlott törvényesen használja a Rajk nevet. Az elnök a tárgyalást bezárja g bejelenti, hogy ma reggel 9 órakor folytatja a népbíróság a vádlottak .Kihallgatását, LENIN AZ IRODALOMROL írók, művészek útmutatója, bátorftója a Lenin elvtárs irodalmi tanulmányaiból, dolgozataiból, művészeti vonatkozású leveleiből s Kortársainak naplójegyzeteiből összeállított mű, melyet a Szikra-könyvkiadó adott ki — az alapvető forrásmunkának kijáró rendezésben — „Lenin az irodalomról" címmel. Támaszunk ez a könyv az új szocialista művészet kialakításában, segítőnk, mozgósítónk és lelkesítőnk egyaránt. Lenin hatalmas, átfogó, társadalomalapító, emberformáló művének erőteljesen tevéKeny ága a művészethez való viszony: megnyilatkozások az új emberi kultúra, a szocializmust, majd a kommunizmust építő társadalom művészetének kérdéseihez s egyben állásfoglalás a harcos,^ pártos, egyértelműen haladó irodalom

N mellett. E mű kapcsán érzékletes közelségbe kerülümk Lenin megragadó, sugárzóan emberi, íorróan tevékeny, állandóan megnyilatkozó alakjához. Lenin, az emberiség új, boldogabb életformájának kialaKÍtója, az „emberiség igaz történetének" építője, élete során, szervesen az egyéb kérdésekkel összefüggően, sokat foglalkozott a kultúra problémáival, szívén viselte az új irodalom, az új kultúra kialakulásának ügyét. Ezért jelölte ki a legfőbb politikai célok között: „A MunKás Paraszt Szovjet Köztársaságban a művelődésügy egész szervezetét, akár a politikai felvilágosítás terén általában, akár különösen a művészet területén, át kell hatnia a proletárdiktatúra céljainak megvalósításáért, vagyis a burzsoázia megdöntéséért, ember ember által való bármiféle kizsákmányolásának megszüntetéséért folyó osztályharc szellemének". Majd ugyanitt jelenti ki alapvetően, útmutatóan, hogy a klasszikus kulturális örökséget Kell továbbfejlesztenünk. A proletárdiktatúra irodalmi vetülete, a leghaladóbb emberi kultúra továbbfejlesztésének, a proletariátus osztályharcának szolgálatába állításának eredménye. Éppen ezért válik sorsdöntő kérdéssé, hogy a pártépítés, a pártszer vezés hogyan viszonylik az irodalomhoz. Napjainkban, amikor a szocializmus építése során elsőrendű feladataink élvonalában szerepel az irodalom továbbfejlesztésének kérdése, fölbecsülhetetlen fontosságú Lenin elvtárs tanítása. „Az irodalmi munkának — mondja Lenin — egyetemes proletármunKa részévé kell lennie". Ugyanitt szenvedélyes szavakkal bélyegzi meg az átkos burzsoá örökséget, „az irodalmi szolgaságot", a „rabszolganyelvet", az „ezópuszi beszédet". A szocializmust építő korszak irodalmi nyelvének félreérthetetlenül nyíltnak, közérthetőnek kell lenni. Ugyanakkor Lenin elvtárs óva int a gépies egyformásítástól, a nivellálástól, „.. ,a proletari4tus pártmunkájának irodalmi részét — mondja — nem lehet sablonszérűén azonosítani a proletariátus pártmunkájánaK más részeivel". Ez azonban ugyanakkor azt is jelenti, hogy a szocializmus építésének irodalma nem választható el a pártmunka más területeitől. Természetesen, nem uniformizálásról van szó, de ugyanakkor félreérthetetlenül arról, hogy az irodalom a munkásosztály pártjának egyik megnyilatkozása, egyik építőfunkciója. A burzsoá irodalom — mint