Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-01 / 120. szám, csütörtök

UJSZ0 1949 szeptember 1 A Szovfetúsiió újabb jegyzéke a belgrádi kormánynak (Folytatás az 1. oldalról) annyit jelentett talán, hogy a lengve! határok változtathatatlansága ellen volt, hogy nem találta volna lehetségesnek a lengyel határoknak m változtatását? Természetesen, hogy nem, Az események egészen tisztán be is bizonyították, amikor az amerikai politikusok egy része kitalálta Olaszország részletes felosztását és Szicíliának Olaszországtól való elválasztását követelte. A szovjet kormány ezzel szemben Olaszország egységének megtartása melleit fog.alt állást. Vájjon ez azt jelentette, hogy a szovjet kormány Olaszország tekintetében annak határainak sérthetrtlenségét szögezte volna' le ezzel és oly -álláspontot követett volna, amely lehetetlennek tartotta ezen határoknak Jugoszlávia javára való kiigazítását? Természetesen nem ez volt a jelentősége. A tények szemmel láthatólag mást oizonyítottak. És ugyanezt el lehet mondani az osztrák esetben is. A szovjet kormány most is továbbra is Ausztr a egysége mellett lesz. És ez annyit jelent, hogy ezzel egyidejűleg az osztrák határok sérthetetlensége mellett száll síkra és hogy azoknak megváltoztatását Jugoszlávia javára kizártnak tartja? Nyilvánvaló, hogy nem. A tények ezt egészben bebizonyították, mert a szovjet kormány, arnaly Ausztria egységét védi, egyidejűleg elismeri, hogy az osztrák határoknak Jugoszlávia javára történő kiigazítást kikerülhetetlennek tartja. • Nem lehet kétség afelől, hogy Jugoszlávia megkapná a szlovén Karintiát, ha a jugoszláv kormány nem változtatta volna meg álláspontját és ha ezzel a változással nem árulta volna el Jugoszlávia nemzeti jogait. 2. A jugoszláv kormány megérezte, hogy Sztálinnal kapcsolatos hazug állításai nem fognak talajra találni és így új, hazug kitalálásokhoz folyamodott. Azt állítja jegyzékében, hogy a szovjet kormány nem tartotta lehetségesnek a régi jugoszláv erdekek melletti kiállást, mert hogy a lemondásért ötvenmillió dollárt kap^ az osztrák kormánytól. Mint köztudomású. a Szovjetúnió a potsdami konferencia döntése értelmében tulajdonjogot szerzett a német vagyon felett, amely Kelet-Ausztriában v

an, éppen úgy, mint Anglia, az Egyesült Államok és Franciaország tulajdonDogot szereztek az összes német vagyon felett, amelyek Nyugat-Európában, az amerikai megszállási övezetben voltak. A szovjet kormány Ausztriával szemben-előzékeny volt és hozzájárult azon vagyontárgyak eladásához bizonyos ellenérték mellett. És ime, a jugoszláv kormány most azt állítja, „a szovjet kormány hozzájárulásával, hogy a karintiai szlovének továbbra is osztrák fennhatóság alatt maradjanak, 50 millió dollárt szerzett a maga számára a nétnet vagyon felemelt kárpótlásával". Ezzel kapcsolatosan állítólag az említett vagyonért 100 millió dollár helyett 150 millió dollárt kell kapnia a szovjet kormánynak ezen engedményért. Nem hittük volna. ho"v a jugoszláv kormány oly mélyre süllyed, hogy Szovjetunióról így gyalázatosan és undorítóan tud beszélni. Nem kétséges, hogy csak olyan emberek tudnak ily jellemtelenen és becstelenül szájaskodni a Szovjetunióról és annak kormányáról, akik a szocializmust elárulták. A jugoszláv jegyzék minden egyes állítása hazug. Ahány mondat, annyi hazugság. Nem igaz az, hogy' a Szovjetúnió kormánya az az Ausztriában fekvő német vagyonért 1C0 millió dollár kártérítést kért volna. 