Uj Szó, 1949. augusztus (2. évfolyam, 95-119.szám)

1949-08-27 / 116. szám, szombat

4 ÜJSZ0 1949 augusztus 26 Határmenti érintkezés a felkelők és a magyar katonaság között A déli frontszakaszon olyan hírek terjedtek el, hogy a magyarok elutasították a felkelők el.eni harcot. Bár ez a felröppent hír nem bizonyult igaznak, a felkelők és a magyar lakosság között igen erős rokonszenv fejlődött ki, a hatóságok egy ideig kis határszéli forgalmat is engedélyeztek. így az a vélemény alakult ki, hogy a déli front passzív lesz. Az október 15-i szerencsétlen események után azonban németek foglalják el ezt a frontszakaszt és rövidesen itt is megkezdődik a harc. Az Adolf Hitler páncéloshadosztály gyalogsága Rimabányától délre támadni kezd. azonban Rimabánya hősiesen visszaveri a németeket. Amikor aztán a tankcsapatok is beleavatkoznak a harcokba, október 22én változatos harcok után a csapatok kénytelenek visszavonulni Utekác irányába, miután Tisovec elesett. Október 22-én különben az összes frontszakaszokon olyan veszélyessé vált a helyzet, hogy a védelmi tanács tanácskozásra hívta össze a csapatparancsnokokat, mert felvetődött annak lehetősége, hogy Banská Bystrica is eleshetik. A német hadosztályok száma ebben az időben Szlovákiában nyolcra fokozódott és ezek egyre nagyobb mértékben voltak ellátva tankosztagokkal is. Világos volt, hogy ilyen körülmények között a hadsereg nem fogja tudni védeni az eddigi területet és kénytelen átmenni a harc partizán-módjára. Október 23-án, miután a

z ellenséges támadás egyre erősödött, egyes csapatok már felvették ezt a harci módot, de Banská Bystricát végső kétségbeeséssel védi a második paradeszán brigád, mig a hadsereg parancsnoksága visszavonult Donovalyra. Október 27-én már nyilvánvaló volt, hogy összefüggő ellenállást kifejteni lehetetlen és ezért 1944 október 29-én a csapatok szétoszoltak, kiadták az élelmet, szétosztották a pénzt, megsemmisítették a nehéz hadianyagot, az autókat és ágyúkat és behúzódtak a hegyek közé, hogy ott folytassák a a harcot a szovjet csapatok megérkeztéig. A két főparancsnokot a németek Bukovec körzetében november 3-án elfogták és elhurcolták. Kialakulnak a partizán csoportok 1944 november 8-án a német hadvezetőség jelentette, hogy a szervezett felkelési mozgalmat elfojtották, amely a

z ő megítélésük szerint 71 napig, de a valóságban sokkal tovább tartott és 1944—45 telén a német hadigépezetnek igen sok gondot okozott. Miuán a német csapatokat visszavonták a hegyek közé, megalakultak az új partizáncsoportok. amelyek 11 alakulatban vetiék fel a harcot az ellenséggel, egy pillanatra sem hagytak nyugtot a német fasisztáknak, elvágták az összeköttetéseket és így hathatós segítséget nyujtotak a keleten meginduló óriási méret támadásnak. A felkelő partizánok ellen küldött magyar csapatok dezertáltak és átmentek a partizánokhoz. ahol velük együtt harcolva, több partizáncsoportban fejtettek ki tevékenységet egészen a Vörös Hadsereg megérkezéséig. Magyar partizánalakulatok Magyar partizánok főleg Volkov, Petrov, Morszkoj, Morozov partizánalakulataiban voltak nagyobb számban és többek között Liptovská Luznát, Balázsit, Potkonicét, Kalisíet, Bulit és még sok más községet tartottak szlovák, cseh, orosz, francia és bolgár partizánokkal együtt, akikkel jóban-rosszban osztozva, példáját mutatták a proletár nemzetköziségnek. A