Lenin elvtárs kifejti — „képmutatóan álcázott függés a pénzeszsáktól, a megvásárlástól, attól, hogy valaki kitartja őket". Ezzel szemben a szocializmus irodalma nyíltan a proletariátushoz kötődik. „Ez szabad irodalom lesz, — állapítja meg Lenin — mert nem a haszon és a karrier, hanem a szocializmus eszméje és a dolgozókkal való együttműködés verbuvál új, meg új erőket soraiba". Majd később így ír: „Szabad irodalom lesz, amely az emberiség forradalmi gondolkodásának legújabb eredményeit megtermékenyíti la szocialista proletariátus tapasztaltával é seleven munkájával, amely állandó kölcsönhatást létesít a mult tapasztalata (a tudományos szocializmus) közt (amely befejezte a szocializmus kifejlődését primitív, utopisztÍKus formáiból) és a jelen tapasztalata (a munkás elvtársak mostani harca) közt". A Magyar Népköztársaság Alkotmánya leszögezi, lerögzíti, hogy hazánkban a munkásosztály túlnyomó többsége nem kizsákmányolt proletariátus többé, hazánkban a szocializmus építése folyik s Lenin halhatatlan megállapításait alkalmaznunk kell a szocializmus építésének, a termelés föllendülésének. az új, feilett munKamódszerek és az új kommunista embertípus kialakulásának viszonyaira. Népi demokráciánk íróinak folyamatában kell ábrázolnia — értékesítve a mult leghaladóbb hagyományait, tapasztalatait, művészeti kifejezőeszközeit — a jelen jövőbe mutató tevékenységét.. Lenin e'vtárs arra tanít bennünket, hogy mélységesen tisztel ifik, becsüljük meg az emberiség haladása érdekében történő művészi alkotómunkát. Lenintől kell tanulnunk megbecsülni azokat a művészeket, akik az emberiség új arcának vonásait örökítik meg. Szeressük úgy legjobb íróinkat, művészeinket, ahogy Lenin például Gorkijt szerette. Gorkijhoz való kapcsolata állhatatosan megbecsülő, szeretetteljes. Hatalmas forradalmi munkássága közben, a marxizmus forradalmi elméletének korszakos továbbfejlesztésének éveiben, az emigráció, az üldöztetés szűkös, keserves hónapjaiban, Prágában, Párizsban — akárhol is járva Lenin elvtárs mindig szakított magának időt, hogy az orosz proletariátus, az orosz munkásosztály forradalmisága irodalmi kifejezőjének bátorítást, útmutatást nyújtson. Gorkijra vonatkozó megjegyzései nem egyetlen személyre, egyetlen alkotóra vonatkoznak, hanem érvényesek minden olyan ország alkotóira, ahol épül a szocializmus, ahol mozgósítani kell a tömegeket a társadalmi haladás érdekében. Gorkij — Leninről írván •— visszaemlékszik egy londoni találkozásra, első találkozasára Leninnel. Azt írja róla személyes impresszióiban, hogy a forradalom e továbbfejlesztőjének „szokráteszi homloka" van. Majd így ír: „...nyáiasar ragyogtatja felém csodálatosan eleven szemeit, mingyárt „Az anya" hibáiról kezdett beszélni, kiderült, hogy elolvasta kéziratban: I. P. Ladyzsnijkovtól kapta. Azt mondtam, hogy a könyvet sietve írtam — de nem tudtam megmagyarázni, miért siettem —, Lenin helyeslően bólintott a fejével és maga megmagyarázta: nagyon helyes, hogy siettem, a könyre — szükség van, sok munkás vett részt öntudatlanul, ösztönösen a forradalmi mozgalomban és most hasznukra van ,Az anya' olvasása". Lenin ez észrevéte'e érvényes menetközben fejlődő, alakuló irodalmunkra. Természetes, hogy