Uj Szó, 1949. augusztus (2. évfolyam, 95-119.szám)

1949-08-20 / 110. szám, szombat

IIJ SZŐ 1949 augusztus 20 TALPALATNYI FÖLD G. Alexandrov, a Szovjetúnió név művésze, a moszkvai Izvesztljában irt cikkében kifejti, hogy a mariánskeláznei filmverseny nagy eseménye a „Talpalatnyi föld" című magyar film volt és a film méltán megérdemelte a három fődíj egyikét, a Munka díját. Bratislava dolgozói nagy várakozással tekintettek a ..Talpalatnyi föld" szerdai bemutatója elé. Ezt a várakozást fokozta az a körülmény, hogy a kitüntetéssel ez a magyar film két hatalmas szovjet alkotással, a „Sztálingrádi csata" és a ,„Találkozás az Elbán" című filmekkel került egy színvonalba. Oly filmekkel tehát, amelyek egyike — a Sztálingrádi csata — arról beszél, hogyan formálta Sztálin zsenije és a Honvédelmi Háború vörös katonája az emberiség sorsát, hogyan győzte le az emberiség legpusztítóbb mételyét, a fasizmust, másika pedig, a „Találkozáf az Elbán", a szovjet nép őszinte béketörekvéseinek ad a legművészibb formában felejthetetlen hangot. A „Talpalatnyi föld" bratislaiM bemutatója hatalmas siker jegyében folyt le és ez a siker igazolta Brousil professzor szavait, aki a Munka díjának átadásokar hangoztatta, hogy ez a magirar film a díját a dolgozó ember küzdelmének és az emberi munka felszabadításáért vívott harcnak meggyőző ábrázolásáért kapta. A díj már a nevével is jelzi a filmnek. teljes időszerűségét, szocialista tartalmát és értékét. Valóban a meaújhodott, a romjaiból felépülő baráti magyar Népköztársaság lépett itt elénk ezzel a művészi alkotással, hogy tanúságot tegyen építőmunka«ságának példás lendületéről. Egyik korábbi cikkünkben, amelyben a magyar film útját vázoltuk a felszabadulás óta, már kimerítően méltattuk a Talpalatnyi földet, mint a magyar szocialista kultúra — az új magyar film — kiváló alkotását. A Munka díja és a bratislavai bemutató arra késztet, hogy ezt a méltatást új szempontokkal kiegészítsük. A Talpalatnyi föld a háború előtti ellenforradalmi Magyarország faluját hozza elénk. Azt a falut hozza elénk, amelynek szegényparaszt hősei törhetetlen erővel küzdenek a szegénység, a nyomor és a holnap bizonytalansága ellen. Egy keményen dolgozó emberpár harcol szakadatlanul a kuIákkal, az uradalommal, a szám tartóval és magával a természettel, az aszállyal is. A film paraszthőse -még egirmaga áll minden harcában, miután kenyeresvajtását, aki szolidaritást vállal vele, csendőrgolyó leteríti. De amikor a kakastollas Horthy-csendörök vasraverve börtönbe viszik, a homlokán szinte kigyúl az öntudatraébredés lángja. Góz Jóska, a nyomorúságos kisparaszt felemelt fejjel megy előre bilinccsel a kezén, a tekintete előre mered dacosan, de a holnapot érzően, mintha már látná, mintha már sejtené a napokat, amelyek a

z ő és paraszttársai felszabadulását hozzák meg. Jól tudjuk, hog%i a talpalatni/i földnek vannak hibái —- kivált az. hogy felléphet ugyan egy kubikus személyében egy „szervezett" munkás, de a szegényparasztnak találkozása ezzel a már öntudatosnak számítható munkásemberrel mintegy csak véletlennek tűnik, a helyzet kialakulatlan marad és Góz Jóska is csak éppen addig jut el, hogy megérezze: a szegényparaszthiába próbálja egyedül felvenni a harcot a kizsákmányolók ellen. A szovjet filmek megmutatják, milyennek kell lennie a mai szocialista alkotásnak, amelynek célja művészi és korszerű eszközökkel elénk vetíteni az emberi haladás igazi eszményeit. Minden alkotásnak, így a filmnek is formájában, tartalmában népi és szocialista művészetet kell adnia. Ennek a követelménynek tett oly példásan eleget a legújabb cseh film, „A Habetin úr távozik" és ezt adja a Talpalatnyi föld is. Ez a film igazolja, hogy a magyar film már elérkezett oda, hogy az igazi embert, a