felkelés hadászati jelentősége A felkelés katonai jelentősége abban áll, hogy a szlovákiai helyzet nem várt alakulása jelentősen komplikálta az egész keleti front német csapatainak helyzetét. Akkor tört ki. amikor Hitler az utolsó hetekben csaknem négyszer akkora területet vesztett, amekkora a háború előtti Németország volt. A felkelés Hitler tartalékából teljesen kizárta a szlovák hadsereget, amellyel számolt. Kénytelen volt az új belföldi frontra néhány erős hadosztályt bevetni, amelyeknek fontos szerepet szánt más frontokon, esetleg a Balkánon. A Kárpátokban lévő német hadosztályokat a felkelés elvágta a hátterülettől. Jelentős sikere volt a felkelésnek az is, hogy a Szlovákián keresztülfutó fontos vasúti vonalakat használhatatlanná tette és így pl. a koáice— bohumini vonalat teljesen kikapcsolta a forgalomból. A németek kéhytelenek voltak felhasználni a magyar vasúthálózatot, amely amúgyis túl volt terhelve és amelyet az év végéna Vörös Hadsereg csaknem teljes egészében elfoglalt. A felkelés a németek visszavonulási tervét is keresztezte, azonkívül a cseh országrészek védelmének tervét is, amely ebben az időben a haldokló birodalom egyik fő utánpótlási területe volt. Amennyiben a Vörös Hadseregnek sikerült volna megkerülni a Fehér Kárpátokat, a cseh és morva védelmi vonal azonnal összeomlott volna, ezért a szlovák térsé- | get minden erejükkel tartani akarták. Szlovákia nagyon sokat szenvedett a harcok alatt és után. A németek a polgári lakosságon torolták meg magukat és nem egy tömegsír tanúskodik e kis nemzet hősies szabadságharcáról. Kiégetett falvak, rommálőtt városok tanúskodnak arról a kultúráról, amelyet a németek akartak ránkerőszakolni amelyet el akartak fogadtatni Közép-Európa néPctcr Karvas: VALAMENNYI HID peivel és amelyet oly határozottan utasítottak el a népek, akik Szlovákiában a felkelésben testvériesen, egymás mellett, erős kézfogásban, a proletár nemzetköziség szellemében harcoltak a jobb jövőért. A felkelés elfojtásával a harcok nem értek véget, a hősies partizánalakulatok a szovjet partizánok vezetésével folytatták harcukat és találkoztak a duklaj hágón keresztültörő, északról, délről és keletről özönlő szovjet hadsereggel, amel ynépeinknek végre meghozta a felszabadulást és meghozta azt a szabad és boldog életet, amit röviden szocializmusnak nevezünk. A hős szovjet, szlovák, cseh, magyar, bolgár, francia és más nemzetiségű partizánok vére nem ömlött hiába, mert a romokon hatalmas iramban épül az új élet, amely mentes minden kizsákmányolástól, mentes minden erőszakosságtól és a felkelés vörös lobogói életet hirdetnek a szlovákiai hegyek fölött. Oly vidéken utazom, amelyen a háború vihara zúdult át. Sohasem sejtettem, milyen nyomasztó a háború viharának képe: mintha egy hatalmas, bűnös vihar száguldott volna el a városok, községek, falvak és a puszták felett. Vihar, amely törzséből fordítja ki a fákat, a családokat. amely szeméttel, hulladékkal szórja be az utakat és a gondo;atot. amely az építkezések és társadalmak alapiját dönti meg. Ülök a ládán és teherautóból nézem a kettéhasított tornyokat, a ledőlt falakat, az összetört lépcsőket, a fölhányt kerteket. Háború nyomában utazom és a kopár vidék megszállja szívemet. Tarka és soka.-cú a romlásnak ez a n.