a lázas sietség hevében nem születnek tökéletesen pallérozott remekművek — vagy ha igen, hát ritkán. De minden mű, amely a társadalmi átalakulást szolgálja, amely művészi elhitető erővel bizonyítja a szocializmus igazságát, figyelemre méltó kell, hogy legyen és nem szabad, hogy elsikkadjék pepecselő esztéták kezén, arisztokratikus közömbösség miatt Fel kell emelnünk és meg kell mutatnunk azokat a müveket, amelyek a forradalmi újítás és a művészi igényesség hitelével jelentkeznek, még akkor is, ha nem mérhetők a gorkiji remekmű mértékével. Sokat tanulunk Lenintől és mindig, egyre tanulnunk kell tőle. Lenin tudományos, filozófiai érdeklődése mellett hely jutott s még pedig állandó hely, a szépirodalomnak szóló érdeklődésnek. Krupszkája asszony, Lenin élettársa, megírja, hogy e hatalmas forradalmár a szocialista állam elméletének megteremtője, mindig és állandóan érdeklődött a szépirodalom iránt. Puskin, Lermontov, Nyekraszov, Vladimír Iljics kiválasztott könyvei között Hegel mellett kapott helyet. Legjobban szerette — mint KrupszKája aszszony visszaemlékezéseiben írja — Puskint. De kedvelte Csernisevszkij „Mit tegyek" című művét is. „Meg volt Iljics albumában — írja Krupszkája — Zola Emil képe is, meg az oroszok közül Herzené és Piszrájevé. Piszrájevet Vladimír Iljics annakiiején sokat olvasta és kedvelte. Ügy rémlik, meg volt Szibériában Goethe Faustja is németül, valamint Heine verseinek gyűjteménye". Külön fejezet jut Lenin értékelésében az orosz muzsik hatalmas megrajzolójánaK, Tolsztojnak. Lenin szenvedélyes érdeklődéssel, a tanulmányíró aprolékos, részletező kedvével mélyedt el Tolsztoj életművében. Gorkijnak mondotta Tolsztojról: „— Micsoda sziklatömb, mi? Micsoda hatalmas ember! Ez aztán a művész, öregem... És tudja-e. mi még a bámulatos? Eddig a grófig ,gazi muzsik nem szerepelt az irodalomban. — Aztán félig behunyt szemmel nézett rám és azt kérdezte. — Kit lehet egész Európában melléje állítani? — Maga felelte: — Senkit. — És kezét dörzsölve elégülten mosolyodott el". Lenin számos tanulmányában foglalkozott Tolsztojjal, kinek értékelese során megállapította, e hatalmas epikus jelentősége elsősorban abban rnutatkoziK, hogy: „a forradalom előkészítésének időszaka egy olyan orszagban, amelyet a feudalizmus hívei elnyomlak, hála Tolsztoj zseniális ábrázolásának, egy lépést jelentett e.őre az egész emberiség művészi fejlődésében". Soha ki nem húnyó, izzó érdeklődése a kultúra iránt, mint az emberiség fejlődése fontos részlete iránt, annyira jellemző rá, hogy ez a motívum számos levelében jelentkezik nála, élőén, erőtelepen. Egy Krakkóban keltezett emigrációs levelében írja: itt viszont sehol sem lehet orosz könyvet kapni. Néha irigységgel olvasom az antikváriusok hirdetéseit Uszpjens/KÍj 28. Puskin 10 kötetéről. Stb". Mindenre van gondja. A szovjethatalom megvalósulásának dicsőséges idején különleges figyelemmel fordul a nemzeti kultúra és a nyelv kérdéseihez. A kötelező államnyelv kérdéseinek kapcsán a legdemokratikusabb, a legnemzetibb álláspontra helyezkedik. Kijelenti, hogv minden nemzetnek joga van saját nyelvének tanításához. A kötelező államnyelvet, melyet a többségre erőszakolnának, reaKciós