200 milliót kért. Nem felel meg a valóságnak, hogy 50 millió dollárral többet kapna ezen vagyonért a Szovjetúnió kormánya Ausztriától, mint annak értéke. Valóságban 50 millióval kevesebbet kap. Nem felel meg a valóságnak, hogy a karintiai kérdés bárminemű összatüggésben állna a szovjet vagyontárgyaknak Ausztriában való eladásával. Ez mind-mind a jugoszláv kormány kitalálása, amely a világnak ezt akarja bebeszélni. Nem uraim, nem a szovjet kormány, de a jugsszláv kormány árulta el a karintiai szlovének érdekelt, amidőn 1947-ben feladták az összes területi igényeiket. Ez okmányokkal bizonyítható. Kardelj levele ez, amelyet 1947 április 20-án küldött VIsinszkynek, amelyben a jugoszláv kormány lemond a karintiai szlovénekről és csak arra szorítkozik, hogy személyes jogokat kíván magának két viilamosmű igazgatásában biztosítani. Ebben az időben a jugoszláv kormány, midőn lemondott a szlovén Karintiáról, a szovjet kormány a külügyminiszterek moszkvai tanácskozásán egy nappal Kardelj levelének átvétele után a következő nyilatkozatot tette: A szovjet .delegáció indokoltnak tartja a szlovén Karintia egyesítését Szlovéniában, valamint javaslatait a stájer Szloviniára 'vonatkozólag, valamint a burgenlandi horvátok személyi statútumának kidolgozása tárgyában, amely biztosítaná számukra nemzeti jogaikat, ahogy azt a jugoszláv küldöttség memoranduma előterjesztette a külügyminiszterek tanácsának 1947 január hó 12'-én. A szovjet kormány ezeket a betenjesztett javaslatokat támogatja. Min.t ismeretes, a szovjet küldöttségnek ezt a kijelentését 1947 októberében az osztrák államtörvénnyel kapcsolatos külügyminiszterek tanácsának jegyzökönyvébe becikkelyezték. Egy másik okirat is van. 1949 augusztus 3-án a jugoszláv kormány, jegyzékében kijelenti, hogy „a jugoszláv kormány javaslataival, a

m

olvet 1947 július 14-én az angol Niel Baker miniszternek átnyújtottak, a Szovjetúniót 1948 április 27-én már értesítették". A jugoszláv, kormány augusztus 3-i jegyzékében tehát beismeri, hogy az angol kormányt értesítette arról, hogy lemond az összes Ausztriára vonatkozó területi igényeiről. A jugoszláv kormány így formálisan is lemondott territoriális igényeiről és így elárulta a karintiai szlovén és a jugoszláv nemzeti jogok érdekeit. Mindezek vitán az augusztus 20-án keltezett jegyzék hazugságokon alapszik, am'időn arról beszélt, hogy „mindenki előtt ismeretes, hogy a jugoszláv kormány sohasem mondott le a karintiai Szlovéniának Szlovéniával való egyesítéséről és hogy nem adta fel az érte való harcot. A jugoszláv kormány hazugsága annál is inkább szembetűnő, hoay az angol miniszterekkel való említett tárgvalá=-ai titokban, a Szovjetún'ó hátamögött folytak. Kardéin leveléből nem tűnt ki, hogy a jugoszláv kormány erről értesíteni akarja .Na?vBrHanniát is. A Szovjetúnió nem tudott semmit a tárgyalásokról, m g csak az egyik jugoszláviai megbízott Bécsben a Szo^yjetúnió nolitikai megbízottjával folytatott • társy&'.ára során el nem szólta magát. Csak ezt köveíőleg fordult a Szorietúnió a -jugoszláv kormányhoz azzal a kéréssel, hogy világosítsa fel a Szovjetúnió kormányát a helyzetről. 1947 augusztus hó 5-én a belgrádi «-wvjet n,*"*vkövot Titoval és helyettesével, Kardeljjel találkozott. A szovjet nagykövet azon kérésére, hogy a szovjet kormányt ismertessék meg az angol kormánnyal folytatott tárgyalásaikról. Tito először azt állította, hogv a jugoszláv kormány a szlovén Karintiával kapcsolatos azon hivatalos álláspontjukat közölték, amelyet a küliigynrni;zterek tanácsának is előterjesztettek, de Kardelj azonnal kijavította és beismerte, hogy Noel Bakert informálták -a minimális területi követelésekről is. Csak az 1949 augusztus 3-i jugoszláv jegyzékből tűnik ki, hogy EZ angol miniszterrel közölték azokat a javaslatokat is, amelyet 1947 április 20-án írt