űve, tragikusan festői és kétérte<müen megsemmisítő De a törmelék a falomladék és a tüzek maradványainak ebben a fájdalmas körforgásában mégis egy összefüggő szándékot fedezek fel. vörös fonalat, összekötötten, egyhangúan. Ledöntött hidakat. Tökéletesen elpusztítottak. Nem mint, a házak véletlenül, nem mellesleg, akár a szántóföldek, sem rendszertelenül. mint a templomok, magtárak. harangtornyok vagy raktárak. A hidak tervszerűen és célzatosan lettek megsemmisítve. Szakszerűen szaggatták le a hidakat és minden híd megcsonkított. Utam során minden híd. Minden híd, amelyet a németek maguk mögött hagytak. Betontörmeiékek tömegévé, rozsdásodó vasgerendákká, az egyik partnak a másik part után való tehetetlen vágyakozódásává átváltoztatott hidak láncolata. A ládán ülök s a teherautóból bámulom a halott vidéken át vezető utat. amelyet rendíthetetlen következetességgel és gondossággal szakítanak meg a hídroncsok. Itt. a háborútól felszántott vidék közepén, nagyon egyszerű és egyértelmű gondolatra döbbenek. Pusztán csak közlekedési akadályok ezek a ledöntött hidak? A sok hídroncs műszaki kérdés-e csak csupán. Valóban, csak a mérnökök, az építészek, pallérok, hegesztők és a közlekedésügyi minisztérium ügye-e a sok rombadöntött híd ... ? Öh, nem — válaszol kérdésemre a kis kápolna véres sebe a huszonegyes gránát becsapódása után. Óh, nem — szól vissza a félig ledöntött iskola. Óh, nem — adja a feleletet a felperzselt fogyasztási szövetkezet. Óh. nem! Az nem csak véletlen, hogy a németek lerombolták maguk után az összes hidakat. A ládán ülök és a szlovákiai tájak füstölgő roncsai láttán fölindultán és felháborodottan értem meg: Az, hogy a németek maguk után megsemmisítették a hidakat, figyelmeztetői-e a ma és holnap emberiségének! Tanulság milliók számára, akiknek otthonai romhalmazzá váltak. Egy oly jelszó, amelynek bele kell hatolnia vérünkbe, hogy felelősségteljesen tudjunk hozzálátni kápolnáink, iskoláink és fogyasztási szövetkezeteink újjáépítéséhez. A németek maguk után rombadöntötték az összes hidakat — ledöntve is maradnak a hidak. A csehszlovák hadsereg alkalmi teherautója, amely a letarolt vidéken a közlekedési eszközöket helyettesíti, a feldúlt és vérrel itatott országúton döcög. Ha elérkezik a helyre, ahol még nemrég vasbeton viadukt állt, lassít a sebességén és elővigyázatosan — de biztonságosan — átmegy a kisegítő fahídon. Nyilvánvalóan eszébe se jut megállni, hogy nem mehet tovább. Nyilvánvalóan nem is gondol arra, hogy akadálya lehetne előnyomulásának a nácista negatívizmus és a pusztító német szenvedély. Mit értek el tehát a németek, amikor A harcban született barátság örök ledöntötték maguk után a hidakat? Hogy-hogy nem jut eszünkbe a jelszó, amellyel valamennyi közül talán a legrútabbul éltek vissza és becstelenitettek meg. Stur jelszavara emlékezünk. Igen, az út vissza lehetetlen. Teljesen lehetetlen. Az összes híd lerombolva. A felszabadító katonaság csapatai nyomulnak nyugat felé. de a német számára a visszatérés útja lehetetlen. A tankok, ágyúk, gyalogosok. utászok, híradósok, egészségügyiek, mindnyájan nyugodtan vonulnak át a híd romjain utánuk, én is. a ládán ülve és a pusztaságba meredve, de a németek számára a visszaút lehetetlen. Az asztralitok tömegének végzetszerűsége volt az, ami visszatérésük útját eltorlaszolta. Ma. holnap vagy talán holnapután az ideiglenes faszerkezeteket ismét gyönyörű viaduktokkal, tetszetős boltozatokkal fogjuk