irányzatnak tartja. A lenini-sztálini nemzeti politika a Szovjetúnió építése során nemcsak tiszteletben tartotta, hanem tovább fejlesztette az egyes nemzetek sajátos, nemzeti kultúráját. Ugyanakkor Leninnek gondja van az orosz nyelv megtisztítására is. Egy világot épít s a nyelv tisztaságára is ügyel. „Rontjuk az orosz nyelvet — írm. — Idegen szavakat használunk, szükségtelenül". Közvetlenül ha'ála előtt intézi ezt a figyelmeztetést a nyelv hivatott őreihez: az írókhoz. Bőséges, gazdag ajándék ez a mű, Lerin véleménye, Lenin viszonya az irodalomhoz, a kultúrához. Nem is lehet egyetlen cikk keretében akárcsak ismertetni is, ezt az áradó, hatalmas művet. Inkább ajánlani lehet: olvassuk és tanuljuk Lenin e könyvét is Tanuljuk tőle lelkesedni és szeretni, figyelemmel lenni az alkotás, az alkotó iránt. Tanuljuk meg tőle, miképpen vált Leninnél a társadalom, az emberi közösség ügyévé az irodalom ügye. Tanuljunk e könyvből bátran gondolkodni, egyenesen megnyilatkozni. Tanuljuk meg Lenintől, hogy a rép szeretete azonos a nép felemelkedésével, kulturális felemelkedésével. Nem szeretjük igazán népünket, ha nem szeretjük alkotóit, ha nem szeletjük a művészetét. Legyünk olyan figyelmesek, érzékenyek, minden részletre ügyelők, mint Lenin volt. Tanuljuk, véssük a tudatunkba Lenin megállapításait, útmutatásul a szocializmus építésének napjaiban, abban a harcban, amely átalakítja a technikát, a természetet — és elsősorban az embert. Vészi Endre. ILLÉS BÉLA FEGYVERT S VITÉZT ÉNEKLEK 16 A titkosat — azt a jól álcázott gödrőt, amely a két hadsereg közötti üres téren, a „senki földjén" van, nappal is nagyon nehéz megtalálni. Sötétben csak az talál oda, aki ismeri a kulcsot. A kulcs: háttal a buniker balsarkát tartó gerendához kell lapulni, aztán — egyenesein az 'orrunk után — kilencvenkettöt kell lépni, egy-egy lépésre hetvenöt centimétert számítva, Ha a kilencvenötödik lépésre sem érjük el a titkosat, akkor elvétettük az irányt Vissza kell fordulni és az egészet újra kezdeni. Én mentem elől. Egy méterrel mögöttem Abdullah, hátul Babkin. Mikor a kilencvennegyedik lépést számoltam, — tőlem balról — valaki halkan, nagyon halkan sziszegett. Megállottam és viszonoztam a sziszegést. Halk füttyentés. Pár pillanatig mozdulatlanul állottam. A légyziimmögésnél halkabb füttyszó megismétlődött. A melódia: a moszkvai rádió szünetjele. Négy óvatos lépést tettem balra. Célnál voltunk. A titkos — három méter hosszú, két méter széles, másfél méter mély gödör. Kitűnően van felszerelve: v.zhatlan alvózsák, szibériai suba, tartalék halinacsízI

ina, termosz, sátorlapba takart kenyér. Beépített gépfegyver, acél ládikában kézigránátok és lőszer. Egy k>ajátkészítményű) periszkópfélén látni lehet az ellen••ges állásokat. Nappal. Éjjel fülelni kell. RakétaB-egetéssel nem szabad a titkos helyet elárulni. Kezetfogtunk a három fiúval, akik a titkosban •iggoltak. W — Mit csinál az ellenség? — kérdeztem suttogva. r — Fázik! — felelte az öles Limoncsik, a híres atléta. — Alkalmasint koplal is. És biztosan vakaródzik. Mi újság a hátországban? Ezzel a kérdéssel Limoncsik azt adta tudtunkra, hogy mi (kik a napot bunkerben töltöttük) hozzájuk, titkosokhoz képest lógósok