levelében Kardelj leszögezett. amelyek a -jugoszláv kormánv területi igényeinek lemondásáról szóltak. Ezek a tények mindenekelőtt azt Igazolják, hogy a jugoszláv kormány még 1947 nyarán grtesítette az angol kormányt, hogy lemond területi követelményei "Jl és hogy ezt a Szovjetúnió kormánya előtt eltitkolta. Ezek a tények továbbá igazolják, hogy a jugoszláv kormány 1947-ben és azt követően csaló módjára viselkedett. A szlovén Karintia harcosául adja ki magát, ámbár már két évvel ezelőtt titkos tárgyalásain, amelyeket a brit kormánnyal folytatott területi igényeiről lemondott. Ezek a tények harmadsorban igazolják azt, hogy a Szovjetúnió számára lehetetlenné vált a jugoszláv érdekek védelme. Szemmel láthatólag ellentéteket akartak mesterséges úton létrehozni a külügyminiszterek tanácsában és a jugoszláv kormány ezen türek" vései a Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a francia imperialista körök javát akarta szolgálni, amelyeknek célja, hogy Szovjetúnióe'.lenes hangulatot keltsenek és háborús hisztériát idézzenek elő. Ebben az esetben a jugoszláv kormány, mint a Szovjetunió ellensége és ellenfele lépett fel, mint az imperialista körök ügynöke. Amikor a jugoszláv kormánynak ez a sötét játéka szembetűnő lett, a-Szovjetunió kormánya természetesen nem akart résztvenni ebben az aljas, népcsaló politikában. 3. A jugoszláv kormány most, amikor látja, hogy nem sikerült titokban tartani aljas céljait, azt állítja, a Szovjetúnió kényszeríteni akarta a jugoszláv kormányt a nyugati államokkal yaló megegyezés kérdésében és hogy a területi engedmények tekintetében a jugoszláv kormány csakis a Szovjetúnió kormányának követelései miatt visszakozott. Ezen állítások hazugságát a szovjet illetékesek a moszkvai, bécsi, londoni négyhatalmi tárgyalásokon elmondott nyilatkozataikkal cáfolták meg, ahol nyíltan és becsületesen támogatták Ausztriával szemben Jugoszlávia területi és más vonatkozású kívánságait. A jugoszláv kormány e tényektől kíván szabadulni és azoknak helyén előnyben részesíti a hazugságokat. A Szovjetúnió kormánya letépte a hazugság 61 arcát a jugoszláv kormány - állításairól, amidőn " az augusztus U-i jegyzékében felemlíti a Szovjetúnió nagykövetének megállapítását: „A Szovjetunió nem látja indokoltnak, hogy a jugoszláv kormány feladja tenületi igényeit Ausztriával szemben." A jugoszláv kormány ennek ellenére igényeiről lemondott. A jugoszláv kormány úgy kívánná beállítani az egész dolgot, hogy Kardelj levelét Visinszkyhez azért küldte, mert a Szovjetunió a kompromisszikus megoldás mellett volt. Kardelj levelében egy szó sincs azonban arról, hogy akárcsak egy szovjet javaslatra válaszolna, annál kevésbé hihető el, hogy a levél szovjet követelésre válaszolna. Mindenki előtt tisztán áll, hogy Kardelj levelét saját elhatározásból és nem a Szovjetunió kormányának kívánságára írt? meg. Ez a levél első mondatából is kitűnik. „Tekintettel arra. hogy annak lehetősége forog fenn, miszerint a jugoszláv területi követelményeket Ausztriával szemben mai formájában elutasítják és amennyiben ön új javaslatokat kíván előterjeszteni, ebben az esetben figyelmeztetni szeretnénk azokTa a kérdésekre, amelyek Jugoszlávia szempontjából annyi fontosak, hogy elkerülhetetlen azoknak kedvező megoldása". Kardeli levele nem válaszlevél és a kérdést ő adja fel Visinszkynek: „Nem akar esetleg új javaslatot tenni?" Mint köztudomású, a szovjet kormány Kardelj levelére elutasítólag válaszolt. A szovjet kormány válaszában megállapitotta, hogy a ju goszláv kormánynak kell a területi kérdések feladása miatt a felelősséget átvennie. Amennyiben Jugoszlávia kormánya saját maga