Uj Szó, 1949. augusztus (2. évfolyam, 95-119.szám)
1949-08-28 / 117. szám, vasárnap
KirmiSek: EMLÉKEZÉS Amuri partizánok dala Sombor iánoa Atuiw t r— 4JU r r v Vjlqyvi . ii ken és he<jtj<je rtn cen At. tör e Ifl re » haite. reg, Hoqg ott túr a harcban széj jel majda tiij fe hé re Völgyvidéken és hegygerincen át, Tör előre a hadsereg, Hogy ott zúzza harcban széjjel majd a bősz fehéreket. Vörös zászló leng, lengeti a szél. Csata harc bíbor hajnalán. Ment a hős brigádok élén Sok amuri partizán. Golyók süvítése közepette támaszkodott egy fához a partizán Balkezében készenlétben a géppisztoly, jobbjában az utolsókat pislogó cigaretta, amelynek füstjével súlyos gondolatok keveredtek ... Lelki szemei előtt újra és újra felmerült elhagyott otthonának képe. Látt a két kis öcscsét, amint a városi szemétdombon játszadoznak, mindenfélét előkaparnak onnan és örülnek, ha találnak valamit Látta őket este éhesen, fáradtan hazatérni a gyenge vacsorához. Látta a kis orcákon végigfolyó könnyek, t, amikor azt sírják: — Kenyeret! Es elképzelte őket mint idősebb, verekedős legényeket, mint lustákat, csavargókat, akiknek homlokára a proletárkörnyezet nyomora sütötte pecsétét Látta jövőjüket, ahogy az emberek kitérnek előlük. Látta, ahogy csendőrök vezetik őket megbilincselve ... Megremegett. Önkéntelenül megtörölte a homlokát hogy elűzze a szörnyű látomást. A nyomorúságos otthon képe azonban tovább kísértette, borzalmas piócaként telepedett a mellére és szítta az életét. Apám ... Mély, beesett szem. halvány, viaszszerű arc, szomorú mosoly. amely azt mondja, hogy tulajdonosa tudatában van elkövetkező sorsának, hogy nemsokára eljön érte a szörnyű, könyörtelen halál... Jéghideg csontujjakkal fogja át a borzalomtól hűlő szívét és nem engedi többé létezni, amint görcsös köhögéssel az ágy mellett álló pléh vödörbe köpi fáradt tüdejének utolsó, véres darabkáját. Itt hagyja azokat, akiket úgy szeretett s akikért minden megmaradt erejének erőfeszítésével akart dolgozni... Szegény, meggyötört, drága anyám! Mihez kezd a két gyermekkel, akik már most iskolakerülők Senki nem oltotta beléjük a kötelességérzetet. Anyjuk nem ért rá. hogy tanítgassa, kényeztesse őket, hogy meséljen és megmagyarázza nekik, mi a jó és mi a rossz. Nem veezthette őket kézenfogva a veszedelmes korban, amikor tulajdonképpen kirajzolódnak az ember alapvonásai, amelyeket többé nevelés, verés, semmi meg nem változtat. . . A sötét, piszkos és sáros utca lett második anyjukká, apjuk Pedig a szabadság végtelen érzete volt, amelyben mindent lehet lopni is. ha kell. .. És enni kell. Honnan vesz pénzt a szerencsétlen asszony, hogv eltartsa és felruházza két kisfiát? Hol szedi a pénzt az aoa temetésére? A temetésre, amely már küszöbön áll és fojtogat. szorongat, mint rossz álom nem hagwa percnyi nyugodalmat sem? ... A fiatal partizán hirtelen Szörnvű lelkiismeretfurdalást érzett s ez oly teherrel nehezedett rá. hogy már úgy tetszett. összeroskad alatta. Miért jött el? Kötelessége lett volna otthonmaradni! Segíteni! Nyomban új gondolat lett ra,jta úrrá: És a harc? A harc, amelyet végig kell vívni, hogy szebb legyen az élet! A fiatalember képzeleiének gyötrő szüleményei végtelen terekbe csapongtak és nincs ereje ellenállni. Egyszerre ismeretlen szomorúság érzete szállta meg. Az értelmetlen és halvány képzetek tömkelegéből apjának arcképe bontakozott ki lelki szemei előtt. Tükörnél tisztábban s ragyogóbban. Dicső tettü'< nem múlik el soha, Évek multán sem halovány, Mert a várost elfoglalta Sok ezernyi partizán. Megremegett. Láta apja arcát, mély, kifürkészhetetlen szemeit, magas homlokát és a keserű vonást, amely lefelé futott homlokán Ez a gyönyörű, lelkes arc végtelen jóságot sugárzott, tekintete a jóleső atya; szeretet melegében és kedvességében tündökölt. Ebből az arcból az otthon varázsát és üdvözletét olvasta ki. De mi az? A kép elhomályosult. Néhány pillanat múlva hirtelen újra felmerült, hogy aztán végkép eltűnjön. Úgy tűnt neki. a távolból apja hangját hallja: — Köszöntelek! Az ifjúnak könny szökött a szemébe és lassan folydogált lefelé. Jól tudta, mit jelent a furcsa érzés. Egy haldokló végvonaglásában küldött üzenete volt. Tompa, égető fájdalom szorította össze a szívét. Hang nem jött ki a torkán. Egyetlen gondolat, egyetlen terv, egyetlen elhatározás uralta a fiatal partizán agyát: Bosszú! A nyomorú ifjúság minden nehéz percéért, a könnyért, a keserűségért, a fájdalomért s az éhségért... Apiáért! Anyjáért! Testvéreiérti önmagáért és minden szenvedő proletárért!