vagyunk, akik nyugodalmas, veszélytelen helyen lopjuk a napot. Ez a tréfa Nagy Péter háborúi óta dívik az orosz hadseregben. Alkalmasint épp oly régen mindennapos a világ minden hadraikelt seregében. — Mi újság a hátországban? Elmondottam, amit Sztálingrádról hallottam. Azt hiszem, valamivel többet mondottam, mint amennyit tudtam. A titkosban mélységes csend támadt. Limoncsik szólalt meg elsőül: — Bolond ember az ember — mondotta. — Hisz, hisz rendületlenül hisz. És mikor végre bekövetkezik az, amiben hitt — csodálkozik. Én mentem elől, Abdullah középütt, hátul Babkin. Míg a titkosban voltunk, gyönge szél tépázta és kissé szétszórta a ködöt. Most már sejteni lehetett a holdsütést. Baj nélkül értük el a szélmalmot, amely csodálatosképpen szinte sértetlenül állott a senki földjén. Lövésre készen tartottuk a géppisztolyokat, amíg óvatosan körülkúszbtik a szélmalmot. Senki és semmi. Csend. Csak a szél tépdesi a szélmalom zsindelytetejét. Egyszerre félni kezdtem. Ilyenkor arra kell gondolni, hogy a hazát védjük, a szabadságot. És arra kell gondolni, hogy Hitler ellen harcolunk. Ezek a gondolatok elűzik a félelmet. Hetven-hetvenöt lépésnyire voltunk az ellenséges állásoktól, mikor odaát megérezték, hogy valami történik a senki földjén. Néhány rakétát lőttek ki. Hasravágódtunk, puskagolyók fütyültek a fejünk felett. Lapultunk. Fáztam. Ilyenkor is a hazára kell gondolni. Különben megfagyna az ember. Sokáig, nagyon sokáig feküdtünk. A hó olvadni kezdett alattunk. Mikor végre elült a rendetlen puskatűz — csurom víz voltam. Pár percig még feküdnünk kellett. Hátha észrevettek minket és csak arra várnak, hogy felálljumk. Csend. Feltérdeltem. Ekkor csapott le az első akna, — vagy húsz méterrel tőlem jobbra. Egy repeszt kaptam a jobb csípőmbe. Elvágódtam. Véresre haraptam az ajkam, de képes voltam — nem kiáltani. A második akna tőlem balra csapott le. Babkin felsikoltott: — Mamal Mama! Odaát kerepelni kezdett egy gépfegyver. A golyók hol előttünk, hol mögöttünk fúródtak a hóba. Messzi a hátunk mögött megszólaltak ezredünk ágyúi. Közvetlen az orrunk előtt telitalálatot kapott egy magyar bunker. Lilás láng csapott a magasba. A láng fényénél ide-oda szaladgáló honvédeket láttunk. Abdullah tüzet nyitott. Lőni kezdtek a Nikolszkoje mögött beépített magyar ütegek is. Remegett és morgott a föld. Azt hiszem, egy időre elveszítettem az eszméletem. De mikor Abdullah fölém hajolt, pontosan tudtam, hogy hol vagyok és azt is, hogy mi történt velem. A nagy csendben tisztán hallottam Abdullah suttogását: — Élsz? Megpróbáltam felállani. De csak a kezem tudtam használni, a lábam nem. Abdullah mellém térdelt. Mikor erősen, görcsösen átfogtam a nyakát, felállott és én a hátán lógtam. Mindkét lábam halottan csüngött. A csípőm fájt. A fejem zúgott. — Egy kis türelmet, Petyka. Mingyárt otthon leszünk! A szélmalom mögött Abdullah lefektetett a hóba, Babkin mellé, akit már előbb odahozott. — Maradjatok csendben — suttogta Abdullah. — Mingyárt segítséget hozok. A szél elűzte a ködöt. Mikor sikerült oldalomra fordulni, tisztán láttam Babkin vonagló testét, eltorzult arcát. Sapkáját elveszítette, géppisztolyát görcsösen fogta. Nyöszörgött. (Folytatjuk.)