lesz a felelős a következményekért, csak abban az esetben hajlandó a Szovjetúnió Marxista-leninista sarok A leninizmus történelmi gyö.'urei A második ellentmondás: az a különböző pénzcsoportok és imperialista hatalmak közti ellentmondás a nyersanyagforrásokért, idegen területekért folytatott harcukban. Az imperalizmus: tőkevitel a nyersanyagok forrásaihoz, eszeveszett harc ezeknek a forrásoknak monopóliumos birtoklásáért, harc a inár feloszlott világ újrafelosztásáért, harc amit az új pénzcsoportok és hatalmak, melyek „helyet keresnek u nap alatt" különös eivadultsággal folytatnak a zsákmányukhoz görcsösen ragaszkodó régi csoportok és hata mak ellen. Ez az ádáz harc a kapitalisták különböző csoportjai között figyelemreméltó abban a tekintetben, hogy elkerülhetetlen elemként magában foglalja az imperialista háborúkat, a háborúkat idegen területek meghódításáért. Ez a körülmény viszont abban a tekintetben figyelemreméltó, hogy kölcsönösen gyengíti az imperialistákat, gyengíti a kapitalizmus pozícióit általában, közelebb hozza proletá

rforradalom pillanatát és a forradalmat gyakorlati szűkségessé teszi. A harmadik ellentmondás: a maroknyi uralkodó „civilizált" nemzet és a világ százmilliókra rúgó gyarmati és függő helyzetben lévő népei közti ellentmondás. Az imperializmus rendkívül nagy területű gyarmatok és függő viszonyban lévő országok száz- és százmilliónyi népességének legarcátlanabb kizsákmányolása és legembertelenebb elnyomása. Extrapiofit kisajtolása — ez a kizsákmányolás és elnyomás célja. De miközben az imperializmus ezeket az országokat kizsákmányolja, kénytelen ott vasutakat, gyárakat és üzemeket, ipari és kereskedelmi központokat, építeni. Ennek a „politikának" elkerülhetetlen következményei: a proletáriátus osztálynak megjelenése, helyi értelmiség keletkezése, a nemzeti öntudat fölébredése, a szabadságmozgalom megerősödése. A forradalmi mozgalom megerősödése .kivétel nélkül minden gyarmati és függő helyzetben lévő országokban nyilvánvalóan tanúskodik erről. Ez a körülmény fontos a proletariátusra nézve abban a tekintetben, hogy gyökerében ássa alá a kapitalizmus hadálláséit, a gyarmatokat és a függő helyzetben léve országokat az imperializmus tartalékaiból a pioletártorradalom tartalékaiva változtatja. Ezek általában az imperializmus főellentétei, melyek a régi „virágzó" kapitalizmust haladó kapitalizmussá tették. A tíz év előtt kitört imperialista háború jelentősege többek között abban áll, hogy mindezeket az ellentéteket egy csomóba gyűjtötte és a mérleg serpenyőjébe vetette, meggyorsítva és megkönnyítve a proletáriátus forradalmi csatáit. Más szóval: az Imperializmus nemcsak oda vezetett, hogy a forradalom gyakorlatilag elkerülhetetlenné vált, hanem elvezetett oda is, hogy kedvezőek lettek az előfeltételek a kapitalizmus fellegvárának közvetlen megrohamozására. Ilyen nemeztközi körülmények szülték a leninizmust Mindez igen jó — mondják majd — de ml köze mindehhez Oroszországnak, mely nem volt és nem is lehetett az imperializmus klasszikus földje? Miköze mindennek Ltnnihez, aki mindenekelőtt Oroszországban és Oroszországnak dolgozott? Miért éppen Oroszország lett a leninizmus fészkévé, a proletárforradalom elméletének és taktikájának szülőhazájává? Azért, mert Oroszország csomópontja volt az imperializmus minderen ellentmondásainak. Azért, mert Oroszország minden más országnál inkább méhében hordta a forradalmat és ennek következtében egyes-egyedül Oroszország volt képes aira, hogy ezeket az ellentmondásokat forradalmi úton oldja meg. Kezdjük azzal, hogy a cári Oroszország gócpontja volt mindenféle és fajta elnyomásnak — a