munka és a küzdelem hősét állítsa a néző elé. Ügy tudjuk, hogy újabb magi/ar filmek készülnek már az új lehetőségek jegyében. A jövőépítés mai szakaszában a film írója korszerű mondanivalóval jelentkezik s forrongó napjaink problémáját dolgozza fel. Illyés Gyula Petőfiről és Bemről ír filmet, más neves magyar írók a munkaversenyről, a szegényparaszt és kulák harcáról, a szövetkezeti mozgalomról, az úttörők vidám és kedves munkájáról írnak forgatókönyveket. Egy salgótarjáni bányász, Holdy János a Salgótarján körüli bánvászellenállást írta meg ,.Karonesi partizánok" címen. Varga Balázs élmunkás tanár Táncsics Mihályról, a magyar forradalmár életéről irt filmje is rövidesen forgatásra kerül. Készül Móricz Zsigmond nagyszerű regényének, az Üri-murinak filmváltozata is. A Talpalatnyi föld után, amely a I mariánskeláznei kitüntetéssel Magyarországot az európai filmgyártás első vonalába állított a, remélhető, hogy ezek az új magyar filmek, amelyek már időszerű problémákat vetnek fel, nem fognak visszaesést jelenteni és a jövőben olyan filmek ke/ SRJVTISlíWiU HM UK Ami tündöklő valóság volt nemrég, Virágdíszes, zászlós különvonat S a város, amely bennünket fogad, Ma már csak kedves, el nem múló emlék. A vár alatt Petőfit ünnepeltük, Közösen, mint két igaz, hű barát. Daloltuk a szabad népek dalát S a dolgozóknak egybeforrt a lelkük. Nekem nem tellett mütyürkére mostan, Melyen írva van, hegy „BRATISLAVA" Üres kofferrel érkeztem haza, De legtöbbet, tudom, mégis én hoztam. A drága nép Petőfit ünnepelte, A szabadság tündöklő bajnokát S én láttam, hogy a népnek homlokát, Megcsókolta a költő hősi lelke. Én láttam, hogy a testvéri szemekből. Hogy hullott a sok forró, drága könny, Nézőtéren s a pódiumon fönn S az én szívem csordultig telt meg ettől. Egy nap, hogy ls történhetett meg ennyi, Mert míg a VASAS kórusa dalolt, Két nemzet lelke végleg egybeforrt. Érdemes volt BRATISLAVÁBA menni! Bratislava, felejthetetlen lettél, Mint vad idegen, úgy mentem oda, Kinek közöttük lépni nincs joga S úgy jöttem el, mint testvérre lelt testvér. Karnagy elvtárs, én most bevallom nyíltan, (S bocsánatkérőn meghajtom fejem) A dal hamisan csendült egy helyen, rontottam el, mert hangosan sírtam. NÉMETH GYULA, VASAS dalos, Budapest, VASAS központ. rülnek elénk, melyek a Szovjetúnió példáját követve, a megváltozott világ új problémáit mutatják be a szocialista realizmus eszközeivel művészien és elhihetően. A Talpalatnyi föld férfi főszerepét a boldogságáért harcoló Góz Jóska megindítóan emberi alakját Szirtes Adám, egy főiskolai növendék játszotta. Szirtes Ádám, aki alig egy esztendővel ezelőtt tűnt fel a színpadon és ma már a budapesti Nemzeti Színház művésze, egy néhányholdas újgazda fia. ösztönös játéka olyan igaz és emberiesen mély, hogy felejthetetlen élményt nyújt minden nézőnek. Minden hangja s mozdulata igaz, ez valóban a föld embere, a munka megszállottja és szerelmese, az építő ember, akinek százezrei, milliói újjágyúrják ezt a világot. Jellemzéseül, nem a színész, de az ember jellemzéseül elmondom, hogy amikor a film budapesti bemutatója után ötezer forint különjutalmat kapott, nem gondolt egy pillanatig sem magára, hanem édesapjára, a kisparasztra, akinek szarvasmarhát, gazdasági felszerelést sietett vásárolni. Szirtes Adám az írótól megálmodott Góz Jóskává vált, ez a jóságtól és munkától edzett jellem mutatkozott meg a színészben, akit sikere nem kapatott el, de igaz szocialistához illő emberi gesztxissal felelt. Van még egy megjegyzésünk ezzel a szép magyar filmmel kapcsolatban A film egyik legellenszenvesebb figuráját, a zsírosparaszt fiát Egri István játssza ,akit a régi rendszer éppen szocialista érzülete miatt nem engedett érvényesülni. Ma érdeméhez méltón, színházat