pótolni. Az öröm, amellyel ezeket építeni fogjuk. a szerelemhez fog hasonlítani. Mert hidakat fogunk építeni embertől emberig, nemzettől nemzetig, világrésztől világrészig. A szeretet hidjai lesznek ezek, hidjai a testvériességnek, hidjai az egységnek. A ládán ülök és az autó ide-oda dobál. Elgondolom: szép, boldogító lesz új hídiainkon járni, akárcsak a gumin, a gondolattal: felépítettük őket. De ők — fognak ők is hídjainkon járni? A háború viharától elpusztított tájakon járunk és az egykori boldog otthonok szomorú maradványai igy válaszolnak: A hidakon, amelyeket mi építünk fel. nem fognak németek járni. Ha majd át akarják hidalni az akadályokat, amelyeket az ő ekrazitjuk emelt, ha majd át akarják lépni a szakadékokat, amelyeket az ó asztralitjuk vájt, ha majd maguk és a szabad népek világa között a távolságot le akarják rövidíteni, akkor majd maguknak kell a hidakat felépíteniük! Megbízható hidakat, teherbíró hidakat, tartós és szilárd hidakat. Minden bizonnyal sok éven és évtizeden át tartó megfeszített munka lesz ez. Nehéz robot, mert nemcsak merész és választékos boltozatokat kell tervezniök. de mindenekelőtt el kell takarítaniok a salakot. a törmeléket, a vasgerendákat és a pillérek csonkjait. Mert a Berlin felöli utak ma és holnap és holnapután járhatatlanok maradnak. A németek felrobbantották az öszszes hidakat — visszafelé az út lehetetlen. Fordította: Nagy Jenő. Egy orosz forradalmár-író emlékezete Augusztus 31-én Alexander Ni- | kolajevics Radiscsev orosz író és j forradalmár születésének 200 éves évfordulóját ünneli a Szovjetúnió és a haladó világ. Radiscsev egyike a szovjet történelem kimagasló forradalmár alakjainak. Írói tevékenysége a XVIII. század társadalmi gondolkodásának hű pozitív tükre. Abban az időben a világ írói és gondolkodói közt nem volt senki, akit egy síkra lehetne állítani Radiscsewel, ami gondolkozásának határozottságát, következetességét, mélységét és ícwrradalmi nézeteit illeti. Radiscsev világnézetének kialakítására legmélyebb hatással az az elemi felszabadító harc volt, amelyet az orosz nép folytatott a nagybirtokosok önkényuralma és az abszolutista feudális országhatalom ellen. De a legnagyobb benyomásokat Radiscsev müveiben, egész gondolkozásában és állásfoglalásában a nép haragjának leghatalmasabb megnyilvánulása, az 1773—1775-ig tartó jobbágyfelkelés váltotta ki, melynek vezére Emeljan Pugacsev volt. Radiscsev a XVIII. századnak egyetlen udvari írója volt, aki elismerte a nép erkölcsi és történelmi jogát arra, hogy erőszakkal felborítsa az önkényuralmat és megszüntesse a rabságot, a jobbágyságot. Radiscsev elismerte, sőt megerősítette a nép basszújának magasabb jogát és jogos igazságszolgáltatását mindazokért a | bűnökért és gaztettekért, amelyet I az önkényuralom nap nap után magával hozott. Műveinek egész gondolatvilága visszatükrözi az orosz nép széles tömegének forradalmi hangulatát, amely fegyverrel a kezében támadt fel rabszolgatartó urai ellen. Radiscsev széleskörű tudással bírt. Meg volt benne az enciklopédisták minden irányú érdeklődése és tudása s ezt ő nemcsak a tudományból és irodalomból merítette, hanem kiválóan ismerte a valóságot és hatalmas, mély egyéni tapasztalatokkal rendelkezett. Radiscsev legértékesebb és legkiemelkedőbb vonása, hogy felismerte az elválaszthatatlan összefüggést az elmélet és a gyakorlati élet