kapitalista, a gyarmati és katonai elnyomásnak, — mégpedig a legembertelenebb és legbarbárabb formában. Ki ne tudná, hogy a tŐKe mindenhatósága Oroszországban összeolvadt a cárizmus zsarnokságával, az orosz nacionalizmus agresszivitása a cárizmus hóhérkodásával a nem-orosz népekkel szemben és hatalmas — török, perzsa, kínai — területek kizsákmányolása együttjárt azzal, hogy a cárizmus elrabolta e terü'eteket, rabló háborúkat viselt érettük? Igaza volt Leninnek, mikor azt mondta, hogy a cárizmus „militaristafeudális imperializmus". A cárizmus az imperializmus legrosszabb vonásainak hatványozott összpontosítása volt. Továbbá a cári Oroszország a nyugati Imperializmusnak nemcsak abban az értelemben volt hatalmas tartaléka, hogy szabad utat nyitott a külföldi tökének, mely az orosz népgazdaság oly_döntő ágait tartotta kezében, mint fűtőanyag, a vas- és fémipar, hanem abban az értelemben is, hogy a katonák millióit szállíthatta a nyugati imperialistáknak Emlékezzünk a 12 milliós orosz hadseregre, mely az angol és francia tőke hallatlan profitjának biztosításáért az imperialista frontokon vérét hullatta. De menjünk tovább: a cárizmus nemcsak házőrző ebe volt az imperializmusnak Európa, keletén, hanem ügynöksége is a nyugati imperializmusnak, hogy a lakosságból kipréselje a százmilliós kamatokat a kölcsönökért, melyeket Párizs és London, Berlin és Brüsszel folyósítottak. És végezetül: Törökország, Perzsia, Kína, stb. felosztásában a cárizmus a nyugati imperializmus leghűségesebb szövetsége volt. Ki ne tudná, hogy az imperialista háborút a cárizmus az ántánt imperialistával szövetségben viselte, hogy Oroszország ennek a háborúnak lényeges eleme volt? • Ezért fonódtak össze a cárizmus és a nyugati imperializmus érdekei s ez ért lettek végül az imperialista érdekek egységes gombolyagává. Megbékélhetett-e a nyugati imperializmus azzal, hogy elveszítse egy olyan hatalmas támpontját keletin, az erőnek és az anyagi eszközöknek olyan gazdag tartalékát, mint amilyen a régi, cári burzsoá Oroszoiszág volt; hogy öszsze ne szedje minden erejét az oro-iz forradalommal való élethalál harca, a cárizmus megvédését- és fenntartására? Persze, hogy nem tehette! Ebből azonban az következik, hogy aki a cárizmust akarta ütni, annak okvetlen az imperializmusra kellett sújtania, aki a cárizmus ellen kelt fel, az kénytelen volt az imperializmus ellen is felkelni, mert aki a cárizmust megdöntötte, annak meg kellett döntenie az imperializmust is, ha tényleg azt akarta, hogy » cárizmust ne csak szélzúzza, hanem teljesen el is pusztítsa. A cárizmus elleni forradalom ilyen módon közti került az imperializ mu's elleni forradalomhoz, a .proletái* forradalomhoz, át kellett nőnie abba. kormánya a külügyminiszterek tanácsán az úi jugosziav álláspontot támogatni. 4. A jugoszláv kormány augusztus 20-i i egy zekében a Szovjetuniótól a

zt kívánja, hogy tisztelettel és szeretettel viseltessék az ország iránt és hogy ez a tisztelet és szeretet kitűnjék a Szovjetúnió jegyzékeiből is, semmi olyat ne tartalmazzon, amely a jugoszláv kormányt szégyenbe hozná. A jugoszláv kormány azt állítja, hogy ezt a nemzetközi normák kívániák meg A szovjet kormánv kénytelen megállapítani, hogy a jugoszláv kormány lehetetlenséget kíván. Mindenki előt ismeretes, hogy a jugoszláv kormány a szocializmus es a demokrácia táborából az imperializmus és a fasizmus táborába futott. Szükséges megállapítani, hogy a szovjet ember és a szovjet közvélemény nem becsüli az árulókat. A hazaárulókkal szemben pedig nem éreztethet semmi olyan érzést, ami a szeretethez hasonlítana Szükséges megállapítani, hogy a Szovjetúnió