igazgat, rendez és játszik. Es amikor feltűnik a filmen a számtartó, az úri világnak ez a munkásverejtéken hízó ellenszenves alakja, arra k-ellett gondolnom, hogy ezt a figurát is éppen egy mélyen szociális érzésű és korábban elnyomott színész játszotta. Pataki Miklós a színész neve. Alig néhány hónapja, hogy eltemették, de itt a film vásznán. ebben a viszataszltó. jellemtelen munkásnyúzóban igen emberien és hitelesen tovább él. Mi nézők, hadd emlékezzünk kegyelettel az életében oly rokonszenves, szívbéli nyilhággal barátkozó művészre. Estri Viktor. KULTÚRHÍREK A NAGYVILÁGBÓL _ Varsó városa az idei irodalmi nagydíjat, kétszázezer zlotyt Pola Gojavicínska írónőnek ítélte eddig megjelent műveiért, mellekben Varsó életét ecseteli. • Pablo Neruda a híres chilei költő többnapos magyarországi 'átogatás után a következő érdekes interjút adta egy bécsi újságírónak; Magyarországi látogatásorr igen tanulságos volt. Petőfi Sándor halálának századik évfordulója indított a látogatásra, résztvettem az ünnepségeken, de gyárakat szakszervezeteket is felkerestem. Mindenütt újításokat, reformokat láttam Számomra főleg az összehasonlítás volt érdekes a mi délamerikai viszonyokkal, ahol a föld még mindig a nagybirtokosok kezében van és a munkások rabszolgasorban sínylődnek. Magyarország nagyarányú ipari fellendülése, a dolgozó nép munkájának eredménye. A délamerikai államok kormányai a legkisebb nehézségnél az Egyesületi Államokhoz fordul nak s így teljesen ki vannak szolgáltatva az északamerikai tőkének. Magyarország úgy marad emlékezetemben mint • egy szerencsés, boldog ország. Azoknak, akik a nyugati államokban ócsárolják és rágalmazzák a népi demokráciát, csak azt kívánnám, jöjjenek Magyarországra, hogy saját szemükkel győződhessenek meg az igazságról. Martin Andersen Nexő, a híres dán író, a proletárius költője, akit nemrégiben kitűntető melegséggel ünnepeltek a Szovjetunióban, mint értesülünk, az ősz folyamán ellátogat Csehszlovákiába. • A Szovjetúnió fennállása 6ta a szovjet kiadók mindig arra törekedtek, hogy a nagy körtársaság különböző népeit megismertessék a világirodalom remekeivel. Az óráisi példányszámok erre bő lehetőséget nyújtanak. Shakespeare, a nagy francia klasszikusok. Heine és Petőfi művei ily módon váltak közkinccsé a nagy tömegek számára. Most a Goethe-jubileum alkalmából megállapítják, hogy az elmúlt 29 esztendőben Goethe műveiből, tíz nyelvű kiadásban, nem kevesebb mint 700 ezer példány került forgalomba. A 13 kötetes jubileumi Goethe kiadást már 1932 óta készítik elő, ebben a Faust is sze

repel, valamint Goethe levelezése. A Faust, különböző nyelveken, eddig kilenc kiadásban jelent meg és a legolvasottabb művek egyike a Szovjetunióban. Goethe műveiről és életéről eddig 20 monográfia, számtalan kisebb tanulmány és cikk jelent meg. • A Szegeden megjelenő Tiszatáj című irodalmi folyóirat legutóbbi száma Hviezdoslav, valamint Jifi Wolker verseit hozza szép fordításban, egy regényrészletet JÍIemnickytől és kisebb tanulmányt a mai szlovák és cseh irodalomról. VIII. Fortunáti István elhallgatott, feljebb húzta csizmájának a szárát és maga elé nézett... — Aztán egy nap a kerületi pártszervezet elvezényelt falusi munkára. A falusi tanácsokat kellett ellenőrizni, hibákat kiigazítani, instrukciókat adni, szövetkezeteket felállítani, alapszerveket szervezni. Mentem faluról falura. Aztán rövid időre, négy hónapra, a pártmunkások továbbképzését szolgáló tanfolyamra kerültem. Amikor ezt elvégeztem, a chersoni halászokhoz kultúrmunkára. Tarka kis élet volt. Hol itt, hol ott bukkantam fel. A gyermekek meg ott nőttek a kommunában és ha félévenként valahogy módomban volt odanézni, félnapra, vagy még kevesebbre, csakhogy éppen láthattam őket... Ha beszélgettünk, arról volt