között. Számára idegen volt az elvont elmekutatás, igyekezett mindig megtalálni lelkes eszméinek gyakorlati megvalósítását. Radiscsev lángoló hazafias érzéssel fordul a nép felé s erősen hisz a nép alkotó tevékenységében, elemi teremtő erejében és abban az erős akaratban, amellyel ki akarja vívni magának a szabadságot. Küzdött oz orosz nép szabadságáért és boldogságáért, „amely hatalomra és dicsőségre született", de amelyet a cárizmus és az uralomra törő, népet kizsákmányoló földbirtokosok rabigába és nyomorba döntötték. Radiscsev nemcsak írói tevékenységét, hanem egész élete munkáját a nép felszabadító harc világosan felismert feladatainak áldozta. 1790-ben adta ki Radiscsev „Utazás Pétervárról Moszkvába" című könyvét, amely halhatatlanná tette nevét. Természetesen a szigorú cenzúra és az akkori válságos viszonyok lehetetlenné tették a műnek hivatalos kiadását. Radiscsevet ez nem riasztotta vissza s a könyvet névtelenül, saját házában berendezett kézinyomdájában készítette el. Ez a mű, ahogy a címe ls mutatja, egy utas útját írja le Pétervárról Moszkváig. Egyes fejezetei azoknak a helységeknek a nevéről vannak elnevezve, ahol az utas megszakította útját. A könyv nem összefoglalása egyes különálló cselekményeknek, hanem egységében teljes képet nyújt az önkényuralomról, a cárizmusról a jobbágysorsba döntött orosz népről, tehát Radiscsev idejének állami és társadalmi viszonyait vázolja fel. A könyvnek nincs hőse, Oroszországot mutatja be nekünk, a leigázott jobbágysorsba döntött népet. Radiscsev kora szociális életének majdnem minden alapproblémájával foglalkozik; politikával, nemzetgazdasággal, vallással, társadalommal és a társadalmi osztályok egymáshoz való viszonyával, a kulturális élettel stb. S mindezeket a kérdéseket nemcsak felteszi könyvében és teljes igazságukban állítja elénk, hanem igyekszik a problémákat a leggyökeresebben és korához viszonyítva a leghaladóbb szellem elvei alapián megoldani. A könyv csakhamar Katalin cárnő kezébe került, aki azonnal kiadta a parancsot, hogy Radiscsev vet „aki Pugacsevnél is veszedelmesebb felkelő", fogják el. Halálra is ítélték, de a cárnő kegyelemből a halálos ítéletet Szibériába való száműzetésre változtatta át. Radiscsevet ez sem törte meg. Élete azonban mégis tragikusan végződött. Maga Lenin 1914-ben, amikor az oroszországi forradalmi megmozdulás hagyományáról írt, méltatta Radiscsev hatalmas történelmi jelentőségét és elsőnek nevezte meg azok sorában, akik az orosz felszabadulás gondolatát képviselték, és egész tevékenységüket és küzdelmüket annak szentelték. Radiscsev tragikus halála előtt mondotta: „Az utókor bosszút áll értem". Halálától azonban 150 esztendő telt el s a nép rabsorsban sínylődött. De megsokalván az önkényuralmat, bosszút állt ellenségein magáért, mindazokért az igazságtalanságokért, amiket elszenvedett és Radiscsevért is. Az első, kinek emlékét kegyelettel ünnepelte a felszabadult orosz nép, Radiscsev volt. Lenin és Sztálin sokszor megemlékeztek e forradalmár íróról és Sztálingrádban emlékművet emeltek annak, aki a „szabadságot elsőnek megjósolta". Minden nemzet történelmi múltjában találunk Radiscseveket, akik életüket, írói munkásságukat a népnek szentelték és megjósolták az eljövendő szabadságot. Ez, ért mi is kegyelettel adózunk ez évforduló alkalmával e nagy orosz forradalmár-író emlékének. Í-Ck-i