és a szovjet közvélemény a jugoszláv kormányt veszedelmes árulóknak tartja A közvélemény és a közhangulat ilyen abban az országban, melyben a Szovjetúnió. kormánya működik Reméljük, hogy a jugoszláv kormány megérti, hogy nem számithat a Szovjetúnió kormányának szeretetére és annál kevésbé a szovjet kormány tiszteletére. ScHMd elnök szerepe @ Ummll Felkelésben A Tatran könyvkiadóvállalat a napokban „GottwaM Moszkvában' címmel könyvet adott ki, amelyben V. K,opecky tájékoz'tatásügyi miniszter a köztársasági elnök 50. születésnapja alkalmából leírja Gottwald moszkvai külföldi tevékenységét a háború idején. A Szlovák Nemzeti Felkelés törtenelméről fel Kell jegyezni, hogy a Vörös hadsereg győzedelmes felvonulásával és annak Csehszlovákiai határához való közeledésével összefügg, hogy Gottwald elvtárs vezetésével Moszkvában már 1943 végén és 1914 első felében megkezdték a* szlovákal partizánmozgalom. közvetlen megszervezését. Moszkából Szlovákiába már a szovjéf"-német háború megkezdésének előestéjén a Párt V. Sirok'y elvtárssal az élen elküldte munkásait. V. Sirokyt azonban később Szlovákiában bebörtönöztek és J. ßurissal és más elvtárssal együtt egész 1945-ig a felszabadulásig raboskodott. Moszkvából aztán 1943 ban Szlovákiára küldtek több kiváló pártmunkást, élükön K. Smidke elvtárssal. Aki 1944 augusztusának utolsó napjaiban Moszkvában volt, az megerősíti, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés akciójat a Szovjetúnióban első naptól kezdve a legnagyobb eréllyel Gottwald elvtárs vezette. S éppen abban az időben jött Moszkvába Londonból az a kormányküldöttség, élén Fr. Nemec miniszterrel és Viest tábornokkal, amely a felszabadított Csehszlovákia közigazgatásával volt megbízva. Gottwald elvtá's Fierlinger követtel együtt Moszkvában azonnal lépéseket tett a legfelelősségteljesebb helyeken a Szlovák Fe'kelés orosz katonai részről nyújtandó támogatásának., kérdésében. Mivel a szovjet politikai tényezőknek világosan meg kellett magyarázni a Szlovák Nemzeti Felkelés hátterét, Gottw'-tld elvtárs Molotov elvtársnak részletes írásbeli jegyzéket nyújtott át ebbe» a kérdésben. S aztán Sztálin egyenes parancsára a dol

J gok gyors ütemben folytak le. 1944 szeptember elsején a szovjet kormánytól előzetes segítséget kértek a harcoló Szlovákiának és 1944 szeptember 3-án hivatalosan a londoni csehszlovák kormány egyetértésével nyújtottak be kérvényt a segítségért. Már szeptember 8-án a Konev marsall vezetése alatt álló első ukrajnai front és az orosz fronton haicoló csehszlovák katonaság .megindult a Kárpátok felé, hogy segítsen a harcoló Szlovákiának. A lázas munkával való túlterheléa következtében Gottwald elvtárs akkor megbetegedett, de súlyos betegsége ellenére is irányelveket fogalmazott a barskábystricai politikai vezetés számára, hogy a szlovák harci erők a csehszlovák katonai osztagokkal együtt a kéthónapos küzdelem után idejében vonuljanak vissza a hegyekbe, az erdőkbe és a partizán osztagokkal együtt kezdjék meg Szlovákiában a hatnatós partizánháborút. Banská Bystrica elfoglalása után erre sor 's került a szlovák tényezők és Sverma, Slánsky, Smidke és mások vezetésével egész Szlovákiában elterjedt a partizánharc. Gottwald elvtárs Moszkvából ezután Í3 állandóan figyelte és irányította a szlovák partlzánhar :ot. Az első ukrajnai front és később a negyedik ukrán front partizánparancsnoksága segít-i segével állandó összeköttetésben állta Szlovákiában harcoló partizánegységekkel N ipont." vetle át Szlovákiából a rádió jelentésekel e« naponta felelt rájuk. Emberfeletti munka volt, amit Gottwald elvtárs a Szlovák Nemzeti Felkelésért végzett.