szó, hogy mint áll a mezőgazdaság gépesítése, meg a falvak elektrifikálása, meg a rádió, meg a falusi úttörő-mozgalom, a kommunisták száma a falvakban, a Vörös Hadseregből leszereltek befolyása a falun. Ilyesmi. Miről beszéljen két úttörő a kommunista apjával, mi? Nevetséges! — Nevetséges — ismételte. — Így kell lenni. így nő erős fává az egészséges csemete. Leégett cigarettáját nagy ívben behajtotta a vízbe, aztán folytatta: — Az idén januárban, hogy bent voltam Charkovban a Pártnál, azt kérdezte tőlem a titkár, nem lenne-e kedvem már abbahagyni ezt a folyton csavargó Jíudacász Emii: PÉTIK ÉS PÁL életet és valami rendes, állandó beosztást kapni? Hogyne akarnék, — mondom — mire ő azt mondja, hogy Poltavában szükség lenne a népbíróságnál valamilyen ügyészféle emberre. — Leszek én ügyész is, ha kell, — mondom — mire a titkár kiállítja az írást. Nyár elején nyélbeütődött a dolog, átvettem a „hivatalt", adtak két szobát ráadásul, mert kifejtettem előttük, hogy két fiam van, elég soká éltünk külön, azokat magamhoz akarom venni. Elgondoltam, na, öreg Stefan Steíanovics Fortunáti, végre végre megkapod fiaidát. Meg a fenét — és elnevette magát. — Meg a fenét! — ismételte és megint nevetett, de mintha ravaszkás, fekete szemei sajátmagán dévajkodtak volna. — Négy nappal ezelőtt megint benéztem a kommunába, de most már igen komoly céllal, összepakkolni a két gyermeket és elvinni őket magamhoz, oda Poltavába. Minden be volt már rendezve. Külön gyermekszoba rádióval, futballabda. Lenin összes művei egy nagy könyvespolcon, „Vörös sarok" Lenin, Sztálin fényképeivel, szóval, ahogy ez két öntudatos bolseviki gyermekhez illik. Mondom bent a kommunában Jermilovnak, a Végrehajtó bizottság titkárának: — Elviszem a fiúkat, Jermilov elvtárs! Az rám néz és nem akar hinni a fülének. — Hogyan hogy elviszed? — Hát úgy, hogy elviszem. Magamhoz, Poltavába. Fellapoz Jermilov valami nagy könyvet, ebből kivesz olyan fényképfélét, rázza a fejét. — Elvinni elviheted, mert jogodban áll, de jobban tennéd, ha itt hagynád őket. Jó fiúk. Dolgos okos fiúk. Elnevettem magam: — Ha rosszak lennének, itt hagynám őket, így magamnak is szükségem van reájuk. Bevágta a nagy könyvet, mintha haragudnék. — Szinte felnőtt munkásszámba mennek. Aztán mit csinálsz velüg ott Poltavában? — Bemennek a termelésbe. Aztán főiskola ... Vörös mérnökök lesznek, Jermilov elvtárs. — Főiskolába mink is elküldjük, — mondta Jermilov duzzogva — azért nem kell Poltavába menni. Odamentem Jermilovhoz, a galambősz szibériai paraszt-partizánhoz, vállára tettem a kezemet. — Jermilov, tudod, hisien tudod 1919. év óta távol vannak tőlem, érted? Rámnézett, ráncos öreg szemel megrebbentek, halkan azt mondta, hogy érti, aztán a tábori telefonhoz ment. — Behívni őket? — kérdezte és aggódva nézett rám. — Behívni! Kezébe vette a telefónkagylót és beleszólt: — Tizenegy. — Kisvártatva folytatta... — Kilences traktorosztály, ki van ott, Szovpadailo? Mondd meg a Fortunáti gyermekeknek, hogy megjött az apjuk, jöjjenek be, adass nekik hátaslovat, kész .... Ülünk ott, beszélgetünk. Jermilov büszkén, de gondoktól roskadozva beszél a kommuna fejlődéséről. Már 7 falu egyesült benne. Aztán felbúgott a telefón. Jermilov felveszi a kagylót és hallgatja, miről van szó. — Szovpadailo, te vagy? Hallom. Hogy nem jöhetnek ... Miért nem jöhetnének? Kint vannak a Fekete-tónál és a munkát nem lehet abbahagyni? Hát persze, a munkát nem lehet... Talán estére, ha akad pihent ló ... Hát persze a lovakat sem lehet meghajszolni huszonnégy verszten... No! Szóval ha lehet, este bejönnek. Jól van Szovpadailo, na és mit hallasz a munkáról? A rozs el van végezve? Derék, derék, na eridj a pokolba fiam, Szovpadailo, jó-jó, a cigaretta este ott lesz! .(Vége következik.)]